2005. november 29.

Ennyire már reég voltam alkoholos befolyásoltság alatt

De muszáj volt innunk Gabssyval. Most ilyen idők jönnek, holnap leadoima szakdolgozat', csütörtökön Julival iszunk annak apropóján, hogy a gipszelt kezével (ínhüvelygyulladást kapott a festéksparytől) nem tud Grotowskyra menni.

A legerősebb motiváció a határidő

Tegnap este számomra is meglepő sebességgel bezúztam a pedagógiai portfólió kétharmadát (sőt, a megírandó részeknek a háromnegyedét is, a mai javarészt már csak netes és könyves kutakodás lesz).
A végén holnap délelőtt már tényleg köttetheztek-spirálozhatok.

2005. november 28.

Tanúskodtam

Tegnap este, misére menetben láttam valakit (elmentem mellette, alig lehetett két méterre), aki guggolt a téglapárkány oltalmában, és nagyon el volt valamivel foglalva.
Ma reggel azon a helyen találták meg széjjelfeszegetve a Dóm egyik (így immár csak néhai) perselyét. Ha nem kerül szóba a plébánián, soha többet nem jut eszembe a fószer; így inkább elmeséltem a rendőröknek. Szóval betörtek, vagy lehet, hogy inkább kitörtek, de innen nem folytatom, mert mégis csak.
A jegyzőkönyvet felvevő 30-35 közötti rendőr (hadnagy?) következetesen tegezett. A csengőhangja pedig a szájbergyerek. Azt talán már nem is ragozom, hogy nemigen volt helyesen leírt szó a jegyzőkönyvben... (Viszont egész normálisakat kérdezett, a májusi kollégájával ellentétben — igaz, ez a mostani lélek talán járt is a helyszínen, nem úgy, mint az akkori.)

Amúgy: ez lett az októberi házfoglalásból; ez meg — kapaszkodni! — hajléktalan kisgyerekeknek óvóda Pesten.

S megérkezett Bukarestből is a Diszkriminációellenes Tanács ajánlása a csángókról. Semmi sem olyan fontos, mint a kapcsolati tőke, és ebből a szempontból, bár nem állok éppen rosszul, van még mit tanulnom innen-onnan. :-)

2005. november 27.

A bűvös 45

Persze címlappal, mellékletekkel meg minden anyámkénjával együtt, szóval a nettó 35 még így sem biztos, de már kezdem azt hinni, hogy összejön. Külön köszönet a bátyámnak az uniós részért — remélem, senkit nem fog különösebben érdekelni, mert akkor menthetetlenül belesülök, de — tény, hogy én ezt legfeljebb feleennyiben tudtam volna visszaadni.
És most ebéd, ha lesz mit, remélem.

Reggeli sikerélmény

Gabssy kérdése ismét eszembe juttatta a hetek óta halasztódó tervet, úgyhogy sitty-sutty kártyafüggetlenítettem az immár nem garanciális telefonom. Ez volt a harmadik kísérletem, most eleve az utolsó sorral kezdtem, és be is jött rögtön. Ennyire jó vagyok. :-)
Lehet, hogy írok a listára is, mert az összes plébániai telefon most jár le (és a többségé ilyen).

2005. november 26.

Verzio 2 & KIK

Emberi jogi dokumentumfilm fesztivál — csak hogy ismét összeérjen minden mindennel.
S mivel a Keresztény Ifjúsági Kerekasztal miatt úgyis fönn leszek a székes fővárosban...

Örvendek

(Milyen béna, hogy a határ innenső oldalán ezt már csak bemutatkozáskor mondjuk, mindenféle beleérzés nélkül.)
Szóval örvendek, mert van egy jó barátnőm, aki fölhívott az előbb, és elmesélte, hogy — SMS-ben bár, de — ráborította az asztalt a Kedves Fiatalemberre, hogy neki ez így nem kóser, ez a csakbarátság, több kellene, úgy ám. Én meg mit mondhattam volna egyebet, biztosítottam, hogy az eddigi praxisom alapján én is így tettem volna, mert eddig bejött. Minden tiszteletem a csendes és titokzatos, várakozó lányoké, de nekem úgy tűnik, bizonyos esetekben az ember lánya holtáig várakozhatna, hogy az ember fia észrevegye magát.
Amúgy meg úgy tűnt, a lépés maga meghozta a megkönnyebbülést-felszabadulást, úgyhogy már megérte.
Ez az egész pedig azért volt most jó nekem, mert kicsit rányitotta a láthatárt a monitoron túli területekre. Végülis tegnap kora délután óta nem volt összesen két óra, amit ne itt az U-ban töltöttem volna. És miközben okosakat írogatok (meg főleg olvasgatok) a biológiai, nyelvi etc. diverzitás áldásairól, magam valami borzasztó monokultúrában járatom az agyam. És már érzem a hatását.

Dühösség

Hihetetlen. Találtam két kiváló országjelentést Monitoring the EU Accessing Process: Minority Protection in Romania címmel (2001-2002, de sebaj, azóta sem sokkal rózsásabb a helyzet) — erre mire nagy gondosan letöltögetem őket, kiderül, hogy kizárólag romákról esik szó benne. Mi ez, ha nem diszkrimináció, a többi minorityvel szemben? Írják rá, hogy On Roma People, vagy valami hasonló, akkor nem dőlök be. Vagy abból, hogy az Open Society Institute adta ki őket, már tudnom kellett volna?

Hanem akkor már:

A tanítónéni a szünet után kérdezi az elsős kisiskolásokat:
– Na Józsika, mit csináltál a szünetben?
– Egész nap játszottam a homokozóban, várat építettem!
– Jól van! Betűzd szépen: épít.
– É, pé, í, té.
– Ügyes vagy, tízest kapsz! Hát te, Pistike?
– Én segítettem Józsinak várat építeni!
– Jól van! Betűzd szépen: segít.
– Es, e, gé, í, té.
– Ügyes vagy! Te is tízest kapsz! Hát te, Gazsika?
– Én nem csináltam semmit, mert Józsi meg Pisti nem akart velem játszani, mert cigány vagyok!
– Ejnye, ejnye, Józsi, Pisti! Ez nem szép dolog. Tudjátok mi ez? Etnikai diszkrimináció. Gazsika, betűzd szépen: etnikai diszkrimináció!

Pszichopato

Trindex-vicc

– Ha ön kényszerbeteg, nyomja meg az 1-es gombot többször.
– Ha ön kodependens, kérjen meg valakit, hogy nyomja meg ön helyett a 2-es gombot.
– Ha önnek több személyisége van, nyomja meg a 3-as, 4-es, 5-ös és 6-os gombokat.
– Ha ön paranoiás, tudjuk kicsoda ön, és mit akar. Maradjon a vonalban, amíg lenyomozzuk a hívás helyét!
– Ha ön hallucinál, nyomja meg a 7-es gombot, és hívását továbbítjuk az anyahajóra.
– Ha ön skizofrén, figyeljen jól, mert a hang megmondja, melyik számot nyomja meg.
– Ha ön mániákus-depressziós, tökmindegy, milyen gombot nyom, úgysem fog válaszolni senki. – Ha ön diszlexiás, nyomja meg a 969696969696969-et.
– Ha ön idegbajos, cseszegesse a kettőskereszt gombot, amíg munkatársunkat kapcsolják.
– Ha ön amnéziás, nyomja meg a 8-as gombot és diktálja be nevét, címét, telefonszámát és anyja leánykori nevét.
– Ha ön poszttraumás rendellenességben szenved, l-a-s-s-a-n és ó-v-a-t-o-s-a-n nyomja meg a 0 0 0-át.
– Ha ön bipoláris, kérem, hagyjon üzenetet a sípszó előtt vagy a sípszó után vagy a sípszó előtt. Kérem, várja meg a sípszót.
– Ha rövidtávú memóriazavara van, nyomja meg a 9-es gombot.
– Ha rövidtávú memóriazavara van, nyomja meg a 9-es gombot.
– Ha rövidtávú memóriazavara van, nyomja meg a 9-es gombot.
– Ha menopauzás, tegye le, kapcsolja be a ventillátort, feküdjön le és sírjon. Nem marad ez mindig így, ne féljen.
– Ha ön kishitű, kérem, tegye le. Munkatársaink túl elfoglaltak ahhoz, hogy önnel traccsoljanak.

Megvan a jószág, a számítógép asztala alá rúgtam be jó mélyre, és ennyire most másztam alá először. A reggeli két hívás alighanem az ébresztő akart lenni, igaz, pár perccel előbb megébredtem.

„Nem jön, hogy higgyem”

Ugyanaz a hajmeresztő helyzet, mint júliusban, csak most — Istennek hála! — nem a szemüvegem, csak a telefonom nem találom. De itt szól valahol a közvetlen közelemben... tegnap este óta. Ilyenkor, de csak ilyenkor utálom, hogy egy pittyenésre van állítva hívás- és üzenetjelzés gyanánt is.
Ez az Európai Utas tényleg jó. Nagyon. Elolvastam a bukaresti összeállítás beköszöntőjét, és szinte kedvem támadt menni. :-)
Meg amúgy is számos jobbnál jobb írást találtam a kulturális diverzitás és a nyelvi jogok kapcsán. Az EU-ról kevesebbet, de sebaj, majd ezt írom le. Csak jó hosszan tegyem...
(...) Nna, nem is olyan vészes. Illetve inkább vezérelveket stb. találok, amelyeknek nemigen van kötelező érvényük, de ez is több a semminél. Közben elolvasgattam néhány nemzetközi jelentést Romániáról, mit mondjak, izgalmasak. Az egyik szerint pl. a megkérdezett románok 81%-a ellenzi a magyar nyelv használatát a közigazgatásban olyan településeken (is, gondolom), ahol magyar a többség. Ez azért túlzás, nem?
És találtam egy lett (!) oldalt — nem csalás, nem ámítás, egészen pontosan „a rendszerváltás körüli időszak kelet-közép-európai kisebbségi emberjogi problémáiról”, ahonnan elérhetők az országok törvényei és a nemzetközi orrrakoppintások is. A másik szépség a „kisebbségi jogi információs rendszer”, amelyben keresni lehet állam, kisebbség, dokumentumtípus és -nyelv szerint. Elképesztő, mik nincsenek. És hogy én csak most találok rájuk.

2005. november 25.

Ígérem, mára az utolsó

Elfelejtettem a Buy Nothing Day-t. :-( Igaz, csak egy ebédet (v)ettem ma a könyvtári eszedében.
Tényleg, nem is ettem még ma mást.

Extrabizarr / Ultradizájnos

de most ilyen kedvem van. Az Európa Tanács magyar oldala végképp elvette a kedvem attól a jéghideg kéktől. (Ilyen az általam ismert összes román kormányzati szerv honlapja is, teszem hozzá rögtön.)
Az oldalsó linkeket egyszer majd megcsinálom, most biztos nem.

És miért viselem annyira rosszul, mikor szívemnek kedves emberekről más (alkalmasint szívemnek hasonlóan kedves) emberek rosszakat mondanak?

Fogalmam sincs,

miért gondolom úgy, hogy ezúttal elkészülök. Semmi racionális alapom ezt gondolni. De mindegy, csak igaz legyen.

Káosz

Ma még csak töredékes a tudásom... De hogy lesz-e belőle rendszer keddig?
Ilyenkor szoktam esztelen fogadkozásokba kezdeni...

Egyébként meg ma van A nők elleni erőszak elleni nemzetközi nap. Vagy valami hasonló. Pol. corr.-ül, azt hiszem, „nemi alapú erőszak”. Idén 16 akciónapot szentelnek ennek, egészen december 10-ig, ami meg Az emberi jogok világnapja.

„Hogyha az Úr nem építi a házat, hasztalan fárad az építő...”

Hajtépés (as usual ilyentájt)

Nem jutok egyről a kettőre, és akkor még hol vagyok az ötről a hatra-tól...
Aztán mire ezt idevéstem, megjelent Péter a msg-en, és közölte, hogy egy kedves barátnője dolgozik az Országos Diszkriminációellenes Tanácsban... Ha lenne még egy hónapom... (nyilván valami mást csinálnék).

2005. november 24.

12 fok

Ennyi volt reggel a szobámban. Fontolgatom a polgári engedetlenséget a főbérlővel szemben.
Más: tegnap végre vettem egy pendrive-ot, nagyon kis trendi darab (persze csak 128-as, úgyhogy a zenéim a Sáriról Julihoz kétlemezenként hordtam át), de azért nem fogom a nyakamba venni.
Aztán vettem egy könyvet is, szépséges és igényes kiadvány, de azért a korrektor végezhetett volna jobb munkát is.
Ez pedig az eddigi kedvenc képem a csütörtök éjszakáról.



Közben lejött egy beszélgetés Mártival a Nők Lapjában (néhány kisebb tárgyi tévedéssel, de ez csak azért érdekes, mert mindig elgondolkoztat, hogy mi minden lehet még tévedés olyan dolgok kapcsán, amelyekről nem tudok eleget); valamint végre olvastam valamit Veszprémről (ott is felülről jött).

És szia, Tika! :-)

2005. november 22.

Kompasz

Elég rémesen fest/hangzik így, de kimondottan használható könyvnek tűnik — legfeljebb az a kérdés, hol is :-), mert nekem egyelőre kevés terem van az emberi jogokról elmélkedni az ifjúsággal. De máris okosodtam belőle, vicces, ahogyan egy rendszerben látom a lakhatáshoz való jogot a kisebbségek anyanyelvhasználati jogával... Istenem, csak ne szakdolgozat' kellene belőle gyártanom.
(Kíváncsi vagyok, küldenének-e belőle egy újabbat, ha ezt visszajuttatnám korrektúrázva... maradt benne egy s más sajtóliba. Természetesen azonban ez sem a jövő hét problémája.)

Öt óra, és vaksötét van kinn

Ideg

Miért van az, hogy ha 168 óra alkotói szabadságra akarok vonulni, akkor a dolgok ettől egyszerűen megállnak?! Norbi ugyan bevásárolt, azt azonban elfelejtettem közölni vele, hogy a gyertyát és a zsírt külön számlára kell kérnie. Ez az én hibám, o. k. A többiek is megcsinálják, amit kell, de először mutassam meg, hogy hol van a file, amit át kell gyúrni. A lelkigyakorlatot rendezik az irodával meg a vezetővel is, csak írjam le lépésről lépésre, hogy mit, mikor és hogyan kell kitölteni; kit, mikor és miért felhívni stb... Ez az, amire apukám azt mondja: ezzel az erővel én is megcsinálhatnám.
Nehéz dolog ez a feladatmeg/leosztás. Pedig néha úgy érzem, jobban is megy a kelleténél.

Az viszont jó nagyon, hogy ma este megint csacsoghatok egyet Péterrel, mindig földerít.

Gerilla blogger

Ezt most küldte a Volt Szeretőm. Itt-ott egészen elmés. És költői. :-)

Legyél te is gerilla blogger!
A gerilla blogolás kilenc szabálya:

1. A gerilla blogger célja az abszolút anonimitás.
2. A gerilla bloggernek nincs saját blogja. Bejegyzéseit mások blogjának kommentboxaiba írja.
3. A bejegyzéseinek egyáltalán nem kell, hogy köze legyen az adott kommentboxhoz tartozó blogbejegyzéshez. Sőt, az az igazi, ha egyáltalán nem törődik azzal, mit írnak mások, mert ő a saját útját járja.
4. A gerilla bloggernek nem kell félnie, hogy a barátok, kollégák lefülelik a blogját, mert bejegyzései követhetetlenek mások számára. Így sokkal szabadabban írhat, mint mások.
5. A gerilla blogger nem törődik az olvasottsággal, a statisztikákkal.
6. A gerilla blogger tudja, hogy a bejegyzései pillanatnyi állapotokat, kósza gondolatokat tükröznek. Így tudja azt is, hogy ezek természetes útja az enyészetbe vezet. Kiírja magából az érzést, a gondolatot és nem törődik vele többet.
7. A gerilla blogger arra sem figyel, hogy melyik blogok kommentboxaiba írt
bejegyzést. Véletlenszeruen választ, például a freeblog főoldal legutóbb frissült blogjai közül.
8. A blogok a gerilla blogger számára olyanok, mint az utazónak a fogadók. Megszáll bennük egy éjszakára, de reggel már nem gondol vele, könnyedén továbbáll. Nem jegyzi meg a fogadó nevét, a szobát, hiszen az csak eszköz a számára.
9. A gerilla bloggernek nincs saját blogja, de minden blog egy kicsit az övé is. Ebből nyeri a teljes szabadságot.

Szociometria

Veca átküldte a rám vonatkozó eredemények kivonatát a múlt hétvégi talentumos szociometriájából. Izgalmas, lesz min tűnődni (majd, egyszer, ugyebár).
És közben a gitárra összegyűjtött 15 400 Ft-ot is átutalták Pestről, úgyhogy Antus ma este már talán újra zengedezhet a Dugó téren...

Új élet

Tegnap megvolt az „afterparty”, értsd beszélgettünk picit az eseményekről, a magunkban lezajlottakról is. Jó volt, bennem sok mindent lecsengetett, s jó volt kicsit a többiek mögé is bekukkantani.
Már sejtem, hogy a következő félévben nekiveselkedem az oktatási csoportnak — csak még most húzzam ki egy hétig az egyetemmel...

És most ide még jönne egy banner a Buy Nothing Day-ről, de sajnos idáig még nem terjednek a számítógép ismereteim. :-(

2005. november 19.

Kialudtam magamat, jól

Valami fél 11-ig húztam a lóbőrt, aztán tettem-vettem otthon, és most itt vagyok, és a netes lemaradásaimat (pl. Trindex) hozom be. Bár lenne más dolgom is, hmm.
Mindenesetre elolvastam egy izgalmas (?!) írást a román bevándorlók milánói telepeiről, még meggondolom, megnézem-e őket is a taizéi találkozó apropóján... Ámbár meglehet, hogy maradok a Scalánál, ha sikerül. Ilyen vagyok, na.
Most ebéd, néhány régen vagy kevésbé régen halasztódó telefon, és aztán hajrá.

2005. november 18.

Szerelem

Olyan rég találkoztam már a könyvvel, ahonnét talán Myreille is vette őket.

„A szerelem az, amikor egy lány parfümöt fúj magára, a fiú pedig arcszeszt, aztán találkoznak és szagolgatják egymást.”
„A szerelem az, amikor elmész enni valakivel és a sült krumplid nagyobb részét neki adod úgy, hogy az övéből nem is eszel.”
„A szerelem: valaki megbánt téged. Nagyon mérges leszel rá, de nem kiabálsz vele, mert tudod, hogy azzal megbántanád.”
„A szerelem az, amikor a mamám kávét csinál a papámnak, de mielőtt odaadná neki belekortyol, hogy biztosan jó-e az íze.”
„Az a szerelem, amikor azt mondod egy srácnak, hogy jó a pólója, és aztán ő minden nap ezt veszi fel.”
„A szerelem egy olyan dolog, hogy egymás mellett ültök a kávéházban és egymás kezét fogjátok. Ez a szerelem. Egyébként egymással szemben ülnétek.”
„A szerelem az, amikor a mamám tudja a papámról, hogy büdös és kövér, mégis azt mondja, hogy jobban néz ki, mint Robert Redford.”

S persze ott a nagy klasszikus, Siv Widerberg is:

Sten-Malténak nagy, vörös és elálló
füle van.
Nekem tetszik
a nagy, vörös és elálló
fül.

Cipősdoboz

Lám, a baptisták megint kitaláltak valami okosat. :-) Terjesszük el.
Amúgy efféle akciója a Mécsesnek is van minden évben, csak a célcsoport más: elítéltek. (Honlapjuk nincs, sajna.) Jut eszembe, kéne írnom a rabomnak, hogy mi van vele, tavasz óta nem jelentkezett.

Szülés utáni levertség

Furcsa arra gondolnom, hogy ami másfél-két hónapja az időm és a gondolataim túlnyomó részét kitette, most egyetlen éjjel lefutott, és már csak némi munka (visszacuccolás, köszönőlevelek, sajtó-összesítés), és vége teljesen. Halálosan fáradt vagyok, pedig aludtam az éjjel is kétszer, meg délelőtt is (szintén kétszer, a kettő között mosógépszerelő és hálózsák-biznic MrDobóval). Mikor felébredtem, ragyogott a nap Juli szobájában, de mire térültem-fordultam, beborult, és olyan sötét lett, hogy reményem sem maradt a feléledésre.

Jó lenne csinálni valami mérleget, miféle közvetlen és járulékos hasznai voltak az egésznek, de most ehhez sincs erőm. Fáj a szemem, és valahogy összességében mintha egy hete le se ültem volna.

Viszont a délelőttnek volt két nagy híre, ezeket még muszáj ideprüntyögnöm. Egyrészt még a vonatról telefonált Pumukli (itt voltak Frodóval a kipakolástól hajnali ötig), hogy mi lenne, ha csinálnának fönn gyűjtést a „gitárbaleset” áldozatának megsegítésére: Antus ui. egy rossz pillanatában egyszerűen ráesett a kitámasztott hangszerére, amitől az egyetlen reccsenéssel kettétört. (Utána rá is taposott dühében — mint a petárdarobbanás.)
Másrészt küldtem egy msg-üzenet' Péternek (bár appeaered to be offline, de hátha csak rejtőzködik), hogy megvagyok épen, meg effélék — mire két percre rá írt egy sms-t a húszas számáról, hogy hívjam már föl. Mint kiderült, szerdáig itt van (Bp.-Győr), és ennek örömére megnézi a Nyugati aluljáró eseményeit is. :-) És ez jó, azért is, mert magam is töprengtem, hogy föl kéne nézni több okból is, s így most legalább az az illúzióm megvan, hogy lesz kinn valaki részben az én kampányom nyomán. ((Péter, javíts ki, ha semmi közöm az ötlethez.))

2005. november 17.

Az utolsó rúgások

Alakulnak az infóanyagok, a paravánok, működik a melegítőernyő (= az a gázpalackos izé, amivel kerthelyiségeket szoktak téliesíteni); és most telefonált Pumukli, hogy jönnek Karollal és Danival. Kellemes pasztkonf-fílingem van, az irodában öt nő nyomja egyszerre a szöveget, a (félig-meddig, még) kívülállók csak lesnek. :-)

2005. november 16.

Fél körül

Luxemburg–Torontó–Szeged konferencia ismét, csak béna a net, alighanem a köd teszi próbára. De ezerszer inkább köd, mint fagy, márpedig holnap éjjelre azt is mondanak, jócskán.

Szóval úgy fest, lassan minden kialakult (az egy beszédünket leszámítva, hmm). Ez teljesen meglepő, és kicsit riasztó is. Az utolsó lutri az, hogy lesz-e Nép. Bocsáttassék meg nekem némi szkepszis/félelem, bármilyen tömegekről regélnek is a többiek.
Na jó, a rendőrségnek 50-100 főt írtam, annyi csak lesz. :-)

Egy

Lássuk az elmúlt másfél nap fontosabb eseményeit.
A képviselő néni tegnap felette mézesmázos volt, természetesen kijön, és a „közös céljaink” meg hasonlók.
Lement a VTV híradójában a cucc, állítólag korrekt volt, és a műsorvezető (?) hölgy eléggé nekünk drukkolt, ahogy mondták, akik látták. Eddig jó.

(...) Közben fél szemmel a „szolidaritás éjszakája” szókapcsolatra kerestem, és megáll az ész: benne vagyunk a Magyar Kurírban! (= Katolikus napilap!) (Az „Ifjúság” rovatban, teszem hozzá...)
Meg megvan az is, am/kit kerestem... ;-)

Este a Dugó téren voltam olyan ökör, hogy ráköszöntem arra a halljakendre, akivel a néninél találkoztam. Gyorsan kiderült, hogy ő a néni kampányfőnöke, és meglátta bennünk a lehetőséget... Bicskanyitogató volt.
Közben az egyik emberünk is elmesélte, hogy a szerelm(es)e, akit erősen tiltottak tőle a szülei (mezaliansz) — délután öngyilkos lett.
Biztos jó nekem ez az özvegyek-és-árvák-gyámolítója téma?!

Ma? Reggel Alsóváros, lement rendben a reggeli. Plakátoltunk is, persze. Utána nekiláttam mindmappelni a holnapot... mi tagadás, nem kis feladat. Most mégis úgy fest, hogy menni fog.
Közben hívtak az MTI-től esment, hogy mi is lesz a program, meg hogy jön valaki majd, és keres. És ami a legjobb volt: hogy mondanék valaki „kontaktot” Pesthez, mert az UE oldalon nem talált. (Rég feltűnt, hogy elég nehezen követkető az oldalszerkezet, de hogy ennyire...?)
Amúgy meg ez jött az UE-listán: a NOL szerint ők szervezik a szegedi és a pécsi eseményeket is. :-) Mindegy, engem annyira nem zavar.

2005. november 14.

Három

A városi tévével kezdődött.
Aztán jött az MTI, hogy kiküldhetik-e a heti sajtótükrükben az elérhetőségeimet.
Aztán a HÖKkentőtől telefonált egy srác.
A mai Szegedi Egyetem lehozta a programajánlóban.
Délután lenyomtam a tévényilatkozatot a Klauzál téren. Az egyetlen említésre méltó a tévések utolsó mondata volt: akkor most mennek, megkérdezik a Belváros önkormányzati képviselőjét...
Egy órával később egy hölgy hívott a jogi karról (ki tudja, miért, ettől kicsit megborzongtam), hogy ő szervezi a Közéleti Kávéházat, és érdekelné az ügy, találkozzunk holnap.
Tíz perc múlva már tudtam, hogy ő a Belváros önkormányzati képviselője. De ezt az ismeretemet holnap, ha nem muszáj, nem kötöm az orrára.

Amúgy ma végre megszületett a levél, íme.
Demonstrációra hívunk mindenkit, aki észrevette, és tarthatatlan-
nak érzi azt a társadalmi kirekesztést, amely a hajléktalanokat
övezi országszerte, Szegeden is.

Azt tapasztaljuk, hogy a szegényekkel, koldusokkal szembeni indu-
latok egyre élesebb támadásokhoz vezetnek, s közben a sűrűsödő
közönyben elvész az emberi méltóság -- mindkét oldalon, hiszen ha
mi nem adjuk meg nekik azt a méltóságot, amelyet meg kellene
kapniuk, akkor a saját ember-ségünk is csorbát szenved.

A szolidaritás éjszakáját november 17-én csütörtökön este 7-kor
kezdjük a Klauzál téren. A programban szerepel egy budapesti
hajléktalan-színtársulat, költők és utcazenészek; lesz tűz, meleg
tea és zsíroskenyér egész éjjel. Néhány szem almáért Schäffer
Erzsébet dedikálva leküldött novelláját olvashatja mindenki; s
közben lesz mód tájékozódni mindenki által elérhető segítség-
nyújtási lehetőségek felől is.

Várunk mindenkit, aki elfogadhatatlannak tartja a szegényekkel
szemben eluralkodott ellenséges közhangulatot. Ha egyetért, kérjük,
továbbítsa ezt a levelet ismerőseinek is.

Az Egyetemi Lelkészség önkéntesei
és a Védegylet szegedi csoportja
http://szolidaritas.lelkes.hu/

Szeged, 2005. november 14.

2005. november 13.

Nagy kő (és Négy, különben)

Legalább 55-60 levél a Filmkultúra (vélhetően feltört) levlistáján jött (ahol eddig kb. havonta egy értesítés az újdonságikról). Éljen-éljen. Valószínűleg senki nem örült ennek ennyire az áldozatok közül...
(Más kérdés, hogy az olvasottak között is jó volna egyszer rendet vágni. Majd decemberben.)

Collapse

Csak egyéni, nyugalom. Túl vagyok egy talentumos hétvégén (ebben a szezonban egyúttal az utolsón), Petivel, és jó volt. Vagyis hát ennyire nem egyszerű, de sokat tanultam.
Itthon (ez most éppen Szeged, persze nem otthon, Gabssy gépénél) 71 db olvasatlan e-mail fogadott, persze halmozódik már egy ideje, de az is igaz, hogy Szentmihályon is wapozgattam párat. Agyrém. Közben sikerült jókora hatáskör-túllépést elkövetnem, azt hiszem: aláírtam a DM-nek írott olvasói levelünket mint Katolikus Egyetemi Lelkészség (+ a nevem, persze). Nem érdekel, csak menjen.
Ki kéne osztanom párszáz szórólapot az esti vonatoknál, de nem fogok.
Ahogy holnap lesz a napja annak is, hogy először hagyom ki a fordításórát.
Egyszerűen alkotói szabadságra vonulok, és nekifexem a szakdolgozatnak.
Meg kiagyalom, hogy mit olvassunk csütörtök este a Nemzetközi Caritas leveléből.
És megpróbálok nyugodtan aludni. Mondjuk 8-8 órát szerdáig. Istenem, de szép volna...!

LESZ.

Ui.: Isten éltesse a Szilviákat!

2005. november 10.

Hét

Tegnap elvesztettem egy csatát. Tudom, min, rossz volt a stratégiám (vagy tán nem is volt). De fáj rettenetesen, még mindig nem tértem magamhoz belőle. S nem csak magam miatt fáj.

És erre Attila ma ezt írta:

„Mi régen voltunk utoljára újoncok (...), tény. Tény, hogy valamit elkezdtünk. Életet? Berendezkedést? (...) Hát valamit, annyira valamit, hogy nem volt rá más szó: ugyanekkor nekünk ez a valami kézzelfoghatóan ott volt, oly módon, hogy már nem lehetett nem folytatni.”
„Mert valamit mégis elkezdtünk, és most nem kiabálhatok, hogy Nem-ér-a-nevem! ...”
(Ottlik: Buda)

Hogy érezhet valaki ennyire távolból ennyire pontosan?

2005. november 8.

Kilenc

Hát, ilyen villantós meghívónk biztos nem lesz, de azért nyomjuk ezerrel. Ma éppen paravánszerzési móka volt, a rajz tanszék egész megértő, csak nem időjárásálló az eszköz...
Amúgy hajmeresztően pörgős volt a nap, és hol van még a vége... A hátralevő órában (hétig) meg kell írnom a plébánosoknak a levelet, hogy hirdessenek minket vasárnap a mise után.

2005. november 7.

Tíz

Ismét ebben az okosságszagú intézményben (called TIK). :-)

A tegnapi (kb. két A4 oldal terjedelemre rúgó) szolidaritásos levelemhez persze az éjjel meg ma a vonaton még eszembe jutott 6-8 pont, szóval mindjárt írom a kiegészítést. Csak legyen igaza Prohászkának... „Meglesz... Gyerünk!” Amúgy estére teljesen fölpörgettem magam a dolgon, legalább egy órán át nem bírtam elaludni, csak írtam a telefonba az újabb és újabb emlékeztetőket.
Meg váltottam pár sms-t Tamással, meg beszéltem Gabssyval — miért is ne éjfélkor próbáljuk kitalálni az überfrankót arra a kérdésre, hogy honnan lesz a Klauzál téren internet a Rádió Mi-nek.

Ma végre találkoztam (A)Nikóval, éppen súgó a színházban, tökjó-tökjó. (OK, ő unja, de örülök neki, mármint hogy előkerült egyáltalán. Bár ez így nem korrekt, mert én se kerestem. Mindegy, a lényeg, hogy találkoztunk.)
A clubban (ez is Anikó-szó :-)) nagy élet volt, alig fértünk el az asztal körül.

Ja, a yardra csütörtökön végül nem Gabssy, nem is Andi, hanem egy barátnőjének az édesapja ment be, de a lényeg, hogy megvan az igazolás, és állítólag mindenki nagyon-nagyon kedves, egyetértő és segítőkész volt.

Ittend lehet olvashatni AzUtcaEmbere nyiltakozatát, egészen pöpec lett szerintem.

2005. november 6.

Megjöttem

Home, sweet home egy estére esment. Tegnap este még sokkal komolyabb dolgokról írtam volna, de mára köddé foszlott az akkori elkeseredés. Csak az örök tanulság maradt, az sem újdonság már régen: soha ne vitatkozz a Nagy és Okos Bátyáddal, aki maga a Tiszta Intellektus.

Megtanítottam a szüleinket skype-olni, fölírtak minden lépést, remélem, nem vész el a cédula. Miért ne beszélgessenek Gáborékkal ingyen, ha úgy is lehet?

A napokban írt Tamás óbudai (ex-sj) szobatársa, hogy lektorálnám-e a könyvét... Hja, ha egy üzlet beindul... :-) (De félek, három héttel így is halasztan fogom, ha megoldható. Ha meg nem, akkor így jártunk. Most nem megy.)
Aztán ma Míra írt szép hosszú mailt. Hány hete is gondolkoztam, hogy írok neki?
Meg egyéb jó hírek is vannak, pl. már tudom, hol születik az osztály második babája.

Nna, most pedig szedjem már végre ösze magam, és írjam meg azt a nagyon régen halogatott mailt a szolidaritásos teendőkről. Irgumburgum.

2005. november 4.

A nyolcméteres bankár

Sajna nem találok róla fotót, pedig igazán fess legény álldogál a helyi banknegyed élén...

2005. november 3.

Újabb adrianmole-os fortyogás

Én lennék az egyetlen nő Európában, aki nem akar csípőnadrágot venni télvíz idején?! Vagy csak nem volt elég türelmem a kb. nyolc végiglátogatott boltban addig keresni, míg valamelyik polc legmélyéről előkerül néhány normális őszi-téli nadrágnak való is?
A nap fénypontja kétségkívül a kávézó volt, ahol a képeslapokat megírtuk. (És ahol mellékesen, míg a vécét kerestem, rámzáródott az ajtó... De a pincérlány rövidesen a segítségemre sietett.)
De azért helyes ám a város, sokat lehetne benne bolyongani... ha lenne kivel.

Ja, és délután fölhívtak a rendőrségről (jó szellemem, hogy egyáltalán fölvettem), hogy holnap 1-kor be kéne mennem az igazolásért. Türelmesen elmeséltem, hogy momentán ezt nem tudom megtenni; úgyhogy fölhívták Gabssyt is, aki delegálta Andit.
Mindezzel persze semmi baj nem lenne, ha X-Y Jenő (al/fő)hadnagy nem biztosít a múlt héten, hogy kiküldik postán.

2005. november 2.

Metzet




Most csak ez a két kép Metzből, lusta vagyok válogatni. ((Ezért nem szeretem a digitális gépet. Másrészt persze azért szeretem, mert máris itt vannak a fotók.))

Amúgy ambivalens kicsit, az összkép, vagy -érzés, vagy nem tudom. Valószínűleg nem sokáig bírnám azt az életmódot, hogy közel s távol az egyetlen barátom a férjem, akivel viszont egyetlen percre se maradhatok magamra, mert nincs kire bízni a babát. Ha ehhez még hozzáveszem, hogy a nyelvben is bizonytalanul mozgok, és sehol egy mozi, ne adj' Isten, egy színház, amit tisztességesen megérthetnék... Erre biztos születni kell.

Tükör által kristálytisztán

Gáboréknak rendkívül jól megvilágított tükreik vannak, amelyekben rendkívül jól látszik az összes ragyám. Ez így elég adrianmole-os, de akkor is bosszantó.
Megyünk Metzbe ma.

2005. november 1.

Gyorsjelentés

Luxemburg rendezett, de nem sarkosan. Szemét nincs, lakók se nagyon. Gyereket még nem láttam, nyugdíjast néhányat, meg a pályaudvar körül volt némi élet. (Az első, aki föltűnt, egy mankós néger anarchista volt. :-))
Voltunk a temetőben: kövezett, és nagy tálakban viszik ki a virágokat. (Valószínűleg nem lopja el őket senki.) A gyertyagyártás monopólium lehet, mert ahol volt (olyan nagy, piros, csavaros fedelű műanyag tokos), ott mind egyforma volt. Semmi központi kereszt, ellenben egy hely sajátosság: minden sírkövön van egy kis bronzdobozka egy ágacskával.
Luca unokahúgom egyre gömbölyűbbnek látszik. :-)