Juli megalkotta a randigyanús teázás fogalmát, és utána beszélgettünk arról, mitől is randigyanús tkp. Arra jutottunk, hogy az attitűdtől: hogy a felek úgy gondolják, hogy ebből akár még lehet is valami.
No, akkor ez ma a randigyanútlan borozás volt Janival. :-) Ellenben annál szórakoztatóbb. Kellően meglepődtem már az sms-től is, hogy a Borpatikában van („Írogatok”), menjek, ha van kedvem — aztán fölkerekedtem, és rajta.
Az „Írogatok” teljes megrökönyödésemre „valami balra zártat” jelentett egy A/4-es füzetben — valódi verseket. Fene se hitte volna abból, amit eddig láttam ebből a kedves lapaj kamaszból. És: néhányat elolvashattam. Olyanokat is, amiket a szerzőn kívül akár még csak egyetlen ember, sőt, annyi se látott ezidáig.
Beszélgettünk még erről-arról, és közben valahol a tudatom mélyén az mocorgott, hogy milyen különös, (a)hogy(an) időről időre fölbukkannak körülöttem emberek, akiknek annyira hiányos a kapcsolati hálójuk, hogy (tisztán jobb híján) engem keresnek meg egy ilyen estén. (Mert ezek jól megkülönböztethetők azoktól a barátoktól, akik azért keresnek, mert rám gondolnak.) Ebben az esetben a katalizátor minden bizonnyal az volt, hogy Cili és utóbb Áron is normálisnak talált, s aztán elmarháskodtunk valami két estét kisebb társaságban.
Meg az is eszembe jutott, hogy milyen sokfélék az emberek (hmm, „ma itt nyílt ki a közhelyszótár”), vagyis hogy míg én naplóban, blogban, szóban és levélben (stb.) (ön)reflektálok, addig mások — például versben. Janinak például vélhetően ez az egyetlen lehetséges gőzleeresztő csatornája.
Közben aztán a megbeszélésünk értelmében megjött Cili, és egy újabb üveg után hazabaktattunk.
Az elpusztított kb. hatdeci bort erősen megéreztem, de nagy baj ebből sem lett.
Különös este volt, és jó. S talán még nincs is vége.
2 megjegyzés:
És most már nem menekülsz! Rátaláltam a blogodra. "Miket gondol EZ rólam?! És le is írja! És mennyire igaza van!!!" Így megy ez.
(SMS-komment, a szerző jóváhagyásával idézve)
A szerző én valám.
És igen, jóváhagyám.
Megjegyzés küldése