„Az élet egyedüllét. / Egyik ember sem ismeri a másikat, / mindenki egyedül van.” Hermann Hessének ezek a szavai sok ember életérzését fejezik ki. Sok ember magányosnak érzi magát minden kommunikációs hálózat, a mindig újabb kommunikációs eszközök ellenére is. Sokakkal érintkeznek valódi kapcsolat nélkül. Elmagányosodnak a nagy lakósilókban. Elmagányosodnak a tömegben.
Jézust mindig emberek vették körül. Nagy elvárásokat támasztottak vele szemben. Ostromolták őt, hogy tegye rájuk a kezét és gyógyítsa meg őket. Az evangéliumok állandó tolongásról tudósítanak, melyet Jézusnak el kellett bírnia. Ennek ellenére Jézus szerette a magányt. Mindig újra visszavonult a magányba. Szüksége volt a magányra, hogy önmagával és forrásával érintkezzék. A magányban tapasztalta meg, hogy kettesben van mennyei Atyjával.
Jézus egyedül volt az emberek között. Ez következik a János-evangélium egy megjegyzéséből: „De Jézus nem bízott bennük, mert ismerte mindnyájukat, és nem szorult rá, hogy bárki is fölvilágosítsa az emberről. Tudta ő, mi lakik az emberben” (Jn 2,24–25).
Jézus nagy nyitottsággal fordult minden emberhez. De titka is volt, amit nem szolgáltatott ki másoknak, amit egyedül magának tartott meg. Minden közelséget távolságtartás egészített ki. Voltak barátai és barátnői, mint Lázár, Mária és Márta. De lelkének mélyén mindig maradt egy darab magányosság és meg nem értettség.
Jézus más volt, mint az emberek. Tanítványaival sem tudta megértetni magát. Azok ismételten hamisan értelmezték őt. Nem értették, amit gondolt. Amikor a színeváltozás hegyéről jött, összetalálkozott tanítványaival, akik képtelenek voltak meggyógyítani a megszállott ifjút. Ahelyett, hogy az ifjúval foglalkoztak volna, a tömeggel vitatkoztak. Ekkor Jézus haragosan kitört: „Hitetlen nemzedék! Meddig maradjak még veletek? Meddig tűrjelek titeket?” (Mk 9,19). Jézus számára nem volt könnyű azt érezni, hogy követői nem értik meg, és egyedül van közöttük.
Péter, akit egyháza sziklájának választott, szemrehányásokkal illeti, amikor közelgő szenvedéséről beszél. Jézus élesen visszautasítja: „Takarodj előlem, sátán! Emberi módon és nem Isten tervei szerint gondolkodol” (Mk 8,33). Jézusnak egyedül kell végigmennie szenvedésének útján, nélkülözve tanítványai vigasztalását és közelségét.
Amikor Jézus az Olajfák hegyén egyedül érzi magát, és szüksége lenne tanítványai közelségére, azok alvásba menekülnek. Csalódottan mondja Péternek: „Simon! Alszol? Egy óra hosszat sem tudtál virrasztani velem?” (Mk 14,37). Jézus Istennel küzd imádságában. Amikor ismét tanítványaihoz megy, intelme ellenére újra alva találja őket. Elfogatásakor „mindnyájan elhagyták őt és elfutottak” (Mk 14,50). Péter messziről figyeli a történteket. De amikor egy cselédlány, majd később más körülálló emberek háromszor Jézusról kérdezik, minden alkalommal megtagadja őt. Megesküszik: „Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek!” (Mk 14,71). Jézus magára maradva hal meg a kereszten. Csak messziről nézte néhány asszony, akik kísérték őt (Mk 15,40).
A János-evangéliumból kitűnik, hogy Jézus azért tudta magányosságát elfogadni és benne kitartani, mert egynek tudta magát mennyei Atyjával: „Eljön az óra, már el is jött, amikor elszéledtek, ki-ki a maga útján, és engem magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van” (Jn 16,32). Az emberek elhagyták őt. A tanítványai is visszahúzódnak, mindegyik a maga házába. Mindegyik csak maga körül forgolódik. Mindegyik csak a maga bőrét szeretné menteni. Mégis Jézus még ebben a magányosságban, magára hagyva sem érzi magát egyedül, mert Atyja vele van. Ez átváltoztatja magányosságát. Eggyé lesz az Atyával és az Atyában önmagával.
Jézus nem a sikeres ember példája, hanem a magányosé, aki az őt mozgató motívumokból sokat nem tud másokkal megosztani. Ez vigasztal engem magányosságomban. Szembeszállhatok magányosságommal. A magányosság nemcsak a közeli Isten sűrű megtapasztalása, nemcsak az Istennel való egység boldogító tapasztalata. A magányosság fájdalmas is lehet. Félreértettnek, elhagyatva érzem magam. Amikor komollyá válnak a dolgok, senki sem tart velem. Senki nem áll mellém, amikor kudarcot vallok. Mindenki jobban tudja nálam. Hagynak ázni az esőben. Jézus az számomra, aki magányosságom minden állomásán elkísér. Az ő közelében néha már nem érzem magam egyedül. A vele való kapcsolatban be merem vallani magamnak magányosságomat, szembe tudok nézni vele és ki tudok tartani benne.
Mikor érzed egyedül magadat? Voltál-e már elhagyatott? Felmerül-e benned újra meg újra az elhagyatottságtól való szorongás? Hogyan kezeled magányosságodat? Menekülsz előle, vagy elviseled? Segít-e neked a magányos Jézus képe, hogy szembeszállj magányosságoddal?
Dag Hammarskjöld, aki az ENSZ főtitkáraként másoknál nagyobb mértékben befolyásolta a világ történelmét, Jézushoz hasonlóan mély magányt élt át. De őt a hit képessé tette arra, hogy megbirkózzék magányával. Útját ezekkel a szavakkal foglalja össze: „Imádkozz, hogy magányosságod ösztönzésére megtaláld, amiért élni tudsz, és ami elég nagy ahhoz, hogy meghalj érte.” Talán hozzásegítenek ezek a szavak a magány kreatív kezeléséhez.
2 megjegyzés:
Mint sokan tudjuk es tapasztaljuk, a legmaganyosabb emberek segedeszkoze a hiperaktivitas jellemkialakitasa, csupan azert, hogy kikuszoboljek a maganyossag erzeset. Kerdem en, hany tagbol all a messengerlistatok? hany ember telefonszamaval traktaltad agyon a mobilod, hany megbizhato baratod van, es kinek mit mondasz el? az en messlistam az 5 alapemberrel indult, telomban 20 ember nevet olvashatod es igen, nagyon maganyos vagyok neha, mert lehet, hogy nekem van szuksegem a maganyra es senkit de senkit nem hibaztathatok azert, mert le vagyok pattanva valamitol.
Hmm, ez elgondolkoztató. Msg 23, telefon 82%, WiW 663; bár úgy sejtem, nem ez a lényeg.
Momentán különben a legkevésbé sem érzem és gondolom magam magányosnak. De ez alig mutat összefüggést a fenti paraméterekkel. Azt viszont állítom, hogy van tíz ember a környezetemben, akire bármikor számíthatok. És ez a lényeg.
Megjegyzés küldése