Temesváron jártunk

egyházmegyei ifjúsági találkozó
szombaton
Paffyval, Zsuzsival és Áronnal
meleg volt
feküdtünk a fűben hanyatt, dominóban
beszéltem Péterrel telefon'
ettünk retró-fagyit (tudod, gépi, csavart és elképesztően műízű)
jártunk kávézóban, ahol a falak és a népek is harsányak voltak
és egy nem-is-olyan-kis-lány talpig rózsaszínben idétlenkedett
a mekdonalcban 7050 a vécéajtó kódja
hallgattunk előadást a Szentírásról
ellógtuk a kiscsoportozást
és végül a liturgikus tánc is kimaradt
voltunk viszont misén, jó sok-nyelvűn
kaptunk almás-banános bébikaját a vacsorához
zsolozsmáztunk az autóban
meg énekelgettünk egyebeket is
személyivel jöttem-mentem, yeah

Temesvár jó város
színházba kéne menni
apropó, megy a SÖR (azaz valami olyasmi, románul) ott is, ez létezik, Réku?

Nyűgös

Bár tudnám, miért mindig mindennek az utolsó utáni ((micsoda alliterációk!)) pillanatban kell nekifognom. Bahh.
Most pl. elvileg délig, gyakorlatilag kettőig meg kéne tanulnom a culture-methodology-t, megírnom a levelet a Renovabisnak, és bevinnem a bankba a támogatási szerződés egyik mellékletét. Az utóbbi technikai ügyeken csúszott el, az előző kettő szimpla halogatáson. Grr.
Mért érzem úgy, hogy a végén vizsgázni nem fogok bemenni...?
Más: új link jobb oldalt, a kolozsváriak között, szeretettel. :-)

Uhh

Fogalmam sincs, mióta ülök itt
de kicsit rémisztő
hogy a spamek nélkül vagy 60 levél jött össze péntek óta
a listásokat töröltem
de még így is

Behoztam a blog-lemaradásaimat is
valamint megtudtam hogy
kiszáradás fenyeget egy kétmilliós ausztrál várost
az Északi-sark jege talán már 2020-ra elolvad
és tíz perc alatt kb. kétezer nemkívánt foganás történik a világon

Még jó hogy

pénteken
M.-Z. Kati és Robi (+ persze Emma) vett föl Pestre stoppoltunkban
jót táncoltunk és még jobbat beszélgettünk előtte Lágymányoson
éjjel a 86-oson egy csavargó „szép okos értelmes”-nek titulált
és felváltva erősködött hogy szeressük egymást
meg hogy bizony ha nem lennék jelen akkor Áron már rég kiszúrta volna azt a kis melírozottat ott hátul
Késy nővérénél ott volt az öccse is így egy legenda elevenedett meg előttem (és de még hogy)

szombaton
időgazdálkodást képeztünk
és igen vidáman vacsoráztunk
Helgával meg Krisztával
és a végén a pincér srác az önkéntesség lehetőségei iránt érdeklődött

vasárnap
folytatódott és lezárult a (teljes) képzés
misén voltunk Áronnal a Batthyány-n
volt benne vajdasági gyerekkórus és közhelyszótár
vettünk virágot
és irány haza
a mamám örült
a papám elemében volt
sequence-eztünk és kikaptunk

ma
sárga tányéból és sárgatulipános bögréből reggeliztünk
mckávéztunk a Nyugatinál
magunkban ültünk a fülkében a vonaton
a Boldogasszonyon találkoztunk Zsuzsával
vidám volt és nem vett észre
meg Gabival aki megismert
van neki sárga dzsekije és leköltözött az emlegetett házikóba
meleg volt a szökőkútnál vagyis jobban bírtam az LT-t
már majdnem elkészültem a (még ezután módosítandó...) támogatási szerződéssel
sütiztünk és nem veszekedtünk Gabssyval
megnéztem az 5. Gilmore Girls-t
bundáskenyeret vacsoráztunk

és még
ki kell teregetnem (vagy transzilvánul: teregessek)
teszek ide egy linket is mert Lucia ismét szívemből szólt
szombaton talán Temesvár

jó éjt

Megvan!

Megkaptuk a támogatási szerződést a Közalapítványtól. :-)

Munka

Megint a Magyar Kurírról lopok:

Az Isten képmására teremtett ember munkája által részesedik a Teremtő művében, és a saját lehetőségeinek mértéke szerint bizonyos értelemben folytatja, kibontakoztatja és beteljesíti a teremtést, miközben egyre előbbre halad azoknak a kincseknek és értékeknek föltárásában, melyeket Isten teremtett. Ezt az igazságot mindjárt a Szentírás elején a Teremtés könyvében megtaláljuk, ahol a teremtés művét úgy mutatja be, mint „munkát”, melyet Isten „hat nap” alatt végzett el, azért, hogy „megpihenjen” a hetedik napon.

(Részlet II. János Pál pápa Laborem exercens kezdetű enciklikájából)

Nincs is más hátra, mint hónom alá csapni a Das Leben umarmen-t (Befreiungstheologie in der Praxis) meg Az Egyház szociális tanítását (Befreiungstheologie ahogy a Szentszék látja :-)), és kihasalni a térre.
Délután-este homeless, nem sok időm lesz ma dolgozni. De én csináltam: délelőtt eveztünk a Tiszán. S be jólesett! Kell menni a nyáron is.

Tévedés

A CCS szerint ez is ugyanaz a tűz, mint bármikor, csak én hiszem, hogy egész más... de nem. :-) Tudom, hogy nem.

Vasárnap délután

Vasárnap délután a város meghal egy kicsit
És valahogy sápadtabbak a kirakatok
Vasárnap délután egy igazi fagylalt jólesik
És néha érzek egy régi illatot

Vasárnap délután a csendes, hosszú ebéd után
A mamám rám adta mindig a szép ruhát
Az ajtóban még megfésült és nem hallgatott rám
Ha kértem, hadd járjak így egész héten át

na - na - na - na - na - vasárnap délután,
na - na - na - na - na - vasárnap délután

Vasárnap délután a lányok arca kicsit szebb
S a nagyfiú ígérte tízre hazajön
A tánciskola parkettjén a cipők fényesek
És néhány párnak a figura összejön

Vasárnap délután volt mikor megismertelek
A bátyád apámmal nálunk sakkozott
Kamaszok voltunk és sok hülyeséget beszéltem neked
És kipróbáltuk, a szerelem jó dolog

Vasárnap délután talán a harag is csendesebb
S az elvált apa láthatja kisfiát
A vidéki rokonok látogatják az újszülötteket
És Farkasréten is elfogy a sok virág

Vasárnap délután volt mikor viszontláttalak
És újra megtörtént, ahogyan egy régi napon
Te sem lettél felnőttebb és én sem komolyabb
És előre tudtuk, szeretni jó dolog

Vasárnap délután az időm csendesen megy el
És néha úgy érzem, máris érkezel
Vasárnap délután az este mindig túl közel
Mikor tudom, hogy többé nem jössz el

Vasárnap délután a város meghal egy kicsit
És valahogy sápadtabbak a kirakatok
Vasárnap délután már régen semmi sem történik
Csak néha érzek egy régi illatot

Zorán, hát persze. Azt hiszem, a vasárnap délután hangulatát senki általam ismert nem tudta így megfogni. :-) Ha ehhez hozzáveszel még egy vihar előtti, fülledt 26 fokot (igaz, esőt tegnap óta vélek érezni, aztán eddig semmi); na, akkor Szeged, április 29.

Zöld iroda

((Ez most csak azért kerül ide, hogy el ne felejtsem (vagy leginkább azért).))
Különben minden rendben, délelőtt vezettem, utána a Centrumban shoppingoltam magamnak, ebédeltem Melittával, teszkóztam (volna) a cégnek (végül Norbi megoldotta a Korában), bicikliztem, elfáradtam, mostam, teregettem, átnézegettem a jövő hétvégi képzés (főleg rámeső) anyagát, zsolozsmáztam a ferencesekkel, képeslapot gyártottam és írtam Tündének, és küldtem mailt haza, uhh. Meg majszoltam is jócskán, grépfrútot [elválasztása: grépf-rútot!!!, de a kedvencem a ((motoroskasza!)) grépfrútdzsúsz], csokoládét, karalábot... Továbbá daedalont organizáltam szegedi kiscserkésznek Pomázon.
Hasznos nap volt ((és dögunalmas bejegyzés :-P)).
De holnap azért a Padre Somfai-féle szociális etikára is sort kerítek.

Jóságok vannak,

csak nem blogravalók. Így megy ez.
De azért: írtak a zangolok (l. „Ez a terv...” jobbra), most keresik számomra a megfelelő interjúzó alanyt a környékemen.
Valamint egy vagyont költöttem el a héten. Így járok, ha van. (Megint az a fura helyzet volt, hogy néhány szűkös hét után egyszerre dőlt mindenfelől a lé.) Nem jó ez sehogy se... (És igazából nem is vettem sok baromságot, inkább csak jóval lazábban éltem, mint szoktam.)
És nyertem a Kőrösi Csoma-kvízzel a könyvtárban, egy könyvtárakéjszakájás dobozt, amiből olvasótermi túlélődoboz lett Cili számára, és egy bájos virágos képeslapot, amit ma adtam föl Nagyinak anyák napjára.

Hát, olyan napom, mint a tegnapi

már igen rég nem volt. Minden sikerült, amit elterveztem, meg még azok is, amiket nem.
Volt benne egyetemi beszélgetés (Pavlo az etikaszakdogáról), ügyintézés (Forgács csont nélkül aláírta a hetekkel megkésett Késedelmes kurzuslapom), BTK-s büfé (újabban Radnóti kávézó) Áronnal, elmaradt óra (pedig ezúttal igazán bementem volna!), a délután két napos óráját a Kálvária téren töltöttük a fűben, és nem csak az én családom dinka, dejódejó. :-) Utána cukrászda, s a talentolás véget ért fél 6 előtt, úgyhogy még csak lelépnem se kellett a Mária-oratórium miatt. Ami úgy szólt, ahogy szólnia kellett. Profin. Még csápoltunk is egy sort Lucával az első sorban. És este csocsózás-kocsmázás, hazajövetben és a Mátyás téren tovább-beszélgetés a családi miegymásainkról, mert milyen jó, hogy akkor is egymást ismerjük meg jobban, ha azokról beszélgetünk, akik hatottak-hatnak ránk. Aztán egy s.o.s.m.s. (***/---/***/--/*** :-)), és vissza az Anna-kútig, majd Boci, Tisza-part, Anna-kút és haza. A lábamon alig álltam már a végére, de minden jó volt, és minden kellett.

Amúgy meg

Tegnap összepakoltam az ágy körül (momentán csak itt tudok kupit tartani, az asztal szigorúan munkafelület, és Melitta is használja), megdőlt az elméletem, hogy csak úgy tudok, ha egymagam vagyok jelen
Ma láttunk Áronnal egy kiállítást a TIK előtt, nekem ez volt a kedvencem, meg volt még pár jó ötlet, de sokat nem tudtam kezdeni a dolgokkal, és megint fölmerült a tetsszen-vagy-értsem-kérdés, és Áron a Bajnokok reggelijéből hozott rá egy részt, és ez elgondolkoztatott, de most nincs honnan kikeresnem
A részvételi költségvetésről (!) olvastam pár mondatot, és fölkeltette az érdeklődésem
És talán a felszabadítás teológiájának is vannak kevésbé radikális irányai
Talentumoztam is ma, és megint érzem, hogy jó és kell, csak valahogy ez olyan hol-van-hol-nincs, aszerint, hogy mennyi dolgom van vele
És Zsófi az előbb skype-on fölkért egy ír keringőre az esküvőjük után :-)

Különbözők, de érdekesek

Egyrészt börtönmissziós imahét van, és erről megint a szegény rabom jut eszembe, akinek nem írtam vagy két éve. :-( Az írásban viszont pont a Mécsest nem elítik, úgyhogy lehet, hogy a végén Czenének lesz igaza, és tényleg megszűnt Majzik Mátyás halála után.
Másrészt egy igen-igen érdekes cikk az Indymédiáról: a jövendő kínai öko-város.

Napos

Semmi érdekes, jelentem.
A felszabadítás teológiája érdekesnek ígérkezik, a Mátyás téren pedig zöld a fű és kék az ég.
Valamint az elmúlt napokban láttam az első három részt a Szívek szállodájából, és tetszik. :-)

K. O.

Kettőből egy. Nem lesz az idén hungarológus szakdolgozatom. Kevés hozzá az energia és az angoltudás. Az anyag, az ötletek maradnak, és elvileg a kurzusaimmal is végzek, szóval fizetni tovább nem kell.
Helyette nekifekszem az etikának, azt legalább magyarul kell írni, és arra legalább még egy hónapom van.
Most melegvíz, utána pedig sámli. Mert az ellenállás, amit a meditációval szemben érzek, egy és ugyanaz, amit a szakdolgozatírással. Vissza (rá) kell szoktatnom magam. ASAP.

Könyvtári tükör

...és nagyjából így is nézek ki, vesztemre a mosdóban belenéztem a tükörbe. Mint akit üldöznek.

Nyakmerev és pánikos

Rettenetesen elaludtam a nyakam ma reggelre (pedig tegnap nagyon bevált a földön alvás), valamint mostanra állandósult a pánikom a sza*dolgozat (és a technikai malőrök, mint konzulens, zv-jelentkezés — illetve ezek hiánya — stb.) fölött.
„Oroszlánként küzdj, mint macska a falon... és más hasonló képzavarok...” (B. R., 2000. febr.)

Éljen a Neumann-ház!

Tudtam én, hogy jó dolgaik vannak, talán a Diafilmmúzeummal is találkoztam már, de az Irodalmi képek, hát az aztán egyszerűen lenyűgöző! (Éppen a húsvéti népszokásokat nézem a Diafilmmúzeumon, 1957-ből, elképzelhető, milyen szövegekkel...)

985 000

Ennyire adtuk be ma végül a pályázatot. Tetszik. :-) Remélem, nekik is fog.
Reggel ülni voltam a ferenceseknél, és majd hogy meg nem fagytam. Iszonyú volt.
Utána a Mátyás téri napon olvadoztam egy sort.
Az Indón egy kedves, de borzasztó büdös bácsika mellett álldogálva a szűkös folyosón megállapítottam, hogy ha nem az utcán működnénk, már rég föladtam volna a hómleszbizniszt.
Az autóban kb. fél év után először éreztem, hogy meg fogok tudni tanulni vezetni.
Este zsinati emlékmise volt, és homelessre jött egy kolozsvári áthallgató lány, örültem neki.
S az előbb itt járt Áron, és egyebek mellett lenyomott egy igen cseles eszmefuttatást a biciklis kulacsáról (hogy miért is van, mikor valójában nincs, kb.), ha lenne erőm, tuti megpróbálnám rekonstruálni, de félek, lehetetlen. A szó elszállt.
Holnap reggeliosztás, szóval most szundi.
Ja, és fölmerült egy ötlet konzulensre. Drukkoljatok pénteken...

További képek

Sajnos vetítésre nem tudom rávenni, de nem nagyon kicsik, meg nem is túl sok.
Amúgy kevés izgi, gyönyörű az idő, és délelőtt Attilával meg Ildivel ücsörögtünk az A capella utcafrontján.
Tegnap Andival koktélozgattunk ugyanott.

Babakép

Eszembe jutott

Jöjj el, Szentlélek Úristen,
igazság és szeretet Lelke,
adj nekünk jó lelket,
kedvet, szorgalmat és kitartást
ahhoz a munkához, amelyre meghívtál!
Világosítsd meg értelmünket,
hogy a természetben és az emberi életben
fölfedezzük a Teremtő Atya nagy szándékait!
Növelj és alakíts bennünket,
hogy egész életünkben alkalmasak legyünk
az igazság szolgálatára,
és így kiérdemeljük az örök élet jutalmát
Krisztus, a mi Urunk által! Amen.

(Álldiga és várdiga, ezúttal a fénymásolóra.)

Népdal

Akkor szép az erdő, mikor zöld,
mikor a vadgalamb benne költ.
||: Olyan a vadgalamb, mint a lány,
sírva sétál a párja után. :||

Erre gyere, erre nincsen sár,
az ajtómon nincsen semmi zár.
||: Az ajtómon van egy fakilincs,
jaj, Istenem, még szeretőm sincs. :||

Jaj, de sokat jártam fáradtan,
mikor házasodni akartam:
||: nem találtam kedvemre valót,
csak az a szeretőm, aki vót. :||

Téged látlak minden álmomban,
álmom után minden dolgomban.
||: Ha sóhajtok, érted a panasz,
ha örülök, érted vagyon az. :||

Izé, aki tudja a versszakok sorrendjét, az esetleg árulja el nekem is...

Szombat reggeli

Fél nyolckor fölkeltem, ez kb. 9 óra alvást jelent, nem tudom, elég lesz-e, de remélem.
Aztán voltam a Vitamin a Sárkányban nevezetű remek zöldségesnél, és összeszedtem egy csomó szépséges zöldséget ma estére meg holnapra. Az egyetlen problémám az volt, hogy mit tesz a tudatos vásárló, ha a paradicsom, bár „kínjában érlelt”, hazai — a sárgarépa ellenben olasz. (Jó kis táblázat az idénynövényekről. Hogy a klímaváltozás ezt hogy befolyásolja, abba nem gondolok bele inkább.)
És most könyvtár, és kicsit mintha be lenne durranva a fejem (valahol az orrdugulás, a fej- és a fogfájás közti mezsgyén), de tudom, hogy ez csak a lehetetlen feladat iránti ellenállás részemről. ((Ki mondta azt a baromságot, hogy a kosok harcolnak körömszakadtukig?!))
Mindegy; inkább nekiülök.

Magdolna :)

Gyermek született, kislány adatott nekünk, és Magdolnának nevezték el. Éjjel fél 1-kor, hossza-súlya nem adatolható, mert arrafelé az ilyesmi nem érdekli őket annyira, hogy mérjék. Megszületett, odaadták Timinek. Nekem tetszik az eljárás. Éljenek a kisbabák!

A tegnapi postból viszont kimaradt két fontosság.
Az egyik az, hogy fölhívtak a Közalapítványtól, hogy ugyan kérjünk már tőlük max. egymiliót a homeless teamnek, írjunk róla másfél oldalt (legyen benne valami hozzávetőleges költségvetés is...), és akkor „küldik a támogatási szerződést”. Hát jó, én nem bánom...
A másik a nap esemese a messzi Heidelbergából, (szerkesztve) eképpen:

Füssling, Julcsi!
Most ismertem meg ezt az új fontos szót,
a titokzoknit, németül. ;-)
S férfiaknak is van, mokaszinba zokni helyett! Brrr...
Szép áprilist!

Megyek haza aludni, teljesen álomkóros vagyok.

Éjféli

Olyanok voltak ma (Blogger-idővel: tegnap), hogy
kultúraórán megint mondtam hülyeséget meg hallgattam el okosságot, ezt jobb volna fordítva oldani meg, viszont néha így is az az érzésem, hogy MrSzőnyi valamilyen szinten mintha számítana rám — szegényem, ha sejtené, hogy nincs konzulensem;
a SZOTE menzán ebédeltünk a teraszon, ráérősen, négykor;
Marioláéknál a siketnéma meggyógyítása — azon mosolyogtam, hogy kezdem az időt ezekkel az alkalmakkal mérni, egy hónapja ilyenkor, két hónapja ilyenkor...

:-)

Napsugarak zúgása... számban neved... Istenem, Istenem, Istenem...
Azért mégis más így térni nyugovóra.

Álmos

Kedden megszületett az osztályunk :) harmadik gyermeke, K. Álmos! 56 cm, 3840 g, és 8 perccel a kórházba érés után látta meg a napvilágot (izé, neonfényt, gondolom). Én is így szeretnék szülni (majdan). (Esetleg otthon. Mondjuk addigra már nem lesznek működő kórházak, úgyhogy erre minden esélyem meg is lesz... :-7)

Álom

Három pókról álmodtam, hogy a fejemen mászkálnak, mikor fölkelek. Egy kaszás volt, egy kicsi világoszöld, a harmadikra nem emlékszem.

Tegnap

- A könyvtárban elhagytam a diákom (tíz perccel miután rátettem 500 forintot),
- egy ideig azt hittem, a telefonom is (az asztalomon volt),
- egy sörpad lábának a behajtogatásakor szájon vágtam Áront,
- elfelejtettem, hogy be van riasztva az altemplom, és akkor esett le, mikor megjelent Lajos, hogy „Ti voltatok lenn?”

Mmmm

Kezdem érezni a szegedi pörgést... Még alig tértem magamhoz (az éjjel fél 1-re értem haza a táncházból, ami igen jó volt, csak az elején a másfél óra tengés-lengést lett volna jó megspórolni), és már ebédet szervezünk (rendszeresítettük a keddi LT-ebédet, de én ma este fél hétig a könyvtári kantinnál kijjebb nem tervezem tenni a lábam), Zoli érdeklődött a homeless-pályázat után (utófinanszírozásos > felejtős), Cilivel beszéltünk az áthallgatásról... és óvatlanul füstölt marhanyelves szendvicset vettem a kávézó-büfében (amúgy anniyra nem is rossz). Ó igen, és először láttam működni a papírpénznyelőt az italautomaták közötti diákigazolványrapénzttöltő automatánál.
Nah, de megint elragadtak a blogok, az enyém és a másoké, megyek, nekifekszem a lehetetlennek:
szakdolgozat 3 hét alatt.

Húsvét, piknik, mozi

Tegnap Fkével és Gyurival piknikeztünk a Margitszigeten, jó volt. Lemosogattam és elvittem a piknikkosarat, meg csináltam salátát is. :-) És szoknyában mentem, de hát elfrizbizgettek-tollasoztak nélkülem is, én addig valami angol magazinnal birkóztam.
A végén még moziba is elballagtunk Péterrel (illetve ő görkorcsolyával „ballagott” mellettem, a hátán egy hatalmas zsákkal az egyéb felszerelésekkel — nálam meg a kosár, hát, kb. úgy festettünk, mint a sátoros cigányok :-)), a Bemben néztük A család kicsi kincsét (magyar oldal), és nagyon jóóó! Vígjátéknak van címezve, hát, nem tudom: van benne jellem- meg helyzetkomikum is jócskán, de társadalomkritika, az különösen.
Igazából csak azt sajnáltam, hogy Véss megint kavart valamit az időkkel („Most? Nem holnap?”, majd a mozira: „A ma nem nagyon jó. A fél 7 végképp túl korán.”), szóval lassan egy éve nem láttam ismét (utoljára Kolozsváron, tavaly májusban). Viszont Rolandot láttam hazafelé a héven, csak nem vett észre (és én is túl későn, már Békásnál).
Na, most viszont jól összepakolok, mert egy óra múlva indul a vonatom a Laposra.

Húsvéti nyúl

Ezt a bájos Tamási-novellát hallgattam az előbb a Lánchíd Rádión, olvassátok (letölthető változatot nem találtam, pedig az előadás is igen jó volt — a felolvasó neve nem hangzott el...).
Most meg a d-moll toccata és fúga megy, hallod, Peti? :-P

Tetris

Mondtam már, hogy nemrég rájöttem, miért hívják tetrisznek?
Mert minden eleme 4 egység területű. (Alapesetben, persze.)
Na, mit szóltok? Jobbkézbalváll. :-7

Surrexit Christus hodie!

Jani telefonja fölébresztett, így legalább elmegyek a nyolcas misére.
A reggel hírei között egy baba van (Papp p negyedik, egyben a harmadik a második hölgytől), meg egy mellrák (korábbi már, csak nem hallottam még róla; Papánál a cégnél) — ez nem öröm, de annál megrázóbb.
Papa (miután még este gondosan odakészítette a gyertyatarókat, gyertyákat és virágokat az összes utcafronti ablakba,) elfelejtette fölhúzni a vekkert, úgyhogy nem világítottunk a rácoknak. :-( Illetve az én ablakom talán: én kitettem két gyertyát 3-kor, de a magas ablak és alacsony gyertyák miatt a külső párkányra, és reggel már nem égtek. De az egyikből leégett azért valamennyi, talán a körmenet alatt még világított.
Pedig direkt őriztük a húsvéti gyertya lángját egész este, hogy azzal gyújtsuk meg nekik is. :-(

P. J. születésnapjára

Miért mondtad, Uram, hogy szeressem minden embertestvéremet?
Megpróbáltam — s íme megrettenve hozzád menekülök...

Olyan békés nyugalomban éltem eddig, Uram: szépen berendezkedtem, napomat jól beosztottam.
Lakásomat bebútoroztam, és végre jól éreztem magam.
Egyedül éltem csendben, megbékélten.
Esőtől, széltől, sártól megkímélten,
Zártkapus tornyomban tisztán megmaradtam volna.
De megtaláltad, Uram, erősségem falán, a parányi rést,
S arra kényszerítettél, hogy megnyissam a kaput.

Az emberek kiáltó szava felébresztett, mint a nyílt arcba vágódó jéghideg eső sugára,
Mint hirtelen szélroham, úgy ingatott meg a barátság,
Mint a szökve besurranó napsugár, úgy kapta meg figyelmemet a te kegyelmed,
S elővigyázatlanul nyitva hagytam az ajtót.
Így vesztem el, Uram.
Mert kívül már lestek rám az emberek.
Nem tudtam, hogy ilyen közel vannak hozzám, ebben az utcában, ebben a házban, irodában; szomszéd, munkatárs vagy jóbarát...
S amint az ajtót megnyitottam, megláttam őket, amint reám vártak, felajánlott kézzel, rámszegezett tekintettel, feszült várakozással, szinte könyörögve, mint a templomi lépcsők rongyos koldusai...

Az első sorban állók betértek hozzám, Uram. Akadt még számukra hely a szívemben.
Befogadtam őket, készen arra, hogy gondozzam, dédelgessem, fésülgessem kedves báránykáim, kicsiny, kedves nyájam...
S Te meg lettél volna elégedve, Uram, mivel udvariasan, tisztán, megtiszteltetéssel kaptál szolgálatot...
Mindeddig minden mértékkel és okosan történt...
De az utánuk jövőket, Uram, a többieket nem láttam, mert mindeddig szerényen meghúzódva, eltakartan várakoztak.
Ők sokkal többen voltak, nyomorultabbak is, és minden figyelmeztetés nélkül rohantak meg.
Tömörebbé kellett nyomni sorainkat, mert helyet kellett szorítani mindenkinek.
Majd jöttek, egymást követő hullámokban, egyik a másik nyomában, szorongva, és lökdösve az elülhaladókat.

Minden irányból jöttek, az egész városból, az egész országból, az egész világról; megszámlálhatatlanul és kifogyhatatlanul.
Nem egyenként, elszórtan, hanem csoportosan, hatalmas láncfüzérekben egymáshoz kötve, forrasztva, keverve, mint az emberiség apró szertehulló morzsái.
Nem is jöttek már egyedül, hanem súlyos terhek alatt roskadozva; az igazságtalanság, a gyűlölet, a bosszúálló harag, a szenvedés és a bűn terhei alatt görnyedezve.
Az egész Világot vonszolták maguk mögött megrozsdásodott, elavult, megcsorbult roncsaival, vagy elhamarkodott, rosszul kiagyalt, balul alkalmazott újításaival.

Fájdalmat szülnek bennem, Uram; a terhemre vannak, és alkalmatlankodnak, zavarnak mindenben.
Mértéktelen éhség gyötri őket, s engem marcangolnak, szednek szét.
Mit sem vagyok képes tenni ellenük; minél többen jönnek hozzám, annál szélesebbre tárják a kaput, annál többen tülekednek a küszöbön...
Óh, Uram, a sarkáig tárva áll már az én kapum!
Nem bírom már tovább... Ez már igazán sok. S az életem nem élet többé!...
S az állásom,
A családom,
A nyugalmam,
A szabadságom?
És jómagam?...
Mindent, mindent elveszítettem már, Uram. Nem vagyok többé a magam ura.
S nincs többé számomra hely a saját portámon...

*

Ne félj semmitől — így szól az Isten — MINDENT elnyertél már,
Mert miközben az emberek betértek hozzád,
Én, a te Atyád,
Én, a Te Istened,
A soraik között besurrantam magam is.


(Michel Quoist: Miért mondtad, Uram, hogy szeressek? Fordította Somogyi B. Gerő.
In: Itt vagyok, Uram! Mai ember imái; OMC, Párizs – Bécs – Róma, 1970)

Versblogok

A nyerő továbbra is Lobo Tómia, de
ez se kispályás, és
ez sem az (kiválóan kereshető szerző szerint), meg
ilyen is van (ezen jópár vers van olaszul — az angol szinte föl sem tűnik), meg
ilyen.
Ide meg a szerzők pakolásznak (telepednek).
Nem folytatom, vár a sonka. :-)

Paszulykonzerv a bal latornak

A MEVISZ-Bárka passióját láttam ma este a Deák téren. Péter delegált, az egyik szereplőnek vittem a nevükben virágot — és babkonzervet. :-)
Utána Szenetendrén a Péter-Pálban voltam virrasztani, és most megint szeretném meghallgatni a Máriáss Péter-féle Passiót, de a cédé, azt hiszem, Szegeden, a kazettát meg nem találom. :-( A virrasztást a kórus egy része vezette, archaikus imákat énekeltek (újra)megzenésítve (a zárót meghallgathatod), és nagyon jó szövegeket olvastak, csak nem tudom, honnan.
A Péter-Pál egészen másképp fest, mint ahogy emlékeztem rá. Az még megvolt, hogy a nagy barokk oltárt (még vagy tíz éve) lecserélték valami nagyon modern enteriőrre, de a stációkat még biztosan nem láttam, és soha nem találtam még ilyen szépnek a teret. ((Persze a szentélyről nincs kép. Illetve csak videó, de a wmv-t semmi nem játssza le itthon. Help!))

Reményik Sándor: Pilátus

A pörnek vége. Elvégeztetett...
Véres a kereszt tövében a fű.
A helytartóban forr a néma düh
S egy gondolat tépi a másikat.

„Rongy csőcselék, én unlak titeket,
Unom a vágyatok, a hitetek,
A papjaitok ragyogó ruháját,
A mellükverő messiásokat,
A nap hevét ez átkos ég alatt,
A zagyva szókat, buja színeket,
És magamat és uramat a császárt,
Ki bíróvá tett ilyen nép felett.

’Feszítsd meg!’ - üvöltötték a fülembe,
Amíg unottan odalöktem nékik.

Szegény bolond! Pedig csak álmodott,
Csak álmodott egy létráról az égig.
Csak álmodott, de ezeknél tán szebben.
Már szürkül fenn a Koponyák hegye -
Vajon álmodik-e még a kereszten?
Valamit szólt nékem az igazságról,
Aztán némán vérzett, ragyogott.
Gúnnyal kérdém: az igazság micsoda?
Felelé: ’én vagyok’.

Eh, hát kicsoda nékem ez az ember?!
A csőcselék morajlott mint a tenger,
Én untam, untam amazokat, ezt is,
Egy messiással több vagy kevesebb,
Pilátus lelke nem lesz nehezebb,
És könnyebb tán ez istenverte föld,
Untam a dolgot. Odalöktem. Vége.

’De jaj! vajon kire szállott a vére?!’”

Az alkony megy, az est, az éj leszáll,
De a helytartó nyugtot nem talál.

„’Feszítsd meg!’ üvöltötték a fülembe
És nekem nem volt elég fegyverem,
Nem volt elég lándzsásom odakünn,
Vagy - vagy üres volt talán a szívem?
Eh mit bánom én, a bölcs szív üres,
Bús madarak, el a szívemből, hess!

’Feszítsd meg!’ üvöltötték a fülembe,
Mi közöm hozzá? feszítsétek hát,
Te véreskezű szennyes csőcselék,
Feszítsd, feszítsd meg hát a Messiást!
Él-e, meghal-e, egy marad az átok,
Isten se váltja meg ezt a világot.
Mi közöm hozzá? Feszítsétek hát!
Vigyétek! - Vitték. A kereszten holt.
Ki tudja, talán mégis király volt!”

Csend most. De hallga! Most az éj kopog.
Pilátus udvarában a papok.
„Uram, mi véled egyet így nem értünk,
Ahogyan írtad, botránkozás nékünk.
Rexnek, Uram, csak ő mondta magát.
Nem készítetted jól a Golgothát!”
Ni, milyen furcsa rőt láng a szemén!
Ím, kővé vált a nádszál: oly kemény.
(Odafenn csendbe hallgat a kereszt.)
Pilátus nő, ahogy beszélni kezd:
„A Messiástok megmenteni késtem,
De négy betűt a keresztjébe véstem,
E négy betű az én becsületem,
Hajótöröttségem utolsó roncsa,
Hitetlen hitem, büszke makacsságom,
Egy akarat az akaratlanságon.

E négy betű az én becsületem.
Hadesre! ez a négy betű marad!
Ha alá kéne temetnem e várost,
Rómát, az Imperatort, magamat:
E négy betű az én becsületem!!
Papok, zsidók, hozzátok szólok nyíltan,
Halljátok: amit megírtam, megírtam.”

Benn csönd, de künn az éj zsoltárba kezd
S áll a zsoltáros éjben a kereszt.

Ünnep közeledtén

Előbb egy pici nagypéntekre való,
aztán a húsvéti vásárlási lázról, de nem csak,
végezetül tojásfestés.

Kalandjaim a konyhában

Lúzerségeket akartam írni, de az asztalon reggel Papa cédulája fogadott, mely szerint:

FANTASZTIKUS
KENYERET
SÜ(TÖ)TTÉL!
:-)

Hát mit lehet erre mondani...?
Amúgy tényleg az lett, de mire ez lett belőle... Figyelj.
Akkor kezdtem el csinálni, mikor jött Szilvi. Szépen fölfuttatttam az élesztőt (instant volt itthon, hát azt), föltettem a két szoba közti kályhára melegedni.
Meglangyosítottam a liszte(ke)t (gondoltam, a bontott zacskókkal bánok el előbb...), aztán egy félóra múlva nekiálltam összekeverni.
De mint hogyha gumit. Ette a vizet is, a lisztet is, és sehogy sem akart összeállni. Gyúrtam kézzel (csomós lett), gyúrtam géppel, semmi eredmény.
A végén már biztos közelítettem az egy kiló liszthez (a receptben fél lett volna), akkor aztán föladtam.
Ki a kályhára, mi meg elvonultunk a nagyszobába folytatni a csacsot.
Aztán mikor Szilvi elment, megnéztem: épp hogy ki nem kelt abból a hatalmas salátástálból. Átgyúrtam még egyszer (továbbra is teljesen puha, alakíthatatlan massza volt), majd visszatettem a kályhára a nagyobbik tortaformánkban, hogy még egyszer megdagadjon.
Hát, egy kicsit már kezdett kifolyni belőle, mikor betettem a sütöbe (éjfélkor).
Aztán rájöttem, hogy egy-másfél órát még ülhetek mellette a konyhában, úgyhogy sitty-sutty (na, ez azért túlzás...) megcsináltam a mára tervezett rakott krumplit is. Kicsit föl is turbóztam: Nóri ötlete alapján megfűszereztem a tejfölt, meg sajtot is reszeltem bele. És az egyik vége kolbászmentes. :-)
Ha mégsem lesz ehető (még nem sütöttem meg), annak az lesz az oka, hogy a krumpli belseje nyers maradt. Mert persze nem olvastam utána a kuktának, és mikor utoljára találkoztam vele, akkor gondosan meg volt mondva, hogy mi merre... Én meg azt hittem, fogja tudni, mikor készül el, és akkor sípol... :-( Pedig sose higgy semminek, ami gondolkozik, de nem látod, hogy mivel. Szóval amikor rázendített, levettem. És félig nyers maradt a krumpli.
Úgyhogy most tesztelhetem azt a változatot, amelyet egyszer pár éve hallottam: valaki azt mesélte, hogy ő ugyan meg nem főzi a krumplit előre, hanem csak tesz valamennyi vizet alá a tálban.
A kenyeret tűpróbáltam, de abban nem nagyon hiszek, úgyhogy hagytam még fél órát, és remekül le lehetett fejteni róla a formát, de ennél tovább az éjjel már nem jutottam. Mostanra jelenthetem, hogy finom puha, és az íze is remek attól eltekintve, hogy teljesen sótlan. De legalább igen jó lekvárral is.
A megjelenése, az meg csúcs. Mint egy malomkerék. Mostanra már éppen befér a kenyeresdobozba, de ehhez vagy három tenyérnyi szeletet le kellett már kanyarítanunk belőle. :-)

Baba :)

Isten éltesse Tatár Mátét/Márkot :) (< ha biztosat tudok, szólok)
2 óra alatt megszületett, igazán simán. Éljenek a kisbabák!

Aludtam

kicsit a napon, de be kellett jönnöm, mert majd' meggyulladtam. (Na jó, valami sarkkörre kifejlesztett hálózsákban próbálkoztam először...) Azért egy óra éppen elég volt a mai nap túlélésére, legalább éjszaka nyugodtan fogok durmolni, végre.
Aztán voltam a boltban, ami ötkor bezár, a zöldségesek meg ki se nyitottak — hétfőn a Dunakanyarban a fű se nő, de én ezt már rég elfelejtettem.
És most kipakoltam, fölsöpörtem és fölmostam az előszobát (meg lesöpörtem a lépcsőt is; azt is föl kéne mosni, de így most nem férek hozzá). Így apránként remekül ellennék az egész házzal is akár, de azért egyszerre... meg az ablakmosás, jaj.
Papa önkormányoz, hozzám meg rövidesen jön Szilvi, beszámolok neki az osztálytalálkozóról. És rögtön figyelmébe ajánlom A francia nők nem híznak-ot.
És közben lehet, hogy begyúrok egy kenyérkét is, teljesen föllelkesített ez az ötven oldal recept...

Az álmokat meg kell kétszerezni

Álmaimba fogódzom, kifut
a láthatár peremén az út
alólam, kitágult körömbe menti át,
mi a múlandósághoz méri magát:
hozza a tél vonuló rajvonalát,
hozza a szív, sorsomhoz tanút,
csikószem-egű gyerekkorát –
Csak boldog akartam én lenni, boldog,
s riasztok kitágult álom-égboltot,
s magasabban, mint az űrrakéta,
vallom én, hogy gyönyörű hitét a
szív ha néha el is veszti,
az álmokat meg kell kétszerezni,
szűz havon vérpiros mályvák
oltsák ki szemem világát,
ha bicsakló lábam alól kifut
a láthatár peremén az út.

Isten éltesse Csukás István bácsit a 71. születésnapján!

Kissé kába

Hát, mit is mondjak... Szóval kb. másfél óra alvás után vagyok, eredetileg csak azért jöttem le, hogy egyek valamit, aztán mégis idehuppantam, s nem hiába... megnyugtatásul: a függés tárgya (alanya) ezúttal nem a gép vagy a net. (irul-pirul)

Na, azonban amiért ilyen keveset aludtam: az este (újra) kezembe akadt a konyhában A francia nők nem híznak című opusz Mireille Guiliano tollából. (És most nem is tettem le.)
S hát ez valami csuda. Ha azt mondom, szemléletformáló, akkor még igen keveset árultam el. Lapról lapra jutottak eszembe azok a barátnőim, akiknek mind-mind a kezébe adnám — s többnyire nem is igazán a testsúly-problémáik miatt. Hanem mert (párban a Főzzünk örömmel!-lel) ez is élni tanító könyv, méghozzá ugyanazon alapelvek mentén: könnyedén, ráérősen, megkockáztatom: szemlélődve.
Nekem picit túl franciás a beállítódottság (igaz, ezt ugye a cím után nem vehetem zokon :-)), ennél talán egy picit lehetne kritikusabb az övéivel szemben, de atlán van ebben valamelyes önirónia is. Amerikaiként meg nem tudom, mennyire bírnám elolvasni: rajtuk köszörüli a nyelvét folyton, iagz, ismeri is a (v)iszonyokat, ott él elég régen.
De ami a legfontosabb: olvasás közben arra is rájöttem, hogy a mamám azért eléggé így nevelt minket annak idején (és ma is, amennyire hagyom magam, persze). Kezdve onnan, hogy „nem mérleg kell az ember lányának, hanem egy kontrollszoknya” (épp idéztem a múltkor a kozmetikuslánynak, neki is tetszett :-)), addig, hogy változatosan, inkább többször keveset, húst csak hetente párszor, lehetőleg mindent a legjobb alapanyagokból...
Summa summárum az első tíz oldal után úgy döntöttem, én se fogok (mármint hízni). Nem, mintha ilyen terveim lettek volna, vagy akár csak tartanék ilyesmitől a közeli jövőben, hónapok óta igen jól érzem magam a bőrömben és a versenysúlyomnál is vagyok. „A francia nők tudják, hogy a szerelem fogyaszt”, hmm... :-)

Keresztút

Megkerestem a Szent-Gály Kata-féle Keresztutat, amelyet Csonti hozott volt még a '96-os táborba (mi is volt a rét neve...?) , és akkortájt elég nagy hatát gyakorolt rám. Egyszer-kétszer azóta is eszembe jutott, de csak most léptem az ügyben, s lám, meg is van szépen, épp a gimi honlapján (link a cím alatt).
Most is tetszik. Mi több, arra gondoltam, kinyomtatom, és végigjárom valamikor a héten a temetőben Zsuzsival. Már ha lesz hozzá kedve a nagy hasával. :-)
Ideteszem az V. állomást (épp itt tartok):

5. CIRENEI SIMON VISZI JÉZUS KERESZTJÉT

Testvérek,
Isten a szeretet,
és nekünk meg kell tanulni szeretni,
hogy hasonlók lehessünk hozzá.
Ez az egyetlen tantárgy az ő nehéz iskolájában,
melyet életnek hívunk,
s melyet mégis annyira szeretünk.

Isten mindennap kitűzi elénk a feladatokat:
az egyszerű kötelesség az ő bevált tanítási módszere,
ezzel akar bennünket rászorítani
a szeretet elsajátítására, --
hiszen magunk is természetesnek tartjuk,
hogy dolgoznunk kell a családért, mely mienk,
s hogy abból élünk,
ha valamiképpen szolgálunk testvéreinknek.

Isten, mint legfőbb Pedagógus, azt akarja,
hogy az állandó gyakorlatozás által
annyira vérünkké váljék a szeretet,
hogy megszokottan tegyük a jót
és szívből azt, ami kötelesség, --
de szeretné velünk elérni azt is,
hogy kevés legyen számunkra a szorosan vett lecke
és örülni tudjunk minden segítésnek az életben.

Testvérek, szeressünk szeretni,
és ne fáradjunk bele a szeretetbe még akkor sem,
ha mások azt nem viszonozzák,
-- mert annyira fogjuk ismerni az Istent odaát,
amennyire szeretni tudtunk a földön.

Testvérek,
nekünk meg kell tanulni szeretni!

Full of enerdzsi

Egyszerűen prímán érzem magam. Igaz, hogy a fél délutánt a gép előtt töltöttem (csetelni necesse est) (az egész délelőttöt meg alva :-)), de utána sitty-sutty, kisöpörtem-fölmostam a spájz(o?)t meg a konyhát, mi több, bemásztam az alsó polc és az asztal alá, és letörölgettem a port, meg rendet raktam az üvegek között. (Gábor-Timi, Anyánknak egy szót se!) Olyan alkoholjaink vannak, hogy csuda, kár, hogy minimális az affinitásunk hozzájuk — gyanítom, a Johnny Walker például úgy fogja végezni (esetleg évek múlva), ahogy kezdte: ajándékként.
És most misén voltam, és az is jó volt. Szeretem ezt a tőrőlmetszett szocreál templomot ((egyszerűen nincs róla belső kép, pedig igen kéne)), meg az ismerős arcokat, most is elcsacsogtunk egy sort Borival meg Balázzsal. Megtudtam például, hogy Árpád belépett a HVSZSZ-be (mármint a rendbe).

Az Ügyfélkapu csodái

Tisztelt B. J.!

Értesítjük, hogy az Ön által xxxxxxx számon kezdeményezett 'Sz.ig. cseréje érv. ido lejárta miatt' ügyét
a(z) POMÁZ-i Okmányiroda Személyi igazolvány ablakánál
2007.04.04 10:00 időpontban soron kívül intézheti. Foglalási száma: 2007.04.04/ xxxxxx
Az iroda címe: 2013 POMÁZ KOSSUTH LAJOS utca 23-25.

Felhívjuk figyelmét, hogy az ügy intézéséhez az alábbi iratok szükségesek:

- cserélendő személyazonosító igazolvány
- lakcímigazolvány (amennyiben ezzel rendelkezik)
- amennyiben az állandó személyazonosító igazolvány érvényességi ideje már lejárt, a hatóság előtti személyes megjelenésekor a személyazonosságát igazoló más érvényes okmányt (útlevél, kártya formátumú vezetői engedély) is be kell mutatnia. Ha ezen okmányokkal nem rendelkezik, személyazonosságát születési és házassági anyakönyvi kivonattal kell igazolnia.

Az eljárás díja: 1500 Ft értékű illeték

Üdvözlettel:

XR adminisztráció

Kicsit működik?! Na jó, biztos majd akkor leszek benne, ha már visszafele jövök...

Szonda

Hallgasd meg, érdemes.
Én meg menjek már rendet rakni...

Virágvasárnap

virág, pálmaág, ruha kerül az útra. jön. szamárháton ülve
a virágot temetés után helyezzük le. talán érzik:
AKKOR nem lesz rá lehetőség.
OTT csak kevesen lehetnek majd. az őrség
üdvrivalgás kíséri be a városba.
AKKOR, a városból kifele már csak gúny és káromlás
OTT nincs öröm, csak megvetés és gyűlölet.
hozsannázik a tömeg, ujjong, s remél.
hőst ünnepel, ki kenyeret ad és sose kér
AKKOR keresztreveleddel int búcsút
OTT nem kell kenyér csak vér
hangosak, szenvedélyesek, ünnepelni vágynak
AKKOR némák s fagyosak
OTT -- ha Isten Fia vagy, mentsd meg magad --
temetni akarnak.
elszárad a virág, fonnyad a pálmaág
a ruhák a fázó testet takarják
AKKOR meztelen testre fagy a fájdalom
OTT töviskoszorú a dísz, a jutalom

tegnap volt. s ma sem jobb.
hallgatnak, kik titkot hordanak.
de ő szól, s hangja századokon zeng
-- ha némák lesztek, beszélnek a kövek

(A mai nagyböjti üzenet)

Skype

Édesanyám megérkezett Luxemburgba, idézem a bátyámat (szerkesztve):

[14:37:39] B. Cs.: Anyánkat elhoztam a reptérről, úgyhogy most már tudom, hogy a Rákosi-korszak ehhez képest az országnak valóságos virágkora volt.
[14:37:44] B. Cs.: Néha ugyan próbáltam másfelé terelni a beszélgetést, de valahogy mindig ide lyukadt ki...

:-7

Itthoni

Születésnapom alkalmából édesapám megcsinálta a fönti fürdőben (amit, ha Gáborék nincsenek itt, egyedül használok) a zuhanyt meg a vécé fedelét. Másfél-két hónapja eshettek szét. :-)
Amúgy meg éppen megtanítottam a 2big használatára. Azt viszont nem sikerült kisütnünk, hogy mit jelenthet az új levelezőrendszerében (Novell GroupWise) a 'Törlés a címzett postafiókjából' opció. (A kísérletezés szakaszában maileket küldözgettünk egymásnak. Egy méterről.)

Stopp

((Így már nem egészen visszafelé megy, de sebaj. :-)))
Szóval stoppoltam hazafelé. Verőfényes napsütés, de nem volt időm a napszemüvegem hiányolni, öt percen belül fölvett egy 35 körüli fazon, és hozott a Népligetig.
Az autópályán kérdezte meg, hogy van-e jogsim, mert ő hulla másnapos.
És akkor már elmesélte, hogy menekül a barátnője elől, illetve az menekül előle, szóval nyűgös a helyzet... a téma még egy-kétszer viszatért, és a végén szívbaj nélkül közöltem vele, hogy szerintem rúgja ki a csajt. Hömm-hömm. Azt hisszük, értjük, hisz távolról nézzük a szereplők történetét...
Különben ötven fok volt a kocsiban (üvegház, rulezz), úgyhogy az út utolsó harmadán szunyókáltam. Még a magnót is kikapcsolta a jóember, bár egyáltalán nem zavart — addig Republic, Fekete Vonat és arab zene ment... (Francia–arab szakon végzett először.)
Nagy Gondviselésem van, kétség sem férhet hozzá. :-)

Városi keresztút

((Visszafelé haladok, mert az jó. :-)))
Szóval péntek este városi keresztút. A tavalyelőttit úgy utáltam, hogy tavaly nem is voltam, idén nem volt apelláta, mert a miénk (HomelessTeam) volt a XII. állomás (meghal a kereszten).
És jó volt.
Próbáltam jelen lenni, például föl-fölidéztem azokat, akiknek a keresztjeit el szerettem volna hordozni picit helyettük, de inkább talán velük. Barátok, ismerősök, hajléktalanok...
Énekelgettem, néha úgy is, hogy közel s távol senki más.
És főleg: türelmes voltam. Nem nagyon szándékoltan, de ezt láttam magamon.
Bár a keresztet cipelni közösségben sem egyszerű. :-) (Alig bírtuk lebeszélni Imit arról, hogy nekünk már szinte ne is juttasson belőle.)

Osztálytalálkozó

12 évvel a ballagásunk után: általános iskolai osztálytalálkozó.
Jelen volt (míg én ott voltam) 10 ember a 19-ből, + a három osztályfőnökünk (1–2., 3., 4–8. osztály).
3 gyerek van, egy lánykánál kettő és egy srácnál egy. Minden bizonnyal az illető lányka az egyetlen házas a csapatban (de többen élnek stabil párkapcsolatban, gyereket is terveznek).
Egyedül én nem dolgozom közülük (meg még egy-ketten, akik nem voltak ott).
Egy lány ment a szociális szektorba. Hozzáteszem, ő volt a legkellemesebb meglepetés: olyan kis béka volt annak idején, most meg kinyílt teljesen, vidám volt, kedves — és öt év után most szakított a barátjával, mert az közölte, hogy továbbra sem óhajtja elvenni, illetve nem szeretne gyereket.
Egy lány színészkedik, egy pedig fuvolázni tanul(t?) Kismartonban meg Pármában.
A többiek cégeknél-multiknál.
21-en végeztünk, s már ketten halottak. Egy autóbaleset és egy öngyilkosság.

Wifi

Édesapám drót nélküli netet köttetett (izé, szereltetett) az első szobába. Kell még bizonyítanom valakinek, hogy a (számító)gépész kütyük iránti olthatatlan lelkesedésemet innen hoztam?

Kertitörpék dicsérete

Van itt még egy kis vidámság a tavaszi napsütéshez. :-) Meg kéne nézni az Amélie-t újra, jut eszembe.

Borgest olvastam tegnap

délelőtt magamban, este hangosan, a Bábeli könyvtárt, innen az alcím. Mottónak való szövegek is vannak benne, de a vidám cseh egyelőre győzött. Közelebb érzem magamhoz most a mostanit.
És: mindig szerettem ajándékozni, meg gondolkozni, hogy kinek mit; de ritkán vagyok annyira biztos a dolgomban, mint ma voltam. És: még ritkábban találom szembe magam ekkora örömmel a megajándékozott felől. Ráadásul pedig közös mulatság volt az utánajárás, és közös öröm a siker. Egyszóval szárnyakat adott Cili születésnapja. :-)

Alea iacta est(Igyunk egy kanna szeszt.)

Elküldtem. És nem szállt el a semmibe, pedig vagy két órát ültem fölötte. Hát, innentől végképp a Gondviselés kezében vagyok.

Szabó Éva: Kézfogás

Elindul egymás felé
két gyanakvás nélküli
szelíd tenyér
felér
egy értelmetlen jóra
szövetkező kötéssel
kemény
mint a fák törvénye
ágain kihajt a remény

És ezzel befejezettnek tekintjük a jó két hete megkezdett folyamatot. És jó nekünk. :-)
(A vers Cilitől. S ha jobban meggondolom, nem csak.)

Mindennapi agyrémünket...

Nemzetközi Keresztény Internet Egyház, yeah. Társkeresővel, mégpedig egy ismerős referenciájával, mert úgy fest, Aki fölötte áll gyöngeségeinknek és megosztottságainknak, ebből is képes jót hozni ki.

Pályázat

Megvan az új utcai-szoc-munkás pályázat. Támogatás kérhető 2007. (!) január 1. és június 30. közé, a beadási határidő pedig április 12. Először az volt a bajom, hogy hol arányos ez, 7 hónappal korábbra bekérni, most viszont azt nem tudom, hogy eszerint visszamenőleg támogatnak?! Jaj.

Yártam a Yardon

Tegnap bejelentettem a városi keresztutat. Azt hiszem, a legpropfibb nénivel volt dolgom eddig (vakon és helyesen gépelt), de meg is becsülik, mert saját nyomtató volt a szobájukban, mégpedig lézer (mátrix is van még arrafelé, jócskán), sőt, lapos monitora volt neki.
Félóráztam is egy jót Mariannal.
Estve pedig további születésnapozás volt, ezúttal Áron és Az ezredes úrnak nincs, aki írjon. Így hiányoljam a könyveket ezután is! :-) (Épp tegnap gondoltam, hogy lám, idén ez senkinek nem jutott eszébe.) És valamikor az éjjel befutott Zita is a retekkel (egy zacskó zsenge retket kaptam tőle, leszállítással :-)), úgyhogy a reggelit már azzal — ráadásul valaki meg is csinálta nekem a túrós-kamemberes kenyérkét, a jó Isten tartsa meg jó szokását.
Ilyenek. Odakinn verőfény, de már kicsit félek, mert tegnap is így indult, aztán a rendőrségről jövet csak megáztunk Janival, jól.

Gyümölcsoltó

Mivel tegnap vasárnap volt, ma van Gyümölcsoltó Boldogasszony.
Ennek örömére el is szaladok az esjékhez misére. :-)

Hát-hát

Ilyen születésnapom még nem volt. Ugyan 1-ig aludtam (hála a hajnali 5-re befejezett huszárvirtusnak), viszont utána...
Egyrészt olyan idő volt, mint minden álmomban a születésnapomon. Ragyogó napsütés. Ha beborult, le is hűlt, de sebaj.
Másrészt meg... Bejáratták velem a belvárost, és mindenféle jóságok történtek közben. Chapman rendszerében fogalmazva: a szívességeken kívül valamennyi létező szeretetnyelven kaptam szeretetet, azt hiszem. Vagy egy kicsit még azon is (amennyire a helyzet adta, persze).
A szökőkútnál Nóri, egy szál rózsával. „Azt mondták nekem, gondolkozzak el, hogy miért szeretlek...”
A Dóm tér közepén Juli, papírvirággal. „És azt szeretem benned...”
A Klauzál téren Andi, fehér frézia, nyaklánc, gobleines kütyütartó és süti a teraszon.
A disznófejű fa alatt Zoli és Reni: „Na, madarat lehet-e már fogatni veled?” Sütit morzsoltam a galaboknak, és egyet el is értem. Közben egy kislányt filmezett a papája, asszem, bekerültem a háttérbe... Fehér szegfű és egy üveg Jelen pívó.
A Roosewelt téri játszótéren Áron. Nehezen hittem eddig, hogy valaha örülni fogok vörös rózsának... Meg piros szalag... és „azt hiszem, ez a kérdés nálam másképp értelmeződik...”
Aztán híd, „mert ott fúj a szél”, a túlsó lába, Cili, piros tulipán és Kényszerleszállás. „Nem lett, mégse lett belőlem angyalka, tollsöprű-szárnyú, sztaniol-glóriás, gyolcspendelyes, hercig, kicsi édes...” Most szerettem meg a verset. És nyaklánc, és levél, és útravaló alma.
Liget, Jani. „Ülj ide mellém, valamit mondok.” Aztán mégis fölállított, „Figyelmezz szavamra, csak egyszer fogod hallani. Egyszer volt egy ember, szakálla volt, kender...” És a végén burek, igazi horgosi (!), virággal és Apatinsko pívóval. Nem lehetett nem ugrani a nyakába.
Aztán összeszállingóztak a többiek is, és lett piknik a napon, Juli-féle narancsos-csokis tortával, takarókkal és fej-összedugással. Cili olvasott, aztán Juli... jaj, nagyon nem akaródzott elindulnom a szupervízióra.
Aztán persze az is nagyon jó volt, sokat merítettem belőle, a többiekből. Utána tempós séta Áronnal haza, átöltözni, közben a hétvégéről és kapcsán beszélgettünk. Miséről jól elkéstem, aztán majd' elfelejtettem hirdetni, aztán szülinapos extra-áldás Paffytól, majd (elvileg homeless-)takarítás a Lelkesen (külön köszönet Cilinek!), végezetül kávéház.
Azaz csak az eredeti terv szerint végezetül, mert a Vitéz utca táján jöttem rá, hogy a virágokat lenn felejtettem a klubban, hát vissza. „Azon gondolkozom, egy virágokat szagolgató lány magasan ver-e egy virágokat nem szagolgatót...” S aztán édesanyám és a virágok, meg mindenféle családi dilik.
Nagy vonalakban ennyi. További szép hétfőt és hetet mindenkinek!

Ejha

Kedves!

váratlan
kalandra
készen
várunk
vasárnap
kettőkor

hátizsákkal
a hátadon

a
lelkészségen

(kulcsod legyen)

2007. március 25. eleje

(Különben valaki lecsalt egy órát a születésnapomból. Hát micsoda dolog ez?!)

Takarítós

Az van, hogy délelőtt nem is tudom, mit csináltam ((mondatátszövődés, yeah)) — ja igen, kis piaristák vol. 2.! Na, az megér még egy postot, de most nem megyek bele. Aztán Lelkes, ebéd, a Fesztiválban ilyen tömeget még sose értem, volt talán két nagy csoport is.
És utána hazajöttünk Julival, és kitakarítottuk a lakást, illetve a saját szobámra végül nem került sor, de na: konyha, előtér, fürdő, vécé, gardrób, Juli szobája. És kellett már ez a fizikai aktivitás nagyon.
Eszterék lekéstek egy csatlakozást, úgyhogy negyed 7-re érnek be, vagyis egyenesen megyünk a S.Ö.R.-re.
Ja, leért a kelesztőtál, a postás állati jó fej volt, kiakasztotta a csomagot a postaládánkra. Be is izzítottuk izibe — csak kicsit jobban a kelleténél, mert a tűzhely tetején megolvadt a tál alja... :-7

Kicsi piaristák

Az van, hogy ma is élveztem Szőnyi óráját, lehet, hogy le kéne beszélnem magam arról, hogy utálom (az órát; vele nincs sok bajom).
Utána meg BÁgival (+ a másik csoportban Jusztin és Helga) tartottunk lelkigyakorlatot (némi túlzással) egy 12.-es osztálynak a piárban. Hát, érdekes volt. A mieink eléggé elröhögcsélték, a túloldalt nagyobb volt a fegyelem vagy a motiváltság — BÁgival mindenesetre gyorsan ráálltunk a stílusra, és a végén azt kaptuk vissza, hogy ez volt a legjobb lelkigyakorlatuk. Szegényeim, miket hallgathattak eddig...!
És ez a kulcs, hogy hallgattak. Mi meg próbáltuk meggondolkodtatni őket, és persze a megosztásokat is nyomtuk rendesen. S ha az eddigieknek nem volt köze hozzájuk, az életükhöz, hát ennek igen: az életcéljaikról ment az egész.
Holnap egyedül kezdek velük, BÁgi késik. Kíváncsi vagyok...
A mamám írt egy tök kedves levelet.
Most viszont éjfél, és holnap reggel misére készülök. A Nokia PC Suite már csak föltelepül, a használatba vétele holnapra marad.

Meg kell várni a dolgokat...

Meg kell várni egy angyal vagy egy szent türelmével, amíg a dolgok — emberek, eszmék, helyzetek —, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád. Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni közeledtüket.
Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan úton vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések. Igazságok. Ez mind feléd tart lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon...
Ha sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos, és személyesen a tiéd. Várj nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és életeddel.

Márai, a Füveskönyvben. Volt már dolgom vele, de most minden eddiginél aktuálisabb. És: várni jó!

A nemalvás hatásairól — todományossan

Hát idenézzetek. Az alvás időzítéséről nincs szó benne, de...

Borús-nyugtalan

Az éjjel jó nagyot rúgtam a böjtbe, amit az sem igen ment, hogy egy kicsit el is lettem csábítva. Észnél lenni csak a körülmények megválasztásában lehet, és nem csak az eredeti szituációban.
Ma reggel mindenesetre elég nyomottan éreztem magam, nyilván a szűk öt óra alvás következményeképpen is.
Ráadásul (vagy éppen ezért) nagy erővel tört rám az egyetem- (szakdologozat-)para, és mindehhez még be is van borulva odakinn.
Viszont a kefi(í?)r-retek-tejeskávé jó reggli.
És a fish&chips jó vacsora.
Valamint a ref-kat kerekasztal elindított egy beszélgetést, amely nélkül szegényebb és bizonytalanabb lennék. És tökmindegy, hogy közben csontig átfáztunk.
Tulajdonképpen jó élni, csak néha arcra kell esnem (borulnom), hogy (talán-talán) okosabban folytassam.
Így megy ez.

Megint egy reggeli párbeszéd

— Azon gondolkozom — mondom Melittának —, hogy péemes vagyok-e, vagy meg vagyok fázva. Meg hogy van-e értelme ezen gondolkozni.
— Hát nyilván van, mert ha rosszul vagy, az kihat mindenre.
— Az oké, de hogy nem mindegy-e, hogy mitől vagyok rosszul?
— De, az tényleg mindegy.
Amúgy a megfázás biztos, a másik nem egészen (ezt jobbára utólag tudom biztosan diagnosztizálni :-)). De a heveny rosszullét a hétfő reggelnek mint olyannak szólhatott, mert mostanra szinte nyoma sincs.
Megyek is, belevetem magam a mai ügyekbe (Plébánia, DM, vezetés, LT, könyvtár...). Csak el ne hagyjam közben a lelkem.

Amores Perros

Beültem ma délután a Korcs szerelmekre — harmadszor, ami már magában elmond valamit róla.
És az első két perc után rájöttem, hogy nem bírom végignézni.
Aztán persze maradtam, de feszengve, olykor szembecsukva.
És rövidesen rájöttem: életemnek az a szakasza, amelyet többek között ez a film fémjelzett (meg mondjuk A zongoratanárnő és az Intimitás... na jó, ezek tényleg a legkirívóbbak) — lezárult. Még nem tudom, hol kezdődött és hol ért véget, de valami köze bizonyosan volt a Volt Szeretőmhöz. És zűrkorszak volt, a javából.
A végén elnyesték a stáblistát, pedig egyre erősebb igényem, hogy végigüljem még, nyugodtan, sehová sem sietve; különösen egy ilyen film végén. És ez egyszer ráadásul a népek többsége ilyennek tűnt a teremben — ritka áldott helyzet. Hát erről ennyit.

Délelőtt meg istentiszteleten voltunk Áronnal a Honvéd téren, és „nekem tetszett”, el tudtam helyezni magam benne. Másrészt (az úrvacsoraosztás kapcsán) ismét elevenembe vágott az ökumenikus képzés kulcsmondata: „Valamilyen szinten gyötrődnünk kell ezen.”
Kereskényi tiszteletes (?) bácsi olyan kedvesen mosolygott rám az ajtóban, hogy biztos fölismert. :-)
És hazafelé az Alföldi utcán jót beszélgettünk, kellett.

Dél körül ismét hasaltam néhány órát a Mátyás téren, elolvastam a könyvecskét a szubszidiaritás elvéről az egyház szociális tanításában, meg aludtam is. És Juli príma pörköltet csinált ebédre. S a mise is jó volt este, amolyan semmiextra-de-mégiscsak-otthonvagyok.

Kifelé a függőségből

Az élet zajlik, zöldell, melegszik, ragyog — mindenesetre nem a gép előtt történik. Ezvan! :-P

Hosszú

Hosszabb nap lett, mint terveztem. S szebb, mint vártam.
Volt benne megemlékezés (Lékó Péter igazán príma beszédet írt — a felolvasás kevésbé ment neki, de na, elnéztük), Dugó tér (részeg és önjelölt jóssal, hehe), MillKa, borsófőzelék, Mátyás tér, Misszió, Boci, Hős... és még sok más.
Enyhe szellő susogása, tartósan, úgy fest (vö. 1Kir 19,12).

„Következő százalékkal”?!

Mi a radai rosseb ez vajon? A hirtelenjében csekkolt egyéb blogspotosoknál is megjelent (ahol eddig az alapértelmezett dátumkijelzés működött).

Afta

Megint le tudnám harapni a nyelvem, grrr...
Különben mászkálós nap volt, pici könyvtárral, ezzel a tempóval biztos nem jutok sehová.
De finom meleg volt délben, BÁgival ebédeltünk a Békén, aztán még fagyiztunk is egyet. A helyzetemért nem lelkesedett különösebben, de ez végülis tőle sem vehető rossznéven.
Este még eszembe jutott bevásárolni, erre legalább olyan büszke vagyok, mint hogy kokárdát gyártani se felejtettem el.
Most teregetés és kenyérdagasztás. :-)

Juli feje sem káptalan, avagy a reggel esemesekben

J.: „Minden ok? Ugye náluk vagy?”
Én: „Cilinél :-) ...Te dinnye!”
J.: „Áá ...elfelejtettem”
(szerkesztve)

Cilinél

Minek írjak sokat, amikor ennyi van most is

Voltam ma egy keveset a könyvtárban
a klubban
bevásárolni
otthon
a kávéházban: a két püspökkel volt műsor, és a kérdező néni olyan elképesztően dilettáns volt, hogy a hajunk majd' kihullott („laza csevejt” óhajtott folytatni, amint ezt ottlétem alatt kétszer is elmondta)
misén
homelessen
a Dóm téren
és most itt, Cilinél.

És olvassatok Szabó Éva-verseket, nagyon jóóók
csók

Jó élni

és a virág is virul

A kromoszóma-specifikus kommunikációról

találtam a múltkorjában ismét egy szöget-fején-találó mondatot Luciánál: „Meg általában azokat a dolgokat sem szokták érteni, amiket csak a saját fejében beszél meg velük az ember, több alkalommal, de ez, ha nagyvonalúak akarunk lenni, nem feltétlenül az ő hibájuk.”
Így hát írtam, és jól tettem.


Kezdődik a nap, és ma is
szavak kellenek:
köszönteni és megköszönni;
szavak kellenek
igent vagy nemet mondani,
a döntéshez is szavak kellenek.
Adj nekem helyes szavakat!

Szavakban és szavakkal
élünk és gondolkdunk,
döntünk és imádkozunk,
büntetünk és szeretünk.
A szavak olykor erősebbek,
mélyebbek és félelmetesebbek,
mint a tettek.
Add nekem a Szeretet szavait!

A szavak összefűzhetnek,
gyógyíthatnak és vigasztalhatnak,
eltaszíthatnak,
megsebezhetnek és gyilkolhatnak.
Taníthatnak és irányt szabhatnak.
Hazudhatnak és tévútra csalhatnak.
Add nekem az Igazság szavait!

Kimondok valamit —
és a szó fölött
nincs többé hatalmam.
A szó megkezdi saját életét:
segít vagy tönkretesz;
nem foghatom meg többé,
nem fékezhetem, vissza nem vonhatom.
Add nekem az Élet szavait,
hogy egyetlen szót se kelljen megbánnom,
ha majd lemegy a nap!

(Paul Roth: Szavunkra szorul minden nap)

Szeged

Leértem. Nem ez volt a főművem, ami a tréningezést illeti.
És most kicsit elbóklásztam a blogok között, és valami homályos rossz érzés vett erőt rajtam — de nem, ezzel most nem vagyok hajlandó végigjátszani a hétfőit.
A vonaton a Spielhóznit olvastam. Jókat göcögtem rajta olykor, szerencsére szemben a szerecsen szundított. Mindenesetre megint megvan a (kulcs)mondat.
Meg kéne várnom Julit ébren, viszont le is kéne feküdnöm aludni. Az az elemi tapasztalatom volt ugyanis a hétvégén, hogy leépítettem az efféle restanciáimat, vagy egyszerűbben: kialudtam magam. És most belefér egy-két rövidebb éjszaka, de az ilyen idők oly múlandóak, hogy talán jobb volna inkább a fenntartáson dolgozni — eltüntetni sokkal könnyebb, az megy magától is.
Közben még egy kis Augustinus; tolle, lege.

Scrabble

Délután Fkénél ücsörögtem: jólesett a végtelen nyugi, ami a lakásában uralkodni szokott, a hatalmas csésze-bögre teák, a csoki, a beszélgetés és a hallgatás... és ennyi. A manuális levelezésünk egy árnyalatnyival talán személyesebbé tette az ücsörgést, de minden hiába: fotelből minden más. :-)
A négyeshatoson a Nyugatinál nekem szorult egy fickó: ő is feszengett egy kicsit, de bakker, igazán fordulhatott volna máshogy, a sapkája sildje jószerivel az arcomat érte. Rémesen éreztem magam, míg végül egy félfordulatot sikerült tennem (a nagy hátizsákomban...), de mire valamelyest komfortosabban kezdtem érezni magam, el is értük a Jászai Mari teret, ahol a fószer sietve leszállt. Nem szeretnék a fővárosban élni.
Itthon brokkolileves és mákos szilvásgombóc :-), aztán meg játszottunk egyet, jó volt.
Holnap-holnapután képzek, vasárnap este jövök, talán.

Rövid szövegesben ma is egyértelmű a győztes:

<üres sms>

A részegekre, angyalka, vigyázz!

Ma eddig semmi nem úgy alakult, ahogy terveztem. Az egyetlen említésre méltó a változások közül azonban az, hogy egy negyed órácskát (vagy ki tudja, mennyit, de kb. annyi lehetett) egy ismeretlen fiatalembert hallgattam Móravároson a közösségi ház kertjében. Valószínűleg nincs még 30, de 35 egész biztos. És alkoholista. Alkoholbeteg. Keményen. Előbb lelejmolt egy húszassal, aztán elkezdett beszélni. Szaggatottan, és nem volt benne sok összefüggés, de amit kiszedtem, valahogy azt sem akarnám publikálni; magánügy. És megint ott álltam, ahol Bogival a múltkor: mit lehet mondani a bűnbánó részegnek?! Annak, aki pontosan tudja, hogy elvesztette a háborút, és már csatát sem akar nyerni. Aki legszívesebben öngyilkos lenne. Amire, ugye, még nem is bólogathatok együttérzőn.
Hát hümmögtem. És imádkoztam.

Marioláéknál kiment a magvető vetni, és jó volt, bele is aludtam, tűnődtem is. És a végén: aggódtam. A jövőmért. És ez meglepett, bár igazán nem érintett komolyan.
Aztán búzát vetettünk, jó magot jó földbe.
És én ott felejtettem a Sörpatikában, ahová csocsózni ugrottam le egy félórácskára.
Aztán még beszaladtam Petihez, és a végén már itthon vettem észre, hogy elvesztettem a jövőmet.
De Áron vállalta, hogy locsolgatja meg szeretgeti (sic!), míg újra találkozunk. Így hát jó kezekben lesz. :-)

Virágos

a kedvem meg a konyhaasztal is. :-)
Szőnyit lenyomtuk, és utána ebéd a SZOTE-n, ahol emberemlékezet óta nem, és volt terasz (napsütés már nem, sajna), meg macska — minden, ami a SZOTE menzához tartozik. :-) Igen, a kaja is hideg volt, de h4-kor ezt még rossz néven se vehettem. Sőt, nem is akartam. Ott már jócskán benne voltam a virágos jókedvben, annak pedig nem árt meg a hideg gombaszósz.
Nem is hülyeség a nőnap. Különösen ha még egy ilyen sms is jár hozzá (betűhív átírásban):

kedves NO! szép nonapot!

Most pedig kiírom a használati utasítást a virághoz, hogy épen fogadjon vasárnap este. :-) Aztán lassan vissza, Marioláékhoz ezúttal.

TIKtak & horoszkópuszpókusz

Át kell helyeznem ide a székhelyem. Még be se léptem, mikor már megéreztem az okosságszagot.
Amúgy meg milyen már, hogy az éves horoszkópom szerint a legjobb hónapom idén a január?! És ezt most olvasom, márciusban!

Finom remegés

Az utolsó percek bizsergése... A Volt Szeretőm emlegette ezt olykor, úgy rémlik.
A handout elnyerte végleges formáját: inkább szép, mint informatív, de nem baj. És akkor azt kéne még valami vázlatformába öntenem, amit mondani fogok, mert olvasni nem elegáns.
Ez persze ismét az ügyintézés kárára megy, de hátha nem zúzzák be a diplomamásolatom...
Ja, és ültünk is Melittával, és megint nem a jóIstennek meditáltam, de legalább próbálkozom vele... az első 30 év nehéz...

Telefonvárás pórázán szűkölni

A két megbeszélés elég hatékony volt, a film megvan, a handout is, nem lesz semmi vész a holnapi referátummal, meg a hétvégi képzéssel se. Holnap délelőtt neki is állok ügyintézni végre az egyetemen.
Gabiék várnak minket jövő szombaton, szóval a 72 óra is kialakulni látszik.
És palacsintát majszoltunk ma a Szentháromságon, sokan, és nézegettük a flamencós filmet, és hallgattuk Bogdán Zsolt', és Juli most is ott fest, mi Cilivel el a One Day Off után. És azt érzem, hogy minden kavarog, de megingathatatlan a bizonyosságom, hogy minden jó, mindenhogyan jó. És jó lesz.

Mégsem lett az utolsó

Teljes megrökönyödés van. Most hallom/látom, hogy a blogot szemlézi a Web-cafe.ro (mégpedig az erdélyiek között, bizony! :-)); de ismeri a Miner is, meg a Gugli blogkeresője (ez a legkevésbé meglepő, belátom). A Blogsearch (még?) nem.
A szép az benne, hogy én bizony egybe se regisztráltam magam. A Blogringen fönn vagyok rég (bár lehet, hogy kiutáltak már, mert havonta se jut eszembe beszólni, hogy frissítettem...) — és ennyi. De hát ami webre kerül, az előbb-utóbb önálló életre kel... És persze minden egyéb is, amit leír az ember. Vagy kimond. Elénekel. Netán elhallgat.

Most viszont a hatékony munka érdekében kiszállok mindenféle meszindzselő meg mailrőlértesítő cuccból, és nekiállok a József Attila-dolgomnak. Irgumburgum.

Mára az utolsó, becsszó

De legalábbis estig.
Itten meg lehet hallgatni P. Mustót három részben. A leírás szerint javarészt Kolumbiáról, ami legalábbis izgalmasnak ígérkezik (Száz év magány, hmm). És szóljon, aki le tudja menteni, nekem csak helyben hallgatni sikerült.

A magányos Jézus

„Az élet egyedüllét. / Egyik ember sem ismeri a másikat, / mindenki egyedül van.” Hermann Hessének ezek a szavai sok ember életérzését fejezik ki. Sok ember magányosnak érzi magát minden kommunikációs hálózat, a mindig újabb kommunikációs eszközök ellenére is. Sokakkal érintkeznek valódi kapcsolat nélkül. Elmagányosodnak a nagy lakósilókban. Elmagányosodnak a tömegben.

Jézust mindig emberek vették körül. Nagy elvárásokat támasztottak vele szemben. Ostromolták őt, hogy tegye rájuk a kezét és gyógyítsa meg őket. Az evangéliumok állandó tolongásról tudósítanak, melyet Jézusnak el kellett bírnia. Ennek ellenére Jézus szerette a magányt. Mindig újra visszavonult a magányba. Szüksége volt a magányra, hogy önmagával és forrásával érintkezzék. A magányban tapasztalta meg, hogy kettesben van mennyei Atyjával.

Jézus egyedül volt az emberek között. Ez következik a János-evangélium egy megjegyzéséből: „De Jézus nem bízott bennük, mert ismerte mindnyájukat, és nem szorult rá, hogy bárki is fölvilágosítsa az emberről. Tudta ő, mi lakik az emberben” (Jn 2,24–25).

Jézus nagy nyitottsággal fordult minden emberhez. De titka is volt, amit nem szolgáltatott ki másoknak, amit egyedül magának tartott meg. Minden közelséget távolságtartás egészített ki. Voltak barátai és barátnői, mint Lázár, Mária és Márta. De lelkének mélyén mindig maradt egy darab magányosság és meg nem értettség.

Jézus más volt, mint az emberek. Tanítványaival sem tudta megértetni magát. Azok ismételten hamisan értelmezték őt. Nem értették, amit gondolt. Amikor a színeváltozás hegyéről jött, összetalálkozott tanítványaival, akik képtelenek voltak meggyógyítani a megszállott ifjút. Ahelyett, hogy az ifjúval foglalkoztak volna, a tömeggel vitatkoztak. Ekkor Jézus haragosan kitört: „Hitetlen nemzedék! Meddig maradjak még veletek? Meddig tűrjelek titeket?” (Mk 9,19). Jézus számára nem volt könnyű azt érezni, hogy követői nem értik meg, és egyedül van közöttük.

Péter, akit egyháza sziklájának választott, szemrehányásokkal illeti, amikor közelgő szenvedéséről beszél. Jézus élesen visszautasítja: „Takarodj előlem, sátán! Emberi módon és nem Isten tervei szerint gondolkodol” (Mk 8,33). Jézusnak egyedül kell végigmennie szenvedésének útján, nélkülözve tanítványai vigasztalását és közelségét.

Amikor Jézus az Olajfák hegyén egyedül érzi magát, és szüksége lenne tanítványai közelségére, azok alvásba menekülnek. Csalódottan mondja Péternek: „Simon! Alszol? Egy óra hosszat sem tudtál virrasztani velem?” (Mk 14,37). Jézus Istennel küzd imádságában. Amikor ismét tanítványaihoz megy, intelme ellenére újra alva találja őket. Elfogatásakor „mindnyájan elhagyták őt és elfutottak” (Mk 14,50). Péter messziről figyeli a történteket. De amikor egy cselédlány, majd később más körülálló emberek háromszor Jézusról kérdezik, minden alkalommal megtagadja őt. Megesküszik: „Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek!” (Mk 14,71). Jézus magára maradva hal meg a kereszten. Csak messziről nézte néhány asszony, akik kísérték őt (Mk 15,40).

A János-evangéliumból kitűnik, hogy Jézus azért tudta magányosságát elfogadni és benne kitartani, mert egynek tudta magát mennyei Atyjával: „Eljön az óra, már el is jött, amikor elszéledtek, ki-ki a maga útján, és engem magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van” (Jn 16,32). Az emberek elhagyták őt. A tanítványai is visszahúzódnak, mindegyik a maga házába. Mindegyik csak maga körül forgolódik. Mindegyik csak a maga bőrét szeretné menteni. Mégis Jézus még ebben a magányosságban, magára hagyva sem érzi magát egyedül, mert Atyja vele van. Ez átváltoztatja magányosságát. Eggyé lesz az Atyával és az Atyában önmagával.

Jézus nem a sikeres ember példája, hanem a magányosé, aki az őt mozgató motívumokból sokat nem tud másokkal megosztani. Ez vigasztal engem magányosságomban. Szembeszállhatok magányosságommal. A magányosság nemcsak a közeli Isten sűrű megtapasztalása, nemcsak az Istennel való egység boldogító tapasztalata. A magányosság fájdalmas is lehet. Félreértettnek, elhagyatva érzem magam. Amikor komollyá válnak a dolgok, senki sem tart velem. Senki nem áll mellém, amikor kudarcot vallok. Mindenki jobban tudja nálam. Hagynak ázni az esőben. Jézus az számomra, aki magányosságom minden állomásán elkísér. Az ő közelében néha már nem érzem magam egyedül. A vele való kapcsolatban be merem vallani magamnak magányosságomat, szembe tudok nézni vele és ki tudok tartani benne.

Mikor érzed egyedül magadat? Voltál-e már elhagyatott? Felmerül-e benned újra meg újra az elhagyatottságtól való szorongás? Hogyan kezeled magányosságodat? Menekülsz előle, vagy elviseled? Segít-e neked a magányos Jézus képe, hogy szembeszállj magányosságoddal?

Dag Hammarskjöld, aki az ENSZ főtitkáraként másoknál nagyobb mértékben befolyásolta a világ történelmét, Jézushoz hasonlóan mély magányt élt át. De őt a hit képessé tette arra, hogy megbirkózzék magányával. Útját ezekkel a szavakkal foglalja össze: „Imádkozz, hogy magányosságod ösztönzésére megtaláld, amiért élni tudsz, és ami elég nagy ahhoz, hogy meghalj érte.” Talán hozzásegítenek ezek a szavak a magány kreatív kezeléséhez.

Anselm Grün: Képek Jézusról. Furcsamód épp azt a pár sort nem lelem benne, amiért eszembe jutott, de sebaj.

Sündisznó

Elég hosszút álmodtam, de részben nem emlékszem mindenre, részben lusta vagyok idevésni (és akkor még nem is vettem számításba a Volt Szeretőm véleményét, aki szerint ui. „az is bolond, aki az álmát elmeséli”). A lényeg (?) az, hogy találtam egy sünt, és mert ahol találtam, ott nem tűnt biztonságban lenni ((van ilyen szerkezet?)), kézbe vettem, és vittem kifelé a faluból (Pomáz-képe volt, de mintha Kolozsvár lett volna? vagy csak a másik álom miatt gondolom?). Aztán valami iskolai boltban (!) véletlenül leejtettem, és az egész ökölnyi, kérges gombóc (össze volt gömbölyödve) gurult lefelé a lépcsőn egy emeletnyit. Innen már túl bonyolult lenne, de annyit azért elárulok, hogy túlélte a traumát (sőt).
Ezen felül egy hét alatt másodszor álmodom azt, hogy valaki gyereket vár az ismerőseim között, de itt most egyértelműbb volt a helyzet.
A sündisznó Krúdynál „titkos ellenség”. Hát éljen. :-)

Álcél

A tegnapnak ez lett végül a kulcsszava. Különben Mátyás téri napsütés, kék ég és zöld fű, kutyákok és kiskölkök, „tipikus skorpió”, elvek és gyakorlat, szürreál, tükör és csábítás — de hiszen mindez mindegy. Egy bizonyos szinten. Kányádi tudta.

vannak vidékek gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül
szavak sarjadnak rétjein
gyopárként sziklás bércein
szavak kapaszkodnak szavak
véremmel rokon a patak
szívemmel rokon a patak
szívemben csörgedez csobog
télen hogy védjem befagyok
páncélom alatt cincogat
jeget-pengető hangokat
tavaszok nyarak őszeim
maradékaim s őseim
vannak vidékek viselem
akár a bőrt a testemen
meggyötörten is gyönyörű
tájak ahol a keserű
számban édessé ízesül
vannak vidékek legbelül

Aztán Talentum, aztán mise: oly szépen és egyszerűen (egyszerűen és szépen) beszélt Thorday, hogy el voltam bűvölve. Rövid az élet ahhoz, hogy rossz bort igyunk. S arról is esett szó, hogy Isten működik az emberek által is, úgyhogy némiképp felmentve éreztem magam a néhány perccel korábban megfogalmazódott dilemmában.
Aztán homeless, l. itt.

Helyzetjelentés

A vezetés jobb volt, mint vártam. Akkor is, ha vagy háromszor lefullasztottam. Közben el is szállt a feszültség — aztán vállon kopogtatott, ahogy fölvettem a kabátom. Majd alakul. Ha másutt nem, a sírban. De mindennek szabad lennie...

Metafizikus rettegés

Majd' meghaltam a sámlin az előbb.
Rémálmom is volt az éjjel, meg egy igen különös sms, meg a vezetés mindjárt...
Uhh.
Julcsi is stramm és bírja, ugye???

Zűrkorszakok és konszolidők

(Én Répánál találtam, ő meg Bächer Ivánnál)
Szóval igen, az ember életében ezek követik egymást. Csak néha sűrűbben, mint elképzeltem. Mert erre a nagyböjtre konszolidációt hirdettem magamnak, első- és legfontosabb sorban alvásilag — de ma megint szét tudtam esni röpke hat óra le

***
adásunkat megszakítva közöljük, hogy a szétesés utolsó cseppjét ((nem, nem érdekel a képzavar)) jelentő esemény, jelesül, hogy valami 15 áldozás utáni hálaadást kellett volna megírnom csütörtök estig, ezennel elhárult. A jó Isten tartsa meg a sok lelkes ember eme jó szokását (meg Zsuzsiét, hogy szétosztotta)!
***

tehát röpke hat óra leforgása alatt.
Pedig jól indult a nap, reggelivel a Lelkesen, Janival és Áronnal, Mariolával meg a csodagumóval. Áronnal utóbb véradás, vicces volt, szeretek vért adni, különösen társaságban. (Olvasd el az ő verzióját, nekem most nincs türelmem a gépeléshez. Bár ez nem látszik; de én tudom.) Aztán játék, mankala (körbevertük egymást), solitaire (az utolsó x darabot már csak ők tudták kirakni, nekem 2 maradt minimum — viszont nem tudtam rávenni őket arra, hogy egyet az elejéről nyomjanak végig), rögtönzött déli ima, ebéd (valami nyolcan, és az ilyen mindig jó hecc), egy rövid beszélés Nórinak (mért is nem -getés és -val?!), csocsó. Na, ennek örülök, hogy úgy tűnik, a játék valamiféle napi elfoglaltsággá válik, ez kell, mint a falat kenyér.
Aztán LT. Hatékonyak voltunk, de egy óra múlva én a leghatékonyabb munkában is kifáradok. Ez elég szörnyű.
És akkor Paffyval átmentünk 72 órás megbeszélésre, ami ha lehet, még az előzőnél is jobban kiakasztott. Olyan szinten ineffektív (?!) a csapat, hogy a hajam az égnek állt. Komolyan mondom, az LT-vel meg még öt emberrel ezt feleennyi hajtépéssel kétszer ilyenre meg tudtuk volna szervezni. A csúcs az volt, mikor az iroda a szponzorkeresést akarta delegálni. Hát ki, ha nem ők?! ((Ebből még lehetnek zűrök, de hátha nem...))
Utána elvileg vele (Paffyval) beszélgettem volna, de már késő volt... Eleve fogalmam sincs már, hogy mit és főleg honnan kezdve akartam mesélni neki, mikor csütörtökön fölhívtam... Másrészt egyikünk sem volt abban a lelkibeszélgetésre alkalmas állapotban.
Így hát kávéház, Zsuzsival kiegészülve. És a tejeskávé fölpörgetett, de olyan nemjólesőn. És közben Paffy megpengette a fent említett imákat...
Utána még fénymásoltam egy sort a Lelkesen, aztán BTK, Tamás megvétózta az esetleges etika-módszertani záródolgozatom, de jót beszélgettünk Mustóról meg mindenféléről.
Addigra már tudtam, hogy filmet nézni már nem megyek vissza (most, hogy a Porton megkerestem, jobban is tettem: Brazil), mindenesetre erről akartam még üzenni Áronnak, meg Janinak, hogy Balástya ugrik/csúszik (abba most bele se kezdek), szóval leültem a lépcsőházban levelet írni nekik, nem lévén otthon senki.
És aztán hazajöttem, és előbb valami rend-félét raktam a konyhában, aztán végigolvastam az ezer e-velem (és a jó részük érdemi is volt), párat megválaszoltam, belelestem néhány blogba, de most megint ott tartok, hogy pokolba a monitorral, üljek bele előbb a kádba, aztán rá a sámlicskámra, és utána majd tárgyalok a világgal meg az előttem álló három nap feladataival.

Jajj, Igor Lazin kölcsönadta a 1 Day Off-ot, úúúgy szeretem érte! :-) Már csak Petit kell rávennem, hogy hozza le kocsival, mert ha holnap adják postára a DVD-t, az neccesen ér ide csütörtök délutánra.

Pustó Méter

Ez az ember valami csuda. Nem is tudok most többet monadni róla.
A hétvége jól telt, csendesen (belül), meg viháncolva is (kívül). Néha jelen, többször másutt. Naplósan, és az bizony el-elkalandoztat... ha van ilyen, de ha nincs, akkor is. :-P
Mostantól iskola. Izé... TO, HSZI, órák, könyvtár.
Meg hétvégén képzés, meg utána 72 óra...
Most viszont cset.

A reggelt meg a délelőtt elejét néhány számmal-verssel (Edda, Toldalagi Pál, Weöres Sándor) írtam volna le, ha Juli nem alszik a gép mellett
Én közben voltam ülni, utána beszélgettem egy sort Tamással (a megosztásra ketten maradtunk már csak) és nagyon kényelmesen megreggeliztem itthon, CsehTamással
Aztán leültem naplót írni kínomban, és a vége az lett, hogy mégiscsak elmentem a bicikliért, amit aztán mégiscsak ott hagytam a végén, mert addigra komolyan esni kezdett, és mégis buszozunk Zöldfásra
De nem a győzelem, nem is a részvétel, hanem a fontos
És most erős a gyanúm, hogy boldog vagyok
Mert minden megvan, minden a régi
Vagy nem, de jobb

Tavaszi, juhéjj

Délelőtt voltam biciklizni, ihaj-csuhaj. Kabát nélkül, olyan jó idő volt. Már csak a napszemüveg hiányzott — komolyan!
Aztán a folyosóra teregettem.
Végezetül csinire vettem a figurát, és Juli tükre előtt megállapítottam, hogy muszáj leszek Dzsí. Í. Szőnyi előtt még a Lelkesen is tiszteletemet tenni a ciliféleharisnyában, a promodosszoknyában és az etamosblúzban-nyakláncban (az összeállítás egyéb darabjait, minthogy mutatkoznak még kisebb hiányosságok, itt nem részletezem). :-)
És érdemes volt.
Az óra is tök jó volt, meglepetésemre teljesen „involválódtam” a Kádár-korszak kapcsán, és egész okosakat is szóltam hozzá, remélem, MrSzőnyi valahogy csak elnézi nekem az elmúlt két hét ellógását.
Utóbb összefutottam BÁgival, aki azt mondta, szerinte vagy a tavaszt érzem, vagy történt valami bennem. Lám, ő se hiába végzi a mentált. :-)
És Cilivel is összetalálkoztam, és holnap bringával megyünk Zöldfásra. :-) És én viszem az Urat, Paffy megkért. :-)
És aztán egy szűk órát ücsörögtem Petinél, ezúttal előre rögzítve, és megnéztük a péntek-vasárnapi fotókat, és jól elcsacsogtunk fölöttük. És úgy megörült a csokoládénak, mintha nem szoktam volna általában (ez erős túlzás, mert csak onnan), és ennek meg én örültem meg.
És aztán hazajöttem, és szénné égettem a sajtos melegszendvicset, de megettem így is, mert ez volt a kenyér vége. Úgyhogy még jön egy Bornai Tibor-szám is:

Alig telt el néhány év
s te meghíztál és megőszültél végleg.
Arcod mint egy csatatér,
ahol harcban állnak egymással az évek.
Lefogadom, hogy Nőnapon
a feleségednek virágot se vettél.
Barátnőd lett a Koleszt Irén
s a cigarettától okkersárga lettél.

Ugyan mért, mért tűröd el?
vajon mért, mért,
mért nem érdekel?

Hova lett belőled az a tűz,
ami a gimnáziumban akkora lánggal égett?
Megöregedtél, öregem,
de azért se foglak békén hagyni téged.
Ne mondd azt, hogy a pozíciód
bizonyos cselekvési szabadságot tesz lehetővé.
Egy szénné égett pirítós,
ha megvajazzák, se válik már ehetővé.

Ugyan mért, mért tűröd el?
Vajon mért, mért,
mért nem érdekel?

Tudom jól, hogy a bankkölcsön
meg az adó szinte szétmorzsolják az embert.
Néha úgy érzed, olyan ez,
mintha valaki folyton megsózná a tengert.
Mégis-mégis a te hibád,
hogy ott tartasz, hogy semmi közöd hozzád
s a valóságos álmaidból
nem maradt, csak álmos valóság.

Ugyan mért, mért tűröd el?
Vajon mért, mért,
mért nem érdekel?

Ugyan mért, mért tűröd el?
Vajon mért, mért,
mért nem érdekel?

Most hallottam a Kossuth-on

Éltünk egy városban,
s a szemem láttára eltűnt, vagy álmodtam
bíztunk egy angyalban, egy ölelésben,
egy szóban, meg egymásban
az a város megvan még
s mi megtaláljuk újra
bízhatsz bennem, onnan jöttem

súgtunk egy fontos szót
a csendet hallgattuk s láttuk a nem látszót
s úgy tűnt, hogy együtt szól
ha zene áradt a százféle templomból

az a város megvan még
és megtalálom újra
bízhatsz bennem, onnan jöttem

vagyok valaki a városból
valaki az eltűnt városból

a csapdákon túl, a város még áll
a magányon túl, a csapat még vár
a sötéten túl, a tűz most is él
még nem vesztél el, ne félj

érzem, hogy nagyon is jönnél már
nézem az arcod és látom a sebhelyeket
van még egy darab a térképből
s látom, hogy keresed azt, aki visszavezet

itt mindig furcsa por száll
és a lelkekre kéreg nő
az a város most is áll
s azóta vár, ránk vár
a szívem csak emberszív
a szemem fényeket érez és könnyet sír
múltam csak embermúlt
mint vásott bábut a sárból az Isten gyúrt
az a város megvan még
és megtaláljuk újra
bízzál bennem, onnan jöttem

vagyok valaki a városból
valaki az eltűnt városból

a csapdákon túl, a város még áll
a magányon túl, a csapat még vár
a sötéten túl, a tűz most is él
s ha eltévednél, segít, ne félj

(Kentaur (hát az meg miféle szerzet?), a szöveg Presser–Sztevanovity)