Yet another failure,

írtam a Facebookra, azaz újabb kudarc: a Közalapítvány sem engem választott, idézem: „bár a feladat ellátására alkalmasnak találtunk, szakmai tapasztalatai miatt mással töltjük be”. Nincs rá bizonyíték, de gondolom, az a srác lett, aki már eleve ott van félállásban, és igazából ha így van, azért se kárhoztatom őket, mert ha munkáltató lennék, én is olyat választanék, akit ismerek. Csak kicsit olyan érzésem van, hogy egymás idejét (meg az én reményeimet) húztuk.

KülÖnben pár napja még egy függőben levő ügy lezárult, az egy egyházKözeli cIvilszervezetnél. A levelezés a következőképpen zajlott:
December 4.: Kaptam egy pársoros hirdetést.
December 6.: Írtam nekik 2, egy-egy mondatban megválaszolható kérdést a meghirdetett félállásról.
December 11.: Ezt kaptam: „Jelentkezésedet megkaptuk, hamarosan jelentkezünk. X. Y.
A kérdéseidre is nem sokára [sic] válaszolni fogok. Köszönöm a türelmedet.”
Január 15.: Még egyszer rákérdeztem a dologra.
Még aznap: „Bocsánat a késésért először is.
Közben meg is találtuk az emberünket, azonban mindenképpen köszönjük jelentkezésedet és érdeklődésedet.”
Azért még válaszoltam, hogy nem érzem feltétlenül korrektnek az eljárást, amit ők nyilván úgy értelmeztek, hogy savanyú a szőlő, de hát sebjaj. Vigaszul marad, hogy talán nem is baj, hogy nem ott dolgozom...

Holnap viszont újabb megmérettetés, bár a jelentkezés óta eltelt kb. másfél hónapban jócskán megkopott a lelkesedésem. Nem baj, tapasztalatnak jó lesz: „Hatvan jelölt közül válogathattunk, és első menetben 17 pályázót szeretném [sic] meghívni egy beszélgetésre. Ön az egyik.”

Röviden

Egy s más a lelkigyakorlatról, a képeken nem mi vagyunk, de ilyesmi volt.
Aztán: tegnap reggel óta nem találom a szemüvegem (!), a kontaktlencse viszonylag beválik, de állati boszantó a dolog mégis.
Ma végre beszabadultam a Térfilmzenére Anyánkkal, megnéztük a Budapest retro II.-t, nagyon jó. Hangosan nevettünk rajta nem egyszer (és nem egymagunk).
Holnap reggel megint úszás, szombaton is voltunk, nagyon kell. És utána Pócsmegyer, Eszter-meg-Levente, majd (talán mind együtt) Kisnémedi, Csillag, gyermekek, Levente. Előfeltétel, hogy ne holnap szüljön... :-)

Hol a hiba?

Ez ittend az idei Szent István Könyvhét emblémája. Nem csalás, nem ámítás...

Helyzet

Általános állapot: rossz. Torok- és bizonyos mozdulatokra fejfájás, az éjjel láz, bedugult orr.
Következmény1: nem jutok el ma este színházba Nórival (ahogy tegnap a Sziklakórházba se jutottam el, bár annak egyszerű lúzerség volt az oka — igaz, helyette írtam fél oldalt); és ilyenformán valószínűleg az esküvője táján látom legközelebb. Augusztusban.
Következmény2: nemigen érzem magamban az indíttatást szakdolgozatot írni.
A Skizoid Rádió műsora tegnap este óta: I'm the Man who Murdered Love.
További bosszantó körülmény: a mamám ma reggel halat rántott ki, és a szaga beette magát a szobámba (is).
Update: valamint ha csak eszembe jut, hogy a vidám morzsácskák milyen boldogan karistolnák végig az amúgy is tropa torkomat, a maradék életkedvem is elmegy. Tejbegrízt szeretnék ennyi, de nincs tej. :-(
És senki sem látogat meg... :-S

S. O. S.

Romba dönt a laptop. A pillanatnyi állás szerint képes volnék Jessnek nevezni el, de aki még mindig nem érzi át a helyzet súlyát, annak mondom a száraz tényeket: második éjjel nem aludtam a nagy Gilmore Girls-nézésben. :-S Nagyjából minden épkézláb hatvan év alatti fickóba szerelmes vagyok benne, és nagyjából bármely épkézláb nővel tudok időnként azonosulni. Módosult tudatállapot. Hihetetlen. Kávéééét...!
Amúgy hogy sokkal ne hagyjam le Áront, megpróbálkoztam a Szex és New Yorkkal is (már ütöttem az Ny-et az előbb, Nyú Jork, hmm), de tizedannyira se köt le.
De már tudom, mi lesz a megoldás, Áront fogom megkérni, hogy védje le jelszóval. Bár ha sikerül kitalálnom, hogy kell [Ubuntu], már magam is megtettem volna...

PS: Egyébként a szakdoga is készül, csak valahogy meg kéne fordítanom az időarányokat a laptop előtt... Pedig ha egyszer nekiülök, mindig hullára élvezem (naná, még van ötletem), ami máris jó.

Szeged

Eddig minden nagyon jó volt, meleg nap, Boriskával jöttünk, ebéd, ez-az ügyintézés, kávéház, aztán Tranzitus, igeeen. És most a klubban vagyok, várok Áronra, aki valószínűleg reggelig szerepjátszana, ha nem stresszelném itt szemközt.
És közben odakinn végre-valahára leszakadt az ég is, csak hogy ronggyá ázhassunk a Szent István térig. Érdemes volt itt ücsörögnöm. :-(

Összegyűjtött papírjaim

A hétvége iszonyú stresszben telt, aztán (ki gondolta volna) jól elbaltáztam a vizsgát. De: nem vész el mindaz, amit eddig csináltam. Ha leteszek egy KRESZ-vizsgát (az elévüléstől számíott fél éven belül), akkor onnan folytathatom, ahol abbahagytam.
Rám vall, hogy nem kérdeztem rá erre hamarabb (igaz, a leírást egészen egyértelműnek találtam volt, miért is kérdeztem volna. De ha mégis megtettem volna), kb. 60-70% idegrángást spórolhattam volna meg magamnak.
Hogy valami hasznosat is csináljak, elmentünk Áronnal vért adni, ami nem volt kevésbé eseménytelen, mint az első alkalom. :-)

Utána Paffyval beszélgettem még egy jót, azt hiszem, órákig tudtuk volna még folytatni, ha — de hát nem volt idő.
Paffy az egyik ember, akiért nagyon hálás vagyok Szegedből.
Persze vannak még sokan.
Például Anikó, a tipikus „jévé” (jövőre veled) barátnő, akit decemberben láttam utoljára, s most mégse okozott nehézséget fölvenni a fonalat.
S aztán Cili kitolta velem az utolsó dobozt az állomásra, és rém sajnálom, hogy vele végül nem tudtunk mélyre ásni (pláne hogy ott is laktam a hétvégén, s még így se jutott idő :-( ). Viszont Julival együtt olyan búcsúintegetést csaptak nekem a vonatnál, hogy csak úgy repesett a kicsi szívem.

A Nyugatiban kicsit macerásabb volt elbánni a dobozzal, de két körrel végül ezt is megoldottuk a mamámmal. Hogy mikor fogom elpakolni (vö. a bejegyzés címe), azt nagyon nem tudom még...
Ma eddig még csak hanganyagokat töltögettem le és konvertáltam halomra. Ja nem, mostam is.

Rubeola

Hát éljen. Szűk 3 óra várakozás után a doktornő (és főleg a két asszisztensnő) („90%-os eséllyel”) rózsahimlőt diagnosztizált rajtam. Lefut ám gyorsan, egyek kalciumot meg C-vitamint, ne menjek napra és messze kerüljem el a kismamákat.
De: nem tiltottak el az evezéstől. Ami merőben meglepett. Asszem, az lesz, hogy mondjuk kedden utánamegyek a csapatnak, mert azért a vasárnap kicsit mégiscsak közelinek látszik.
De azért szóljon, ha valaki gyereket vár a vízitúrások közül, mert akkor inkább itthon maradok.

Váááááááááááááááá

(most ennyi futja)

Nyűgös

Bár tudnám, miért mindig mindennek az utolsó utáni ((micsoda alliterációk!)) pillanatban kell nekifognom. Bahh.
Most pl. elvileg délig, gyakorlatilag kettőig meg kéne tanulnom a culture-methodology-t, megírnom a levelet a Renovabisnak, és bevinnem a bankba a támogatási szerződés egyik mellékletét. Az utóbbi technikai ügyeken csúszott el, az előző kettő szimpla halogatáson. Grr.
Mért érzem úgy, hogy a végén vizsgázni nem fogok bemenni...?
Más: új link jobb oldalt, a kolozsváriak között, szeretettel. :-)

Tegnap

- A könyvtárban elhagytam a diákom (tíz perccel miután rátettem 500 forintot),
- egy ideig azt hittem, a telefonom is (az asztalomon volt),
- egy sörpad lábának a behajtogatásakor szájon vágtam Áront,
- elfelejtettem, hogy be van riasztva az altemplom, és akkor esett le, mikor megjelent Lajos, hogy „Ti voltatok lenn?”

Kalandjaim a konyhában

Lúzerségeket akartam írni, de az asztalon reggel Papa cédulája fogadott, mely szerint:

FANTASZTIKUS
KENYERET
SÜ(TÖ)TTÉL!
:-)

Hát mit lehet erre mondani...?
Amúgy tényleg az lett, de mire ez lett belőle... Figyelj.
Akkor kezdtem el csinálni, mikor jött Szilvi. Szépen fölfuttatttam az élesztőt (instant volt itthon, hát azt), föltettem a két szoba közti kályhára melegedni.
Meglangyosítottam a liszte(ke)t (gondoltam, a bontott zacskókkal bánok el előbb...), aztán egy félóra múlva nekiálltam összekeverni.
De mint hogyha gumit. Ette a vizet is, a lisztet is, és sehogy sem akart összeállni. Gyúrtam kézzel (csomós lett), gyúrtam géppel, semmi eredmény.
A végén már biztos közelítettem az egy kiló liszthez (a receptben fél lett volna), akkor aztán föladtam.
Ki a kályhára, mi meg elvonultunk a nagyszobába folytatni a csacsot.
Aztán mikor Szilvi elment, megnéztem: épp hogy ki nem kelt abból a hatalmas salátástálból. Átgyúrtam még egyszer (továbbra is teljesen puha, alakíthatatlan massza volt), majd visszatettem a kályhára a nagyobbik tortaformánkban, hogy még egyszer megdagadjon.
Hát, egy kicsit már kezdett kifolyni belőle, mikor betettem a sütöbe (éjfélkor).
Aztán rájöttem, hogy egy-másfél órát még ülhetek mellette a konyhában, úgyhogy sitty-sutty (na, ez azért túlzás...) megcsináltam a mára tervezett rakott krumplit is. Kicsit föl is turbóztam: Nóri ötlete alapján megfűszereztem a tejfölt, meg sajtot is reszeltem bele. És az egyik vége kolbászmentes. :-)
Ha mégsem lesz ehető (még nem sütöttem meg), annak az lesz az oka, hogy a krumpli belseje nyers maradt. Mert persze nem olvastam utána a kuktának, és mikor utoljára találkoztam vele, akkor gondosan meg volt mondva, hogy mi merre... Én meg azt hittem, fogja tudni, mikor készül el, és akkor sípol... :-( Pedig sose higgy semminek, ami gondolkozik, de nem látod, hogy mivel. Szóval amikor rázendített, levettem. És félig nyers maradt a krumpli.
Úgyhogy most tesztelhetem azt a változatot, amelyet egyszer pár éve hallottam: valaki azt mesélte, hogy ő ugyan meg nem főzi a krumplit előre, hanem csak tesz valamennyi vizet alá a tálban.
A kenyeret tűpróbáltam, de abban nem nagyon hiszek, úgyhogy hagytam még fél órát, és remekül le lehetett fejteni róla a formát, de ennél tovább az éjjel már nem jutottam. Mostanra jelenthetem, hogy finom puha, és az íze is remek attól eltekintve, hogy teljesen sótlan. De legalább igen jó lekvárral is.
A megjelenése, az meg csúcs. Mint egy malomkerék. Mostanra már éppen befér a kenyeresdobozba, de ehhez vagy három tenyérnyi szeletet le kellett már kanyarítanunk belőle. :-)

Takarítós

Az van, hogy délelőtt nem is tudom, mit csináltam ((mondatátszövődés, yeah)) — ja igen, kis piaristák vol. 2.! Na, az megér még egy postot, de most nem megyek bele. Aztán Lelkes, ebéd, a Fesztiválban ilyen tömeget még sose értem, volt talán két nagy csoport is.
És utána hazajöttünk Julival, és kitakarítottuk a lakást, illetve a saját szobámra végül nem került sor, de na: konyha, előtér, fürdő, vécé, gardrób, Juli szobája. És kellett már ez a fizikai aktivitás nagyon.
Eszterék lekéstek egy csatlakozást, úgyhogy negyed 7-re érnek be, vagyis egyenesen megyünk a S.Ö.R.-re.
Ja, leért a kelesztőtál, a postás állati jó fej volt, kiakasztotta a csomagot a postaládánkra. Be is izzítottuk izibe — csak kicsit jobban a kelleténél, mert a tűzhely tetején megolvadt a tál alja... :-7

Este van, este van...

Volt pár érdekes gondolat ma, Julival ebédnél rájöttünk, hogy még nekünk is idő kell, hogy fölvegyük a fonalat újra, hát mit várok azokkal szemben, akikkel nem vagyok ennyire szoros kapcsolatban; aztán a Kálvárián elkezdtem egy elég érdekes eszmefuttatást a határozott-zatlanságomról, de ezen még kellene dolgoznom.
Talentum-megbeszélésen amúgy összedöntöttem a flipchart-táblát és aláírtam valamit valaki más helyett véletlenül... Ja, és tudatosult bennem, hogy tíz nap múlva képzést tartok Pesten Gáborral. Végülis még épp jókor.
És most biciklizni szeretnék, meg ülni, meg teregetni (azt kevésbé, csak kell majd), meg kivasalni a szép új blúzom, meg olvasni (de mit is? — apropó, kinn befejeztem a Danny, a szupersrác-ot by Roald Dahl, és tökjó), meg naplót írni, meg... aludni is...
Megyek is, elég a virtuáléból.

Érvényességi ideje/Date of expiry:2007 FEB/FEB 23

Holnap lejár a személyim. Bizony... A magyar határőr hívta föl rá a figyelmem azzal a megjegyzéssel, hogy ő gond nélkül kienged engem vele, csak ha esetleg ma már nem térnék vissza az országba...

A jó szerencsém/őrangyalom, hogy bevágtam az útlevelem is.
Viszont a német ellenőr nem szólt egy szót se, olyannyira, hogy meglehet, megjátszom egy kísérletet hazafelé is...

Különben kevés izgi, a gép késve indult, de csak azt az időt töltöttük a ferihegyi terminálon, amit Hahnban is várakozással kellett volna. A repülőút gyönyörű volt, nem is emlékszem, láttam-e valaha ennyire szépen a felhőket fölülről. Paffyval is beszélgettünk kicsit, emlékeztettem egy legalább másfél évvel ezelőtti ígéretére... :-) Az idebuszozás már kicsit sok volt, de csak-csak ideértünk.

És aztán akkorát vacsoráztunk, hogy... megyek is aludni.

Ööööö avagy váááá

Menthetetlen vagyok. Erre a félévre valóban nem voltam beiratkozva. Merthogy nem fizettem be a költségtérítést sem.
Ebből az következik, hogy ezt a módszertant most jegelhetem a következő őszi félévig. (Hogy ebből mi minden, azt most végig se merem gondolni.) Esetleg megpróbálhatok nyittatni magamnak egyet a második félévre (és év végén bevésetni ott a mostani ötösöm)... a tanszéken sokmindenre képesek...
Apropó, elfelejtettem az óramegbeszélést is. Éjjenéjjen.
Lúúúzeeer.

Grrr

Nemtom, minek kell nekem mindent elcs***nem azzal, hogy ilyen átkozottul racionális és reflektált vagyok. Mert akármennyire is, vagy tán épp ezért, a szituációkat fölmérni illetve idomulni hozzájuk, és azt mondani, amit megengednek, minden egyébről pedig hallgatni bölcsen és nem kínlódva — na, ez nem megy.
Valamint semmi nem idegesít föl jobban, mintha valaki elbagatellizálja a számomra (és talán nem csak) fontos dolgokat.
Távolabb ültem. Nem így terveztem, de ez lett a vége. És bármennyire utálom is ezt a szót, ez fejezi ki legnkább a lelkiállapotom: frusztrált vagyok.
Ráadásul nagyobbrészt a saját hibámból.
Grrr.

:S

Elvágtam az ujjam a kinyomtatott dolgozattal.
Nothingmorefortoday

Jajj

Elfelejtettünk menni ma reggelit osztani. Ez agyrém.
(Különösen úgy, hogy f12-kor lefeküdtem, és n8-kor ébredtem, miközben ennek max. a felét lett volna szabad...)
Mijöhetmégma

Öl, butít és nyomorba dönt

Ez elképesztő. 11 óta ülök itt kb. folyamatosan, és egyetlen sort se írtam hozzá a cucchoz. Hát eszemnél vagyok én?! Tetves internet. GRRR...
Asszem, nem segít más, csak az imádság. Ezvan. Segítsetek!