Ma eddig semmi nem úgy alakult, ahogy terveztem. Az egyetlen említésre méltó a változások közül azonban az, hogy egy negyed órácskát (vagy ki tudja, mennyit, de kb. annyi lehetett) egy ismeretlen fiatalembert hallgattam Móravároson a közösségi ház kertjében. Valószínűleg nincs még 30, de 35 egész biztos. És alkoholista. Alkoholbeteg. Keményen. Előbb lelejmolt egy húszassal, aztán elkezdett beszélni. Szaggatottan, és nem volt benne sok összefüggés, de amit kiszedtem, valahogy azt sem akarnám publikálni; magánügy. És megint ott álltam, ahol Bogival a múltkor: mit lehet mondani a bűnbánó részegnek?! Annak, aki pontosan tudja, hogy elvesztette a háborút, és már csatát sem akar nyerni. Aki legszívesebben öngyilkos lenne. Amire, ugye, még nem is bólogathatok együttérzőn.
Hát hümmögtem. És imádkoztam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése