Hamvazószerda

A böjtöt mérsékelt komolysággal űztem, pl. süti volt itthon... De elszaladtam misére az utolsó percben, és meghamvaztak, jól. Zsuzsi, (kis)kamaszkori Legjobb Barátnő oldalán ültem a kereszthajóban, kicsit pletyóztunk, volt valami az egészben a régmúltból. És karnyújtásnyira tőlem Tádé, aki egy hónapig lakott az előszobánkban (csekkolni kellett, hogy nem eszik-e még mindig a bogarak, miután a papámék elgázosították szegényt. De nem ették, szerencsére).
Eszembe jutott egy vers vége is: „...de imádkozni csak gyerekkorom / öreg templomában tudnék / ha tudnék”, Juli, segíts ki az elejével, kérlek...
És közben Zsuzsi férjhez ment (fogadott fiamhoz, akitől annak idején a Macskanadrág, az Alvin és a Mókusok, valamint a Hétköznapi Csalódások különb-különb kazettáit kapogattam volt kölcsön :-)), fölhúzták a házukat és első gyermeküket várják. Az eü. főiskolán tanít, és másoddiplomás képzést végez levelezőn Szegeden. És ebben már kevés nyoma a múltnk, ellenben jövő van... nem úgy, mint bennem.

A nap elejére térve: megcsináltam a korrektúrát ismét, összepakoltam, beballagtam a Lelkesre, közben elintéztem ezt-azt. Janival ebédeltünk, aztán ott hagytam a klubban a teázókkal — mint utóbb kiderült, a déltánt nagyjából ott ill. velük is töltötte. :-) A fél egyes busszal álltam ki a Corához, 23 perc alatt vett föl egy középkorú (házas)pár, és vittek a Népligetig.
Közben végigolvastam az összes releváns blogot a telefonomon. :-)

A Nyugati aluljárójában hirtelen felindulásból vettem két könyvet: Peter Brock Nelli című pöttyösét (erről is került szó kedden este: hogy jó néha olyasmit olvasni, ami nem igényel munkát az embertől), valamint az Ismerősöm, az oroszlán című ukránkisregény-antológiát. :-)

És aztán egy vagyont hagytam a Lush-ban. :-) Szó szerint. De nagyon élveztem. Különösen mivel nem magamnak vásároltam, így semmi lelkiismeret-furdalásom nem volt. És a pénztáros lány hihetetlen jó fej volt, egyenként lemérte a szappanokat, mert a kiszáradás után könnyebbek és így olcsóbbak, mint amit csomagoláskor ráírnak; valamint a felénél elölről kezdhette, mert akkor tettem elé a 10%-os utalványom...
Azért törzsvásárló egy ideig valószínűleg nem leszek (60 000 Ft egy év alatt..). :S

Húshagyókedd

Úgy kezdődött, ahogy írtam alább, teljesen átlagos keddként.

Aztán délután annyi nép volt kenyeret kenni, hogy csuda. Nekem már csak az almavásárlás jutott. És klubélet is volt ezerrel, hatalmas nevetésekkel, és egy jól megnyert csocsóval egészen miséig.
Ahol a karizmatikusok nyomták a zenét, lett jó kis fíling, naná. Ezúttal az sem zavart, hogy még vagy öt percet rátettek az áldozási énekre.
A hirdetésben kiéltem minden exhibicionizmusom.

Aztán homeless, ismét többen voltunk, mint ők, de sebaj. Jó kör volt, semmi nagy vész, és ugye no news is good news. Ebben a bizniszben meg pláne. (De a gyereknevelésben is, édesanyámnak abszolút igaza van.)
A végén Jani megkérdezte, „hol kell aláírni”, örülök neki.
Aztán szépen áttettük magunkat a minoritákhoz, Felsővárosra, húshagyókeddi (nagyon nem csak) rovertáncházba.

És jó volt nagyon. Menet közben ugyan eszembe jutott, hogy miért is kellett előző nap a Nyugiban ezer egyéb mellett éppen a táncról beszélgetnünk... És aztán kiderült, hogy Áron elég intuitív ahhoz, hogy módjával vegye komolyan azokat a szavaimat, amiket ott helyben tökéletesen komolyan gondoltam, egy nappal később azonban (szigorúan magamban) éppen komoly kritikának vetettem alá.
Alakul valamiféle táncelméletem, de ahhoz idézni kéne, pontosan, szépen, a könyv pedig Szegeden. Meg főleg csiszolgatni még rajta, ahhoz viszont táncolni kéne, amire a következő szűk másfél hónap vajmi kevés lehetőséget ad. Könnyű sóhaj.
Az egész buli hihetetlen felszabadítóan hatott, olyannyira, hogy a végén vidáman bejelentkeztem mosogatni, énekeltünk, csatárláncban adogattuk a poharakat, nevettünk nagyokat. Kellett az még oda.

A génkezelt banán :-)

Nevelődés és padlófék

Kaptam néhány ex- és implicit visszajelzést, amiket még forgatnom kell kicsit magamban. Nem mintha bármi új lenne, csak most már kezdeni kell valamit a jelenséggel.
De nehéz lesz.

És amúgy is még mindig az élethez-szokás szakaszában vagyok, a géphez sincs türelmem — egyszerűen le fogok feküdni hanyatt, és nézek ki a fejemből. De legalább már tudom, mi a baj: túl gyorsak az események. Egyszerűen nem tudom követni őket lélekkel. Ma jártam a tanszéken, a Somogyiban, a Lelkesen kétszer, vezetni, a gombboltban, a KerekPerecben, Didáknál, itthon... Lassítanom kell, mert a hányinger kerülget.

Kicsit másképp alakult a nap

Az LT-n kívül semmi reggel tervezettet nem csináltam meg... Ellenben megtanítottam a pultoslányt grogot csinálni a Nyugiban. :-)

Nem
írok
többet
.

Nem
üzenőfal
ez
.

Irgum
burgum
.

Avagy ahogy Áron találta volt a fején a szöget: „...nem lenne jó, ha egy-két ismerőssel ebben a formában közölnék fontos dolgokat, amiket egyáltalán nem is akarok közölni velük”.
Vagy... legalább talán nem akarok. De mindenesetre nem most. És nem így.

Spam-anomália

Megáll az eszem. Kezd az lenni az érzésem, hogy bizonyos rendszerek spammerként kezelik a címem. Aztán az is lehet, hogy nem, de mintha. A levél így fest:

Hi. This is the qmail-send program at yahoo.com.
I'm afraid I wasn't able to deliver your message to the following addresses.
This is a permanent error; I've given up. Sorry it didn't work out.

<>:
217.20.133.52 does not like recipient.
Remote host said: 550-Sorry, 66.163.179.152 is in a black list at dnsbl.sorbs.net
550-Escalated Listing (Spam or Spam Support) See:
550 http://www.sorbs.net/lookup.shtml?66.163.179.152
Giving up on 217.20.133.52.

Okos informaták, segítsetek!

Lassacskán akklimatizálódom

Reggel arra ébredtem, hogy ezer fok van, de annyi eszem nem volt, hogy kinyissam az ajtót. Nocomment. :-) (A konvektort nem akartam lecsavarni, hogy száradjanak a ruhák gyorsan.)
Mindegy, h7-kor teljesen kipihentnek éreztem magam, hát nem ártott meg fölkelni.
Ültem is 25 percet Melittával.
Azóta meg hellyel-közzel összeraktam a következő két nap programját, valamint megírtam néhány mailt (továbbra is vár 66 unread, pedig jócskán hajigáltam már kifelé), megnéztem jópár blogot (a VIP-kat tegnap még, az IP-kat most, kivéve a grafománok :-)), és átutaltam a telefonszámlát (bizony!). Erről további részletekbe inkább nem bocsátkoznék... (blush, vagy ahogy újabban szoktam, irul-pirul)
Ééés most egy gyors zuhany-teregetés-reggeli után jön egy kör a TO-n, mert a töri módszertant végül csak nem tudtam fölvenni erre a félévre. De jó...
(Fájdalmasan semmitmondó postot olvastak, de most ez van. :-P)

A hétről

különben nem fogok sokat írni, bizalmas magánügye ez kettőnknek, nekem és a lelkigyakorlatnak. (Apropó, ennyi csillagot emberemlékezet óta nem láttam. :-))
Néhány megfoghatóbb dologról azért lesz még itt szó. Ilyen például a böjt. Hogy lehet, mégpedig komoly megerőltetés és utóbb testi- szellemi-lelki károsodás nélkül túl, el, sőt át lehet élni három és fél napot (csak) folyadékon, és ezt én mondom, aki pedig. És ez nagy tapasztalat, és hálás vagyok, hogy védett és támogató közegben próbálhattam ki, okos be- és kivezetéssel. A rendszert majd máskor, most csak a kulcsszavak: az utolsó pótcselekvésétől fosztódtam meg, és bár tényleg nem gyötört az éhség (valamennyire éreztem csak, és korántsem folyamatosan), ez nehéz. Az is, hogy közben ott illatozott el előttünk a többiek (hústalan, de annál ötletesebb) menüje.
De végsősoron nagyon mítoszromboló volt, a legjobb értelemben. Vagy nem is mítosz-, hiszen ezeket a képeket én képeztem, nemigen hallottam erről soha. Előítéletromboló volt inkább.
Az meg, hogy valószínűleg az utóbbi kb huszonnégy évem :-) első hete volt kenyér nélkül — na, ezen igen jót mosolyogtam ma reggel (amikor semmi ingerem nem volt rá, szintén).

Ja, és poszt-lelkigyakorlatos hyperszenzibilitásban szenvedek (vagy nem szenvedek). Reszkessetek...

Mégisbejegyzés

Mi minden bír történni, ha hagyom...
Írtam a nőknek (különösen Melittának) valami két és fél oldalt az üzenőfüzetbe, aztán ledőltem, inkább sértődötten, mint álmosan.
Persze nem tudtam elaludni.
Gondoltam, hogy ha megjön, és még mindig ébren leszek, megölelgetem.
Így lett.
Aztán még vagy egy negyed órát meséltem a napról, egy darabig a csempén állva, papucs nélkül (a normálisat amúgy is otthagytam, szóval most kínai gumipapucs egy ideig, de jó). Ők közben vacsoráztak, sütit, tojásos nokedlit, ezt-azt... Hálás vagyok, hogy ezek most nem hoztak lázba.
Jó volt.
De aludni ezután se tudtam.
Váltottunk pár vidám esemest Áronnal, álom továbbra sem.
Melitta valami mailcím ügyében kérte a segítségem, átjöttem, és itt meleg van (mint kiderült, hetesen továbbra is lehet működtetni a miénket is — mire elengedtem a melegigényem, lett). Julival beszélgettünk egy jót, és most a gép előtt ülök, és gyepálom a lapos billentyűzet'.
Elégedetten, bár továbbra sem álmosan.
Hát így.

Feszült

Sok szépet és jót tudnék és szeretnék is írni, de most mégsem megy. Megyek vissza a csonthideg szobánkba (a főbérlő által egy hónapja beígért gázos azóta sem jelent meg — holnap lesz a napja, hogy kerítek egy másikat), amelyben másodszor vagyok megfosztva attól, hogy otthon érezhessem magam (egyszer már megtörtént, hogy Melitta átrendezte a szobát, mire jópár nap után hazaestem valahonnan).
Volt igazság a távozási pánikban — de a found solutionben több.

Most már tényleg indulok

Nem tudtam visszadátumozni: az előző még tegnap este született, igaz, publikálni csak most engedte.
És kimaradt belőle, hogy mennyire jó másfél órát töltöttem a szobánk padlószőnyegén Attilával és Ildivel, meg persze a lányokkal. Nagyon kellett már. Közben a pánik is felengedett.
És végül még találtam egy húszezrest a naplómban. Nem csak a kapcsolataim vannak jó kezekben... Kicsit korábban Marioláéknál azt találtam mondani, hogy bármily különös is mindaz, ami körülvesz: amellett, hogy boldogító, valahogy nagyon tenyéren van hordozva. Magam is meglepődtem, mert ezt eddig valahogy nem jutott eszembe komolyan átadni. És akkor el is simult minden kétségem afelől, hogy lesz-e még élet Szegeden, mikor visszajövök. (Aztán visszatért, de talán már nagyobb volt a füstje, mint a lángja.)
Jani pedig írt egy sms-t, miszerint „Ígérem, hogy nem rohadunk oda a gép elé. Gondolunk rád majd néha. És eszünk is.” :-)
Ó igen, és vonatozunk fölfelé. Rút idő van; meg főleg lett pénzem.

Erdőben a vadnyom

Pre-lelkigyakorlatos pánik vett erőt rajtam ma este, de olyan keményen, mint soha eddig. Furcsa; a 2003 télire ennél talán erősebb (< törlésjel) érzelmek között indultam — igaz, tökéletesen átlátott helyzetben. Most napok óta búcsúzom, olykor egészen esetlenül, utánam-az-özönvíz érzéssel: nem lesz két hét múva, az van, ami holnap délig van. És holnap vezetés, meg ülés, meg mise. Ma meg... ó, az nagyon sok volt. De például voltam ImaCoeurön, és lerajzoltam a mindennapjaim.
Amúgy először ökumenikus képzés, Andival, fölfelé stoppal; aztán vasárnaptól hallgatás. Böjttel, talán, valószínűleg. Megvan az Anselm Grün-könyv, már csak el kéne olvasni addig...
Ja, és egy legfeljebb harmincliteres zsákkal megyek. :-)

Tűnődés a tegnapon (foszlány-ciklus)

Nagy körben nyolc körül
vizescipő, vizeszokni, vizesláb
spagetti
tea, sok, meg még több
valami kell a kezembe

majdnem meghaltam
semmi nem érdekel
de én akarom, hogy érdekeljen

meglett a megoldás

bicikli, gyaloglás, gimi
meghívás

súlyosbít-e az előre megfontolt szándék
még nincs egészen veszve a lehetőség
erre nehéz ráfogni, hogy távolabbülés

az érdeklés is megkerült

a háromszög belső szögeinek összege 360 fok
asszem, ez a rövidebb szára
ez nekem nem tetszik
akkor adjál megoldási algoritmust is

jó együtt hallgatni
mintha megéreznél dolgokat belőlem
hülyeség
mégis, mégis

légy szíves, egy perccel hosszabban vedd le a kabátod

elszakadok a padlótól
a helyzettől nem tudok

Tündérkonyha
szerepet cseréltünk, nagyon furcsa
életemben ilyen faramuci helyzetben nem voltam még
és előkerül pár újabb tényező
talán önző vagyok
talán nem is talán
mi lenne velem nélküled

naplót szeretnék írni
de 2-kor már nagyon késő

Azt olvastam egy épületes Női Magazinban, hogy napi 17
érintés kell a boldogsághormonok felszabadítására
nyilván átlag
nekem tegnap a négy elég volt

JA

Egy József Attila-verssel ébredtem. Nem kerül ide. :-)
Aztán meg hihhetetlenül hatékony voltam: etikaóra (jó lesz! és próbálom elengedni afölötti felháborodásomat-megdöbbenésemet, hogy a Filozófia Tanszék (!) órát tart az első héten), hungarológia-ügyintézés (és igen, megvan a félévem első jegye: az ötös módszertanból :-)), ebéd Áronnal és Janival a Diáktanyán (és közben feltűnt Büky papa és Transzcendens Mesterünk is), majd posta (elment a szép boríték) és kisebb móravárosi séta (egy számítástechnikus bolt keresése címén — nem találtuk meg, de azért jó volt bóklászni).
Most kozmetikus, aztán Cili és egy esti padlónülés.

Romépítés?

„A szeretésen kívül minden tett — romépítés” — szokta Juli néha idézni valaki ismeretlentől, és nekem ez mindig ugyanolyan homályos, misztikus, ugyanakkor viszolyogtató volt, mint (kövezzetek meg) az, hogy a világon a legfontosabb a szeretet, meg ilyenek.
Mert miről is beszélünk tulajdonképpen, mi a csuda az, hogy szeretet, szeretés stb. Inkább nyálas, mint tartalmas fogalmak ezek mára, és kész.

S erre most ott tartok, hogy ma egy véletlen (< törlésjel alatt) találkozás hatására egyszercsak a Somogyi gyerekkönyvtárában ültem ölemben A kis herceggel, és azon morfondíroztam, tévedett-e a róka. (Nem, nem tévedett, csak nem mondta el a teljes igazságot, jelentem.)
És ugyanolyan erős volt a tömegvonzás ott, abban a fotelben, mint a parkettán jó negyed nappal később. Az elsőből a kötelességtudat (olyan is van, nem röhög! LT volt) segített kiszállni; a másodikból az a belátás, hogy ha nem tudok igazán szabadon ott ülni, akkor úgyis majdnem mindegy.
De a dolgom, az nem lett megkönnyítve. És utálok én lenni észnél.

Ééés megszületett

Írtam az angoloknak JVC-ügyben. Mintegy másfél sort. Ha ezután még szóba állnak velem, azt eleve jelnek fogom tekinteni. :-)
Alakul a hétvége is, lesz kocsi Pestről Psztlászlóra, ami későbbi indulást jelent, azaz későbbi ellépést is a képzésről. Jó. Az is jó volna, ha aludni tudnék rajta... de majd kiderül.
És asszem, megveszem ma a Böjt — test és lélek imáját by Anselm Grün. :-)
De előtte még összesítem a pénzügyeimet... (Meglehet, nem is előtte, hanem helyette...)

Utcabál

Hallgass-a-szívedre van

Tegnap délután ügyeltem két órát, hatalmas élet volt, hullára élveztem. Utána Ildivel pálcikáscsokiztunk, úgy kellett már. Végre valaki, aki jelen volt, mikor a dolgok elkezdődtek nekem-velem itt Szegeden, és nem kell neki magyarázni. Ráadásul még születésnap-előeste is lett belőle, egészen bíztató kilátás, hogy az enyém előtt folytassuk (merthogy utoljára szeptemberben ültünk le a Kárászon fagyizni egyet).
Végül hazafelé még bekanyarodtam Áronékhoz beteglátogatóba (már úgy benne vagyok — mint a mentőállomás, úgy érzem magam újabban), igaz, ebből formálisan semmi efféle nem lett. „Csak” egy jó beszélgetés egyetemről, irodalomról, s más ily fontos emberi lomról. Négyesben, mert hamarosan Cili is megjelent a táncból. És ez több okból is igen jó volt, például, de nem csak, mert a lehető leghatározottabban közölte fél 1-kor, hogy most megyünk.
Kezdek tartani a lelkigyakorlattól. Persze így megy ez. De akkor is. Eleve a távollét: Nórival beszéltük, hogy három nap alatt teljesen kiesünk a szegedi létből, hát még ha most valami 9-re megyek el. Ugyanez nyilván a vezetésből is hiányozni fog. És így tovább. Józsa Csaba pedig a böjtölés lehetőségét pedzegette, azzal, hogy lehetőleg kezdjük el még pénteken, otthon (azám, de én éppen Budatétényben fogok képződni) zöldség- és gyümölcsevéssel, hogy aztán ott valami rövid átvezetés után át tudjunk állni csak folyadékra. És persze visszafelé kivezetés.
Körülbelül mindenki azt mondja rá, amire számítok kitől-kitől, de döntenem végül csak nekem kell majd.
Ha mindehhez még hozzágondolom, hogy az elmúlt időkben kb. heti két-három tissztességes ebédet sikerült beiktatnom, a többi csokoládé és újabban narancs...
Megyek zuhanyozni. Melitta hív, ha valami gáz van vele, bement a Ságváriba (tegnap a BTK-ról elég nehezen jutott haza).

...de nem haragszom én rád, hétfő...

Erre a maira nem is lehet. Azon túl, hogy immár kétfelé kérdezgetem, hogy hogyvagy és mitsegíthetek, akár vasárnap is lehetne. Ezúttal Juli fogadott látogatókat (Mariann, Cili, Feri eddig), én takarítgattam, megterveztem a következő két hét utazásait (Szeged–Bp.–Pécs– Püspökszentlászló–Szeged–Pomáz–Luxemburg lesz, azt hiszem), borítékot szerkesztettem Szabad Ötletekből, és délután ügyelni fogok, este pedig Ildivel találkozom.
Bizonyos tekintetben akár hasznosnak is mondhatom a napot.

Egyszerű ez

„...akikre igent tudnék mondani. Mert elég jól ismerem őket, elég kedvesek a szívemnek és eléggé megbízok bennük.” (F. P.)

A hétvége kegyelmi idő volt olvasással, filmmel (Lora), Melittával, levélolvasással és -írással. Minden bizonnyal az utolsó ilyen májusig. Huhh.

Vasárnapi vers

Bálvánnyá vált
bánatomból faragott játékom
Most a bálványhoz fordulok
adja vissza játékom.

Bensőd óceánjából
sodródtam kezed partjára
Visszavethetsz a tengerbe
de nem látottá nem tehetsz többé.

(Bálint Lea: Boldogságom erdeje, 60.)

Jártam ezen a földön

Fölolvastam Melittának a Minden megvan-t. És ráismertem arra a korábbi ráismerésre.

Ha jól értettem, s a kérdés nem az, hogy mit jelent Jézus a világnak, az emberiségnek, az elmúlt és eljövendő évezredeknek, hanem hogy nekem, személyesen, budapesti lakosnak kicsoda Ő, akkor könnyű válaszolni rá. Uram és Megváltóm. Miként arra a kérdésre is van felelet, van szó, hogy például ki volt nekem egy kecskeméti születésű Szabó Erzsébet Ottlik Gézáné. Anyám. Fölöttem pedig a csillagos ég. De hogy mit jelent nekem a csillagos ég, anyám vagy Jézus, ezen sem elmélkedni nem szoktam, sem válaszolni nem tudok rá. Nem is tartozik másra, bizalmas magánügye kettőnknek, nekem és a csillagos égnek. Az emberi nyelv eddigi jelentéskészlete, összetételének szabályai, gondolkodásunk meglévő fogalmi felszerelése nem teszi lehetővé, hogy ilyen – nyelven inneni és nyelven túli, intuitíve megragadható – tartalmakat kifejezzünk (ahogyan egyszer a regényről szólva próbáltam demonstrálni). A legfontosabb dolgokról nem tudunk beszélni, vagyis gondolkozni sem létezésünk alapjai – a hallgatás mélyén – sértetlenül őriznek ép, teljes tartalmakat. A nyelv fel tudja bontani roppant összetettségüket részjelentésekre, érzelmi, indulati, etikai, esztétikai, gondolati, akarati jelentésekre. Ezek az értelmezések mind csonkák, hamisak. Az író a nyelvet nem ebben az értelmező, felbontó funkciójában használja, hanem éppen ellenkezőleg, mondhatnánk visszaélve a nyelvtan szerkezetével és a szavak jelentésrendszerével, versében, regényében a világ eredeti épségét és teljességét igyekszik visszaállítani. És ha ez egyáltalán sikerül neki, csak a szövegébe beáramló hallgatásokkal sikerülhet. Ha pedig nincs benne a művemben mindez, anyám, az égbolt, Jézus, akkor semmi sincs benne. Nem néven nevezve kell jelen lenniük – a vers nem a csillagokról szól, nem Jézusról, nem a költő anyjáról – hanem valóságosan. Ha Ő nem áradt bele a mégoly profán, világi jelentésmozzanatokból összerakott művembe – ha másként nem, hát mint szomjúság, halhatatlan vágy, a szarvas kívánkozása a szép hűvös patakra –, akkor nem is hoztunk létre semmit.

Ottlik Géza: Körkérdés Jézusról. A Próza c. kötetben, amúgy pedig a Vigilia kérdésére. (MP3-ban itt, de fájdalmasan rossz.)

Kész

Befejeztem a könyvet, rövidesen viszem is Didáknak.
Utána pedig Ottlik, nagy lendülettel.
Yes, Sir, that's my baby...

Boríték

Ezek most ilyen blogolós napok. Majd lesz ez még így se.
Megjött a várva várt boríték.
És vele a várva várt ellenhatás.
Éljen.

:)

Még friss az élmény.
Paffy van itt, eljött meglátogatni Melittát, s ahogy ígérte, nem jött egyedül. Igaz, mi Györgyire tippeltünk... ő meg magát az Urat hozta. Így hát a gyertyaszentelés (előtte víz- is, persze) és az evangélium után Melitta áldozott is.
Az Úr Jézus másodszor is megszemlélhette a szobánkat. :)
A gyertyaszentelés az én ötletem volt (bár ahogy elnéztem, Paffy fölvetette volna nélkülem is). Különös ez a vonzalmam az efféle (magán? para?) liturgiák iránt. :) Kértem már születésnapos és évkezdő áldást is. Persze... nyilván nem kérnék bárkitől, de Paffy valahogy bírja a stílusom.
A többi kegyelem.
Sőt: minden az.

Napsütötte

Vezettem reggel, nem volt jó. Kell az ülés elé, mármint a sámlinülés, vezetőülés van az autóban :) , úgy fest. Azt hiszem, mióta a forgalomban vagyok, most először gondoltam arra, hogy sose tanulom meg. Nem tartott sokáig, de rossz volt.
Utána Lelkes, solitaire ezerrel, megtanítottam Mariolát is, jó volt. Aztán déli ima, hamburger Melittának, majd ebéd, Diáktanya, ahol évente kb. egyszer fordulok meg. De közel van az Irinyihez, és mégiscsak menza. :) (Értsd: olyan hely, ahol nem csak tojásból álló ételek közül lehet választani.) Jani átlósan telepedett le, mosolyogtam, ez most vajon távolabbülés-e? Az utolsó szálról egyszerre jutott eszünkbe Juli, fölhívtam, a legjobbkor. Az lett a vége, hogy ücsörögtünk még egy s(h)ort a Dóm tér lépcsőin a napon, és kivettem a Somogyiból is egyet s mást a hétvégére.
Melitta nagyon nemjól van, de rövidesen én is úgy leszek, mert a végén csak elértem, hogy sietnem kelljen a könyvvel. Grr.
De azért jó most. És jó dolog a cset, ahogy az sms is, bár kicsit aggaszt, hogy egyre nagyobb arányú a kommunikációmban az elektromos-írott.

Ábrándozás az élet megrontója

Végigálmodoztam a 2x30 percet a sámlin. (Jó, a másodikat nem, azt olyan 20-25-nél föladtam.)
A borzasztó az, hogy nem is zavart. Csak a végén, hogy ennyire nem.
Melitta jobboldali arcüreggyulladással és hörghuruttal fekszik változó lázban, itt maradok vele a hétvégére.

Kell egy kis áramszünet...

Azt hittem, ma (legalább délelőtt) már nem írok többet, de mégis.

A Szövetség a Bolygónkért (környezetvédő szervezetek csoportja) elektromosáram-mentes 5 percre hívja a Föld lakóit! Oltsuk le a villanyokat, kapcsoljuk ki az összes elektromos berendezésünket februar 1-jén hazai idő szerint 19:55 és 20:00 között. Természetesen ez az akció nem az öt percnyi árammegtakarításáról szól, hanem arról, hogy felhí­vjuk a média, a politikusok, s minannyiunk figyelmét arra, hogy azonnal cselekednünk kell. 5 perc igazán nem sok áram nélkül, nem is kerül semmibe, viszont egy komoly jelzés, hogy megkezdõdjön a vita a konkrét cselekvés lehetőségéről.

Miért pont február 1.? Ez az a nap, amikor az ENSZ Párizsban nyilvánosságra hozza a klímaváltozásról szóló jelentését. Ez az esemény mindannyiunkat érint, s jeleznünk kell, hogy ennek tudatában vagyunk. Ha mindannyian részt veszünk benne, akkor ez az esemény nagyon nagy media megjelenést és politikai súlyt is kaphat.

A Védegylettől jött.

Ööööö avagy váááá

Menthetetlen vagyok. Erre a félévre valóban nem voltam beiratkozva. Merthogy nem fizettem be a költségtérítést sem.
Ebből az következik, hogy ezt a módszertant most jegelhetem a következő őszi félévig. (Hogy ebből mi minden, azt most végig se merem gondolni.) Esetleg megpróbálhatok nyittatni magamnak egyet a második félévre (és év végén bevésetni ott a mostani ötösöm)... a tanszéken sokmindenre képesek...
Apropó, elfelejtettem az óramegbeszélést is. Éjjenéjjen.
Lúúúzeeer.

Igazolás

Annak pedig, hogy minden jó, mindenhogyan, és vannak fontosabb dolgok, most abban látom a bizonyítékát, hogy kiderült, a kijavítandó könyvnek valójában már több mint felével elkészültem (tanulmányok, és nem sorban csináltam őket), vagyis van remény, hogy nem esik szét ízzé-porrá ez a nap. Míg ha tegnap nekiülök, akkor ugyan lehet, hogy mára befejezem, viszont ma bizonyosan nem tud lezajlani mindaz, ami így tegnap.
Remélem, áll ez a vizsgázó vizsgájára és a hazamenő hazamenetelére is.
Más: Melitta beteg, 39,2-vel kelt, jöjjön látogatóba (és hozzon magával mesét), aki tud.
Most pedig harcra fel: irány a TO. Sok kérdést már megoldottam ott, mély lélegzet, Vonnegut a hátizsákba, és indul.

Visszafordulnék

Elég! Elégek!
Van még időm, de mindennek vége
Futnak a percek és elmennek
Felettünk az évek
És mi rohanunk utánuk kedvesem
De veled visszafordulnék szívesen.

Kereslek a városban téged
Az utcákat járva, élve elégek
Lehet, hogy nem vagy
Lehet nem is leszel
Sürget az idő
De sosem jön el
Lehet, hogy neked mindegy
De nekem nem
Veled visszafordulnék szívesen.

Oh, a fiúk a térről
Jól ismernek régről
De ők sem tudtak
Semmit az egészről
Hogy miért tűntél el
Olyan hirtelen?
Beismerem
Nem ismerem a szívedet
Itt hagytad nekem
De vele megkeresnélek szívesen
És veled visszafordulnék szívesen.

Semmit se nyersz
De nem veszthetsz ma semmit el
A világ végén ha kell
Bármit teszel, az enyém leszel

Elég! Elégek!
Van még időm, de mindennek vége
Lenn a taxi vár
Az óra áll
De én fizetek meg érte
És lehet hogy neked mindegy
De nekem nem
Veled visszafordulnék szívesen
Veled visszafordulnék szívesen

(PUF, a változatosság kedvéért. A többit pedig elmondta Cili és Juli.)

Arról, hogy milyen kevés elég

Mert kikerekedett ez a nap. Talán hisztinek indult, talán őszinteségi rohamnak — mindegy, vették. Most jó nekem. Volt benne látogatás, vacsora, tea és Bartók Rádió... de legfőképpen meghallgattatás. S válaszokat is kaptam egyre-másra. Ún. „megoldás” (törlésjel alatt) nyilván nem született, mert hogyan, miért és legfőképpen mire is, de... tulajdonképpen nem is akartam. „Must we find a solution? Can't we just enjoy the problem for a while?” És a folyamat a lényeges, nem az eredmény.

Eljön a napja, meglásd,
tán észre sem veszed:
csak sokkal szebben süt rád,
csak mindenki szeret.
Nem tudod, mitől van,
egyszer csak énekelsz,
s nevetsz, mert a dallam
arról szól, hogy szeretsz.
Sétafikálsz az utcán,
mindig jön egy barát,
és ha a kedved fogytán,
ő énekel tovább.
Szomorú vagy, magad vagy,
úgy érzed, dől a ház:
egyszercsak kopogtatnak,
s ott áll, akire vársz.
A boldogság egy hajszál,
egy szó, egy mozdulat:
csak mozdulj meg, csak szólj már,
csak el ne hagyd magad.

(Bertók László: Boldogság-dal; nagyjából emlékezetből. Bár van neki kottája is. :))

Grrr

Nemtom, minek kell nekem mindent elcs***nem azzal, hogy ilyen átkozottul racionális és reflektált vagyok. Mert akármennyire is, vagy tán épp ezért, a szituációkat fölmérni illetve idomulni hozzájuk, és azt mondani, amit megengednek, minden egyébről pedig hallgatni bölcsen és nem kínlódva — na, ez nem megy.
Valamint semmi nem idegesít föl jobban, mintha valaki elbagatellizálja a számomra (és talán nem csak) fontos dolgokat.
Távolabb ültem. Nem így terveztem, de ez lett a vége. És bármennyire utálom is ezt a szót, ez fejezi ki legnkább a lelkiállapotom: frusztrált vagyok.
Ráadásul nagyobbrészt a saját hibámból.
Grrr.

Csak férfiban ne bízzon az ember (lánya)

Előbb a jó hírek: ötös a dolgozat (Márti, bejött! :-)), sőt a másik fél jegyem is — már csak a TO-t tudjam meggyőzni arról, hogy be voltam iratkozva erre a félévre, és ez volt az (egyetlen) órám; valamint Józsa Csaba is írt, hogy „szép számmal” jelentkeztünk a februári csendes-ülősre, úgyhogy nincs több aggodalom.
Aztán a címről: bur(e)kolni indultunk ma a fél hatos busszal Horgosra... Cili ott volt, én ott voltam... és itt egy távoli kötéssel a Nagycsütörtök következik... :-) Életjel azóta sem, remélem, Jani kialudta az elmúlt napok megfázását is.
Cilivel mindenesetre eldőltünk két szemközti kanapén a klubban, és jól kibeszéltük magunkat meg mindenkit. Hehe.
Aztán még egy kevéske szunya is jutott, majd elkocogtam a mentőállomásra HR-interjúra (a Talentum belső dolgairól készül). Egy grafológiai elemzés meg egy szociometria lesz még benne, állati kíváncsi vagyok.
Délután korrektúra ezerrel.

Párbeszéd arról, hogy mi a helyzet

— Ez most már határozottan
— Igen

Hajléktalanok vasárnapja

Megint találtam valamit, amivel érdemes lesz foglalkozni jövőre. (Magyarul itt, az eredetit a cím alá linkeltem.)
Persze én terv szerint már odakinn...

Módosult tudatállapot

16 órát aludtam. Közben Juli pl. elment az esti misére, meg megjött Melitta, lefeküdt, fölkelt, elment... mit nekem.
Attól tartok, az esemesezési szokásaim (kizárólag anyagiakban mérve) ismét rosszfelé fordultak (ó igen, délután visszakapcsolták a telefonom, éjjenéjjen :-)), ráadásul szélsebesen nő a potenciális- esemes-fogadók között a 70-esek száma (akiknek ugye a legdrágább írnom).
Viszont: vannak még őszinte emberek.
De: nem tudom, mindig az őszinteség-e a járandó út.
Azonban: továbbra is hiszem, hogy másképp nem érdemes. Élni.
Csakhogy: ne szólj szám, nem fáj fejem.
Ésinnennemfolytatom.

Nem vagyok eszemnél, vol 3

akkor is, ha a 2 kimaradt, és az 1-nek sem egészen ez a címe.

Szóval az van, hogy csütörtök este óta nagyjából szakadatlanul
játszom:
ma reggel 7 körül fejeztük be
egy kábé négyórás (!) asszociációssal
(középiskolás korom boldog emlékei, yeah —
néha ma is 15-6-nak érzem magam);
„a kilencórás háború” után, amelyet végül egyszerűen
abbahagytunk azzal, hogy Imi megnyerte;
és ma még Vésshez is föl akartam menni,
csak aztán lekéstem a vonat'.
De nem baj, van dolgom itthon is elég,
csak jó lett volna látni Vésst,
meg megkapni az ígért borítékot.

Tegnap hirtelen felindulásból vettem
egy kártyát is, Set!-et, amit
a kölkökkel Assisiben (meg főleg útközben) játszottunk,
és állat jó.

És Péterék nagyon sok időt tudtak rám fordítani,
és ebédeltünk,
meg forraltboroztunk,
meg megnéztük a Ghost in The Shell-t,
mászkáltunk,
antikváriumoztunk,
játékboltoztunk,
pálcikáscsokiztunk
együtt,
és jó sokat beszélgettünk meg nevettünk.
És nagyon örvendtem, hogy végre
Évából is többet láttam,
mint az álmos kolozsvári reggeleken
a konyhában. (Bár az is elég volt ahhoz,
hogy úgy véljem, jó ötlet ez. :-))

És amúgy azóta se aludtam húsz percnél többet,
de valahogy a Bociban meg a Dómban
átléptem a holtpont',
úgyhogy az lesz a vége, hogy végre nekigyürkőzöm
a korrektúrának,
aztán ha belealszom, akkor átdűlök az ágyra az asztalról. :-)

Csonttá fagyott az egeres kézfejem (kezem),
megyek es.

Jönnejuliésmostnincskedvemcímenagyalni

— Az ülés akkor is „hat”, ha nem megy. Nem szegte kedvem ma még az sem, mikor kb. 3.x fullasztottam le az autót egy lámpánál.
— Péter és Éva megjelenése valami olyan koncentrált boldogságot szerzett, hogy csak néztem.
— Újra kell olvasnom a Minden megvant. Esetleg egyéb Ottlikokat is.
— Lehet, hogy nem is tökhülyeség a manga.
— Áron és Jani határozottan gyorsreagálású tud lenni, ha akar.
— Elképesztően kontrollált vagyok bizonyos helyzetekben, és ez most inkább jó, mint nem.
— Naplót írni muszáj.
— Játszani szintén. (A napokban jutott Carcassone és Sequence is, yeah.)
— Lakást szentelni jó, különösen a mai, Tamás-féle szöveggel. Meghatott.
— Holnap reggel neki kell állnom a Didák-féle korrektúrának, hogy ne legyen túl sok egyben.
— Be kell iktatnom egy TSH-vizsgálatot a következő hetekben. Aztán évente.

:S

Elvágtam az ujjam a kinyomtatott dolgozattal.
Nothingmorefortoday

Pálfordulás

Itt az alkalmas, szent idő.
A Saulust kéne olvasni.
De még csak békepapok vannak.

Jajj

Elfelejtettünk menni ma reggelit osztani. Ez agyrém.
(Különösen úgy, hogy f12-kor lefeküdtem, és n8-kor ébredtem, miközben ennek max. a felét lett volna szabad...)
Mijöhetmégma

Öl, butít és nyomorba dönt

Ez elképesztő. 11 óta ülök itt kb. folyamatosan, és egyetlen sort se írtam hozzá a cucchoz. Hát eszemnél vagyok én?! Tetves internet. GRRR...
Asszem, nem segít más, csak az imádság. Ezvan. Segítsetek!

Arról, hogy a kevés alvás kontollálatlan mozdulatokhoz vezet

Az előbb fogmosás közen bevillant, hogy kéne egy kis friss levegő az agyamnak — nosza rajta, azonmód, fogkefével a számban kiballagtam a folyosóra. Mondjuk nem volt nagy forgalom a házban meg a szemköztiben sem, de azért picit meglepődtem, mikor egyszercsak konstatáltam, hogy ott vagyok. (Persze vissza azért nem fordultam.)
Egyszer egy hasonló napon a 220 V-ba nyúltam bele. (Ez volt az a nap — valahogy kimaradt belőle a legfontosabb élmény.)

Bába lettem

Blog születik, örvendjünk! :-) (S igazából valószínűleg nem a bába lenne a jó metafora, de most nem keresek másikat.)
Hehe.

Különös éjszaka volt...

Egyéjszakás kaland egy számítógép és két fickó, valamint a Dream Theater, Beethoven, Paganini, Bulgakov és a Kaotikus dinamika (Dinamikus káosz..? vagy valami egész más?) társaságában, munkával is, nevetéssel is. (Természetesen jelen volt Romsics és Geregely Jenő is, de ők inkább csak az én társaságomat képezték.) Kaptam reggelit is, s mert ott már a 'hagyni-kéne-dolgozni' érzése nélkül kommunikáltunk, ez meglehetősen nyihogósra sikeredett (meg aztán milyen is lehet egy hajnal, ha átvirrasztotta az ember az éjszakát előtte). :-)
Csak azt a konyhát, azt tudnám feledni... Végig ott dübörgött-dühöngött a tudatom egyik elkerített sarkában, hogy ugyan hogy nem képes három felnőtt ember arra, hogy fejenként és naponként 10 percet rászánva valamiféle lakható állapotot tartson fenn maga körül...?! Komolyan mondom, ilyen retket a Borozsban láttam utoljára, de azok nagyon más kaliberű emberek voltak.
Persze nem nem képes. Nem érdekli.
Én pedig nem engedtem szabadjára a kritikus kisördögöt, annyi spontán kedvesség volt a fogadtatásban és a reggeliben, hogy nem vitt rá a lélek.
Csak most, mert már nagyon veri az ajtót.

Offline született postot olvastak, kisebb módosításokkal. Azóta aludtam két órát, most pedig befejezem a cuccot.

Akkor most

Annak, hogy most teljes lelki nyugalommal ülök neki a dolgozatnak, több oka is van.
A legelső az, hogy Melitta megmasszírozta a hátam-vállam, amitől kiment belőle(m) a szomatizálódott lelkiismeret-furdalás (vagy nem tom, mi).
Egy másik, hogy nagyon jót beszéltünk Janival a Dugó téren (14 fő homelessen, tudtak nélkülözni, de rögtön léptem is, mikor elhívtak), olyan igazi csacs volt, az egyetemről, a szakdolgozat(nem)írásról, ilyenekeről — egyszerűen felvidított és erőt adott.
Volt még ez-az jó, az ökumenikus hepening például, de ebbe most nem megyek bele, mert különben mikor ülök neki.


A szegedi program itt olvasható.

Cset

Itt ülök, és egy elvileg kockafejűvel (mail)csetelek versekről meg természetfotókról meg Egészséges Fejbőr-számokról... Feje tetejére állt a világ. :-) (Vagy csak vizsgaidőszak van, minden pótcselekvések felvonultatásának ideje — a szerző kiábrándító megjegyzése.)
Mindenesetre beizzítottam az MSN-t, jobbkézbalváll. De nem fogom használni alapjáraton, pont elég a meszindzser meg a szkájp.
Lassan elindulok a dolgomra. Mert van még, habár ma már sikerrel megjártam a munkaügyet, a vezetést (láttam egy csomó ismerőst, de nem vettek észre), a Lelkest meg a méteráruboltot (végre lehet hárman is sequence-ezni, vettem +35 gombot).
Peace.

...a küzdés maga?!

Cili jött este
most belül volt orkán
sokat nem tehettünk
mondtunk ezt-azt
de hát az ilyenkor nem biztos, hogy sokat ér
inkább csak ott voltunk, jelen
talán
ez
valami

Nem tanultam
rühellem ezért magam
apropó, lehet, hogy rühes vagyok
vagy csak föléledtek a szúnyogok a nagy jóidőben
esetleg kiütés

Most kreszkönyv lesz
aztán vezetek
talán tanulok
LT
kenyérkenés
talán ökumenikus csokimajszolás
homeless
és szundi

Készült a svéd gyerekversek stílusában
kicsit apatikusan
ezen a borús reggelen
kockás pizsamában, kék törölköző-turbánnal a fejemen
tejeskávés-melegszendvicses reggeli után
— tkp. eddig nem is olyan vészes ez a nap

Visszajelzés

Az egyik fő rögeszmém is alátámasztódott ma újra: igenis kell az embereknek a visszajelzés, különösen a megerősítés. S aki ezt az igényt fölismeri magában, az könnyebben fordul máshoz. Jót mondani másról pedig majdnem ugyanolyan jó, mint magamról hallani.

Különben

Valami minimálisat haladtam ma, de elhalasztottam/lemondtam több dolgot is, és annyit azért nem haladtam. Pofaégés van, ismét.
Továbbá jó itthon, mégtovábbá pedig Didák a kezembe adta a munkát, és egészen hosszú időm van rá, alig hiszem el. (Jobb is lesz, ha nem hiszem el, mert még ezt is ellúzerkedem valahogyan.) És jó cég a rend, fizetni is fognak.
Legtovábbá meg az történt ma, hogy kaptam néhány verset via mail/sms, és teljesen meg vagyok hatva. De vigyázz, ne vessz el fals nyomon. :-)

A megfigyelői paradoxonról

Ezerszer elgondolkoztam már ezen, s nemigen jutok vele dűlőre: amint kiderül, hogy valaki ismerős olvassa, mindjárt kicsit másképpen kezdek írni. A megfigyelői paradoxon jelen van a blogírásban is.
Nem baj, a blogírók mind exhibicionisták ((vajon van ennek valami köze a cionizmushoz?)), mint újra megtudtam, szóval oda se az őszinteségnek, a lényeg a feltűnés.
Hehe.

Ami meg a valóságtartalmat (törlésjel alatt; please, írja meg valaki, hogy hogyan kell...) illeti — hát amiről nem lehet írni, arról hallgatok. Így megy ez.

RSS

Eddig közel 30 oldalt tettem be a Y! RSS-olvasójába: többségük blog (túlnyomórészt ismerősök), meg pár hír- és egyéb portál. Kár, hogy egyrészt jópár óra csúszásban van mindig, másrészt van néhány oldal, amelyik mindig jelez frissítést, akkor is, ha nincs. Ki érti ezt...?
Azt viszont nem tudom, mennyi a felső határ (ameddig még van értelme), bár szerencsére ezek között sem frissül minden naponta (naponta többször meg tényleg csak néhány).

Tegnap végre kicseréltem a lejárt NOD-unkat is, és természetesen expert üzemmódban kellett föltelepítenem, aminek természetesen az a következménye lett, hogy számos teljesen érthetetlen kérdést kaptam szembe (meg néhány érthetőt). Előbbiek esetében hagytam az alapértelmezett válaszokat. :-)
De gyaníthattak valamit a szerzők, mert mindjárt az egyik első lépés így festett:

Használ-e proxy szervert?
a) Nem tudom, hogy használok-e proxy szervert.*
b) Igen, használok.
c) Nem, nem használok.

:-)
* Ennél jobb még esetleg a „Mi a rák az a proxy szerver?!” lett volna...

Határsértés

Ibsen van.

És a kétség, hogy
egy illúziótól
vagy a reménytől
fosztottam-e meg.

És hogy szabad-e bárkit is
megfosztanom
egy illúziótól
vagy a reménytől.

Ibsen van. Áldozattal.

Elég

Minden parázs
hideg hamu

minden szó
néma tátogás

nem kellenek szavak
elég
egy
összevillanás

még az sem kell
elég
ha
vagy.

(Képes Géza; emlékezetből)

+1

— Másfél éves voltam, mikor hajlandó voltam fölállni. Édesanyám, aki különben nem egy aggódós típus, már orvosokhoz hordott, akik mind csak vonogatták a vállukat, hogy semmi szervi, várjon csak türelemmel.
Utána állítólag elég gyorsan utolértem a többieket, de tagadhatatlan: korán kiütközött a természetem. Amit a család nemes egyszerűséggel így szokott hívni: Lusta, mint a lapályi bivaly. :-)

A madarak röfögnek

Juli megalkotta a randigyanús teázás fogalmát, és utána beszélgettünk arról, mitől is randigyanús tkp. Arra jutottunk, hogy az attitűdtől: hogy a felek úgy gondolják, hogy ebből akár még lehet is valami.
No, akkor ez ma a randigyanútlan borozás volt Janival. :-) Ellenben annál szórakoztatóbb. Kellően meglepődtem már az sms-től is, hogy a Borpatikában van („Írogatok”), menjek, ha van kedvem — aztán fölkerekedtem, és rajta.
Az „Írogatok” teljes megrökönyödésemre „valami balra zártat” jelentett egy A/4-es füzetben — valódi verseket. Fene se hitte volna abból, amit eddig láttam ebből a kedves lapaj kamaszból. És: néhányat elolvashattam. Olyanokat is, amiket a szerzőn kívül akár még csak egyetlen ember, sőt, annyi se látott ezidáig.
Beszélgettünk még erről-arról, és közben valahol a tudatom mélyén az mocorgott, hogy milyen különös, (a)hogy(an) időről időre fölbukkannak körülöttem emberek, akiknek annyira hiányos a kapcsolati hálójuk, hogy (tisztán jobb híján) engem keresnek meg egy ilyen estén. (Mert ezek jól megkülönböztethetők azoktól a barátoktól, akik azért keresnek, mert rám gondolnak.) Ebben az esetben a katalizátor minden bizonnyal az volt, hogy Cili és utóbb Áron is normálisnak talált, s aztán elmarháskodtunk valami két estét kisebb társaságban.
Meg az is eszembe jutott, hogy milyen sokfélék az emberek (hmm, „ma itt nyílt ki a közhelyszótár”), vagyis hogy míg én naplóban, blogban, szóban és levélben (stb.) (ön)reflektálok, addig mások — például versben. Janinak például vélhetően ez az egyetlen lehetséges gőzleeresztő csatornája.
Közben aztán a megbeszélésünk értelmében megjött Cili, és egy újabb üveg után hazabaktattunk.
Az elpusztított kb. hatdeci bort erősen megéreztem, de nagy baj ebből sem lett.
Különös este volt, és jó. S talán még nincs is vége.

Az 5 dolog (ami 4)

Akkor lássuk a választ Rékunak, a bloxférán terjengő „öt-dolog- amit-nem-sokan-tudnak-rólam” játék keretében. Négyig jutottam, bocs.

— Megszállott szelektívhulladékgyűjtő vagyok. A legkisebb fecnit is félreteszem a papíros dobozba. És időnként el is viszem a doboz tartalmát a papírkonténerbe.
— Gyerekkoromban valami miatt meg voltam győződve, hogy A 13 és 3/4 éves Adrian Mole titkos naplója mininálisan is pornográfia. Így aztán mindig úgy olvastam, hogy ha nyílik a nagyszobaajtó, vissza tudjam süllyeszteni a helyére. Szegény jó édesanyám meg nem tudta, miért kell nekem a szoba legsötétebb sarkában olvasnom. (Utóbb, ha jól emlékszem, a párna alá rejtést választottam. De úgy rémlik, évekbe telt, mire egyszer a végére értem.)
— Körülbelül amikor megtanultam írni, fűztem egy füzetet kemény kartonból, és az elejére ráírtam, hogy az én versem. Az első szakasz készült el belőle, itt leközlöm, olvasd.

Tehén, tehén,
Tarka tehén,
Legelésző
Tarka tehén.

A család azóta is ezen köszörüli a nyelvét olykor. Pedig ritmusa van, sőt, ütemhangsúlyos. És rímel is (AABA).
— Tízéves koromban egy vasárnap azt mondtam otthon: életem első tíz évét katolikusként éltem le, most református leszek. Le is mentem a templomba, de végül, amennyire édesapám emlékszik, valami olyasmi döntött, hogy nem volt kórus. Maradtam katolikus. A harmadik tízben is.

És dobom tovább Julinak, Mártinak, Erának, Cilinek és a Kedves Ismeretlen Pécsinek.

Kevésbé örvendetes

de végsősoron nem is olyan nagy baj, hogy a telefonom ügyében csütörtökig semmiféle lépés nem történt (s feltehetőleg pénteken sem sok). Szóval most szokom.
Meg legalább van időm összekuporgatni a lét a háromhavi számlára... (Esélyem sincs rá, de valahogy majd csak-csak. Pl. Gorál emlegetett valamit, hogy lassan kifizeti a Zöldszigetet. Meg ott van Didák emlegetett (bár meg nem ígért) munkája, meg a Lajos-féle könyv...)

Könyvtári bejegyzés

Végülis egyes számú célomnak eleget tettem: találkoztam Másik Barátnővel, aki tartja magát tisztességgel, persze ettől még nem jó neki. Kicsit az átriumbeli zöldségek árnyékában is ücsörögtünk, de belemélyedni nem lehetett az újabb és újabb kávézgató (és odatelepedő) haverok mián.
Nem baj, nem muszáj az embernek mindig explicitnek lennie.

Sári adaptere szikrázott és füstölt, kihúztam sürgősen. Egyszer csinált már ilyet otthon, akkor elég volt fordítva beledugni a kábelt; most nem. Ajjaj, szegény Sári, nehogy éhen vesszen.

Valamint nagy szép öröm(ködés) van: a jövő hétvégén jön Péter! Gyorsan hozzáteszem, hogy hiszem, ha (itt) látom; de azért valójában sokkal jobban örülök annál, hogysem korábbi tapasztalatok elbizonytalaníthatnának.
Juli és Melitta Mánfán fog petikonferenciázni, sajna. :-( Viszont ha minden igaz, azon a pénteken még egy lakásszentelő buli is beficcen, szóval jó lesz.

Csak addig tartsak ki.

Tánc volt

és JÓ.
Illetve.
Egyik Barátnő már reggel eltemette a tegnapot, s napközben, este is kb. mint aki citromba harapott (na volt benne azért önirónia, de összességében).
Másik Barátnőnek a szemem láttára kellett eltemetnie el valami Sokkal Fontosabbat.
Harmadik Barátnő pedig párost akart táncolni, de nem csak rajta múlott.
Nekem az egyetlen elvárásom az volt, hogy mozogjak (sic!) egy nagyot, s ez be is jött. Lépni alig lehetett tömegben, de azért jól kifáradtam. A székieket még énekelni is tudtam volna, ha nem valami rettenetes mélységben nyomja a banda (annyira természetesen nem rettenetesmélyen, hogy oktávban ment volna).
S a körtáncban az a jó, hogy kedvére csetelhet-botolhat az ember anélkül, hogy pironkodnia kellene.
Így megy ez.

Szerelmes vers

Lobo Tómia előszedte azt a Csukás István-verset, ami tavaly a vécéajtónkon is kinn volt, s az újra- meg újraolvasásban nagyon a szívemhez nőtt ((s a többi néma csend)):

Ülj ide mellém s nézzük együtt
az utat, mely hozzád vezetett.
Ne törődj most a kitérőkkel,
én is úgy jöttem, ahogy lehetett.
Hol van már, aki kérdezett,
és hol van már az a felelet,
leolvasztotta a nap
a hátamra fagyott teleket.
Zötyögtette a szívem, de most szeretem
az utat, mely hozzád vezetett.

A címe egyes forrásokban Ülj ide mellém; de inkább az Irodalmi Akadémiának hiszek. :-)

Áldjon, Uram, tégedet Szél öcsénk,
Levegő, felhő, jó és rút idő,
kik által élteted minden te alkotásodat.

Vihar előtt

Lejöttem, ültem (keserves volt), és most itthon (+Cili) várjuk az orkánt.
Luxemburgban nem volt vészes.
Helyzetjelentést olvastak a Földmíves Különítménytől.

Bűnügyi regény

Nem is írtam, hogy tegnap (két kérdőív és egy judittaltörökebédelés után) megnéztem életem első gengszterfilmjét. Kábé ötven embert lőttek benne szitává (elegánsan vagy kevésbé), valamint néhány késelés és robbantás is beficcent. De amikor éppen lélegzethez jutottak két leszámolás között, különösen a vége felé, egész okosakat mondtak a szereplők.
Meg hát persze volt benne néhány olyan olasz pasas...
Azt viszont még mindig nem tudom, hogy az utolsó életben maradott fickót ki lőtte ki végül (az volt az egyetlen orvlövés(z)). De lehet, hogy csak én vagyok hozzá béna.

A nagy zuhé

Tegnap este A nagy zuhét olvastam a Gyere haza, Mikkamakka! után. És rettenetesen tetszett (ismét). Le is viszem, és körbeadogatom a megfáradottaknak.
Ráadásul egyszerre lett vége a Bartók-emlékéves Fonó-CD-vel, amit este hozott Papi a Gresham-palotából ((a szerző önreflexív megjegyzése: nyilván csak pár találatot ad ki a Google, ha 'greshen'-re keresel...)). Ott cégesvacsoráztak néhányan, és a szokásos számtalan naptár mellett a céges multivitamintól a marcipánig mindenféle cuccot hozott haza.

A sátán fordul egyet

Az úgy volt, hogy tegnap, befejezvén a Macskabölcsőt (és ezzel a környezetemben fellelhető utolsó Vonnegutot), nekiláttam A sátán kutyájának, amiről szintén esett szó péntek éjjel.
200 oldal, nem pálya, le is nyomtam úgyszólván egy fenékkel.
Kicsit azért örültem, hogy az utolsó nyolcvanat a mamám a nagyszobában lelkes telefonálással töltötte; sőt, a végén arra jutottam, hogy valamivel csak kéne oldani a dolgon így mielőtt nyugovóra térek.
Ekkor kezdtem bele A csavar fordul egyet-be.
Hiba volt.
A sátán kutyája tündérmese hozzá képest. :S
De azért szerencsére nem álmodtam rémeket (még viszonylag az elején sikerült letennem), ma viszont azt olvstam állva, ülve és gyalogolva. De be is fejeztem. :-) És tudom ajánlani mindenkinek, mert meg vagyon írva rendesen.

Ja, meg arra is rájöttem, hogy (valószínűleg) miért van valahogy gyerekkoromtól együtt ez a két könyv a fejemben: A 22-es csapdája meg A csavar fordul egyet. Részben mert ugyanabban a („szamárfüles”) Kriterion-sorozatban vannak meg itthon, részben a James Heller / Henry James összecsengés miatt.

Álom egy könyvtárról

Tegnap lementem a könyvtárba. Abba, amelyikbe hét-nyolc évesen 1 forintért iratkoztam be, és amelyet aztán többé-kevésbé rendszeresen látogattam is egész általánosban. (Gimiben fölváltotta a Pest Megyei, de egyszer-kétszer azért megfordultam még benne.)
Aztán az utóbbi öt évben biztos nem jártam felé se.

Érdekes volt: ugyanaz a tér, csak sokkal kisebbnek éreztem. Picit át van rendezve meg festve, bekerült egy halom számítógép, sőt, immár a katalógus is számítógépes. És egy jó adag CD-t is fölfedeztem a néni háta mögött; ennyi tehát biztosan történt.
A könyvtáros néni ugyanaz, ha öregedett is. Beszélgettünk már pár perce, mikor óvatosan a nevemen szólított — nekem, nyilván, nem jutott eszembe az övé azóta sem.
És voltak kölkek is, felsős-formák.
Csak Vonnegut nem volt (benn?).

Basszus, az eszem megáll. Lehet keresni az állományban weben. Nem jön, hogy higgyem. (Persze a manuális könyvkeresésben éppen az a szép, hogy az ember környező polcok egyikén biztosan talál fogára valót. — Na jó, az is igaz, hogy a katalógusban is. :-))

Ma eddig

Alapvetően egész hasznos voltam: csináltam levlistát az idei talentumosoknak, fölhívtam az 5-ből 4 lekérdezendőt (1 elküldött a búsba, 1 beteg, 2 holnap vár), nyomtattam két új sequence táblát, megbeszéltem (-maileztem) Judittal egy holnapi közös ebédet, elraktam a nyári ruháim (de ugyen minek, ha holnapután kelleni fognak...?), ebédeltem, olvasgattam...
Ja igen, tegnap elfogyott a Bajnokok reggelije, egyúttal a feléig lenyomtam a Macskabölcsőt is. Ez a Vonnegut most nagyon bejön.

Kirándulni kéne, de lusta vagyok elindulni. Ennyi eszem van. :-(

Mozgó képek

Egyrészt egy celluloidra készült hazai amatőr itt. Hang kell hozzá! Másrészt egy csak-zenés, angol nyelvű rajzolt, a Trindexről szedtem, itt. Harmadrészt még egy hazai, itt.
Ésaztán.
Tegnap déltájt bevágtattam a Kresz Géza utcába az APEH-hez, és végre-valahára beadtam a 2005. évi adóbevallásom. (Az eleve levont adókkal együtt se hiszem, hogy a havi jövedelmem elérte volna a húszezer forintot, de nekik bizony én is kellek. Rendnek kell lenni.) A nők taplók voltak, és a végén nam adták vissza azt a példányt, amit az 5. év végéig őrizgatnem kell(ene). Talán majd postán. Meg talán innen kezdve már nem fog senkit sem érdekelni. Talán.
Utána a Batthyány téri palacsintásnál üldögéltünk egy sort Nórival, Borival és Judittal. Érdekes volt, hogy keresztbe-hosszába talán még én tartom a legjobban a kapcsolatot velük (persze ez csak erre a négyesre érvényes). És az is érdekes, hogy mennyire megváltozik valaki két év munkaviszonnyal a háta mögött — és hogy ez a változás kívánatos lenne! Az még hagyján, hogy gyerekünk nincs így 25-6 évesen, de azért dolgozás már csak-csak időszerű (volna).
De ha egyszer annyi fontosabb dolgom van!

Yess

Lekapcsolták a telefonom. És ami igaz, az igaz, valóban októberre fizettem utoljára telefonszámlát — de az is igaz, hogy azóta nem küldtek.

Pauer-júzer?

Tegnap a szüleim azzal fogadtak itthon, hogy a) meggyíkott az Outlook; b) a papám az új képkezelő-programjának néhány funkciójával nem jut messzire; és c) a böngészőben nincs hová írni címet, valamint időnként, mikor vissza akarnak lépni egy oldalt, egyszerűen becsukódik, és vége.
Hát, mindebből csak a c-vel tudtam érdemben kezdeni valamit. Utána kiírtam a monitor alá egy cédulára: „Ha nem látszik a címsor az internetben: Nézet > Eszköztárak > [pipa] Böngésző eszköztár” Azt viszont töovábbra sem tudom, hogyan fagyasztják le, mert nekem kiválóan működik. Az is igaz viszont, hogy tegnap este meg ma is azzal kezdte, hogy kérem-e a munkamenet helyreállítását, tehát nyilván félbemaradt valami.

Jaj, és REND VAN!

Kiáltom, rendet raktam a szobánkban! Akkor is érzem, ha háttal ülök neki. Hihetetlen. Kénytelen leszek otthon is megcsinálni. Egyszerűen más így élni. (Tartsd meg a rendet, és a rend megtart téged?)
Persze Áront és Janit elfelejtettem beküldeni megnézni. :-7 Pedig ilyen ritkán van.
És végre-valahára a Nünit is fölfújtuk rendesen.

A boldogság a Mátyás téren lakozik

A napsütésben, a szellőben, az ég kékjében és a templom fehérjében... A fűben és a fában (él a remény, és én hiszek az ő szavában)...
Halk orgonamuzsika mellett reggeliztem, ilyennek-kéne-lennie- minden-vasárnap-reggelnek érzés, egy héttel ezelőtt Fkénél ébredeztem hasonlóan ráérősen. Jónás nagyon jól prédikált (mégpedig az evangéliumról, kánai menyegző), a mise olyan alsóvárosi, családos és családias volt. A piros teázó hétvégén 11-től van csak, a Bécsiben viszont vagy harmincféle forró csoki van a kávéstól a sáfrányoson keresztül a barackízűig. Igaz, puding-forma, kanalazós, de forró, és nagyon csoki. Cilivel szűk másfél órában újra megváltottuk a világot és benne magunkat-egymást, persze csak egy időre, aztán majd jönnek az új arcok, új benyomások és új kérdések... Jó ez így, szép. És zajlik. :-)
Hazafelé a sétálás kedvéért sétáltam kényelmesen, és jólesett, annál is inkább, mivel tegnap nem nagyon ment estetájt.

Nem vagyok egészen normális,

de legalább élvezem...
Délután kád (nem, a Bajnokok reggelije sem kifejezetten kád-olvasmány...) pizza, séta, papírkonténer (ne vegyetek spirálfüzet. Iszonyú béna dolog lefejteni a spirálról), ... végül ellúzerkedtem a Julinak-a-vonatnál-csápolást, itthon viszont megjelent Petra és Cili, és a végén még játszottunk is egyet. Jó ötlet volt megcsinálni és lehozni a sequence-t. :-) Ez a játszás pedig önismeret is. Jólesik nyerni, de amíg a győztes nem viszi túlzásba az örömködést, addig marhára nem érdekel, ha veszítek. És másrészt: emlékszem, mikor pár évvel ezelőtt Tiszaugon Peti vesztésre állt csocsóban, és olyan hisztit csapott, hogy rosszul voltam tőle.
Az új projekt: csütörtökön vacsorára lehozni Miklóst...

Vidám este

Nehezen alakult (ki), aztán jó lett. S nem hiszem, hogy csak a(z amúgy tetemes mennyiségű) alkoholnak köszönhetően (egy kör diólikőr, két és fél palack bor meg egy üveg pelinkovac négyünkre). Sequence-eztünk, majszoltuk az újsütetű kenyeret, szóba került A napsütötte sáv, Vonnegut, én is kaptam, ők is vittek könyvet.
Aztán igen ittfeledkeztek a fickók, persze nem zavartak, de minden bulin eljön az a perc, amikor (mint Cili megfogalmazta) „vagy csinálni kell valamit, vagy aludni”, és mi bizony nem csináltunk semmit.
Azt viszont úgy fél ötig.

...kiégett minden biztosíték

Tegnap este óvatlanul megpróbáltam fölkapcsolni a lámpát a konyhaasztal fölött — nagyot csattant, azután vége. Az ám, de ezzel együtt a számítógépnek meg minden egyéb elektromosságnak is a lakásban...
Biztosíték föl, semmi.
Ma délelőtt valaki megjegyezte, hogy ha zárlatos a lámpa, akkor kicsavart égővel próbálkozzak.
Semmi.
Kínomban fölhívtam Petit, aki elmagyarázta, hogy kell lennie még egy biztosítéknak a villanyóránál. És láss csodát: megtaláltam. Egyetlen óra állt a dobozban, egyúttal ez volt az egyetlen, amelyik mellett le volt hajtva a biztosíték — és igen. Jobbkézbalváll. Petinek pedig magamban kiutaltam a Gondnok úr címet is.
A rádiót persze valószínűleg újraprogramozhatom, de ez legyen a legnagyobb bajom.
Délelőtt elintéztem egy csomó mindent, és most egy picit rendet kéne rakni, mert este mégiscsak buli lesz.
A következő PUF-szám azonban nem a buliról, hanem a biztosítékról jutott eszembe. :-)

Az alkohol butít, a szerelem öl
Valami eltakar a szemem elől
Te sem vagy jégből, én sem fából
Elég volt (már) a holnaputánból

Ez volt az első, itt a második
Ugyanaz a hely, csak az idő változik
Tágul az agy és ennyi elég
Kiégett minden biztosíték

Iszunk, mert erre még inni kell
A jövőt senki nem mondta el
Iszunk, ha erre inni kell
Mi lesz utána, nem érdekel

Te vagy az első, én a második
Ugyanaz a hely, csak az idő változik
Te vagy a második, én az első
Gyere gyorsan, sohase késő
Késő már, késő már

Túlóra

Már tegnap is ücsörögtünk egy sort a kápolnában, ma pedig elmentem megnézni magamnak az sj-k meditálós csoportját (de bénaság, eltűntek a képek, pedig elég sokatmondóak :)).
És hát nagyon jó volt. A (fölöttébb vidám) csapatot aktuálisan három 70 fölötti néni, két ötvenes fickó meg két harmincas nő alkotta, meg a kedves Mustó Péter, aki fölismert a nevemről, mármint mondta a végén, hogy „mi leveleztünk is, nem?” Bólogattam lelkesen, hogy de bizony, utoljára éppen a múlt héten. :)
A legkisebb meg legöregegebb néni (ezt mindjárt bemutatkozáskor elbüszkélkedte :)) kapásból a kezembe nyomott egy kis zacskó sütit, hogy kicsit megkésve, de boldog új évet. Aztán nem ám csak úgy egyszer-kétszer jönni, hanem rendszeresen!
A végén is locsogtak még egy sort — a szívembe zártam őket. Ha tudok, megyek majd ezután is.

És Zolival majdnem befejeztük a zárszámadás kiadási oldalát. Bár alig van illúziónk arról, hogy mennyire fogja érdeklni a püspököt... :-(

És itt volt Szisz, és már majdnem diplomás (=már csak a nyelvvizsgája hiányzik). És kicsit sokat nyomtam én a szöveget, de máskülönben nagyon jó sétálás-beszélgetés lett belőle.
Az Indón is voltunk, de Laci szabadságon van, a többiek meg nem ismerik a vámudvari brancsot. Azt mindenesetre megígérték, hogy utánaérdeklődnek Gabinak, és fölhívnak, ha van valami.

Vezettem is — mintha életemben most először, kb...

Kistigris

Mire jó a rádió... Idesüss.
Mai utolsó bejegyzésünket olvasták.

Zágrábi képek

És még sok-sok, itt. Inkább a mítinget adják vissza, mint a várost, de szépek nagyon.

Nagyonnem

Anélkül, hogy bárkit is különösebben demoralizálni akarnék, jelzem, hogy a kedves Munkakedv továbbra is elkerüli a házam táját.
Szívesebben agyalok a hétvégén, ami viszont egyelőre azon múlik, hogy a 'banzáj' az osztálytársaimmal csütörtökön lesz (nélkülem) vagy pénteken (velem). Mert ha csütörtökön, akkor inkább föl se megyek vasárnapig, viszont akkor akár szombaton lehetne csapni Cili-Luca-Áron-Jani típusú hepeninget, ha ők itt vannak, meg ráérnek, meg ilyesmi.
És rövidesen ideér Imi, és kiokosít Modern Hungary-témakörben, és majd ha okos leszek, akkor nyilván lelkes is... ugyeee...?

Réku földobta a labdát

és most agyalhatok. Már valami hármat kisütöttem tegnap a vonaton, de kettőt helyből el is felejtettem...

Ashley

Most beszéltek róla a Petőfin. Nagyon kemény: egy amerikai házaspár ezelőtt három évvel úgy döntött, hogy jobb életminőséget tud biztosítani a halmozottan sérült (akkor hatéves) lányának, ha megállíttatják a növekedésben. Úgyhogy kiszedték a méhét, kapott egy vagonnyi hormont etc., és élete hátralevő részét egy hatéves test(é)ben fogja leélni.
A dologról tavaly ősszel egy orvosi lap számolt be, aztán a Google, és azóta rágódnak rajta az etikusok.
Nézz rá a szülők blogjára.

Hígít

Pedig mintha rémlett volna valami olyasmi, hogy a műveltető alakokban rövidülnek a mássalhangzók... de ez eszerint marhaság. Azaz ez nem is műveltetés. Bocsbocs.

Nem belőlem él a kozmetikai ipar...

Ma reggel elfogyott a keresztanyámtól emlékezetem szerint 2005 karácsonyán kapott samponom. Persze nem folyamatosan használtam, de itt Szegeden jobbára azt. A „minél kevesebb vegyszert az emberbe” elvet asszem itt a legkönnyebb keresztülvinni: higítással (hígítással...?) minden megoldható.
Olyan szép rend van a Juli szobájában, hogy ez engem is cselekvésre ösztönöz. Rajta.

Lejöttem

Lekéstem egy hévet > vonatot > az LT-t. Ügyes.
A vonaton megint nem volt mit olvasnom, mert a Börleszket még Békás körül befejeztem. Vonnegut most nagyon bejön, ha egyszer elkészülök a tetves dolgozattal, kiveszek még ezt-azt tőle. Igen durván a Huszonkettes alaphangja: az amerikaiak a gépezet cserélhető alkatrészeivé lettek...
Vettem Janikovszky Évát Kolozsvárra, és persze előtte jól elolvastam azt is.
Itthon pedig levél várt, papíros, több színnel (ceruzával!) írott. Örültem neki erősen, örülök most is. És szentül elhatároztam, hogy a jövő héten válaszolok csak, mert azt tanultam kislány koromban a mamámtól, hogy nem szabad túl sűrűn írni, mert akkor hamar kifullad a lelkesedés.
Meg megjött a luxemburgi naptár is, abba is belelakom magam holnap. :-)
Ó, és összeraktam Nünit. Lehet jönni megcsodálni!
A homelessről ide írtam.
Utána jót forraltboroztunk, csak kissé csípett a nedű.
Holnap Andi jön reggelizni n8-ra. Bedtime, highly.

Találkozások

Előbb néhány fogorvosi szerszámmal: a fogkőleszedővel, a polírozóval meg egy halom fúróval-tömővel;
aztán Nórival, mintha a múlt héten utoljára,
és végezetül Gergellyel a rendházban, juhé.
Itthon a mamám morgott, hogy egyszer úgyis leütnek, mikor ilyen későn jövök haza egymagamban.
Egy okkal több, hogy lehetőleg soha ne költözzek haza.

És az is baaaj

hogy megint a közepén vagyok egy Nagy Halogatási Hullámnak, ami most éppen az adóbevallásban és az egyetlen (!!) házidolgozatomban kulminál (??). Márpedig nemkevés negatív következménnyel járhat mindkettő.
Viszont Szisz jön Szegedre csütörtökön, csak eszébe ne jusson még aznap hazahúzni.
Megyek, elkezdem bontani a karácsonyfát.
Így múlik el a világ dicsősége.

Hopp-hopp

Nézd meg a Vészfék oldalát újra. (Eltűnt az alább betett plakátom, akkor fogtam gyanút.)

Nemtomnemtom

Hülye egy érzés, hogy a legkülönfélébb férfinépek tudnak időről időre kizökkenteni a kvázi-nyugalmi állapotomból. Pusztán a jelenlétükkel. Vagy még az se kell, csak pár soruk.
Viszont van egy olyan előnye, hogy megoszlik a rajongás: mindig az erősebb impulzus érvényes, azaz ha elég ügyesen evezgetek közöttük, akkor semmi vész.
Egy ideig legalábbis.

2006 arcokban

Arra gondoltam, összeírom, kik gyakoroltak rám komolyabb hatást tavaly. A sorrend, az időtartam, de még az előjel is mindegy. Ott és akkor ők voltak fontosak.
- Miklós
- Gabssy
- Cili
- Békésiné
- Forgács
- Juli
- Melitta
- Szisz
- édesanyám
- Paffy
- Jálics atya
- Jusztin
- Peti
- Áron
- Fke
Kb.
No more comment.
Bye.

És egyébként

H7 körül hívott föl Fke az este, hogy menjek játszani... és ha már én kötöttem az ebet a karóhoz, hogy történjék valami, ha már itthon vagyok, hát bevágtattam.
S jót játszottunk a Villa Palettivel: Véss egy hajdani barátnője, Réka, meg FunnyDanny volt még ott. Fke nyerte, de hát könnyű annak, akinek az egész családja statikus. :-P
Aztán pedig ellúzerkedtem az utolsó metrót > hévet, így aztán ott aludtam a kihúzható kanapén. Illetve nem aludtam az orrom miatt, míg rá nem jöttem, hogy szépen föl kell támaszkodnom a kanapé oldalára. Onnan már nagyjából jó volt.
De azért persze reggelre szunnyadtam el normálisan, f10 felé pedig mégis csak föl kellett kelni.
Aztán kényelmes-hallgatós reggeli, séta az Oktogonig, ordítós vezető a négyeshatoson (tegnap két utas veszett össze egy lépésre tőlem — ilyenkor mindig arra gondolok, hogy nem bírom mexeretni a főváros népét :-( ), és onnan semmi izgi.
Iszonyú furcsa, mind a mai napig valahányszor belépek a Csokonaiba, elfog a kétség, hogy kell-e ez nekem, jó lesz-e, fogunk-e tudni bármiről is kommunikálni... pedig nem tudok kimondottan balul elsült találkozásra visszaemlékezni.
Meg aztán egy ilyen hi-intellektuális emberrel mindig el lehet bezélgetni az elmúlt hetek történéseiről. Vagy ha azzal nem vagyok képben, az utazgatásainkról.

Vészfék

Hallgatói jogviszonyom ugyan már nincs, de egy kis polgári engedetlenség mindig is vonzott... Bővebben: Vészfék Mozgalom.

Picit fáradt

Reggel a tervezett 8 helyett persze 9-kor keltem — örültem, hogy legalább akkor tudtam aludni. Az este ilyen szempontból keserves volt.
Máskülönben nem: a Plébánián vendégeskedtünk mindhárman Lajos jóvoltából és Robi halászléjéből. :-) 16-an ültük körbe az asztalt, és hatalmas hangulat kerekedett. Megint sajnáltam, hogy ugye kezdetben volt Timike, aztán Mace, de idén senki sincs, aki miatt bejárjak/-hatnék a céghez.

Aztán délelőtt kicsit még takarítgattam a fürdőben, majd kilőttem a vasút irányába, és el is értem a 10.42-est jegyvásárlásostul.
Incredible but true: (egyelőre) nem törölték el a 26 év alatti kedvezményt, így hát továbbra sincs 2000 Ft (...) a jegyem fölfelé. A kalauz pedig szemrebbenés nélkül elnyelte az útlevelem (a tárcám ui. Andinál felejtettem tegnap, és így az maradt az egyetlen okmányom).
A BKV-n lassan már mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül lógok. Ez kicsit rosszul esik, de ez van. Nincs ember, aki ezeket a jegyárakat ki tudja fizetni. (És ezeket a szolgáltatásokat ki akarja.)
Igaz, ma pl. sétáltam a Margit hídig, mert 20 percem volt a következő hévig. Jólesett, csak kicsit elfárasztott (különösen az itthoni sétával együtt).

Helyesírás-ellenőrző/-tanácsadó automatánkat olvasták. :) ((Most hívtak valami kérdéssel. És ez fölötte hízelgő.)) Apropó, ki kéne végre találnom, mi a helyzet a Szeged–csanádi egyházmegyével...

Jóóó

Láz lement (volt 38,9 is estefelé),
látogatók voltak,
Peti beindította a konvektort,
és itt maradt jól,
bár még csokink se volt,
(és a végén nem is kívánt,)
Zoli hozott munkát holnapra,
megette a maradék rémes szaloncukrot,
és újra elmesélte a baltás gyilkost,
Cili egyenesen itt alszik;
megkóstoltuk az ivanici ajándék-diólikőrt,
ittunk Cilinagymamája-féle tojáslikőrt,
jót imádkoztunk Melittával,
Cili olvasott nekem esti mesét,
melegszik a fürdőszoba,
és már csak a kevés alvás miatt
valószínű, hogy nem megyek meditálni reggel.
Illetve mert hülyén venné ki magát, ha
össze-vissza tüsszögném a társaságot
a nagy csendben.

Eu sunt bolnav

Szenvedek, mint a kutya (a kútban). Ott van alapjáraton az a rohadalom afta, és mellé még egy jólfejlett influeza klasszik: orrfolyás, hőemelékedés, végtagfájdalom, az a hülye érzés a bőrömön... Bah.
Hadd ne mondjam, mindehhez reggel megállt a konvektorunk, úgyhogy itt lebzselek Julinál, és remegek, ha csak ki kell dugnom az orrom a külső hidegre és fogcsikorgatásra. Coldrexen és teán élek, s még a holnapi meditáció is kezd kétségesnek tűnni.
Gyertek meglátogatni. Ha pedig még a fűtőtestet is megszereli a látogató, akkor kívánhat valamit.

Jajj, hol is kezdődik a Modern Hungary?!

Hát nemtom. Egyik Történész szerint 1967-től 1918-ig (esetleg onnan végig is), Másik Történész szerint '18-tól napjainkig „csak”. De ha nekem egy kb. 90 perces órát kell rittyentenem Church in the Modern Hungary címmel?!
Ebből is egyéjszakás kaland lesz, jaj-jaj.
A könyvtárban viszont ott van a nagy élet... Andi például randevút adott (szigorúan „technikai térben mozogva”, értsd ökumenikus megbeszélés örve alatt), utóbb két pasinak is, míg bele nem gyalogoltunk Cilivel és Julival. Igaz, előtte Andi is a kedves fiatalember lelkébe.
És itt a Mókus is, és temérdek sok csoki.
Csak a Munkakedv nincs sehol, attól félek.
A nyelvemen pedig olyan iszonyú fájdalmas afta nőtt, mint talán még soha.

Az új élet nem ma kezdődik

Ismét 10-re sikerült talpra verekednem magam — igaz, 2 után feküdtem. Nagyon jó este volt, minden nagyon profin összejött, pedig igazán keveset terveztem belőle.
Az egész kenyérkenő banda átvonult a Dómba a hatosra, aztán még valami spontán szentségimádás is kerekedett a kápolnában (én csak kitettem meg elraktam az Urat), közben mi Cilivel a piros teázóban ücsörögtünk a földön. Egy óránk volt csak, de amolyan „dejóhogylátlak”-nak kiválóan megtette.
Aztán a homeless elején belépett előbb Laci, aztán Janival Ádám, Gábor és egy újabb cimbijük (Balázs). Végül 12-(t?)en voltunk, a vizsgaidőszak kellős közepén. A csapat kevésbé-egyetemista részének pedig igen nem akaródzott hazaindulnia, úgyhogy jó kis sztorizgatós csevegés alakult ki a szilveszteri maradványok: sütik, pezsgő, mogyoró fölött.
3/4 éjfél táján érhettünk a Szentháromság közepére, ahol is fölvetettem, hogy kopogjunk be Petihez, mert a misén ugyan láttam, meg kalimpáltam is neki, de hát csak-csak kéne mondani neki egy BÚÉK-ot.
Be is zörgettünk, amire Peti ahelyett, hogy elhúzta volna a függönyt, beengedett.
A társalgás a továbbiakban kb. a Monet–Párizs–Tünde– karácsony(iajándékok)–házikönyvtár vonal mentén zajlott; de nem is ez volt a lényeg. Sokkal inkább a légkör, az a csendes-nyugis- karácsonyfás; és az a beszélgetés, amit mindennek kapcsán hazafelé kezdtünk Julival, és folytattuk kettőig.
Nem csak a dolgok, az emberek is akkor gyógyulnak, ha hagyom őket olyannak lenni, amilyenek.

Reflektálhatnék

Nagyon rajtam van az összegzés vágya, de előbb a szobámat kéne valami lakható formába hoznom, aztán meg kenés, talán mise, Cili, homeless... De lehet, hogy előbb-utóbb azért valamilyen szempontból összeszedem az elmúlt év legjeit. Érdemes lenne.
Másrészt Zágrábról is lehetne sokat írni. A kettő metszéspontja pedig a szilveszteresti közös ima, amikor a kereszt körüli ima után eszembe jutott, hogy ott a naplóm a hátizsákomban, és végiglapoztam 2006-ot. Több szempontból megdöbbentő volt, de leginkább azért, mert végigolvastam a szent három napon, Panonnhalmán írt, sokoldalas ima-félémet — és gyakorlatilag minden elsimult-kialakult az ottani nehézségeimből-félelmeimből.
Igen, igen, igen, igaza van az okos öreg jezsuitáknak: akkor tudnak elkezdeni megoldódni a dolgok, ha elengedem őket.
És nincs hiábavaló imádság.

Most nem alom, csak olyan, mintha :)

(Kozelebb a 30-hoz, mint a 20-hoz) ezt is megertem: eljutottam egy igazi barba. Ertsd pont, mint a filmekben: lepni nem lehet a neptol, diszkogomb, DJ, bazi nagy barpult, mogotte hanyag eleganciaval dolgozo mixerfiuk... Csak amultam es bamultam. :)
Mindehhez pedig Ivanić Grad szine-viraga 15 es 35 kozott, valamint nehany taizei zarandok.
A legviccesebb a noi mosdo volt, ahol (egy falnyi tukor elott, amely szemlatomast leginkabb a sminkeloket volt hivatott kiszolgalni) vegig talaltam pillantani magamon. Tetotol talpig:
- semmi festek,
- szurke kotott pulover,
- csikos vekonyabb pulover,
- kockas (!) nadrtag, es vegul, de legfokeppen:
- turabakancs.
Hat, mit mondjak, volt valami jelensegerteku a megjelenesemben, ahogy ezek utan a bent vihancolo tyukokon is vegigneztem...

Ja, ez meg a tegnap ejjel tortenete.

Ma... nem sok izgi volt. A legfontosabb, hogy beszelgettem egy jot Paffyval a vonaton.
Volt egy jo nemzetkozi misenk meg egy minimum feledheto orszagonkenti talalkozonk. (De: itt van Pistike a folottem vegzett B-bol, meg valszeg Matyi is az A-bol. Es durvan meghiztek.)
Utana ittunk egy jo kavet Melittaval meg Ritaval. Ujabb cukor Reku gyujtemenyebe. :)
Visszafele a vonaton az A malomnak nincsen kove-t enkeltuk ezerfelekepp, es hatalmas jo lett, csak ugy ropultunk az oromtol, mig daloltunk. Tenyleg, felszabadito volt. Nepdalt nekem, sokat!
Aztan a nemzetkozi esten is sikert arattunk vele, pedig az olaszok utan probalkozni hangulatkeltessel, hat az majdnem lehetetlen.

Rita aludna, abbahagyom. O szep Jezus, ez uj esztendoben...

PS: A Himnuszrol mindig kulfoldon jovok ra, milyen szep...