A hétvégéről

Zsófiéknál jó volt megint, a bébi nagyon bájos -- aligha az én érdemem, hogy ennyire a kegyeibe fogadott, de tény, hogy igazán jól elvoltunk. Azért fura, hogy hamarosan nagylánnyá avanzsál a 17 hónapjával, vagy hát legalábbis nagytestvérré. Játszottunk is nagyokat (úgy értem, a szüleivel), Ticket to Ride-ot meg Blokust, és NB1-es ellátásban részesültem, és ha nem készül leszakadni a bokám, még a filia-parókiákat is sikerülhetett volna megnéznem. Így ez legközelebbre marad.
[Most kicsit dekoncentrált (decentrált?) vagyok, úgyhogy inkább el innen.]

Mondtam-e,

hogy Angliába megyek esküvőre a nyáron? A kedves Tom eldöntötte, hogy elveszi Eleanor-t, és megígérte, hogy meghívót is küld, ha lesz.
Ennek az egyetlen szomorú következménye az, hogy az (egyébként általam fölvetett...) évi rendes JVC-találkozónkat ki fogom hagyni áprilisban, mert két angliázás aligha fog beleférni az évbe. (Ez mondjuk leegyszerűsíti állampolgári kötelességem teljesítését is, mert nem kell kitalálnom, hogy hol és hogyan válasszak vasárnap.)
Akkor már csak azt kell átgondolnom, hogy mikor (majd pedig, hogy hogyan) menjek Luxemburgba babanézőbe. :-)

Képek

javarészt Áron szerint.

Turku

Tegnap este összeírtunk egy gyors listát, hogy mi mindenről is kéne írni, de ez azt jelenti, hogy a legkevésbé se leszek koherens.
Láttunk például egy szélmalmot a város fölött, és mellette vidoran ugrálni egy vadnyulat. (Nem biztos, hogy annyira vidor volt, mert éppen tetű hideg volt.) Mögötte pedig szabadtéri színpad áll, amelyiknek a nézőtere forgatható körbe, ilyenformán négy-öt színpado(cská)n lehet játszani körülötte.
Aztán itt szesztilalom van, jó, nem olyan, mint az igazi, de a boltokban kizárólag sört meg cidert lehet kapni, komolyabbat csak ebben. Itt meg persze drágán, már csak a jól ismert piaci törvényszerűség miatt is -- bár lehet, hogy itt még az államnak sem érdeke, hogy lejjebb nyomja az árakat.
A finnek persze meglelik a módját az alkoholhoz jutásnak, pl. vesznek a nemzetközi vizek jótékony takarás-, izé, hullámzásában. Jut eszembe, íme, a hajónk (illetve ez lesz a visszaúton).
Tegnap kirándultunk egy sort a környéken. Ciliék mögött az egyik irányba erdő van kisebb-nagyobb sziklákkal, aztán láp, aztán a tenger. És a tenger egy kicsi helyen már kezd befagyni! :)
Ma is kirándulgattunk, csak ma Naantaliban, amely ma minden volt, csak napos nem, de láttuk a szép régi óvárost meg a MúminWorldöt [a link zenél], persze üresen, csak az épületeket. Ma nem volt annyira hideg, viszont ennek megfelelően a tegnapi hó helyett az eső szitált egész nap.
Most este pedig Cili erasmusos ismerősei jöttek át hajában sült krumplit enni meg filmet nézni, egy lengyel és három magyar lány. Jól mulattunk. :)

El

A Fészbukot nem olvasó kisebbséget sietek tájékoztatni, hogy megléptünk Áronnal Turkuba egy hétre, és immár meg is érkeztünk ma reggel, alig 24 úton töltött óra után (földön-vízen-levegőben, mint annak idején az Utasellátó). Képek alighanem csak beltérből lesznek, kint a fényképezőgépre fagyna az ujjunk rövid úton.

Munka-ügy

Mért van az, hogy most kezdenek beindulni a szegedi lehetőségek, mikor lassan értelmét veszti, hogy le akarjak menni...? És főleg: miért nem lehet semmit tervezni ezen a fronton? A jelentkezés/interjú másnapján ugyanúgy visszahívhatnak, mint egy hónap múlva vagy éppen soha. Hogy döntsem el, hogy mikor vállaljak el mit?
Bonyolult dolgok ezek.

Különben épp Kecskeméten lopom Melitta netjét, míg ő Paffyval beszélget telefon'. Én is vele találkoztam itt eredetileg, megspórolt nekem +2 óra utazást (és kb. kétezer forintot) azzal, hogy följött idáig. És nagyon jót beszélgettünk, régesrég érett már. (Aztán el kellett mennie, de az én telefonomon ingyen tudnak beszélni.)

Még két nap munka, aztán indul a hétvégi road-movie: két esküvő, közte pedig informális osztálytalálkozó. Három helyszínen, természetesen.

Röviden

Egy s más a lelkigyakorlatról, a képeken nem mi vagyunk, de ilyesmi volt.
Aztán: tegnap reggel óta nem találom a szemüvegem (!), a kontaktlencse viszonylag beválik, de állati boszantó a dolog mégis.
Ma végre beszabadultam a Térfilmzenére Anyánkkal, megnéztük a Budapest retro II.-t, nagyon jó. Hangosan nevettünk rajta nem egyszer (és nem egymagunk).
Holnap reggel megint úszás, szombaton is voltunk, nagyon kell. És utána Pócsmegyer, Eszter-meg-Levente, majd (talán mind együtt) Kisnémedi, Csillag, gyermekek, Levente. Előfeltétel, hogy ne holnap szüljön... :-)

TIFF & tsai

A mérleg valami ilyesmi.

A narancssárga-lila busz nagyon jóóó. Kényelmes, van rajta film (fülhallgatóval), automatás kávé (ingyen), utaskísérő (újabb állásötlet :-)) meg minden.
Kolozsvár még mindig teljes extázisba visz.
Még tudom, melyik a magyar újságos néni, és az újság második oldalán is ismerőst köszönthettem. Röser a régi, s a Rex főpincére továbbra sem hajlandik magyarul beszélni (pedig tud), és ugyanolyan savanyú képet vág az élethez, mint bármikor 2001 óta.
Közben pedig dinamikusan fejlődik a (bel)város, a Central ('csentrul' áruház) új homlokzatot, a Carpati cukrászda új belsőt kapott (egyúttal lett benne vécé is...), a Filó melletti Eugenia-lelőhely butikká alakult, a Karolina teret gyönyörűségesen lekövezték (és kiirtották róla az autókat) stb.
Láttam [számol, számol] 10 vetítésen 14 filmet (ebből 5 rövid és 2 dok), és mindössze egyet kellett volna egyértelműen kihagynom közülük, kettőért pedig magában is érdemes lett volna elmenni odáig (történetesen ez volt a két dokumentumfilm: Életek éneke és Constantin si Elena). (A buszban oda- és visszaúton megnézett egy-egy, egyébként feledhető alkotás nem képezte a számlálás tárgyát.)
Janka nagyon kicsi-édes. :-)
Emberrel kevesebbel találkoztam ezúttal a „szokásosnál”, de nem nagyon bántam meg. Egyrészt moziból moziba jártam, másrészt azokra, akikkel tudtam találkozni, több energia és figyelem jutott. Köztük volt Péter, Éva, a mamája, Ibolya és az aktuális (zömmel zilahi) lakótársai, Maria Máramarosból (ő egy másik történet) és Szépék.
Nyáron még egyszer neki kell indulnom...

Befűtöttünk a cserépkályhába

Jóféle novemberi idő van itt, de nem szólok egy rossz szót sem, úgy kellett már a növényeknek az eső, mint a falat kenyér.
Bábszínházban jártunk ma Lucával, az Eszti álma című darabot néztük a Varázsgarázsban. Szegény Lucka egy ponton rettenetesen megijedt, de azért azt hiszem, összességében élvezte.
Holnap éjjel pedig Kolozsvárra indulok, a TIFF-re (végre — mindig a vizsgaidőszak tett keresztbe régebb'), és egyes előrejelzések szerint csütörtökig esni fog ott is... Ibolyácskánál fogok lakni a Monostoron, „egyetemistakorunkbeli koulmenyek”, hmm. :-)

Random események az elmúlt hetekből

Egyrészt voltam ugye Fehérváron, immár harmadszor a nyár óta. Találkoztam Mártival, aki nagyon helyeske, és a mamájával, aki Isten kegyelméből babakocsival is éppen olyan maradt, mint anélkül volt. Minden érdekli és mindenről van véleménye, vidám és kedves. (A papával is találkoztam, persze, bokros teendői közepett, csak őt kevésbé ismerem.)
Visszafelé Oszkárral utaztam, nem lett se jelentősen olcsóbb, se gyorsabb, mint a vonat lett volna, de a srác egyúttal elvitte az Eszteréknek küldött csomagom (Írótükör, mi más :-)) Debrecenbe, és ez mindent megért.

Aztán voltunk Áronnal kirándulni. Nem volt valami nagy túra (Gyopár-forrás > Lajos-forrás > János-forrás), de – szégyenemre! – idejét se tudom, mikor voltam öt órát kinn utoljára. Térdig jártunk a sárban itt-ott, de mindennel együtt nagyon jó nap volt, nem utolsósorban mert lefelé igen jót beszélgettünk az oktatásról (vallott elképzeléseinkről), az iskoláról, az ún. „gyerek-anyagról”, meg ilyesmik.

Liviával úgy átvettük 25 perc alatt a tárgyas ragozásról szóló leckét, hogy csak lestem. Zsigerből tudja (nyilván hallotta már eleget a nyelvet :-)), öröm vele foglalkozni.

Most csütörtökön pedig Péterrel találkoztunk és beszélgettünk egyet, nem eleget, de ennyi fért bele (este kb. h9-től f11-ig..). Be fogok iktatni legalább egy hétvégényi Kolozsvárt még valamikor a tavasszal, csak kicsit legyen jobb idő. Fagyoskodtam ott három márciust, most inkább valami jégkrémesebb időben mennék. :-) (Megvan még a Napolact és a Széchenyi téri boltja? [Vagy Deák? Sose fogom megtanulni. :-( ])

Szeged + folytatás tegnapról

Lajosunk egyetlen mondattal agyonvágta ezt a napomat. Ilyenkor arra gondolok, nem is olyan nagy baj, hogy nem ő a főnököm. (Jut ezembe, a főnököm tegnap hatalmas elégedettségének adott hangot a ténykedésemmel kapcsolatban. Ez is valami.)
Meg az is jó, hogy a plébánián ott volt mindenki, aki számít: BÁgi, Attila, Anikó, Bogi, a Kántor úr, s még Eszter és Erzsike is. És ettem egy csomó haboskacsát. :-)

Hanem most jöjjön a folytatás. Ez is Lyon, a „nemzetközi város” néhány szobra (itt van a konferenciaközpont meg még sok más, pl. a modern művészeti múzeum is).


Ő nyilván a luxemburgi bankárfiú kicsit még nagyobbra nőtt rokona:

De a kedvenc azért ez (figyeld a kukucskáló férfit az ablakban – később körbe is járta, kb. azzal az arccal, hogy „hát ez vagy valami, vagy megy valahová”):
A végéről (alvás Mulhouse-ban) már nincs izgi kép, sajnos.
A konferencia hasznát mindenesetre emberek adták egészen egyértelműen: újra-felfedezettek részben, és egy vélhető új barátság. Mal sehen.

Lyon, ahogy én láttam

Előrebocsájtom, hogy nem sokat láttam belőle: tetű egy idő volt, és szabad még abból se sok. Különben itt voltam.

1. este: Benediktbeuern, Németország. Ma szalézi rendház, képzési központ etc.

2. este – 5. délután: Lyon, Franciaország. Konferenciaaaa...

Szinkronúszó gödények a parkban (egyúttal állatkert is):

Folyt. köv., rém lassú a net (illetve a gépünk).

Napos, kicsit fáradt

Nehéz az, ha az embernek vannak barátai IRL (is): Zsófi éppen az imént szólított fel telefonon egy hosszú és kimerítő bejegyzés megírására. Hát lássuk.
A darabolt emberek korántsem olyan bizarrok, mint amilyen az ötlet. A kiállítás nagyon érdekes volt, csak egy csomó idétlen kölyök próbált csúfot űzni mindeneből, az esett rosszul. Meg az, hogy a jegy megszerzése majd' fél óránkba telt a helyszínen.
Ez volt egy hete. Szerdán múzeum, csütörtökön Keith Haring(-kiállítás) a LuMúban, érdemes volt, még nekem is, akiből pedig a vizuális kultúra úgyszólván hiányzik. Még a tárlatvezetés elejét is elcsíptem, de aztán mennem kellett, Szegedre.
Ott túl sok elmesélendőt nem csináltam, Áronoztam, fogadóórákat adtam a Bociban és a Somogyi büféjében, sokat aludtam péntek éjjel, jártam könyvtárban, és talentumoztam (családi nap) szombaton.
Vasárnap múzeum, s tegnap is, túlórával (de az osztrákok kedvesek, nem jöttek túl sokszor borért).
Na, hát ilyenek. Ma még bemegyek egy harmadik kör programszórólap-kihordásra, undok egy meló, de legalább motivál, hogy ne tervezzek túl hosszú távra a múzeumban... Holnap pedig irány Lyon, valami nemzet- és vallásközi kütykürütty, s az emberek bénák, úgyhogy maradt még hely a buszon. Kedden (talán) jövök. (Haza biztos; csak ide nem tudom.)
Mai örömhírünk itt olvasható...

Útlevél, fogkefe

Mostanában PG Csoport van, hála a debreceni koncertnek. :-) A CD-t is meg kéne szerezni, de ezen még dolgoznom kell, mert ott ugyan 3000 petákért adták volna (koncert-DVD-vel), de akkor épp nem volt annyi, most meg ugye lejutni...
Tegnap megnéztem magamnak a Csodakamrát, és jó nagyon. Nagyon sok újdonság nem volt benne nekem, így Angliából jőve, (bár napszakácsot még nem láttam :-)), de jó volt mindezt együtt látni, és főleg úgy, hogy minden elérhető itthon. Volt bútor kartonból, textilmaradékokból és használt reklámmolinóból, apróságok műanyagból, visszaváltható üvegek az ötvenes évektől évtizedenként kiállítva, natúrkozmetikumok, bioélelmiszerek, méltányos kereskedelem, biovécé, komposztálható pelenka stb. Lehet hazavinni számtalan szóróanyagot, Tudatos Vásárlót, mosószódát kipróbálni... Egyébként míg ezt írtam, épp volt egy riport is róla a rádióban.
Aztán dolgoztam három órát (a múlt héten elcseréltem a szerda délutánom Debrecen miatt), jó nyüzsgős volt, két gyerekcsoport is volt múzeumpedagógiázni (ez nekem leginkább mosogatást jelent), elfáradtam a végére. Rám is tört a kávézhatnék, úgyhogy Fkével beültünk a Régiposta utcai (boldog gyermekkorom, az összes cseregyereket elvittük oda vagy a Nyugati mellé...) McCaféba, és jól megbeszéltünk mindent, Kádár utolsó beszédétől a self-help könyveken és a brit királyi család energia-visszavételén keresztül az élelmiszer világpiaci árának változásaiig. :-)
Debrecen különben nagyon jól sikerült a múlt héten, megnéztük a szocreál-kiállítást (jön Budapestre is), voltunk a már említett koncerten, láttunk szappanöntővilágrekord-állítást (!), bolyongtunk egy hatalmas könyvesboltban, vertük a blattot az Inkognitóban („kult és pult”), ettünk májfőzeléket lencsével :-), beszélgettünk irdalomról s más ily fontos emberi lomról.
Az azelőtti héten meg Szegeden jártam, abban a legjobb a minimál-büdzsé volt, a vonatjegyen túl jószerivel semmit sem kellett fizetnem, ez mondjuk leginkább Juliék nagylelkűségének köszönhető & köszönődik. Azért cukrászdázni voltunk egyszer (Stefánia, nemrossz – apropó, járt-e már valaki a múzeum kávézójában? Kíváncsi lennék rá), meg megnéztük A kávéházat, ingyen, hála a Somogyi-könyvtár játékának meg a szerencsének.
Na jó, most azért befejezem, mert idestova másfél órája írogatom ezt a postot...

A szüleim utazásai sms-ekben

M: „Megérkeztem. Bőrönd Amszterdamban. Remélem, holnap ideér. Falu gyönyörű és pezseg, pedig csak 'locals' here.” (okt. 26., 18:47)

P: „Frankfurtból lassan indulunk tovább...” (okt. 27., 12:43)

M: „Itt esik, pedig most lenne időm fényképezni. Tegnap ragyogott, sétáltam és eltévedtem, de nem volt fényképezőgépem.” (okt. 28., 14:40)

P: „29 fok, monszunnak vége, eső nincs, most repülünk Hongkongból Hanoiba.” (okt. 30., 9:53)

M: „Kisebbségben vagyok [ti. az angolul (is) beszéléssel]. Most indulunk Palmába aludni 2-t. Remélem, pár fokkal melegebb lesz, de legalább nem jeges szél fúj. Nem tudom, mit aktiváltak a telefonomon, ui. nem működik.” (okt. 30., 17:20)

P: „110 éve nem volt, hogy a monszun után esett volna Hanoiban. Most fél méteres víz hömpölyög az utcákon, dörög, villámlik, szakad az eső és 30 fok van.” (okt. 31., 11:05)

„A hanoi reptér egy tóvá vált, de hiába szálltunk volna föl, mert célállomásunk, a saigoni reptér leégett. Hanoiban az eső szakad, combig ér a víz, más újság nincs.” (nov. 2., 17:26)

„Holnap talán el tudjuk hagni a várost. Vasabi kalandos úton, de van.” (nov. 3., 17:18)

„Magyarország egy évi csapadéka esett le, amióta itt vagyunk. A repülőtér viszont működik, úgyhogy repülünk Kambodzsába.” (nov. 4., 7:10)

A Szegény dolgozó árva panaszai ciklusból

Apukám elment Vietnámba,
anyukám elment Mallorcára,
(a bátyám Luxemburgban él,)
én meg itthon húzom az igát.

Megint vegyes

Igazából csak azok a dolgok, amelyek éppen foglalkoztatnak, ömlesztve.
Ez itt az Európai Mobilitási Hét hivatalos hazai honlapja... Jobban megnézve nem is olyan rossz amúgy, de azért szerintem belefért volna valami egész oldalas verzió, netán egy kicsit könnyebben memorizálható domainnévvel.
Aztán, ha már közlekedés, egy mondat az MTI-ről: „Ausztriában az autósok 70 százaléka már akkor is megáll a gyalogátkelő előtt, ha a gyalogos még nem lépett le. Nálunk 80 százalékuk akkor sem, ha már lelépett” (Komáromi Endre ezredes, az ORFK közlekedési főosztályvezetője). És tényleg, pont a múlt heti csaltalon mondta Zalán (harmad)unokabátyám, hogy egy kolléganőjét úgy csapta el egy taxis a zebrán, hogy helyben belehalt.

Más: Lucától jött ez a nagyszerű oldal, magyar helyesírás onlájn, nagyszerű. Eddig a Google hejesírást használtam, ami pl. alkalmazha külföldiül írandó dolgokra is, de na... lásd még a lap alji (?) két sort. (Nagyon lelkeseknek pedig itt a szabályzat, a help formátum különösen ügyes, de szótár nincs benne.)

No, most ennyi. Majd még jövök biztos.

Uhh

Ez annak szól, hogy ránéztem az utolsó bejegyzésre, és, hát, sok víz lefolyt azóta a Dunán/Tiszán/Szamoson.

Volt egy jó esténk aznap, a bátyámékkal, Áronnal, Cilivel, Gabssyval és Tamással. Volt benne egy kérdés is, amelyet lehet, hogy nem kellett volna föltennem — azaz hát persze miért is ne, csak rosszl esett a válasz, mindkettőnknek. Úgy is mondhatnánk, húsomba mart a való világ; de tovább innen.
Azaz vissza: délután Judittal a Millenárison, és jó volt, és többször kellene.

Pénteken irány Vác, bringával, Komp fesztivál, juhé. Ez-az megint elmaradt, de jó volt az idő és a függőágyak, a fényképezés Makákóval, a fair kávé, a borkóstoló, a fagyi, a társaság, az ökumenikus mise... Jövőre előbb kell jelentkezni, úgy még olcsóbb is.

Vasárnap este vissza, hétfő reggel pedig indult a 800-km-3-nap-alatt-ebben-a-kis-hazában c. road movie-nk Áronnal (nagyrészt).

Először Székesfehérvár (Zsófi szépen gömbölyödik, a belváros pedig igazán csinos szintén :-)), stoppal, egy Bécsben felnőtt és élő, szászrégeni születésű fiatalemberrel; majd estetájt tovább, persze későn álltunk ki, így csak Cecéig. (Illetve: az első kocsi csak a madaras teszkóig vitt, de nem is bántam olyan nagyon: a motor hője ömlött be a műszerfalon keresztül, a hátsó ülésen pedig egy fűrésszel osztoztam... de a srác nagyon kedves volt, kivitt addig, ahol már lehetett stoppolni.) A következő kocsiban egy egész család ült, megmutatták nekünk a kőoroszlánokat (bár tudtam volna fényképezni! düledező kapuk félfáin is ott ücsörögtek falvak hosszán szinte mindenütt), és dühöngtek egy sort azon, hogy Simontornyára is jön a Lidli, pedig nekik aztán nem kell, lett végre két kis boltjuk helyi vállalkozók helyi tőkéjéből, nekik ne dózeroljon családi házakat a Lidl. Cecén aztán beesteledett, fölkapaszkodtunk hát az utolsó vonatra, isteni szerencsével az utolsó forintjainkból épp ki is jött a jegy. Alig 2 óra 10 perc alatt be is értünk Bajára, végül is 89 km, az nem semmi.

Bajáról másnap Szeged, állásinterjúra stoppal, ilyet se sokan csinálnak, gondolom; mindenesetre gyors volt, kényelmes és ingyen. Az interjú ellenkezőleg, hosszú volt és fárasztó, de sebaj, tapasztalatnak akkor is jó lesz, ha nem vesznek be (amúgy is ambivalens a dolog, amit úgy oldok fel, hogy annak is örülni fogok, ha összejön, de annak is, ha nem). Eredmény a jövő hét közepéig.
Vissza persze megint későn, az első sofőr Dekon Ferenc, s úgy bánom, hogy nem tudtam vele szóba elegyedni, de no, így megy ez. A semmi közepén álltunk ki újra, kb. a 14-es kilométerkőnél, de szerencsére gyorsan fölvett egy barátságos férfi, s vitt Mórahalomig. Ott ellenőriztük a buszokat, s találkoztunk a Márton család (Gáboron kívüli) tagjaival, mentek a rokonok elé mindahányan.
Kb. öt perccel az utolsó busz begördülése előtt vett föl végül egy munkásember, aki Temesvártól innen nem talál munkát, és mellékesen azon is morgott egy sort, hogy mit akarnak a melegek gyereket, hát ha a természet szerint nem adatik nekik, akkor tán fogadják ezt így el.
Mélykútig vitt, ott álltunk még egy kicsit a félsötétben, majd busz, nagyszabású harnyómentő akció, és a végén rövid séta hazáig.

Szerdán egymagam folytattam, busszal: Mohács (ott találtam ezt a remek stencilképet), majd Bóly, a nagyszüleimre nem sok idő jutott végül, de legalább találkoztunk így egy év után mégis. A nagypapám be is jött velem Pécsig, így neki is volt alkalma mesélgetni egy kicsit a Kaukázusról, ahol vagy harmicöt éve járt, meg a környékről, ahol egész életét töltötte. Szóval Pécsig megint busz, majd IC Pestre (akár hiszed, akár nem: háromóránként van 1 közvetlen vonat Pécsről Budapestre), persze vagy 15 perc késéssel indult, de úgy untam már Kelenföldnél, hogy eszembe se jutott rákérdezni a helyjegy árának esetleges visszatérítésére (l. még itt).
És onnan már csak villamos, hév és egy rövid séta, juhé.

Hát visszajöttem

Gondoltam, ha a PUF-fal mentem el, velük is jövök vissza — igaz, a Kisbolygó csak a refrén második szaváig érvényes (l. fent).
Szóval valami 16 napja itthon vagyok, és bizonyos fokig már érzem is a reverse culture sokkot. De erről majd máskor.
Az első héten Áron volt itt, sétáltunk sokat (a Vrócban, a lakótelepen, a Margitszigeten), egyszer még kirándultunk is egyet (föl a Kő-hegyre (=> idesüss!), aztán le Szentendrének), rejtettünk fejtvényt (nagyon egyenlőek vagyunk, neki jobban megy a sudoku, de nekem a keresztrejtvény), voltunk moziban (Egyedül nem megy), tanultam egyet-mást a szélturbinákról, utánanézegettünk a zöldtetőknek... Jó volt, na.

Aztán lementünk Szegedre (Kecskemétig egyetlen, mondhatom, durva keresztrejtvényt fejtettünk együtt), ahol heveny tömegiszony vett erőt rajtam, de azért a Kávéház teraszán elviselhető volt. Mászkáltunk sokat, szerencsétlenkedtünk is (azt egész nap, igen jó hangulatban), végül Cilinél tértünk nyugovóra éjfél után — és a magam részéről 5-kor sikerült elaludnom a torokfájás és a bebetonozódott orrlukaim miatt.
Fél 6-kor keltünk, a magam részéről legalábbis vonakodva...
Az evezés első napja keserves volt (különösen hogy még délután se tudtam aludni; éjjel már sikerült valamennyit), a határátlépés viszont vicces kenuval, aki teheti, próbálja ki! Gondolom, a schengeni határ is rásegíthetett.
Aztán... szombaton mentünk vissza Szegedre, következett egy nagy hedó-túra (Chilli => KerekPerec (tiramisuuu) => Mokka kávézó) Cilivel & Gabssyval, majd mozi (2 nap Párizsban — izéizé...), majd egy kissé felemás buli-féleség Juliéknál, alvás Cilinél, és vasárnap haza.

Azóta... hétfőn elintéztem ezer dolgot (javarészt megírandó e-maileket), valamint elkezdtem a bombasújtotta szobám rehabilitációját a ruhák elpakolásával, és egyúttal ki is selejteztem negyed köbméternyit, kb. Ez a projekt (mármint a szoba lakhatóvá tétele) azóta áll, amúgy, viszont tegnap voltam moziban esment (Egyszer, jóó, feel-good-movie), utána pedig Fkével találkoztam, ettünk, ittunk, mászkáltunk, ücsörögtünk. Láttam a belvárost sötét(edés)ben, és tetszett nagyon. Alighanem ez is olyan, mint mikor az Alföldet láttam hirtelen nagyon szépnek három hónap Kolozsvár után.
Éjjel (az Iron Maiden-koncert után, pontosabban) pedig a másik Péter jött, és maradt is vagy kettőig ma, jól kibeszélgettük magunkat, javarészt a fűzfa alatt, csuhajja.

És most neki kellene végre látnom Papa tájházas könyvének, a feladat elég mechanikus, de fizetnek érte... Ajjaj, így adom lejjebb az elvárásaimat...?

Hazaértem

Az út jól telt. Azon túl, hogy a főtéren azt hittem, hogy nincs nálam a tárcám, és ezzel némileg megborzoltam a sofőr és Péter idegeit; valamint alaposan eláztattam az Úton fedelét és kicsit a belsejét is; a kisbusz príma volt, mindössze hárman utaztunk, úgyhogy hely is volt jócskán, és hajnali hatkor szabályosan kacagott a néni a népligeti BKV-pénztárban.
Kipakoltam, beraktam egy mosást, lezuhanyoztam, és most már álmos sem nagyon vagyok, úgyhogy nekilátok listát írogatni a hétre. A múltkori egészen bevált.
Istennek legyen hála, hogy tudok aludni járműveken (is).