2018. július 8.

The Story of My Life [as sung by Amanda Palmer]

In my mind
In a future five years from now
I'm one hundred and twenty pounds
And I never get hung over
Because I will be the picture of discipline
Never minding what state I'm in
And I will be someone I admire
And it's funny how I imagined
That I would be that person now
But it does not seem to have happened
Maybe I've just forgotten how to see
That I am not exactly the person that I thought I'd be

And in my mind
In the faraway here and now
I've become in control somehow
And I never lose my wallet
Because I will be the picture of of discipline
Never fucking up anything
And I'll be a good defensive driver
And it's funny how I imagined
That I would be that person now
But it does not seem to have happened
Maybe I've just forgotten how to see
That I'll never be the person that I thought I'd be

And in my mind
When I'm old I am beautiful
Planting tulips and vegetables
Which I will mindfully watch over
Not like me now
I'm so busy with everything
That I don't look at anything
But I'm sure I'll look when I am older
And it's funny how I imagined
That I could be that person now
But that's not what I want
But that's what I wanted
And I'd be giving up somehow
How strange to see
That I don't wanna be the person that I want to be

And in my mind
I imagine so many things
Things that aren't really happening
And when they put me in the ground
I'll start pounding the lid
Saying I haven't finished yet
I still have a tattoo to get
That says I'm living in the moment
And it's funny how I imagined
That I could win this, win this fight
But maybe it isn't all that funny
That I've been fighting all my life
But maybe I have to think it's funny
If I wanna live before I die
And maybe it's funniest of all
To think I'll die before I actually see
That I am exactly the person that I want to be

Fuck yes
I am exactly the person that I want to be


2018. június 18.

Ha nagy leszek,

én is olyan ember akarok lenni, aki az udvarában álló extra házacskát minden további nélkül egy egyedülálló anya és két kisgyereke rendelkezésére bocsátja.

2018. június 7.

Indokolatlanul izgatott

Egyrészt tökre föllelkesített az új GMail, pedig semmi olyan rettenetesen forradalmi nincs benne. Mégis, a kijelölés nélküli elbánás a levelek listájában, meg a beépített egyebek (Tasks, Keep) – valahogy megpezsgettek. Ki is szanáltam az inboxom felét (kétharmadát? Már nem tudom, honnan indult, most mindenesetre 27). Meg csináltam egy készletnyi új címkét a tennivaló típusa szerint – meglátjuk, milyen sikerrel.

Másrészt holnap indul a tanfolyam, és az is tök jólesik. 

2018. június 5.

Nem is tudom...

Szélsőséges állapotok közt szédelgek. Hol azt érzem, hogy semmire nincs erőm és időm, és lejjebb kell adnom mindenből, mert megesz ez a mosógép-üzemmód; hol azt, hogy órákat feküdni a függőágyban azért nem rossz dolog, lám, nem sietek a világon sehová, és a dolgok egyébként is kiválóan alakulnak maguktól is.

A képernyő egyértelműen rossz hatással van rám.
A nemimádkozás szintén.
Az olvasás, az erkélykert, a barátokkal találkozás (általában) jó.
A mozgás, az alvás és az ima is jó lenne.
Marad a kérdés: Ha ezt mind ilyen jól tudom, akkor miért nem teszem...?

2018. június 3.

Coming-out

Beletelt néhány hónapba, de immár akkor minden referenciaszemély (és számtalan további jelentős és jelentéktelen másik) ismeri a tényállást az örökbefogadási terveinkről – és támogat is benne.

Illusztrációul ide egy Nagy Kő jönne, ami leesett a szívemről.

2018. június 1.

Ez volt

a fejlécben a mottó sok-sok évig:

...mindig így volt ez velem, egyszerre csak átvillant az agyamon és már el is követtem azt, amitől nyomban rémületbe és kétségbe estem, hogy aztán kisvártatva mosolyogjak rajta, és egyre biztosabban tudjam, hogy amit tettem, helyesen tettem...
Bohumil Hrabal: A városka, ahol megállt az idő

Június

Május 1-gyel eltettem az okostelefont, és tegnap este azon kaptam magam, hogy megint lépni akarok, most a Facebookkal. Ez a cikk volt a közvetlen kiváltó, de persze a téma szakállas.

De nem tudom, hogy kéne: egyrészt ott a templomi oldal, amit M. aktívabban kezel, mint én, de nem szívesen hagynám vele magára. Ezt mondjuk évekig csináltam egy külön erre fenntartott, ismerősök nélküli profillal, de annyira munkás volt letörölni, hogy semmi kedvem újra nekiállni megcsinálni.

Másrészt ott a Messenger, amihez valamiért ragaszkodom foggal-körömmel. És ami sajnos vissza-aktiválja a Fb-profilom, amint belépek (tegnap kipróbáltam). A „Not on Facebook?” link pedig egyszerűen átdob oda, hogy akkor regisztrálj, nesze.

Gondolom, ha az álprofilnál maradok, azzal aztán messengerezhetek is, de mindenkinek el kell magyaráznom, hogy mi ez, és csak én kereshetek új embereket. Ennél már lehet, hogy jobb hagyni a fenébe.

Ebben a körben végül a StayFocusd-ot hívtam segítségül, ami nem is rossz, úgy tűnik, a napi 15 perc Facebookkal a lelkem egészen meg van nyugodva (már hogy így fél nap után...). De mivel alapvetően abstainer vagyok (és nem moderator – bővebben itt), ez a megoldás valószínűleg csak átmenetileg fog működni.

2018. május 21.

Past Me

okos volt: három évvel ezelőtt beírtam a Google-naptárba, hogy lejár az európai TAJ-kártyám. Kaptam is e-mailt 4 héttel előtte, kinyomtattam az űrlapot, kitöltöttem -- és annak rendje-módja szerint nagyjából el is feledkeztem róla.
Hanem Past Me ismerte Present Me-t... Két héttel később újabb értesítés jött! :-)
(És most, hogy készen van az új, nem mulasztottam el a naptárbejegyzést is áttenni 2021-re. Ugyanezekkel az emlékeztetőkkel. Future Me will be thankful.)

2018. május 18.

Kompulzív

Facebook-csekkolgatás. Mondjuk csak számítógépen, legalább, de így is őrjítő. Alig tíz hónap után ki fog derülni, hogy nem lettem értelmesebb Fb-felhasználó, mint voltam. Viszont a Messenger borzasztó kényelmes... és tkp. a Fb is, persze.

+ Pl. a 44 Training kapcsán összehozott csapat (Juli, Cili és Zsolti) nagyon megmelengette a szívem – és az Messengeren ment, egy kezdő-lelkesítő Fb-bejegyzés nyomán.

+ Vagy ott van az, hogy a Fb-falamat elkezdtem kicsit naplónak használni (vö. "Be a treasure house of happy memories" by Gretchen Rubin), aminek persze sok másik formája is lehet/van, viszont ez egyrészt tök kényelmes, másrészt be tudom tagelni a többi résztvevőt, és akkor nekik is meglesz (miközben mással nyilván nem osztom meg őket).

- De a mindless scrolling, az nem jó.

2018. május 8.

Ma lesz a napja, hogy visszakapcsolom a telefont – muszáj beszélnem Tündével Franciaországban, és miután 18 perc közel 3000 forintba került a múlt hónapban, a Messenger határozottan vonzóbb ötlet.

Egyébként... de ebbe nem megyek itt bele mégse, majd eljön az ideje annak is.

2018. május 3.

3. nap

(Azt mondja a Blogger, hogy valaki látta az előző bejegyzést. Szerintem csak egy keresőbot lehetett, de azért rendületlenül írok... :-))

+ Ma jobb volt, egy-kettőnél többször nem jutott eszembe, hogy simogathatnék is, és mikor itthon a kezembe akadt, el is csodálkoztam egy pillanatra, hogy „jé, hát nekem ilyenem is van”. :-) Cserébe olvastam munkába menet, ebédnél és hazafelé is. Nem túl jelenlevő, de annál élvezetesebb.

- (Indirekt) A hangoskönyvemet kőkorszaki módon, kábellel kellett áttennem az új-butára, merthogy a laptopon éppen nincs bluetooth. De volt mit hallgatnom teregetés közben.

2018. május 2.

2. nap :)

További tapasztalatok:
+ Google-szinkronizálás: hozzá tudok férni minden telefonszámhoz, naptárbejegyzéshez stb. Tudom, tudom, a világbirodalmat építem, de ettől ez még nagyon kézre áll. :)

És, bakker, vannak elvonási tüneteim. Olyan bizonytalan mit-kezdjek-most-magammal érzések, ha éppen nem köt le semmi. Ilyenkor gyorsan elszégyellem magam, és továbblépek. Kicsit ijesztő, kíváncsi vagyok, meddig lesz ez így.

2018. május 1.

Május okostelefon nélkül

Ha akarom, hirtelen felindulás volt: tegnap este újraolvastam ezt a cikket, és megint megütött.

Ha akarom, egy hosszabb, talán eleje-láthatatlan folyamat része: hiszen április közepén már azért ruháztam be egy új butatelefonra, hogy az okosat itthoni használatra szorítsam vissza ahelyett, hogy az alacsony tömegekkel együtt simogassam ha kell, ha nem. (A kísérlet csúfos kudarcot vallott, amint telepítettem az első olyan alkalmazást, amely valóban rá tud venni a vízivásra. És übercuki.)

Szóval ma kikapcsoltam, és ez marad így. Hazaérve el is tettem kézügyből, minek kerülgessem.

Ami már látszik:
- A hangoskönyveim hiányoznak, azokhoz nagy könnyebbség volt (az mp3-játékos nem tud bluetooth-t, marad a laptop & zsinórmentes hangszóró, de weben a LibriVox nem lép magától a fejezetek között). Ugyanakkor (+) a hangoskönyvek eléggé distracting dolgok, talán hozzászokhatnék egy csendesebb élethez.

Amit még előfeltételezek:
- A YNAB hiányozhat: mikor beírtam a kiadásokat napközben itt-ott (vagy akár itthon) a telefonon, akkor könnyebben engedtem el, hogy este egyáltalán bekapcsoljam a laptopot. Márpedig ha bekapcsolom, akkor annak az estének általában annyi...
- / + A kapcsolataim várhatóan közelítenek majd a két hónappal ezelőtti állapotokhoz (akkor szoktam rá a Messengerre).
- Feltehetőleg kevesebb vizet fogok inni ismét.

2011. február 21.

Hétvégi

Az úgy volt, hogy végre nyélbe üttetett a régen halasztódó lakásszentelő, két (+1 ráadás) felvonásban.
Indult a tényleges szenteléssel csütörtökön, 11 fővel, hajában sült krumplival és balti alkoholokkal. Ne vegye zokon, aki nem fért be, de bensőségességben ez az este vitte a pálmát, egészen különös jó érzésekkel tértem nyugovóra.
Pénteken rávettem magam a reggeli misére, és jó volt, csak a napközben ment kissé álmosan. Este a bulizás folytatódott (csak épp nem nálam), merthogy megérkezett a bátyám, meg itt marasztottuk Marcit is [figura etimologica?], úgyhogy Sárkány volt meg klubos pálinkázás, meg otthon még egy pohárnyi maradék Malatinszky-rozé, mert egy napnál többet csak ne álljon kibontva... szóval a szombat reggel nem volt annyira barátságos.
Ráadásul még dolgozandóm is maradt aznapra, úgyhogy kissé kétségbeesve álltam délben a lakásban, hogy húha, mindjárt jönnek a népek... még szerencse, hogy van nekem Áron, aki olyan bölcseket tud mondani, mint hogy „ne legyél ideges, nem azért csináljuk” -- mert tényleg (nem).
És aztán jöttek is, délután kisebb hullámokban, este egyre többen, a végén 38 fő lett a teljes mérleg rajtam kívül (ebből 4 gyermekkorú). A műfaj, a jövős-menős buli teljesen bevált (nyilván jó volt hozzá a belváros-közepi helyszín is); a vendéglátás (amely nem az én művem volt) egészen csodálatos formákat öltött (halászlé, gyümölcsös sült kacsa, zsírosmáj, sütik, borok, pálinkák...). Itt-ott persze nyekergett a társalgás meg ilyesmi, és úgy tizenpár fő fölött az asztallal együtt tényleg már nem lehet elférni a szobában... de végül is csak megtalálták egymást azok, akiknek volt mondandójuk egymásnak, meg egy picit játszottunk is; és végül a távozók többnyire elégedettnek tűntek.
Vasárnap délelőtt alvás és egy rövid séta Eszter barátnémmal, regebéd a Bociban Tamással is, aztán ők el, később családi ebéd nálam (hozott anyagból), majd kísérlet rendrakásra, mérsékelt lendülettel és sikerrel, de kitartóan. (A zuhany és a mosogató fölötti csap együttes megnyitása már elég a gázbojlernek, úgyhogy addig lehetett meleg vízben, vödrözés nélkül is mosogatni.) Az esti mise után a szokásos kávéházazás helyett pedig morzsabuli (köszönjük, Péter, hogy megismertettél eme remek intézménnyel! :-)), bontott italok elpusztítása (kivéve a whiskey-t, jég nélkül talán mégse -- azzal is csak ha nagyon muszáj...), tejfölös-fűszeres szendvicsvacsora a csütörtökről ismert beltéri piknik formájában, a szoba közepén leterített lepedőről.
És ma ismét hétfő... *sóhaj*

2010. július 22.

És azóta

egy óra ütötte a markom, valami ilyenforma (csak túl nagy, remélem, sikerül becserélnem egy használhatóbbra).


És ma egy üveg whiskey. Amit ugyan nem szeretek, de elfogy azért majd apránként Szegeden. :-)
Az esküvő-sorozatról még írok, becsszó.