Most hallottam a Kossuth-on

Éltünk egy városban,
s a szemem láttára eltűnt, vagy álmodtam
bíztunk egy angyalban, egy ölelésben,
egy szóban, meg egymásban
az a város megvan még
s mi megtaláljuk újra
bízhatsz bennem, onnan jöttem

súgtunk egy fontos szót
a csendet hallgattuk s láttuk a nem látszót
s úgy tűnt, hogy együtt szól
ha zene áradt a százféle templomból

az a város megvan még
és megtalálom újra
bízhatsz bennem, onnan jöttem

vagyok valaki a városból
valaki az eltűnt városból

a csapdákon túl, a város még áll
a magányon túl, a csapat még vár
a sötéten túl, a tűz most is él
még nem vesztél el, ne félj

érzem, hogy nagyon is jönnél már
nézem az arcod és látom a sebhelyeket
van még egy darab a térképből
s látom, hogy keresed azt, aki visszavezet

itt mindig furcsa por száll
és a lelkekre kéreg nő
az a város most is áll
s azóta vár, ránk vár
a szívem csak emberszív
a szemem fényeket érez és könnyet sír
múltam csak embermúlt
mint vásott bábut a sárból az Isten gyúrt
az a város megvan még
és megtaláljuk újra
bízzál bennem, onnan jöttem

vagyok valaki a városból
valaki az eltűnt városból

a csapdákon túl, a város még áll
a magányon túl, a csapat még vár
a sötéten túl, a tűz most is él
s ha eltévednél, segít, ne félj

(Kentaur (hát az meg miféle szerzet?), a szöveg Presser–Sztevanovity)