A lehető legkonvencionálisabb hazautat választottuk: tegnap este fél 9-kor fölültünk a Szarajevó–Budapest vonatra. Mostanra annyira lepusztultunk (elsősorban, de nem csak szellemileg), hogy ez volt a legjobb választás. Egyszerű, relatíve kényelmes (Boszniában még tele volt, de aztán Pécsig 4-4 ülésen nyúlhattunk el), és szintén relatíve nem is drága (Pécsig 66 KM = 33 €), legalábbis ha levonjuk azt a kb. 12 €-t, ami elment volna szállásra.
Hanem azért Szarajevó megérdemel még pár szót.
Először a hostelről.
Ebbe mentünk, mert ide vitt a taxis, és ezt
nem ajánljuk. Részben borzasztó felkapott (folyamatosan nyüzsgött benne két-három újabb jelentkező), de ez még nem lenne baj, viszont nem volt dormitory-juk, csak private accomodation — 10 helyett rögvest 12,5 €-ért. De még ez is hagyján, mert a buszon Miklós megismerkedett egy francia–olasz párral, ők jöttek a másik szobába.
Azám, de mikor fölértünk a hegyre (a kocsi épp lerobbant, szóval „ten minutes walk” — éppen csak fölfelé egy saccra 10-12 fokos emelkedőn a négy órai negyven fokban — jó, ebben volt most némi túlzás), derült ki, hogy az nem ám
a másik szoba, hanem
egy másik, merthogy volt egy harmadik is, méghozzá lefoglalva 3 embernek.
Na, aztán csak nem balhéztunk rajta, de a miénk lett az átjárós szoba, és csak a latinok kedvességének tudható be, hogy nem nagyon mászkáltak át, csak ha nagyon szükséges volt.
Az éjjel beesett a három további figura is, jó hangosan. Reggel olyan viking-formának tetszett az egyik srác, de csak a köszönésig jutottunk velük. (Ellenben a vécé fedelét sikerült eltörniük.)
Kicsekkolásnál Miklós megkísérelte megszerezni az útleveleink fénymásolatát azzal a szöveggel, hogy sehol Európában nem látott még ilyen eljárást hostelben.
Na, mi lett a válasz?
— You are not in Europe. You are in Bosnia.
Ennyit erről. Viszont a közvetlen szomszédságában van egy
másik iroda, az barátságosabbnak tűnt. Csak arra nem tudtunk rájönni, milyen logika alapján nem fogadnak egyedül/többesben érkező férfiakat, csak nőket és párokat.
Szarajvó sajnos tegnap is Dienstleistungswüsste maradt (kb. „szolgáltatási pusztaság”), az egy Morica han-beli pincéren kívül nagyjából mind olyan mufurc volt, mintha legalábbis hatalmas szívességet tenne nekünk azzal, hogy olykor odanéz. Biztos nem szokás a borravaló.
A Bas-Csarsija (
itt; mindenféle egyéb is) viszont nagyon bájos, zegzugos utcácskák végestelen végig boltocskákkal. A legnagyobb (?) mecsetben pedig olyan pompázatos vezetést kaptam (egyes egymagam!), hogy ha eddig bármi rosszat gondoltam volna a muszlimokról általában, azt most elfújták volna.
Képeslapok terén ez sem egy nagyhatalom, mi tagadás. De annyira azért nem rossz a helyzet, mint Luxemburgban.
Egy filmfesztes plakátot akartam hozni, de a turinformban nem volt fölösleges, leszedni meg nem volt kedvem. Pedig nagyon tetszik.
És akkor még a pályaudvarról a legfontosabbakat. Míg kerestük, találgattunk, monarchiás lesz-e — hát nem, ez már a Sarajevo Nova. Kint van a világ végén, az egyes villamosra érdemes fölpattanni, vagy végig a Tito (!) utcán, el a hegesztett szoborcsuda mellett, és még tovább kifele, a Holiday Inn után kell kb. fél 2 irányába folytatni, és onnan már látszik.
Kb. mint a szolnoki (bár annak azért nem ér a nyomába).
És ebben a hatalmas épületben nincs indulás–érkezés-tábla. De minek is lenne. Naponta 12 induló és ugyanennyi érkező vonat forgalma zajlik. Ebből 3 nemzetközi, azaz Horvátországba és/vagy Budapestre tartó. A szerbeket annyira utálják (gondoltuk), hogy Belgrádba se vonat, se busz nincs közvetlen.
Elég elképesztő.
Ami viszont nagyon vicces: a peronhoz vezető lépcsőre ki van téve egy tábla, hogy Sarajevo–Budapest. Lehet, hogy azon a peron' semmi más nem közlekedik?
A vonaton egy (boszniai) horvát lánnyal beszélgettünk, aki Zágrábban tanul gyógyszerészetet. Talán meg tudok beszélni majd egy találkozót vele a taizéi találkozón a télen. :-)
(Most viszont már nagyon unom a pötyögét, úgyhogy inkább nekilátok a felszerelés karbantartásának. A hálózsákot már kiszellőztettem, a szennyest kiborogattam, de csak egy adagot mostam, a többivel megvárom Erdélyből érkező szüleim. Viszont süttem kenyeret, és profi lett.)
Az elobb kifejtettem, hogy nem tudok eletet verni a fenykepezogepbe (helyesebben kapcsolatot a fotomasina es a szamitogep koze), pedig megis.
