Silence is golden

A delutant a csendes teremben toltottem, es jo volt nagyon. A vegen meg egy kis imadkozas-mimelesre is ravettem magamat, bezony. :-)
Reggel pedig kavet ittam az ezerlelkes Ivanić Grad egyik csehojaban — es sajat kicsi cukruk van (marmint a zacskora ra van nyomva, hogy Ivna Bar, Ivanić Grad). Lehaltam. A tejhab itt is NB I-es, es kb. 200 forintot hagyhattam ott az egeszert.
Hideg van, pedig kod.
Asszem, kicsit osszeszedetlen vagyok. Bocs.
Almomban sieltem.
Jol bedurrant a terdem, holnap lehet, hogy padra fogok ulni inkabb. Bar eleve csak egy benti ima van, szoval egy orat lehet, hogy ki is birok vele.
Itthon ozporkoltet kaptunk vacsorara. (Lehet, hogy szarvas, a SZTAKI szerint a deer barmelyik lehet, nocomment.) A bacsi fozte nekunk valami hat oran keresztul.
Es most meg elmegyunk havingelni egy drinket a sraccal (Marko, vagy mondtam mar kerdojel), egy haverjaval meg a nala tanyazo ket lengyel lanykaval. Szep a zelet. :)

Jaj, de furcsat almodtam

A lenyege az volt, hogy csoportos ongyilkossagra keszultunk hat-nyolcan. Nem elkeseredve, hanem teljes bizonyossagban, hogy ez az egyetlen ertelmes cselekedet. Be is vonultunk valami szobaba, beszelgettunk egy nagyon nagyot (hiszen hirtelen csak a legfontosabb dolgok szamitottak) — aztan valaki azt mondta, eleg, o inkabb megsem. Es szep sorban kovettuk mindannyian.
Azzal az erzessel ebredtem, hogy ez valami halalkozeli elmeny volt. Nem tudok rola tobbet mondani, de egeszen-egeszen erdekes volt. Utolag sokkal felelmetesebb, mint benne volt.
De azert orulok, hogy elfelejtettem este megszamolni a sarkokat a szobaban. :-) (Es az az erzesem, hogy ezentul akkor se fogom, ha eppen eszembe jut...)

A nap jo volt, asszem haromszor aludtam be (egyszer a reggeli iman, egyszer a vonaton — Istenem, az a fel ora ugy kellett, mint a falat kenyer> egyszer pedig a csendes-imas teremben...), de a delutani kapucsino ((agyrem, de igy kell irni)) teljesen rendbetett. Igaz, ennek fejeben lekestem a vacsorat, de mit nekem, itthon nutellas palacsinta (!) vart minket. :-) Ja igen, es a tejhab a kapucsinon ((szokjad csak...)) valami egeszen csudas volt. Jo sokat is tett ra nekem a neni, meg valahogy lagyabb volt, mint altalaban. Es kiseroviz is volt (ket deci..). Eljen a Monarchia! :-)
Kepeslapokat is irtam, kettot kinn, egy padon. Ez azert eleg felelmetes igy december vegen.

Hogy belul tortenik-e valami, az meg majd elvalik. Hagynom kene tortenni, de meg nem dontottem el, hagyjam-e.

Es vegezetul: a talalkozo oldala.

Hihihi

Vendeglatoink gyermeke is yahoo-felhasznalo, es a Bloggeren ir blogot... meg majdnem bele is nyultam, mint Jadviga. Mit tesz, ha vki nem szamit mas felhasznalora a gepen. :)
Megszuletett Jusztin Barnabas, eljen-eljen!
Zagrab korrekt kis balkani fovaros kepet mutatja eddig.
Es esemeseltem egy vidamat Budapesttel.
Mas nincs, irany a furdo.

Miklós és az Imodium

Mikóst teljesen lázba hozta egy Imodium-hirdetés a Yahoo-n (helyesebben az, hogy végül rájött, honnét is ismeri ezt a nevet... ti. a túlélésem záloga volt Veliko Tirnovóban...), össze-vissza csetelgettünk egész eddig. Pedig éjfél van (igaz, max. húsz perce vagyok itthon — úgy értem, Szegeden itthon), és 4-kor ki kell lépnem, összepakolva.
Zsuzsiéknál nagyon jó volt, de most még ebbe se megyek bele.
Holnaptól nem leszek itt (Cili, ez is intertext :))
sziasztok
jövőre jövök
esetleg még Zágrábból írok, ha nagyon függő leszek
exit

Kis éji krimi

Valaki éppen bemászni készült az első szobába az ablakon át, mikor a szüleim megébredtek. Aztán elmenekült, persze, de visszajött még egyszer. Közben a rendőrök a két sarkon figyelő egy-egy pacákot talán el is kapták, de ahogy ismerem őket (a rendőröket), bizonyíték híján úgyis elengedik őket (a betörősegédeket).
Papa már lesben állt Lajos fokosával...

Megyek összepakolni, mert holnap hajnalban mégiscsak Zágrábba indulok néhány napra. Addig pedig még be kell mennem a KIM-be a buszjegyekért, találkozom Orival (uhh, attól kicsit tartok), majd vacsora Zsuzsiéknál.

És Krlezát fogok olvasni, az Ezeregy halált.

Tamással cseteltem az el előbb, Moszkvában járt a múlt héten. És még rám mondják, hogy messzire járok. ((Képeslapot feltehetőleg nem írt. Igaz, karácsonyit is kettőt kaptam az idén. Néha nem vagyok biztos benne, hogy érdemes írogatnom. Nem vagyok ehhez elég önzelten.))
Más izgalmas nemigen történt itthon. Aludtam sokáig — hopp, mégis van miről írni. Az éjjel előszedtem az utóbbi négy-öt év naplóit (konkrétan kerestem valamit, de persze jól belefeledkeztem), és közben egy félórácskát társalogtam Petivel telefon'. Jól elvihorásztunk, én mondjuk jobban (nem lehetett egyszerű ez az advent-negyedik-vasárnapja-egyben-szenteste-plusz-még-két- ünnepnap-utána helyzet senkinek, aki templom körül dolgozik). Mindenesetre negyed 4 felé aludtam el, így aztán fél 11-ig semmi ingerem nem is volt fölkelni.
Szóval ebéd, olvasás, scrabble és sequence, majd olvasás újra. Befejeztem a Kolozsvári milliomosokat, nehézkesnek találtam az időkeverését, de a történet meg nagyrészt a megírás is príma. Mindenesetre nagyon jólesett valami „klasszikusat” olvasni. (Ha leírtam már mindezt, akkor bocs'.)

Nüni

A kép sajnos vajmi keveset ad vissza belőle: ő legújabb szobatesónk. (És szerelmem. :-)) A nevét természetesen Lucától kapta.

Ja, és A Négyszögletű Kerek Erdő volt a Kossuthon ma, innen töltheted le, de gyorsan, mert újabban már csak pár hétig van fönn az archívum.

A net csodái

Valami gixer van, esküdni mernék rá, hogy azt olvastam valamelyik portálon, hogy az elmúlt ősszel halt meg Réber László — ehhez képest 2001-ben.
És tényleg, a cikk tetején mindössze annyi áll, hogy november 2-án elhunyt...
Gyerekként nem szerettem a rajzait, talán már kamasz lehettem, mikor valamit megéreztem/értettem belőlük. „Én nagyon szeretem. Csak a hadifogságáról lehet vele beszélni” — mondta róla egyszer Ervin bácsi...
A Janikovszky Éva-könyvekhez is hozzátartozik, de mert weben ezt érem el, itt most Ipiapacs, a hírhedett rabló álljon tőle, immár a Világhírű SC csatáraként (a DIA jóvoltából). A felbontása olyan, amilyen, bots.

Fel nagy örömre

Tegnap az éjféli mise előtt gyorsan leírtam pár sort egy papírzsepire, hogy mi mindent kellene feltétlenül ideblogolnom — de most már korántsem olyan izgik, meg luta is vagyok. Így jártunk.

Viszont alább ideteszem a Kisjézust, ahogy a karácsonyfánk alatt áll (fekszik) legalább két generáció óta. :)


Ja, és Balázs. Cilinek Gábor (khm), Nórinak Attila.

Tegnap

Igen príma nap volt a tegnapi, meg eddig ez is.
Napközben tettem-vettem, semmi izgalmas nem történt; este meg kijött Fke a születésnapi ajándékáért. :-) Kicsit pofátlannak éreztem magam, hogy kiugrasztom érte ide, de eredetileg abban bíztam, hogy úgyis jár erre rokonságot látogatni.
Aztán nem, de egyrészt ismét nem kellett kétszer mondani neki, másrészt ő is hozott nekem valamit karácsonyra, így aztán annyira már nem is volt béna. Meg hát most itt volt Timi is, aki ugye novemberben nem; és a végén jót sequence-eztünk négyesben. (Ízzé-porrá zúztuk Gáborékat. :-P)
És előtte vacsoráztunk is mindahányan (jó, Anyánk nem), hajában sült krumplit. És arra gondoltam, mennyire vicces, hogy az elmúlt másfél hónapban a háromból két Péter megfordult nálunk, mi több, asztalhoz ült, és találkozott a szüleimmel. És igazából nekik sem adtam volna többet ennek, mint a harmadiknak — igaz, melyiknek miért.
Ó, most léptek ki a keresztanyámék a kapun. :-(

Dömdödöm

Mintha családtag lett volna. Ismerem, jószerivel mióta beszélni tudok. Utóbb már csak per Ervin bácsi. A Berzsián és Dideki-n meg a Szegény Dzsoni és Árniká-n nőttem fel... meg a Mese Julinak bakeliten... Aztán gimiben újra előszedtem és újra megszerettem őket. Közben jöttek az „egydarabos” mesék, A manógyár, Ödönke és az ötödik meg a többi. A novelláival kevésbé boldogultam, de nem zavartattam magam, maradtam a meséknél. Az aranyifjítószóló madár madárjósként is működött életem első szerelménél...
Bánatos vagyok, mert nem ír nekünk többé. Őrizzék emlékét az eddigiek, amikből egy kevésbé ismertet ide is vágok most a SzePiről.

Általános leszerelés

A sereg fölsorakozott az alakulótéren. Zömök paripák táncolnak a fénylő arcú katonák alatt, a napsütésben csillognak a zöld, sárga és piros csákók. Mert szerencsére besüt a függőfolyosóra néző konyhaablakon a nap. A sorok ugyan elég kesze-kuszák, egy jobb tábornok bizonyára rájuk dörrenne, hogy balra nézz! igazodj! Mik maguk, szabadnapos kereskedősegédek vagy katonák!? De az itteni tábornok nem ennyire rigolyás, és szerencsére a tábornok fölöttesei sem rigolyásak, aminek külön örvendek, mert a fölöttesek mi vagyunk: a gyerek meg én.

- Ez ki? - bök a gyerek az egyik vitézre.

- Ez egy tizedes - mondom, mert valóban olyan tizedes formája van.

Úgy látszik, a tizedes ellen semmi kifogása, mert nagyra tátja a száját, s hogy félelmesebb legyen a dolog, zord pofát vág, s hozzá egy rettenetes csatakiáltás, egy hosszan elnyújtott áá.

A tizedes tudja, mi a kötelessége, máris ugratja péceli kenyérből készült lovát, szalonnaarcán példamutató elszántság, zöldpaprika-csákója meg se rezdül, vágtat be a tettek mezejére. A hős tizedes eltűnik.

- Most egy századost kérek! Áááá!

A százados nem tétovázik, micsoda bátor hadsereg ez!

- A következő legyen egy ezredes - mondom a rangoktól megrészegülten -, s az ezredes csörömpölő kitüntetésekkel, méltóságteljesen bevégzi küldetését.

- Most egy huszadost kérek - kiáltja a gyerek.

- Huszadost? Olyan rang nincs.

- Miért nincs?

Tényleg, miért nincs? Kicsit bambán nézek magam elé, azt fontolgatom, hogy magyarázat helyett itt, ebben a mi hadseregünkben, se szó, se beszéd, kinevezhetnénk valakit huszadosnak.

- Húsz katonának nem kell parancsolni? - szakítja félbe a ranglétrát forradalmasító gondolataimat a gyerek.

- De, azt hiszem, kell - bizonytalankodom.

- Hát akkor?! Mert az ugye úgy van, hogy a tizedes tíznek, a százados száznak, az ezredes meg ezernek parancsol?

- Nagyjából úgy - mondom, s hogy ne látsszam katonai dolgokban járatlannak, hozzáteszem: - Az alezredes meg kilencszázkilencvenkilencnek.

- Az mennyi?

- Eggyel kevesebb, mint az ezer.

- Aha... akkor egy olyat kérek!

Az alezredes teljes díszben, pompázó paradicsomsisakban elvágtázik. S hogy a világ tökéletlenségein javítsunk valamit, követi őt a huszados. Semmivel sem gyávább, mint a többiek, az új ranghoz méltóan viselkedik.

- Te amikor katona voltál, hánynak parancsoltál?

- Egynek se - vallom be férfiasan.

Ezen kicsit elmélázik, hosszasan nézi az arcomat.

- Szóval nullados voltál.

Ez szíven üt. Ez a nagy nulla.

- Tudod, azért egy titkos alattvalóm nekem is volt - mentegetőzöm.

- Annak parancsoltál?

- Annak igen.

- Ki volt az?

- Én magam.

Igen. Megpróbáltam eldönteni, mi jó, mi rossz, mit kell megtennem akkor is, ha nincs kedvem hozzá, és mit nem kell megtennem, ha szeretném is.

Azt persze már nem vallom be, hogy mindez hányszor, de hányszor nem sikerült. Olyankor nullados voltam, ez kétségtelen. Most aztán pironkodhatok.

- Akkor te egyedes voltál.

- Körülbelül - mondom zavartan.

Közben őrmesterek, hadnagyok, közlegények tűnnek el a színről.

- Ha katona leszek, én is egyedes akarok lenni!

- Ez nagyszerű - örvendek -, de tudod, ahhoz nem is kell katonának lenned. Ha akarod, máris egyedes lehetsz.

- Hogyan?

- Például nem rohangálsz a nagykéssel föl-le a lakásban. Mint egyedes gondolkozol előtte, és eszedbe jut, hogy eleshetsz, és megsérted magad. Nem verekszel szíre-szóra a testvéreddel. Ha a mama kér tőled valamit, nem morogsz, mert jobb volna játszani, hanem megcsinálod.

Látom az arcán, hogy az egyedesség sokat vesztet vonzerejéből. Nem szól.

Közben a büszke tábornok egyedül maradt az alakulótéren, eljött az ő ideje is, elvágtat hadserege után.

- Most, ugye, csatáznak odabent?

- Eszük ágába se jut - mondom ijedten -, mind letette a fegyverét, valamennyiükből egyedes lett és építkeznek.

- Mit építkeznek?

- Hát, hogy fényesebb legyen a szemed, keményebb legyen az izmod, nagyobbat tudjál rúgni a labdába, ne fáradj el hamar, és könnyebben tanuld meg a betűket meg a számokat.

- Mert, ha harcolnának, akkor fájna a hasam?

- De még mennyire!

- Akkor inkább legyenek egyedesek.

- Én is úgy gondolom.

Lecsúszik a székről, kiterjeszti a karját, és elberreg. Semmi kétség, itt egy repülőgép emelkedik a levegőbe. Nagy elégedettség száll meg, mi most ennek az öreg bérháznak a harmadik emeletén, a függőfolyosóra néző konyhában megvalósítottuk az általános leszerelést. Most már csak az hiányzik, hogy nagy országok, kicsik és közepesek kövessenek bennünket. Példát mutattunk. A repülő közben a sztratoszférába emelkedett, ott köröz, könnyedén és boldogan. Bennem meg egy parányi félelem fészkelődik. Harci gép ez vagy utasszállító? Egy egyedes repül odafönt, vagy egy huszados? Na majd ha leszáll, megkérdezem.

Rorátés-vissza-nem-fekvős

Itt volt ma reggel Bori. (A hagyomány úgy szól, immár gimis korunk óta, hogy egy szezonban legalább egyikünk egyszer átmegy a másikhoz rorátéra. Tavaly én voltam náluk.) Beszélgettünk valamennyit, lucáztunk, Timivel is megtalálta a hangot. Jó volt.
Aztán lekísértem a hévhez, és azóta itt ülök, de most már mindjárt elindulok takarítani. Délután le kéne nézni a művházba a mindenki karácsonyára, kicsiként az nagy élmény volt mindig. Emlékszem, egyszer a McDonald's szponzorálta...

Álmoskönyv

Egy ismeretlen blogján találtam egy újabb álmoskönyv-hivatkozást. Eszerint a csótány = „felgyülemlett tennivaló, halogatott munka; esetleg rossz véleménnyel vagy magadról”. Hmm. Egér = önbizalomhiány, kishitűség. Ehhez képest a macska önállóság, jó vezetői képeségek. És (konténer híján) szemét = „pénz Krúdy [sic!]; pénz körüli gondolatok; fukarság, önmagadtól megtagadott örömök”; valamint szemétdomb = „kötekedés, kukacoskodás; munkahelyen szerzett elégtétel, káröröm”.
„Csótányt enni” azonban itt sincs.
:-S

Béna

A kapuból fordultam vissza, hogy inkább mégsem megyek be a városba. Nincs kedvem.
Rakosgattam a konyhaasztalon, és vár még egy s más feladat, de valahogy nehezen veszem rá magam. Péterrel csetelgetek, nem jönnek Szegedre. Illetve csak a tavasszal.
Szisznek nem küldtem lapot Londonba. Ennyi eszem van (nincs).

Plakát

Room 4 improvement -- úgy tűnik, egyelőre csak a címbe tudok írni

Vonaton

Péter

Nem tudom, ki mindenkit írt még Cili a céduálimra, de romlanak a kilátásaim... :-)
Ma eddig, nagy vonalakban: roráte, reggeli, képeslap-ajándék-átadogatások (kaptam egy igazi kopogtatót meg egy gyönyörűséges „áttört” harisnyát Cilitől), APEH (attól tartok, az adóbevallás szakirányú végzettséget igényel...), vezetés (még mindig fárasztó, de jó), Talentum, klub.
Most még megválaszolok egy mailt a kellő terjedelemben, aztán pakolás ezerrel, és végre (?) haza.

Fáradt meg együgyű

Az utóbbi nem vészes, az előbbi halál. Évek óta nem voltam benne ennyire a homeless-xmas(/easter)ben, és nagyon jó volt, és nagyon munkás. Viszont: a rutin látszik a cspataon, azértse javítom, tehát ma olyan kellemes ráérősséggel készültek a dolgok, hogy csak csuda. Riszpekt Julinak, persze. És az is nagyon jó volt, hogy tíztől főzhettünk a SzentImrében, és új, légkeveréses meg anyámkínja sütők-tűzhelyek vannak. Meg hát a banda.
És kint is talán minden eddiginél több lelkes volt, és idővel aztán neki is álltunk nem csak magunk közt beszélgetni.
De most végem. És a holnapi is nagyon hosszú nap lesz...
Ja, elfelejtettem a webbankos jelszavam. Lúúzer...

Vers mindenkinek

Itt e. De az előtte levő se rossz. Meg persze a többi. Boldogok a versolvasók.
Ja, és a lyányok reggel kihúzták nekem Tamást (ráizzítottam őket a cédulákra, mikor leesett, hogy a nem-itthon-alvásnak miféle következményei vannak). Így jár, akinek a barátnői intézik a szerelmi életét. :-7

Elrontott nap

Mondj valami mást,
bármi mást,
csak ne bánts.

Bánts valaki mást,
bárki mást,
csak ne engem.

Tudod, ez nem
filmszerep,
ne erőltesd a
könnyeket,
és ne sorold
az érveket
tovább...

(Bornai ismét)

Asszem, kezdek kicsit negatív lenni. Hát, ezvan. A nap elrontása pedig tegnap este kezdődött a baltás gyilkos történetével. Aki elmondta, nem tudta (de legalábbis nem gondolta végig), mit indít el — nem is ezért haraxom rá, ha haraxom egyáltalán. Igazából magamnak főztem, ő csak föltette a tűzre.
Ellenhatott Paffy, Cili, Juli és Ádám, őket név szerint is meg kell említenem. :-) Csak sajnos a folyamatban (a nap felborulása) nekik kevesebb a részük.
Asszem, ez most totál konfúz, de nem érdekel.

És most a lét elviselhetetlensége ellen — forró fürdő. Esetleg csokoládéval. Aztán meg hadd szóljon!

Valami halvány szorongásféle

Most fogok nekiállni ajándékot gyártani a védencemnek, jajj... Az ötlet szerintem tökjó, de már mostanra is butítottam rajta, és nem tudom, másfél óra alatt hová jutok vele.
Ma találkoztam valakivel, aki hiányzott. Tíz perc volt, de abból a nagyon jóleső fajtából. Pedig... Pedig.
Vezettem, és tisztára élvezem. Szerdán is megyek.
Cilivel ebédeltünk, és mondani találtam valamit az emberben élő „fix és mozdíthatatlan” keretekről (mint hogy nős emberrel nem kezdünk), ami utólag kicsit meglepett. Vagy nem is meglepett, mondjuk úgy, hogy... megriasztott.
Aztán befejeztem a képeslapírást (?), begépeltem és lesoxorosítottam az énexövegeket estére, a postát már Melittára sóztam. És most itt vagyok, és fogy az időm... Hogyan kell négyzetet szerkeszteni körbe?

Fáradtnyűgös

Az utolsó mondat ütötte agyon az otthonlétem, dejódejó.
Idelenn az átrendezett szoba várt, annak is bírtam örülni. (Miután bejutottam a lakásba, mert a zár is bénázik.)
A mise szép volt, bár mellettem egy csajszi végigdumálta. Hozzám címezve.
Cili szelektált utána a céduláim közül, gyanús, hogy egypárat elnyelt a lepedő, de sebaj. Legfeljebb több marad, „és akkor választhatok” karácsonykor.
Juli príma főztjét ettem vacsorára Cili nagymamájának a tojáslikőrjével. :-) Meg előtte-alatta jót beszélgettünk is az elmúlt és az elkövetkezendő eseményekről. És most elmosogatok, aztán pedig lefexem, mit sem törődve a holnap bajával. „Vegye föl keresztjét minden nap” — azaz estére tegye is le.

Igen

Jelentkeztem januárra egy hétre Püspökszentlászlóra. Februárra persze több ismerőst lehetett volna beszervezni Szegedről, de nekem a január az uborkaszezon, és főleg ki tudja, hol lesz a mostani lendületem februárra.
Megyek, le fogom késni a buszt.

601.

Most tűnt föl, az előző a hatszázadik post. Éljen-éljek.
Mindjárt indulok azutcaemberével elvonulni Psztkeresztre. Kíváncsi vagyok, mi lesz belőle.
De addig kéne még reggelizni, megírni a kérdőívekhez a saját kommentárjaim, összepakolni, lehetőleg mindjárt a szegedi cuccot is; valamint esetleg csomagolni és képeslapokat írni. Mennyi esélyem van minderre kb. 1 és 1/4 órában...?

Ti-ti-tti-ri-ti-ri ti-ttii...

Ti-ti-tti-ri ti-ri-ttí! TEQUILA!
Most értünk haza Papával a zeneiskolai fúvósok koncertjéről, és állat jó volt. Hatalmas show-t kerekítettek az egészből, volt paróka, mikulássapka, mikulás, és vetített képek egyfolytában. Nagyon szólt, és ami talán a legfontosabb: mindenki halálosan élvezte. Széplaki Zolival az élen, aki bizony ma is eséllyel indulhatna A Legdaliásabb Karmester címért (pedig '95 óta nyomja a banda élén. És már zenél a legnagyobb fia is). Ja, és aki, azt hiszem, egészen passzol a BIJ-jel és Pavlóval megkezdhető sorba. A szabályt itt most nem fejteném ki. :-P

Mindenféle egyebek is történtek, találkoztam Magdával, és nagyon jólesőt beszélgettünk-kávézgattunk-mászkáltunk; lekérdeztem össz. 3 kérdőívet (mi tagadás, ráfért volna egy próba még bevetés előtt); szinte mindent megvettem karácsonyra...

És tegnap éjjel befejeztem A 22-es csapdáját, húúúúú... Menet közben rettenetesen befeketedett, már nagyon vártam a végét — Istennek hála néhány utolsó utáni csavarral végül mégis egészen... de nem, nem mondok többet, olvassátok el.
Egy percig úgy gondoltam, most egy ideig inkább csak pöttyös könyveket fogok olvasni.
Aztán fölvittem A zöld elefántot, de ahogy elolvastam a hátát, le is tettem.
Ma végül a Kolozsvári milliomosoknál maradtam, ami két kiadásban is megvan, a mamám megvette tavaly az Ulpiusét, miközben évek óta ott figyelt a polcon az életműsorozatban. Mégpedig nem más, mint maga a koszorús költő, OJD jóvoltából, aki egy ízben beállított a IX.-be néhány halommal — boldog idők, soha nem feledem... :-)

Rorátés-visszafekvős

Juli és Melitta reggeli telefonjaink hála (és tényleg csak így) végül elmentem rorátéra, és nem bántam meg, azzal együtt sem, hogy valahányszor pár percig nem volt mit mondani, elbóbiskoltam.
Utána visszafeküdtem, és megint marhaságokat álmodtam. Talán Kolozsváron voltunk, többen, de nem sokra emlékszem — iszonyú állapotok uralkodtak, véltem látni patkányt, és egér egész biztosan volt. Meg egy nagy kövér macska a konténerek között. Aztán valami szobában ültünk, és Áron fölvett a földről valamit, amit a félsötétben először egérnek gondoltam, de csótány volt; és elropogtatta.
Az Álmoskönyv nem ismeri a svábbogarat. :-(

Vigyorgós

A fülkém fűtetlen volt fölfelé
aludtam és telefonálgattam, mérsékelt siker eddig (holnap kérdőívezek a Talentumnak kicsit)
a Nyugati téri postán álltam úgy húsz-huszonöt percet két db levéllel
a mamám lejött a hévhez, és kapásból nekitolatott valakinek (de csak úgy óvatosan)
itthon a skype tisztára megbolondult, mintha valaki felcsérelte volna a tebűket (ill. a feliratokat); végül újratelepítettem, most menni látszik épp
virslit vacsoráztunk a mamámmal, jó volt
bolyongtam az APEH labirintusában, reménytelen az adóbevallás
hideg van, mert nem tudjuk fölfűteni az egész házat
Tahiból jött levél a jövő évi programmal: Jálics nem jön a nyáron, és Mustó Péter csupa kezdőknek szóló lelkigyakorlatot tart
holnap Magdával találkozom, akivel kb. egy éve nem beszélhettem hosszabban
és belejöttem a szabadversbe
bele
bele
bele

Luca-cédulák

Cili írta az idei cetlijeim, tehát elvileg megnézhetném őket reggelente, hiszen nem tudom, ki maradt még a pixisben (= az ágyamban :-)). De valahogy... sokkal izgibbnek tűnik, ha nem tudom, kit záro ki a jövő évre. :-) Viszont azt is jó lenne tudni, kiket írt nekem össze Cili... Talán ikább csak összegyűjtöm őket, de nem dobom ki reggelente, és akkor karácsonykor megnézhetem. De az se az igazi, mert akkor is tudom, hogy ki nem... Persze ez ugye elevekiderül, hiszen mindenki nem, aki nem maradt a végére. jaj, nemtomnemtom. De asszem, kíváncsi leszek.

Levél

És írt Gergely, papíron, manuálisat! Annyira megörültem neki, hogy nagyon. És az tegnap már a sokadik „puhameleg” ((c) Juli) élmény volt... Úgy kellenek ezek (a napok), mint a falat kenyér.

Csaksebesen

Tegnap
reggel Cilivel és felé kétoldalúsítottam a mesét, és aztán kaptam tőle 1 utolsó-mozaikkocka-mondatot; Nórival félszavak nélkül is; LT-végén A nap mondata Danitól (mint egy sóhaj): „Csak annyit szeretnék kérni, hogy mielőtt Luxemburgba megyünk, aludjtatok, mert öt napot így nem bírok ki veletek”; később pszeudo-katekumen szentségimádás; hideg homeless; „te ilyen embereket ismersz?!” és „mért van minden ilyen embernek jegygyűrűje??”; meghívattam magam teázni, és nagyon nem az lett belőle, amit elképzeltem, de jó lett így is, talán jobb is;
ma
Lajosmise, és beült reggelizni, és lektort keres; egyszerű mondatok elemzése yeah; Luca-napi forraltborozás és némi reménység, ami úgy is jólesett, hogy közben mégsem.
Köd van, hideg, de jó. Minden, mindenhogy.

Megyek haza. Na, attól kicsit tartok.

Tanat

Nem is akartam bemenni tanatológiára, de jó volt, minden várakozásomon felül. Egyszerűen öröm volt hallgatni a ref. lelkészt, Dénest (!!!) és a rabbit. Szenvedésről, halálról meséltek, anekdotázgattak, és valami nagyon jó érzés fogott el arra, hogy én ezeket az embereket hellyel-közzel ismerem, és ezekről a dolgokról hellyel-közzel magam is ugyanezeket hiszem és gondolom.

Különben tiszta gáz egy nap volt, bár „csak” a dolgozat meg nem írása miatt, amúgy pl. jót vezettem, meg angyalkodtam is végre-valahára, meg beadtam a kalaposhoz a feslő kalapom, jaj, az nagyon kedves volt:
— És mikor jöhetek érte?
— Hát... vasárnap.
— Vasárnap?!
— Igen, kivételesen nyitva leszünk.
— Hát, én szerdán elmegyek, és csak vasárnap este jövök vissza, úgyhogy akkor majd hétfőn benézek érte.
— Szerdán elutazik? És... hordaná?
— Naná, hogy hordanám! — Bár du. még nem volt hideg, szóval nélkülözhetőnek tűnt.
— Hát... akkor nincs más hátra, holnapra megcsináljuk.

Meg még egy jó párbeszéd volt ma, az Aranyborsban:
— ... és mégegy melanzsot kérnék.
— Rostos legyen, szűrt, szénsavas?
— ??? A melanzs?!
— ...bocsánat, narancsot értettem!

Magyar–magyar kódváltás

Az autóvezetés számláit rakosgattam, mikor bevillant az elmúlt hetekből egy szép jelenet. Előzmény: Balázs Imrével ücsörgünk a kávéházban, kérdezi, mi minden köt le mostanság.
— Csinálom a hajtásit — vigyorgok, mint a vadalma. Szó szót követ, mikor egyszer csak azt mondja:
— Én még érettségi körül szereztem meg a jogsim...

A nézőpontok változandóságáról

Ma olyan lelkiismeret-furdalással keltem föl h8 körül, mint két hete f10 felé tettem volna...
De ezt a napot már a hétvégén eltoltam. Nem fogom tudni behozni a lemaradásaim.
Más: kaptam egy pikírt hangú levelet az APEH-től, meséli édesapám, mely szerint százezer forintig büntethető vagyok, mert nem csináltam adóbevallást tavaly. Hát mért nem mondta senki, hogy kéne?

Ajjaj

Úgy fest, elfelejtettem fölvenni az egyetlen hungarológus órámat az idén... De nem, az nem lehet, még arra is emlékszem, hogy úgy zárattam le valaki mással az utolsó éjjel. Akkor mért nincs sehol az ETR-ben?!
Más semmi izgi. Nem tanultam ma (se) egy sort se, és ez napokon belül igen kínossá fog válni. Viszont félig megraktam a rendet a szobában, énekelgettem Zsuzsival (szólampróba :-) estére), mostam... ilyesmik.
Félelmetes, hogy mindezzel egy egész napom el bírt telni.
Fölhíott a skype-on egy JózsefAttila nevű ficek, és mivel én nem vettem föl, utánam Juli kezdett vele csetelni. Holnap este találkoznak a TIK-ben.
Van új vonatmenetrend, és egészen jónak látszik.

Szombati szöszmötölés

Szöszmötöltem három képeslapot, felolvastam két zsidó mesét (A félelmetes fogadó-ból), és hallgattam mérhetetlen sok Adrian Plasst Juli vidor előadásában.
Aztán két órácskát alldogálltam a Karitász karácsonyi vásárában, van egy csomó szép cucc, tök olcsó, és a népek meg se álltak előtte. Nem nagyon értem. (Nem, nem (csak) miattam. A váltótársaim is ezt mondták.)

Ráadásnak vers, részlet Ágai Ágnes Kamaszságok c. könyvéből:

Hozzád akarok bújni.
Vagy valakihez,
aki nem tart kisgyereknek,
amiért sírok
és akivel mindenről lehet hallgatni.

Romsics, 1999

Magyarország története a XX. században > A rendszerváltozás > Konfliktusok és tiltakozó mozgalmak

„...tiltakozó mozgalmakat többnyire nem a társadalom legelesettebb rétegei kezdeményeznek, hanem olyan csoportok, amelyek hosszú időn át érvényes és ezért megszokott privilégiumaik megszüntetését vagy korlátozását sérelmezik. Az 1990 és 1998 közötti magyarországi protesztmozgalmak történetéből levonható másik tanulság az, hogy a siker alapvetően nem a mobilizált tömegek nagyságától, hanem a tiltakozó csoport nyomásgyakorló képességétől függ. A néhány ezer, illetve tízezer főt megmozgató taxis- és agrártiltakozás eredményes volt, megrt megbénította, illetve megbénítással fenyegette az ország közlekedését. Az igazán szegények mozgalma azonban, amellyel száz- és százezrek szolidarizálhattak volna, sem nagyobb tömegeket nem tudott mozgósítani, sem hatékony nyomásgyakorló eszközökhöz nem tudott nyúlni. Ezért eredménytelen maradt.”

Mozart

Tegnap éjjel még kiderült, hogy nyertem valamit a könyvtári Mozart-kvízzel. (Sajna a tájékoztatóba még nem ért el a hír ma délelőttre, így nem tudom, mit. :-( )
Viszont a 215. évfordulóról az jutott eszembe, hogy minden bizonnyal a 200. lehetett, mikor az iskolában írtak ki pályázatot (már nem tudom, hogy csak írni lehetett-e, vagy más műfaj is volt). Én a Mozart hallgatása közben címre írtam (naná) valamit, és nyertem is valamit, de hogy mi volt az... Mindenesetre örültem neki.
És jópár év eltelt, mire szembetalálkoztam ezzel:

Mozart hallgatása közben

„Csak a derű óráit számolom”,

mondta pár szó s egy vasrúd a falon,

a napóráé. Láttam én is a

latin szöveget, s lelkem bánata

irigyelte a vidám öreget,

aki oly bölcs betűket vésetett

a buta kőbe… Bár, ki tudja, nem

rögtönzés volt-e csak, szellemesen

dacos sugallat az a gondolat?

Dac és sugallat bennem is akadt

egykor, de az árny mindig sulyosabb

maradt a fénynél… A felhők fölött

kellett volna elfogni az örök

tündöklést! a nap arany árvizét,

tengerét! az édes könnyelmüség

lepkeszárnycsókú pillanatait,

s főképp azt, melyben a mámor lakik,

az ifjú gyönyört, melynek kései

mása most annyi váddal van teli:

a szeszként libbenőt, a legvadabb,

a villámgyors tigris-szitakötőt,

a kékzománc tüzet, a zizzenőt,

ki kedvesével a kéj nyolcasát

gyűrűzve libben láng-deleken át

s alkonyi csöndön!… Tavak, mocsarak

szittyói közt, szikrázó ég alatt

ma is szállok én… csak testben öreg…

(Nono! – mordúl bennem a szörnyeteg

igazság)… Igen, azt a testtelen

úszást, lebegést kéne, istenem,

utólérni, a könnyűt, úgy, amint

a gyermekkor csinálta, most, megint:

a sellőkét a vízben, szúnyogét

fátyolködében, csak az örök ég

örök hajósa lenni, ahogyan

ma is visz a képzeletem-agyam,

valahányszor párologtat-emel

a kép, mint karmestert a pálca, mely

fuvolát zendít s kürtöt s hegedűt!

Óh, igen, a fényt, napot, a derűt,

illatok táncát, szélhalk őzikét,

s fent a kékben a habos gőzökét,

azt kellene most visszahozni, hogy

átjárjanak uj, forró áramok,

nem a grönlandi szörnyek, nem ezek

a jegesmedve s rozmár hidegek,

melyektől annyit szenved a szegény,

hogy a pokolba vágyik, s annyit én; –

kinti rémüktől félve hallgatom

Mozartot, s tűnődöm a tavaszon

vagy akárcsak a mult nyáron (pedig

az is vén volt már, ötvenötödik!):

és felsóhajtok: gyógyíts meg, Zene,

te, Mindenségé, édes üteme

a fájdalomnak, Varázsfuvola,

varázsjáték, te, tündér mámora

hitnek, reménynek: árnycsík a falon

a nagy fényben, s a szívben nyugalom

s üvegparázsként égő sugarak

az élő lomb tengerzöldje alatt,

s bölcseség, a vidám öregeké,

amilyen azé lehetett, azé

a napórásé, ki – „Non numero

horas nisi serenas!” – drága jó

intelmét adja, még most is, tanácsul:

„Csak derűs órát veszek tudomásul!”

(Szabó Lőrinc)

Egy ködös nap (ködös) éjszakája — keresztbe-hosszába linkelve

Gondoltam, ránézek az ErTére, mit is írtak a szegedi eseményekről (végül elfelejtkeztem az RSS-ről, úgy fest). És hát ez lett belőle először. Már elolvastam belőle egy bekezdést, amikor bevillant, hogy ejsze, mintha lenne némi utalás-íze a címnek... és tényleg.
Ajánlom a kapcsolódókat is. :-)

Amúgy meg

úgy érzem magam, mint az ég madarai. Kedd óta kb. 100 Ft-ra rúg a vagyonom, és semmi hiányt nem szenvedek. Valahogy jut ennem mindig, és ha néha meglátok ezt-azt, eddig mindig el tudtam engedni a vágyat, hogy megvegyem.
Ilyen lehet a szabadság.
Bár a hétfői vezetéssel még azért kell valamit kezdeni. :-)

Amikor a megmagyarázhatatlanság válik kézzelfoghatóvá

Nem megyek bele, de valami ilyesfélét éreztem ma dél felé Cilit hallgatva.
És persze megint megcsinált (under erasure) valamit, ami nekem sose jött össze... de valahogy nem tudom/akarom felhőtlenül irigyelni.
Visszafelé haladva: előtte foglaltam rep- meg buszjegyet Luxemburgba: február végén ott építjük az LT-t meg a családi kapcsolatokat. :-)
Előtte ültünk, ezúttal öten, és utána megosztottunk, és kellett, és jó volt.
Előtte reggeli volt, azelőtt meg mise, és reggel Melitta alig bírt életet verni belém. Pedig kellett minden. (És a rorátén majd' kétszerannyi férfi volt, mint nő!)

Ciliéknél

Ciliéknél mindig valami egész különös érzés fog el. Ahhoz hasonló, mint mikor először jártam Kolozsváron úgy, hogy Magdáéknál laktam (rögtön egy egész hetet): szinte az egész (addig bent- és kintlakásokból ismert) város megváltozott azáltal, hogy egy családi otthonból indultam neki reggel, és oda értem haza este. Itt is ilyesmi: az egyetemista-perspektívát hihetetlenül kitágítja az, hogy ez a lakás évtizedek óta lakva van. Hogy tele van könyvvel, hogy képek lógnak a falon, és legfőképpen hogy itt van benne a nagymama.
Néha szeretném, ha Ciliéknél nálunk lenne.

A visszafekvés ára

Reggelizni tényleg kb. húsz ember volt Alsóvároson, ahogy Zsófi tegnap mondta is, de nem baj, legalább nem volt tumultus.
Ráadásul 6.10-ig alhattunk!
Utána viszont így is eldőltem (negyed 1 körül feküdtem le — volt még egy s más sétálnivalóm az éjjel :-)), és fél 11 felé is alig bírtam föltápászkodni. Jaj, rémes volt.
Viszont végre létrehozódott az oktatói levlista, úgyhogy no more para, hogy a hatvan címet egyenként kell beírogatni-másolgatni minden alkalommal (= évente kb. 4x, de akkor is). Éljen-éljen. Ma se éltem hiába.
(És ha még arra gondolok, hogy 2-től ruhaválogatás a Karitásznál, este pedig ImaCoeur, majd teázás Bálinttal...)

Bizonyosság

Volt egy nagyon különös pont a lelkigyakorlaton. Szombat reggel leültem ülni :-) nem egyedül, többen is jöttek, de semmi bevezető, csak úgy, bele a csendbe.
És ahogy ráereszkedtem a sámlira, egyszercsak megértettem vagy megéreztem, hogy ez az egyetlen természetes testtartás. Valahogy... megérkeztem bele. Nem tudom megmagyarázni, de olyasmi érzés volt, mintha végre előttem állna valami, amit ki tudja, mióta keresek — és ami akkor kerül meg, mikor éppen egyáltalán nem keresem. „Az Isten ott állt”-féle, bár Ő maga eléggé közvetve volt benne. Vagy ez is hülyeség, mert ugyan mi lenne az, amiben Isten közvetve volna benne?!

És tegnap is ért egy hasonló villanás, csak az az imával magával kapcsolatban. Nem tudom, mi lesz belőle, most semmi elvárásom magammal szemben. De ez most így jó.

Iz 61,1

Most ez foglalkoztat, de nagyon. Tiszta szerencse, hogy nem leszek itt ennyit.

Az Újrakezdés Egyesület civil pártfogó rendszer kiépítését és működtetését vállalta a nagyfai börtönben. Ennek keretében 12 egy éven belül szabaduló olyan elítélt pártfogását vállalja, akik szeretnének változtatni eddigi életvezetésükön.
Az elítéltek gondozásához keresünk szegedi lelkes, toleráns, segíteni akaró 23. évüket betöltött elsősorban szociális munkás, pszichológus, szociológus, jogász, teológus nappalis vagy levelezős hallgatókat, vagy bármilyen végzettségű segíteni akaró szegedi polgárt akik önkéntesként egy éven át pártfogóként segítenének egyesületünknél.
Amit nyújtani tudunk:
A munkához két hónapos ingyenes képzést nyújtunk, terveink szerint heti hat órát vesz majd ez igénybe. Ezután kezdődik az elítéltek gondozása a Nagyfai börtönben, ami Szegedtől kb. 22 km-re található, ahová a fegyintézet szolgálati buszjárataival, vagy saját járművel, motorral, autóval lehet kijárni. A gondozás során kéthetente kell a pártfogolt elítéltet látogatni és a tanfolyamon elsajátított készségek és tematika szerint gondozni.
Szintén kéthetente kerül sor az önkéntesek szupervíziójára, ami szintén ingyenes, szakképzett szupervízor vezetésével, ahol megbeszéljük nehézségeinket, sikereinket, kudarcainkat, támogatást kapunk a pártfogói munkához, és egy jó csapatot alakítunk majd ki.
A munkanélküli vagy pályakezdő önkéntes tartalmas munkatapasztalatot szerezhet a segítő beszélgetésben, krízisintervencióban, családgondozásban, egyéni estekezelésben. Munkájáról referenciát adunk, ami nagyban segítheti későbbi munkába állását.
Az önkéntes munka 2007. január elején kezdődik és 14 hónapig tart. Ebből két hónap a képzés ideje és maximum egy év a tényleges pártfogói munka. A tevékenység kb. 3-4 órát vesz igénybe (oda vissza utazással együtt), hetente egy alkalommal délutánonként. Így munka mellett délutánonként is végezhető.

Contact nálam, ha valaki esetleg.

Reggeli a rendházban

Fél 7-re mentem reggel rorátéra, így aztán egy lájtos laudes lett csak belőle — a mise hattól van Alsóvároson. Viszont utána Didák beültetett a hetes terembe, elém tette az újságot, majd megkérdezte, mit szeretnék reggelire.
A végén párizsis zsömlét kaptam, fél liter (!) barackos joghurtot meg egy bögre tejeskávét.
Az volt hasonló élmény, mikor a szakdolgozat-para közepén Lajos főzött nekem egyszer egy kávét a Plébánián. Kb. nyolc kérdést tett föl előtte, hogy minden igényemet kielégítse az eredmény.

A forgalom widám wolt, annyira nem volt félelmetes, mint vártam, de azért lesz mit ügyeskedni.

Lassan talán kezdem elfogadni

Pedig baromi nehéz.

Tápanyagfelvétel

Ha jól utánagondolok, tegnap dél óta kizárólag szénhidrátot meg cukrot sikerült magamhoz vennem. Hmm-hmm. Azt hiszem, ideje csinálnom egy szalonnás tojást (a zsír meg a koleszterin még hiányzik).
Különben...? Délelőtt haldoklottam az álmosságtól, délután ügyelet (semmi extra történés, Istennek hála), tanatológia az orvosi szupervízióról — marhára nem kötött le, még szerencse, hogy Kaci ült mellettem ;-) Utána elvittema a rezsit a főbérlőéknek, és most itt vagyok.
Andival beszéltem, hogy picit besegítek neki az ökumenikusok terelgetésébe: szegényem örökké elcsúszik az értesítésekkel, és mivel a közi javarészt a testvérfelekezetek végiglátogatásából áll, ez alapjaiban érinti a csapatot. Abban maradtunk, hogy írogatok nekik maileket meg esemeseket, aztán majd látjuk, mi lesz belőle. Momentán nem vagyok szívem mélyéig meggyőződve arról, hogy jó ötlet volt ez részemről, de... mindent az Oikumené hajójáért! ;-)
Ja, és Didák hívott, szerda reggel helyben korrektúrázom az alsóvárosi hírharsonát. :-) Még "valami könnyű reggelit" is emlegetett...
Fél éve vágattam le a hajam, és már a fülem mögé tudom simítani.

Sacred time

Mivel ilyenkor, decemberben mindig elfog valami vágy(-féle) a megállás, a csend, az Isten után, idelinkelek pár on-line imádságos helyet, hátha másnak is jól jönnek.
— Sacred Space: az ír jezsuiták tartják fenn, de van magyar változata is
— Examen, ez hazai
— Pray-as-you-go: ez angol nyelvű, viszont nem olvasós, hanem mp3-ban megy (és még kérdés, van-e párhetente egy CD-m rá egyéb lejátszó híján :-( ).

Rorate coeli

15 perc rákészüléssel bár, de sikerült fölkelnem rorátéra. Asszem, az lesz a jó, ha be-bevállalok valami feladatot, akkor muszáj elmennem. Mondjuk holnap kapásból ott van a népének-kezdés.
Aztán csütörtökön úgyse megyek, igaz, nem is alszom, a szezonban először megyünk reggeliz(tet)ni a ferencesekhez.
Más nincs. Sötét fenn az ég, fény sehol sem ég, az arcomra álmos köd szitál...

Lelkigyakorlat törlésjel alatt

[Sajna még mindig nem tudom, hogy lehet áthúzottat írni itten.] Szóval izé. Jó vót, az tény, csak éppen az nem vót, ami szerintem lenni akart vóna. Mert az tény, hogy a végeredmény a trénerek és a résztvevők közös felelőssége, de a keretek biztosítása szerintem az elsőé.
No, de ha így, ha úgy, jókat beszélgettünk, sétáltunk, játszottunk, jókat mondott a bácsi olykor, és jó volt egyszerűen csak egy szobában lenni Nórival.
És jót stoppoltunk haza Cilivel. Beelőztük a buszt. :-)

Kész

Megírtam a cikket Kecskemétre (illetve ugyebár a dél-alföldi régió hajléktalanos mindenféle szerveinek); inkább „FAQ about the Night of Solidarity” lett belőle, mint cikk, de sebaj. Úgysem az újság-képéért szeretjük a hírlevelüket...

Melitta meg Juli pedig elviharzott a bálba. Az eszem megáll. :-)

Juhéj, december van! (Izé, bár az elseje nem kimondottan kellemes érzeteket ébreszt.)