Egyrészt egy celluloidra készült hazai amatőr itt. Hang kell hozzá! Másrészt egy csak-zenés, angol nyelvű rajzolt, a Trindexről szedtem, itt. Harmadrészt még egy hazai, itt.
Ésaztán.
Tegnap déltájt bevágtattam a Kresz Géza utcába az APEH-hez, és végre-valahára beadtam a 2005. évi adóbevallásom. (Az eleve levont adókkal együtt se hiszem, hogy a havi jövedelmem elérte volna a húszezer forintot, de nekik bizony én is kellek. Rendnek kell lenni.) A nők taplók voltak, és a végén nam adták vissza azt a példányt, amit az 5. év végéig őrizgatnem kell(ene). Talán majd postán. Meg talán innen kezdve már nem fog senkit sem érdekelni. Talán.
Utána a Batthyány téri palacsintásnál üldögéltünk egy sort Nórival, Borival és Judittal. Érdekes volt, hogy keresztbe-hosszába talán még én tartom a legjobban a kapcsolatot velük (persze ez csak erre a négyesre érvényes). És az is érdekes, hogy mennyire megváltozik valaki két év munkaviszonnyal a háta mögött — és hogy ez a változás kívánatos lenne! Az még hagyján, hogy gyerekünk nincs így 25-6 évesen, de azért dolgozás már csak-csak időszerű (volna).
De ha egyszer annyi fontosabb dolgom van!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése