2006. december 30.

Silence is golden

A delutant a csendes teremben toltottem, es jo volt nagyon. A vegen meg egy kis imadkozas-mimelesre is ravettem magamat, bezony. :-)
Reggel pedig kavet ittam az ezerlelkes Ivanić Grad egyik csehojaban — es sajat kicsi cukruk van (marmint a zacskora ra van nyomva, hogy Ivna Bar, Ivanić Grad). Lehaltam. A tejhab itt is NB I-es, es kb. 200 forintot hagyhattam ott az egeszert.
Hideg van, pedig kod.
Asszem, kicsit osszeszedetlen vagyok. Bocs.
Almomban sieltem.
Jol bedurrant a terdem, holnap lehet, hogy padra fogok ulni inkabb. Bar eleve csak egy benti ima van, szoval egy orat lehet, hogy ki is birok vele.
Itthon ozporkoltet kaptunk vacsorara. (Lehet, hogy szarvas, a SZTAKI szerint a deer barmelyik lehet, nocomment.) A bacsi fozte nekunk valami hat oran keresztul.
Es most meg elmegyunk havingelni egy drinket a sraccal (Marko, vagy mondtam mar kerdojel), egy haverjaval meg a nala tanyazo ket lengyel lanykaval. Szep a zelet. :)

2006. december 29.

Jaj, de furcsat almodtam

A lenyege az volt, hogy csoportos ongyilkossagra keszultunk hat-nyolcan. Nem elkeseredve, hanem teljes bizonyossagban, hogy ez az egyetlen ertelmes cselekedet. Be is vonultunk valami szobaba, beszelgettunk egy nagyon nagyot (hiszen hirtelen csak a legfontosabb dolgok szamitottak) — aztan valaki azt mondta, eleg, o inkabb megsem. Es szep sorban kovettuk mindannyian.
Azzal az erzessel ebredtem, hogy ez valami halalkozeli elmeny volt. Nem tudok rola tobbet mondani, de egeszen-egeszen erdekes volt. Utolag sokkal felelmetesebb, mint benne volt.
De azert orulok, hogy elfelejtettem este megszamolni a sarkokat a szobaban. :-) (Es az az erzesem, hogy ezentul akkor se fogom, ha eppen eszembe jut...)

A nap jo volt, asszem haromszor aludtam be (egyszer a reggeli iman, egyszer a vonaton — Istenem, az a fel ora ugy kellett, mint a falat kenyer> egyszer pedig a csendes-imas teremben...), de a delutani kapucsino ((agyrem, de igy kell irni)) teljesen rendbetett. Igaz, ennek fejeben lekestem a vacsorat, de mit nekem, itthon nutellas palacsinta (!) vart minket. :-) Ja igen, es a tejhab a kapucsinon ((szokjad csak...)) valami egeszen csudas volt. Jo sokat is tett ra nekem a neni, meg valahogy lagyabb volt, mint altalaban. Es kiseroviz is volt (ket deci..). Eljen a Monarchia! :-)
Kepeslapokat is irtam, kettot kinn, egy padon. Ez azert eleg felelmetes igy december vegen.

Hogy belul tortenik-e valami, az meg majd elvalik. Hagynom kene tortenni, de meg nem dontottem el, hagyjam-e.

Es vegezetul: a talalkozo oldala.

2006. december 28.

Hihihi

Vendeglatoink gyermeke is yahoo-felhasznalo, es a Bloggeren ir blogot... meg majdnem bele is nyultam, mint Jadviga. Mit tesz, ha vki nem szamit mas felhasznalora a gepen. :)
Megszuletett Jusztin Barnabas, eljen-eljen!
Zagrab korrekt kis balkani fovaros kepet mutatja eddig.
Es esemeseltem egy vidamat Budapesttel.
Mas nincs, irany a furdo.

Miklós és az Imodium

Mikóst teljesen lázba hozta egy Imodium-hirdetés a Yahoo-n (helyesebben az, hogy végül rájött, honnét is ismeri ezt a nevet... ti. a túlélésem záloga volt Veliko Tirnovóban...), össze-vissza csetelgettünk egész eddig. Pedig éjfél van (igaz, max. húsz perce vagyok itthon — úgy értem, Szegeden itthon), és 4-kor ki kell lépnem, összepakolva.
Zsuzsiéknál nagyon jó volt, de most még ebbe se megyek bele.
Holnaptól nem leszek itt (Cili, ez is intertext :))
sziasztok
jövőre jövök
esetleg még Zágrábból írok, ha nagyon függő leszek
exit

2006. december 27.

Kis éji krimi

Valaki éppen bemászni készült az első szobába az ablakon át, mikor a szüleim megébredtek. Aztán elmenekült, persze, de visszajött még egyszer. Közben a rendőrök a két sarkon figyelő egy-egy pacákot talán el is kapták, de ahogy ismerem őket (a rendőröket), bizonyíték híján úgyis elengedik őket (a betörősegédeket).
Papa már lesben állt Lajos fokosával...

Megyek összepakolni, mert holnap hajnalban mégiscsak Zágrábba indulok néhány napra. Addig pedig még be kell mennem a KIM-be a buszjegyekért, találkozom Orival (uhh, attól kicsit tartok), majd vacsora Zsuzsiéknál.

És Krlezát fogok olvasni, az Ezeregy halált.

2006. december 26.

Tamással cseteltem az el előbb, Moszkvában járt a múlt héten. És még rám mondják, hogy messzire járok. ((Képeslapot feltehetőleg nem írt. Igaz, karácsonyit is kettőt kaptam az idén. Néha nem vagyok biztos benne, hogy érdemes írogatnom. Nem vagyok ehhez elég önzelten.))
Más izgalmas nemigen történt itthon. Aludtam sokáig — hopp, mégis van miről írni. Az éjjel előszedtem az utóbbi négy-öt év naplóit (konkrétan kerestem valamit, de persze jól belefeledkeztem), és közben egy félórácskát társalogtam Petivel telefon'. Jól elvihorásztunk, én mondjuk jobban (nem lehetett egyszerű ez az advent-negyedik-vasárnapja-egyben-szenteste-plusz-még-két- ünnepnap-utána helyzet senkinek, aki templom körül dolgozik). Mindenesetre negyed 4 felé aludtam el, így aztán fél 11-ig semmi ingerem nem is volt fölkelni.
Szóval ebéd, olvasás, scrabble és sequence, majd olvasás újra. Befejeztem a Kolozsvári milliomosokat, nehézkesnek találtam az időkeverését, de a történet meg nagyrészt a megírás is príma. Mindenesetre nagyon jólesett valami „klasszikusat” olvasni. (Ha leírtam már mindezt, akkor bocs'.)

Nüni

A kép sajnos vajmi keveset ad vissza belőle: ő legújabb szobatesónk. (És szerelmem. :-)) A nevét természetesen Lucától kapta.

Ja, és A Négyszögletű Kerek Erdő volt a Kossuthon ma, innen töltheted le, de gyorsan, mert újabban már csak pár hétig van fönn az archívum.

2006. december 25.

A net csodái

Valami gixer van, esküdni mernék rá, hogy azt olvastam valamelyik portálon, hogy az elmúlt ősszel halt meg Réber László — ehhez képest 2001-ben.
És tényleg, a cikk tetején mindössze annyi áll, hogy november 2-án elhunyt...
Gyerekként nem szerettem a rajzait, talán már kamasz lehettem, mikor valamit megéreztem/értettem belőlük. „Én nagyon szeretem. Csak a hadifogságáról lehet vele beszélni” — mondta róla egyszer Ervin bácsi...
A Janikovszky Éva-könyvekhez is hozzátartozik, de mert weben ezt érem el, itt most Ipiapacs, a hírhedett rabló álljon tőle, immár a Világhírű SC csatáraként (a DIA jóvoltából). A felbontása olyan, amilyen, bots.

Fel nagy örömre

Tegnap az éjféli mise előtt gyorsan leírtam pár sort egy papírzsepire, hogy mi mindent kellene feltétlenül ideblogolnom — de most már korántsem olyan izgik, meg luta is vagyok. Így jártunk.

Viszont alább ideteszem a Kisjézust, ahogy a karácsonyfánk alatt áll (fekszik) legalább két generáció óta. :)


Ja, és Balázs. Cilinek Gábor (khm), Nórinak Attila.

2006. december 24.

Tegnap

Igen príma nap volt a tegnapi, meg eddig ez is.
Napközben tettem-vettem, semmi izgalmas nem történt; este meg kijött Fke a születésnapi ajándékáért. :-) Kicsit pofátlannak éreztem magam, hogy kiugrasztom érte ide, de eredetileg abban bíztam, hogy úgyis jár erre rokonságot látogatni.
Aztán nem, de egyrészt ismét nem kellett kétszer mondani neki, másrészt ő is hozott nekem valamit karácsonyra, így aztán annyira már nem is volt béna. Meg hát most itt volt Timi is, aki ugye novemberben nem; és a végén jót sequence-eztünk négyesben. (Ízzé-porrá zúztuk Gáborékat. :-P)
És előtte vacsoráztunk is mindahányan (jó, Anyánk nem), hajában sült krumplit. És arra gondoltam, mennyire vicces, hogy az elmúlt másfél hónapban a háromból két Péter megfordult nálunk, mi több, asztalhoz ült, és találkozott a szüleimmel. És igazából nekik sem adtam volna többet ennek, mint a harmadiknak — igaz, melyiknek miért.
Ó, most léptek ki a keresztanyámék a kapun. :-(

2006. december 23.

Dömdödöm

Mintha családtag lett volna. Ismerem, jószerivel mióta beszélni tudok. Utóbb már csak per Ervin bácsi. A Berzsián és Dideki-n meg a Szegény Dzsoni és Árniká-n nőttem fel... meg a Mese Julinak bakeliten... Aztán gimiben újra előszedtem és újra megszerettem őket. Közben jöttek az „egydarabos” mesék, A manógyár, Ödönke és az ötödik meg a többi. A novelláival kevésbé boldogultam, de nem zavartattam magam, maradtam a meséknél. Az aranyifjítószóló madár madárjósként is működött életem első szerelménél...
Bánatos vagyok, mert nem ír nekünk többé. Őrizzék emlékét az eddigiek, amikből egy kevésbé ismertet ide is vágok most a SzePiről.

Általános leszerelés

A sereg fölsorakozott az alakulótéren. Zömök paripák táncolnak a fénylő arcú katonák alatt, a napsütésben csillognak a zöld, sárga és piros csákók. Mert szerencsére besüt a függőfolyosóra néző konyhaablakon a nap. A sorok ugyan elég kesze-kuszák, egy jobb tábornok bizonyára rájuk dörrenne, hogy balra nézz! igazodj! Mik maguk, szabadnapos kereskedősegédek vagy katonák!? De az itteni tábornok nem ennyire rigolyás, és szerencsére a tábornok fölöttesei sem rigolyásak, aminek külön örvendek, mert a fölöttesek mi vagyunk: a gyerek meg én.

- Ez ki? - bök a gyerek az egyik vitézre.

- Ez egy tizedes - mondom, mert valóban olyan tizedes formája van.

Úgy látszik, a tizedes ellen semmi kifogása, mert nagyra tátja a száját, s hogy félelmesebb legyen a dolog, zord pofát vág, s hozzá egy rettenetes csatakiáltás, egy hosszan elnyújtott áá.

A tizedes tudja, mi a kötelessége, máris ugratja péceli kenyérből készült lovát, szalonnaarcán példamutató elszántság, zöldpaprika-csákója meg se rezdül, vágtat be a tettek mezejére. A hős tizedes eltűnik.

- Most egy századost kérek! Áááá!

A százados nem tétovázik, micsoda bátor hadsereg ez!

- A következő legyen egy ezredes - mondom a rangoktól megrészegülten -, s az ezredes csörömpölő kitüntetésekkel, méltóságteljesen bevégzi küldetését.

- Most egy huszadost kérek - kiáltja a gyerek.

- Huszadost? Olyan rang nincs.

- Miért nincs?

Tényleg, miért nincs? Kicsit bambán nézek magam elé, azt fontolgatom, hogy magyarázat helyett itt, ebben a mi hadseregünkben, se szó, se beszéd, kinevezhetnénk valakit huszadosnak.

