Volt egy nagyon különös pont a lelkigyakorlaton. Szombat reggel leültem ülni :-) nem egyedül, többen is jöttek, de semmi bevezető, csak úgy, bele a csendbe.
És ahogy ráereszkedtem a sámlira, egyszercsak megértettem vagy megéreztem, hogy ez az egyetlen természetes testtartás. Valahogy... megérkeztem bele. Nem tudom megmagyarázni, de olyasmi érzés volt, mintha végre előttem állna valami, amit ki tudja, mióta keresek — és ami akkor kerül meg, mikor éppen egyáltalán nem keresem. „Az Isten ott állt”-féle, bár Ő maga eléggé közvetve volt benne. Vagy ez is hülyeség, mert ugyan mi lenne az, amiben Isten közvetve volna benne?!
És tegnap is ért egy hasonló villanás, csak az az imával magával kapcsolatban. Nem tudom, mi lesz belőle, most semmi elvárásom magammal szemben. De ez most így jó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése