2005. december 26.

Kész az ágyam

Papával délelőtt előbb átjátszottuk a régi dupla ágyat a volt szobámba, aztán összeeszkábáltuk az újamat. Egyszerűen gyönyörű. A matracnak még van némi gyár-szaga, de majd kiszellőzik, most megint nem leszek egy ideig.
Délután megnéztük a Játszik még a szív c. angol marhaságot. (Vajon hogy lett ez a cím a The Truth about Love-ból?)
A Mammut aljában bolyongva az a zseniális ötletem támadt, hogy a parkolók (de különösen a parkolóházak és mélygarázsok) helyeit valami módon meg kellene jelölni. (Utóbbiakban végképp semmi viszonyítási pont nincs.) Mondjuk szektorokra osztani betűkkel és/vagy számokkal. Nem igaz, hogy más nem szokott eltévedni bennük.

Holnaptól nem leszek itt... új ország, új kalandok...

Ja, és
Karácsony második napja van,
köszönt és minden jót kíván
két gerle
és egy csíz a csupasz körtefán.

2005. december 25.

Narkolepszia?!

Ma is fél napot aludtam. Rémes. Na jó, nem annyira, csak nem értem.

Karácsony első napja van,
köszönt és minden jót kíván
egy csíz a csupasz körtefán.

2005. december 24.

Kutyát pisiltetni 8-tól éjfélig tilos

Rorátés-alvós

Reggel átmentem Szentistvántelepre, Borival rorátéztunk. (Szerencsére Papi átvitt, különben vagy fél hattól ott szobrozhattam volna, vagy csak 6:10-re érek be.) Beszéltünk is utána kicsit, reggeliztünk, miegyéb.
Itthon aztán aludtam tovább 11-ig.
Azóta ajándék-fabrikálás (nem nagy sikerrel :-( ), ebéd, mailolvasgatás — valahogy annyira bénák ezek a kör-üdvözletek. Persze ne szóljak egy szót se, idén egyetlen lapot se írtam. :-(

A bátyám átküldte az ENSZ grúziai missziójának oldalát, bár sajna a linkek jó része nem jön be az alapértelmezett idő alatt.
Tényleg, előbb-utóbb képek is lesznek...

2005. december 23.

Virtuális veszekedés

Hát kiborult az LT-bili, én rúgtam föl. Mindegy, továbbra sem bánok semmit (talán a kissé éles hangon túl). Muszáj valakinek néha rámutatni, hogy homlokegyenest ellenkeznek az álláspontjaink egy s másról.
„A jó munkatárs nem csak ígér, be is tart”, ahogy Ivettől megtanultuk volt.

Tegnap megnéztük a Narniát, nagyon kedves.

Ma meg lett matrac a szép új (holnap megkapandó) ágyamba: a matrac-eladás is szakma. Velem-korú srác vezetgetett, elképesztő szak- és kereskedelmi értelemmel.
Utána föladtam végre a lelkes karácsonyi lapjait is: sajna csak a két ünnep között fognak megérkezni, de hát a többi lelkészségtől mindeddig mi se kaptunk egy sort se.

2005. december 22.

Itthon, pizsamában

Olyan jó meleget ontott a cserépkályha, hogy sehogy sem volt kedvem föltápászkodni.
Most meg itt ragadtam a gép előtt.
Végre kiszortíroztam az utóbbi napok mailjeit (valami miatt kettőt-hármat sokadszorra sem hajlandó mappába tenni, nem értem), böngészgettem kicsit a Tudatos Vásárlót, cseteltem Timivel — most már tényleg ideje volna nekilátnom a dolgaimnak (mosógép, porszívó, posta).

2005. december 21.

Successfully arrived at 11 a.m.

...és mostanra talán a cuccom is Prágából...
Nagyon nehezen érkeztem meg úgy igazán, lélekben is, talán az időeltolódás is, a hosszú repülés (visszafele majd' 4 óra volt az odafele 3 óra 20 perces út), a cécó a csomaggal (bár egyszerűbb volt, mint vártam, helyben volt a meléves néni és a szállító cég is)...
Lefele jó volt, rózsa, autópálya, Fűszál.
Aztán itt LT, méghozzá megosztókörrel a végén, nyögve nyeltem, de eltelt, talán ki is alakult valamennyire. Furcsa, mikor ilyen nagyon különböző véleménnyel vagyunk egymás munkájáról (mármint az illető meg mi).
Este hajléktalankarácsony, jó vót, sose vót még ilyen jó. Tényleg, valahogy türelmesek voltak a népek. És Zsoltot is minden további nélkül kinn lehetett tartani az afterpartyról.
De a legeslegjobb mégiscsak az volt, hogy délután a koli ajtajában egyszercsak ott állt előttem Attila és Ildi. Csak úgy, a semmiből. És lett nagy öröm.

2005. december 18.

Talán eltűnök hirtelen

Most elpakolom a Sárit, mert ebéd után kicsekkolunk. Hogy az SKSK Georgiánál, már ha bejutok egyáltalán, férek-e nethez, az majd kiderül. Ha nem jutok be az irodába, akkor válik really interestinggé az ügy, mert akkor nincs hol laknom. Tiszta Bákó-fíling.

GCS

Azt hiszem, a general communication skillem néhány nagyságrendnyit nőtt az elmúlt napokban --- although there's still room for improvement...
Most Abschieds- avagy farewellparty egymásnak üzenéssel (kiscetlin, borítékolva). Talán kibírom, hogy csak a repülőn olvassam el őket, jó lenne.
Jut eszembe, a Luca-céduláimat csütörtökön írtam meg, és azóta se jut eszembe húzkodni belőlük. :-(
És a polonéz jó tánc. :-)

2005. december 17.

Munka

A tegnapi nagy lazítás után most munka van, ezerrel. Vicces persze egy olyan szervezetenek keresni nemzetközi projektet, amelyiket valójában még sose láttam... De azért egy-két guideline (minority & social issues) mentén el tudtam indulni.
Ebédnél Leóval, az osztrák trénerünkkel beszélgettem kicsit: mint kiderült, szociális munkásként végzett, és dolgozott is benne hét évet többek között Dél-Amerikában.
Ez persze még kevés lenne indoknak, de már korábban megfogalmazódott bennem, hogy valami miatt Pontyosra emlékeztet. :-) Lehet, hogy innen is a szimpátia (meg persze onnan, hogy Javier angolja enyhén szólva is nehezen érthető: a j-k (y) helyett jobbára dzs-t mond, az s-ek (sh) helyett sz-t; Aniának meg valahogy az elején nem volt annyira vonzó a stílusa. Aztán róluk is kiderült, hogy teljesen jó fejek, nyilván).

Van emberi fejlődés

Már akkor gyanút fogtam, mikor kijött az új verzió, de mivel az aljára az volt írva, "Ha nem megy, próbálkozzon a legújabb Explorerrel", végül nem tettem kísérletet mind a mai napig. A Sárin viszont valami miatt nem indul az official böngésző, úgyhogy végre kipróbáltam a Tűzrókán is, és valóban, incredible but true: fut a webbank!
A másik, ami a címhez már nem kapcsolódik: a bejövő hívásaim nemes egyszerűséggel 81881800 néven jelennek meg a telefonon, úgyhogy ha akarnék, se tudnék visszaírni, hogy sorry, nem venném föl most inkább. Ha olvas olyan, aki keresett (volna) a napokban, annak így jelzem.

2005. december 16.

Délelőtt tanultam néhány újabb "energizáló" játékot, meg egy modellezőst is lenyomtunk arról, hogy hogyan is viselkedünk idegen kultúrákban. Érdekes volt, bár a szerepkártyákat talán érdemes lett volna úgy állítani össze, hogy legalább egy minimális átjárhatóság legyen köztük.
Menet közben zajlott a coffee break, amelynek során kiderült, hogy itt is van placsinte. Krumplival töltve.
Utána megkaptuk a stexet, aztán meg sétáltunk egyet a belváros közelebbi részén. Láttuk Szaakasvili köztársasági elnököt is ebédelni egy étteremben. :-)
A saját asztalunknál az azeri sráccal beszélgettem, mesélte, hogy Azerbajdzsánban egymillió menekült él. Köztük ő is. 15 évesen Örményországból úszta át a határfolyót a dicsőséges szovjet hadsereg elől.
Van ebben valami elképesztő így testközelből.
Ebéd után kisebb csapatokban mentünk a parlamenthez, mindegyikkel egy-egy grúz is, hogy mesélgethessen menet közben. Jól választottam. :-)
A parlament majdnem annyira riasztó építmény, mint a Casa poporului Bukarestben. Olyan, mint egy a szükségesnél kb. négyszer nagyobb vasútállomás. Mindenesetre csináltam pár képet, egyet az ülésről is, szerencsére csak később közölték, hogy nem kéne. Éppen az egészségügyi miniszter beszélt valamit a költségvetés kapcsán. Aztán az ellenzékből állt ki valaki, és nem sokkal később le is léptünk. Annyi azért kiderült, hogy ott is a kong az ülésterem, és ott is elég harciasak a felszólalók. Meg ki is vannak vetítve, ami nem tudom, nálunk hogy van. (Az viszont szerintem béna, hogy egymás mügött ülnek, semmi félkör vagy ilyesmi.)
2xx képviselőjük van. Nekünk is, nem? És egyelőre duplaennyi a lakosság. A parlament meg ugye még a XIX. századi viszonyokra épült volt.
Láttuk a '21-es alkotmányig érvényben levő törvénykönyvet, aztán az új alkotmányt ('21-ben pár hónappal később lerohanta őket a SZU, as it was usual that time) azon az asztalon, amelyiken aláírták '95-ben. Az is kiderült, hogy az új zászlót valami festő tervezte, ami kicsit különös, mármint az egész ötlet, hogy "tervezzünk nemzeti zászlót", de hát ha egyszer így adódott. A címerükben pedig Szent György van, fogalmam sincs, hogy került oda. Fölötte a hét csillag az ország hét régióját szimbolizálja.
Utána free time, coffee, shopping. :-) Vettem "cserepet a falra" Pomázra, fából. Kicsit Csontváryt idézi bennem, megtetszett. Néztem grúz nyelvtant is Norbinak, de félek, 50 euróért annyira nem lesz izgi.
Most pedig nemsokára Cinema Night, hozott filmek a Solidarnosc-tól ki tudja, meddig.

Éledezés az intercultural night után

De mindenek előtt és legfőképpen: idesüssön mindenki, aki ismeri és szereti Ibolyácskát! :-)
Szóval én viszonylag gyorsan eljöttem, meg igen igyekeztem is alig inni, de még így is katasztrófa volt a fölkelés. Próbálom az időeltolódásra is fogni, meg a szoba is elég sötét, részben mert "kutyaólas" technikával építették be a tetőteret, részben mert reggelente köd van.
Szóval az egyetlen, ami aktivitásra serkentett, egy sms volt, köszönet az elkövetőnek.
Tegnap vacsora után benéztünk a belvárosba: gyönyörűséges. Egy csomó szebbnél szebb ház van, kicsik és nagyok, nem mellékesen egy IV. századi templom...
Aztán intercultural evening/night, hadd ne mondjam, hogy elképesztő alkoholmennyiséggel. Nem tudom, felsoroltam-e a résztvevőket nemzetiség szerint: van galíciai spanyol, holland, osztrák, egy lengyel Angliából és több Lengyelországból, van két észt lány, és aztán ukránok, oroszok, egy belorusz, egy örmény, egy azeri és a grúzok, természetesen --- nos, ezen népek jelentős része vodkagyártó és/vagy legalább -fogyasztó nagyhatalom...
Mindenesetre én elég gyorsan leléptem, bár ez sem ment problémamentesen, miután valahol a teremben elhagytam a kulcsot. Végül kértem és kaptam egy pótot a recepción, de ha nem került elő ma reggelre, akkor igen kényelmetlenül fogom érezni magam.

2005. december 14.

Sétáltam

De most a vacsora a legfrissebb élmény... Összejött mostanra mindenki (vagy legalábbis jó sokan lettünk), leültünk három asztalhoz, és nekiláttunk.
Volt valami jó túrós lepény (egy-egy szelet fejenként), sajt, saláta (csirkéből is), az a lapos kenyér, amivel tegnap is találkoztam... Ja, meg valami ketchup-szerűség --- szilvából. Nem lesz a kedvencem, de megkóstoltam becsülettel.
Gondoltam, nem etetnek éppen agyon minket, de nem is baj, tavaly Bukarestben majd meghaltam az örökös zabálástól. Az ebéd viszont kimaradt ma, úgyhogy nosza, azért csak-csak eszegettem.
Aztán egyszercsak khoztak kinek-kinek egy tányér levest. Savanykás volt és krém-, többet nem sikerült kiderítenem róla, de mindegy is. Kicsit csodálkoztam, hogy a végén, de hát hideg kaja elé tényleg fura lett volna.
Megettem, és épp indultam volna... amikor megjelent a főétel is. Amolyan jobbfajta hamburgerhús sütve, petrezselymes krumplival.
És én ökör megettem a kétharmadát.
Inni üveges és szénsavas almalevet ittunk, meg volt mentolízű esztragon-szörp is valami rém bizarr abszinthzöld színben.
Az asztalnál egy időre az orosz lett a lingua franca, lévén a társaságban egy azeri, egy abház-grúz, két észt --- a többeieket nem mind tudom, mindenesetre egy francia (egzóta) és egy olasz lányka ült még a túlvégen, mi hallgattunk. :-) És egyszer megint megéreztem azt, amit Bukarestben, Moldvában és egy-egy percre Erdélyben is: hogy itt én nyugati vagyok. Elég furcsa.

A délután során lett szobatársam az orosz Rosanna személyében.

A városi sétáról meg majd legközelebb. Mindjárt kezdődik a program.

2005. december 13.

Gaomardzsosz Szakartveló!

Azaz dicsőség Grúziának, ékes grúz nyelven. Az ábécéjük lenyűgöző, megcsodálható pl. a parlament honlapján (a karakterkódoláson lehet, hogy állítani kell); a nyelv kicsit kemény nekem, sok benne a mássalhangzó, de legfőképpen semmi általam ismertre nem hasonlít.
De kezdjük az elején.
7.00 Budapest, Ferihegy 2: Biztosítás-felvétel a másik terminálon arranged by Gabssy (miért is jegyeztem volna meg/fel a számom...), check-in: a hátizsákom Tbilisziig, engem csak Prágáig.
8.15--9.10 Első felvonás Malév--CSA színekben, olyasfajta géppel, mint tavaly Bukarestbe, de sajnos ezen nem volt képernyő, pedig érdekes lett voln tudni, hol járunk. (Reménytelen köd volt végig.)
9.20 Prága, tranzit-csekkolás Tbiliszibe, és várakozás, sokáig, közben Jančar, Zajgás a fejben.
12.00--18.30 Második felvonás, az út időtartama kb. 3 óra 20 perc, a többi az időeltolódás. Jó rövid délután volt, mert már sötétben landoltunk...
Közben még valamikor az első fél órában (éppen hogy kényelembe helyeztem magam a rendelkezésemre álló három ülésen) mellém pattant egy igen szép szőke leányzó, hogy "Are you from Hungary?" Mint kiderült, ő Thea, az egyik észt résztvevő, aki tudta, hogy nekem is azon a gépen kell lennem, és (ahogy én is kiszúrtam őt még a váróban) kizárásos alapon úgy gondolta, én lehetek. :-) A szimpátia pillanatok alatt kialakult, engem a barátságossága nyűgözött le, neki meg, gondolom, elég volt, hogy Márton ajánlásával jövök. :-) Közben azért rájöttem, hogy a szoci(l)abilitásom lesz a gyenge pontja ennek a hétnek...
Szóval ez a gép a CSA és a GA koprodukciójában repül, aminek kb. annyi volt a jelentőságe számomra, hogy a grúz gépen a szemlátomást inkább-grúz-mint-cseh nők a cseh társaság ebédjét szolgálták fel (a legjobb a majonézestormás káposztasaláta volt :-)). Ismét ablak mellett és ismét a szárny mögött közvetlenül ültem, nagyjából az első, amit ki tudtam venni (igaz, inkább a ködtől) a Fekete-tenger partja volt, aztán a hegyek.
A reptér just like any other, itt az okozott némi izgalmat, hogy meglesz-e az utoljára Pesten látott zsákom (meglett), valamint hogy Thea talált egy észt fickót.
Aki aztán kint a reptér előtt gyorsan bemutatott mindkettőnket egy magyarnak. :-) Zoltánnak hívják és csütörtökön megy haza, ennél több nem derült ki, de akkor is igen jót mulattunk. Eközben befutottak az itteni szervezők is, elhoztak a szállodába, és azóta végképp hawaj van.
A hotel valami csuda. Lepakoltam a szoba közepén, megtaláltam a(z egyik) hálókábelt, bedugtam a Sárit, és ihaj-csuhaj. Közben mondjuk tiszta elővigyázatosságból, nehogy összeakadjanak a frissítés során, letöröltem a Y! Messengert --- majd rájöttem, hogy a honlapról egyedül letölthető 7.0/5 verzió nem fut a ME alatt, úgyhogy a msg-nek ezennel vége. Viszont a szkájpon beszélgetni is tudok, mint kiderült.
Különben meg az egész berendezés fa, nem az a nagyon letisztult (steril?) nyugati design, inkább kicsit sárgásabb, amatőrebb és talán románosabb, de nekem nagyon bejön. A radiátorok elé ülőalkalmatosságok vannak eszkábálva, most is egy olyanon ülök.
Zuhanyozás után elindultam vacsorázni, és közben benéztem a konferenciaterembe: a lélegzetem is elállt a gyönyörűségtől. Kb. mintha a budai várat látnám háromszáz méterről, olyan a kilátás. (Fűtőtest nincs a helyiségben, de mi az nekem.)
Az étteremben is kb. hasonlóak a kilátások, meg jót is ettem (gombával töltött pisztrángot valami lkenyérféle dologgal). Mellettem egy nagyobbacska társaság mulatott, és tényleg megfigyelhető volt, amit Márton mesélt, hogy a tószt-mondásnak miféle rituáléja van. Igaz, egy szót sem értettem belőle (az elmaradhatatlan gaomardzsoszon túl, természetesen), de így is érezni lehetett a pillanat jelentőségét. (Ha a csapat emelkedett hangulata bele-bele is szólt néha.)
A pincérnél jobb az angolom, a recepcióssal kb. azonos, Theához képest viszont fasorban sem vagyok. És ez frusztrál, mert vélhetően a többség inkább ilyen lesz.

2005. december 12.

Megjártam a világ végét

Az éjszaka is izgalmas volt: a latolgatás, hogy feláldozzam-e a látogatás célját — jelesül a beszélgetést Az Élet Dolgairól Szisszel, szigorúan négyszemközt — pusztán azért, mert János ottfelejtette magát. Végül nem tettem, és milyen jól (nem).
A hazafelé stoppolás szintén nagy kaland volt, 4 teher- és egy személyautó. Az első kamionostól kaptam egy tahográf-korongot, és úgy tűnt, be is jött egy darabig :-) , a legrosszabb kör kb. 15 perc várakozás volt; viszont a személyautós egy vidám olasz volt, aki úgy húsz perc után egyszercsak azt találta kérdezni:
— Sex nista?
Biztosított, hogy fizetne, de megingathatatlanságomat látva rövidesen bocsánatot is kért. És nevetett közben, olyannyira, hogy máig se tudom, mennyire volt komoly.
Talán jobb is.
Aztán Érdnél még egy tisztességes ácsorgás a sorban (körforgalom épül, vagy mi...), de az már nem vele, szerencsére.
Végezetül még bebóklásztam a Westendet, hogy a mamám ruhajegyein végre vegyek magamnak egy s más göncöt, mert a helyzet már régen tarthatatlan. És végül vettem is két fölsőt meg egy nadrágot: utóbbiról kb. az minden jó, amit el lehet mondani, hogy tetszik, és éppen jó is méretre — se nem téli, se nincs dereka, megvarrva se valami nagyon minőségin van — de mit csináljak, ha ennyire alább kellett adnom.

És holnap indulok a Még-Világvégébbre. :-)

2005. december 11.

Nagy vigyor

A bátyám énjei. :-)

No web site is configured at this address.

Ez fogad a www.elvira.hu alatt. Éljen-éljen. De ennél is sokkal jobb, hogy állítólag mától a telefonon megrendelt helyjegyeket 24 órával az indulás előtt át kell venni. Értsd ha IC-vel akarok menni, akkor előbb zarándokoljak be a városba a jegyemért. Vagy hát persze megvehetem leszállás után is rögvest a visszamenőt...
Egyre erősebb az az érzésem, hogy módszeresen verik szét a MÁV-ot, hogy aztán olcsón lehessen túladni rajta. Mert, mondjon bármit a kormány, előbb-utóbb azért el fogják adni.

A Kossuthon egy dagesztáni terrorizmusellenes konferenciáról meséltek. Arra kaptam föl a fejem, hogy „Dagesztán festői észak-kaukázusi ország”... Szóval időnként fel-felrobbantanak egy-egy autót... De Dagesztán még csak nem is határos Grúziával.

Délután elnézek Gyepükajánba Sziszhez, aztán holnap visszafele (Devecsertől Fehérvárig mindenesetre biztosan) stoppolok. 170 km-re 2300 Ft (buszjegy) kicsit soknak tűnik.

(Elvira időközben meggyógyult.)

2005. december 10.

Szabadság és felelősség

A tegnapi nap két kulcsszava.
Stoppal jöttünk Gabssyval Pestig, egy kissé szögletes, de alapjában véve jó fej ürge hozott el. Aztán próbáltam kordnadrágot nézni, de tök hiába, meg kartont Ágicáéknak az elpusztított helyett — hasonlóan sikertelenül. Az egyik ötvenes-forma eladónő csont nélkül letegezett, kedvem lett volna egy hangos sziával köszönni el.
Aztán Szeráj, falafel, beszélgetés, döntés — döntetlen.
Este osztály-adventezés, 10-12 ember, a forma sajnos előadás, de volt mit meríteni belőle, jócskán. És előtte-utána váltottam párakkal pár mondatot, az is jólesett.

Amúgy meg ma van Az emberi jogok világnapja.

2005. december 9.

Isten a Mignonban

Tegnap az említett kocsmában istenélményem volt. Andinak hívják.
Lehetne még sokfélét, de inkább mégis csak pár link: egyrészt az önbizalomnövelő, aztán néhány jótanács a karácsony előtti hajtépéshez...
Ma még ki kell derítenem, van-e a Pannonnak szerződése legalább egy grúz szolgáltatóval.

2005. december 7.

Újraolvasás

Tegnap este a fürdőben sokadszor is végigolvastam ama bizonyos Buda-darabot: egészen átértelmeződött. Ettől lesz irodalom?
Amúgy meg amik eszembe jutnak: a románóra igen jó volt, kezd valamiféle képem kialakulni pl. a jelzők és jelzettek egyeztetéséről. Továbbá benéztünk a városi tévéhez, összevágták a tegnapi anyagot, teljesen meghatódtam magunkon (azon túl, hogy a hangom valami borzasztó... mert ugye a jó Isten megóv minket attól, hogy úgy halljuk, ahogy mások...). Közben az is felmerült, hogy bevágunk egy sor címet, hogy hová lehet ruhát stb. vinni. Csak írjam össze még holnap, mert pénteken hazamegyek, és legközelebb 20-án jövök csak.
S végül egy írás a csokimikulások reinkarnációjáról...

2005. december 5.

Grúz szállás o.k.

Lassan vissza is megyek a jegyért.

Gondok Grúzia görül

Szóval vagy 13-án megyek és 20-án jövök (ami éppen három nappal több a programnál), vagy storno, mert csak így van repjegy. Most épp a MEKDSZ-es kontakt lányt keresik nekem, illetve remélhetőleg Márton is megírja az övét hamarost.

Paffy igen örült az operajegynek, szóval ez siker volt. Más ma még nem nagyon, de hát van ez így.

2005. december 4.

All That U Wanted to Know

about Georgia (in numbers). Esetleg a Külügyminisztérium utazási tanácsai (az árfolyam 2003. szeptemberi, hmm), illetve egy talán frissebb, de kevésbé érdekes összeállítás a politikai kapcsolatainkról.
És ami itt a megdöbbentő (számomra): hogy mindezt az európai országok listáján találtam meg.
Közben pedig a Kossuthon (vagyis hát Pasaréten) éppen Gergely atya misézik. Jó nagyon, szeretem hallgatni.

2005. december 3.

Még szebb

Például indul a Grúzia-projekt, immár biztosan.
Gabssy ül mellettem, Tamással skype-olunk, widám. :-)

2005. december 2.

Szép nap :-)

Reggel voltam rorátén, aztán Edóval vonatoztam Kőbányáig. Drága mulatság volt (a 3/4 10-es vonatra még nem adtak 26 év alattit...), de megérte, jót beszélgettünk talentumos meg sokkal inkább nem talentumos dolgokról, leginkább a hajléktalanokról. Ez egyfajta küldetésem nekem, azt hiszem...
Közben telefonált Márti, hogy a nőklapjás cikk nyomán (!) fölhívta a VTV, hogy kijönnének csinálni valami magazinműsort a homelessteamről... Meg mellékesen hogy Nóra (a tanszékről) is bejelentette, hogy nagyon megnézné...
Kőbányán a Pillanatot korrektúrázva vártam meg Gabssyt, aki elvitt a Közalapítványhoz, úgyhogy a képek is visszajutottak épségben. Utána ebédeltünk-beszélgettünk egyet valami környékbeli kínaiban, majd egy kisebb dugó után bár, de még éppen időben átértünk Lágymányosra.
A KIK vicces, nagyon kevesen vannak, de elég jó csapat. Először B. Béla (Nóri, figyelsz?? :-)) mesélt az Ifjúság 2000/2004 eredményeiről, elég érdekeseket... akinek van kedve, nézze meg az anyagokat, tanulságosak. De a legviccesebb mégiscsak az volt, hogy Béla bácsi profilból tiszta Lajosunk. De nagyon! Kicsit gömbölyűbb, és szemből már az arca sem stimmel egészen, de még a gesztusai is.
Aztán szekcióztunk, magam karitatív-szociális színekben, és elég nehezen rázódtam bele, először rém elméletinek tűnt.
Utána viszont tudtam beszélni kicsit Mártonnal, kedves bukaresti túlélő ismerősömmel, aki per tangentem megkérdezte, nincs-e kedvem két hét múlva kimenni Grúziába... Még semmi sem biztos, de jól hangzik.
Gabssy elhozott a Margit hídig, de így is letaglózott, hogy onnan Pomázra egy retúr jegy 731 Ft-ba kerül.
A falura alig ismertem rá, a megszokott helyükön éppen fordítva álltak a buszok, arra pedig nem jöttem rá, hogy honnan kellene most indulniuk.
Itthon a leadás örömére tojáslikőrt ittunk, és gurultunk a rötyögéstől mindenféle régi-régi történetek kapcsán. Rég volt már ennyire jó a hangulat.
Szóval szép nap volt.

2005. december 1.

Advent

Ezen a sablonon nem látszik, ha link a cím (de legalább nem is csúnya), úgyhogy katt (meg az előbbinél is).
Germanofon irodalombarátoknak pedig a Literaturcafe kalendáriuma.

Alkoholkalulátor

Ajánlom mindenki figyelmébe. :-)

Harmadnap

Szóval mi tagadás, így visszaolvasva igen sokatmondó a múltkori... Aztán a tegnap este is hasonlóképpen alakult, merthogy ugye „alea iacta est — igyunk egy kanna szeszt”... Mi tagadás, föl nem szabadultam a leadástól, sőt, de legalább egy ideig nem nyomaszt tovább.
Ma délelőtt átnézegettük Machéval a Lépésenként magyarul első négy leckéjét — egyelőre elég könnyű dolgom van, mert mindent tud csuklóból.
Kicsit ügyködtem a Lelkesen is, billogot ragasztgattam a szép új kottaállványainkra (az EHÖK pályázatán elnyert 9000 petákból... valami százat pályáztunk a kórussal... :-7), próbáltam valami rendet rakosgatni az irodában, tartottam déli imát...
Most hazamegyek még kicsit, aztán közösségvezetői szupervízió Marioláékkal, aztán forraltbor Julival. De csak óvatosan, a negyednapot most nem kívánom elérni.

2005. november 29.

Ennyire már reég voltam alkoholos befolyásoltság alatt

De muszáj volt innunk Gabssyval. Most ilyen idők jönnek, holnap leadoima szakdolgozat', csütörtökön Julival iszunk annak apropóján, hogy a gipszelt kezével (ínhüvelygyulladást kapott a festéksparytől) nem tud Grotowskyra menni.

A legerősebb motiváció a határidő

Tegnap este számomra is meglepő sebességgel bezúztam a pedagógiai portfólió kétharmadát (sőt, a megírandó részeknek a háromnegyedét is, a mai javarészt már csak netes és könyves kutakodás lesz).
A végén holnap délelőtt már tényleg köttetheztek-spirálozhatok.

2005. november 28.

Tanúskodtam

Tegnap este, misére menetben láttam valakit (elmentem mellette, alig lehetett két méterre), aki guggolt a téglapárkány oltalmában, és nagyon el volt valamivel foglalva.
Ma reggel azon a helyen találták meg széjjelfeszegetve a Dóm egyik (így immár csak néhai) perselyét. Ha nem kerül szóba a plébánián, soha többet nem jut eszembe a fószer; így inkább elmeséltem a rendőröknek. Szóval betörtek, vagy lehet, hogy inkább kitörtek, de innen nem folytatom, mert mégis csak.
A jegyzőkönyvet felvevő 30-35 közötti rendőr (hadnagy?) következetesen tegezett. A csengőhangja pedig a szájbergyerek. Azt talán már nem is ragozom, hogy nemigen volt helyesen leírt szó a jegyzőkönyvben... (Viszont egész normálisakat kérdezett, a májusi kollégájával ellentétben — igaz, ez a mostani lélek talán járt is a helyszínen, nem úgy, mint az akkori.)

Amúgy: ez lett az októberi házfoglalásból; ez meg — kapaszkodni! — hajléktalan kisgyerekeknek óvóda Pesten.

S megérkezett Bukarestből is a Diszkriminációellenes Tanács ajánlása a csángókról. Semmi sem olyan fontos, mint a kapcsolati tőke, és ebből a szempontból, bár nem állok éppen rosszul, van még mit tanulnom innen-onnan. :-)

2005. november 27.

A bűvös 45

Persze címlappal, mellékletekkel meg minden anyámkénjával együtt, szóval a nettó 35 még így sem biztos, de már kezdem azt hinni, hogy összejön. Külön köszönet a bátyámnak az uniós részért — remélem, senkit nem fog különösebben érdekelni, mert akkor menthetetlenül belesülök, de — tény, hogy én ezt legfeljebb feleennyiben tudtam volna visszaadni.
És most ebéd, ha lesz mit, remélem.

Reggeli sikerélmény

Gabssy kérdése ismét eszembe juttatta a hetek óta halasztódó tervet, úgyhogy sitty-sutty kártyafüggetlenítettem az immár nem garanciális telefonom. Ez volt a harmadik kísérletem, most eleve az utolsó sorral kezdtem, és be is jött rögtön. Ennyire jó vagyok. :-)
Lehet, hogy írok a listára is, mert az összes plébániai telefon most jár le (és a többségé ilyen).

2005. november 26.

Verzio 2 & KIK

Emberi jogi dokumentumfilm fesztivál — csak hogy ismét összeérjen minden mindennel.
S mivel a Keresztény Ifjúsági Kerekasztal miatt úgyis fönn leszek a székes fővárosban...

Örvendek

(Milyen béna, hogy a határ innenső oldalán ezt már csak bemutatkozáskor mondjuk, mindenféle beleérzés nélkül.)
Szóval örvendek, mert van egy jó barátnőm, aki fölhívott az előbb, és elmesélte, hogy — SMS-ben bár, de — ráborította az asztalt a Kedves Fiatalemberre, hogy neki ez így nem kóser, ez a csakbarátság, több kellene, úgy ám. Én meg mit mondhattam volna egyebet, biztosítottam, hogy az eddigi praxisom alapján én is így tettem volna, mert eddig bejött. Minden tiszteletem a csendes és titokzatos, várakozó lányoké, de nekem úgy tűnik, bizonyos esetekben az ember lánya holtáig várakozhatna, hogy az ember fia észrevegye magát.
Amúgy meg úgy tűnt, a lépés maga meghozta a megkönnyebbülést-felszabadulást, úgyhogy már megérte.
Ez az egész pedig azért volt most jó nekem, mert kicsit rányitotta a láthatárt a monitoron túli területekre. Végülis tegnap kora délután óta nem volt összesen két óra, amit ne itt az U-ban töltöttem volna. És miközben okosakat írogatok (meg főleg olvasgatok) a biológiai, nyelvi etc. diverzitás áldásairól, magam valami borzasztó monokultúrában járatom az agyam. És már érzem a hatását.

Dühösség

Hihetetlen. Találtam két kiváló országjelentést Monitoring the EU Accessing Process: Minority Protection in Romania címmel (2001-2002, de sebaj, azóta sem sokkal rózsásabb a helyzet) — erre mire nagy gondosan letöltögetem őket, kiderül, hogy kizárólag romákról esik szó benne. Mi ez, ha nem diszkrimináció, a többi minorityvel szemben? Írják rá, hogy On Roma People, vagy valami hasonló, akkor nem dőlök be. Vagy abból, hogy az Open Society Institute adta ki őket, már tudnom kellett volna?

Hanem akkor már:

A tanítónéni a szünet után kérdezi az elsős kisiskolásokat:
– Na Józsika, mit csináltál a szünetben?
– Egész nap játszottam a homokozóban, várat építettem!
– Jól van! Betűzd szépen: épít.
– É, pé, í, té.
– Ügyes vagy, tízest kapsz! Hát te, Pistike?
– Én segítettem Józsinak várat építeni!
– Jól van! Betűzd szépen: segít.
– Es, e, gé, í, té.
– Ügyes vagy! Te is tízest kapsz! Hát te, Gazsika?
– Én nem csináltam semmit, mert Józsi meg Pisti nem akart velem játszani, mert cigány vagyok!
– Ejnye, ejnye, Józsi, Pisti! Ez nem szép dolog. Tudjátok mi ez? Etnikai diszkrimináció. Gazsika, betűzd szépen: etnikai diszkrimináció!

Pszichopato

Trindex-vicc

– Ha ön kényszerbeteg, nyomja meg az 1-es gombot többször.
– Ha ön kodependens, kérjen meg valakit, hogy nyomja meg ön helyett a 2-es gombot.
– Ha önnek több személyisége van, nyomja meg a 3-as, 4-es, 5-ös és 6-os gombokat.
– Ha ön paranoiás, tudjuk kicsoda ön, és mit akar. Maradjon a vonalban, amíg lenyomozzuk a hívás helyét!
– Ha ön hallucinál, nyomja meg a 7-es gombot, és hívását továbbítjuk az anyahajóra.
– Ha ön skizofrén, figyeljen jól, mert a hang megmondja, melyik számot nyomja meg.
– Ha ön mániákus-depressziós, tökmindegy, milyen gombot nyom, úgysem fog válaszolni senki. – Ha ön diszlexiás, nyomja meg a 969696969696969-et.
– Ha ön idegbajos, cseszegesse a kettőskereszt gombot, amíg munkatársunkat kapcsolják.
– Ha ön amnéziás, nyomja meg a 8-as gombot és diktálja be nevét, címét, telefonszámát és anyja leánykori nevét.
– Ha ön poszttraumás rendellenességben szenved, l-a-s-s-a-n és ó-v-a-t-o-s-a-n nyomja meg a 0 0 0-át.
– Ha ön bipoláris, kérem, hagyjon üzenetet a sípszó előtt vagy a sípszó után vagy a sípszó előtt. Kérem, várja meg a sípszót.
– Ha rövidtávú memóriazavara van, nyomja meg a 9-es gombot.
– Ha rövidtávú memóriazavara van, nyomja meg a 9-es gombot.
– Ha rövidtávú memóriazavara van, nyomja meg a 9-es gombot.
– Ha menopauzás, tegye le, kapcsolja be a ventillátort, feküdjön le és sírjon. Nem marad ez mindig így, ne féljen.
– Ha ön kishitű, kérem, tegye le. Munkatársaink túl elfoglaltak ahhoz, hogy önnel traccsoljanak.

Megvan a jószág, a számítógép asztala alá rúgtam be jó mélyre, és ennyire most másztam alá először. A reggeli két hívás alighanem az ébresztő akart lenni, igaz, pár perccel előbb megébredtem.

„Nem jön, hogy higgyem”

Ugyanaz a hajmeresztő helyzet, mint júliusban, csak most — Istennek hála! — nem a szemüvegem, csak a telefonom nem találom. De itt szól valahol a közvetlen közelemben... tegnap este óta. Ilyenkor, de csak ilyenkor utálom, hogy egy pittyenésre van állítva hívás- és üzenetjelzés gyanánt is.
Ez az Európai Utas tényleg jó. Nagyon. Elolvastam a bukaresti összeállítás beköszöntőjét, és szinte kedvem támadt menni. :-)
Meg amúgy is számos jobbnál jobb írást találtam a kulturális diverzitás és a nyelvi jogok kapcsán. Az EU-ról kevesebbet, de sebaj, majd ezt írom le. Csak jó hosszan tegyem...
(...) Nna, nem is olyan vészes. Illetve inkább vezérelveket stb. találok, amelyeknek nemigen van kötelező érvényük, de ez is több a semminél. Közben elolvasgattam néhány nemzetközi jelentést Romániáról, mit mondjak, izgalmasak. Az egyik szerint pl. a megkérdezett románok 81%-a ellenzi a magyar nyelv használatát a közigazgatásban olyan településeken (is, gondolom), ahol magyar a többség. Ez azért túlzás, nem?
És találtam egy lett (!) oldalt — nem csalás, nem ámítás, egészen pontosan „a rendszerváltás körüli időszak kelet-közép-európai kisebbségi emberjogi problémáiról”, ahonnan elérhetők az országok törvényei és a nemzetközi orrrakoppintások is. A másik szépség a „kisebbségi jogi információs rendszer”, amelyben keresni lehet állam, kisebbség, dokumentumtípus és -nyelv szerint. Elképesztő, mik nincsenek. És hogy én csak most találok rájuk.

2005. november 25.

Ígérem, mára az utolsó

Elfelejtettem a Buy Nothing Day-t. :-( Igaz, csak egy ebédet (v)ettem ma a könyvtári eszedében.
Tényleg, nem is ettem még ma mást.

Extrabizarr / Ultradizájnos

de most ilyen kedvem van. Az Európa Tanács magyar oldala végképp elvette a kedvem attól a jéghideg kéktől. (Ilyen az általam ismert összes román kormányzati szerv honlapja is, teszem hozzá rögtön.)
Az oldalsó linkeket egyszer majd megcsinálom, most biztos nem.

És miért viselem annyira rosszul, mikor szívemnek kedves emberekről más (alkalmasint szívemnek hasonlóan kedves) emberek rosszakat mondanak?

Fogalmam sincs,

miért gondolom úgy, hogy ezúttal elkészülök. Semmi racionális alapom ezt gondolni. De mindegy, csak igaz legyen.

Káosz

Ma még csak töredékes a tudásom... De hogy lesz-e belőle rendszer keddig?
Ilyenkor szoktam esztelen fogadkozásokba kezdeni...

Egyébként meg ma van A nők elleni erőszak elleni nemzetközi nap. Vagy valami hasonló. Pol. corr.-ül, azt hiszem, „nemi alapú erőszak”. Idén 16 akciónapot szentelnek ennek, egészen december 10-ig, ami meg Az emberi jogok világnapja.

„Hogyha az Úr nem építi a házat, hasztalan fárad az építő...”

Hajtépés (as usual ilyentájt)

Nem jutok egyről a kettőre, és akkor még hol vagyok az ötről a hatra-tól...
Aztán mire ezt idevéstem, megjelent Péter a msg-en, és közölte, hogy egy kedves barátnője dolgozik az Országos Diszkriminációellenes Tanácsban... Ha lenne még egy hónapom... (nyilván valami mást csinálnék).

2005. november 24.

12 fok

Ennyi volt reggel a szobámban. Fontolgatom a polgári engedetlenséget a főbérlővel szemben.
Más: tegnap végre vettem egy pendrive-ot, nagyon kis trendi darab (persze csak 128-as, úgyhogy a zenéim a Sáriról Julihoz kétlemezenként hordtam át), de azért nem fogom a nyakamba venni.
Aztán vettem egy könyvet is, szépséges és igényes kiadvány, de azért a korrektor végezhetett volna jobb munkát is.
Ez pedig az eddigi kedvenc képem a csütörtök éjszakáról.



Közben lejött egy beszélgetés Mártival a Nők Lapjában (néhány kisebb tárgyi tévedéssel, de ez csak azért érdekes, mert mindig elgondolkoztat, hogy mi minden lehet még tévedés olyan dolgok kapcsán, amelyekről nem tudok eleget); valamint végre olvastam valamit Veszprémről (ott is felülről jött).

És szia, Tika! :-)

2005. november 22.

Kompasz

Elég rémesen fest/hangzik így, de kimondottan használható könyvnek tűnik — legfeljebb az a kérdés, hol is :-), mert nekem egyelőre kevés terem van az emberi jogokról elmélkedni az ifjúsággal. De máris okosodtam belőle, vicces, ahogyan egy rendszerben látom a lakhatáshoz való jogot a kisebbségek anyanyelvhasználati jogával... Istenem, csak ne szakdolgozat' kellene belőle gyártanom.
(Kíváncsi vagyok, küldenének-e belőle egy újabbat, ha ezt visszajuttatnám korrektúrázva... maradt benne egy s más sajtóliba. Természetesen azonban ez sem a jövő hét problémája.)

Öt óra, és vaksötét van kinn

Ideg

Miért van az, hogy ha 168 óra alkotói szabadságra akarok vonulni, akkor a dolgok ettől egyszerűen megállnak?! Norbi ugyan bevásárolt, azt azonban elfelejtettem közölni vele, hogy a gyertyát és a zsírt külön számlára kell kérnie. Ez az én hibám, o. k. A többiek is megcsinálják, amit kell, de először mutassam meg, hogy hol van a file, amit át kell gyúrni. A lelkigyakorlatot rendezik az irodával meg a vezetővel is, csak írjam le lépésről lépésre, hogy mit, mikor és hogyan kell kitölteni; kit, mikor és miért felhívni stb... Ez az, amire apukám azt mondja: ezzel az erővel én is megcsinálhatnám.
Nehéz dolog ez a feladatmeg/leosztás. Pedig néha úgy érzem, jobban is megy a kelleténél.

Az viszont jó nagyon, hogy ma este megint csacsoghatok egyet Péterrel, mindig földerít.

Gerilla blogger

Ezt most küldte a Volt Szeretőm. Itt-ott egészen elmés. És költői. :-)

Legyél te is gerilla blogger!
A gerilla blogolás kilenc szabálya:

1. A gerilla blogger célja az abszolút anonimitás.
2. A gerilla bloggernek nincs saját blogja. Bejegyzéseit mások blogjának kommentboxaiba írja.
3. A bejegyzéseinek egyáltalán nem kell, hogy köze legyen az adott kommentboxhoz tartozó blogbejegyzéshez. Sőt, az az igazi, ha egyáltalán nem törődik azzal, mit írnak mások, mert ő a saját útját járja.
4. A gerilla bloggernek nem kell félnie, hogy a barátok, kollégák lefülelik a blogját, mert bejegyzései követhetetlenek mások számára. Így sokkal szabadabban írhat, mint mások.
5. A gerilla blogger nem törődik az olvasottsággal, a statisztikákkal.
6. A gerilla blogger tudja, hogy a bejegyzései pillanatnyi állapotokat, kósza gondolatokat tükröznek. Így tudja azt is, hogy ezek természetes útja az enyészetbe vezet. Kiírja magából az érzést, a gondolatot és nem törődik vele többet.
7. A gerilla blogger arra sem figyel, hogy melyik blogok kommentboxaiba írt
bejegyzést. Véletlenszeruen választ, például a freeblog főoldal legutóbb frissült blogjai közül.
8. A blogok a gerilla blogger számára olyanok, mint az utazónak a fogadók. Megszáll bennük egy éjszakára, de reggel már nem gondol vele, könnyedén továbbáll. Nem jegyzi meg a fogadó nevét, a szobát, hiszen az csak eszköz a számára.
9. A gerilla bloggernek nincs saját blogja, de minden blog egy kicsit az övé is. Ebből nyeri a teljes szabadságot.

Szociometria

Veca átküldte a rám vonatkozó eredemények kivonatát a múlt hétvégi talentumos szociometriájából. Izgalmas, lesz min tűnődni (majd, egyszer, ugyebár).
És közben a gitárra összegyűjtött 15 400 Ft-ot is átutalták Pestről, úgyhogy Antus ma este már talán újra zengedezhet a Dugó téren...

Új élet

Tegnap megvolt az „afterparty”, értsd beszélgettünk picit az eseményekről, a magunkban lezajlottakról is. Jó volt, bennem sok mindent lecsengetett, s jó volt kicsit a többiek mögé is bekukkantani.
Már sejtem, hogy a következő félévben nekiveselkedem az oktatási csoportnak — csak még most húzzam ki egy hétig az egyetemmel...

És most ide még jönne egy banner a Buy Nothing Day-ről, de sajnos idáig még nem terjednek a számítógép ismereteim. :-(

2005. november 19.

Kialudtam magamat, jól

Valami fél 11-ig húztam a lóbőrt, aztán tettem-vettem otthon, és most itt vagyok, és a netes lemaradásaimat (pl. Trindex) hozom be. Bár lenne más dolgom is, hmm.
Mindenesetre elolvastam egy izgalmas (?!) írást a román bevándorlók milánói telepeiről, még meggondolom, megnézem-e őket is a taizéi találkozó apropóján... Ámbár meglehet, hogy maradok a Scalánál, ha sikerül. Ilyen vagyok, na.
Most ebéd, néhány régen vagy kevésbé régen halasztódó telefon, és aztán hajrá.

2005. november 18.

Szerelem

Olyan rég találkoztam már a könyvvel, ahonnét talán Myreille is vette őket.

„A szerelem az, amikor egy lány parfümöt fúj magára, a fiú pedig arcszeszt, aztán találkoznak és szagolgatják egymást.”
„A szerelem az, amikor elmész enni valakivel és a sült krumplid nagyobb részét neki adod úgy, hogy az övéből nem is eszel.”
„A szerelem: valaki megbánt téged. Nagyon mérges leszel rá, de nem kiabálsz vele, mert tudod, hogy azzal megbántanád.”
„A szerelem az, amikor a mamám kávét csinál a papámnak, de mielőtt odaadná neki belekortyol, hogy biztosan jó-e az íze.”
„Az a szerelem, amikor azt mondod egy srácnak, hogy jó a pólója, és aztán ő minden nap ezt veszi fel.”
„A szerelem egy olyan dolog, hogy egymás mellett ültök a kávéházban és egymás kezét fogjátok. Ez a szerelem. Egyébként egymással szemben ülnétek.”
„A szerelem az, amikor a mamám tudja a papámról, hogy büdös és kövér, mégis azt mondja, hogy jobban néz ki, mint Robert Redford.”

S persze ott a nagy klasszikus, Siv Widerberg is:

Sten-Malténak nagy, vörös és elálló
füle van.
Nekem tetszik
a nagy, vörös és elálló
fül.

Cipősdoboz

Lám, a baptisták megint kitaláltak valami okosat. :-) Terjesszük el.
Amúgy efféle akciója a Mécsesnek is van minden évben, csak a célcsoport más: elítéltek. (Honlapjuk nincs, sajna.) Jut eszembe, kéne írnom a rabomnak, hogy mi van vele, tavasz óta nem jelentkezett.

Szülés utáni levertség

Furcsa arra gondolnom, hogy ami másfél-két hónapja az időm és a gondolataim túlnyomó részét kitette, most egyetlen éjjel lefutott, és már csak némi munka (visszacuccolás, köszönőlevelek, sajtó-összesítés), és vége teljesen. Halálosan fáradt vagyok, pedig aludtam az éjjel is kétszer, meg délelőtt is (szintén kétszer, a kettő között mosógépszerelő és hálózsák-biznic MrDobóval). Mikor felébredtem, ragyogott a nap Juli szobájában, de mire térültem-fordultam, beborult, és olyan sötét lett, hogy reményem sem maradt a feléledésre.

Jó lenne csinálni valami mérleget, miféle közvetlen és járulékos hasznai voltak az egésznek, de most ehhez sincs erőm. Fáj a szemem, és valahogy összességében mintha egy hete le se ültem volna.

Viszont a délelőttnek volt két nagy híre, ezeket még muszáj ideprüntyögnöm. Egyrészt még a vonatról telefonált Pumukli (itt voltak Frodóval a kipakolástól hajnali ötig), hogy mi lenne, ha csinálnának fönn gyűjtést a „gitárbaleset” áldozatának megsegítésére: Antus ui. egy rossz pillanatában egyszerűen ráesett a kitámasztott hangszerére, amitől az egyetlen reccsenéssel kettétört. (Utána rá is taposott dühében — mint a petárdarobbanás.)
Másrészt küldtem egy msg-üzenet' Péternek (bár appeaered to be offline, de hátha csak rejtőzködik), hogy megvagyok épen, meg effélék — mire két percre rá írt egy sms-t a húszas számáról, hogy hívjam már föl. Mint kiderült, szerdáig itt van (Bp.-Győr), és ennek örömére megnézi a Nyugati aluljáró eseményeit is. :-) És ez jó, azért is, mert magam is töprengtem, hogy föl kéne nézni több okból is, s így most legalább az az illúzióm megvan, hogy lesz kinn valaki részben az én kampányom nyomán. ((Péter, javíts ki, ha semmi közöm az ötlethez.))

2005. november 17.

Az utolsó rúgások

Alakulnak az infóanyagok, a paravánok, működik a melegítőernyő (= az a gázpalackos izé, amivel kerthelyiségeket szoktak téliesíteni); és most telefonált Pumukli, hogy jönnek Karollal és Danival. Kellemes pasztkonf-fílingem van, az irodában öt nő nyomja egyszerre a szöveget, a (félig-meddig, még) kívülállók csak lesnek. :-)

2005. november 16.

Fél körül

Luxemburg–Torontó–Szeged konferencia ismét, csak béna a net, alighanem a köd teszi próbára. De ezerszer inkább köd, mint fagy, márpedig holnap éjjelre azt is mondanak, jócskán.

Szóval úgy fest, lassan minden kialakult (az egy beszédünket leszámítva, hmm). Ez teljesen meglepő, és kicsit riasztó is. Az utolsó lutri az, hogy lesz-e Nép. Bocsáttassék meg nekem némi szkepszis/félelem, bármilyen tömegekről regélnek is a többiek.
Na jó, a rendőrségnek 50-100 főt írtam, annyi csak lesz. :-)

Egy

Lássuk az elmúlt másfél nap fontosabb eseményeit.
A képviselő néni tegnap felette mézesmázos volt, természetesen kijön, és a „közös céljaink” meg hasonlók.
Lement a VTV híradójában a cucc, állítólag korrekt volt, és a műsorvezető (?) hölgy eléggé nekünk drukkolt, ahogy mondták, akik látták. Eddig jó.

(...) Közben fél szemmel a „szolidaritás éjszakája” szókapcsolatra kerestem, és megáll az ész: benne vagyunk a Magyar Kurírban! (= Katolikus napilap!) (Az „Ifjúság” rovatban, teszem hozzá...)
Meg megvan az is, am/kit kerestem... ;-)

Este a Dugó téren voltam olyan ökör, hogy ráköszöntem arra a halljakendre, akivel a néninél találkoztam. Gyorsan kiderült, hogy ő a néni kampányfőnöke, és meglátta bennünk a lehetőséget... Bicskanyitogató volt.
Közben az egyik emberünk is elmesélte, hogy a szerelm(es)e, akit erősen tiltottak tőle a szülei (mezaliansz) — délután öngyilkos lett.
Biztos jó nekem ez az özvegyek-és-árvák-gyámolítója téma?!

Ma? Reggel Alsóváros, lement rendben a reggeli. Plakátoltunk is, persze. Utána nekiláttam mindmappelni a holnapot... mi tagadás, nem kis feladat. Most mégis úgy fest, hogy menni fog.
Közben hívtak az MTI-től esment, hogy mi is lesz a program, meg hogy jön valaki majd, és keres. És ami a legjobb volt: hogy mondanék valaki „kontaktot” Pesthez, mert az UE oldalon nem talált. (Rég feltűnt, hogy elég nehezen követkető az oldalszerkezet, de hogy ennyire...?)
Amúgy meg ez jött az UE-listán: a NOL szerint ők szervezik a szegedi és a pécsi eseményeket is. :-) Mindegy, engem annyira nem zavar.

2005. november 14.

Három

A városi tévével kezdődött.
Aztán jött az MTI, hogy kiküldhetik-e a heti sajtótükrükben az elérhetőségeimet.
Aztán a HÖKkentőtől telefonált egy srác.
A mai Szegedi Egyetem lehozta a programajánlóban.
Délután lenyomtam a tévényilatkozatot a Klauzál téren. Az egyetlen említésre méltó a tévések utolsó mondata volt: akkor most mennek, megkérdezik a Belváros önkormányzati képviselőjét...
Egy órával később egy hölgy hívott a jogi karról (ki tudja, miért, ettől kicsit megborzongtam), hogy ő szervezi a Közéleti Kávéházat, és érdekelné az ügy, találkozzunk holnap.
Tíz perc múlva már tudtam, hogy ő a Belváros önkormányzati képviselője. De ezt az ismeretemet holnap, ha nem muszáj, nem kötöm az orrára.

Amúgy ma végre megszületett a levél, íme.
Demonstrációra hívunk mindenkit, aki észrevette, és tarthatatlan-
nak érzi azt a társadalmi kirekesztést, amely a hajléktalanokat
övezi országszerte, Szegeden is.

Azt tapasztaljuk, hogy a szegényekkel, koldusokkal szembeni indu-
latok egyre élesebb támadásokhoz vezetnek, s közben a sűrűsödő
közönyben elvész az emberi méltóság -- mindkét oldalon, hiszen ha
mi nem adjuk meg nekik azt a méltóságot, amelyet meg kellene
kapniuk, akkor a saját ember-ségünk is csorbát szenved.

A szolidaritás éjszakáját november 17-én csütörtökön este 7-kor
kezdjük a Klauzál téren. A programban szerepel egy budapesti
hajléktalan-színtársulat, költők és utcazenészek; lesz tűz, meleg
tea és zsíroskenyér egész éjjel. Néhány szem almáért Schäffer
Erzsébet dedikálva leküldött novelláját olvashatja mindenki; s
közben lesz mód tájékozódni mindenki által elérhető segítség-
nyújtási lehetőségek felől is.

Várunk mindenkit, aki elfogadhatatlannak tartja a szegényekkel
szemben eluralkodott ellenséges közhangulatot. Ha egyetért, kérjük,
továbbítsa ezt a levelet ismerőseinek is.

Az Egyetemi Lelkészség önkéntesei
és a Védegylet szegedi csoportja
http://szolidaritas.lelkes.hu/

Szeged, 2005. november 14.

2005. november 13.

Nagy kő (és Négy, különben)

Legalább 55-60 levél a Filmkultúra (vélhetően feltört) levlistáján jött (ahol eddig kb. havonta egy értesítés az újdonságikról). Éljen-éljen. Valószínűleg senki nem örült ennek ennyire az áldozatok közül...
(Más kérdés, hogy az olvasottak között is jó volna egyszer rendet vágni. Majd decemberben.)

Collapse

Csak egyéni, nyugalom. Túl vagyok egy talentumos hétvégén (ebben a szezonban egyúttal az utolsón), Petivel, és jó volt. Vagyis hát ennyire nem egyszerű, de sokat tanultam.
Itthon (ez most éppen Szeged, persze nem otthon, Gabssy gépénél) 71 db olvasatlan e-mail fogadott, persze halmozódik már egy ideje, de az is igaz, hogy Szentmihályon is wapozgattam párat. Agyrém. Közben sikerült jókora hatáskör-túllépést elkövetnem, azt hiszem: aláírtam a DM-nek írott olvasói levelünket mint Katolikus Egyetemi Lelkészség (+ a nevem, persze). Nem érdekel, csak menjen.
Ki kéne osztanom párszáz szórólapot az esti vonatoknál, de nem fogok.
Ahogy holnap lesz a napja annak is, hogy először hagyom ki a fordításórát.
Egyszerűen alkotói szabadságra vonulok, és nekifexem a szakdolgozatnak.
Meg kiagyalom, hogy mit olvassunk csütörtök este a Nemzetközi Caritas leveléből.
És megpróbálok nyugodtan aludni. Mondjuk 8-8 órát szerdáig. Istenem, de szép volna...!

LESZ.

Ui.: Isten éltesse a Szilviákat!

2005. november 10.

Hét

Tegnap elvesztettem egy csatát. Tudom, min, rossz volt a stratégiám (vagy tán nem is volt). De fáj rettenetesen, még mindig nem tértem magamhoz belőle. S nem csak magam miatt fáj.

És erre Attila ma ezt írta:

„Mi régen voltunk utoljára újoncok (...), tény. Tény, hogy valamit elkezdtünk. Életet? Berendezkedést? (...) Hát valamit, annyira valamit, hogy nem volt rá más szó: ugyanekkor nekünk ez a valami kézzelfoghatóan ott volt, oly módon, hogy már nem lehetett nem folytatni.”
„Mert valamit mégis elkezdtünk, és most nem kiabálhatok, hogy Nem-ér-a-nevem! ...”
(Ottlik: Buda)

Hogy érezhet valaki ennyire távolból ennyire pontosan?

2005. november 8.

Kilenc

Hát, ilyen villantós meghívónk biztos nem lesz, de azért nyomjuk ezerrel. Ma éppen paravánszerzési móka volt, a rajz tanszék egész megértő, csak nem időjárásálló az eszköz...
Amúgy hajmeresztően pörgős volt a nap, és hol van még a vége... A hátralevő órában (hétig) meg kell írnom a plébánosoknak a levelet, hogy hirdessenek minket vasárnap a mise után.

2005. november 7.

Tíz

Ismét ebben az okosságszagú intézményben (called TIK). :-)

A tegnapi (kb. két A4 oldal terjedelemre rúgó) szolidaritásos levelemhez persze az éjjel meg ma a vonaton még eszembe jutott 6-8 pont, szóval mindjárt írom a kiegészítést. Csak legyen igaza Prohászkának... „Meglesz... Gyerünk!” Amúgy estére teljesen fölpörgettem magam a dolgon, legalább egy órán át nem bírtam elaludni, csak írtam a telefonba az újabb és újabb emlékeztetőket.
Meg váltottam pár sms-t Tamással, meg beszéltem Gabssyval — miért is ne éjfélkor próbáljuk kitalálni az überfrankót arra a kérdésre, hogy honnan lesz a Klauzál téren internet a Rádió Mi-nek.

Ma végre találkoztam (A)Nikóval, éppen súgó a színházban, tökjó-tökjó. (OK, ő unja, de örülök neki, mármint hogy előkerült egyáltalán. Bár ez így nem korrekt, mert én se kerestem. Mindegy, a lényeg, hogy találkoztunk.)
A clubban (ez is Anikó-szó :-)) nagy élet volt, alig fértünk el az asztal körül.

Ja, a yardra csütörtökön végül nem Gabssy, nem is Andi, hanem egy barátnőjének az édesapja ment be, de a lényeg, hogy megvan az igazolás, és állítólag mindenki nagyon-nagyon kedves, egyetértő és segítőkész volt.

Ittend lehet olvashatni AzUtcaEmbere nyiltakozatát, egészen pöpec lett szerintem.

2005. november 6.

Megjöttem

Home, sweet home egy estére esment. Tegnap este még sokkal komolyabb dolgokról írtam volna, de mára köddé foszlott az akkori elkeseredés. Csak az örök tanulság maradt, az sem újdonság már régen: soha ne vitatkozz a Nagy és Okos Bátyáddal, aki maga a Tiszta Intellektus.

Megtanítottam a szüleinket skype-olni, fölírtak minden lépést, remélem, nem vész el a cédula. Miért ne beszélgessenek Gáborékkal ingyen, ha úgy is lehet?

A napokban írt Tamás óbudai (ex-sj) szobatársa, hogy lektorálnám-e a könyvét... Hja, ha egy üzlet beindul... :-) (De félek, három héttel így is halasztan fogom, ha megoldható. Ha meg nem, akkor így jártunk. Most nem megy.)
Aztán ma Míra írt szép hosszú mailt. Hány hete is gondolkoztam, hogy írok neki?
Meg egyéb jó hírek is vannak, pl. már tudom, hol születik az osztály második babája.

Nna, most pedig szedjem már végre ösze magam, és írjam meg azt a nagyon régen halogatott mailt a szolidaritásos teendőkről. Irgumburgum.

2005. november 4.

A nyolcméteres bankár

Sajna nem találok róla fotót, pedig igazán fess legény álldogál a helyi banknegyed élén...

2005. november 3.

Újabb adrianmole-os fortyogás

Én lennék az egyetlen nő Európában, aki nem akar csípőnadrágot venni télvíz idején?! Vagy csak nem volt elég türelmem a kb. nyolc végiglátogatott boltban addig keresni, míg valamelyik polc legmélyéről előkerül néhány normális őszi-téli nadrágnak való is?
A nap fénypontja kétségkívül a kávézó volt, ahol a képeslapokat megírtuk. (És ahol mellékesen, míg a vécét kerestem, rámzáródott az ajtó... De a pincérlány rövidesen a segítségemre sietett.)
De azért helyes ám a város, sokat lehetne benne bolyongani... ha lenne kivel.

Ja, és délután fölhívtak a rendőrségről (jó szellemem, hogy egyáltalán fölvettem), hogy holnap 1-kor be kéne mennem az igazolásért. Türelmesen elmeséltem, hogy momentán ezt nem tudom megtenni; úgyhogy fölhívták Gabssyt is, aki delegálta Andit.
Mindezzel persze semmi baj nem lenne, ha X-Y Jenő (al/fő)hadnagy nem biztosít a múlt héten, hogy kiküldik postán.

2005. november 2.

Metzet




Most csak ez a két kép Metzből, lusta vagyok válogatni. ((Ezért nem szeretem a digitális gépet. Másrészt persze azért szeretem, mert máris itt vannak a fotók.))

Amúgy ambivalens kicsit, az összkép, vagy -érzés, vagy nem tudom. Valószínűleg nem sokáig bírnám azt az életmódot, hogy közel s távol az egyetlen barátom a férjem, akivel viszont egyetlen percre se maradhatok magamra, mert nincs kire bízni a babát. Ha ehhez még hozzáveszem, hogy a nyelvben is bizonytalanul mozgok, és sehol egy mozi, ne adj' Isten, egy színház, amit tisztességesen megérthetnék... Erre biztos születni kell.

Tükör által kristálytisztán

Gáboréknak rendkívül jól megvilágított tükreik vannak, amelyekben rendkívül jól látszik az összes ragyám. Ez így elég adrianmole-os, de akkor is bosszantó.
Megyünk Metzbe ma.

2005. november 1.

Gyorsjelentés

Luxemburg rendezett, de nem sarkosan. Szemét nincs, lakók se nagyon. Gyereket még nem láttam, nyugdíjast néhányat, meg a pályaudvar körül volt némi élet. (Az első, aki föltűnt, egy mankós néger anarchista volt. :-))
Voltunk a temetőben: kövezett, és nagy tálakban viszik ki a virágokat. (Valószínűleg nem lopja el őket senki.) A gyertyagyártás monopólium lehet, mert ahol volt (olyan nagy, piros, csavaros fedelű műanyag tokos), ott mind egyforma volt. Semmi központi kereszt, ellenben egy hely sajátosság: minden sírkövön van egy kis bronzdobozka egy ágacskával.
Luca unokahúgom egyre gömbölyűbbnek látszik. :-)

2005. október 31.

Nincs is szebb, mint alapos fejmosással indulni

az együtt töltendő hétnek... (Tény, hogy én voltam a hülyébb, de az is, hogy néma anyának lánya se.)

Mellékesen meg éppen Gábor próbál nekünk buszjegyet búkolni, nem egészen nyilvánvaló sikerrel.

Lélegzetvétnyi csend itthon

Nna, túl a kiránduláson (Szalonna-Meszes-Rakaca-Murányi térsége), jó nagy sétálásokkal, hideggel és cseppkövekkel; aztán egy jóféle pesti körözés: megszereztem a fotókat a Közalapítványtól, az útlevelem Gödöllőről (mert ugye nagy ésszel annak a számára kértem a repjegyet, aztán viszont lenn hagytam Szegeden, és Juli így tudta fölküldeni), de közben legalább a héven beszélgettem egyet Zsófival. A két böszme zacskót a bekeretezett képekkel végül Böbe fogja szombaton a Batthyány-n átadni Mártinak, ezt is jó meccs volt összeszervezni. ((Hogy hova aggatjuk őket a Klauzál téren, az még kétséges...))

S hogy a világ dolgaival se maradjunk le teljesen: az első hot-spotos kávézó Kolozsvárt.

2005. október 27.

Bevezetés a demonstrációszervezésbe

Ha más mondaná, el se hinném: nem volt 20 perc, míg bejelentettem magunkat a yardon. Tényleg jó fej volt az osztályvezető hadnagy, teljesen megkönnyebbült, hogy nem egy x. két napon belüli eseményről kap hírt. :-) Azt mondta, a törvényi 72 óra inkorrekt velük szemben.
A tűzoltóság a szünet utánra marad.

Ja, és a rádió tegnap. Wicces volt... A műsorvezető elég gyík volt, a gyártásvezető (?), egyúttal a rádió főnöke viszont jól elnavigált az asztal túlsó végéről. És persze István mesélgetett, én meg néha hozzászóltam. Összességében nem rossz élmény.

De most már úgy szeretnék néhány ingerszegényebb napot... (Holnaptól hétfőig Aggtelek, utána Luxemburg. Néha majd igyexem írni...)

2005. október 26.

Napi betevő sikerélményem

Délelőtt összeraktam Juli számítógépét, és működik. OK, a belsőségeit még tegnap Gabssy, de azért így is össze kellett csatolászni a részeit (gép, monitor, egér, billentyűzet, nyomtató). És működik. Mi több, a patront is jó helyre tehettem a nyomtatóban, nem beszélve a feltelepítés hihhhetetlenül bonyodalmas menetéről, mert nem csak vezérelhető a gép (mindjárt csináltam is magunknak azonosítót Melittával), de még nyomtat is.
Nna, ilyet még sose csináltam. Bal kéz, jobb váll.

Délután Mártival szolidarizáltunk egy sort, amúgy a világon semmi okosat nem sikerült. Jó, reggel voltunk Alsóvároson Dettivel, és ez végsősoron kb. száz embert juttatott reggelihez. Este meg állítólag itt leszünk.
De semmi rövidtávon hasznos.

2005. október 24.

„Megint egy alkalom, hogy rendbetegye elrontott életét”

Egy ex-piarista diák ismerősöm mesélte, hogy rendszeresen ezzel keltették őket a kollégiumban... Hát, ma nekem is sikerült így ébrednem, és egészen megörültem. Ritka ez hétfő reggel.
Délelőtt gyorsan ki is töltöttem egy hetiterv-táblázatot — az eredmény lesújtó volt. Ma két órám maradt „szabadon”, holnap egy sincs, szerdán újabb kettő+kettő kb., a csütörtök egész jó, ztán péntek de. irodai ügyelet, du. pedig indulunk Aggtelekre.
Pedig ma leadtam a záróvizsga-jelentkezést, ami azt jelenti, hogy ennek a sokknak — ahogy Szisszel egyszer végigelmélkedtük — most már igazán erőt kellene generálnia bennem az írásra...
Megyek taizéizni. Mögöttem Bálint lapozgatja a telefonja névsorát: a legjobb az Ismeretlen Lány volt... :-)

2005. október 22.

Silentium

Csendes napon voltam Marioláéknál. Kellett már nagyon.
Most meg szolidaritás ezerrel, holnap talentumos és lelkes megírandók (pl. munkaköri leírást ígértem Gabssynak és Borcsinak, én ökör); de előtte még a Dóm születésnapja, vélhetően maratoni misével. Meg nemzeti ünnep, meg este homeless-csacsogás... Apropó, arra is illene még készülnöm egy kicsit.

2005. október 21.

Juhéj!

Itt is, mert úgy örülök: Csillag tegnap este a világra hozta elsőszülött gyermeküket, Alinkát! :-) Az első baba az osztályban...

Telefon

Minden csoda három napig... Épp átlendültem az elvonási tünetek (első?) holtpontján, mikor ma visszakaptam a jószágot. Pedig már pont megszoktam, hogy az van, amit szemtől szembe megbeszélek valakivel, mert módosításra nincs mód. Boldog idők.

Mögöttem a kisherceg-felvételünk megy, egészen jó.

Ja, megtanultam, hogyan képezzük a számokat (románul). Vicces, mert a fülemben volt minden, de csak megértés-szintig, a szabályokat sose tudtam.

A bátyámékhoz bekötötték a netet, éljen!

Eu vorbesc romaneste :-)

Tegnap volt az első románórám. Elvileg bemutatkozás, gyakorlatilag ragozási paradigmák sorban. Halálosan élveztem.

Este Kisherceg az altemplomban, valami százötven ember jött össze, és jól sikerült nagyon. Meglepően megmozgatott engem is.

Végül még egy gyöngyszem a SZTAKI-ról.

2005. október 19.

Azaz talán még annyi, hogy a telefonom fönn felejtettem Fkénél reggel, úgyhogy egyelőre azon ne keressetek.
Nem tudom, honnan kezdjem (újra).

2005. október 12.

Különös este

Először lerázott Bálint, azaz halasztottuk a randevút hétfőre. Aztán gondoltam egyet, és elsiettem a Belvárosiba rövidfilmeket nézni — de ma nem adtak semmit, mert valami konferencia kezdődik.
Az előtérben viszont összefutottam Katival és Flórival, beültünk a Grand Caféba, beszélgettünk (de legalábbis több-kevesebb lendülettel próbálkoztunk vele :-)) egy kicsit, majd megnéztünk egy összeállítást animációs reklámfilmekből a '30-astól a '70-es évekig.
Már akkor is igen sok ökörséget össze tudtak hordani reklám címén, de mára ezeknek legalább valami sajátos bája lett...

Délután nadrág helyett egy remek bakancsot vettem. :-) Még soha nem vettem az utolsó pillanatnál hamarabb semmi ilyesmit, valószínűleg most is azért sikerült, mert Juli keresett cipőt.

Most viszont abbahagyom, mert Gabssy feltétlenül ki akarja fejteni nekem a tisztítótűz tanát a Makkabeusok 2. könyve alapján... ;-)

2005. október 10.

Fura, hogy annyi minden kavarog a fejemben, hogy egyszerűen ötletem sincs címre, jószerivel arra se, hogy mit írjak.
Így hát csak úgy ömlesztve.

Péntek este színházban voltunk, mert igen, a 20 000-nél kevesebb lakosú Keszthely képes eltartani egy színházat. (Mozit nem.) Ibsentől ment a Nóra a soproni társulattal, modern, de hozzám közeli feldolgozásban.
Aztán Keszthely, meg Gyepükaján, vasánap sümegi ferencesek, Szigliget, Ajka. Busz Pestre, onnan le az utolsó vonattal. Hetven fokra volt felfűtve, és minden bokornál megáll; iszonyú volt.

Ma meg — a szokásos hétfői meccs, fordítás, óra, Lelkes. Ja, voltunk Ildikónál is a garázssoron, vittünk neki Déli Aprót. Aztán még megpróbáltam fölvenni egy levelet a postán, nem részletezem a canossa-járást, de a lényeg, hogy nem sikerült.

És most meg kéne néznem az Egri csillagokat, és nagyon nincs kedvem.

2005. október 7.

Káptalanfa

Be kéne fejeznem és gépelnem a hétfői fordítást, de egyszerűen nem tudok ellenállni a blogírhatnéknak: eljöttem Sziszhez, és egészen különös dolgok tanúja lehetek.
Káptalanfa pici Veszprém megyei falu, itt tanít szeptember óta törit és technikát Szisz, meg mellé tanulószobát és felzárkóztatást tart, valamint ő a gyermek- és ifjúságügyis... egy 158 gyerekes iskolában (de lehet, hogy ebben az óvóda is benne van), ami 4 falu efféle kiszolgálását végzi.
És kicsit irigylem. Az utcán mindenki megismeri, mosolyog, vidáman elcsacsog a gyerekekkel, és persze van mindenféle bánata, de mégis... Ilyenkor visszanyerem a (még el sem vesztett) bizodalmam a Dolgozásban.
Közben a roma gyerekekről tűnődtünk... Egyszerűen el se tudom képzelni, hol kellene kezdeni. Ma színházban voltak az alsósok: azt a két kölköt, akik kapcsán elkezdtünk beszélgetni, nem küldték el a szüleik. Nem érdekli őket, mondták az udvarról, ahol 28-an laknak.
((Az Explorer csodái: nem jelennek meg a szerkesztőgombok. Én pedig továbbra sem tanultam meg a linkelős html-taget, úgyhogy most nem linkelek.))

2005. október 6.

Pénz állt a házhoz

Méghozzá sok, nem is tudtam mire vélni. Most néztem meg: egyszerre ért ide az apanázsom, a fizetésem és mindehhez a bátyám is belendült. Neki is láttam törleszteni a függő ügyeimet (diákhitel, telefonszámla).

Aztán: ma délelőtt végre kikérdeztük Fizetős Marika nénit a Lelkes pénzügyeiről: hát, nem rózsás a helyzet. Aztán állítottunk LT-jelölt listát is, csak még Paffyval kellene valahogy megértetni, hogy azért jelölés a jelölés, hogy ne szavazás legyen.

Tegnap este Bálinttal vacsoráztam, miután volt szerencsém a Nomen est omen c. zseniális magyar amatőr filmre beesni hozzájuk a 001-be. Gyorsan rögzítettünk egy beszélgetősdit szerdára, éljen. Talán sikerül végre beindítanom a kapcsolattartó találkozásokat.

November 1-jén megyünk Luxemburgba édesanyámmal. :-) Ha előtte még egy Kolozsvárt is megjátszom (oda édesapám készül előadni)... akkor már egész biztos nem lesz szakdolgozatom. :-7

Holnap hajlanban viszont irány Káptalanfa! Még a diákom utolsó leheletével kb...

2005. október 5.

Ismét a monitor előtt

Küzdök, hogy utolérjem magam mindenféle netes dolgokban, de hiába. Vasárnap óta csak a wapon olvastam a leveleim, és mostanra olyan káosz alakult ki, hogy elképesztő.
Mindehhez persze a bank sem ereszt be, hogy megnézhessem, miből is élek.

A tegnapi napra ellenben egyetlen jelzőt tudok alkalmazni: Boldog. Valahogy minden ment a maga útján. Semmi extra, hacsak az nem, hogy 20-22 fok van, napközben a pulóver is sok; vagy hogy egy álló órát ebédeltünk Paffyval a Béke Tanszéken, és közben megbeszéltük, hogy télen Milánó (taizéi találkozó), nyáron Czestochowa, aztán valamikor Compostella is befigyel. :-) Az óra is egészen jól sikerült a teón, voltak, akik vették a lapot, valamelyes beszélgetés-félék is kialakultak.

Mindehhez este másodszor is jelentkezett az angyalom. Először hétfőn írta, hogy „Először csak leülök szép tisztes távolba tőled” (Exupery), aztán tegnap újabb levelet találtunk a postaládában: „A beszéd csak félreértések forrása. Süt a nap, süttesd magad. Ránk fér.”
Akárki is az, a Lényeget érti, érzi az angyalkázásban.

2005. október 2.

[none]

elsos hittanar fejeben, ha ilyen orat kell inditani neki?!); szerda du.
pedig eszmenyi esetben elhuzok Sziszhez Kaptalanfara-Gyepukajanba.
Csakhogy a jovendobeli LT-tag(ok) kileterol csut. este keszultunk
listat allitani Paffynak... Szep is az elet, ha zajlik.

Nna, inkabb folhivom Csillagot, egyben van-e meg.


__________________________________
Yahoo! Mail - PC Magazine Editors' Choice 2005
http://mail.yahoo.com

A vonatrol

Az onismeretes neni mondott ezt-azt erdekeseket, el kene pl.
gondolkoznom vegre, miert jon le a jarasomtol a rajzaimig mindenbol az,
h milyen celtudatos es hatarozott vagyok. De ennel meglepobb is volt,
ezt mar-mar megszoktam.

Aztan az elobb ismet kiderult, h a gondolkodasmodomat vhonnan a 18.
szazadbol hozhattam. De ha egyszer nekem jo ez igy. Sokkal fontosabb az
a kerdes, h tudom-e az embert es az eletet kulon szemlelni. Es ebben,
azt hiszem, sokat haladtam mar, de van meg hova, jocskan.

(F)orditani kene, de felek, holnap lesz a napja, h nem megyek be. Van
meg egy korom a TO-n, plusz keszulni Talentumra, plusz este megbeszeles
ott, plusz szervtal, ahol meg mindig nem tudom, mit fogunk mondani,
mert pl. meg mindig nem voltunk a Yardon.

Emellett kedden orat tartunk a teologian (Bevezetes az Egyhaz eletebe
-- mi lehet egy


__________________________________
Yahoo! Mail - PC Magazine Editors' Choice 2005
http://mail.yahoo.com

2005. október 1.

Sokadik kiserlet


árvíztûrõ tükörfúrógép


__________________________________
Yahoo! Mail - PC Magazine Editors' Choice 2005
http://mail.yahoo.com

Nincs is szebb

mint egér nélkül próbálkozni a Vindózzal... Papa vett egy zsinór nélkülit, amit aztán bedugni (gy. k. a túlsó végét, mert egy fél egérnyi szerkezetből kéne jönnie a jelnek) még be tudtam (not very surprisingly éppen oda ment, ahol a korábbi egér volt), de föltelepítenem már nem sikerült. Lehet, hogy azért, mert újabban egy so called rendszergazda ismerős is lakja a gépünket, és bele-belemászik a jogokba etc.
Próbáltam telefonos segítséget kérni, de alighanem mindenki szentgellértnapozik Szegeden.

Az iskola vidám volt (öltözködés), szerencsére nem sok nóvumot mondott a néni. Viszont ez az Anna lány egyre veszélyesebb. Azt még esetleg elfogadom, hogy ha valaki soha életében nem látott még Túró Rudi-automatát, akkor nem ismeri (bár azért az olyan dolgok, hogy bedobom-a-pénzt-kijön-a-cucc, hát, azért ezek eléggé analógok a legtöbb efféle szerkezetben...); de azért egy Túró Rudit kibontani, az nem egy megoldhatatlan feladat. Kérdeztem, hogy otthon megcsinálják-e neki, azt mondta, igen. Pedig még testvére is van, egy bátyja, aki a Pázmányon tanul, szóval nincs otthon. Nem értem. Mi a jó égnek nevelnek el ennyire egy gyereket?

Na, nézzük, hogyan tovább egér nélkül... Pl. akkor, mikor a Tab csak a szövegablakon belül ugrál...

2005. szeptember 30.

Afroaid

Ismét partizánakció, tételezzük föl, hogy a cél Anita szerint is szentesíti. Itt van tehát hozzá a levél is, némi korrektúrával, de az eredeti ékezetlen formában:
„Keszul egy 2006-os A3-as meretu naptar afrikai fotokkal. Az Afroaid nevu humanista szervezetunk nyomtatja, hogy az ertekesitesbol befolyo penzekbol tudjak tamogatni a kenyai, liveriai, kameruni terveket. Most ugy nez ki, 1 db 2000-2500 Ft lesz.
Az az otlet, hogy arra biztassalak benneteket, hogy vegyetek ilyet es ezt adjatok ismerosoknek es uzletfeleknek karacsonyra. :)
Es meg kell kerdeznem, hogy akartok-e ebbol rendelni, ha igen hanyat, mert nagyjabol ezeknek az elorendeleseknek alapjan fogjak eldonteni, hogy hanyat nyomtassanak.”

(Amúgy Pomáz.)

Napos-nyugis délelőtt

Nagy az öröm: az előbb vidám Dicsértessék-kel rámköszönt maga CsePeti! Váltottunk is pár mondatot, aztán fölhívta egy plébános jóbarátja, aki éppen mindent elért a püspöknél, amit eddig álmodni is alig mert, így hát Peti el is karikázott hozzá. De jön az El Camino-ra délután.

Aztán: az előbb egy reklámról szembevigyorgott velem — Dimény Áron. Sokk volt.

Aztán: vidám cikk a házfoglalásról meg — feltehetőleg, bár a képeken nem ismertem föl — az AK57-ről. Ja, és Pumukli is látszik az egyiken hátulról. :-)

2005. szeptember 29.

Folytatás

Szóval a prezentációból nem lettem sokkal okosabb, mint voltam ezelőtt is (hellyel-közzel rendszeresnek mondható) Filmkultúra-olvasóként, viszont kaptam egy 2002-es Filmspirált, és az is kiderült, hogy az itteni gépeket lehet használni kedvünkre.

Ez a hely valami nagyon szép, az OTP, még mielőtt kiköltözött volna, jól rendbe tette. Az ismerősek kedvéért a színházzal szemben ülök, egy szép szecessziósra megcsinált épületben.

Most nézhetnék egy roma road-movie-t, de maradok Eizensteinnél. :-)

Nagyapót kikérdeztem a világháborús múltjáról: fura, hogy ez eddig sose érdekelt különösebben. Elég olcsón megúszta egyébként, a '23-as születésével csak '44 októberében vitték el, és '45 májusára már itthon is volt. Nagyi természetesen aggódott egy sort, hogy akkor én most éjszaka fogok jönni-menni... ezért mentem inkább Béláékhoz aludni.

A város egyre jobban tetszik. Mindig rácsodálkozom, ha erre járok... Kicsit kisebb, mint Szeged, legalábbis szűkebbek az utcái, de a belváros itt is pöpecül helyre van állítva. És tényleg van benne valami mediterrános.
A ház meg, ahol Nagyiék laknak, na, abban úgy el tudnék lenni. A város kellős közepe, és mégis tök csöndes-nyugis, ráadásul az ő lakásuknak a fekvése meg a beosztása is nagyon jó. Ha lenne bármi, amit dolgozhatok itt, meg főleg kicsit több kedvem az ismerkedésre; lehet, hogy beneveznék egy-két év múlva. Ők márciusban kiköltöznek Bólyba, a szülőfalujukba.

Pécs

Szép ez a város. Tegnap este próbáltam elképzelni, hogy ide járok az egyetemre, nem nagyon ment. Még a levegője is más, mint Szegednek.
Most egy csomó mindent le akartam írni, hogy voltam a nagyszüleimnél, meg a nagybátyáméknál, meg mászkáltam, meg láttam tegnap este egy sor hallgatói filmet, meg ilyesmik, de tíz perc múlva kezdődik (szerencsére innen 3-ra) a Filmkultúra bemutatkozása, és azt meg szeretném nézni. Aztán Patyomkin páncélos (nem annyira a fiatal közép-európai film, mint inkább az Orosz Kulturális Évad jegyében :-)), este epdig, ha sikerül, megnézek egy VJ-mókát (elsősorban GyePeti tiszteletére) és egy halom rövidfilmet.
S ha sikerül lecsalnom Sziszt, maradok holnap estére is, megnézzük Maris és Nándi vizsgafilmjeit. Az lenne csudajó!
(Amúgy egy szinte teljesen "igazi" Sárinál ülök egy netezőben, modemestül-CD-meghatóstul majd' százezerért vesztegetik. Azért ez túlzás egy PII-esért, nem?)

2005. szeptember 27.

Tipikus

Ahelyett, hogy fontosnál fontosabb dolgaim [:-)] intézném, itt ülök az U2-ben, és írok.
De mit csináljak, tisztára meghat, ha commentálnak a népek, és ilyenkor aztán végképp nem tudok ellenállni az írhatnéknak.
A náthából immár kifelé, szerencsére. Tegnap este voltam MEKDSZ-bibliakörön, az egyik srác zongorázott nekünk a konziban, meg mesélt hozzá a szerzők kapcsán (akik közül az egyik ő volt). Sok éve eltemetődött zeneiskolás múltam köszönt vissza, nagyon jó volt.
Utána meg Mojo, számos szép emlékkel szintén...

De most irány a dolgozda. Majd talán jövök még. (És válaszolok a civilszervezetes commentre is.)

2005. szeptember 25.

Kutya a kútban

(Úgy unom, hogy még mindig igaz, mit a külföldiek annyiszor felrónak: nem lehet 15 percet úgy beszélgetni egy magyarral, hogy el ne kezdjen Trianonról sápítozni. Nem folytatom, de ez rettenetes. Majdnem annyira, mint a németek parája a nácizmus miatt.)

Amúgy nem erről akartam írni, írni sem akartam, csak ezt kellett megírnom A mi időnk-nek, mert nem állhattam tovább (hallgatói véleményre reagálva). Amúgy hulla rosszul vagyok, taknyom-nyálam egybefolyik stb. Az iskolában egy életmód és egy mozgáskultúra óránk volt, érdekesek voltak, a másodikon pl. abból kiindulva, hogy lássuk, mit árul el a járásunk, rövid úton átmentünk csoportterápiába... Kinek-kinek megvan a saját története itt is.

Azt hiszem, megyek föl, ledőlök.

2005. szeptember 24.

Mindennek van határa :-)

Általánosságban azt vallom, hogy a dolgok (élelmiszerek etc.) nem követik odabenn a szavatossági idejüket, így érdemes őket a lejárati idejük után is előbb egy empirikus kísérletnek alávetni azt eldöntendő, hogy fogyaszthatóak-e még.
Azonban a T63390 03 01 számsor a (megsárgult) Kalmopyrin-levél oldalán egy kicsit túlzásnak látszik.
Vajon visszaveszi-e a patika a lejárt gyógyszert mint veszélyes hulladékot?

Képtelen vagyok aludni, úgy be van durranva a fejem.

Meg amúgy is meg akartam volt osztani itt azt a felismerésemet, mely szerint valószínűleg életem első olyan napját töltöttem el ma, amelyen senkivel nem váltottam egyetlen szót sem, akit ne ma láttam volna először.
Ez akkor is elgondolkoztató, ha van benne egy kevés túlzás: este itthon köszöntem az utcán két távolabbi ismerősnek is, és telefonált Jutka néni Sopronból (bár persze nem engem keresett). S bizonyos tekintetben ide vehetem akár a mai két megválaszolt sms-t is.
A poén azonban az, hogy kb. mire ezt végiggondoltam, megérkezett az üzenet Ilditől, hogy fölhívhatnak-e még ilyen későn. :-) Úgyhogy 19 percet beszéltünk telefon', azaz sajna inkább én, de így is elmondhatom: minden Rennes-ben Bretagne-ban.

Családi idill Luxemburgiából

A bátyámék beszereztek egy fényképezőgépet. :-) (És már a képfeltöltés is működik, nem úgy, mint egy órája.)

S. O. S.

Nem megy ez a netezés máshogy, csak ha linkelgetek is rögtön. Most éppen azt találtam, hogy a HUlladék MUnkaSZövetség lehúzta a rolót, értsd nem tud tovább élni azok nélkül az állami pénzek nélkül, amelyeket tavaly márciusban (!) ítéltek meg nekik. Olvasd itt, kommentár itt.

Mi jöhet még, ha most a civil szektort is szétveri a kormányzat?!

Panem et circenses

Az előbb szokatlanul komoly tűzijáték-zaj ütötte meg a fülem (maga a műfaj mára már szinte mindennapossá vált — még mondja valaki, hogy nincs pénz ebben az országban), kimentem, és rájöttem, hogy Pomáz Város Napja van, annak szól az ünneplés. Ráadásul oly szerencsésen lőtték (a Szelistyén), hogy az udvarról tökéletesen látszott.

A te orrod akkora...

...mint egy nagy sós uborka...
Dátházs vagyog. Dagyod. De nem ez a lényeg, hanem hogy, kapaszkodjatok meg, ismerősök: a

Nők Lapja Iskolája

hallgatójává léptem elő erre és a következő hétvégére.
Ne fojtsátok el a feltörő vígságot, egészségtelen lenne. Meg aztán én is hasonlóképpen vettem, mikor tegnap reggel megtudtam. Persze édesanyámnak sikerült úgy kommunikálnia az ügyet, hogy abból az derüljön ki, hogy a) korántsem elégedett a nevelésével (alkalmasint beleértve ebbe a saját hiányosságait is), és b) meg van győződve róla, hogy egy szerencsétlen trampli vagyok; de sebaj, az ötlet jó, mondhatni zseniális, lássuk, mitől lesz az ember lányából Nő. (Szerintük. De ebbe most nem megyek bele.)

Így aztán most, vigyázz, le ne ess a székről, kisminkelve ülök a gép előtt, igaz, emellett édesapám fürdőköpenyében, mert ez volt a legközelebb, megfagyás ellen védekezz. Ráadásul, hogy az óra (mélyvíz az elején: hat óra sminkelmélet és -gyakorlat) még viccesebb legyen, az arcunknak csak a felét csinálta meg a néni, a másikat nekünk kellett. Az volt az egyetlen mázlim, ha ez így gonoszság is, hogy van a csoportunkban (alighanem korosztály szerinti a beosztás, így mi vagyunk 18-tól 39-ig) egy igen-igen bicebóca kislány, kb. 13-14-nek tűnik (látszatra és hallásra is), ami nem valami előnyös helyzet így az utolsó gimis éve elején; na, mindenesetre neki sikerült nálam is többet szerencsétlenkednie a feladat végrehajtásával.
Közben egy győri lánykáról kiderült, hogy egyetemi évei alatt a jezsuitákhoz járt misére Szegeden, meg a Szent Imrébe is sokat járt be első-másodéves korom táján; legfőképpen pedig ismeri Billie-t, úgyhogy így talán a nyomára jutok újra így öt-hat év szünet után.
És mindezen túl is jó az alaphelyzet, 9 egymás számára ismeretlen nő egy csapatban: sajnos semmi ofisöl bemutatkozás nem volt, mégis mindenkiről tudom már nagyjából, hogy ki és merre van hazája.