- Húsz katonának nem kell parancsolni? - szakítja félbe a ranglétrát forradalmasító gondolataimat a gyerek.

- De, azt hiszem, kell - bizonytalankodom.

- Hát akkor?! Mert az ugye úgy van, hogy a tizedes tíznek, a százados száznak, az ezredes meg ezernek parancsol?

- Nagyjából úgy - mondom, s hogy ne látsszam katonai dolgokban járatlannak, hozzáteszem: - Az alezredes meg kilencszázkilencvenkilencnek.

- Az mennyi?

- Eggyel kevesebb, mint az ezer.

- Aha... akkor egy olyat kérek!

Az alezredes teljes díszben, pompázó paradicsomsisakban elvágtázik. S hogy a világ tökéletlenségein javítsunk valamit, követi őt a huszados. Semmivel sem gyávább, mint a többiek, az új ranghoz méltóan viselkedik.

- Te amikor katona voltál, hánynak parancsoltál?

- Egynek se - vallom be férfiasan.

Ezen kicsit elmélázik, hosszasan nézi az arcomat.

- Szóval nullados voltál.

Ez szíven üt. Ez a nagy nulla.

- Tudod, azért egy titkos alattvalóm nekem is volt - mentegetőzöm.

- Annak parancsoltál?

- Annak igen.

- Ki volt az?

- Én magam.

Igen. Megpróbáltam eldönteni, mi jó, mi rossz, mit kell megtennem akkor is, ha nincs kedvem hozzá, és mit nem kell megtennem, ha szeretném is.

Azt persze már nem vallom be, hogy mindez hányszor, de hányszor nem sikerült. Olyankor nullados voltam, ez kétségtelen. Most aztán pironkodhatok.

- Akkor te egyedes voltál.

- Körülbelül - mondom zavartan.

Közben őrmesterek, hadnagyok, közlegények tűnnek el a színről.

- Ha katona leszek, én is egyedes akarok lenni!

- Ez nagyszerű - örvendek -, de tudod, ahhoz nem is kell katonának lenned. Ha akarod, máris egyedes lehetsz.

- Hogyan?

- Például nem rohangálsz a nagykéssel föl-le a lakásban. Mint egyedes gondolkozol előtte, és eszedbe jut, hogy eleshetsz, és megsérted magad. Nem verekszel szíre-szóra a testvéreddel. Ha a mama kér tőled valamit, nem morogsz, mert jobb volna játszani, hanem megcsinálod.

Látom az arcán, hogy az egyedesség sokat vesztet vonzerejéből. Nem szól.

Közben a büszke tábornok egyedül maradt az alakulótéren, eljött az ő ideje is, elvágtat hadserege után.

- Most, ugye, csatáznak odabent?

- Eszük ágába se jut - mondom ijedten -, mind letette a fegyverét, valamennyiükből egyedes lett és építkeznek.

- Mit építkeznek?

- Hát, hogy fényesebb legyen a szemed, keményebb legyen az izmod, nagyobbat tudjál rúgni a labdába, ne fáradj el hamar, és könnyebben tanuld meg a betűket meg a számokat.

- Mert, ha harcolnának, akkor fájna a hasam?

- De még mennyire!

- Akkor inkább legyenek egyedesek.

- Én is úgy gondolom.

Lecsúszik a székről, kiterjeszti a karját, és elberreg. Semmi kétség, itt egy repülőgép emelkedik a levegőbe. Nagy elégedettség száll meg, mi most ennek az öreg bérháznak a harmadik emeletén, a függőfolyosóra néző konyhában megvalósítottuk az általános leszerelést. Most már csak az hiányzik, hogy nagy országok, kicsik és közepesek kövessenek bennünket. Példát mutattunk. A repülő közben a sztratoszférába emelkedett, ott köröz, könnyedén és boldogan. Bennem meg egy parányi félelem fészkelődik. Harci gép ez vagy utasszállító? Egy egyedes repül odafönt, vagy egy huszados? Na majd ha leszáll, megkérdezem.


2006. december 22.

Rorátés-vissza-nem-fekvős

Itt volt ma reggel Bori. (A hagyomány úgy szól, immár gimis korunk óta, hogy egy szezonban legalább egyikünk egyszer átmegy a másikhoz rorátéra. Tavaly én voltam náluk.) Beszélgettünk valamennyit, lucáztunk, Timivel is megtalálta a hangot. Jó volt.
Aztán lekísértem a hévhez, és azóta itt ülök, de most már mindjárt elindulok takarítani. Délután le kéne nézni a művházba a mindenki karácsonyára, kicsiként az nagy élmény volt mindig. Emlékszem, egyszer a McDonald's szponzorálta...

2006. december 21.

Álmoskönyv

Egy ismeretlen blogján találtam egy újabb álmoskönyv-hivatkozást. Eszerint a csótány = „felgyülemlett tennivaló, halogatott munka; esetleg rossz véleménnyel vagy magadról”. Hmm. Egér = önbizalomhiány, kishitűség. Ehhez képest a macska önállóság, jó vezetői képeségek. És (konténer híján) szemét = „pénz Krúdy [sic!]; pénz körüli gondolatok; fukarság, önmagadtól megtagadott örömök”; valamint szemétdomb = „kötekedés, kukacoskodás; munkahelyen szerzett elégtétel, káröröm”.
„Csótányt enni” azonban itt sincs.
:-S

Béna

A kapuból fordultam vissza, hogy inkább mégsem megyek be a városba. Nincs kedvem.
Rakosgattam a konyhaasztalon, és vár még egy s más feladat, de valahogy nehezen veszem rá magam. Péterrel csetelgetek, nem jönnek Szegedre. Illetve csak a tavasszal.
Szisznek nem küldtem lapot Londonba. Ennyi eszem van (nincs).

Plakát

2006. december 20.

Room 4 improvement -- úgy tűnik, egyelőre csak a címbe tudok írni

Vonaton

Péter

Nem tudom, ki mindenkit írt még Cili a céduálimra, de romlanak a kilátásaim... :-)
Ma eddig, nagy vonalakban: roráte, reggeli, képeslap-ajándék-átadogatások (kaptam egy igazi kopogtatót meg egy gyönyörűséges „áttört” harisnyát Cilitől), APEH (attól tartok, az adóbevallás szakirányú végzettséget igényel...), vezetés (még mindig fárasztó, de jó), Talentum, klub.
Most még megválaszolok egy mailt a kellő terjedelemben, aztán pakolás ezerrel, és végre (?) haza.

2006. december 19.

Fáradt meg együgyű

Az utóbbi nem vészes, az előbbi halál. Évek óta nem voltam benne ennyire a homeless-xmas(/easter)ben, és nagyon jó volt, és nagyon munkás. Viszont: a rutin látszik a cspataon, azértse javítom, tehát ma olyan kellemes ráérősséggel készültek a dolgok, hogy csak csuda. Riszpekt Julinak, persze. És az is nagyon jó volt, hogy tíztől főzhettünk a SzentImrében, és új, légkeveréses meg anyámkínja sütők-tűzhelyek vannak. Meg hát a banda.
És kint is talán minden eddiginél több lelkes volt, és idővel aztán neki is álltunk nem csak magunk közt beszélgetni.
De most végem. És a holnapi is nagyon hosszú nap lesz...
Ja, elfelejtettem a webbankos jelszavam. Lúúzer...

Vers mindenkinek

Itt e. De az előtte levő se rossz. Meg persze a többi. Boldogok a versolvasók.
Ja, és a lyányok reggel kihúzták nekem Tamást (ráizzítottam őket a cédulákra, mikor leesett, hogy a nem-itthon-alvásnak miféle következményei vannak). Így jár, akinek a barátnői intézik a szerelmi életét. :-7

Elrontott nap

Mondj valami mást,
bármi mást,
csak ne bánts.

Bánts valaki mást,
bárki mást,
csak ne engem.

Tudod, ez nem
filmszerep,
ne erőltesd a
könnyeket,
és ne sorold
az érveket
tovább...

(Bornai ismét)

Asszem, kezdek kicsit negatív lenni. Hát, ezvan. A nap elrontása pedig tegnap este kezdődött a baltás gyilkos történetével. Aki elmondta, nem tudta (de legalábbis nem gondolta végig), mit indít el — nem is ezért haraxom rá, ha haraxom egyáltalán. Igazából magamnak főztem, ő csak föltette a tűzre.
Ellenhatott Paffy, Cili, Juli és Ádám, őket név szerint is meg kell említenem. :-) Csak sajnos a folyamatban (a nap felborulása) nekik kevesebb a részük.
Asszem, ez most totál konfúz, de nem érdekel.

És most a lét elviselhetetlensége ellen — forró fürdő. Esetleg csokoládéval. Aztán meg hadd szóljon!

2006. december 18.

Valami halvány szorongásféle

Most fogok nekiállni ajándékot gyártani a védencemnek, jajj... Az ötlet szerintem tökjó, de már mostanra is butítottam rajta, és nem tudom, másfél óra alatt hová jutok vele.
Ma találkoztam valakivel, aki hiányzott. Tíz perc volt, de abból a nagyon jóleső fajtából. Pedig... Pedig.
Vezettem, és tisztára élvezem. Szerdán is megyek.
Cilivel ebédeltünk, és mondani találtam valamit az emberben élő „fix és mozdíthatatlan” keretekről (mint hogy nős emberrel nem kezdünk), ami utólag kicsit meglepett. Vagy nem is meglepett, mondjuk úgy, hogy... megriasztott.
Aztán befejeztem a képeslapírást (?), begépeltem és lesoxorosítottam az énexövegeket estére, a postát már Melittára sóztam. És most itt vagyok, és fogy az időm... Hogyan kell négyzetet szerkeszteni körbe?

2006. december 17.

Fáradtnyűgös

Az utolsó mondat ütötte agyon az otthonlétem, dejódejó.
Idelenn az átrendezett szoba várt, annak is bírtam örülni. (Miután bejutottam a lakásba, mert a zár is bénázik.)
A mise szép volt, bár mellettem egy csajszi végigdumálta. Hozzám címezve.
Cili szelektált utána a céduláim közül, gyanús, hogy egypárat elnyelt a lepedő, de sebaj. Legfeljebb több marad, „és akkor választhatok” karácsonykor.
Juli príma főztjét ettem vacsorára Cili nagymamájának a tojáslikőrjével. :-) Meg előtte-alatta jót beszélgettünk is az elmúlt és az elkövetkezendő eseményekről. És most elmosogatok, aztán pedig lefexem, mit sem törődve a holnap bajával. „Vegye föl keresztjét minden nap” — azaz estére tegye is le.

2006. december 16.

Igen

Jelentkeztem januárra egy hétre Püspökszentlászlóra. Februárra persze több ismerőst lehetett volna beszervezni Szegedről, de nekem a január az uborkaszezon, és főleg ki tudja, hol lesz a mostani lendületem februárra.
Megyek, le fogom késni a buszt.

601.

Most tűnt föl, az előző a hatszázadik post. Éljen-éljek.
Mindjárt indulok azutcaemberével elvonulni Psztkeresztre. Kíváncsi vagyok, mi lesz belőle.
De addig kéne még reggelizni, megírni a kérdőívekhez a saját kommentárjaim, összepakolni, lehetőleg mindjárt a szegedi cuccot is; valamint esetleg csomagolni és képeslapokat írni. Mennyi esélyem van minderre kb. 1 és 1/4 órában...?

2006. december 15.

Ti-ti-tti-ri-ti-ri ti-ttii...

Ti-ti-tti-ri ti-ri-ttí! TEQUILA!
Most értünk haza Papával a zeneiskolai fúvósok koncertjéről, és állat jó volt. Hatalmas show-t kerekítettek az egészből, volt paróka, mikulássapka, mikulás, és vetített képek egyfolytában. Nagyon szólt, és ami talán a legfontosabb: mindenki halálosan élvezte. Széplaki Zolival az élen, aki bizony ma is eséllyel indulhatna A Legdaliásabb Karmester címért (pedig '95 óta nyomja a banda élén. És már zenél a legnagyobb fia is). Ja, és aki, azt hiszem, egészen passzol a BIJ-jel és Pavlóval megkezdhető sorba. A szabályt itt most nem fejteném ki. :-P

Mindenféle egyebek is történtek, találkoztam Magdával, és nagyon jólesőt beszélgettünk-kávézgattunk-mászkáltunk; lekérdeztem össz. 3 kérdőívet (mi tagadás, ráfért volna egy próba még bevetés előtt); szinte mindent megvettem karácsonyra...

És tegnap éjjel befejeztem A 22-es csapdáját, húúúúú... Menet közben rettenetesen befeketedett, már nagyon vártam a végét — Istennek hála néhány utolsó utáni csavarral végül mégis egészen... de nem, nem mondok többet, olvassátok el.
Egy percig úgy gondoltam, most egy ideig inkább csak pöttyös könyveket fogok olvasni.
Aztán fölvittem A zöld elefántot, de ahogy elolvastam a hátát, le is tettem.
Ma végül a Kolozsvári milliomosoknál maradtam, ami két kiadásban is megvan, a mamám megvette tavaly az Ulpiusét, miközben évek óta ott figyelt a polcon az életműsorozatban. Mégpedig nem más, mint maga a koszorús költő, OJD jóvoltából, aki egy ízben beállított a IX.-be néhány halommal — boldog idők, soha nem feledem... :-)

2006. december 14.

Rorátés-visszafekvős

Juli és Melitta reggeli telefonjaink hála (és tényleg csak így) végül elmentem rorátéra, és nem bántam meg, azzal együtt sem, hogy valahányszor pár percig nem volt mit mondani, elbóbiskoltam.
Utána visszafeküdtem, és megint marhaságokat álmodtam. Talán Kolozsváron voltunk, többen, de nem sokra emlékszem — iszonyú állapotok uralkodtak, véltem látni patkányt, és egér egész biztosan volt. Meg egy nagy kövér macska a konténerek között. Aztán valami szobában ültünk, és Áron fölvett a földről valamit, amit a félsötétben először egérnek gondoltam, de csótány volt; és elropogtatta.
Az Álmoskönyv nem ismeri a svábbogarat. :-(

2006. december 13.

Vigyorgós

A fülkém fűtetlen volt fölfelé
aludtam és telefonálgattam, mérsékelt siker eddig (holnap kérdőívezek a Talentumnak kicsit)
a Nyugati téri postán álltam úgy húsz-huszonöt percet két db levéllel
a mamám lejött a hévhez, és kapásból nekitolatott valakinek (de csak úgy óvatosan)
itthon a skype tisztára megbolondult, mintha valaki felcsérelte volna a tebűket (ill. a feliratokat); végül újratelepítettem, most menni látszik épp
virslit vacsoráztunk a mamámmal, jó volt
bolyongtam az APEH labirintusában, reménytelen az adóbevallás
hideg van, mert nem tudjuk fölfűteni az egész házat
Tahiból jött levél a jövő évi programmal: Jálics nem jön a nyáron, és Mustó Péter csupa kezdőknek szóló lelkigyakorlatot tart
holnap Magdával találkozom, akivel kb. egy éve nem beszélhettem hosszabban
és belejöttem a szabadversbe
bele
bele
bele

Luca-cédulák

Cili írta az idei cetlijeim, tehát elvileg megnézhetném őket reggelente, hiszen nem tudom, ki maradt még a pixisben (= az ágyamban :-)). De valahogy... sokkal izgibbnek tűnik, ha nem tudom, kit záro ki a jövő évre. :-) Viszont azt is jó lenne tudni, kiket írt nekem össze Cili... Talán ikább csak összegyűjtöm őket, de nem dobom ki reggelente, és akkor karácsonykor megnézhetem. De az se az igazi, mert akkor is tudom, hogy ki nem... Persze ez ugye elevekiderül, hiszen mindenki nem, aki nem maradt a végére. jaj, nemtomnemtom. De asszem, kíváncsi leszek.

Levél

És írt Gergely, papíron, manuálisat! Annyira megörültem neki, hogy nagyon. És az tegnap már a sokadik „puhameleg” ((c) Juli) élmény volt... Úgy kellenek ezek (a napok), mint a falat kenyér.

Csaksebesen

Tegnap
reggel Cilivel és felé kétoldalúsítottam a mesét, és aztán kaptam tőle 1 utolsó-mozaikkocka-mondatot; Nórival félszavak nélkül is; LT-végén A nap mondata Danitól (mint egy sóhaj): „Csak annyit szeretnék kérni, hogy mielőtt Luxemburgba megyünk, aludjtatok, mert öt napot így nem bírok ki veletek”; később pszeudo-katekumen szentségimádás; hideg homeless; „te ilyen embereket ismersz?!” és „mért van minden ilyen embernek jegygyűrűje??”; meghívattam magam teázni, és nagyon nem az lett belőle, amit elképzeltem, de jó lett így is, talán jobb is;
ma
Lajosmise, és beült reggelizni, és lektort keres; egyszerű mondatok elemzése yeah; Luca-napi forraltborozás és némi reménység, ami úgy is jólesett, hogy közben mégsem.
Köd van, hideg, de jó. Minden, mindenhogy.

Megyek haza. Na, attól kicsit tartok.

2006. december 11.

Tanat

Nem is akartam bemenni tanatológiára, de jó volt, minden várakozásomon felül. Egyszerűen öröm volt hallgatni a ref. lelkészt, Dénest (!!!) és a rabbit. Szenvedésről, halálról meséltek, anekdotázgattak, és valami nagyon jó érzés fogott el arra, hogy én ezeket az embereket hellyel-közzel ismerem, és ezekről a dolgokról hellyel-közzel magam is ugyanezeket hiszem és gondolom.

Különben tiszta gáz egy nap volt, bár „csak” a dolgozat meg nem írása miatt, amúgy pl. jót vezettem, meg angyalkodtam is végre-valahára, meg beadtam a kalaposhoz a feslő kalapom, jaj, az nagyon kedves volt:
— És mikor jöhetek érte?
— Hát... vasárnap.
— Vasárnap?!
— Igen, kivételesen nyitva leszünk.
— Hát, én szerdán elmegyek, és csak vasárnap este jövök vissza, úgyhogy akkor majd hétfőn benézek érte.
— Szerdán elutazik? És... hordaná?
— Naná, hogy hordanám! — Bár du. még nem volt hideg, szóval nélkülözhetőnek tűnt.
— Hát... akkor nincs más hátra, holnapra megcsináljuk.

Meg még egy jó párbeszéd volt ma, az Aranyborsban:
— ... és mégegy melanzsot kérnék.
— Rostos legyen, szűrt, szénsavas?
— ??? A melanzs?!
— ...bocsánat, narancsot értettem!

Magyar–magyar kódváltás

Az autóvezetés számláit rakosgattam, mikor bevillant az elmúlt hetekből egy szép jelenet. Előzmény: Balázs Imrével ücsörgünk a kávéházban, kérdezi, mi minden köt le mostanság.
— Csinálom a hajtásit — vigyorgok, mint a vadalma. Szó szót követ, mikor egyszer csak azt mondja:
— Én még érettségi körül szereztem meg a jogsim...

A nézőpontok változandóságáról

Ma olyan lelkiismeret-furdalással keltem föl h8 körül, mint két hete f10 felé tettem volna...
De ezt a napot már a hétvégén eltoltam. Nem fogom tudni behozni a lemaradásaim.
Más: kaptam egy pikírt hangú levelet az APEH-től, meséli édesapám, mely szerint százezer forintig büntethető vagyok, mert nem csináltam adóbevallást tavaly. Hát mért nem mondta senki, hogy kéne?

2006. december 10.

Ajjaj

Úgy fest, elfelejtettem fölvenni az egyetlen hungarológus órámat az idén... De nem, az nem lehet, még arra is emlékszem, hogy úgy zárattam le valaki mással az utolsó éjjel. Akkor mért nincs sehol az ETR-ben?!
Más semmi izgi. Nem tanultam ma (se) egy sort se, és ez napokon belül igen kínossá fog válni. Viszont félig megraktam a rendet a szobában, énekelgettem Zsuzsival (szólampróba :-) estére), mostam... ilyesmik.
Félelmetes, hogy mindezzel egy egész napom el bírt telni.
Fölhíott a skype-on egy JózsefAttila nevű ficek, és mivel én nem vettem föl, utánam Juli kezdett vele csetelni. Holnap este találkoznak a TIK-ben.
Van új vonatmenetrend, és egészen jónak látszik.

2006. december 9.

Szombati szöszmötölés

Szöszmötöltem három képeslapot, felolvastam két zsidó mesét (A félelmetes fogadó-ból), és hallgattam mérhetetlen sok Adrian Plasst Juli vidor előadásában.
Aztán két órácskát alldogálltam a Karitász karácsonyi vásárában, van egy csomó szép cucc, tök olcsó, és a népek meg se álltak előtte. Nem nagyon értem. (Nem, nem (csak) miattam. A váltótársaim is ezt mondták.)

Ráadásnak vers, részlet Ágai Ágnes Kamaszságok c. könyvéből:

Hozzád akarok bújni.
Vagy valakihez,
aki nem tart kisgyereknek,
amiért sírok
és akivel mindenről lehet hallgatni.


Romsics, 1999

Magyarország története a XX. században > A rendszerváltozás > Konfliktusok és tiltakozó mozgalmak

„...tiltakozó mozgalmakat többnyire nem a társadalom legelesettebb rétegei kezdeményeznek, hanem olyan csoportok, amelyek hosszú időn át érvényes és ezért megszokott privilégiumaik megszüntetését vagy korlátozását sérelmezik. Az 1990 és 1998 közötti magyarországi protesztmozgalmak történetéből levonható másik tanulság az, hogy a siker alapvetően nem a mobilizált tömegek nagyságától, hanem a tiltakozó csoport nyomásgyakorló képességétől függ. A néhány ezer, illetve tízezer főt megmozgató taxis- és agrártiltakozás eredményes volt, megrt megbénította, illetve megbénítással fenyegette az ország közlekedését. Az igazán szegények mozgalma azonban, amellyel száz- és százezrek szolidarizálhattak volna, sem nagyobb tömegeket nem tudott mozgósítani, sem hatékony nyomásgyakorló eszközökhöz nem tudott nyúlni. Ezért eredménytelen maradt.”

Mozart

Tegnap éjjel még kiderült, hogy nyertem valamit a könyvtári Mozart-kvízzel. (Sajna a tájékoztatóba még nem ért el a hír ma délelőttre, így nem tudom, mit. :-( )
Viszont a 215. évfordulóról az jutott eszembe, hogy minden bizonnyal a 200. lehetett, mikor az iskolában írtak ki pályázatot (már nem tudom, hogy csak írni lehetett-e, vagy más műfaj is volt). Én a Mozart hallgatása közben címre írtam (naná) valamit, és nyertem is valamit, de hogy mi volt az... Mindenesetre örültem neki.
És jópár év eltelt, mire szembetalálkoztam ezzel:

Mozart hallgatása közben

„Csak a derű óráit számolom”,
mondta pár szó s egy vasrúd a falon,
a napóráé. Láttam én is a
latin szöveget, s lelkem bánata
irigyelte a vidám öreget,
aki oly bölcs betűket vésetett
a buta kőbe… Bár, ki tudja, nem
rögtönzés volt-e csak, szellemesen
dacos sugallat az a gondolat?
Dac és sugallat bennem is akadt
egykor, de az árny mindig sulyosabb
maradt a fénynél… A felhők fölött
kellett volna elfogni az örök
tündöklést! a nap arany árvizét,
tengerét! az édes könnyelmüség
lepkeszárnycsókú pillanatait,
s főképp azt, melyben a mámor lakik,
az ifjú gyönyört, melynek kései
mása most annyi váddal van teli:
a szeszként libbenőt, a legvadabb,
a villámgyors tigris-szitakötőt,
a kékzománc tüzet, a zizzenőt,
ki kedvesével a kéj nyolcasát
gyűrűzve libben láng-deleken át
s alkonyi csöndön!… Tavak, mocsarak
szittyói közt, szikrázó ég alatt
ma is szállok én… csak testben öreg…
(Nono! – mordúl bennem a szörnyeteg
igazság)… Igen, azt a testtelen
úszást, lebegést kéne, istenem,
utólérni, a könnyűt, úgy, amint
a gyermekkor csinálta, most, megint:
a sellőkét a vízben, szúnyogét
fátyolködében, csak az örök ég
örök hajósa lenni, ahogyan
ma is visz a képzeletem-agyam,
valahányszor párologtat-emel
a kép, mint karmestert a pálca, mely
fuvolát zendít s kürtöt s hegedűt!
Óh, igen, a fényt, napot, a derűt,
illatok táncát, szélhalk őzikét,
s fent a kékben a habos gőzökét,
azt kellene most visszahozni, hogy
átjárjanak uj, forró áramok,
nem a grönlandi szörnyek, nem ezek
a jegesmedve s rozmár hidegek,
melyektől annyit szenved a szegény,
hogy a pokolba vágyik, s annyit én; –
kinti rémüktől félve hallgatom
Mozartot, s tűnődöm a tavaszon
vagy akárcsak a mult nyáron (pedig
az is vén volt már, ötvenötödik!):
és felsóhajtok: gyógyíts meg, Zene,
te, Mindenségé, édes üteme
a fájdalomnak, Varázsfuvola,
varázsjáték, te, tündér mámora
hitnek, reménynek: árnycsík a falon
a nagy fényben, s a szívben nyugalom
s üvegparázsként égő sugarak
az élő lomb tengerzöldje alatt,
s bölcseség, a vidám öregeké,
amilyen azé lehetett, azé
a napórásé, ki – „Non numero
horas nisi serenas!” – drága jó
intelmét adja, még most is, tanácsul:
„Csak derűs órát veszek tudomásul!”

(Szabó Lőrinc)

2006. december 8.

Egy ködös nap (ködös) éjszakája — keresztbe-hosszába linkelve

Gondoltam, ránézek az ErTére, mit is írtak a szegedi eseményekről (végül elfelejtkeztem az RSS-ről, úgy fest). És hát ez lett belőle először. Már elolvastam belőle egy bekezdést, amikor bevillant, hogy ejsze, mintha lenne némi utalás-íze a címnek... és tényleg.
Ajánlom a kapcsolódókat is. :-)

Amúgy meg

úgy érzem magam, mint az ég madarai. Kedd óta kb. 100 Ft-ra rúg a vagyonom, és semmi hiányt nem szenvedek. Valahogy jut ennem mindig, és ha néha meglátok ezt-azt, eddig mindig el tudtam engedni a vágyat, hogy megvegyem.
Ilyen lehet a szabadság.
Bár a hétfői vezetéssel még azért kell valamit kezdeni. :-)

Amikor a megmagyarázhatatlanság válik kézzelfoghatóvá

Nem megyek bele, de valami ilyesfélét éreztem ma dél felé Cilit hallgatva.
És persze megint megcsinált (under erasure) valamit, ami nekem sose jött össze... de valahogy nem tudom/akarom felhőtlenül irigyelni.
Visszafelé haladva: előtte foglaltam rep- meg buszjegyet Luxemburgba: február végén ott építjük az LT-t meg a családi kapcsolatokat. :-)
Előtte ültünk, ezúttal öten, és utána megosztottunk, és kellett, és jó volt.
Előtte reggeli volt, azelőtt meg mise, és reggel Melitta alig bírt életet verni belém. Pedig kellett minden. (És a rorátén majd' kétszerannyi férfi volt, mint nő!)

2006. december 7.

Ciliéknél

Ciliéknél mindig valami egész különös érzés fog el. Ahhoz hasonló, mint mikor először jártam Kolozsváron úgy, hogy Magdáéknál laktam (rögtön egy egész hetet): szinte az egész (addig bent- és kintlakásokból ismert) város megváltozott azáltal, hogy egy családi otthonból indultam neki reggel, és oda értem haza este. Itt is ilyesmi: az egyetemista-perspektívát hihetetlenül kitágítja az, hogy ez a lakás évtizedek óta lakva van. Hogy tele van könyvvel, hogy képek lógnak a falon, és legfőképpen hogy itt van benne a nagymama.
Néha szeretném, ha Ciliéknél nálunk lenne.

A visszafekvés ára

Reggelizni tényleg kb. húsz ember volt Alsóvároson, ahogy Zsófi tegnap mondta is, de nem baj, legalább nem volt tumultus.
Ráadásul 6.10-ig alhattunk!
Utána viszont így is eldőltem (negyed 1 körül feküdtem le — volt még egy s más sétálnivalóm az éjjel :-)), és fél 11 felé is alig bírtam föltápászkodni. Jaj, rémes volt.
Viszont végre létrehozódott az oktatói levlista, úgyhogy no more para, hogy a hatvan címet egyenként kell beírogatni-másolgatni minden alkalommal (= évente kb. 4x, de akkor is). Éljen-éljen. Ma se éltem hiába.
(És ha még arra gondolok, hogy 2-től ruhaválogatás a Karitásznál, este pedig ImaCoeur, majd teázás Bálinttal...)

2006. december 6.

Bizonyosság

Volt egy nagyon különös pont a lelkigyakorlaton. Szombat reggel leültem ülni :-) nem egyedül, többen is jöttek, de semmi bevezető, csak úgy, bele a csendbe.
És ahogy ráereszkedtem a sámlira, egyszercsak megértettem vagy megéreztem, hogy ez az egyetlen természetes testtartás. Valahogy... megérkeztem bele. Nem tudom megmagyarázni, de olyasmi érzés volt, mintha végre előttem állna valami, amit ki tudja, mióta keresek — és ami akkor kerül meg, mikor éppen egyáltalán nem keresem. „Az Isten ott állt”-féle, bár Ő maga eléggé közvetve volt benne. Vagy ez is hülyeség, mert ugyan mi lenne az, amiben Isten közvetve volna benne?!

És tegnap is ért egy hasonló villanás, csak az az imával magával kapcsolatban. Nem tudom, mi lesz belőle, most semmi elvárásom magammal szemben. De ez most így jó.

Iz 61,1

Most ez foglalkoztat, de nagyon. Tiszta szerencse, hogy nem leszek itt ennyit.

Az Újrakezdés Egyesület civil pártfogó rendszer kiépítését és működtetését vállalta a nagyfai börtönben. Ennek keretében 12 egy éven belül szabaduló olyan elítélt pártfogását vállalja, akik szeretnének változtatni eddigi életvezetésükön.
Az elítéltek gondozásához keresünk szegedi lelkes, toleráns, segíteni akaró 23. évüket betöltött elsősorban szociális munkás, pszichológus, szociológus, jogász, teológus nappalis vagy levelezős hallgatókat, vagy bármilyen végzettségű segíteni akaró szegedi polgárt akik önkéntesként egy éven át pártfogóként segítenének egyesületünknél.
Amit nyújtani tudunk:
A munkához két hónapos ingyenes képzést nyújtunk, terveink szerint heti hat órát vesz majd ez igénybe. Ezután kezdődik az elítéltek gondozása a Nagyfai börtönben, ami Szegedtől kb. 22 km-re található, ahová a fegyintézet szolgálati buszjárataival, vagy saját járművel, motorral, autóval lehet kijárni. A gondozás során kéthetente kell a pártfogolt elítéltet látogatni és a tanfolyamon elsajátított készségek és tematika szerint gondozni.
Szintén kéthetente kerül sor az önkéntesek szupervíziójára, ami szintén ingyenes, szakképzett szupervízor vezetésével, ahol megbeszéljük nehézségeinket, sikereinket, kudarcainkat, támogatást kapunk a pártfogói munkához, és egy jó csapatot alakítunk majd ki.

A munkanélküli vagy pályakezdő önkéntes tartalmas munkatapasztalatot szerezhet a segítő beszélgetésben, krízisintervencióban, családgondozásban, egyéni estekezelésben. Munkájáról referenciát adunk, ami nagyban segítheti későbbi munkába állását.
Az önkéntes munka 2007. január elején kezdődik és 14 hónapig tart. Ebből két hónap a képzés ideje és maximum egy év a tényleges pártfogói munka. A tevékenység kb. 3-4 órát vesz igénybe (oda vissza utazással együtt), hetente egy alkalommal délutánonként. Így munka mellett délutánonként is végezhető.

Contact nálam, ha valaki esetleg.

Reggeli a rendházban

Fél 7-re mentem reggel rorátéra, így aztán egy lájtos laudes lett csak belőle — a mise hattól van Alsóvároson. Viszont utána Didák beültetett a hetes terembe, elém tette az újságot, majd megkérdezte, mit szeretnék reggelire.
A végén párizsis zsömlét kaptam, fél liter (!) barackos joghurtot meg egy bögre tejeskávét.
Az volt hasonló élmény, mikor a szakdolgozat-para közepén Lajos főzött nekem egyszer egy kávét a Plébánián. Kb. nyolc kérdést tett föl előtte, hogy minden igényemet kielégítse az eredmény.

A forgalom widám wolt, annyira nem volt félelmetes, mint vártam, de azért lesz mit ügyeskedni.

2006. december 4.

Lassan talán kezdem elfogadni

Pedig baromi nehéz.

Tápanyagfelvétel

Ha jól utánagondolok, tegnap dél óta kizárólag szénhidrátot meg cukrot sikerült magamhoz vennem. Hmm-hmm. Azt hiszem, ideje csinálnom egy szalonnás tojást (a zsír meg a koleszterin még hiányzik).
Különben...? Délelőtt haldoklottam az álmosságtól, délután ügyelet (semmi extra történés, Istennek hála), tanatológia az orvosi szupervízióról — marhára nem kötött le, még szerencse, hogy Kaci ült mellettem ;-) Utána elvittema a rezsit a főbérlőéknek, és most itt vagyok.
Andival beszéltem, hogy picit besegítek neki az ökumenikusok terelgetésébe: szegényem örökké elcsúszik az értesítésekkel, és mivel a közi javarészt a testvérfelekezetek végiglátogatásából áll, ez alapjaiban érinti a csapatot. Abban maradtunk, hogy írogatok nekik maileket meg esemeseket, aztán majd látjuk, mi lesz belőle. Momentán nem vagyok szívem mélyéig meggyőződve arról, hogy jó ötlet volt ez részemről, de... mindent az Oikumené hajójáért! ;-)
Ja, és Didák hívott, szerda reggel helyben korrektúrázom az alsóvárosi hírharsonát. :-) Még "valami könnyű reggelit" is emlegetett...
Fél éve vágattam le a hajam, és már a fülem mögé tudom simítani.

Sacred time

Mivel ilyenkor, decemberben mindig elfog valami vágy(-féle) a megállás, a csend, az Isten után, idelinkelek pár on-line imádságos helyet, hátha másnak is jól jönnek.
Sacred Space: az ír jezsuiták tartják fenn, de van magyar változata is
Examen, ez hazai
Pray-as-you-go: ez angol nyelvű, viszont nem olvasós, hanem mp3-ban megy (és még kérdés, van-e párhetente egy CD-m rá egyéb lejátszó híján :-( ).

Rorate coeli

15 perc rákészüléssel bár, de sikerült fölkelnem rorátéra. Asszem, az lesz a jó, ha be-bevállalok valami feladatot, akkor muszáj elmennem. Mondjuk holnap kapásból ott van a népének-kezdés.
Aztán csütörtökön úgyse megyek, igaz, nem is alszom, a szezonban először megyünk reggeliz(tet)ni a ferencesekhez.
Más nincs. Sötét fenn az ég, fény sehol sem ég, az arcomra álmos köd szitál...

2006. december 3.

Lelkigyakorlat törlésjel alatt

[Sajna még mindig nem tudom, hogy lehet áthúzottat írni itten.] Szóval izé. Jó vót, az tény, csak éppen az nem vót, ami szerintem lenni akart vóna. Mert az tény, hogy a végeredmény a trénerek és a résztvevők közös felelőssége, de a keretek biztosítása szerintem az elsőé.
No, de ha így, ha úgy, jókat beszélgettünk, sétáltunk, játszottunk, jókat mondott a bácsi olykor, és jó volt egyszerűen csak egy szobában lenni Nórival.
És jót stoppoltunk haza Cilivel. Beelőztük a buszt. :-)

2006. december 1.

Kész

Megírtam a cikket Kecskemétre (illetve ugyebár a dél-alföldi régió hajléktalanos mindenféle szerveinek); inkább „FAQ about the Night of Solidarity” lett belőle, mint cikk, de sebaj. Úgysem az újság-képéért szeretjük a hírlevelüket...

Melitta meg Juli pedig elviharzott a bálba. Az eszem megáll. :-)

Juhéj, december van! (Izé, bár az elseje nem kimondottan kellemes érzeteket ébreszt.)

2006. november 30.

:-7

„Van valami demoralizáló abban, ha néznünk kell, hogyan bolondítja meg egymás egyre jobban két ember; különösen, ha negyedik személy nincs jelen a helyszínen.” (Szerencsére volt.)

Az Utcaképes elég kemény, és kissé konfúz, vagy legalábbis hirtelenjében nem sokra jutottunk vele.

Most pedig meglehet, hogy hirtelen felindulásból még átnézünk a teós bálra a Kapcában...

Az angyal jobb- és balkeze

Mission completed, jelentem, és jó volt, Melitta örült, meg mi is neki és a közös, ráérős reggelinek.
Aztán én visszadűltem, és 10-kor keltem föl, de még mindig reménytelennek tűnik az ébrenmaradás. Pedig muszáj lenne...

Ez az a ház

A Mignonban ma is be „kellett” tennem egy Csapda-számot, ez lett az. Amúgy meg beszélgettünk Cilivel, de erről most nem írok többet, nem folyásolom be. :-) Meg egy jó szundi amúgy is kell, hogy picit rálássak az egészre.
A Misztrál is jó volt, csak fáztam meg álmos voltam. Utána viszont az alagsori zsíroskenyerezés jól sikerült, pl. végre megtudtam, ki Hajni, az új (kvázi?) egyetemi lelkész a refeknél.
A műsor alatt meg azért ültem az ajtóban, mert elkéstem picit: Paffyval végül egyszerűen meghívattam magam vacsorázni, és aztán persze jól elbeszélgettük az időt. (Hadd ne mondjam, pálinkás indítás is volt.) Az ellenállás... még nem lett semmivé, de eljön a napja annak is.
Bevégeztem A 22-es első kötetét.
És holnap — angyala megbízásából — reggelit csinálunk Melittának. Aki fél 8-ra (!!) megy órára. És bundáskenyér a terv...
Ja, tavaly ezen az estén egy üveg Unicummal állítottam be Gabssyhoz.

2006. november 29.

Megyek a forgalomba, bezony

Rémes volt a mai rutinvizsga, de csak meglett. Sose nézünk hátra.
Ennek örömére pedig az előbb oly jót csacsogtunk Attilával telefon, hogy csuhajja.
Van még mára pár feladat: írni a kecskeméti máltásoknak (úgy is, mint „Dél-alföldi Regionális Hajléktalan Módszertani Központ”...) a Szolidaritásról — Úristen, egyetlen köszönőlevelet sem írtunk még! —, aztán délután Paffy vár (mostmáraztántényleg, mert halogatom ezt hónapok óta), este pedig Misztrál-koncert (na jó, ez nem feladat).


Jaj, és hát ott van még a tegnap este is! Ami igazán vidámra sikeredett. Azzal indult, hogy LT után fölhívtam Imrét, és húsz perccel később már a MillKában üldögéltünk vele és Csabával, aki nem sokat szólt, de úgy voltam vele, hogy ő tudja. 8-tól volt a klubban a beszélgetés, Kollárpi nyomta a kérdéseket, nem mondom, hogy jól, de nem is rosszul; a többiek meg válaszolgattak. És persze olvasgattak is ezt-azt — nem volna szabad ezt a szerzőkre bízni, nem bizony, mert kevés köztük a profi (hangos) olvasó (ilyen Demény, de ő ebben a biznicben nem nyomult). Mellettem P ült meg Sáfrány, velük is jól elkommentálgattuk az eseményeket. Btw. a két legjobb mondat: „...a Fosszília bontogatja szárnyait...” (Roland) ill. „Nem tudja a Holmi, hogy mi van a Hitelben, nem tudja a Kortárs, hogy mi van a Jelenkorban” (Imre) (köznevesen olvasandók). SzadóGézának olyan angyalarca van, hogy nem is hinné az ember, hogy rászolgál a nevére (aztán azért átjött lassacskán valamennyire :-) ); és a végén, hogyan, hogyan nem, csak ott maradódtam egy pálinkára, és onnan már mindegy volt. :-) A LaPizzában ettünk végül, és jól megoldódott a nyelvem, de azért nagy marhaságokat mintha nem mondtam volna így se.

2006. november 28.

Oroszul beszélő, feliratos, magyar

És erőst kíváncsi vagyok .


Különben: vezettem, s egyre jobban élvezem. Délután pedig Imre jön, vicces módon egy hónap alatt másodszor találkozunk; és ezúttal talán egy kávé is beficcen a könyvtári vagy a BTK-s (legújabban: Radnóti) kávézóban. Amit ő is A magyar irodalomtörténeti tanszékek könyvtáraként ismerhetett volt... :-) (Éljen a CEEPUS!)

2006. november 27.

Szolid szürreál

Kaptok még egy képet a múlt csütörtökről, aztán most már tényleg eldugulok mára. :-)

A Yahoo! csodái

Jó ideje nem kapom már vissza a levlistákra küldött saját leveleim, de ma egy csak magamnak visszaküldött feljegyzésem sem ért célba. Gyanút fogtam, és tényleg: a címem ott díszelgett a spamszűrő listáján.
Párhetente az is megesik, hogy mielőtt elküldi egy mailem, elém tesz egy képes verification-t, azzal a szöveggel, hogy tudni akarják, nem vagyok-e spammer (így hívják vajon?). Ezen mindig kicsit fölhúzom magam.
Lehet, hogy valahol ezek között van a magyarázat arra is, hogy miért kapja Edó a leveleim sorra-rendre (bár talán nem mindig — csak hogy még ésszerűbb legyen) ********** SPAM! ********** kezdéssel.
(Az RSS viszont kiválóan működik, kivéve VB fotóinál, ahol minden belépéskor újat jelez, pedig dehogy.)

A délutánról-estéről, különben

Nevekben tudnék nyilatkozni, a teljesség szándéka nélkül: Attila, Paffy, Anna, Dudits, Imi, Luca, Anna, Gabssy, Évi.
Esetleg olyan fogalmakban, mint klub, mese, öröm, pletyka, szotyi, hospice - palliatív szemlélet, Boci, mankala, taizéi, kulcs, net, ima.
És több hibát is elkövettem este, de egyiket se bánom. Ez van. Akkor is, ha esetleg fogom még. [Könnyed vállrándítás.]

Naplótlanság

Van valami elszomorító abban, hogy az önreflexiós igényemet teljesen kielégíti a blog, és naplómhoz alig nyúlok hónapszám. De a kettő együtt olyan nyűgös.
Pedig ma is történtek dolgok, amikről itt nem lesz szó.
Meg az is furcsa, hogy emberek követik a létem nap nap után (és végtére ezért íródik az önreflexió mellett), amely emberekről azonban én az esetek egy részében vajmi keveset tudok. És nem tudom, az én hibám-e, hogy nem kérdezem őket, vagy az övék, hogy utánam még érdeklődnek ugyan, de arra nincs igényük, hogy magukból is láttassanak olykor ezt-azt.
Gyanítom, nincs általános igazság. (Itt se.)
De azért legalább egy-két kommentet írhatnátok, néha.

Létösszegző levél

Írtam ám Gergelynek tegnap este végül, valami 4 oldalt, mint ifjúkoromban, szinte. És azt hiszem, minden fontosat érintettem benne: barátokat, szerelmeket (ill. hiányukat), szemlélődést, hajléktalanokat, érzelmi hullámzásokat, vezetést, családot... Jólesett írni, adja Isten, hogy olvasni is jólessen neki majdan.

A börtönbe is kéne írnom, vagy másfél éve nem hallottam a rabom felől. Igaz, közben a Mécsessel magával is történt ez-az, olyannyira, hogy Czene szerint meg is szűnt... Csak egy telefonba kerülne kideríteni.

# A Paprikában ebédeltünk Melittával. Vicces volt, ezeknek a pincéres szituációknak még mindig túl magas a szerencsétlenkedési faktora...

Irány ügyelni.

Konzekvenciák

Mindenki szerelmes.

Illetve én nem. (Tudom, ettől logikailag máris hamis.) De akkor is: nem emlékszem még egy novemberre, mikor ennyire zajlott volna az élet a Lelkes környékén. Vagy csak én nem hallottam róla? Mindenesetre fenntartom azt a véleményem, hogy az időjárás anomáliái bolondítják meg az embereket. Azért vicces így a pálya széléről figyelgetni... Sőt, nem is kell igazán figyelni, magától is fülembe jut minden (??).

Mindenki ventillál.

Én is. Csak hát... Ki blogot ír, ki naplót; ki beszélget, ki (e)csetel, ki imádkozik... ki pedig e-mailt küld a kiszellőztetendő dolgairól. Ami aztán alkalmasint fejbe vágja a címzettet — így járt Juli az este.

Nehéz dolgok ezek.

2006. november 26.

Az Úr napja

Ma Cilivel bemutattuk a „Hogyan fürödjünk Mórahalmon tiszta ingyen / 135 forintért?” című örömjátékot (részemről egy villamosjegy volt az ár, amivel kijutottunk a temetőig). És az ázás közben persze nagyot beszélgettünk is, javarészt fickókról meg fickók kapcsán mindenféle egyebekről. Ahogy ez lenni szokott. ;-)
Szegeden aztán cukrászdáztunk egyet még ráadásképpen, majd kuporogtunk kicsit Cili könyvespolca előtt, meg nyújtogattuk a nyakunkat a nagymamája akvarelljei felé. És jó, mert több ez az egész, mint puszta lányos locsogás.

És még egy pár sor Bornai ide:

Azt hisszük, értjük,
hisz távolról nézzük
a szereplők történetét...
Tudjuk, hogy mit tennénk
másképpen, s hogy élnénk
más ember életét...
Aztán eljön egy szép nap,
és rajtunk a sor,
mikor eldől, hogy mit is
teszünk.

Utána átviharzottam Újszegedre lepramissziós koncertre, segítettem ezt-azt Zsófi szüleinek, és ez megintcsak jólesett. Hallottam Csanádi DLA-t is prédikálni a madaraknak. :-) (By Liszt, gy. k.)

És most nem mentem el misére azzal, hogy Szegheő atya szerint a tegnapi megfelelt mainak is. A törvény betűje meg a szelleme küzdött, és a betűnek engedtem. :-(

Összeraktam viszont a marosvásárhelyi meg a koppenhágai fotókat, kaptok is egyet-egyet (semmi extra, csak úgy).


2006. november 25.

„Úgy megváltoztam, rád sem ismerek”

De előtte még: ezt egyszerűen nem tudom kihagyni: körkép a bálról. Így látta Cili (az alsó harmada az izgi), így Ditte (szintén kb. ugyanott indul), így Luca (ez majdhogynem helyszíni közvetítés). Most már jó volna valami férfinépet is hallani (olvasni) az estéről.

Valamint... Ma kb. 4 órát gyalogoltam a városban, nagyobbrészt Juditékkal, és gyönyörű volt az idő is, eszményi sétafények meg -hőfok... kellett már, nagyon. Kár, hogy nem maradhattak tovább.
Ebédre telezabáltam magam, de MÉRT?!
Délután beballagtam a B&b-maratonra, az utolsó húsz percet ültük végig a bátyámmal, épp jókor futottunk be. :-)

Aztán pedig SíkSándor, minthogy Jusztin a zenei est után (most sem tudom, mennyire komolyan) elhívott az öregrokker-találkozóra. Mindenesetre kaptam rajta, és ma délután végigmosolyogtam egy csomó rég látott arcot.
Újra megállapítottam, hogy ma is az elsőnek kijáró nosztaligával [elírtam, de tetszik :-)] remegek meg a Volt Szeretőmhöz közelítve... és hogy örökre elmúlt, ó ne hidd. :-) S közben semmi mondandónk nem volt egymásnak [könnyű sóhaj].
Attila hiányzott, amúgy az életérzés szintjén, mert mikor ő ott lakott, én még nem sokat forogtam a Lechner tér síkján... de valahogy mégis.
És Totya nagyon jó kis misét rittyentett — mennyire különbözik egy gárda férfi vallásossága ugyanennyi nőétől! Teljesen meglepődtem, (a)hogy (teljes természetességgel) egymaga olvasott mindent, ministrált és énekelt. Hol itt a bevonódás, a részvétel?
Különös, hogy soha ezelőtt semmiféle liturgikus megmozduláson nem voltam a Síkban. Jó volt most így is odatenni a múltamnak ezt a szeletét.

Itthon pedig relax a kádban a 22-essel a kezemben, vízkihűlésig (és tovább, majdnem :-)). Mostam is, teregettem is, ettem is. Még levelet kéne írnom Gergelynek, de megint elment az idő a gép előtt. :-S

Saját csend

Azt mondta ma Pavlo a megosztáson, hogy azért jó ez az együtt-meditálás, mert mindenki hozza a saját csendjét, és ezek aztán a kápolnában összeadódnak. Mert mikor egyedül meditál otthon, akkor az ember csak a saját csendjét hallja, de így az összeset együtt...
És igaza van.

2006. november 24.

Fölolvasztottam

az éjjel jegelt postot, nesztek. A mai nap viszont nagyságrendekkel jobban sikerült, reggel ültünk (na, az nem volt egy sikerélmény, de kellett — valami elég iszonyú gyanú vert fészket bennem, de nem akarok foglalkozni vele, nem és nem, mert csak rosszabb lehet az agyalástól), aztán ebéd a klubban, MillKa Andival, KVT (jó volt!), aztán hirtelen kisütöttünk valami tökjó forgatókönyvet a szolidaritás afterpartyra Julival, sitty-sutty elszaladtam a Síkba a projektorért, és bár kevesen voltunk, nagyon jó beszélgetés kerekedett az egészből, és olyan meghitt volt a hangulat, ami különösen azért esett jól, mert nem egyetlen kör volt jelen.
És közben ideért Judit és Balázs, és úgy lett, ahogy vártam: mintha örök időktől ismernénk egymást. Máris várom a holnap délelőtti sétát — a napokban bármerre mentem, az jutott eszembe, hogy mit fogok erről nekik mesélni. Furcsa, mennyire szegedi lettem.
És írt Szilvi Párizsból, zseniális. :-)

2006. november 23.

Passzív félév

Jegelem inkább az előző postot holnapig, mert ha valaki véletlenül rá találna nézni még ma éjjel, annak aligha lenne nyugodt álma (bál ide, bál oda). Nappal mégis másképp festenek ezek a dolgok. :-)
A zenei est nem volt rossz, csak mondjuk a több mint 2 órát sokallottam egy cseppet (s nem csak én)... Utána mélységes fájdalmamra nem tudtam engedni Totó felkérésének — de nem folytatom, mert megint megzuhanok.

Kimaradt mese a tegnap éjszakai hepeningről, ami anyagában és eredményében korántsem volt olyan görbe, mint vártam, de ez nem vált a kárára (sőt) — végülis azért jól elmarháskodtunk úgy negyed 4-ig. Kipróbáltuk pl. az alkalom apropójául is szolgáló „passzív félév”-et, a vodkából főzött kávét — irgalmatlan rossz íze van (üresen legalábbis, de nem volt belőle annyi, hogy cukorral próbálkozhattunk volna), viszont nem üt nagyot (bár persze l. az előző megjegyzést is). De voltak mindenféle egyéb tanulságai is az estének, pl.
- a (könnyű)zenei műveletlenségem valami elképesztő;
- 3 fiú valahogy egész másképp lak be egy lakást, mint 3 lány (bicikli és KRESZ-tábla mint dísztárgy — és összesen 3 db üvegpohár);
- Luca olyan, amilyen, de szeretem;
- van még mit szoknom a magasan-a-legidősebb szerepkörén, minthogy eddig kb. mindenütt a legfiatalabbak között voltam: néha nehéz, pláne, mikor erősnek tűnik a generation gap; viszont jó is, kicsit a húszévesség illúzióját éreztem; és legeslegfőképpen
- hogy nem én vagyok az utolsó, aki hajlandó még megerősítő visszajelzéseket adni.
Ja, és a Hiperkarmáról mindig eszembe jut Bognár osztálya, akiktől először hallotam egy-két számukat — és igen, Ciliék ugyanaz az évfolyam! :-7

***/---/***

Egyre nyomorultabbul érzem magam... Éppen eldöntöttem, hogy itthon maradok, mert ha elmegyek a zenei estre, akkor ott fognak, és nem akarom, és leköpném magam, ha maradnék, éskülönösen, ha ne adj' Isten még jól is találnám érezni magam... amikor fölhívtak a Lelkesről, és persze tudtam, hogy Andival nem lehet ezt olyan könnyen megjátszani...
Pedig nem, most tényleg nem a besavanyodásról van szó. Bárhová boldogan elmennék a bandával. Bárhová, ahol nem táncolni kell. Mert táncolni nem tudok és nem szeretek (hogy melyik volt előbb, azt sose fogom megtudni — momentán nem is érdekel), és egyszerűen rettegek tőle. Pont. Mert sehol az ember a Bál-ból, én meg tiszta görcs vagyok, alapjáraton is, de a kedd óta tartó letargiával együtt aztán már végképp. Mikor Melitta elindult, megfordult a fejemben, hogy tán mégis föl kéne vágni a csuklóm a kádban — aki ismer, tudja, hogy sosem fogom megtenni, de kicsit meglepett a gondolat így is.
És akkor most jönnek azzal, hogy a jelenlétem, meg hogy majd megpróbálnak összerakni egy kicsit... és tudom, hogy a legjobb szívvel, de sajnos ez most nem ilyen meccs.

És persze, újra: boldogan megülnék egy detektívtükör mögött, és figyelném az eseményeket. Éppen csak azt gondolom, hogy ez kimerítené a voyeurizmus minden kritériumát. Legalább mások életét hagyjam a saját medrükben foly(dogál)ni, ha már az enyém éppen elapadt egy cseppet.

Na megyek. Ha másért nem, akkor mert Julit muszáj meghallgatnom.

2006. november 22.

Hoppok és koppok közt

Nemtomnemtom, de egyre kevésbé.
Ma megint volt néhány dejóhogyélek meg néhány mostjobblennetalánmégselennem is... De ha már tegnap rájöttem, hogy ez is biológiai gyökerű nyöszörgés, akkor — hát, jobb nem lesz tőle, de legalább segít valamiféle távolságot vennem. Kár, hogy jobbára csak ilyenkor, az esti nyugalomban eszmélek.
De voltam misén (Szent Cecília, könyörögj érettünk! :)), és Bálint nagyon jókat mondott; valamint Edward király, notting(h?)ami egyházmegyei oktatási főmufti nagyon kedves volt, és kicsit tornázta az önbizalmam az is, hogy fluentebb vagyok, mint Edó és Helga (még ha előbbinek az idevágó szókincse nyilván jóval felülis múlja az enyémet).
Végre angyalkodtam is, már erősen égett a képem a hanyagságom miatt.
És (ez talán még tegnap volt) föltettem végre egy féregirtót a gépre (thanx to Peti a távgyógyításban való közreműködéséért — ezt egyszer már Pomázon is végigcsináltam/-tuk ugyanígy); bár sajnos így sem tűnt el az összes idióta hibaüzenet. :-(
Kicsit rossz, hogy nem lesz több Köztes-Európa a félévben; hogy esélyes, hogy nem fogok tudni többet vezetni a rutinig; és hogy holnap legkésőbb a féltízessel ki kellene jutnom Újszentivánra... miközben ma várhatóan a szezon leggörbébb estéje következik.

2006. november 21.

Motivating mission

Furcsa nap volt, LT és mise között hétről hétre előszed a kín, hogy menni haza homeless helyett, nem bírom, nem megy... Ma valahogy még a szokásosnál is rosszabb volt, valami nincs sehol, ismételgettem kétségbeesetten... És persze a mise jó volt, Cili megtanult ministrálni :-) , Tamás pedig ismét igen jókat mondott, ezúttal Erzsébetről és a langyosságról, csak utána műbalhéztam egy sort még, mert Tamás föltétlenül hallani akart (egy kamerával maga mellett) arról, hogy a karácsony a szegények ünnepe... És a homeless se volt rossz, bár kb. ronggyá ázott a lábam.
És van még egy missionünk holnapra, ami most lelkesít, mert az utolsó láncszemet én raktam a helyére az előbb. És holnap reggel kozmetikus, délben „egy Edvárd nevű lovagot” kell istápolnom a Talentumnál (ajjaj, a tréningekkel kapcsolatos angol szókincsem... izé, asszem van még room for improvement...), délután Köztes-Európa, majd pedig egy görbe este.

Az nem lehet, hogy egy hét alatt

ennyire föl tudjon borulni a végre-valahára normalizálódott bioritmusom..! Ma fél 10-kor alig bírtam kikászálódni az ágyból, ilyen azért az elmúlt hónapokban elég ritkán fordult elő.
Tegyem hozzá, hogy azért az éjjel még értekeztünk röpke 37 percet Péterrel — vicces módon ezalatt érintve egy halom olyan, akár személyesnek mondható témát, ami föl sem merült tegnapelőtt, míg kinn volt Pomázon. Bőven megérte minden szempontból, mert Isten tudja, mikor találkozunk/beszélünk telefonon legközelebb; és a skype valahogy nem ugyanaz. Csak az a furcsa, hogy annak idején eleink a telfonra mondhatták ugyanezt (vs. szemtől szembe)...

2006. november 20.

Definíció

...hajléktalan a bejelentett lakóhellyel nem rendelkező személy, kivéve azt, akinek bejelentett lakóhelye hajléktalan szállás. (1993. évi III. tv., Szt.4.(2))

Gyűjtőtábor a körülhatárolt
bizonytalan formájú terület.
(P. J.: Költemény)

Alapvetően

semmi olyasmi nem történt ma velem, ami bármiféle érdeklődésre tarthatna számot... Fölfedeztem néhány újabb (?) érzést magamban bizonyos szituációkban, picit beszélgettem Paffyval az ökumenéről és Julival a fickókról, voltam egy nagyon élvezetes stúdióbeszélgetésen a kommunikációsoknál (órai gyakorlat volt, talán sose lesz belőle műsor), meghallgattam Mónit a haldoklók lelki folyamatairól, és a bennem tátongó űrt ennivalóval igyekeztem betömni (mérsékelt sikerrel, azt is csak mert a Burekban találkoztam Julival meg Gerivel).
Végsősoron feledhető nap volt. Semmit sem tettem (az) emberekért (az emberiség-ről már lemondtam régen, azt hiszem), és hosszú ideje először kristálytisztán érzem, hogy semmi sincs a helyén. Hit, hivatás, hitves?!

Tényleg

ellopták a bringám, és előtte lehet ragadni az internetnek. Más semmi izgi.

2006. november 19.

Rendet vágni az ábécében

Tegnap délután átpakoltam a szépprózát otthon, ideje volt már erősen. Közben találtam egy halom olyan szerzőt, akit Beauvoir olvasott és emlegetett, jó volt. :-)
Apropó, ma délre befejeztem az Úrilányt, és lefele a vonaton neki is feküdtem A 22-es csapdájának (letölthető is!), ami némiképp megfeküdte a gyomrom, de... nem lesz rossz, csak most nem erre számítottam. Viszont ez összességében szűk 150 oldal 24 óra alatt, ami végre közelít boldog ifjúkoromhoz (sőt).

Amúgy pénteken rohanás a vonathoz (így eshetett meg, hogy fölmentem kabát nélkül), bringaotthagyás (ma nem találtam ott, izé), a Nyugatiban előbb egy jó kis beszélgetés Péterrel, aztán az aluljáróban sok-sok ismerős, mese mindenkinek a szegedi dolgokról. Bálint kamerába is elmondatta, Csucsu pedig lekapcsolt a Petőfi rádiós nőcinek, aki nagyon szimpatikusan csinálta, jó lenne meghallgatni, mi lett belőle.

(És, Istenem, van itthon (=Földmíves) net, szóval immár semmi nem tarthat vissza! Illetve csak az, hogy fogalmam sincs, miben volt/lesz. :-( )

Szombaton délig alvás, könyvespolc, Béla nagybátyám, olvasás a kádban, szundi. Ma pedig mise, olvasás, aztán Péter ebédre és délutánra, végül vonat lefelé. Péter... hát, megint rájöttem, mekkora hatást gyakorolt (s talán: gyakorol) rám az életszemléletével, az egész személyiségével. Nem volnék az, aki most (s aki nyilván nem a „tökéletes”, de mindenesetre a számomra otthonos), nélküle. Vannak még ilyen emberek: nyilván a szűk családom; Csillag, Timi, Attila... tudnám folytatni, de nem teszem. :-P

2006. november 17.

Illuminatio

Az idősíkok csúsztak csak össze egy picit, kedden 4-kor mentem haza, szerdán 5-kor el, tegnap pedig haza sem mentem...
De jó vót, sose vót ilyen jó. Bár a lakosságon és a rendőrökön is meglátszott, hogy ráuntak a demonstrálgatásra. Én viszont kezdek belejönni. :-) Este Nyugati.

2006. november 16.

Szolidaritás!

Visszaszámlálás indul!
(Rutinon elvágtak, de utoljára.)
Szép az élet!

2006. november 15.

További jó dolgok Vásárhelyről

Egyrészt hogy úgy tűnik, mégse örgedtem meg mindörökre: nagyon szívesen ültem a különböző kocsmákban fél éjjel, és másnap se szívtam a fogam, hogy mért nem aludtam. Ez jó, mert néha már tényleg azt hiszem, hogy besavanyodtam, mint Bab Berci kompótjai.
Másrészt hogy ott volt Áron, akit eleddig éppen csak arcról ismertem, és akiről kiderült, hogy igen jó társaság. (Persze ha csak feleolyanok a szülei, mint ahogy a nagymamája lefestette őket, akkor ez igazán nem meglepő. :-))
Aztán hogy még egy csomó régebbi meg kevésbé régi, kedvesebb meg távolabbi ismerős volt, és néhány egészen új arc, akikkel talán találkozom még.

Folytatás

A legizgalmasabb beszélgetés
minden kétséget kizáróan az volt, amit Cilivel pétek éjjel kezdtünk, és hazafelé a vonaton folytattunk. Lelkileg-szellemileg egyaránt megmozgatott. Furcsa „nagynak és tapasztaltnak” lennem — nagy figyelmet igényel, hogy ne az észt osszam, és ne a saját véleményem/érzéseim próbáljam a másik fejébe (vagy ami még rosszabb: szívébe) plántálni, hanem a szükséges szintig (az mi?!) tárgyilagos maradjak, kész legyek bármikor felülbírálni magam, és legeslegfőképpen: észrevegyem, hogy (mit) épít ez rajtam. Érdekes volt ráébrednem, mennyire „involválódtam”: részben rossz, mert megfosztott a függetlenség illúziójától; részben (nagyobb részben) pedig jó, mert mindig felemelő, ha valaki a bizalmába avat (és jóleső, ha érdekli, amit gondolok). Régi jóérzések ébredtek föl bennem újra.
Egy szó mint száz: ha Pannonhalma után azt írtam (akartam írni), hogy this was the beginning, akkor this was the next step.

2006. november 14.

Most things never happen

Marosvásárhely legekben.
Amire a legbüszkébb vagyok
— pénteken bejutottunk a kapunkhoz a Ferihegyen a check-in pult bezárása után (ez még a Nagy és Okos Bátyámnak se sikerült a múltkor);
— elmentünk misére vasárnap fél 8-ra, miután 4-kor feküdtünk le. :-)
A legemlékezetesebb órák
— Szakcsi-Lakatos-koncert (sose hittem volna, hogy egyetlen zongora valaha ennyire le fog kötni);
— a vasárnapi reggeli (vég nélküli kacagás Katikával, Cica-Istvánnal és Özsébbel a házban való eltévedés, egy szál ajándék-kolbász és egy üveg ringli fölött);
— és a vasárnapi ebéd Áron nagymamájánál. Embert emberről ilyen szépen beszélni talán még soha nem hallottam, mint Margit nénit a másfél éve meghalt férjéről, a fiáról és a menyéről. Valami hatalmas, meleg szeretet öntött el ezek iránt az emberek iránt — miközben magával Áronnal is kb. pénteken beszéltem először három mondatot.
A leghidegebb
a színházban volt, a felolvasáson, ahol Imre a Vidrakönyvből, Péter meg a Visszaforgatásból olvasott, és utána még jól dedikáltattam is velük a köteteket.

Folytatnám, de most nagyon dolgozni kéne — minden valószínűség szerint a félév legnyűgösebb hete elébe nézek. Holnap referátum (fél órában, angolul, a Monarchia kulturális életéről — MrStar-nál, akit igen nem tudok megkedvelni, és aki ezt vélhetően pontosan tudja is), csütörtök délelőtt rutinvizsga, délután-éjjel pedig Szolidaritás. Szép lesz.

2006. november 9.

Huszonhárom

Ennyi mailt írtam ma eddig. A többsége pársoros, de akkor is. Elég, irgumburgum.

Yard

Ja, megfordultam ma végre a rendőrségen, és állati kedves volt a fickó, a szegedi fakabátokról (ezt nemrég tanultam :)) jót vagy semmit. El is hívtam a fiatalembert, azt mondta, mostanában eléggé unja a demonstrációkat, de köszöni azért a meghívást.
Szegényeim, tavaly még nagy szó volt ilyesmivel odaállítani, most meg már a liftben megkérdezte, hová és mikorra, mert ha ütközik, akkor sajnos nem fog menni...
És emlékezett az akcióra tavalyról (pedig akkor nem vele beszéltem).

Nagy az öröm

Tegnap egyszercsak kaptam egy mailt a régi kedves osztályfőnökömtől, eképpen: „Eszembe jutottál, és most nem eresztem el a fülem mellet a hangot, hogy megkérdezzem, mi a nyű van veled, merre jársz, mit csinálsz, mi köt le? Meg ilyenek.
Úgy megtetszett a válaszom, hogy nagyjában-egészében azt is ideteszem (nárcisztikus személyiség vagyok, ha esetleg valakinek még nem tűnt volna föl).

Előbb csak pár mondatban:
demonstrációt szervezek a hajléktalanokért (a szolidaritás éjszakája)
lelkigyakorlatot ajánlok Juditnak (jezsuiták rulezzz :) )
egy vietnámit várok Heidelbergből (Nóri ismerőse)
a hétvégére Marosvásárhelyre repülök film- és könyvfesztiválozni
egy hét múlva rutinvizsgázom (izé, másodszor, és lehet, hogy nem utoljára)
kedden a Monarchia kulturális életéből kellene referálnom fél órában, angolul (hungarológia spec.)
húzom-vonom a Lelkészség szekerét (néha kicsit nyikorog, máskor örülök, ha utolérem)
néha hiányollak, ilyenkor általában írok egy sms-t :)
blogot írok a távolba szakadt ismerőseimnek, bár valószínűleg holt unalmas nekik: http://graphoman.blogspot.com (erről a mamám nem tud, meg általában a fentiek egy részéről sem, mert szerinte az iskolával kéne foglalkoznom -- én már tudom egy ideje, hogy az egyetem arra való, hogy legitimálja az életformám...)

2006. november 8.

Kezd...

...elfogni a pörgés, és most örülök neki. Rákérdeztem, és kitehetjük a paravánokra a Breitner–Gurály–Győri-féle tankönyvet, Pestről érkezett néhány információs tabló, és ha le tudjuk hozni a kazettát, az Utcaképes ((azóta vetítették már moziban)) is lemehet, éljen.
Csak azt tudnám, mikor írom meg a tetves referátumom keddre...
Megyek is vissza szembe a Mókussal.

SMS-ek

Édesapám, tegnap: „Leszalltunk PHU QUOC szigetén. 36 fok arnyekban, a viz 28 fokos, végeláthatatlan homokos part.” Megírtam neki, hogy fázni fog, ha hazajön (pedig aztán itt is milyen jó idő van).
Timi, nemrég: „A haz elott all egy Ford Mondeo, HU 1848-as rendszammal. :)” Még mondja valaki, hogy a nők meg az autók. Nem is írja, milyen színű!

Nemtomnemtom

A tegnapi, kissé... összeszedetlen? post után most ... alapvetően nincs mit írnom, merthogy
nemigen történt azóta semmi.
Azaz mégis, még korábban. Hétfőn.
A Bartók tér környékén jártam, és egy házból szólt a kaputelefon, pedig nem állt előtte senki. Egy öregasszony siránkozott a belső oldalon. Először elmentem előtte, aztán mégis visszafordultam, de nem derült ki, hogy ő is hall-e engem, meg az se, hogy tkp. mit is szeretne. Annyit kaptam el, hogy „jaj, istenem, oda van a kisbaba”, és kb. semmi további összefüggőt.
Aztán letette, én meg továbbmentem, de maradt bennem valami rossz érzés, annál is inkább, mivel mintha még azt is mondta volna, hogy melyik lakásban van.

2006. november 7.

Öt perc

Ennyit kaptam, hát lássuk.
Tegnap: mért van, hogy egyesekből valami úgy sugárzik, és annyira vonz, hogy megmaradni sem tudok (vagy csak nagyon nehezen) a közelben?!
Ma: egy iszonyú óra az egyetemen, némi szolidaritás-pörgés, hosszú LT, rövidített homeless. És némi lelkiismeret-furdalás, most.

2006. november 4.

Rövig szöveges, édesapámtól

„Leszálltunk Kambodzsában. Tamkónak igaza van. 36 fok, 100 százalék pára.”

2006. november 3.

Folyt.

Az az érdekes, hogy most azok a dolgok sem zavarnak, amelyek máskor (Szegeden) nem hagynak hidegen. Ott van pl. a teljes kapcsolattalanság, amikor onnan tudom valakiről, hogy él, hogy a napokban egy rövid időre fölbukkant a skype-on, de ha én nem keresem, akkor a dolog ennyiben marad.
Én pedig most nem keresem, nem sértődésből vagy ilyesmi, pusztán mert most tökéletesen megelégítenek a kiegyensúlyozott(abb), kétoldalú(bb) kapcsolataim.
És mert Anditól Pannonhalmán megkaptam azt a mondatot, amelyért el kellett mennem. Nem írom le, mert banálisnak tűnne (talán az is, de nekem nagyon kellett); de hosszú tanulás kezdete volt, és ennek most a nemkeresés is része.
De ez most nem okoz számomra semmi, de semmi keserűséget. Elszállt, vagy talán elengedtem. És ez jó.

Egyrejobb

Nem tudom, mi, de most egészében véve valahogy meg vagyok elégedve az élettel.

Pl. a saját blogomat sikerült betennem RSS-be, bár másét (ami persze sokkal fontosabb lenne, mert ugye nárcisztikus személyiség vagyok, de azért az csak-csak kevésbé érdekel, amit én írok...) nem tudom. Valahogy véletlenül akadtam rá a megfelelő formájú linkre, de nem tudom még egyszer elővarázsolni, hogy analógiásan megalkossam legalább a Blogger-használókéit... :-(

Aztán tegnap este itt volt Fke, és ha lassan melegedtünk is bele a beszélgetésbe, azért csak kialakult, és örültem neki. Egyáltalán, teljesen meghatódtam, hogy ilyen hosszú útra vállalkozik. A bátyám is örült az intellektuális társaságnak :-) , és a mamám is teljesen meg volt vele elégedve :-D , ami külön nagyon vicces. (Nyilván eddig sem volt rossz véleménnyel, pl. mert egyetlen ellenvetése sem volt a túrákkal szemben; de alapvetően nem ahhoz vagyok szokva, hogy a mamám feltétlen jószándékot mutsson barátaim iránt.)
A sütimnek ugyan teljesen nyers maradt az alja, de ezt is elengedtem, mert ha valaki, hát Fke nem az az ember, aki puszta udvariasságból enne 3 szeletet, ha amúgy nem ízlik neki. Inkább beszólna, bár tegnap nem volt ilyen kedvében, úgy festett.
Ilyenkor könnyű szeretni. :-)

Aztán a bátyámmal beszélgettünk egyet még éjjel, az is jólesett. Néha meglegyint az érzés, hogy nehezen fogadja el a sajátjától eltérő életformákat, de most ezt sem éreztem rajta.

Folytatva a tegnap délutánnal, megkaptam egy mailt, amire egy hónapja várok: a benne foglaltakat borítékolni tudtam volna, csak vártam, hogy kimondódjék.
Jó sokáig vártam.
De nagyon türelmesen, és ennek is meglett a gyümölcse. Most hasonlóan türelmesen fogok válaszolni (mondjuk a hét közepe táján), és akkor jó lesz, remélem.

Holnap pedig Tivi :-) fogadott sógornémmal találkozom, aztán OPERAHÁZ, jelesül Verdi-requiem. Mégpedig nem mással, mint Julival, Melittával és Paffyval, juhé!

Ja, az Egy jóházból való úrilány emlékeit olvasom S. de Beauvoir-tól. Egyelőre nem nagyon látszik, hogy harcos feminista lesz belőle, de már ötévesen is elég öntudatos leánka volt. :-)

2006. október 30.

XML≠RSS

Az új Yahoon lehet RSS-t nézni, de sajna a Bloggeren nem találom a megfelelő linket. Pedig az jó lenne erősen, nem kéne külön-külön betöltögetnem az összes ismerős blogját. Valaki tanítson ki ezekre a dolgokra, lécci.
Különben: Szeged, Kecskemét (csak pályalehajtó), Dabas-Sári (?) egy remekbe szabott kocsmája, Szfvár, Veszprém, Pannonhalma, Győr, Pannonhalma, Budapest, Pomáz. És itt van Gábor, Timi, Luca, és a hetet különb-különb kedves ismerősökkel fogom tölteni, kezdve ma este Robin (egy lightos kis töltöttkáposzta-vacsorára vagyunk hivatalosak mindannyian...), és folytatva reménység szerint Csabával (úrvacsora-tan :-)), Tivadar (fogadott) sógornémmal (Élet :-)), Fkével és még ki tudja.
„Szép az élet!” (© Cili) És jó volt a kirándulás is. Éljenek a bencések!

2006. október 27.

Jó péntek

Misére nem jutottam el, de ültünk (egy újabb oktatóval bővülve, ezúttal az angol tanszékről), és minden ízemben érzem, hogy kell. Furcsa ez a nyári gondolataim-érzéseim után, de jó.
Az okmányirodában épp csak megtaláltam az ajtót, és már mehettem is befelé az előre kért időponttal. Zseniális. (Valamint újabban 5 évre adják az ideiglenes lakcímet.)
Most még egy gyors déli ima, és irány Pannonhalma. És bizonyos szempontból éppen ugyanott tartok, ahol húsvét előtt.
Jaj, és édesapám tegnap reggel elrepült Kambodzsába (vö. T. S. K.: „Györtörjön a zsába — nyirkos Kambodzsába?!”)

2006. október 26.

Egyebek

Kiontották véremet, pedig tkp. csak azért mentem, hogy igazolást nyerjen a vérszegénységem, amire hajlamos voltam fogni magamban az elmúlt hetek aluszékony-fáradékonyságát.
De nem vagyok vérszegény, ami persze nem baj...
Valamint egy bájos kiállítás a TIKtak előteréből, itt van a rajzoló, csak sajna tűzróka alatt nemigen működ az oldal (nem is ezt hirdeti a szórólapja, csak sajnos az most nincs kéznél).
Holnap irány Pannonhalma — Cilivel stoppal. :-)

Kontraszt

Két ablak van megnyitva előttem a Yahoon kívül: ez meg ez.

És Szeged

Hétfőn délelőtt még vezetgettem a kalászi parkolóban, nagyon nem megy. Utána le, és nem kiabálhatok, hogy nem-ér-a-nevem, pedig, nagyon, nagyon nincs kedvem szolidaritást szervezni.
De ha nélkülem csinálnák, abba is belepusztulnék. Mért nem jó sehogy sem?!

Tegnap az elsős teósokat („katekéta, lelkipásztori munkatars” szak?) vezettük be az Egyház életébe (ill. aktuálisan a Lelkészségébe) — én nem tudom, hogy van ez, de a 12-ből max. a fele tűnt teljesen épnek.
Mise után én hirdettem, és élveztem.
Az esti kör teljesen flottul ment, és ott volt Era, és kicsit elbeszélgettünk, jólesett.

Ma délelőtt Paffyval osztottam meg az egyre keményebb kétségeim a szervezkedéssel általában (ill. a saját efféle ténykedéseimmel) szemben. Meg sokminden másról is beszélgettünk: visszajelzésről, emberekről, érzelmekről stb. Felszabadító volt, mint mindig.
A délutáni Köztes-Európa elmaradt, így aztán Renivel elmentünk megnézni a Szabadság, szerelmet. Ehhez a Bálinttal tervezett randevún kellett halasztanom egy órát, ami elsőre úgy is állt, hogy sikerült — aztán mikor a film után ránéztem a telefonra, láttam, hogy mégse.
Ebből lett a lent már említett istentisztelet.

Hiába tiporták hadak, él

(Picit írok a múlt hétről is, sok fontos dolog történt.
Úgy értem, számomra fontos, de hát ez már csak így van a blogokban.)

Próbáltam kicsit tudatosan is hagyni hatni magamra az Ünnepet. Kedden a Szegedi Egyetem különszámát olvastam el egy kapucsínó (! — igen, így kell írni; agyrém) fölött a Petőfi sugárúti kávéboltban; szerdán megnéztem az Utazást, ahol Era mindenkit leénekelt a színpadról (az este egyéb történéseit itt most nem részletezem — egy iszonyú animációs film körül forogtak); csütörtökön pedig ’56-os emléksétán voltam, ahol többek között megtudtam, hogy a Lelkes helyiségében írták meg október közepén azt a 12 pontot, amelyet aztán a MEFESZ 16-i alakuló ülésén az AudMaxban fogadtak el.

Pénteken reggel ültünk, még Pavlo is eljött, és különös módon nagyon megmozgatott az egész, ezt csak később, napok távlatából láttam meg. Délután Lelkes-születésnap nagy besokallással, ráismeréssel és igazi ünnepléssel. Volt mise, szép (bár a főcelebráns atyáról gőzöm sem volt egy ideig, hogy hogyan is kerül oda, és mi köze hozzánk… aztán kiderült, hogy ő a püspöki helynök, és ezt még arra is följogosítja, hogy prédikáljon a püspök helyett), volt műsor, kiállítás, agapé, és főleg sok-sok találkozás: Míra, Koppány, Kati, Réka, Timi, Mészi, BÁgi, HeAttila, Imi, házas- és egyéb társak, gyerekhadak…
Loptam kulcsot a sekrestyében, átvágtam a sötét Dómon, és vittem Petinek a kórus(próbá)ra a csokitortából (végülis rá való tekintettel kértem) — nem túl meglepő módon sokat nem tudott kezdeni a helyzettel, de annyira nem akadt ki, amennyire kicsit tartottam tőle.

Szombaton haza, vasárnap (családi lúzerkedés után, jelesül hittem a mamámnak, hogy órát kell állítani, és így lekéstem a nyolcas misét; majd fölmentem fél 11-re a kápolnába, de az ottani 11-kor kezdődik…) délután cukrászdázás-vihorászás Szilvivel a szép új Erzsébet Cukrászdában, utána pedig mckávé Zsófival a Nyugatinál. Kezdőpedagógus-szupervíziót tartottam kb., majd amolyan lányos csacsogásba ment át esküvőről, házasságról és effélékről (mindben állatira otthon vagyok…).
Gyalog mentünk a Blaháig, és minden menyasszonyiruha-hirdetést szemléznünk kellett…
Aztán Fkére már nem jutott idő, így hát néhány sms-t váltottunk csak, de azokat annál vidámabban.

Vasárnap városi megemlékezés szoboravatással. Papadimitru Athina alkalmasint tudomásul vehetné, hogy hogy őt sem kerüli ki az idő múlása, de ettől még profin olvasott, és általában, meg voltam elégedve a műsorral.
Jó, a polmes meglehetősen semmitmondó beszédett nyomott, de nem is igen vártunk mást tőle (és legalább rövid volt).
Utána ezúttal Papával ültünk be a cukrászdába, kérdeztem, mire emlékszik ’56-ból, jókat mesélt. Meg helyi aktuálpolitizáltunk is egy sort, úgy fest, a legkevésbé sem jó felé tartanak a dolgok.
Este bevégeztem a Tótékat.

Úrvacsora

Valaki magyarázza meg nekem, miért nem járulhatok úrvacsorához egy protestáns istentiszteleten. Természetesen annak teljes tudatában, hogy nem Krisztus testét veszem magamhoz, csupán emlékezem az utolsó vacsorára, és kifejezem a velük való egységem.

A kérdés (hogy ti. mehetek-e avagy sem) akkor vált sürgőssé, mikor az istentisztelet elején kiderült, hogy úrvacsorai közösség is leszen. Nosza, meg is eresztettem egy sms-t Paffynak, bár az én fejemben (a fentiek szerint) egészen kerek volt a kép.

A válasz („Sajnos nem. Lelki áldozás!”) későn érkezett meg, addigra túl voltunk Renivel az úrvacsorán, amelyre a liturgiát vezető református lelkész (aki maga amúgy hajlamos áldozni katolikus misén is…) erősen buzdított mindenkit, felekezeti hovatartozástól függetlenül. Utána megköszöntem a neki a választ (a bátorítást), és hangot adtam a korábbi kétségeimnek, amire azt mondta, „a hivatalos válasz elég kiábrándító” — és tényleg. De azt is megbeszéltük, hogy Paffy szerencsére igazán nyitott ember az árnyalt válaszhoz.

Szóval muszáj lesz beszélni erről valahol, katekézisen vagy magánban, mert nem megy a fejembe. Igazából Csabában bízom a leginkább, mert ő igazán képben van a protestáns felfogásokkal is — csak találkozzunk a jövő héten.

Furcsa, hogy ez megint visszavezet a konferencián Andrew-val megkezdett beszélgetéshez.

2006. október 15.

Az utolsó vas

Hát, ilyet már elég régen csináltam: az utolsó fillért is elutaltam a számlámról a napokban. Itt kezdődik a szabadság? :-)
Amúgy itthon, Pomázon. Tegnap Esztergomban jártam Berninél, amolyan tábortüzes-rablóhúsos bulin több szegedi, szentendrei és egyéb ismerős (ill. ott megismert) társaságában. Furulyáztunk 4 szólamban, énekeltünk népdalokat, nevettünk nagyokat... jaj, nagyon jól esett.
És szerencsére nem kellett eljönnöm az utolsó (kilences) busszal, hazahoztak autóval.
Itthon még nem sokat voltam ébren, de már realizáltam, hogy Papa vett egy bluetooth-kütyüt a számítógéphez. Azért volt honnan örökölnöm a technokrata hajlamaimat. :-) (És persze megpróbálhatom beizzítani is, mert valami, Papa szerint legalábbis, még hiányzik hozzá.)
Ha vége Ágota néninek (akit már régen Nyárádi Péter helyettesít) a Kossuthon, megyek diót szedni. Aztán meg le Szegedre.

2006. október 11.

Éjszaka a könyvtárban

Ez van, és jó nagyon, és sok hasonlót szeretnénk, méééég.
A Yahoo valami béta változatra akar áttéríteni, elég erőszakosan. Morr.
És nem nyertem hangszórót (félállást), de nem halok azért bele.
Melittával beszélgettünk egyet — a rózsafüzér helyett, hmm — a homoszexualitásról meg effélékről, jó volt.
S mivel asszem semmi koherenciát nem mutat ez a bejegyzés, megyek is elfele, nyerni valami vidámat.