2006. június 11.

Bár minden vasárnap így kezdődne

Ad 1: Végre kialudtam magam. Nem is kellett sok hozzá, 9 előtt már talpon voltam (és tegnap is éjfél tájt feküdtem).
Aztán hallgattam kicsit a Bartókon a vasárnap reggeli orgonamuzsit is (azért csak kicsit, mert túl halkra állítottam ébreszteni, így csak mikor amúgy is fölébredtem, vettem észre, hogy megy), ami igazán pöpec indítás egy vasárnaphoz.
Mindeközben a tegnap Julival begyúrt kenyérkénk gyönyörűségesen megkelt, és mostanra (szintén Juli vigyázó tekintete alatt) remélhetőleg ki is sült.
Én meg még Paffynál is jártam egy lélekmelengető, sokat mosolygó beszélgetésen ((tudom, hogy képzavar, de nem érdekel :-) )). Hihetetlen biztonságot ad, hogy a legidiótább dolgaimért sem nevet ki vagy ítél el. És közben még az a tudatom is meglehet, hogy minden, amit mondok neki, beépül a beszélgetői gyakorlatába, és ezzel valahol egy picit neki is jót teszek (hogy aztán később ő tudjon másoknak).
Mindez, asszem, elég jól mutatja, hogy kezdek életre támadni a poszt-államvizsga neurózisból.
De most környezetfilozófiajegyzetkorrektortúra. Irgumburgum.

Nincsenek megjegyzések: