Úgy kezdődött, ahogy írtam alább, teljesen átlagos keddként.
Aztán délután annyi nép volt kenyeret kenni, hogy csuda. Nekem már csak az almavásárlás jutott. És klubélet is volt ezerrel, hatalmas nevetésekkel, és egy jól megnyert csocsóval egészen miséig.
Ahol a karizmatikusok nyomták a zenét, lett jó kis fíling, naná. Ezúttal az sem zavart, hogy még vagy öt percet rátettek az áldozási énekre.
A hirdetésben kiéltem minden exhibicionizmusom.
Aztán homeless, ismét többen voltunk, mint ők, de sebaj. Jó kör volt, semmi nagy vész, és ugye no news is good news. Ebben a bizniszben meg pláne. (De a gyereknevelésben is, édesanyámnak abszolút igaza van.)
A végén Jani megkérdezte, „hol kell aláírni”, örülök neki.
Aztán szépen áttettük magunkat a minoritákhoz, Felsővárosra, húshagyókeddi (nagyon nem csak) rovertáncházba.
És jó volt nagyon. Menet közben ugyan eszembe jutott, hogy miért is kellett előző nap a Nyugiban ezer egyéb mellett éppen a táncról beszélgetnünk... És aztán kiderült, hogy Áron elég intuitív ahhoz, hogy módjával vegye komolyan azokat a szavaimat, amiket ott helyben tökéletesen komolyan gondoltam, egy nappal később azonban (szigorúan magamban) éppen komoly kritikának vetettem alá.
Alakul valamiféle táncelméletem, de ahhoz idézni kéne, pontosan, szépen, a könyv pedig Szegeden. Meg főleg csiszolgatni még rajta, ahhoz viszont táncolni kéne, amire a következő szűk másfél hónap vajmi kevés lehetőséget ad. Könnyű sóhaj.
Az egész buli hihetetlen felszabadítóan hatott, olyannyira, hogy a végén vidáman bejelentkeztem mosogatni, énekeltünk, csatárláncban adogattuk a poharakat, nevettünk nagyokat. Kellett az még oda.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése