Még mindig fut

Azt hiszem, a gazdasághoz hasonlóan az én futásom is elérte a szigorúan monoton növekedés plafonját: a tegnap reggeli 9 perc egyben (összesen 23) eléggé meggyötört. Mondjuk eleve eléggé döglött voltam a hétvégén (ez ma délutánra javult csak valamelyest), de nem fog megártani, ha holnap megismétlem ezt a kört (W5 R4 W1 R6 W2 R9 W2 R4 W5).

:-)

Rájöttem, hogy a szelektív konténerek a formabedobós játékok iránti vonzalomra építenek: a kerek lukba dobjuk a PET-palackot és a konzervdobozt, a laposba a papírköteget...

És ahonnét ez eszembe juthatott:

A legrosszabb vasarlasom egy Fisher Price formabedobo volt, a csigas. Az vmi rossz konstrukcio volt, ha akartuk, nem zenelt, de fel ejszaka nyomta, mikor aludtunk volna. A ferjem egy ejszaka beduhodott, kiszedte az elemet, a nyomorult meg mindig zenelt…Norbi lilara szinesedett fejjel szetszedte, kirangatta a vezetekeit, es nem hiszitek el, meg mindig zenelt! Vegul a kinti kukaban landolt, a ferjem eskuszik, h reggel meg hallotta a kuka felol a dallamot 
Utana neztem, mas is tapasztalt ilyet 

„...arcul köpött a flow”

A múlt hétvégén és a mostanin is voltunk reggelente futni együtt: Áron fekvőtámaszozott, míg én sétáltam (aztán utolért futva, és sétált velem), szóval nem vesztegettem az ő idejét sem. És megtaláltam a teljes menetrendet is, ami egy kicsit kitolás magammal, mert eddig az egyik lelkesítőm épp az volt, hogy a kör végén kipipálom az aznapi edzést, és végre megpillanthatom a következőt; de nem baj.

Jó lenne menni hétköznap is, csak aludni tudjak. Meg aztán fölkelni.

(A bejegyzés címéül szolgáló kifejezés forrása)