A nemalvás hatásairól — todományossan

Hát idenézzetek. Az alvás időzítéséről nincs szó benne, de...

Borús-nyugtalan

Az éjjel jó nagyot rúgtam a böjtbe, amit az sem igen ment, hogy egy kicsit el is lettem csábítva. Észnél lenni csak a körülmények megválasztásában lehet, és nem csak az eredeti szituációban.
Ma reggel mindenesetre elég nyomottan éreztem magam, nyilván a szűk öt óra alvás következményeképpen is.
Ráadásul (vagy éppen ezért) nagy erővel tört rám az egyetem- (szakdologozat-)para, és mindehhez még be is van borulva odakinn.
Viszont a kefi(í?)r-retek-tejeskávé jó reggli.
És a fish&chips jó vacsora.
Valamint a ref-kat kerekasztal elindított egy beszélgetést, amely nélkül szegényebb és bizonytalanabb lennék. És tökmindegy, hogy közben csontig átfáztunk.
Tulajdonképpen jó élni, csak néha arcra kell esnem (borulnom), hogy (talán-talán) okosabban folytassam.
Így megy ez.

Megint egy reggeli párbeszéd

— Azon gondolkozom — mondom Melittának —, hogy péemes vagyok-e, vagy meg vagyok fázva. Meg hogy van-e értelme ezen gondolkozni.
— Hát nyilván van, mert ha rosszul vagy, az kihat mindenre.
— Az oké, de hogy nem mindegy-e, hogy mitől vagyok rosszul?
— De, az tényleg mindegy.
Amúgy a megfázás biztos, a másik nem egészen (ezt jobbára utólag tudom biztosan diagnosztizálni :-)). De a heveny rosszullét a hétfő reggelnek mint olyannak szólhatott, mert mostanra szinte nyoma sincs.
Megyek is, belevetem magam a mai ügyekbe (Plébánia, DM, vezetés, LT, könyvtár...). Csak el ne hagyjam közben a lelkem.

Amores Perros

Beültem ma délután a Korcs szerelmekre — harmadszor, ami már magában elmond valamit róla.
És az első két perc után rájöttem, hogy nem bírom végignézni.
Aztán persze maradtam, de feszengve, olykor szembecsukva.
És rövidesen rájöttem: életemnek az a szakasza, amelyet többek között ez a film fémjelzett (meg mondjuk A zongoratanárnő és az Intimitás... na jó, ezek tényleg a legkirívóbbak) — lezárult. Még nem tudom, hol kezdődött és hol ért véget, de valami köze bizonyosan volt a Volt Szeretőmhöz. És zűrkorszak volt, a javából.
A végén elnyesték a stáblistát, pedig egyre erősebb igényem, hogy végigüljem még, nyugodtan, sehová sem sietve; különösen egy ilyen film végén. És ez egyszer ráadásul a népek többsége ilyennek tűnt a teremben — ritka áldott helyzet. Hát erről ennyit.

Délelőtt meg istentiszteleten voltunk Áronnal a Honvéd téren, és „nekem tetszett”, el tudtam helyezni magam benne. Másrészt (az úrvacsoraosztás kapcsán) ismét elevenembe vágott az ökumenikus képzés kulcsmondata: „Valamilyen szinten gyötrődnünk kell ezen.”
Kereskényi tiszteletes (?) bácsi olyan kedvesen mosolygott rám az ajtóban, hogy biztos fölismert. :-)
És hazafelé az Alföldi utcán jót beszélgettünk, kellett.

Dél körül ismét hasaltam néhány órát a Mátyás téren, elolvastam a könyvecskét a szubszidiaritás elvéről az egyház szociális tanításában, meg aludtam is. És Juli príma pörköltet csinált ebédre. S a mise is jó volt este, amolyan semmiextra-de-mégiscsak-otthonvagyok.

Kifelé a függőségből

Az élet zajlik, zöldell, melegszik, ragyog — mindenesetre nem a gép előtt történik. Ezvan! :-P

Hosszú

Hosszabb nap lett, mint terveztem. S szebb, mint vártam.
Volt benne megemlékezés (Lékó Péter igazán príma beszédet írt — a felolvasás kevésbé ment neki, de na, elnéztük), Dugó tér (részeg és önjelölt jóssal, hehe), MillKa, borsófőzelék, Mátyás tér, Misszió, Boci, Hős... és még sok más.
Enyhe szellő susogása, tartósan, úgy fest (vö. 1Kir 19,12).

„Következő százalékkal”?!

Mi a radai rosseb ez vajon? A hirtelenjében csekkolt egyéb blogspotosoknál is megjelent (ahol eddig az alapértelmezett dátumkijelzés működött).

Afta

Megint le tudnám harapni a nyelvem, grrr...
Különben mászkálós nap volt, pici könyvtárral, ezzel a tempóval biztos nem jutok sehová.
De finom meleg volt délben, BÁgival ebédeltünk a Békén, aztán még fagyiztunk is egyet. A helyzetemért nem lelkesedett különösebben, de ez végülis tőle sem vehető rossznéven.
Este még eszembe jutott bevásárolni, erre legalább olyan büszke vagyok, mint hogy kokárdát gyártani se felejtettem el.
Most teregetés és kenyérdagasztás. :-)

Juli feje sem káptalan, avagy a reggel esemesekben

J.: „Minden ok? Ugye náluk vagy?”
Én: „Cilinél :-) ...Te dinnye!”
J.: „Áá ...elfelejtettem”
(szerkesztve)

Cilinél

Minek írjak sokat, amikor ennyi van most is

Voltam ma egy keveset a könyvtárban
a klubban
bevásárolni
otthon
a kávéházban: a két püspökkel volt műsor, és a kérdező néni olyan elképesztően dilettáns volt, hogy a hajunk majd' kihullott („laza csevejt” óhajtott folytatni, amint ezt ottlétem alatt kétszer is elmondta)
misén
homelessen
a Dóm téren
és most itt, Cilinél.

És olvassatok Szabó Éva-verseket, nagyon jóóók
csók

Jó élni

és a virág is virul

A kromoszóma-specifikus kommunikációról

találtam a múltkorjában ismét egy szöget-fején-találó mondatot Luciánál: „Meg általában azokat a dolgokat sem szokták érteni, amiket csak a saját fejében beszél meg velük az ember, több alkalommal, de ez, ha nagyvonalúak akarunk lenni, nem feltétlenül az ő hibájuk.”
Így hát írtam, és jól tettem.


Kezdődik a nap, és ma is
szavak kellenek:
köszönteni és megköszönni;
szavak kellenek
igent vagy nemet mondani,
a döntéshez is szavak kellenek.
Adj nekem helyes szavakat!

Szavakban és szavakkal
élünk és gondolkdunk,
döntünk és imádkozunk,
büntetünk és szeretünk.
A szavak olykor erősebbek,
mélyebbek és félelmetesebbek,
mint a tettek.
Add nekem a Szeretet szavait!

A szavak összefűzhetnek,
gyógyíthatnak és vigasztalhatnak,
eltaszíthatnak,
megsebezhetnek és gyilkolhatnak.
Taníthatnak és irányt szabhatnak.
Hazudhatnak és tévútra csalhatnak.
Add nekem az Igazság szavait!

Kimondok valamit —
és a szó fölött
nincs többé hatalmam.
A szó megkezdi saját életét:
segít vagy tönkretesz;
nem foghatom meg többé,
nem fékezhetem, vissza nem vonhatom.
Add nekem az Élet szavait,
hogy egyetlen szót se kelljen megbánnom,
ha majd lemegy a nap!

(Paul Roth: Szavunkra szorul minden nap)

Szeged

Leértem. Nem ez volt a főművem, ami a tréningezést illeti.
És most kicsit elbóklásztam a blogok között, és valami homályos rossz érzés vett erőt rajtam — de nem, ezzel most nem vagyok hajlandó végigjátszani a hétfőit.
A vonaton a Spielhóznit olvastam. Jókat göcögtem rajta olykor, szerencsére szemben a szerecsen szundított. Mindenesetre megint megvan a (kulcs)mondat.
Meg kéne várnom Julit ébren, viszont le is kéne feküdnöm aludni. Az az elemi tapasztalatom volt ugyanis a hétvégén, hogy leépítettem az efféle restanciáimat, vagy egyszerűbben: kialudtam magam. És most belefér egy-két rövidebb éjszaka, de az ilyen idők oly múlandóak, hogy talán jobb volna inkább a fenntartáson dolgozni — eltüntetni sokkal könnyebb, az megy magától is.
Közben még egy kis Augustinus; tolle, lege.

Scrabble

Délután Fkénél ücsörögtem: jólesett a végtelen nyugi, ami a lakásában uralkodni szokott, a hatalmas csésze-bögre teák, a csoki, a beszélgetés és a hallgatás... és ennyi. A manuális levelezésünk egy árnyalatnyival talán személyesebbé tette az ücsörgést, de minden hiába: fotelből minden más. :-)
A négyeshatoson a Nyugatinál nekem szorult egy fickó: ő is feszengett egy kicsit, de bakker, igazán fordulhatott volna máshogy, a sapkája sildje jószerivel az arcomat érte. Rémesen éreztem magam, míg végül egy félfordulatot sikerült tennem (a nagy hátizsákomban...), de mire valamelyest komfortosabban kezdtem érezni magam, el is értük a Jászai Mari teret, ahol a fószer sietve leszállt. Nem szeretnék a fővárosban élni.
Itthon brokkolileves és mákos szilvásgombóc :-), aztán meg játszottunk egyet, jó volt.
Holnap-holnapután képzek, vasárnap este jövök, talán.

Rövid szövegesben ma is egyértelmű a győztes:

<üres sms>

A részegekre, angyalka, vigyázz!

Ma eddig semmi nem úgy alakult, ahogy terveztem. Az egyetlen említésre méltó a változások közül azonban az, hogy egy negyed órácskát (vagy ki tudja, mennyit, de kb. annyi lehetett) egy ismeretlen fiatalembert hallgattam Móravároson a közösségi ház kertjében. Valószínűleg nincs még 30, de 35 egész biztos. És alkoholista. Alkoholbeteg. Keményen. Előbb lelejmolt egy húszassal, aztán elkezdett beszélni. Szaggatottan, és nem volt benne sok összefüggés, de amit kiszedtem, valahogy azt sem akarnám publikálni; magánügy. És megint ott álltam, ahol Bogival a múltkor: mit lehet mondani a bűnbánó részegnek?! Annak, aki pontosan tudja, hogy elvesztette a háborút, és már csatát sem akar nyerni. Aki legszívesebben öngyilkos lenne. Amire, ugye, még nem is bólogathatok együttérzőn.
Hát hümmögtem. És imádkoztam.

Marioláéknál kiment a magvető vetni, és jó volt, bele is aludtam, tűnődtem is. És a végén: aggódtam. A jövőmért. És ez meglepett, bár igazán nem érintett komolyan.
Aztán búzát vetettünk, jó magot jó földbe.
És én ott felejtettem a Sörpatikában, ahová csocsózni ugrottam le egy félórácskára.
Aztán még beszaladtam Petihez, és a végén már itthon vettem észre, hogy elvesztettem a jövőmet.
De Áron vállalta, hogy locsolgatja meg szeretgeti (sic!), míg újra találkozunk. Így hát jó kezekben lesz. :-)

Virágos

a kedvem meg a konyhaasztal is. :-)
Szőnyit lenyomtuk, és utána ebéd a SZOTE-n, ahol emberemlékezet óta nem, és volt terasz (napsütés már nem, sajna), meg macska — minden, ami a SZOTE menzához tartozik. :-) Igen, a kaja is hideg volt, de h4-kor ezt még rossz néven se vehettem. Sőt, nem is akartam. Ott már jócskán benne voltam a virágos jókedvben, annak pedig nem árt meg a hideg gombaszósz.
Nem is hülyeség a nőnap. Különösen ha még egy ilyen sms is jár hozzá (betűhív átírásban):

kedves NO! szép nonapot!

Most pedig kiírom a használati utasítást a virághoz, hogy épen fogadjon vasárnap este. :-) Aztán lassan vissza, Marioláékhoz ezúttal.

TIKtak & horoszkópuszpókusz

Át kell helyeznem ide a székhelyem. Még be se léptem, mikor már megéreztem az okosságszagot.
Amúgy meg milyen már, hogy az éves horoszkópom szerint a legjobb hónapom idén a január?! És ezt most olvasom, márciusban!

Finom remegés

Az utolsó percek bizsergése... A Volt Szeretőm emlegette ezt olykor, úgy rémlik.
A handout elnyerte végleges formáját: inkább szép, mint informatív, de nem baj. És akkor azt kéne még valami vázlatformába öntenem, amit mondani fogok, mert olvasni nem elegáns.
Ez persze ismét az ügyintézés kárára megy, de hátha nem zúzzák be a diplomamásolatom...
Ja, és ültünk is Melittával, és megint nem a jóIstennek meditáltam, de legalább próbálkozom vele... az első 30 év nehéz...

Telefonvárás pórázán szűkölni

A két megbeszélés elég hatékony volt, a film megvan, a handout is, nem lesz semmi vész a holnapi referátummal, meg a hétvégi képzéssel se. Holnap délelőtt neki is állok ügyintézni végre az egyetemen.
Gabiék várnak minket jövő szombaton, szóval a 72 óra is kialakulni látszik.
És palacsintát majszoltunk ma a Szentháromságon, sokan, és nézegettük a flamencós filmet, és hallgattuk Bogdán Zsolt', és Juli most is ott fest, mi Cilivel el a One Day Off után. És azt érzem, hogy minden kavarog, de megingathatatlan a bizonyosságom, hogy minden jó, mindenhogyan jó. És jó lesz.

Mégsem lett az utolsó

Teljes megrökönyödés van. Most hallom/látom, hogy a blogot szemlézi a Web-cafe.ro (mégpedig az erdélyiek között, bizony! :-)); de ismeri a Miner is, meg a Gugli blogkeresője (ez a legkevésbé meglepő, belátom). A Blogsearch (még?) nem.
A szép az benne, hogy én bizony egybe se regisztráltam magam. A Blogringen fönn vagyok rég (bár lehet, hogy kiutáltak már, mert havonta se jut eszembe beszólni, hogy frissítettem...) — és ennyi. De hát ami webre kerül, az előbb-utóbb önálló életre kel... És persze minden egyéb is, amit leír az ember. Vagy kimond. Elénekel. Netán elhallgat.

Most viszont a hatékony munka érdekében kiszállok mindenféle meszindzselő meg mailrőlértesítő cuccból, és nekiállok a József Attila-dolgomnak. Irgumburgum.

Mára az utolsó, becsszó

De legalábbis estig.
Itten meg lehet hallgatni P. Mustót három részben. A leírás szerint javarészt Kolumbiáról, ami legalábbis izgalmasnak ígérkezik (Száz év magány, hmm). És szóljon, aki le tudja menteni, nekem csak helyben hallgatni sikerült.

A magányos Jézus

„Az élet egyedüllét. / Egyik ember sem ismeri a másikat, / mindenki egyedül van.” Hermann Hessének ezek a szavai sok ember életérzését fejezik ki. Sok ember magányosnak érzi magát minden kommunikációs hálózat, a mindig újabb kommunikációs eszközök ellenére is. Sokakkal érintkeznek valódi kapcsolat nélkül. Elmagányosodnak a nagy lakósilókban. Elmagányosodnak a tömegben.

Jézust mindig emberek vették körül. Nagy elvárásokat támasztottak vele szemben. Ostromolták őt, hogy tegye rájuk a kezét és gyógyítsa meg őket. Az evangéliumok állandó tolongásról tudósítanak, melyet Jézusnak el kellett bírnia. Ennek ellenére Jézus szerette a magányt. Mindig újra visszavonult a magányba. Szüksége volt a magányra, hogy önmagával és forrásával érintkezzék. A magányban tapasztalta meg, hogy kettesben van mennyei Atyjával.

Jézus egyedül volt az emberek között. Ez következik a János-evangélium egy megjegyzéséből: „De Jézus nem bízott bennük, mert ismerte mindnyájukat, és nem szorult rá, hogy bárki is fölvilágosítsa az emberről. Tudta ő, mi lakik az emberben” (Jn 2,24–25).

Jézus nagy nyitottsággal fordult minden emberhez. De titka is volt, amit nem szolgáltatott ki másoknak, amit egyedül magának tartott meg. Minden közelséget távolságtartás egészített ki. Voltak barátai és barátnői, mint Lázár, Mária és Márta. De lelkének mélyén mindig maradt egy darab magányosság és meg nem értettség.

Jézus más volt, mint az emberek. Tanítványaival sem tudta megértetni magát. Azok ismételten hamisan értelmezték őt. Nem értették, amit gondolt. Amikor a színeváltozás hegyéről jött, összetalálkozott tanítványaival, akik képtelenek voltak meggyógyítani a megszállott ifjút. Ahelyett, hogy az ifjúval foglalkoztak volna, a tömeggel vitatkoztak. Ekkor Jézus haragosan kitört: „Hitetlen nemzedék! Meddig maradjak még veletek? Meddig tűrjelek titeket?” (Mk 9,19). Jézus számára nem volt könnyű azt érezni, hogy követői nem értik meg, és egyedül van közöttük.

Péter, akit egyháza sziklájának választott, szemrehányásokkal illeti, amikor közelgő szenvedéséről beszél. Jézus élesen visszautasítja: „Takarodj előlem, sátán! Emberi módon és nem Isten tervei szerint gondolkodol” (Mk 8,33). Jézusnak egyedül kell végigmennie szenvedésének útján, nélkülözve tanítványai vigasztalását és közelségét.

Amikor Jézus az Olajfák hegyén egyedül érzi magát, és szüksége lenne tanítványai közelségére, azok alvásba menekülnek. Csalódottan mondja Péternek: „Simon! Alszol? Egy óra hosszat sem tudtál virrasztani velem?” (Mk 14,37). Jézus Istennel küzd imádságában. Amikor ismét tanítványaihoz megy, intelme ellenére újra alva találja őket. Elfogatásakor „mindnyájan elhagyták őt és elfutottak” (Mk 14,50). Péter messziről figyeli a történteket. De amikor egy cselédlány, majd később más körülálló emberek háromszor Jézusról kérdezik, minden alkalommal megtagadja őt. Megesküszik: „Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek!” (Mk 14,71). Jézus magára maradva hal meg a kereszten. Csak messziről nézte néhány asszony, akik kísérték őt (Mk 15,40).

A János-evangéliumból kitűnik, hogy Jézus azért tudta magányosságát elfogadni és benne kitartani, mert egynek tudta magát mennyei Atyjával: „Eljön az óra, már el is jött, amikor elszéledtek, ki-ki a maga útján, és engem magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van” (Jn 16,32). Az emberek elhagyták őt. A tanítványai is visszahúzódnak, mindegyik a maga házába. Mindegyik csak maga körül forgolódik. Mindegyik csak a maga bőrét szeretné menteni. Mégis Jézus még ebben a magányosságban, magára hagyva sem érzi magát egyedül, mert Atyja vele van. Ez átváltoztatja magányosságát. Eggyé lesz az Atyával és az Atyában önmagával.

Jézus nem a sikeres ember példája, hanem a magányosé, aki az őt mozgató motívumokból sokat nem tud másokkal megosztani. Ez vigasztal engem magányosságomban. Szembeszállhatok magányosságommal. A magányosság nemcsak a közeli Isten sűrű megtapasztalása, nemcsak az Istennel való egység boldogító tapasztalata. A magányosság fájdalmas is lehet. Félreértettnek, elhagyatva érzem magam. Amikor komollyá válnak a dolgok, senki sem tart velem. Senki nem áll mellém, amikor kudarcot vallok. Mindenki jobban tudja nálam. Hagynak ázni az esőben. Jézus az számomra, aki magányosságom minden állomásán elkísér. Az ő közelében néha már nem érzem magam egyedül. A vele való kapcsolatban be merem vallani magamnak magányosságomat, szembe tudok nézni vele és ki tudok tartani benne.

Mikor érzed egyedül magadat? Voltál-e már elhagyatott? Felmerül-e benned újra meg újra az elhagyatottságtól való szorongás? Hogyan kezeled magányosságodat? Menekülsz előle, vagy elviseled? Segít-e neked a magányos Jézus képe, hogy szembeszállj magányosságoddal?

Dag Hammarskjöld, aki az ENSZ főtitkáraként másoknál nagyobb mértékben befolyásolta a világ történelmét, Jézushoz hasonlóan mély magányt élt át. De őt a hit képessé tette arra, hogy megbirkózzék magányával. Útját ezekkel a szavakkal foglalja össze: „Imádkozz, hogy magányosságod ösztönzésére megtaláld, amiért élni tudsz, és ami elég nagy ahhoz, hogy meghalj érte.” Talán hozzásegítenek ezek a szavak a magány kreatív kezeléséhez.

Anselm Grün: Képek Jézusról. Furcsamód épp azt a pár sort nem lelem benne, amiért eszembe jutott, de sebaj.

Sündisznó

Elég hosszút álmodtam, de részben nem emlékszem mindenre, részben lusta vagyok idevésni (és akkor még nem is vettem számításba a Volt Szeretőm véleményét, aki szerint ui. „az is bolond, aki az álmát elmeséli”). A lényeg (?) az, hogy találtam egy sünt, és mert ahol találtam, ott nem tűnt biztonságban lenni ((van ilyen szerkezet?)), kézbe vettem, és vittem kifelé a faluból (Pomáz-képe volt, de mintha Kolozsvár lett volna? vagy csak a másik álom miatt gondolom?). Aztán valami iskolai boltban (!) véletlenül leejtettem, és az egész ökölnyi, kérges gombóc (össze volt gömbölyödve) gurult lefelé a lépcsőn egy emeletnyit. Innen már túl bonyolult lenne, de annyit azért elárulok, hogy túlélte a traumát (sőt).
Ezen felül egy hét alatt másodszor álmodom azt, hogy valaki gyereket vár az ismerőseim között, de itt most egyértelműbb volt a helyzet.
A sündisznó Krúdynál „titkos ellenség”. Hát éljen. :-)

Álcél

A tegnapnak ez lett végül a kulcsszava. Különben Mátyás téri napsütés, kék ég és zöld fű, kutyákok és kiskölkök, „tipikus skorpió”, elvek és gyakorlat, szürreál, tükör és csábítás — de hiszen mindez mindegy. Egy bizonyos szinten. Kányádi tudta.

vannak vidékek gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül
szavak sarjadnak rétjein
gyopárként sziklás bércein
szavak kapaszkodnak szavak
véremmel rokon a patak
szívemmel rokon a patak
szívemben csörgedez csobog
télen hogy védjem befagyok
páncélom alatt cincogat
jeget-pengető hangokat
tavaszok nyarak őszeim
maradékaim s őseim
vannak vidékek viselem
akár a bőrt a testemen
meggyötörten is gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül

Aztán Talentum, aztán mise: oly szépen és egyszerűen (egyszerűen és szépen) beszélt Thorday, hogy el voltam bűvölve. Rövid az élet ahhoz, hogy rossz bort igyunk. S arról is esett szó, hogy Isten működik az emberek által is, úgyhogy némiképp felmentve éreztem magam a néhány perccel korábban megfogalmazódott dilemmában.
Aztán homeless, l. itt.

Helyzetjelentés

A vezetés jobb volt, mint vártam. Akkor is, ha vagy háromszor lefullasztottam. Közben el is szállt a feszültség — aztán vállon kopogtatott, ahogy fölvettem a kabátom. Majd alakul. Ha másutt nem, a sírban. De mindennek szabad lennie...

Metafizikus rettegés

Majd' meghaltam a sámlin az előbb.
Rémálmom is volt az éjjel, meg egy igen különös sms, meg a vezetés mindjárt...
Uhh.
Julcsi is stramm és bírja, ugye???

Zűrkorszakok és konszolidők

(Én Répánál találtam, ő meg Bächer Ivánnál)
Szóval igen, az ember életében ezek követik egymást. Csak néha sűrűbben, mint elképzeltem. Mert erre a nagyböjtre konszolidációt hirdettem magamnak, első- és legfontosabb sorban alvásilag — de ma megint szét tudtam esni röpke hat óra le

***
adásunkat megszakítva közöljük, hogy a szétesés utolsó cseppjét ((nem, nem érdekel a képzavar)) jelentő esemény, jelesül, hogy valami 15 áldozás utáni hálaadást kellett volna megírnom csütörtök estig, ezennel elhárult. A jó Isten tartsa meg a sok lelkes ember eme jó szokását (meg Zsuzsiét, hogy szétosztotta)!
***

tehát röpke hat óra leforgása alatt.
Pedig jól indult a nap, reggelivel a Lelkesen, Janival és Áronnal, Mariolával meg a csodagumóval. Áronnal utóbb véradás, vicces volt, szeretek vért adni, különösen társaságban. (Olvasd el az ő verzióját, nekem most nincs türelmem a gépeléshez. Bár ez nem látszik; de én tudom.) Aztán játék, mankala (körbevertük egymást), solitaire (az utolsó x darabot már csak ők tudták kirakni, nekem 2 maradt minimum — viszont nem tudtam rávenni őket arra, hogy egyet az elejéről nyomjanak végig), rögtönzött déli ima, ebéd (valami nyolcan, és az ilyen mindig jó hecc), egy rövid beszélés Nórinak (mért is nem -getés és -val?!), csocsó. Na, ennek örülök, hogy úgy tűnik, a játék valamiféle napi elfoglaltsággá válik, ez kell, mint a falat kenyér.
Aztán LT. Hatékonyak voltunk, de egy óra múlva én a leghatékonyabb munkában is kifáradok. Ez elég szörnyű.
És akkor Paffyval átmentünk 72 órás megbeszélésre, ami ha lehet, még az előzőnél is jobban kiakasztott. Olyan szinten ineffektív (?!) a csapat, hogy a hajam az égnek állt. Komolyan mondom, az LT-vel meg még öt emberrel ezt feleennyi hajtépéssel kétszer ilyenre meg tudtuk volna szervezni. A csúcs az volt, mikor az iroda a szponzorkeresést akarta delegálni. Hát ki, ha nem ők?! ((Ebből még lehetnek zűrök, de hátha nem...))
Utána elvileg vele (Paffyval) beszélgettem volna, de már késő volt... Eleve fogalmam sincs már, hogy mit és főleg honnan kezdve akartam mesélni neki, mikor csütörtökön fölhívtam... Másrészt egyikünk sem volt abban a lelkibeszélgetésre alkalmas állapotban.
Így hát kávéház, Zsuzsival kiegészülve. És a tejeskávé fölpörgetett, de olyan nemjólesőn. És közben Paffy megpengette a fent említett imákat...
Utána még fénymásoltam egy sort a Lelkesen, aztán BTK, Tamás megvétózta az esetleges etika-módszertani záródolgozatom, de jót beszélgettünk Mustóról meg mindenféléről.
Addigra már tudtam, hogy filmet nézni már nem megyek vissza (most, hogy a Porton megkerestem, jobban is tettem: Brazil), mindenesetre erről akartam még üzenni Áronnak, meg Janinak, hogy Balástya ugrik/csúszik (abba most bele se kezdek), szóval leültem a lépcsőházban levelet írni nekik, nem lévén otthon senki.
És aztán hazajöttem, és előbb valami rend-félét raktam a konyhában, aztán végigolvastam az ezer e-velem (és a jó részük érdemi is volt), párat megválaszoltam, belelestem néhány blogba, de most megint ott tartok, hogy pokolba a monitorral, üljek bele előbb a kádba, aztán rá a sámlicskámra, és utána majd tárgyalok a világgal meg az előttem álló három nap feladataival.

Jajj, Igor Lazin kölcsönadta a 1 Day Off-ot, úúúgy szeretem érte! :-) Már csak Petit kell rávennem, hogy hozza le kocsival, mert ha holnap adják postára a DVD-t, az neccesen ér ide csütörtök délutánra.

Pustó Méter

Ez az ember valami csuda. Nem is tudok most többet monadni róla.
A hétvége jól telt, csendesen (belül), meg viháncolva is (kívül). Néha jelen, többször másutt. Naplósan, és az bizony el-elkalandoztat... ha van ilyen, de ha nincs, akkor is. :-P
Mostantól iskola. Izé... TO, HSZI, órák, könyvtár.
Meg hétvégén képzés, meg utána 72 óra...
Most viszont cset.

A reggelt meg a délelőtt elejét néhány számmal-verssel (Edda, Toldalagi Pál, Weöres Sándor) írtam volna le, ha Juli nem alszik a gép mellett
Én közben voltam ülni, utána beszélgettem egy sort Tamással (a megosztásra ketten maradtunk már csak) és nagyon kényelmesen megreggeliztem itthon, CsehTamással
Aztán leültem naplót írni kínomban, és a vége az lett, hogy mégiscsak elmentem a bicikliért, amit aztán mégiscsak ott hagytam a végén, mert addigra komolyan esni kezdett, és mégis buszozunk Zöldfásra
De nem a győzelem, nem is a részvétel, hanem a fontos
És most erős a gyanúm, hogy boldog vagyok
Mert minden megvan, minden a régi
Vagy nem, de jobb

Tavaszi, juhéjj

Délelőtt voltam biciklizni, ihaj-csuhaj. Kabát nélkül, olyan jó idő volt. Már csak a napszemüveg hiányzott — komolyan!
Aztán a folyosóra teregettem.
Végezetül csinire vettem a figurát, és Juli tükre előtt megállapítottam, hogy muszáj leszek Dzsí. Í. Szőnyi előtt még a Lelkesen is tiszteletemet tenni a ciliféleharisnyában, a promodosszoknyában és az etamosblúzban-nyakláncban (az összeállítás egyéb darabjait, minthogy mutatkoznak még kisebb hiányosságok, itt nem részletezem). :-)
És érdemes volt.
Az óra is tök jó volt, meglepetésemre teljesen „involválódtam” a Kádár-korszak kapcsán, és egész okosakat is szóltam hozzá, remélem, MrSzőnyi valahogy csak elnézi nekem az elmúlt két hét ellógását.
Utóbb összefutottam BÁgival, aki azt mondta, szerinte vagy a tavaszt érzem, vagy történt valami bennem. Lám, ő se hiába végzi a mentált. :-)
És Cilivel is összetalálkoztam, és holnap bringával megyünk Zöldfásra. :-) És én viszem az Urat, Paffy megkért. :-)
És aztán egy szűk órát ücsörögtem Petinél, ezúttal előre rögzítve, és megnéztük a péntek-vasárnapi fotókat, és jól elcsacsogtunk fölöttük. És úgy megörült a csokoládénak, mintha nem szoktam volna általában (ez erős túlzás, mert csak onnan), és ennek meg én örültem meg.
És aztán hazajöttem, és szénné égettem a sajtos melegszendvicset, de megettem így is, mert ez volt a kenyér vége. Úgyhogy még jön egy Bornai Tibor-szám is:

Alig telt el néhány év
s te meghíztál és megőszültél végleg.
Arcod mint egy csatatér,
ahol harcban állnak egymással az évek.
Lefogadom, hogy Nőnapon
a feleségednek virágot se vettél.
Barátnőd lett a Koleszt Irén
s a cigarettától okkersárga lettél.

Ugyan mért, mért tűröd el?
vajon mért, mért,
mért nem érdekel?

Hova lett belőled az a tűz,
ami a gimnáziumban akkora lánggal égett?
Megöregedtél, öregem,
de azért se foglak békén hagyni téged.
Ne mondd azt, hogy a pozíciód
bizonyos cselekvési szabadságot tesz lehetővé.
Egy szénné égett pirítós,
ha megvajazzák, se válik már ehetővé.

Ugyan mért, mért tűröd el?
Vajon mért, mért,
mért nem érdekel?

Tudom jól, hogy a bankkölcsön
meg az adó szinte szétmorzsolják az embert.
Néha úgy érzed, olyan ez,
mintha valaki folyton megsózná a tengert.
Mégis-mégis a te hibád,
hogy ott tartasz, hogy semmi közöd hozzád
s a valóságos álmaidból
nem maradt, csak álmos valóság.

Ugyan mért, mért tűröd el?
Vajon mért, mért,
mért nem érdekel?

Ugyan mért, mért tűröd el?
Vajon mért, mért,
mért nem érdekel?

Most hallottam a Kossuth-on

Éltünk egy városban,
s a szemem láttára eltűnt, vagy álmodtam
bíztunk egy angyalban, egy ölelésben,
egy szóban, meg egymásban
az a város megvan még
s mi megtaláljuk újra
bízhatsz bennem, onnan jöttem

súgtunk egy fontos szót
a csendet hallgattuk s láttuk a nem látszót
s úgy tűnt, hogy együtt szól
ha zene áradt a százféle templomból

az a város megvan még
és megtalálom újra
bízhatsz bennem, onnan jöttem

vagyok valaki a városból
valaki az eltűnt városból

a csapdákon túl, a város még áll
a magányon túl, a csapat még vár
a sötéten túl, a tűz most is él
még nem vesztél el, ne félj

érzem, hogy nagyon is jönnél már
nézem az arcod és látom a sebhelyeket
van még egy darab a térképből
s látom, hogy keresed azt, aki visszavezet

itt mindig furcsa por száll
és a lelkekre kéreg nő
az a város most is áll
s azóta vár, ránk vár
a szívem csak emberszív
a szemem fényeket érez és könnyet sír
múltam csak embermúlt
mint vásott bábut a sárból az Isten gyúrt
az a város megvan még
és megtaláljuk újra
bízzál bennem, onnan jöttem

vagyok valaki a városból
valaki az eltűnt városból

a csapdákon túl, a város még áll
a magányon túl, a csapat még vár
a sötéten túl, a tűz most is él
s ha eltévednél, segít, ne félj

(Kentaur (hát az meg miféle szerzet?), a szöveg Presser–Sztevanovity)

Arról, hogy miben hasonlít a tánc a főzésre

Az alábbiakban Polcz Alaine nénitől idézek, a Főzzünk örömmel!-ből.

Régi titkok, amelyeket nagyanyáinktól tanulhattunk — volna

Első számú titok: a főzés fantázia és szeretet kérdése. Az főz jól, aki bátran a fantáziájára hagyatkozik, és szeret is főzni, továbbá szereti azokat, akiknek főz. Ne szégyelld, ha magadat is szereted! Ez a harmóniához elengedhetetlen. Csak a késői kereszténység kezdte tanítani, hogy önmagunk szeretete bűn! A Bibliában ez áll: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!”
Általában az az étel sikerül jól, amit maga a szakácsnő is kedvel. Aki nem szereti az édes tésztát, nehezen tanul meg sütni.
A lélek titkai közé tartozik az is, hogy ha valamiben sikerünk van, azt szeretjük megismételni, mert jó érzés. Ha tehát a főzés számodra a siker forrásává válik, ne restelld, hanem gyakorold kedvvel, örömmel.

És akkor most helyettesítsd be a táncot... :-)

Ja, hétfőre

„sürgős véradásra” hívtak be, ilyen se történt még velem. Azon gondolkozom, ha sürgős, nem jobb-e nekik, ha előbb megyek. Vagy pont nem, mert mondjuk így szervezték be a népeket arányosan? Mindegy, momentán nem aktuális a kérdés.

Este van, este van...

Volt pár érdekes gondolat ma, Julival ebédnél rájöttünk, hogy még nekünk is idő kell, hogy fölvegyük a fonalat újra, hát mit várok azokkal szemben, akikkel nem vagyok ennyire szoros kapcsolatban; aztán a Kálvárián elkezdtem egy elég érdekes eszmefuttatást a határozott-zatlanságomról, de ezen még kellene dolgoznom.
Talentum-megbeszélésen amúgy összedöntöttem a flipchart-táblát és aláírtam valamit valaki más helyett véletlenül... Ja, és tudatosult bennem, hogy tíz nap múlva képzést tartok Pesten Gáborral. Végülis még épp jókor.
És most biciklizni szeretnék, meg ülni, meg teregetni (azt kevésbé, csak kell majd), meg kivasalni a szép új blúzom, meg olvasni (de mit is? — apropó, kinn befejeztem a Danny, a szupersrác-ot by Roald Dahl, és tökjó), meg naplót írni, meg... aludni is...
Megyek is, elég a virtuáléból.

Na végre

Arra az időre, míg kiosztottuk a reggelit (kb. n7–n8), életre pofoztam magam, aztán vissza az ágyba majdnem délig. De végre embernek érzem magam, a délelőtti teendőim meg ráérnek holnapig (TO, mi más).
Most tehát lezuhanyozom, aztán összerakodom a dolgaim: kisebb-nagyobb halmokban állnak a tegnapról félig kipakoltak és a hátizsákok, valamint az itthon kimosott cuccaim, az ágyneműm stb. Akklimatizálódásnak éppen jó lesz itthon tenni-venni.

Hát megérkeztem

Ééés délben Nórival shoppingoltunk az Etamban, és vettem egy gyönyörűséges blúzt meg topot meg nyakláncot, és ennek kapcsán beszélgettünk egyet a nyakláncokról meg a dekoltázsokról. :-)
Az úton kevés említésre méltó történt (a check-in-es nénit még meg tudtam volna győzni, hogy a 'Date of expiry' a kiállítás dátuma, de végül nem volt képem; aztán szinte szabályosan megmotoztak, de hiába, a detektor a lábszáramnál sípolt), a repülőn seteztünk; Kőbánya-Kispest kultúrsokk, de nagyon durván; a vonaton set és szundi.
És Juli kihozta elénk a fél homelesst, ideértve Áront és Janit is, és kicsit még eszegettünk-iszogattunk itthon, közben megjött Cili is; és semmi sem olyan, mint volt, de minden jó így is, mert mindennek szabad lennie.
(És a hétvégén lelkigyakorlat Pustó Méterrel. :-))

Családi fényképalbum

Rájöttem, hogy utoljára ezt a képet láttátok (hmm, látták a legrégebbi legkitartóbbak) az unokahúgomról -- mi tagadás, jól megnőtt azóta. Ez most egy friss, pénteki. :-)

Párbeszéd tegnap estéről

Luca (az ágyban állva, álmából ébredve): — Anya, anya, anya, anya...
Bátyám: — Anya eszik.
Luca: — Áisza, Áisza, Áisza...
Bátyám: — Ágica eszik.
L: — Tyúccsi...
B: — Julcsi eszik.
L: — Luca eszik.
B: — Nem, Luca nem eszik. Luca alszik.
L: — Nem.
B: — De, Luca alszik.
L: — Luca alszik...

Vettem egy teáskannát

A cég itt van, de sajna a kannámnak se híre, se hamva (de leginkább: se képe) a honlapon. :-( Mindenesetre én rém boldog vagyok vele, Ti meg majd meglátjátok. (Egyszemélyes, úgyhogy majd sorban. :-))


Aztán Trier: sokáig esett (aztán újra), ez nem kedvezett a kedvemnek. Különben jó hely, mindenféle épületek (!) maradtak fönn benne a rómaiaktól, láttuk a (szerintem rém csúf) „barokk felturbósítás áldoztául esett” gótikus dómot, meg rögtön mellette egy szép templomot, amiben inkább csak az üvegablakokat cserélték ki.
A dómban ott felejtettük Gáborék méregdrága fényképezőgépét, és vagy húsz perc múlva szaladtunk vissza érte — nem találtuk. Épp a kegytárgybolt felé igyekeztünk, hogy rákérdezzünk, mikor ránk mosolygott a templomőr bácsi, hogy nem keresünk-e valamit. Egy házaspár leadta, ő meg ránézett az utolsó képekre, és aztán kiszúrta Danit, mikor rohantunk volna fölfelé (a bolt a középső szinten van). Hát jó volt.
Ja igen: a dómból a mögötte levő kerengő érdemel komoly figyelmet, ha arra jártok. (Képet nyilván nem találok róla.)

Metz

Ilyen kék éghez nemigen volt szerencsénk, de a katedrális azért „nem semmi”.
Amúgy eléggé tré állapotban vagyok, minden csepp véremmel az erőmet éreztem elcsordogálni — fogalmam sincs, hogy bírta ezt a vérfolyásos asszony 12 évig... — mindenesetre két kapucsinó kellett, hogy végre nagyjából embernek érezzem magam.
Mégsem hiszem, hogy csak ennek volna a következménye, hogy valahogy igazán nem tudom megszeretni várost. Bajom sincs vele; de... nem tudom belakni, vagy valami ilyesmi. Olyan — semmiextra. Nekem. Tán csodálom, ámde nem szeretem. Mondjuk nem is baj, végtére ugyan mi lenne abból, ha egyaránt vonzódnék minden új városhoz?
A misén még az első adag koffeinnek is előtte voltam (a vonaton is ludtam), szóval arról inkább szó se essék.
Utána a városban bolyongtunk egy sort (addigra megittam egyet, automatást, finomat. A boltban alig-alig beszéltek angolul, no comment).
Aztán beültünk egy cukrászdába, olyan volt, hogy ihajja. (Jóllehet azok az apró igénytelenségek megdöbbenésemre itt is feltűntek: „bugyi”-ban kirakott, béna wördös árjegyzék pl.) Körbeettük egymás sütijét, megállapítottuk, hogy a sajátunk a legjobb, aztán Paffy öszeállított még egy sétaútvonalat, de én már a vasút felé vettem az irányt nyűgömben. Ott aztán vettem képeslapot (60 cent volt ráírva, de 50-nel számoltak, végülis ez a jobbik eset), beültem a kávézóba, és egy csudás csokis kapucsinó fölött megírtam őket. Jólesett nagyon.
A vonatból visszafelé láttunk egy olyan szivárványt, amilyet eddig jobbára csak képen. Kristálytisztán kivehető volt az összes (?) színe.

Hányingeres

Reggel rémesen rosszul voltam, görcs, hasmenés, hányinger... Végül a Timike által megmelengetett serpenyővel a hasamon aludtam el újra, és kicsit meglepődtem rajta, mikor fölébredtem. :-)
Az egész nem lehetett több fél óránál, de újra meg kellett állapítanom, hogy rettenetesen rosszul tűröm a fájdalmat. Valószínűleg leginkább mert nagyon nem vagyok szokva hozzá.
Most is van némi hányingerem, nem kellett volna ennyit vacsorázni (10-kor).
A többiek délelőtt piacoztak, én addigra tértem magamhoz, mire ők elindultak. Viszont ültem egy szűk órát, és végre a hajam is megmostam.
Aztán dolgoztunk is ma, agyaltunk egy s máson, amire otthon soha nem kerítettünk volna sort (időt), és fölmerült néhány tökjó újabb ötlet is. Hatékonyak voltunk, és jó hangulatban is működtünk (mondjuk ez már jó ideje így szokott lenni, Istennek hála).
És végül játszottunk, setet meg sequence-t; és beszéltem skype-on Á. Zolival meg Harkállyal. Esemesek is jöttek (és mentek is, izé :-().
Jóccakát mindenkinek. Holnap fél 7-kor kelünk, és indulunk Metzbe.

Mintha mi se

Van Paffynak néhány istenadta adottsága, ilyen az, hogy ráér. Nem tudom, mennyi időt tartott a mise, hetünknek, a nagy ovális ebédlőasztal körül... de hihetetlenül jólesett.
Előtte-utána játék: motkány, set, uno, zsírozás...
Most már aludni kéne. Vagy megváltani végre a világot Timivel, mert erre ki tudja, mióta nem került sor (gyanítom, utoljára valamikor az ősszel).
((Elméleti probléma: azáltal, hogy megint úton vagyok, ez a bejegyzés akkor most „Úton-útfélen”-e? Mert közben ugyanígy szólhatna egy szegedi estéről is, szóval semmi spec. luxemburgi vagy ilyesmi...))

Lejártuk a lábunk

Nagyot aludtunk, nagyot reggeliztünk és nagyot sétáltunk ma. Most meg jól bevacsoráztunk, és hamarosan nyomunk egy lájtos misét. :-) Tulajdonképpen semmi érdekes, csak gondoltam, írok a képek mellé pár sort.

Érvényességi ideje/Date of expiry:2007 FEB/FEB 23

Holnap lejár a személyim. Bizony... A magyar határőr hívta föl rá a figyelmem azzal a megjegyzéssel, hogy ő gond nélkül kienged engem vele, csak ha esetleg ma már nem térnék vissza az országba...

A jó szerencsém/őrangyalom, hogy bevágtam az útlevelem is.
Viszont a német ellenőr nem szólt egy szót se, olyannyira, hogy meglehet, megjátszom egy kísérletet hazafelé is...

Különben kevés izgi, a gép késve indult, de csak azt az időt töltöttük a ferihegyi terminálon, amit Hahnban is várakozással kellett volna. A repülőút gyönyörű volt, nem is emlékszem, láttam-e valaha ennyire szépen a felhőket fölülről. Paffyval is beszélgettünk kicsit, emlékeztettem egy legalább másfél évvel ezelőtti ígéretére... :-) Az idebuszozás már kicsit sok volt, de csak-csak ideértünk.

És aztán akkorát vacsoráztunk, hogy... megyek is aludni.

Játszunk

Játszunk, játszunk, játszunk,
Addig jó, amíg csak játszunk lassan indulós nótát,
Játszunk bolondot, bölcset és némát,
Játszunk, mindegy, akárki szól rád,
Addig jó, amíg csak játszunk, játszunk, játszunk, játszunk.
Játszani segít neked,
Hogy te is játszol vele.

Játszunk a mások türelmével,
Játszunk a mások szerelmével,
Játszunk, játszunk szabállyal, tűzzel,
Addig jó, amíg csak játszunk.

És csak játsszuk, hogy játszunk.
Játszunk, amíg a deszkákon állunk,
Játszunk, amíg lejjebb nem szállunk,
Addig jó, amíg csak játszunk, játszunk, játszunk, játszunk.
Játszani segít neked,
Hogy te is játszol vele.
Játszunk, játszunk, játszunk.

(LGT, a Loksi c. régi-régi albumról. És úgy szeretném dalban is...)

Zabálócsütörtök (amelyet egyesek túlfinomkodva torkos-nak neveznek)

Napkelet, napnyugat... és ismét az édes álmok: azt hiszem, még nem írtam, hogy fél nap múlva már Luxemburg földjén kopik a bakancsom. Megyünk csapatépítésre az LT-vel. :-)
Persze egy hajszállal még jobban lelkesednék, ha a túrabakancsomon kívül is lenne egy pár haszanavehető cipőm, mert akkor ne adj' Isten még szoknyát is vehetnék-vihetnék; de mindegy, úgyis esni fog. S valójában ez nem is a lelkesedésnek a hozzávalója, csak úgy zavar egy picit.

Vicces dolog álmomból ébredve ránézni a telefonra, elolvasni és megválaszolni néhány sms-t, majd viszazuhanni, és reggel homlokráncolva kutatni a (benti) homályban, hogy mi is volt, mikor, kinek... :-) De megint szelektáltam egy sort, úgyhogy most talán ismét nem kell egy ideig csuklóból törölnöm a bejövőket (mert úgy az igazi a homlokráncolás, ha az üzenet már meg sincs).
És kintről nem írok egyetlenegyet sem, mert ingem-gatyám rámegy. Pont. (Önmegerősítő írásba adást olvastak.)

Most pedig eldöntöm végre, hogy melyik hátizsákkal megyek, és belepakolok. Írok majd kintről is, csók.

És IstenéltesseMelittát!!!! Meg a többieket is, jópár mai szülinapost ismerek.

A szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat

Itt az alkalmas szent idő,
az üdvösségnek napjai,
hogy megtisztítsuk a szívünk,
lemosva vétkek szennyeit.

Illés is így tett egykoron,
kit elragadt a tűzszekér,
s világteremtő Istenünk,
ki testet öltve jött közénk.

Ezért imánk míg esdekel,
alázkodjék az értelem,
hajoljon földre térd s a váll,
arcunkat mossák könnyeink.

Vágyunkat űzzük messzire,
törjük meg testünk ösztönét,
így leszünk élő áldozat,
és bőkezűen adhatunk.

Szolgálván hogyha böjtölünk,
elszáll a belső lustaság,
elfut a lelki zsibbadás,
világosságra vált a köd.

Legyen bár vétkek temploma,
és bűnfekéllyel telt a szív,
a böjt lesz legjobb gyógyszere,
ha kegyelmével jő Atyánk.

Jézus, könyörgünk, irgalom!
Bánkódva hozzád száll szavunk:
hogy bűn világát rontva szét
irgalmad hozzon békülést!

Fiaddal add meg, jó Atyánk,
örök Lelkeddel add meg ezt,
kit háromságos névvel is
vallunk, hogy egy vagy, Istenünk!

Ámen

(Csak mert úgy szeretem ezt a himnuszt. A Magyar Kurírról, egyébként.)

Hamvazószerda

A böjtöt mérsékelt komolysággal űztem, pl. süti volt itthon... De elszaladtam misére az utolsó percben, és meghamvaztak, jól. Zsuzsi, (kis)kamaszkori Legjobb Barátnő oldalán ültem a kereszthajóban, kicsit pletyóztunk, volt valami az egészben a régmúltból. És karnyújtásnyira tőlem Tádé, aki egy hónapig lakott az előszobánkban (csekkolni kellett, hogy nem eszik-e még mindig a bogarak, miután a papámék elgázosították szegényt. De nem ették, szerencsére).
Eszembe jutott egy vers vége is: „...de imádkozni csak gyerekkorom / öreg templomában tudnék / ha tudnék”, Juli, segíts ki az elejével, kérlek...
És közben Zsuzsi férjhez ment (fogadott fiamhoz, akitől annak idején a Macskanadrág, az Alvin és a Mókusok, valamint a Hétköznapi Csalódások különb-különb kazettáit kapogattam volt kölcsön :-)), fölhúzták a házukat és első gyermeküket várják. Az eü. főiskolán tanít, és másoddiplomás képzést végez levelezőn Szegeden. És ebben már kevés nyoma a múltnk, ellenben jövő van... nem úgy, mint bennem.

A nap elejére térve: megcsináltam a korrektúrát ismét, összepakoltam, beballagtam a Lelkesre, közben elintéztem ezt-azt. Janival ebédeltünk, aztán ott hagytam a klubban a teázókkal — mint utóbb kiderült, a déltánt nagyjából ott ill. velük is töltötte. :-) A fél egyes busszal álltam ki a Corához, 23 perc alatt vett föl egy középkorú (házas)pár, és vittek a Népligetig.
Közben végigolvastam az összes releváns blogot a telefonomon. :-)

A Nyugati aluljárójában hirtelen felindulásból vettem két könyvet: Peter Brock Nelli című pöttyösét (erről is került szó kedden este: hogy jó néha olyasmit olvasni, ami nem igényel munkát az embertől), valamint az Ismerősöm, az oroszlán című ukránkisregény-antológiát. :-)

És aztán egy vagyont hagytam a Lush-ban. :-) Szó szerint. De nagyon élveztem. Különösen mivel nem magamnak vásároltam, így semmi lelkiismeret-furdalásom nem volt. És a pénztáros lány hihetetlen jó fej volt, egyenként lemérte a szappanokat, mert a kiszáradás után könnyebbek és így olcsóbbak, mint amit csomagoláskor ráírnak; valamint a felénél elölről kezdhette, mert akkor tettem elé a 10%-os utalványom...
Azért törzsvásárló egy ideig valószínűleg nem leszek (60 000 Ft egy év alatt..). :S

Húshagyókedd

Úgy kezdődött, ahogy írtam alább, teljesen átlagos keddként.

Aztán délután annyi nép volt kenyeret kenni, hogy csuda. Nekem már csak az almavásárlás jutott. És klubélet is volt ezerrel, hatalmas nevetésekkel, és egy jól megnyert csocsóval egészen miséig.
Ahol a karizmatikusok nyomták a zenét, lett jó kis fíling, naná. Ezúttal az sem zavart, hogy még vagy öt percet rátettek az áldozási énekre.
A hirdetésben kiéltem minden exhibicionizmusom.

Aztán homeless, ismét többen voltunk, mint ők, de sebaj. Jó kör volt, semmi nagy vész, és ugye no news is good news. Ebben a bizniszben meg pláne. (De a gyereknevelésben is, édesanyámnak abszolút igaza van.)
A végén Jani megkérdezte, „hol kell aláírni”, örülök neki.
Aztán szépen áttettük magunkat a minoritákhoz, Felsővárosra, húshagyókeddi (nagyon nem csak) rovertáncházba.

És jó volt nagyon. Menet közben ugyan eszembe jutott, hogy miért is kellett előző nap a Nyugiban ezer egyéb mellett éppen a táncról beszélgetnünk... És aztán kiderült, hogy Áron elég intuitív ahhoz, hogy módjával vegye komolyan azokat a szavaimat, amiket ott helyben tökéletesen komolyan gondoltam, egy nappal később azonban (szigorúan magamban) éppen komoly kritikának vetettem alá.
Alakul valamiféle táncelméletem, de ahhoz idézni kéne, pontosan, szépen, a könyv pedig Szegeden. Meg főleg csiszolgatni még rajta, ahhoz viszont táncolni kéne, amire a következő szűk másfél hónap vajmi kevés lehetőséget ad. Könnyű sóhaj.
Az egész buli hihetetlen felszabadítóan hatott, olyannyira, hogy a végén vidáman bejelentkeztem mosogatni, énekeltünk, csatárláncban adogattuk a poharakat, nevettünk nagyokat. Kellett az még oda.

A génkezelt banán :-)

Nevelődés és padlófék

Kaptam néhány ex- és implicit visszajelzést, amiket még forgatnom kell kicsit magamban. Nem mintha bármi új lenne, csak most már kezdeni kell valamit a jelenséggel.
De nehéz lesz.

És amúgy is még mindig az élethez-szokás szakaszában vagyok, a géphez sincs türelmem — egyszerűen le fogok feküdni hanyatt, és nézek ki a fejemből. De legalább már tudom, mi a baj: túl gyorsak az események. Egyszerűen nem tudom követni őket lélekkel. Ma jártam a tanszéken, a Somogyiban, a Lelkesen kétszer, vezetni, a gombboltban, a KerekPerecben, Didáknál, itthon... Lassítanom kell, mert a hányinger kerülget.

Kicsit másképp alakult a nap

Az LT-n kívül semmi reggel tervezettet nem csináltam meg... Ellenben megtanítottam a pultoslányt grogot csinálni a Nyugiban. :-)

Nem
írok
többet
.

Nem
üzenőfal
ez
.

Irgum
burgum
.

Avagy ahogy Áron találta volt a fején a szöget: „...nem lenne jó, ha egy-két ismerőssel ebben a formában közölnék fontos dolgokat, amiket egyáltalán nem is akarok közölni velük”.
Vagy... legalább talán nem akarok. De mindenesetre nem most. És nem így.

Spam-anomália

Megáll az eszem. Kezd az lenni az érzésem, hogy bizonyos rendszerek spammerként kezelik a címem. Aztán az is lehet, hogy nem, de mintha. A levél így fest:

Hi. This is the qmail-send program at yahoo.com.
I'm afraid I wasn't able to deliver your message to the following addresses.
This is a permanent error; I've given up. Sorry it didn't work out.

<>:
217.20.133.52 does not like recipient.
Remote host said: 550-Sorry, 66.163.179.152 is in a black list at dnsbl.sorbs.net
550-Escalated Listing (Spam or Spam Support) See:
550 http://www.sorbs.net/lookup.shtml?66.163.179.152
Giving up on 217.20.133.52.

Okos informaták, segítsetek!

Lassacskán akklimatizálódom

Reggel arra ébredtem, hogy ezer fok van, de annyi eszem nem volt, hogy kinyissam az ajtót. Nocomment. :-) (A konvektort nem akartam lecsavarni, hogy száradjanak a ruhák gyorsan.)
Mindegy, h7-kor teljesen kipihentnek éreztem magam, hát nem ártott meg fölkelni.
Ültem is 25 percet Melittával.
Azóta meg hellyel-közzel összeraktam a következő két nap programját, valamint megírtam néhány mailt (továbbra is vár 66 unread, pedig jócskán hajigáltam már kifelé), megnéztem jópár blogot (a VIP-kat tegnap még, az IP-kat most, kivéve a grafománok :-)), és átutaltam a telefonszámlát (bizony!). Erről további részletekbe inkább nem bocsátkoznék... (blush, vagy ahogy újabban szoktam, irul-pirul)
Ééés most egy gyors zuhany-teregetés-reggeli után jön egy kör a TO-n, mert a töri módszertant végül csak nem tudtam fölvenni erre a félévre. De jó...
(Fájdalmasan semmitmondó postot olvastak, de most ez van. :-P)

A hétről

különben nem fogok sokat írni, bizalmas magánügye ez kettőnknek, nekem és a lelkigyakorlatnak. (Apropó, ennyi csillagot emberemlékezet óta nem láttam. :-))
Néhány megfoghatóbb dologról azért lesz még itt szó. Ilyen például a böjt. Hogy lehet, mégpedig komoly megerőltetés és utóbb testi- szellemi-lelki károsodás nélkül túl, el, sőt át lehet élni három és fél napot (csak) folyadékon, és ezt én mondom, aki pedig. És ez nagy tapasztalat, és hálás vagyok, hogy védett és támogató közegben próbálhattam ki, okos be- és kivezetéssel. A rendszert majd máskor, most csak a kulcsszavak: az utolsó pótcselekvésétől fosztódtam meg, és bár tényleg nem gyötört az éhség (valamennyire éreztem csak, és korántsem folyamatosan), ez nehéz. Az is, hogy közben ott illatozott el előttünk a többiek (hústalan, de annál ötletesebb) menüje.
De végsősoron nagyon mítoszromboló volt, a legjobb értelemben. Vagy nem is mítosz-, hiszen ezeket a képeket én képeztem, nemigen hallottam erről soha. Előítéletromboló volt inkább.
Az meg, hogy valószínűleg az utóbbi kb huszonnégy évem :-) első hete volt kenyér nélkül — na, ezen igen jót mosolyogtam ma reggel (amikor semmi ingerem nem volt rá, szintén).

Ja, és poszt-lelkigyakorlatos hyperszenzibilitásban szenvedek (vagy nem szenvedek). Reszkessetek...

Mégisbejegyzés

Mi minden bír történni, ha hagyom...
Írtam a nőknek (különösen Melittának) valami két és fél oldalt az üzenőfüzetbe, aztán ledőltem, inkább sértődötten, mint álmosan.
Persze nem tudtam elaludni.
Gondoltam, hogy ha megjön, és még mindig ébren leszek, megölelgetem.
Így lett.
Aztán még vagy egy negyed órát meséltem a napról, egy darabig a csempén állva, papucs nélkül (a normálisat amúgy is otthagytam, szóval most kínai gumipapucs egy ideig, de jó). Ők közben vacsoráztak, sütit, tojásos nokedlit, ezt-azt... Hálás vagyok, hogy ezek most nem hoztak lázba.
Jó volt.
De aludni ezután se tudtam.
Váltottunk pár vidám esemest Áronnal, álom továbbra sem.
Melitta valami mailcím ügyében kérte a segítségem, átjöttem, és itt meleg van (mint kiderült, hetesen továbbra is lehet működtetni a miénket is — mire elengedtem a melegigényem, lett). Julival beszélgettünk egy jót, és most a gép előtt ülök, és gyepálom a lapos billentyűzet'.
Elégedetten, bár továbbra sem álmosan.
Hát így.

Feszült

Sok szépet és jót tudnék és szeretnék is írni, de most mégsem megy. Megyek vissza a csonthideg szobánkba (a főbérlő által egy hónapja beígért gázos azóta sem jelent meg — holnap lesz a napja, hogy kerítek egy másikat), amelyben másodszor vagyok megfosztva attól, hogy otthon érezhessem magam (egyszer már megtörtént, hogy Melitta átrendezte a szobát, mire jópár nap után hazaestem valahonnan).
Volt igazság a távozási pánikban — de a found solutionben több.

Most már tényleg indulok

Nem tudtam visszadátumozni: az előző még tegnap este született, igaz, publikálni csak most engedte.
És kimaradt belőle, hogy mennyire jó másfél órát töltöttem a szobánk padlószőnyegén Attilával és Ildivel, meg persze a lányokkal. Nagyon kellett már. Közben a pánik is felengedett.
És végül még találtam egy húszezrest a naplómban. Nem csak a kapcsolataim vannak jó kezekben... Kicsit korábban Marioláéknál azt találtam mondani, hogy bármily különös is mindaz, ami körülvesz: amellett, hogy boldogító, valahogy nagyon tenyéren van hordozva. Magam is meglepődtem, mert ezt eddig valahogy nem jutott eszembe komolyan átadni. És akkor el is simult minden kétségem afelől, hogy lesz-e még élet Szegeden, mikor visszajövök. (Aztán visszatért, de talán már nagyobb volt a füstje, mint a lángja.)
Jani pedig írt egy sms-t, miszerint „Ígérem, hogy nem rohadunk oda a gép elé. Gondolunk rád majd néha. És eszünk is.” :-)
Ó igen, és vonatozunk fölfelé. Rút idő van; meg főleg lett pénzem.

Erdőben a vadnyom

Pre-lelkigyakorlatos pánik vett erőt rajtam ma este, de olyan keményen, mint soha eddig. Furcsa; a 2003 télire ennél talán erősebb (< törlésjel) érzelmek között indultam — igaz, tökéletesen átlátott helyzetben. Most napok óta búcsúzom, olykor egészen esetlenül, utánam-az-özönvíz érzéssel: nem lesz két hét múva, az van, ami holnap délig van. És holnap vezetés, meg ülés, meg mise. Ma meg... ó, az nagyon sok volt. De például voltam ImaCoeurön, és lerajzoltam a mindennapjaim.
Amúgy először ökumenikus képzés, Andival, fölfelé stoppal; aztán vasárnaptól hallgatás. Böjttel, talán, valószínűleg. Megvan az Anselm Grün-könyv, már csak el kéne olvasni addig...
Ja, és egy legfeljebb harmincliteres zsákkal megyek. :-)

Tűnődés a tegnapon (foszlány-ciklus)

Nagy körben nyolc körül
vizescipő, vizeszokni, vizesláb
spagetti
tea, sok, meg még több
valami kell a kezembe

majdnem meghaltam
semmi nem érdekel
de én akarom, hogy érdekeljen

meglett a megoldás

bicikli, gyaloglás, gimi
meghívás

súlyosbít-e az előre megfontolt szándék
még nincs egészen veszve a lehetőség
erre nehéz ráfogni, hogy távolabbülés

az érdeklés is megkerült

a háromszög belső szögeinek összege 360 fok
asszem, ez a rövidebb szára
ez nekem nem tetszik
akkor adjál megoldási algoritmust is

jó együtt hallgatni
mintha megéreznél dolgokat belőlem
hülyeség
mégis, mégis

légy szíves, egy perccel hosszabban vedd le a kabátod

elszakadok a padlótól
a helyzettől nem tudok

Tündérkonyha
szerepet cseréltünk, nagyon furcsa
életemben ilyen faramuci helyzetben nem voltam még
és előkerül pár újabb tényező
talán önző vagyok
talán nem is talán
mi lenne velem nélküled

naplót szeretnék írni
de 2-kor már nagyon késő

Azt olvastam egy épületes Női Magazinban, hogy napi 17
érintés kell a boldogsághormonok felszabadítására
nyilván átlag
nekem tegnap a négy elég volt

JA

Egy József Attila-verssel ébredtem. Nem kerül ide. :-)
Aztán meg hihhetetlenül hatékony voltam: etikaóra (jó lesz! és próbálom elengedni afölötti felháborodásomat-megdöbbenésemet, hogy a Filozófia Tanszék (!) órát tart az első héten), hungarológia-ügyintézés (és igen, megvan a félévem első jegye: az ötös módszertanból :-)), ebéd Áronnal és Janival a Diáktanyán (és közben feltűnt Büky papa és Transzcendens Mesterünk is), majd posta (elment a szép boríték) és kisebb móravárosi séta (egy számítástechnikus bolt keresése címén — nem találtuk meg, de azért jó volt bóklászni).
Most kozmetikus, aztán Cili és egy esti padlónülés.

Romépítés?

„A szeretésen kívül minden tett — romépítés” — szokta Juli néha idézni valaki ismeretlentől, és nekem ez mindig ugyanolyan homályos, misztikus, ugyanakkor viszolyogtató volt, mint (kövezzetek meg) az, hogy a világon a legfontosabb a szeretet, meg ilyenek.
Mert miről is beszélünk tulajdonképpen, mi a csuda az, hogy szeretet, szeretés stb. Inkább nyálas, mint tartalmas fogalmak ezek mára, és kész.

S erre most ott tartok, hogy ma egy véletlen (< törlésjel alatt) találkozás hatására egyszercsak a Somogyi gyerekkönyvtárában ültem ölemben A kis herceggel, és azon morfondíroztam, tévedett-e a róka. (Nem, nem tévedett, csak nem mondta el a teljes igazságot, jelentem.)
És ugyanolyan erős volt a tömegvonzás ott, abban a fotelben, mint a parkettán jó negyed nappal később. Az elsőből a kötelességtudat (olyan is van, nem röhög! LT volt) segített kiszállni; a másodikból az a belátás, hogy ha nem tudok igazán szabadon ott ülni, akkor úgyis majdnem mindegy.
De a dolgom, az nem lett megkönnyítve. És utálok én lenni észnél.

Ééés megszületett

Írtam az angoloknak JVC-ügyben. Mintegy másfél sort. Ha ezután még szóba állnak velem, azt eleve jelnek fogom tekinteni. :-)
Alakul a hétvége is, lesz kocsi Pestről Psztlászlóra, ami későbbi indulást jelent, azaz későbbi ellépést is a képzésről. Jó. Az is jó volna, ha aludni tudnék rajta... de majd kiderül.
És asszem, megveszem ma a Böjt — test és lélek imáját by Anselm Grün. :-)
De előtte még összesítem a pénzügyeimet... (Meglehet, nem is előtte, hanem helyette...)

Utcabál

Hallgass-a-szívedre van

Tegnap délután ügyeltem két órát, hatalmas élet volt, hullára élveztem. Utána Ildivel pálcikáscsokiztunk, úgy kellett már. Végre valaki, aki jelen volt, mikor a dolgok elkezdődtek nekem-velem itt Szegeden, és nem kell neki magyarázni. Ráadásul még születésnap-előeste is lett belőle, egészen bíztató kilátás, hogy az enyém előtt folytassuk (merthogy utoljára szeptemberben ültünk le a Kárászon fagyizni egyet).
Végül hazafelé még bekanyarodtam Áronékhoz beteglátogatóba (már úgy benne vagyok — mint a mentőállomás, úgy érzem magam újabban), igaz, ebből formálisan semmi efféle nem lett. „Csak” egy jó beszélgetés egyetemről, irodalomról, s más ily fontos emberi lomról. Négyesben, mert hamarosan Cili is megjelent a táncból. És ez több okból is igen jó volt, például, de nem csak, mert a lehető leghatározottabban közölte fél 1-kor, hogy most megyünk.
Kezdek tartani a lelkigyakorlattól. Persze így megy ez. De akkor is. Eleve a távollét: Nórival beszéltük, hogy három nap alatt teljesen kiesünk a szegedi létből, hát még ha most valami 9-re megyek el. Ugyanez nyilván a vezetésből is hiányozni fog. És így tovább. Józsa Csaba pedig a böjtölés lehetőségét pedzegette, azzal, hogy lehetőleg kezdjük el még pénteken, otthon (azám, de én éppen Budatétényben fogok képződni) zöldség- és gyümölcsevéssel, hogy aztán ott valami rövid átvezetés után át tudjunk állni csak folyadékra. És persze visszafelé kivezetés.
Körülbelül mindenki azt mondja rá, amire számítok kitől-kitől, de döntenem végül csak nekem kell majd.
Ha mindehhez még hozzágondolom, hogy az elmúlt időkben kb. heti két-három tissztességes ebédet sikerült beiktatnom, a többi csokoládé és újabban narancs...
Megyek zuhanyozni. Melitta hív, ha valami gáz van vele, bement a Ságváriba (tegnap a BTK-ról elég nehezen jutott haza).

...de nem haragszom én rád, hétfő...

Erre a maira nem is lehet. Azon túl, hogy immár kétfelé kérdezgetem, hogy hogyvagy és mitsegíthetek, akár vasárnap is lehetne. Ezúttal Juli fogadott látogatókat (Mariann, Cili, Feri eddig), én takarítgattam, megterveztem a következő két hét utazásait (Szeged–Bp.–Pécs– Püspökszentlászló–Szeged–Pomáz–Luxemburg lesz, azt hiszem), borítékot szerkesztettem Szabad Ötletekből, és délután ügyelni fogok, este pedig Ildivel találkozom.
Bizonyos tekintetben akár hasznosnak is mondhatom a napot.

Egyszerű ez

„...akikre igent tudnék mondani. Mert elég jól ismerem őket, elég kedvesek a szívemnek és eléggé megbízok bennük.” (F. P.)

A hétvége kegyelmi idő volt olvasással, filmmel (Lora), Melittával, levélolvasással és -írással. Minden bizonnyal az utolsó ilyen májusig. Huhh.

Vasárnapi vers

Bálvánnyá vált
bánatomból faragott játékom
Most a bálványhoz fordulok
adja vissza játékom.

Bensőd óceánjából
sodródtam kezed partjára
Visszavethetsz a tengerbe
de nem látottá nem tehetsz többé.

(Bálint Lea: Boldogságom erdeje, 60.)

Jártam ezen a földön

Fölolvastam Melittának a Minden megvan-t. És ráismertem arra a korábbi ráismerésre.

Ha jól értettem, s a kérdés nem az, hogy mit jelent Jézus a világnak, az emberiségnek, az elmúlt és eljövendő évezredeknek, hanem hogy nekem, személyesen, budapesti lakosnak kicsoda Ő, akkor könnyű válaszolni rá. Uram és Megváltóm. Miként arra a kérdésre is van felelet, van szó, hogy például ki volt nekem egy kecskeméti születésű Szabó Erzsébet Ottlik Gézáné. Anyám. Fölöttem pedig a csillagos ég. De hogy mit jelent nekem a csillagos ég, anyám vagy Jézus, ezen sem elmélkedni nem szoktam, sem válaszolni nem tudok rá. Nem is tartozik másra, bizalmas magánügye kettőnknek, nekem és a csillagos égnek. Az emberi nyelv eddigi jelentéskészlete, összetételének szabályai, gondolkodásunk meglévő fogalmi felszerelése nem teszi lehetővé, hogy ilyen – nyelven inneni és nyelven túli, intuitíve megragadható – tartalmakat kifejezzünk (ahogyan egyszer a regényről szólva próbáltam demonstrálni). A legfontosabb dolgokról nem tudunk beszélni, vagyis gondolkozni sem létezésünk alapjai – a hallgatás mélyén – sértetlenül őriznek ép, teljes tartalmakat. A nyelv fel tudja bontani roppant összetettségüket részjelentésekre, érzelmi, indulati, etikai, esztétikai, gondolati, akarati jelentésekre. Ezek az értelmezések mind csonkák, hamisak. Az író a nyelvet nem ebben az értelmező, felbontó funkciójában használja, hanem éppen ellenkezőleg, mondhatnánk visszaélve a nyelvtan szerkezetével és a szavak jelentésrendszerével, versében, regényében a világ eredeti épségét és teljességét igyekszik visszaállítani. És ha ez egyáltalán sikerül neki, csak a szövegébe beáramló hallgatásokkal sikerülhet. Ha pedig nincs benne a művemben mindez, anyám, az égbolt, Jézus, akkor semmi sincs benne. Nem néven nevezve kell jelen lenniük – a vers nem a csillagokról szól, nem Jézusról, nem a költő anyjáról – hanem valóságosan. Ha Ő nem áradt bele a mégoly profán, világi jelentésmozzanatokból összerakott művembe – ha másként nem, hát mint szomjúság, halhatatlan vágy, a szarvas kívánkozása a szép hűvös patakra –, akkor nem is hoztunk létre semmit.

Ottlik Géza: Körkérdés Jézusról. A Próza c. kötetben, amúgy pedig a Vigilia kérdésére. (MP3-ban itt, de fájdalmasan rossz.)

Kész

Befejeztem a könyvet, rövidesen viszem is Didáknak.
Utána pedig Ottlik, nagy lendülettel.
Yes, Sir, that's my baby...

Boríték

Ezek most ilyen blogolós napok. Majd lesz ez még így se.
Megjött a várva várt boríték.
És vele a várva várt ellenhatás.
Éljen.

:)

Még friss az élmény.
Paffy van itt, eljött meglátogatni Melittát, s ahogy ígérte, nem jött egyedül. Igaz, mi Györgyire tippeltünk... ő meg magát az Urat hozta. Így hát a gyertyaszentelés (előtte víz- is, persze) és az evangélium után Melitta áldozott is.
Az Úr Jézus másodszor is megszemlélhette a szobánkat. :)
A gyertyaszentelés az én ötletem volt (bár ahogy elnéztem, Paffy fölvetette volna nélkülem is). Különös ez a vonzalmam az efféle (magán? para?) liturgiák iránt. :) Kértem már születésnapos és évkezdő áldást is. Persze... nyilván nem kérnék bárkitől, de Paffy valahogy bírja a stílusom.
A többi kegyelem.
Sőt: minden az.

Napsütötte

Vezettem reggel, nem volt jó. Kell az ülés elé, mármint a sámlinülés, vezetőülés van az autóban :) , úgy fest. Azt hiszem, mióta a forgalomban vagyok, most először gondoltam arra, hogy sose tanulom meg. Nem tartott sokáig, de rossz volt.
Utána Lelkes, solitaire ezerrel, megtanítottam Mariolát is, jó volt. Aztán déli ima, hamburger Melittának, majd ebéd, Diáktanya, ahol évente kb. egyszer fordulok meg. De közel van az Irinyihez, és mégiscsak menza. :) (Értsd: olyan hely, ahol nem csak tojásból álló ételek közül lehet választani.) Jani átlósan telepedett le, mosolyogtam, ez most vajon távolabbülés-e? Az utolsó szálról egyszerre jutott eszünkbe Juli, fölhívtam, a legjobbkor. Az lett a vége, hogy ücsörögtünk még egy s(h)ort a Dóm tér lépcsőin a napon, és kivettem a Somogyiból is egyet s mást a hétvégére.
Melitta nagyon nemjól van, de rövidesen én is úgy leszek, mert a végén csak elértem, hogy sietnem kelljen a könyvvel. Grr.
De azért jó most. És jó dolog a cset, ahogy az sms is, bár kicsit aggaszt, hogy egyre nagyobb arányú a kommunikációmban az elektromos-írott.

Ábrándozás az élet megrontója

Végigálmodoztam a 2x30 percet a sámlin. (Jó, a másodikat nem, azt olyan 20-25-nél föladtam.)
A borzasztó az, hogy nem is zavart. Csak a végén, hogy ennyire nem.
Melitta jobboldali arcüreggyulladással és hörghuruttal fekszik változó lázban, itt maradok vele a hétvégére.

Kell egy kis áramszünet...

Azt hittem, ma (legalább délelőtt) már nem írok többet, de mégis.

A Szövetség a Bolygónkért (környezetvédő szervezetek csoportja) elektromosáram-mentes 5 percre hívja a Föld lakóit! Oltsuk le a villanyokat, kapcsoljuk ki az összes elektromos berendezésünket februar 1-jén hazai idő szerint 19:55 és 20:00 között. Természetesen ez az akció nem az öt percnyi árammegtakarításáról szól, hanem arról, hogy felhí­vjuk a média, a politikusok, s minannyiunk figyelmét arra, hogy azonnal cselekednünk kell. 5 perc igazán nem sok áram nélkül, nem is kerül semmibe, viszont egy komoly jelzés, hogy megkezdõdjön a vita a konkrét cselekvés lehetőségéről.

Miért pont február 1.? Ez az a nap, amikor az ENSZ Párizsban nyilvánosságra hozza a klímaváltozásról szóló jelentését. Ez az esemény mindannyiunkat érint, s jeleznünk kell, hogy ennek tudatában vagyunk. Ha mindannyian részt veszünk benne, akkor ez az esemény nagyon nagy media megjelenést és politikai súlyt is kaphat.

A Védegylettől jött.

Ööööö avagy váááá

Menthetetlen vagyok. Erre a félévre valóban nem voltam beiratkozva. Merthogy nem fizettem be a költségtérítést sem.
Ebből az következik, hogy ezt a módszertant most jegelhetem a következő őszi félévig. (Hogy ebből mi minden, azt most végig se merem gondolni.) Esetleg megpróbálhatok nyittatni magamnak egyet a második félévre (és év végén bevésetni ott a mostani ötösöm)... a tanszéken sokmindenre képesek...
Apropó, elfelejtettem az óramegbeszélést is. Éjjenéjjen.
Lúúúzeeer.

Igazolás

Annak pedig, hogy minden jó, mindenhogyan, és vannak fontosabb dolgok, most abban látom a bizonyítékát, hogy kiderült, a kijavítandó könyvnek valójában már több mint felével elkészültem (tanulmányok, és nem sorban csináltam őket), vagyis van remény, hogy nem esik szét ízzé-porrá ez a nap. Míg ha tegnap nekiülök, akkor ugyan lehet, hogy mára befejezem, viszont ma bizonyosan nem tud lezajlani mindaz, ami így tegnap.
Remélem, áll ez a vizsgázó vizsgájára és a hazamenő hazamenetelére is.
Más: Melitta beteg, 39,2-vel kelt, jöjjön látogatóba (és hozzon magával mesét), aki tud.
Most pedig harcra fel: irány a TO. Sok kérdést már megoldottam ott, mély lélegzet, Vonnegut a hátizsákba, és indul.

Visszafordulnék

Elég! Elégek!
Van még időm, de mindennek vége
Futnak a percek és elmennek
Felettünk az évek
És mi rohanunk utánuk kedvesem
De veled visszafordulnék szívesen.

Kereslek a városban téged
Az utcákat járva, élve elégek
Lehet, hogy nem vagy
Lehet nem is leszel
Sürget az idő
De sosem jön el
Lehet, hogy neked mindegy
De nekem nem
Veled visszafordulnék szívesen.

Oh, a fiúk a térről
Jól ismernek régről
De ők sem tudtak
Semmit az egészről
Hogy miért tűntél el
Olyan hirtelen?
Beismerem
Nem ismerem a szívedet
Itt hagytad nekem
De vele megkeresnélek szívesen
És veled visszafordulnék szívesen.

Semmit se nyersz
De nem veszthetsz ma semmit el
A világ végén ha kell
Bármit teszel, az enyém leszel

Elég! Elégek!
Van még időm, de mindennek vége
Lenn a taxi vár
Az óra áll
De én fizetek meg érte
És lehet hogy neked mindegy
De nekem nem
Veled visszafordulnék szívesen
Veled visszafordulnék szívesen

(PUF, a változatosság kedvéért. A többit pedig elmondta Cili és Juli.)

Arról, hogy milyen kevés elég

Mert kikerekedett ez a nap. Talán hisztinek indult, talán őszinteségi rohamnak — mindegy, vették. Most jó nekem. Volt benne látogatás, vacsora, tea és Bartók Rádió... de legfőképpen meghallgattatás. S válaszokat is kaptam egyre-másra. Ún. „megoldás” (törlésjel alatt) nyilván nem született, mert hogyan, miért és legfőképpen mire is, de... tulajdonképpen nem is akartam. „Must we find a solution? Can't we just enjoy the problem for a while?” És a folyamat a lényeges, nem az eredmény.

Eljön a napja, meglásd,
tán észre sem veszed:
csak sokkal szebben süt rád,
csak mindenki szeret.
Nem tudod, mitől van,
egyszer csak énekelsz,
s nevetsz, mert a dallam
arról szól, hogy szeretsz.
Sétafikálsz az utcán,
mindig jön egy barát,
és ha a kedved fogytán,
ő énekel tovább.
Szomorú vagy, magad vagy,
úgy érzed, dől a ház:
egyszercsak kopogtatnak,
s ott áll, akire vársz.
A boldogság egy hajszál,
egy szó, egy mozdulat:
csak mozdulj meg, csak szólj már,
csak el ne hagyd magad.

(Bertók László: Boldogság-dal; nagyjából emlékezetből. Bár van neki kottája is. :))

Grrr

Nemtom, minek kell nekem mindent elcs***nem azzal, hogy ilyen átkozottul racionális és reflektált vagyok. Mert akármennyire is, vagy tán épp ezért, a szituációkat fölmérni illetve idomulni hozzájuk, és azt mondani, amit megengednek, minden egyébről pedig hallgatni bölcsen és nem kínlódva — na, ez nem megy.
Valamint semmi nem idegesít föl jobban, mintha valaki elbagatellizálja a számomra (és talán nem csak) fontos dolgokat.
Távolabb ültem. Nem így terveztem, de ez lett a vége. És bármennyire utálom is ezt a szót, ez fejezi ki legnkább a lelkiállapotom: frusztrált vagyok.
Ráadásul nagyobbrészt a saját hibámból.
Grrr.

Csak férfiban ne bízzon az ember (lánya)

Előbb a jó hírek: ötös a dolgozat (Márti, bejött! :-)), sőt a másik fél jegyem is — már csak a TO-t tudjam meggyőzni arról, hogy be voltam iratkozva erre a félévre, és ez volt az (egyetlen) órám; valamint Józsa Csaba is írt, hogy „szép számmal” jelentkeztünk a februári csendes-ülősre, úgyhogy nincs több aggodalom.
Aztán a címről: bur(e)kolni indultunk ma a fél hatos busszal Horgosra... Cili ott volt, én ott voltam... és itt egy távoli kötéssel a Nagycsütörtök következik... :-) Életjel azóta sem, remélem, Jani kialudta az elmúlt napok megfázását is.
Cilivel mindenesetre eldőltünk két szemközti kanapén a klubban, és jól kibeszéltük magunkat meg mindenkit. Hehe.
Aztán még egy kevéske szunya is jutott, majd elkocogtam a mentőállomásra HR-interjúra (a Talentum belső dolgairól készül). Egy grafológiai elemzés meg egy szociometria lesz még benne, állati kíváncsi vagyok.
Délután korrektúra ezerrel.

Párbeszéd arról, hogy mi a helyzet

— Ez most már határozottan
— Igen

Hajléktalanok vasárnapja

Megint találtam valamit, amivel érdemes lesz foglalkozni jövőre. (Magyarul itt, az eredetit a cím alá linkeltem.)
Persze én terv szerint már odakinn...

Módosult tudatállapot

16 órát aludtam. Közben Juli pl. elment az esti misére, meg megjött Melitta, lefeküdt, fölkelt, elment... mit nekem.
Attól tartok, az esemesezési szokásaim (kizárólag anyagiakban mérve) ismét rosszfelé fordultak (ó igen, délután visszakapcsolták a telefonom, éjjenéjjen :-)), ráadásul szélsebesen nő a potenciális- esemes-fogadók között a 70-esek száma (akiknek ugye a legdrágább írnom).
Viszont: vannak még őszinte emberek.
De: nem tudom, mindig az őszinteség-e a járandó út.
Azonban: továbbra is hiszem, hogy másképp nem érdemes. Élni.
Csakhogy: ne szólj szám, nem fáj fejem.
Ésinnennemfolytatom.

Nem vagyok eszemnél, vol 3

akkor is, ha a 2 kimaradt, és az 1-nek sem egészen ez a címe.

Szóval az van, hogy csütörtök este óta nagyjából szakadatlanul
játszom:
ma reggel 7 körül fejeztük be
egy kábé négyórás (!) asszociációssal
(középiskolás korom boldog emlékei, yeah —
néha ma is 15-6-nak érzem magam);
„a kilencórás háború” után, amelyet végül egyszerűen
abbahagytunk azzal, hogy Imi megnyerte;
és ma még Vésshez is föl akartam menni,
csak aztán lekéstem a vonat'.
De nem baj, van dolgom itthon is elég,
csak jó lett volna látni Vésst,
meg megkapni az ígért borítékot.

Tegnap hirtelen felindulásból vettem
egy kártyát is, Set!-et, amit
a kölkökkel Assisiben (meg főleg útközben) játszottunk,
és állat jó.

És Péterék nagyon sok időt tudtak rám fordítani,
és ebédeltünk,
meg forraltboroztunk,
meg megnéztük a Ghost in The Shell-t,
mászkáltunk,
antikváriumoztunk,
játékboltoztunk,
pálcikáscsokiztunk
együtt,
és jó sokat beszélgettünk meg nevettünk.
És nagyon örvendtem, hogy végre
Évából is többet láttam,
mint az álmos kolozsvári reggeleken
a konyhában. (Bár az is elég volt ahhoz,
hogy úgy véljem, jó ötlet ez. :-))

És amúgy azóta se aludtam húsz percnél többet,
de valahogy a Bociban meg a Dómban
átléptem a holtpont',
úgyhogy az lesz a vége, hogy végre nekigyürkőzöm
a korrektúrának,
aztán ha belealszom, akkor átdűlök az ágyra az asztalról. :-)

Csonttá fagyott az egeres kézfejem (kezem),
megyek es.

Jönnejuliésmostnincskedvemcímenagyalni

— Az ülés akkor is „hat”, ha nem megy. Nem szegte kedvem ma még az sem, mikor kb. 3.x fullasztottam le az autót egy lámpánál.
— Péter és Éva megjelenése valami olyan koncentrált boldogságot szerzett, hogy csak néztem.
— Újra kell olvasnom a Minden megvant. Esetleg egyéb Ottlikokat is.
— Lehet, hogy nem is tökhülyeség a manga.
— Áron és Jani határozottan gyorsreagálású tud lenni, ha akar.
— Elképesztően kontrollált vagyok bizonyos helyzetekben, és ez most inkább jó, mint nem.
— Naplót írni muszáj.
— Játszani szintén. (A napokban jutott Carcassone és Sequence is, yeah.)
— Lakást szentelni jó, különösen a mai, Tamás-féle szöveggel. Meghatott.
— Holnap reggel neki kell állnom a Didák-féle korrektúrának, hogy ne legyen túl sok egyben.
— Be kell iktatnom egy TSH-vizsgálatot a következő hetekben. Aztán évente.

:S

Elvágtam az ujjam a kinyomtatott dolgozattal.
Nothingmorefortoday

Pálfordulás

Itt az alkalmas, szent idő.
A Saulust kéne olvasni.
De még csak békepapok vannak.

Jajj

Elfelejtettünk menni ma reggelit osztani. Ez agyrém.
(Különösen úgy, hogy f12-kor lefeküdtem, és n8-kor ébredtem, miközben ennek max. a felét lett volna szabad...)
Mijöhetmégma

Öl, butít és nyomorba dönt

Ez elképesztő. 11 óta ülök itt kb. folyamatosan, és egyetlen sort se írtam hozzá a cucchoz. Hát eszemnél vagyok én?! Tetves internet. GRRR...
Asszem, nem segít más, csak az imádság. Ezvan. Segítsetek!

Arról, hogy a kevés alvás kontollálatlan mozdulatokhoz vezet

Az előbb fogmosás közen bevillant, hogy kéne egy kis friss levegő az agyamnak — nosza rajta, azonmód, fogkefével a számban kiballagtam a folyosóra. Mondjuk nem volt nagy forgalom a házban meg a szemköztiben sem, de azért picit meglepődtem, mikor egyszercsak konstatáltam, hogy ott vagyok. (Persze vissza azért nem fordultam.)
Egyszer egy hasonló napon a 220 V-ba nyúltam bele. (Ez volt az a nap — valahogy kimaradt belőle a legfontosabb élmény.)

Bába lettem

Blog születik, örvendjünk! :-) (S igazából valószínűleg nem a bába lenne a jó metafora, de most nem keresek másikat.)
Hehe.

Különös éjszaka volt...

Egyéjszakás kaland egy számítógép és két fickó, valamint a Dream Theater, Beethoven, Paganini, Bulgakov és a Kaotikus dinamika (Dinamikus káosz..? vagy valami egész más?) társaságában, munkával is, nevetéssel is. (Természetesen jelen volt Romsics és Geregely Jenő is, de ők inkább csak az én társaságomat képezték.) Kaptam reggelit is, s mert ott már a 'hagyni-kéne-dolgozni' érzése nélkül kommunikáltunk, ez meglehetősen nyihogósra sikeredett (meg aztán milyen is lehet egy hajnal, ha átvirrasztotta az ember az éjszakát előtte). :-)
Csak azt a konyhát, azt tudnám feledni... Végig ott dübörgött-dühöngött a tudatom egyik elkerített sarkában, hogy ugyan hogy nem képes három felnőtt ember arra, hogy fejenként és naponként 10 percet rászánva valamiféle lakható állapotot tartson fenn maga körül...?! Komolyan mondom, ilyen retket a Borozsban láttam utoljára, de azok nagyon más kaliberű emberek voltak.
Persze nem nem képes. Nem érdekli.
Én pedig nem engedtem szabadjára a kritikus kisördögöt, annyi spontán kedvesség volt a fogadtatásban és a reggeliben, hogy nem vitt rá a lélek.
Csak most, mert már nagyon veri az ajtót.

Offline született postot olvastak, kisebb módosításokkal. Azóta aludtam két órát, most pedig befejezem a cuccot.

Akkor most

Annak, hogy most teljes lelki nyugalommal ülök neki a dolgozatnak, több oka is van.
A legelső az, hogy Melitta megmasszírozta a hátam-vállam, amitől kiment belőle(m) a szomatizálódott lelkiismeret-furdalás (vagy nem tom, mi).
Egy másik, hogy nagyon jót beszéltünk Janival a Dugó téren (14 fő homelessen, tudtak nélkülözni, de rögtön léptem is, mikor elhívtak), olyan igazi csacs volt, az egyetemről, a szakdolgozat(nem)írásról, ilyenekeről — egyszerűen felvidított és erőt adott.
Volt még ez-az jó, az ökumenikus hepening például, de ebbe most nem megyek bele, mert különben mikor ülök neki.


A szegedi program itt olvasható.

Cset

Itt ülök, és egy elvileg kockafejűvel (mail)csetelek versekről meg természetfotókról meg Egészséges Fejbőr-számokról... Feje tetejére állt a világ. :-) (Vagy csak vizsgaidőszak van, minden pótcselekvések felvonultatásának ideje — a szerző kiábrándító megjegyzése.)
Mindenesetre beizzítottam az MSN-t, jobbkézbalváll. De nem fogom használni alapjáraton, pont elég a meszindzser meg a szkájp.
Lassan elindulok a dolgomra. Mert van még, habár ma már sikerrel megjártam a munkaügyet, a vezetést (láttam egy csomó ismerőst, de nem vettek észre), a Lelkest meg a méteráruboltot (végre lehet hárman is sequence-ezni, vettem +35 gombot).
Peace.

...a küzdés maga?!

Cili jött este
most belül volt orkán
sokat nem tehettünk
mondtunk ezt-azt
de hát az ilyenkor nem biztos, hogy sokat ér
inkább csak ott voltunk, jelen
talán
ez
valami

Nem tanultam
rühellem ezért magam
apropó, lehet, hogy rühes vagyok
vagy csak föléledtek a szúnyogok a nagy jóidőben
esetleg kiütés

Most kreszkönyv lesz
aztán vezetek
talán tanulok
LT
kenyérkenés
talán ökumenikus csokimajszolás
homeless
és szundi

Készült a svéd gyerekversek stílusában
kicsit apatikusan
ezen a borús reggelen
kockás pizsamában, kék törölköző-turbánnal a fejemen
tejeskávés-melegszendvicses reggeli után
— tkp. eddig nem is olyan vészes ez a nap

Visszajelzés

Az egyik fő rögeszmém is alátámasztódott ma újra: igenis kell az embereknek a visszajelzés, különösen a megerősítés. S aki ezt az igényt fölismeri magában, az könnyebben fordul máshoz. Jót mondani másról pedig majdnem ugyanolyan jó, mint magamról hallani.

Különben

Valami minimálisat haladtam ma, de elhalasztottam/lemondtam több dolgot is, és annyit azért nem haladtam. Pofaégés van, ismét.
Továbbá jó itthon, mégtovábbá pedig Didák a kezembe adta a munkát, és egészen hosszú időm van rá, alig hiszem el. (Jobb is lesz, ha nem hiszem el, mert még ezt is ellúzerkedem valahogyan.) És jó cég a rend, fizetni is fognak.
Legtovábbá meg az történt ma, hogy kaptam néhány verset via mail/sms, és teljesen meg vagyok hatva. De vigyázz, ne vessz el fals nyomon. :-)

A megfigyelői paradoxonról

Ezerszer elgondolkoztam már ezen, s nemigen jutok vele dűlőre: amint kiderül, hogy valaki ismerős olvassa, mindjárt kicsit másképpen kezdek írni. A megfigyelői paradoxon jelen van a blogírásban is.
Nem baj, a blogírók mind exhibicionisták ((vajon van ennek valami köze a cionizmushoz?)), mint újra megtudtam, szóval oda se az őszinteségnek, a lényeg a feltűnés.
Hehe.

Ami meg a valóságtartalmat (törlésjel alatt; please, írja meg valaki, hogy hogyan kell...) illeti — hát amiről nem lehet írni, arról hallgatok. Így megy ez.