Ez maradt el a múltkorjában, a Szilágyi-vers. (Forrás: Leltár az évszakokról, Kriterion–MKK, 1999.)
Nénikék, zsenge-friss szüzek,
koros férfiak, kisfiúk
emelgetik kezüket,
érintik mellük, homlokuk;
sokszor látom, villamoson,
buszban vagy az apostolok
lován közlekedve, szirom-
vagy kóró-kezek, táncotok,
Dávid táncának kései
és elsatnyult változatát;
s közben a szemetek kései
meghasogatnak, túlvilág
kék paplana, angyali ég:
hátha mutatnál valamit:
üdvözültek szép életét
vagy csak belőle valamit,
mi odaát vár... — Nénikék,
koros férfiak, friss szüzek,
iskolás gyerekek, miért
táncoltatjátok kezetek?
Nyugdíj kéne? több fizetés?
szerelem, vigasz? jobb jegyek?
szelíd szavak? bő étkezés?
— urambocsá — jó verseket
kívántok? — — Megürül az ég,
a földre szállnak kincsei,
és, nézzétek csak, angyalék
szárnyukat, ím, levetkezik:
ez a jámbor őrangyal itt
óvónő — égi hivatal! —
s ez a harsonás valaki
egy szimfonikus zenekar
tagja — s így tovább, így tovább —
földközelbe kerül a menny,
és földre száll a túlvilág
és föld alá a félelem,
és önműködő gépsorok
gyártják már az üdvözülést —
— nénikék, koros férfiak,
ebben hinni, az sem kevés,
sőt, azt hiszem, több... Kezetek
még járja táncát lankadón,
de Istennél is istenebb
az evilági hatalom,
amely lehetővé teszi,
hogy találkozhasunk mi még
a nem is olyan távoli
paradicsomban, férfiak,
friss szüzek, virág-szavúak,
kisfiúk, hajlott nénikék.
(1961)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése