2018. június 18.

Ha nagy leszek,

én is olyan ember akarok lenni, aki az udvarában álló extra házacskát minden további nélkül egy egyedülálló anya és két kisgyereke rendelkezésére bocsátja.

2018. június 7.

Indokolatlanul izgatott

Egyrészt tökre föllelkesített az új GMail, pedig semmi olyan rettenetesen forradalmi nincs benne. Mégis, a kijelölés nélküli elbánás a levelek listájában, meg a beépített egyebek (Tasks, Keep) – valahogy megpezsgettek. Ki is szanáltam az inboxom felét (kétharmadát? Már nem tudom, honnan indult, most mindenesetre 27). Meg csináltam egy készletnyi új címkét a tennivaló típusa szerint – meglátjuk, milyen sikerrel.

Másrészt holnap indul a tanfolyam, és az is tök jólesik. 

2018. június 5.

Nem is tudom...

Szélsőséges állapotok közt szédelgek. Hol azt érzem, hogy semmire nincs erőm és időm, és lejjebb kell adnom mindenből, mert megesz ez a mosógép-üzemmód; hol azt, hogy órákat feküdni a függőágyban azért nem rossz dolog, lám, nem sietek a világon sehová, és a dolgok egyébként is kiválóan alakulnak maguktól is.

A képernyő egyértelműen rossz hatással van rám.
A nemimádkozás szintén.
Az olvasás, az erkélykert, a barátokkal találkozás (általában) jó.
A mozgás, az alvás és az ima is jó lenne.
Marad a kérdés: Ha ezt mind ilyen jól tudom, akkor miért nem teszem...?

2018. június 3.

Coming-out

Beletelt néhány hónapba, de immár akkor minden referenciaszemély (és számtalan további jelentős és jelentéktelen másik) ismeri a tényállást az örökbefogadási terveinkről – és támogat is benne.

Illusztrációul ide egy Nagy Kő jönne, ami leesett a szívemről.

2018. június 1.

Ez volt

a fejlécben a mottó sok-sok évig:

...mindig így volt ez velem, egyszerre csak átvillant az agyamon és már el is követtem azt, amitől nyomban rémületbe és kétségbe estem, hogy aztán kisvártatva mosolyogjak rajta, és egyre biztosabban tudjam, hogy amit tettem, helyesen tettem...
Bohumil Hrabal: A városka, ahol megállt az idő

Június

Május 1-gyel eltettem az okostelefont, és tegnap este azon kaptam magam, hogy megint lépni akarok, most a Facebookkal. Ez a cikk volt a közvetlen kiváltó, de persze a téma szakállas.

De nem tudom, hogy kéne: egyrészt ott a templomi oldal, amit M. aktívabban kezel, mint én, de nem szívesen hagynám vele magára. Ezt mondjuk évekig csináltam egy külön erre fenntartott, ismerősök nélküli profillal, de annyira munkás volt letörölni, hogy semmi kedvem újra nekiállni megcsinálni.

Másrészt ott a Messenger, amihez valamiért ragaszkodom foggal-körömmel. És ami sajnos vissza-aktiválja a Fb-profilom, amint belépek (tegnap kipróbáltam). A „Not on Facebook?” link pedig egyszerűen átdob oda, hogy akkor regisztrálj, nesze.

Gondolom, ha az álprofilnál maradok, azzal aztán messengerezhetek is, de mindenkinek el kell magyaráznom, hogy mi ez, és csak én kereshetek új embereket. Ennél már lehet, hogy jobb hagyni a fenébe.

Ebben a körben végül a StayFocusd-ot hívtam segítségül, ami nem is rossz, úgy tűnik, a napi 15 perc Facebookkal a lelkem egészen meg van nyugodva (már hogy így fél nap után...). De mivel alapvetően abstainer vagyok (és nem moderator – bővebben itt), ez a megoldás valószínűleg csak átmenetileg fog működni.