Hogy mennyire idegennek érzem magam a saját köreimben (is)
Amíg házas voltam
(nem az elejétől, persze, de az idő múltával elkerülhetetlenül)
azért, mert nem volt gyerekünk
Aztán a válás miatt újra, nagyon durván
És most megint: gyerekem ugyan van, de
nem szültem és nem szoptattam, ráadásul
apja/férjem nincs
Valahogy sose férek bele az elém-írt eszményképekbe
és nem sikerül megszeretnem,
ami az enyém
De talán nézhetném onnan is, hogy
ezen a világon nincsen maradásom
A hazám, ahol majd fogok tartozni valahová,
az üdvösség
...
(Azt is hozzá kell tennem, persze, az igazság kedvéért,
hogy ez az idegenség elsősorban a saját lelkemben van,
kívülről soha vagy alig jön ilyen jelzés)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése