2007. március 12.

A kromoszóma-specifikus kommunikációról

találtam a múltkorjában ismét egy szöget-fején-találó mondatot Luciánál: „Meg általában azokat a dolgokat sem szokták érteni, amiket csak a saját fejében beszél meg velük az ember, több alkalommal, de ez, ha nagyvonalúak akarunk lenni, nem feltétlenül az ő hibájuk.”
Így hát írtam, és jól tettem.


Kezdődik a nap, és ma is
szavak kellenek:
köszönteni és megköszönni;
szavak kellenek
igent vagy nemet mondani,
a döntéshez is szavak kellenek.
Adj nekem helyes szavakat!

Szavakban és szavakkal
élünk és gondolkdunk,
döntünk és imádkozunk,
büntetünk és szeretünk.
A szavak olykor erősebbek,
mélyebbek és félelmetesebbek,
mint a tettek.
Add nekem a Szeretet szavait!

A szavak összefűzhetnek,
gyógyíthatnak és vigasztalhatnak,
eltaszíthatnak,
megsebezhetnek és gyilkolhatnak.
Taníthatnak és irányt szabhatnak.
Hazudhatnak és tévútra csalhatnak.
Add nekem az Igazság szavait!

Kimondok valamit —
és a szó fölött
nincs többé hatalmam.
A szó megkezdi saját életét:
segít vagy tönkretesz;
nem foghatom meg többé,
nem fékezhetem, vissza nem vonhatom.
Add nekem az Élet szavait,
hogy egyetlen szót se kelljen megbánnom,
ha majd lemegy a nap!

(Paul Roth: Szavunkra szorul minden nap)

Nincsenek megjegyzések: