A hétvége iszonyú stresszben telt, aztán (ki gondolta volna) jól elbaltáztam a vizsgát. De: nem vész el mindaz, amit eddig csináltam. Ha leteszek egy KRESZ-vizsgát (az elévüléstől számíott fél éven belül), akkor onnan folytathatom, ahol abbahagytam.
Rám vall, hogy nem kérdeztem rá erre hamarabb (igaz, a leírást egészen egyértelműnek találtam volt, miért is kérdeztem volna. De ha mégis megtettem volna), kb. 60-70% idegrángást spórolhattam volna meg magamnak.
Hogy valami hasznosat is csináljak, elmentünk Áronnal vért adni, ami nem volt kevésbé eseménytelen, mint az első alkalom. :-)
Utána Paffyval beszélgettem még egy jót, azt hiszem, órákig tudtuk volna még folytatni, ha — de hát nem volt idő.
Paffy az egyik ember, akiért nagyon hálás vagyok Szegedből.
Persze vannak még sokan.
Például Anikó, a tipikus „jévé” (jövőre veled) barátnő, akit decemberben láttam utoljára, s most mégse okozott nehézséget fölvenni a fonalat.
S aztán Cili kitolta velem az utolsó dobozt az állomásra, és rém sajnálom, hogy vele végül nem tudtunk mélyre ásni (pláne hogy ott is laktam a hétvégén, s még így se jutott idő :-( ). Viszont Julival együtt olyan búcsúintegetést csaptak nekem a vonatnál, hogy csak úgy repesett a kicsi szívem.
A Nyugatiban kicsit macerásabb volt elbánni a dobozzal, de két körrel végül ezt is megoldottuk a mamámmal. Hogy mikor fogom elpakolni (vö. a bejegyzés címe), azt nagyon nem tudom még...
Ma eddig még csak hanganyagokat töltögettem le és konvertáltam halomra. Ja nem, mostam is.

2 megjegyzés:
Juli, az illusztrációért bocsánat, de _annnyira_ idevág...
első ránézésre nem esett le.. de nem gáz, egyébként:)
Megjegyzés küldése