Így fest a patak

Új háziállat

Különben az új családi vállalkozás a komposztálás, miután Papához potom pénzért hozzávágtak egy tartályt. Ez épp nem a mi példányunk, de ilyen az is.

A Fenntartható.hu szerint, idézem: „Esztétikus megjelenése miatt a kert »díszévé« válhat.”

Ajándééék

Sikerült addig-addig vágynom termoszbögrére, míg most megkaptam Árontól. :-) Azóta le se tettem, csak föltölteni.

Büszkeség

Ma két és fél órát bicikliztem. Most ugyan alig bírok talpra állni, de azért majdnem olyan büszke vagyok rá, mint a művemre:


Különben ma magamra riasztottam a házat (és utána nem tudtam a jelszót), majd pedig a kasszánál jöttem rá a boltban, hogy nincs elég pénzem. A kb. harminc kiló zsíroskenyér megkenése úgyszólván sima ügy volt, de azért sűrűn gondoltam közben Mártira...

Öröknaptár

Áron csinálta nekem, és nyomokban Pomázt tartalmaz.

Hójelentés

Felküzdöttem végre a képeket a Facebookra, ide már nem fogom újra, attól tartok.
A séta csudás volt, itt-ott térdig jártam a hóban, kicsit futottam lefelé a Vasvárin, és olyan puhán érkeztem a földre, meg úgy levett a lendületből a hó, hogy olyasmi volt, mint mondjuk valami másik bolygón lehet. Csináltam angyalkát is, csak nem sok látszott belőle (túl nagy volt már a hó), meg megkóstoltam, meg minden.

20. Hálát adok a nagy-nagy hóért, ami ma esett.
21. A bakancsomért.
22. Hogy a hó megváltoztatja a dolgokat: a szögletes formákat eltompítja, a koszt, szemetet eltakarja.
23. Azért, hogy már nem sötétedik olyan nagyon korán, mint egy hónapja.

Ezt láttam az ablakomból

úgy két órája.


(A Meteorológiai Szolgálat „vörös riasztást” rendelt el, már vártam a hurrikánt, de csak a hó miatt...)

Montázs-kollázs

Képek

javarészt Áron szerint.

Csendélet az éjjeliszekrényen

Újabb alkotások

Szombaton megint voltam a könyvkötőműhelyben, kétszer is, délután Áronnal. Íme az eredmény:

Megtaláltam a hivatásom :-)

Könyvkötő leszek, semmi más, legalábbis hobbiból biztos. Még talán a nyár végén találtunk rá Áronnal (amúgy véletlenből, ahogy az ilyesmi lenni szokott) a Matató Könyvkötőműhelyre a Várfok utcában (a Moszkva tér bal felső :-P sarkától egy percre), és a gyógypedagógus-könyvkötő-tündér lány nemhogy beinvitált minket, de az akkori érdeklődésünk láttán azóta is rendületlenül küldözgette a meghívókat a szombati foglalkozásokra.
És ma végre eljutottam, és bizony bele is szerettem rögtön az egészbe. A papír iránti lángolás [ööö...] ugyebár nem újkeletű jelenség nálam, de hozzá még ez a szöszmötölés: méricskél-vágogat-ragasztgat-présel (mos-vág-simít-összehajt), azok a nagy gépek, a zsargon („csontozás”!)... csuda volt. A többit képben:

Zseniális

Ezt nézzétek meg...

Gyönyörűszép

Nem támadó, nem tolakodó, de leginkább mégis a képek miatt csudás.

Talán még ennyi: a magyar csoda

Kattintásra kinagyul, cikk a cím alatt, szokás szerint.

Meghívó

Szeged + folytatás tegnapról

Lajosunk egyetlen mondattal agyonvágta ezt a napomat. Ilyenkor arra gondolok, nem is olyan nagy baj, hogy nem ő a főnököm. (Jut ezembe, a főnököm tegnap hatalmas elégedettségének adott hangot a ténykedésemmel kapcsolatban. Ez is valami.)
Meg az is jó, hogy a plébánián ott volt mindenki, aki számít: BÁgi, Attila, Anikó, Bogi, a Kántor úr, s még Eszter és Erzsike is. És ettem egy csomó haboskacsát. :-)

Hanem most jöjjön a folytatás. Ez is Lyon, a „nemzetközi város” néhány szobra (itt van a konferenciaközpont meg még sok más, pl. a modern művészeti múzeum is).


Ő nyilván a luxemburgi bankárfiú kicsit még nagyobbra nőtt rokona:

De a kedvenc azért ez (figyeld a kukucskáló férfit az ablakban – később körbe is járta, kb. azzal az arccal, hogy „hát ez vagy valami, vagy megy valahová”):
A végéről (alvás Mulhouse-ban) már nincs izgi kép, sajnos.
A konferencia hasznát mindenesetre emberek adták egészen egyértelműen: újra-felfedezettek részben, és egy vélhető új barátság. Mal sehen.

Lyon, ahogy én láttam

Előrebocsájtom, hogy nem sokat láttam belőle: tetű egy idő volt, és szabad még abból se sok. Különben itt voltam.

1. este: Benediktbeuern, Németország. Ma szalézi rendház, képzési központ etc.

2. este – 5. délután: Lyon, Franciaország. Konferenciaaaa...

Szinkronúszó gödények a parkban (egyúttal állatkert is):

Folyt. köv., rém lassú a net (illetve a gépünk).

Spot the Difference // Keresd a különbséget

Egyrészt ugyebár, ott a prizma. Nem kis megrökönyödésemre tökéletesen illett a boldog emlékezetű előző tartójára, így oda eszkábáltam (a saját tartozékaival a kormányra ment volna).
Hanem ha már így belejöttem a szerelésbe (nem röhög, több különböző csavarkulcsot kellett előszednem és munkába állítanom a művelethez, mégpedig közben a bovdeneket is kerülgetve), visszaballagtam még egyszer, és vettem egy szépséges sárga csengőt is (hogy harmonizáljon a váltókarok közepével, bár ez sajnos innen nem látszik). Meg is vettem, föl is tettem.
Már csak lábravaló macskaszemek kellenek (igen-igen, az a cseles fajta, amelyiket gyerekkorunkban óraszíjnak használták, hogy csak úgy odacsapsz vele, és rögtön rátekeredik), valami kosár-féle, tisztességes (fém) sárhányók, meg sima külsők, és már készen is lesz a jó kis városi bicikli. :-)
Bár félő, hogy mire ezzel a tempóval idáig eljutok, éppen hozzáírhatom a babaülést is...

Uhh

Ez annak szól, hogy ránéztem az utolsó bejegyzésre, és, hát, sok víz lefolyt azóta a Dunán/Tiszán/Szamoson.

Volt egy jó esténk aznap, a bátyámékkal, Áronnal, Cilivel, Gabssyval és Tamással. Volt benne egy kérdés is, amelyet lehet, hogy nem kellett volna föltennem — azaz hát persze miért is ne, csak rosszl esett a válasz, mindkettőnknek. Úgy is mondhatnánk, húsomba mart a való világ; de tovább innen.
Azaz vissza: délután Judittal a Millenárison, és jó volt, és többször kellene.

Pénteken irány Vác, bringával, Komp fesztivál, juhé. Ez-az megint elmaradt, de jó volt az idő és a függőágyak, a fényképezés Makákóval, a fair kávé, a borkóstoló, a fagyi, a társaság, az ökumenikus mise... Jövőre előbb kell jelentkezni, úgy még olcsóbb is.

Vasárnap este vissza, hétfő reggel pedig indult a 800-km-3-nap-alatt-ebben-a-kis-hazában c. road movie-nk Áronnal (nagyrészt).

Először Székesfehérvár (Zsófi szépen gömbölyödik, a belváros pedig igazán csinos szintén :-)), stoppal, egy Bécsben felnőtt és élő, szászrégeni születésű fiatalemberrel; majd estetájt tovább, persze későn álltunk ki, így csak Cecéig. (Illetve: az első kocsi csak a madaras teszkóig vitt, de nem is bántam olyan nagyon: a motor hője ömlött be a műszerfalon keresztül, a hátsó ülésen pedig egy fűrésszel osztoztam... de a srác nagyon kedves volt, kivitt addig, ahol már lehetett stoppolni.) A következő kocsiban egy egész család ült, megmutatták nekünk a kőoroszlánokat (bár tudtam volna fényképezni! düledező kapuk félfáin is ott ücsörögtek falvak hosszán szinte mindenütt), és dühöngtek egy sort azon, hogy Simontornyára is jön a Lidli, pedig nekik aztán nem kell, lett végre két kis boltjuk helyi vállalkozók helyi tőkéjéből, nekik ne dózeroljon családi házakat a Lidl. Cecén aztán beesteledett, fölkapaszkodtunk hát az utolsó vonatra, isteni szerencsével az utolsó forintjainkból épp ki is jött a jegy. Alig 2 óra 10 perc alatt be is értünk Bajára, végül is 89 km, az nem semmi.

Bajáról másnap Szeged, állásinterjúra stoppal, ilyet se sokan csinálnak, gondolom; mindenesetre gyors volt, kényelmes és ingyen. Az interjú ellenkezőleg, hosszú volt és fárasztó, de sebaj, tapasztalatnak akkor is jó lesz, ha nem vesznek be (amúgy is ambivalens a dolog, amit úgy oldok fel, hogy annak is örülni fogok, ha összejön, de annak is, ha nem). Eredmény a jövő hét közepéig.
Vissza persze megint későn, az első sofőr Dekon Ferenc, s úgy bánom, hogy nem tudtam vele szóba elegyedni, de no, így megy ez. A semmi közepén álltunk ki újra, kb. a 14-es kilométerkőnél, de szerencsére gyorsan fölvett egy barátságos férfi, s vitt Mórahalomig. Ott ellenőriztük a buszokat, s találkoztunk a Márton család (Gáboron kívüli) tagjaival, mentek a rokonok elé mindahányan.
Kb. öt perccel az utolsó busz begördülése előtt vett föl végül egy munkásember, aki Temesvártól innen nem talál munkát, és mellékesen azon is morgott egy sort, hogy mit akarnak a melegek gyereket, hát ha a természet szerint nem adatik nekik, akkor tán fogadják ezt így el.
Mélykútig vitt, ott álltunk még egy kicsit a félsötétben, majd busz, nagyszabású harnyómentő akció, és a végén rövid séta hazáig.

Szerdán egymagam folytattam, busszal: Mohács (ott találtam ezt a remek stencilképet), majd Bóly, a nagyszüleimre nem sok idő jutott végül, de legalább találkoztunk így egy év után mégis. A nagypapám be is jött velem Pécsig, így neki is volt alkalma mesélgetni egy kicsit a Kaukázusról, ahol vagy harmicöt éve járt, meg a környékről, ahol egész életét töltötte. Szóval Pécsig megint busz, majd IC Pestre (akár hiszed, akár nem: háromóránként van 1 közvetlen vonat Pécsről Budapestre), persze vagy 15 perc késéssel indult, de úgy untam már Kelenföldnél, hogy eszembe se jutott rákérdezni a helyjegy árának esetleges visszatérítésére (l. még itt).
És onnan már csak villamos, hév és egy rövid séta, juhé.