Folytatás

A legizgalmasabb beszélgetés
minden kétséget kizáróan az volt, amit Cilivel pétek éjjel kezdtünk, és hazafelé a vonaton folytattunk. Lelkileg-szellemileg egyaránt megmozgatott. Furcsa „nagynak és tapasztaltnak” lennem — nagy figyelmet igényel, hogy ne az észt osszam, és ne a saját véleményem/érzéseim próbáljam a másik fejébe (vagy ami még rosszabb: szívébe) plántálni, hanem a szükséges szintig (az mi?!) tárgyilagos maradjak, kész legyek bármikor felülbírálni magam, és legeslegfőképpen: észrevegyem, hogy (mit) épít ez rajtam. Érdekes volt ráébrednem, mennyire „involválódtam”: részben rossz, mert megfosztott a függetlenség illúziójától; részben (nagyobb részben) pedig jó, mert mindig felemelő, ha valaki a bizalmába avat (és jóleső, ha érdekli, amit gondolok). Régi jóérzések ébredtek föl bennem újra.
Egy szó mint száz: ha Pannonhalma után azt írtam (akartam írni), hogy this was the beginning, akkor this was the next step.