Utána még megtanultunk az intimtornáról mindent, amit tudni érdemes, ez állati érdekes volt, csak lenne két életem, vagy legalább ezt az egyet nyomnám kicsit tudatosabban. A sminkes néni is kedves volt, de ez a második egyenesen megnyerő, vagy ilyesmi.

Ja igen, arról sajna nem került szó, hogy miért is kellene nekem egyáltalán festenem magam, úgyhogy így most itt maradtam egy halom okos tanáccsal meg némi ajándék-szerrel magamra. Nem mondom, a játék szépségeiből egy s más átjött, de nem győződtem meg teljesen, azt hiszem, legalábbis erősen örültem, hogy hazafelé nem találkoztam senki közelebbi ismerőssel.
Meg ki is szárította a számat a szájfény (amelyről immár tudom, hogy korántsem színtelen, mint hittem egész eddig a napig :-)), vagy ha azt esetleg rá is fogom a dáthára, a szememet a szemfesték biztosan.

2005. szeptember 23.

Mozgalmas este & torokfájós reggel

Mozizni más nem jött, Renivel ellenben igen jól szórakoztunk a filmen. A leírások persze semmit sem adnak vissza belőle... Nekem leginkább a Korcs szerelmek norvégiasított-puhított változatának tűnt sokhelyütt, eleve a belesetes alaphelyzet, az időben-térben össze-vissza kószáló szálak, de még néhány zsáner is.
Évek óta tűnődöm, hogy írok egyszer valamit a bérgyilkos-filmekről, de lehet, hogy mégis inkább az autóbalesetes nyitóképek kapcsán kéne (l. még pl. Mindent anyámról is).

Aztán éjjel még valami 35 percet hallgattam Mártit a konferenciáról (igyekeztem hozzá is szólni, de a helyzetből adódóan nem nagyon sikerülhetett). Rettenetesen csalódottak voltak, hogy az ott levők nemhogy elméleti síkon bár, de okosakat mondanának, de egymásnak esnek minden olyan szó után, amely nem egyezik meg szó szerint az övékkel. Mi tagadás, azt sejtettem, hogy unalmas lesz, esetleg még azt is, hogy a pénzről fog szólni a munka helyett, de azért arra nem számítottam, hogy „a kétszáz ember 199 felé menne”.
Viszont beszervezték az utcaszínházat és az Alkonyzóna pár költőjét a virrasztásra. :-)

Fél 9 felé a mamám telefonja ébresztett. Már tudom, miért kell hazamennem a következő két hétvégén... (Linket még nem találtam. :-))

2005. szeptember 22.

Add tovább — page 23 játék

1. Ragadd meg a hozzád legközelebb eső könyvet.
2. Csapd fel a könyvet a 23. oldalon.
3. Keresd ki az ötödik mondatot.
4. Tedd közzé a szöveget az oldaladon ezekkel az instrukciókkal együtt.
(Itt találtam.)

És most az eredmény, Gabssynál:
„Hadd ajánljon két dolgot Gambarovnak: A pestist és a Dosztojevszkijről szóló forgatókönyvet, amelyet készülök megírni.” (Andrej Tarkovszkij: Napló)

Ja, de ez nem a legközelebbi volt, most nézem csak. Az ugyanis a Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete by R. L. Stevenson:
„— Szegény barátom — mondta, — ön rosszul járt ezzel a kliensével.”

(Az 5. mondatot az első ott kezdődőtől számoltam.)

Amúgy meg azt akartam elsírni, hogy még mindig van, aki egynyelvű (norvég...) honlapot gyárt a filmjéről. Azaz lehet, hogy van másik verziója is, de norvégül nem beszélők számára elérhetetlen formában. Vagy ne általánosítsunk: én nem találom. (Hawaii, Oslo, ezt nézzük este Renivel (+ ki tudja).)

Isten áldotta nyugalom

Az elmúlt hetek legráérősebb napja van, mostam-teregettem, elhoztam a Talentum-irodából a közösségépítés anyagait, és most netezgetek Gabssynál.

Tegnap lement a karitatív fórum, úgy 35-40 résztvevő lehetett plusz a szervezetek: jó volt. Valószínűleg nem termelődik ki minden évben 100 segíteni vágyó ember, majd meglátjuk, lehet, hogy érdemesebb kétévente megrendezni.

Mikor este hazaértem, Melitta szaladt le elém teljesen kivirulva, hogy végre tisztességes közit tartottak három lánykának, végig, sőt a vége után is angolul.
Aztán hazajött Juli, és hatalmas vigyorral mesélte, hogy 9-10-en vannak, és mennyire jó emberek, és mennyire jó közi volt.
Csak úgy hömpölygött a boldogság. :-)

Ma-holnap Era és Márti ezerrel nyomul a balatonföldvári homelesses konferencián, kíváncsi vagyok, miket mesélnek... Az előbb telefonált Márti, állítólag 170-en vannak, és ők a maguk részéről egy akkora apartmant kaptak, hogy alig találják meg benne egymást. Mondták is, hogy ellennének a negyedében, a többit meg fordítanák inkább hajléktalanellátásra... Megnyugtattam, hogy ez a szemlélet a jelenlevők közül egyedül őbennük él, a többiek tudják, hogy ők ezt megérdemlik, hiszen hosszú napokat görnyednek az íróasztaluk fölé megoldási lehetőségeken törve a fejüket. :-7

2005. szeptember 21.

Spam-háló

Gabssy nagy ráérzéssel találta ki, hogy mivel lehet az automatikus commentek ellen védekezni, hát most láthatjátok Ti is. Kicsit macerásabb lett a hozzászólás, de azért csak nem riaszt el senkit.

A Kosztolányi-cucc meg lement ohne Weiteres. Ha most elszánnám magam, és a következő egy-két hétben megírnék egy comparative essay-t is pl. a Márai-féle Halotti beszéddel, ami szóba sem került ma, akkor a félév hátralevő részében nem lenne más dolgom, mint bejárni az órára, és élvezni. Mert lehet.
Miért gondolom, hogy nem fog menni...?

De addig is, a két vers. (A második kicsit gyanús, egy magán-honlapról szedtem, a központozás enyhén szólva hiányosnak látszik.)

Kosztolányi Dezső

Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék",
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...",
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt... "
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

*

Márai Sándor

Látjátok, feleim, szem’tekkel mik vagyunk
Por és hamu vagyunk
Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.
Össze tudod még rakni a Margitszigetet?...
Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat
A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat
Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak
Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt
A „pillangó”, a „gyöngy”, a „szív” – már nem az, ami volt
Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt
És megértették, ahogy a dajkaéneket
A szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti meg
Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké
A gyereknek Toldi-t olvasod és azt feleli, oké
A pap már spanyolul morogja koporsónk felett:
„A halál gyötrelmei körülvettek engemet ”
Az ohioi bányában megbicsaklik kezed
A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet
A tyrrheni tenger zúgni kezd s hallod Babits szavát
Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát
Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon
A tested is emlékezik, mint távoli rokon
Még felkiáltsz: „Az nem lehet, hogy oly szent akarat...”
De már tudod: igen, lehet... És fejted a vasat
Thüringiában. Posta nincs. Nem mernek írni már.
Minden katorga jeltelen, halottért sírni kár
A Konzul gumit rág, zabos, törli pápaszemét
Látnivaló, untatja a sok okmány és pecsét –
Havi ezret kap és kocsit. A Mistress s a baby
Fénykép áll az asztalán. Ki volt neki Ady?
Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene?
Arany szava?... Rippli színe? Bartók vad szelleme?
„Az nem lehet, hogy annyi szív...” Maradj nyugodt. Lehet.
Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú jegyzékeket.
Te hallgass és figyelj. Tudjad, már él a kis sakál
Mely afrikai sírodon tíz körmével kapál
Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved
A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek
Még azt hiszed, élsz?... Nem, rossz álom ez is.
Még hallod a hörgő panaszt: „Testvért testvér elad...”
Egy hang aléltan közbeszól: „Ne szóljon ajakad...”
S egy másik nyög: „Nehogy ki távol sír e nemzeten...”
Még egy hörög: „Megutálni is kénytelen legyen.”
Hát így. Keep smiling. És ne kérdjed senkitől, miért?
Vagy: „Rosszabb voltam mint ezek?...” Magyar voltál, ezért.
És észt voltál, litván, román... Most hallgass és fizess.
Elmúltak az aztékok is. Majd csak lesz, ami lesz.
Egyszer kiás egy nagy tudós, mint avar lófejet
A radioaktív hamu mindent betemet
Tűrd, hogy már nem vagy ember itt, csak szám egy képleten
Tűrd, hogy az Isten tűri ezt s a vad, tajtékos ég
Nem küld villámot gyújtani, hasznos a bölcsesség
Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet
Köszöni a koporsóban is, ha van, ki eltemet
Őrizd eszelősen néhány jelződet, álmodat
Ne mukkanj, amikor a boss megszámolja fogad
Szorongasd még a bugyrodat, rongyaidat, szegény
Emlékeid: egy hajfürtöt, fényképet, költeményt –
Mert ez maradt. Zsugorin még számbaveheted
A Mikó-utca gesztenyefáit, mind a hetet,
És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet
És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet
És elszáradnak idegeink, elapadt vérünk, agyunk
Látjátok, feleim, szemtekkel, mik vagyunk
Íme, por és hamu vagyunk

Körömrágás, szívdobogás, rémlátomások

Úgy másfél óra múlva tudom meg, hogy abszolváltam-e a komparatisztikát, vagy két tárgyat újra föl kell vennem, vagy... Az az egy szerencsém, hogy Anettel megyek, aki ugyanebben a cipőben, és őt is szorítja eléggé...

Good news, új blogger-tezsvér, meg méginkább homelesses: Márti. Háromszoros hurrá! :-) És még rám mondják, hogy grafomán vagyok! :-7
És Klári is újrakezdte-folytatta, már most igazán ideje volna eltűnődnöm a novemberi Alter-Native-on... Igaz, előbb még a jövő heti pécsi Filmünnepet kéne valahogy beillesztenem a program'ba. Ajjaj, be sűrű az élet.

És mire idáig jutottam, azaz végigolvastam mindenkit, már csak 1 órám maradt a Nagy Találkozásig. Uhh.

Ómagyar, Kosztolányi, Márai...

A Halotti beszédről lesz szó Hungarian Literature-ön. Mennyi esélyem van fölkészülni Kosztolányi életéből, angolul, úgy 20 perc alatt...?

Most néztem, van vmi antispam-megoldás a commentekre. Ha lesz időm, beállítom, reszkessetek, unwanted commenterek!

2005. szeptember 20.

Fárasztó nap (as usual)

Aludni kéne, de már nem lesz időm a homelessig.
Holnap nem lesz képzés, Pontyos nem tud lejönni. Ez akár jó hír is lehetne (pl. bemehetek referálni irodalomra), de már egészen hozzászoktattam magam a gondolathoz.
Ma megint voltam a cégnél vagy hat órát, hanem most már muszáj lenne az iskolával is foglalkoznom kicsit...
Ja, tegnap este megnéztem Gabssyval a 80 nap alatt a föld körül-t, csak ne 11 felé kezdtük volna el... Így bizony valahol Kína után menthetetlenül bealudtam.

2005. szeptember 19.

Sokféle nap

Valaki mondott valami elbizonytalanítót ma A szolidaritás éjszakájával kapcsolatban. (Muszáj leszek Virrasztásnak hívni, mert túl hosszú, de a „Szoli” nekem gázosnak tűnik...)
Este Juli egy idiótával találkozott a Kálvária–körút kereszteződésben, hazáig sprintelt szegény.
A fórumról kiderült, hogy valamit eléggé elszerveztünk.
Másrészt viszont kialakítottuk az irodát, és tiszta profi lett.
A Translation zseniális volt, ez a fickó azon ritka oktatók közé tartozik, akik oktatni is tudnak. Jó a stílusa, kár, hogy meg van győződve a fordításelmélet unalmasságáról.
Vagy hárman jelezték, hogy nem tudnak jönni lakást szentelni pénteken, aztán szóba került pár újabb név is.

Esik az eső, szakad...

(...iszik a dinnye, dagad.)

Hihetetlen tetterővel ébredtem, f6-kor már az angol fordítás fölött ültem. Igaz, távoli hasonlóságot is alig mutat Melitta változatával (ugyanebből a szövegből, persze, úgy a jó), de csak megvan. És eső ide, eső oda, most úgy érzem, ezen a héten minden sikerülhet. Pedig szerdán a Mester elé kell járulnom az indexemmel...

A hétvégén végre elolvastam Timi múltkori hosszú levelét Luxemburgiából, izgalmas lehet az élet. Egyszer, majd...