Hoppok és koppok közt

Nemtomnemtom, de egyre kevésbé.
Ma megint volt néhány dejóhogyélek meg néhány mostjobblennetalánmégselennem is... De ha már tegnap rájöttem, hogy ez is biológiai gyökerű nyöszörgés, akkor — hát, jobb nem lesz tőle, de legalább segít valamiféle távolságot vennem. Kár, hogy jobbára csak ilyenkor, az esti nyugalomban eszmélek.
De voltam misén (Szent Cecília, könyörögj érettünk! :)), és Bálint nagyon jókat mondott; valamint Edward király, notting(h?)ami egyházmegyei oktatási főmufti nagyon kedves volt, és kicsit tornázta az önbizalmam az is, hogy fluentebb vagyok, mint Edó és Helga (még ha előbbinek az idevágó szókincse nyilván jóval felülis múlja az enyémet).
Végre angyalkodtam is, már erősen égett a képem a hanyagságom miatt.
És (ez talán még tegnap volt) föltettem végre egy féregirtót a gépre (thanx to Peti a távgyógyításban való közreműködéséért — ezt egyszer már Pomázon is végigcsináltam/-tuk ugyanígy); bár sajnos így sem tűnt el az összes idióta hibaüzenet. :-(
Kicsit rossz, hogy nem lesz több Köztes-Európa a félévben; hogy esélyes, hogy nem fogok tudni többet vezetni a rutinig; és hogy holnap legkésőbb a féltízessel ki kellene jutnom Újszentivánra... miközben ma várhatóan a szezon leggörbébb estéje következik.

Motivating mission

Furcsa nap volt, LT és mise között hétről hétre előszed a kín, hogy menni haza homeless helyett, nem bírom, nem megy... Ma valahogy még a szokásosnál is rosszabb volt, valami nincs sehol, ismételgettem kétségbeesetten... És persze a mise jó volt, Cili megtanult ministrálni :-) , Tamás pedig ismét igen jókat mondott, ezúttal Erzsébetről és a langyosságról, csak utána műbalhéztam egy sort még, mert Tamás föltétlenül hallani akart (egy kamerával maga mellett) arról, hogy a karácsony a szegények ünnepe... És a homeless se volt rossz, bár kb. ronggyá ázott a lábam.
És van még egy missionünk holnapra, ami most lelkesít, mert az utolsó láncszemet én raktam a helyére az előbb. És holnap reggel kozmetikus, délben „egy Edvárd nevű lovagot” kell istápolnom a Talentumnál (ajjaj, a tréningekkel kapcsolatos angol szókincsem... izé, asszem van még room for improvement...), délután Köztes-Európa, majd pedig egy görbe este.

Az nem lehet, hogy egy hét alatt

ennyire föl tudjon borulni a végre-valahára normalizálódott bioritmusom..! Ma fél 10-kor alig bírtam kikászálódni az ágyból, ilyen azért az elmúlt hónapokban elég ritkán fordult elő.
Tegyem hozzá, hogy azért az éjjel még értekeztünk röpke 37 percet Péterrel — vicces módon ezalatt érintve egy halom olyan, akár személyesnek mondható témát, ami föl sem merült tegnapelőtt, míg kinn volt Pomázon. Bőven megérte minden szempontból, mert Isten tudja, mikor találkozunk/beszélünk telefonon legközelebb; és a skype valahogy nem ugyanaz. Csak az a furcsa, hogy annak idején eleink a telfonra mondhatták ugyanezt (vs. szemtől szembe)...

Definíció

...hajléktalan a bejelentett lakóhellyel nem rendelkező személy, kivéve azt, akinek bejelentett lakóhelye hajléktalan szállás. (1993. évi III. tv., Szt.4.(2))

Gyűjtőtábor a körülhatárolt
bizonytalan formájú terület.
(P. J.: Költemény)

Alapvetően

semmi olyasmi nem történt ma velem, ami bármiféle érdeklődésre tarthatna számot... Fölfedeztem néhány újabb (?) érzést magamban bizonyos szituációkban, picit beszélgettem Paffyval az ökumenéről és Julival a fickókról, voltam egy nagyon élvezetes stúdióbeszélgetésen a kommunikációsoknál (órai gyakorlat volt, talán sose lesz belőle műsor), meghallgattam Mónit a haldoklók lelki folyamatairól, és a bennem tátongó űrt ennivalóval igyekeztem betömni (mérsékelt sikerrel, azt is csak mert a Burekban találkoztam Julival meg Gerivel).
Végsősoron feledhető nap volt. Semmit sem tettem (az) emberekért (az emberiség-ről már lemondtam régen, azt hiszem), és hosszú ideje először kristálytisztán érzem, hogy semmi sincs a helyén. Hit, hivatás, hitves?!

Tényleg

ellopták a bringám, és előtte lehet ragadni az internetnek. Más semmi izgi.

Rendet vágni az ábécében

Tegnap délután átpakoltam a szépprózát otthon, ideje volt már erősen. Közben találtam egy halom olyan szerzőt, akit Beauvoir olvasott és emlegetett, jó volt. :-)
Apropó, ma délre befejeztem az Úrilányt, és lefele a vonaton neki is feküdtem A 22-es csapdájának (letölthető is!), ami némiképp megfeküdte a gyomrom, de... nem lesz rossz, csak most nem erre számítottam. Viszont ez összességében szűk 150 oldal 24 óra alatt, ami végre közelít boldog ifjúkoromhoz (sőt).

Amúgy pénteken rohanás a vonathoz (így eshetett meg, hogy fölmentem kabát nélkül), bringaotthagyás (ma nem találtam ott, izé), a Nyugatiban előbb egy jó kis beszélgetés Péterrel, aztán az aluljáróban sok-sok ismerős, mese mindenkinek a szegedi dolgokról. Bálint kamerába is elmondatta, Csucsu pedig lekapcsolt a Petőfi rádiós nőcinek, aki nagyon szimpatikusan csinálta, jó lenne meghallgatni, mi lett belőle.

(És, Istenem, van itthon (=Földmíves) net, szóval immár semmi nem tarthat vissza! Illetve csak az, hogy fogalmam sincs, miben volt/lesz. :-( )

Szombaton délig alvás, könyvespolc, Béla nagybátyám, olvasás a kádban, szundi. Ma pedig mise, olvasás, aztán Péter ebédre és délutánra, végül vonat lefelé. Péter... hát, megint rájöttem, mekkora hatást gyakorolt (s talán: gyakorol) rám az életszemléletével, az egész személyiségével. Nem volnék az, aki most (s aki nyilván nem a „tökéletes”, de mindenesetre a számomra otthonos), nélküle. Vannak még ilyen emberek: nyilván a szűk családom; Csillag, Timi, Attila... tudnám folytatni, de nem teszem. :-P

Illuminatio

Az idősíkok csúsztak csak össze egy picit, kedden 4-kor mentem haza, szerdán 5-kor el, tegnap pedig haza sem mentem...
De jó vót, sose vót ilyen jó. Bár a lakosságon és a rendőrökön is meglátszott, hogy ráuntak a demonstrálgatásra. Én viszont kezdek belejönni. :-) Este Nyugati.

Szolidaritás!

Visszaszámlálás indul!
(Rutinon elvágtak, de utoljára.)
Szép az élet!

További jó dolgok Vásárhelyről

Egyrészt hogy úgy tűnik, mégse örgedtem meg mindörökre: nagyon szívesen ültem a különböző kocsmákban fél éjjel, és másnap se szívtam a fogam, hogy mért nem aludtam. Ez jó, mert néha már tényleg azt hiszem, hogy besavanyodtam, mint Bab Berci kompótjai.
Másrészt hogy ott volt Áron, akit eleddig éppen csak arcról ismertem, és akiről kiderült, hogy igen jó társaság. (Persze ha csak feleolyanok a szülei, mint ahogy a nagymamája lefestette őket, akkor ez igazán nem meglepő. :-))
Aztán hogy még egy csomó régebbi meg kevésbé régi, kedvesebb meg távolabbi ismerős volt, és néhány egészen új arc, akikkel talán találkozom még.

Folytatás

A legizgalmasabb beszélgetés
minden kétséget kizáróan az volt, amit Cilivel pétek éjjel kezdtünk, és hazafelé a vonaton folytattunk. Lelkileg-szellemileg egyaránt megmozgatott. Furcsa „nagynak és tapasztaltnak” lennem — nagy figyelmet igényel, hogy ne az észt osszam, és ne a saját véleményem/érzéseim próbáljam a másik fejébe (vagy ami még rosszabb: szívébe) plántálni, hanem a szükséges szintig (az mi?!) tárgyilagos maradjak, kész legyek bármikor felülbírálni magam, és legeslegfőképpen: észrevegyem, hogy (mit) épít ez rajtam. Érdekes volt ráébrednem, mennyire „involválódtam”: részben rossz, mert megfosztott a függetlenség illúziójától; részben (nagyobb részben) pedig jó, mert mindig felemelő, ha valaki a bizalmába avat (és jóleső, ha érdekli, amit gondolok). Régi jóérzések ébredtek föl bennem újra.
Egy szó mint száz: ha Pannonhalma után azt írtam (akartam írni), hogy this was the beginning, akkor this was the next step.

Most things never happen

Marosvásárhely legekben.
Amire a legbüszkébb vagyok
— pénteken bejutottunk a kapunkhoz a Ferihegyen a check-in pult bezárása után (ez még a Nagy és Okos Bátyámnak se sikerült a múltkor);
— elmentünk misére vasárnap fél 8-ra, miután 4-kor feküdtünk le. :-)
A legemlékezetesebb órák
— Szakcsi-Lakatos-koncert (sose hittem volna, hogy egyetlen zongora valaha ennyire le fog kötni);
— a vasárnapi reggeli (vég nélküli kacagás Katikával, Cica-Istvánnal és Özsébbel a házban való eltévedés, egy szál ajándék-kolbász és egy üveg ringli fölött);
— és a vasárnapi ebéd Áron nagymamájánál. Embert emberről ilyen szépen beszélni talán még soha nem hallottam, mint Margit nénit a másfél éve meghalt férjéről, a fiáról és a menyéről. Valami hatalmas, meleg szeretet öntött el ezek iránt az emberek iránt — miközben magával Áronnal is kb. pénteken beszéltem először három mondatot.
A leghidegebb
a színházban volt, a felolvasáson, ahol Imre a Vidrakönyvből, Péter meg a Visszaforgatásból olvasott, és utána még jól dedikáltattam is velük a köteteket.

Folytatnám, de most nagyon dolgozni kéne — minden valószínűség szerint a félév legnyűgösebb hete elébe nézek. Holnap referátum (fél órában, angolul, a Monarchia kulturális életéről — MrStar-nál, akit igen nem tudok megkedvelni, és aki ezt vélhetően pontosan tudja is), csütörtök délelőtt rutinvizsga, délután-éjjel pedig Szolidaritás. Szép lesz.

Huszonhárom

Ennyi mailt írtam ma eddig. A többsége pársoros, de akkor is. Elég, irgumburgum.

Yard

Ja, megfordultam ma végre a rendőrségen, és állati kedves volt a fickó, a szegedi fakabátokról (ezt nemrég tanultam :)) jót vagy semmit. El is hívtam a fiatalembert, azt mondta, mostanában eléggé unja a demonstrációkat, de köszöni azért a meghívást.
Szegényeim, tavaly még nagy szó volt ilyesmivel odaállítani, most meg már a liftben megkérdezte, hová és mikorra, mert ha ütközik, akkor sajnos nem fog menni...
És emlékezett az akcióra tavalyról (pedig akkor nem vele beszéltem).

Nagy az öröm

Tegnap egyszercsak kaptam egy mailt a régi kedves osztályfőnökömtől, eképpen: „Eszembe jutottál, és most nem eresztem el a fülem mellet a hangot, hogy megkérdezzem, mi a nyű van veled, merre jársz, mit csinálsz, mi köt le? Meg ilyenek.”
Úgy megtetszett a válaszom, hogy nagyjában-egészében azt is ideteszem (nárcisztikus személyiség vagyok, ha esetleg valakinek még nem tűnt volna föl).

Előbb csak pár mondatban:
demonstrációt szervezek a hajléktalanokért (a szolidaritás éjszakája)
lelkigyakorlatot ajánlok Juditnak (jezsuiták rulezzz :) )
egy vietnámit várok Heidelbergből (Nóri ismerőse)
a hétvégére Marosvásárhelyre repülök film- és könyvfesztiválozni
egy hét múlva rutinvizsgázom (izé, másodszor, és lehet, hogy nem utoljára)
kedden a Monarchia kulturális életéből kellene referálnom fél órában, angolul (hungarológia spec.)
húzom-vonom a Lelkészség szekerét (néha kicsit nyikorog, máskor örülök, ha utolérem)
néha hiányollak, ilyenkor általában írok egy sms-t :)
blogot írok a távolba szakadt ismerőseimnek, bár valószínűleg holt unalmas nekik: http://graphoman.blogspot.com (erről a mamám nem tud, meg általában a fentiek egy részéről sem, mert szerinte az iskolával kéne foglalkoznom -- én már tudom egy ideje, hogy az egyetem arra való, hogy legitimálja az életformám...)

Kezd...

...elfogni a pörgés, és most örülök neki. Rákérdeztem, és kitehetjük a paravánokra a Breitner–Gurály–Győri-féle tankönyvet, Pestről érkezett néhány információs tabló, és ha le tudjuk hozni a kazettát, az Utcaképes ((azóta vetítették már moziban)) is lemehet, éljen.
Csak azt tudnám, mikor írom meg a tetves referátumom keddre...
Megyek is vissza szembe a Mókussal.

SMS-ek

Édesapám, tegnap: „Leszalltunk PHU QUOC szigetén. 36 fok arnyekban, a viz 28 fokos, végeláthatatlan homokos part.” Megírtam neki, hogy fázni fog, ha hazajön (pedig aztán itt is milyen jó idő van).
Timi, nemrég: „A haz elott all egy Ford Mondeo, HU 1848-as rendszammal. :)” Még mondja valaki, hogy a nők meg az autók. Nem is írja, milyen színű!

Nemtomnemtom

A tegnapi, kissé... összeszedetlen? post után most ... alapvetően nincs mit írnom, merthogy
nemigen történt azóta semmi.
Azaz mégis, még korábban. Hétfőn.
A Bartók tér környékén jártam, és egy házból szólt a kaputelefon, pedig nem állt előtte senki. Egy öregasszony siránkozott a belső oldalon. Először elmentem előtte, aztán mégis visszafordultam, de nem derült ki, hogy ő is hall-e engem, meg az se, hogy tkp. mit is szeretne. Annyit kaptam el, hogy „jaj, istenem, oda van a kisbaba”, és kb. semmi további összefüggőt.
Aztán letette, én meg továbbmentem, de maradt bennem valami rossz érzés, annál is inkább, mivel mintha még azt is mondta volna, hogy melyik lakásban van.

Öt perc

Ennyit kaptam, hát lássuk.
Tegnap: mért van, hogy egyesekből valami úgy sugárzik, és annyira vonz, hogy megmaradni sem tudok (vagy csak nagyon nehezen) a közelben?!
Ma: egy iszonyú óra az egyetemen, némi szolidaritás-pörgés, hosszú LT, rövidített homeless. És némi lelkiismeret-furdalás, most.

Rövig szöveges, édesapámtól

„Leszálltunk Kambodzsában. Tamkónak igaza van. 36 fok, 100 százalék pára.”

Folyt.

Az az érdekes, hogy most azok a dolgok sem zavarnak, amelyek máskor (Szegeden) nem hagynak hidegen. Ott van pl. a teljes kapcsolattalanság, amikor onnan tudom valakiről, hogy él, hogy a napokban egy rövid időre fölbukkant a skype-on, de ha én nem keresem, akkor a dolog ennyiben marad.
Én pedig most nem keresem, nem sértődésből vagy ilyesmi, pusztán mert most tökéletesen megelégítenek a kiegyensúlyozott(abb), kétoldalú(bb) kapcsolataim.
És mert Anditól Pannonhalmán megkaptam azt a mondatot, amelyért el kellett mennem. Nem írom le, mert banálisnak tűnne (talán az is, de nekem nagyon kellett); de hosszú tanulás kezdete volt, és ennek most a nemkeresés is része.
De ez most nem okoz számomra semmi, de semmi keserűséget. Elszállt, vagy talán elengedtem. És ez jó.

Egyrejobb

Nem tudom, mi, de most egészében véve valahogy meg vagyok elégedve az élettel.

Pl. a saját blogomat sikerült betennem RSS-be, bár másét (ami persze sokkal fontosabb lenne, mert ugye nárcisztikus személyiség vagyok, de azért az csak-csak kevésbé érdekel, amit én írok...) nem tudom. Valahogy véletlenül akadtam rá a megfelelő formájú linkre, de nem tudom még egyszer elővarázsolni, hogy analógiásan megalkossam legalább a Blogger-használókéit... :-(

Aztán tegnap este itt volt Fke, és ha lassan melegedtünk is bele a beszélgetésbe, azért csak kialakult, és örültem neki. Egyáltalán, teljesen meghatódtam, hogy ilyen hosszú útra vállalkozik. A bátyám is örült az intellektuális társaságnak :-) , és a mamám is teljesen meg volt vele elégedve :-D , ami külön nagyon vicces. (Nyilván eddig sem volt rossz véleménnyel, pl. mert egyetlen ellenvetése sem volt a túrákkal szemben; de alapvetően nem ahhoz vagyok szokva, hogy a mamám feltétlen jószándékot mutsson barátaim iránt.)
A sütimnek ugyan teljesen nyers maradt az alja, de ezt is elengedtem, mert ha valaki, hát Fke nem az az ember, aki puszta udvariasságból enne 3 szeletet, ha amúgy nem ízlik neki. Inkább beszólna, bár tegnap nem volt ilyen kedvében, úgy festett.
Ilyenkor könnyű szeretni. :-)

Aztán a bátyámmal beszélgettünk egyet még éjjel, az is jólesett. Néha meglegyint az érzés, hogy nehezen fogadja el a sajátjától eltérő életformákat, de most ezt sem éreztem rajta.

Folytatva a tegnap délutánnal, megkaptam egy mailt, amire egy hónapja várok: a benne foglaltakat borítékolni tudtam volna, csak vártam, hogy kimondódjék.
Jó sokáig vártam.
De nagyon türelmesen, és ennek is meglett a gyümölcse. Most hasonlóan türelmesen fogok válaszolni (mondjuk a hét közepe táján), és akkor jó lesz, remélem.

Holnap pedig Tivi :-) fogadott sógornémmal találkozom, aztán OPERAHÁZ, jelesül Verdi-requiem. Mégpedig nem mással, mint Julival, Melittával és Paffyval, juhé!

Ja, az Egy jóházból való úrilány emlékeit olvasom S. de Beauvoir-tól. Egyelőre nem nagyon látszik, hogy harcos feminista lesz belőle, de már ötévesen is elég öntudatos leánka volt. :-)

XML≠RSS

Az új Yahoon lehet RSS-t nézni, de sajna a Bloggeren nem találom a megfelelő linket. Pedig az jó lenne erősen, nem kéne külön-külön betöltögetnem az összes ismerős blogját. Valaki tanítson ki ezekre a dolgokra, lécci.
Különben: Szeged, Kecskemét (csak pályalehajtó), Dabas-Sári (?) egy remekbe szabott kocsmája, Szfvár, Veszprém, Pannonhalma, Győr, Pannonhalma, Budapest, Pomáz. És itt van Gábor, Timi, Luca, és a hetet különb-különb kedves ismerősökkel fogom tölteni, kezdve ma este Robin (egy lightos kis töltöttkáposzta-vacsorára vagyunk hivatalosak mindannyian...), és folytatva reménység szerint Csabával (úrvacsora-tan :-)), Tivadar (fogadott) sógornémmal (Élet :-)), Fkével és még ki tudja.
„Szép az élet!” (© Cili) És jó volt a kirándulás is. Éljenek a bencések!

Jó péntek

Misére nem jutottam el, de ültünk (egy újabb oktatóval bővülve, ezúttal az angol tanszékről), és minden ízemben érzem, hogy kell. Furcsa ez a nyári gondolataim-érzéseim után, de jó.
Az okmányirodában épp csak megtaláltam az ajtót, és már mehettem is befelé az előre kért időponttal. Zseniális. (Valamint újabban 5 évre adják az ideiglenes lakcímet.)
Most még egy gyors déli ima, és irány Pannonhalma. És bizonyos szempontból éppen ugyanott tartok, ahol húsvét előtt.
Jaj, és édesapám tegnap reggel elrepült Kambodzsába (vö. T. S. K.: „Györtörjön a zsába — nyirkos Kambodzsába?!”)

Egyebek

Kiontották véremet, pedig tkp. csak azért mentem, hogy igazolást nyerjen a vérszegénységem, amire hajlamos voltam fogni magamban az elmúlt hetek aluszékony-fáradékonyságát.
De nem vagyok vérszegény, ami persze nem baj...
Valamint egy bájos kiállítás a TIKtak előteréből, itt van a rajzoló, csak sajna tűzróka alatt nemigen működ az oldal (nem is ezt hirdeti a szórólapja, csak sajnos az most nincs kéznél).
Holnap irány Pannonhalma — Cilivel stoppal. :-)

Kontraszt

Két ablak van megnyitva előttem a Yahoon kívül: ez meg ez.

És Szeged

Hétfőn délelőtt még vezetgettem a kalászi parkolóban, nagyon nem megy. Utána le, és nem kiabálhatok, hogy nem-ér-a-nevem, pedig, nagyon, nagyon nincs kedvem szolidaritást szervezni.
De ha nélkülem csinálnák, abba is belepusztulnék. Mért nem jó sehogy sem?!

Tegnap az elsős teósokat („katekéta, lelkipásztori munkatars” szak?) vezettük be az Egyház életébe (ill. aktuálisan a Lelkészségébe) — én nem tudom, hogy van ez, de a 12-ből max. a fele tűnt teljesen épnek.
Mise után én hirdettem, és élveztem.
Az esti kör teljesen flottul ment, és ott volt Era, és kicsit elbeszélgettünk, jólesett.

Ma délelőtt Paffyval osztottam meg az egyre keményebb kétségeim a szervezkedéssel általában (ill. a saját efféle ténykedéseimmel) szemben. Meg sokminden másról is beszélgettünk: visszajelzésről, emberekről, érzelmekről stb. Felszabadító volt, mint mindig.
A délutáni Köztes-Európa elmaradt, így aztán Renivel elmentünk megnézni a Szabadság, szerelmet. Ehhez a Bálinttal tervezett randevún kellett halasztanom egy órát, ami elsőre úgy is állt, hogy sikerült — aztán mikor a film után ránéztem a telefonra, láttam, hogy mégse.
Ebből lett a lent már említett istentisztelet.

Hiába tiporták hadak, él

(Picit írok a múlt hétről is, sok fontos dolog történt.
Úgy értem, számomra fontos, de hát ez már csak így van a blogokban.)

Próbáltam kicsit tudatosan is hagyni hatni magamra az Ünnepet. Kedden a Szegedi Egyetem különszámát olvastam el egy kapucsínó (! — igen, így kell írni; agyrém) fölött a Petőfi sugárúti kávéboltban; szerdán megnéztem az Utazást, ahol Era mindenkit leénekelt a színpadról (az este egyéb történéseit itt most nem részletezem — egy iszonyú animációs film körül forogtak); csütörtökön pedig ’56-os emléksétán voltam, ahol többek között megtudtam, hogy a Lelkes helyiségében írták meg október közepén azt a 12 pontot, amelyet aztán a MEFESZ 16-i alakuló ülésén az AudMaxban fogadtak el.

Pénteken reggel ültünk, még Pavlo is eljött, és különös módon nagyon megmozgatott az egész, ezt csak később, napok távlatából láttam meg. Délután Lelkes-születésnap nagy besokallással, ráismeréssel és igazi ünnepléssel. Volt mise, szép (bár a főcelebráns atyáról gőzöm sem volt egy ideig, hogy hogyan is kerül oda, és mi köze hozzánk… aztán kiderült, hogy ő a püspöki helynök, és ezt még arra is följogosítja, hogy prédikáljon a püspök helyett), volt műsor, kiállítás, agapé, és főleg sok-sok találkozás: Míra, Koppány, Kati, Réka, Timi, Mészi, BÁgi, HeAttila, Imi, házas- és egyéb társak, gyerekhadak…
Loptam kulcsot a sekrestyében, átvágtam a sötét Dómon, és vittem Petinek a kórus(próbá)ra a csokitortából (végülis rá való tekintettel kértem) — nem túl meglepő módon sokat nem tudott kezdeni a helyzettel, de annyira nem akadt ki, amennyire kicsit tartottam tőle.

Szombaton haza, vasárnap (családi lúzerkedés után, jelesül hittem a mamámnak, hogy órát kell állítani, és így lekéstem a nyolcas misét; majd fölmentem fél 11-re a kápolnába, de az ottani 11-kor kezdődik…) délután cukrászdázás-vihorászás Szilvivel a szép új Erzsébet Cukrászdában, utána pedig mckávé Zsófival a Nyugatinál. Kezdőpedagógus-szupervíziót tartottam kb., majd amolyan lányos csacsogásba ment át esküvőről, házasságról és effélékről (mindben állatira otthon vagyok…).
Gyalog mentünk a Blaháig, és minden menyasszonyiruha-hirdetést szemléznünk kellett…
Aztán Fkére már nem jutott idő, így hát néhány sms-t váltottunk csak, de azokat annál vidámabban.

Vasárnap városi megemlékezés szoboravatással. Papadimitru Athina alkalmasint tudomásul vehetné, hogy hogy őt sem kerüli ki az idő múlása, de ettől még profin olvasott, és általában, meg voltam elégedve a műsorral.
Jó, a polmes meglehetősen semmitmondó beszédett nyomott, de nem is igen vártunk mást tőle (és legalább rövid volt).
Utána ezúttal Papával ültünk be a cukrászdába, kérdeztem, mire emlékszik ’56-ból, jókat mesélt. Meg helyi aktuálpolitizáltunk is egy sort, úgy fest, a legkevésbé sem jó felé tartanak a dolgok.
Este bevégeztem a Tótékat.

Úrvacsora

Valaki magyarázza meg nekem, miért nem járulhatok úrvacsorához egy protestáns istentiszteleten. Természetesen annak teljes tudatában, hogy nem Krisztus testét veszem magamhoz, csupán emlékezem az utolsó vacsorára, és kifejezem a velük való egységem.

A kérdés (hogy ti. mehetek-e avagy sem) akkor vált sürgőssé, mikor az istentisztelet elején kiderült, hogy úrvacsorai közösség is leszen. Nosza, meg is eresztettem egy sms-t Paffynak, bár az én fejemben (a fentiek szerint) egészen kerek volt a kép.

A válasz („Sajnos nem. Lelki áldozás!”) későn érkezett meg, addigra túl voltunk Renivel az úrvacsorán, amelyre a liturgiát vezető református lelkész (aki maga amúgy hajlamos áldozni katolikus misén is…) erősen buzdított mindenkit, felekezeti hovatartozástól függetlenül. Utána megköszöntem a neki a választ (a bátorítást), és hangot adtam a korábbi kétségeimnek, amire azt mondta, „a hivatalos válasz elég kiábrándító” — és tényleg. De azt is megbeszéltük, hogy Paffy szerencsére igazán nyitott ember az árnyalt válaszhoz.

Szóval muszáj lesz beszélni erről valahol, katekézisen vagy magánban, mert nem megy a fejembe. Igazából Csabában bízom a leginkább, mert ő igazán képben van a protestáns felfogásokkal is — csak találkozzunk a jövő héten.

Furcsa, hogy ez megint visszavezet a konferencián Andrew-val megkezdett beszélgetéshez.

Az utolsó vas

Hát, ilyet már elég régen csináltam: az utolsó fillért is elutaltam a számlámról a napokban. Itt kezdődik a szabadság? :-)
Amúgy itthon, Pomázon. Tegnap Esztergomban jártam Berninél, amolyan tábortüzes-rablóhúsos bulin több szegedi, szentendrei és egyéb ismerős (ill. ott megismert) társaságában. Furulyáztunk 4 szólamban, énekeltünk népdalokat, nevettünk nagyokat... jaj, nagyon jól esett.
És szerencsére nem kellett eljönnöm az utolsó (kilences) busszal, hazahoztak autóval.
Itthon még nem sokat voltam ébren, de már realizáltam, hogy Papa vett egy bluetooth-kütyüt a számítógéphez. Azért volt honnan örökölnöm a technokrata hajlamaimat. :-) (És persze megpróbálhatom beizzítani is, mert valami, Papa szerint legalábbis, még hiányzik hozzá.)
Ha vége Ágota néninek (akit már régen Nyárádi Péter helyettesít) a Kossuthon, megyek diót szedni. Aztán meg le Szegedre.

Éjszaka a könyvtárban

Ez van, és jó nagyon, és sok hasonlót szeretnénk, méééég.
A Yahoo valami béta változatra akar áttéríteni, elég erőszakosan. Morr.
És nem nyertem hangszórót (félállást), de nem halok azért bele.
Melittával beszélgettünk egyet — a rózsafüzér helyett, hmm — a homoszexualitásról meg effélékről, jó volt.
S mivel asszem semmi koherenciát nem mutat ez a bejegyzés, megyek is elfele, nyerni valami vidámat.

Életem legdrágább papírzsepije

568 Ft-nak megfelelő DKK-t fizettem egy 10x10-es csomag zsepiért tegnap délután. Kisebb kiszerelés nem volt, ez igazolni látszik azt az elméletemet, hogy minél szegényebb egy ország, annál kisebb egységekben (is) kaphatók a dolgok.
De most Szeged van és pörgés. A telefonom pedig otthon, éljen. :-)

Megjöttem

A koppenhágai reptérről meg az ottani kalandjaimról sokat lehetne még mesélni, de most fáradt vagyok. C U later.

Show goes on

Jelesul a farewellparty, amit mi Csabaval meg Andrew-val (well, eredetileg ok ketten, en csak kesobb pofatlankodtam bele) eddig teologiai-stb. beszelgetessel toltottunk. Inspiralo volt, vagy valami effele; kicsit keso van most a proper termon toprengeni. Az angolom is constantly developing (OK, not surely szig. mon.), kar, hogy csak holnapig. Es kozben mar-mar erdekelni kezdett a teologia.
De nem, most jopar evig nem akarok iskolaba jarni.

Ellenben van egy uj almom... de errol nagyon korai lenne beszelni. 5%-ot adok a beteljesedesere, es akkor boven eleg lesz irnom rola.

Valaszt kaptam

Csaba foltette a kerdest, hogy hogy is jutottak a vallasukhoz, igy most mar okosabb vagyok.

A zsido lanykanak az edesanyja ortodox, az edesapja zsido. Szerbiaban persze egyiknek se volt nagy jelentosege ezelott tizenot evvel... (Raadasul mivel a keresztenyseg ferfi-, a zsidosag pedig noagon oroklodik, o ugye egyiknek sem szamitott automatikusan.)
Olyan hateves kora tajan odament a mamajahoz azzal a kerdessel, hogy hisz-e Istenben. Persze, mondta o, hivo vagyok.
A papaja ehelyett azt mondta: Latod, most nem tudok neked valaszolni, mert nem ertened. Sokat kell meg olvasnod hozza.
Hat elkezdett olvasni, es ugy tiz evvel kesobb azt mondta az edesapjanak: Most mar ertenem, hogy mit mondanal. De nem kerdezte meg tobbszor.

A magyar lanyka teljes vallastalansagban nott fol, meg a nagyszulei se jartak templomba(n) soha. Aztan (hosszabb a tortenet, de ahhoz o kene) volt egy ideig buddhista, hindu, de mindig hianyolt valamit. Olvasgatott ezt-azt, es mikor eloszor talalkozott szembe az iszlammal, azt mondta, na nem. De hagyott maganak idot, es olvasott tovabb. Aztan kikotott a mecsetben.

Furcsa ez... Mindig azt gondoltam, hogy minket itt Europaban sokkal jobban meghataroz a kulturalis hatterunk (ha barmennyire eltagadva is zsido-kereszteny), semhogy valaki olyasmiben talalhassa meg a vagyait, aminek ehhez (nagyjabol) semmi koze a vilagon. Mert jo, arab szamokat hasznalunk es kavet iszunk, de...

Ez az ugy engem erdekel. Lehet, hogy kene valami mitinget csapni Szegeden — elso korben mondjuk vagy a mohamedan hallgatokkal, vagy a zsidokkal. :-)

Interreligious (-faith)

Az elobbi beszelgetesen egy ortodox (a gorogunk, Nikosz), egy szerbiai zsido lany es egy muszlim no (fiatalasszony) meselgetett interfaith tapasztalatokrol, elmenyekrol, kilatasokrol. Ketsegtelenul az utolso mozgatott meg leginkabb — mar csak az ismeretlenseg varazsaval is, de nem csak. A no ui. — magyar. A ferje bangladesi, es Angliaban elnek. Kivancsi lennek, mibol valtott (vallast), de talan mindegy. Biztos nem volt igazan hivo (torlesjel alatt) soha, abbol az ember nem fordul ekkorat.
Mindenesetre ha igy, ha ugy: hiteles embernek ereztem a temaban. Looking forward for the continuation.

Gemutliches Beisamensein

Lehet, hogy hasznaltam mar itt ezt a kifejezest: Celjeben tanultam, az egyik esti program szerepelt igy az orarendben. Æs håt a tegnapi aztån igazån ilyen volt. :-)
Egy templomban (!) vacsoraztunk (nem kiserletezem a helyi ekezetekkel inkabb, bar az æ æppen a helyæn van): a templom terebol le volt valasztva egy sarok, de a nagyobb se igen emlekeztetett a „normalis” funkciojara (csak kivulrol, de ugy nagyon). A vacsorat nehany dan resztvevo keszitette el, mig mi bolyongtunk a varosban, volt virag, gyertya, minden, ami kell.
Az asztal tulso vegen valami hihetetlenul erdekes beszelgetes bontakozott ki a holokausztrol es kapcsan egy dan, egy holland es egy nemet kozott.
Aztan el kellett mennem mosogatni, de kinn a konyhaban se volt semmi a hangulat: Bogdan, a roman srac megallas nelkul nyomta a kulonbozo enekeket spanyolul, angolul, olaszul...
Hazafele a buszmegalloban Lukas meselt kicsit a szlovak kormany(v)iszonyokrol... Raneztem Andrew-ra (GB), es arra gondoltam, mit gondolhat ezekrol a magukat parlamenti demokracianak hirdeto es tekinto banankoztarsasagokrol...

Ma eddig egy rendkivul izgi eloadasunk volt The Constitution of EU — Is there any space for God? cimmel. Vajon miert nincsenek katolikusok a CEC-ben?

Mas: megneztem, mennyit koltottem el tegnap egy tonhalas baguette-re es egy tejeskavera. De inkabb nem arulom el... :-(

Halalbuntetes-ellenes vilagnap

Most csak ennyi, de kozben protestansokat tartoztattak le Belorussziaban, itt pedig ismet elokerult valami gunyfilm Mohamedrol... Mert nem birnak nyugodni a nepek?!
Kellene csinalni valamit ennek kapcsan 1½-en. Illetve 10-en, csak a danok a 0 helyen a ½-et tartjak a billenyuzeten.

Ko:bnhaun :-)

Eso elott, eso utan (eso alatt): Koppenhaga yeah. :-) Volt benne egy parlamenti latogatas (az az erzesem, hogy Ny/E fele haladva a parlamentek egyre kevesbe veszik komolyan magukat: itt pl. semmifele security controll nem volt; kepzeljuk csak el ezt Tbilisziben, Bukarestben vagy akar csak otthon...) egy max. 35 esztendos kepviselo lanykaval (spokesman for the church relations); aztan a „tuloldal” kepviseleteben egy lelkesz ficko (representative of the Danish Lutheran Church in the World Council of Churches) az evangelikus katedralisban. Majd vaporettozas a csatornakon — nem is lett volna vele semmi baj, ha nincs irgalmatlan huzat, es kicsit tobbet hallunk a guide-bol.
De most muszaj raneznem az MNO-ra (nem is annyira az otthoni, mint inkabb az itteni esemenyek miatt), szoval az esterol majd legkozelebb.

Ujrairt

Az elobb kifejtettem, hogy nem tudok eletet verni a fenykepezogepbe (helyesebben kapcsolatot a fotomasina es a szamitogep koze), pedig megis.

Igy aztan a varos, a templom es az iskola official website-ja utan (amelynek a jobb folso sarkaban eppen a kollegium lathato, ahol lakunk) ideteszek Nektek egy kepet a temetorol, mert mar-mar veri az angol tipust.

Az, hogy a szoveg ala keruljon, meg odebb van... Most megyek filmet nezni (Adam´s Apples).

Nehany szo a dan gasztronomiarol

Az itteni etetesunk tukreben, persze.
Reggelire muzlifelek vannak, egy nagy talban joghurt, es feher meg barnacukor. Valamint kenyerfelek meg egy kicsi, „suru” (ertsd nem az az otthoni vizes-) zsomle — es altalaban mindegyik meleg. Ezekhez lekvar dukal. Nem tudom, hogy bolti-e, de finom. Ja, meg sajt is volt, valami fel asztalnyi szerkezettel lehetett lapokat vagdosni belole.
Aztan kave: tegnap sutivel (csokis meg nemcsokis piskota), ma darabolt uborka (!) æs gerezdelt narancs volt melle. :-) A kave egyebkent hosszu, amit en kevesbe kedvelek, viszont nem fenyeget a szivdobogtatas legalabb. (Persze itt is tartom magam a min. 1:1 aranyhoz a tejjel. Ami 0,1%-os amugy... es igy sem vizizu.)
Az ebed is svedasztalos, mint a reggeli: salatak (jobbara reszelt kaposztafelekbol), kulonb-kulonb ontetek, sajtok, mezes dio, halfelek, sonka...
Delutan van meg egy „more coffee” cimu szunetunk, aztan vacsorara tegnap fott hus volt, szosz, krumpli es salata.
Aztan vannak szamomra igazan meglepo dolgok: pl. diot, tokmagot es szotyit ugyszolvan barmibe kepesek tenni a salatatok a sutiig. Es ha „sweet is reallz sweet in Bosnia”, as the Sarajevo guide told us, akkor sweet has really not too much to do with sweetness in Danmark. Gondolom, ez is a Peter-fele eszak-del tengely menten valtozik. :-)
De akarhogy is: bejon nekem az itteni taplalkozasi hagyomany.

Csuda

ez az orszag, vagy legalabbis ami keveset eddig lattam belole. Pl. van elovarosi-kornyeki tomegkozlekedes ejjel 1-kor. Es kb. minden a kilincsnel bonyolultabb gepezet maskepp mukodik, mint kb. barhol, ahol eddig jartam (ideertve Gruziat is).
A szelektiv hulladekgyujtesre meg kiterek, csak hadd ne most. A temetorol meg talan kep is lesz, csak tudjak venni valahol elemet, mert a telepet persze elfelejtettem. Ahogy a szoknyamat, a telefontoltot, a furdos papucsom es a kisollot is. No comment.
Viszont a nap ket mondatat mindenkeppen megosztom most Veletek:
"Church is institutionalized conflict."
"Me, as a German, speaking about genocides... (I wanted to say I am quite used to it, but...)"

Megy a hajó, irány észak

fütyülnek a tengerészak.
Illetve hát megy a repülő, és fütyülnek a pilótákok, de sebaj.
Legközelebb valószínűleg már Koppenhága tájáról írok.

4 óra

Tegnap asszem kicsit túladagoltam magam koffeinből, úgyhogy h3-ig gond nélkül dolgoztam. Meg is lett a tananyagfejlesztés, meg a Zöldsziget is majdnem (értsd megcsinálható mennyiség maradt mára. Miután kialszom magam, persze..).
Amúgy pedig úgy kell minden hüje budapestinek. :-P Nálunk legalább az ötből 3 lehetséges polmes rosszabb lett volna a megválasztottnál. :-7 Ő ugyan „egy háztartás költségvetésével sincs tisztában, nemhogy a faluéval” (by édesanyám), de na.
Megyek haza aludni. És közben jó emlékezetemben forgatom a tegnap délelőtt szentendrei-vörösvári juditos-balázsos óráit. :-) De erről most tényleg nincs kapacitásom többet írni.
Olvassátok el (vagy hallgassátok meg, csak nem tudom, működik-e) a köztársasági elnökünk tegnap esti beszédét. ha valami, hát ez korrekt.

Nők Lapja

Itt is meghirdetem: kb. 1970-től '80-ig kb. teljes sorozat Nők Lapja vihető el tőlünk bármikor. De édesapámat ismerve a kárpát-medencei kiszállítás is megoldható. :-)
Különben Pomáz, az édes, egy rémes tegnapi rohanás után (20 perc összepakolni, lezuhanyozni és kiérni a vonathoz; ennek folytán lenn is maradtak azok a dolgaim, amik a tananyagfejlesztéshez kellenének...).
Megjártam Szentendrét is, persze nem volt nőgyógyászat. De vettem magamnak zsebatlaszt, mert a múltkori gyömörei kalandozás bizony megmutatta a zsebtérképem (Mo. A/4-esben...) korlátait. És megállapítottam, hogy Szentendre azért így fél Európa (bár mégoly felületes) bejárása után is az marad, ami.
Este fölavattuk a renovált elsővilágháborús emlékművet a Hősök terén, utána meg társasoztunk egy jót a cserkészekkel. Pizzával, naná. :-) És örültem, mert nem vált parttalanná az egész.
Ma meg persze zöldszigetelnem meg tananyagfejlesztenem kellene, de nemigen fognak menni...

Teljes a káosz

A vezetésről most éreztem először, hogy menni fog. Nem holnap, de fog.
Aztán vásárolgattam, fölbuzdulva azon, hogy tegnap megint jóval több lé volt a számlámon, mint lennie kellett volna (apropó, tegnap „kerestem” 5000 forintot 10 perc alatt — de ezt majd ha lesz időm), közben kerestek telefonon, de a lelkes-gép ugyebár nem ismeri föl a hívókat, de be nem mutatkozott senki...
És most mindjárt jön Markus meg a püspök, és valahogy kevés kedvem van hozzájuk. Bár az angolul beszélés talán lelkesíteni fog kicsit.
A dél utáni IC-vel pedig haza.

Telefon-mizéria

Az történt, hogy kölcsönadtam a jó kis kártyafüggetlen telefonom (az orange-os kártyával együtt) Iminek, aki holnap indul Marosvásárhelyre konferenciázni Verával.
Előtte megmutogattam neki a menüt, hogy hogy találja meg benne a számom, hogy tudjon nekem sms-t írni, stb., stb.
A kezembe nyomta a saját pannonos gépét, majd el.
Én meg, miután beleügyeskedtem a kártyát, rájöttem (jó, rávezettek), hogy az összes számot a készülékben tárolom. :-7
Így tehát teljesen nyugodt lélekkel tudom itthagyni Petinek a SIM-kártyám, hogy legyen mivel szerelnie az orgonát a Dómban (ti. két katolikus telefonnal, CB-ként). És gyakorlom a függetlenséget.
Meg a középtávú memóriámat is edzhetem, mert ugyebár az összes emlékeztető is Imit fogja emlékeztetni...

Különben a napot Újszentivánon töltöttem, és jó volt nagyon. Ahhoz képest meg, hogy mennyire semmi ötletünk nem volt a tananyagfejlesztésre, különösen. A végére teljesen összeállt a kép. Más kérdés, hogy még ki kell dolgozni... lehetőleg szombatra, bár talán érvényes a határidőt követő első munkanap szabálya... de keddig még a Zöldszigettel is végeznem kéne. És ha holnap stoppolok, az ugyan + 2000-2500 Ft, de -2 óra gépidő. Meggondolandó.
Ráadásul akkor ma kéne összepakolnom. Ez asszem döntő (ellen)érv.

Puszika

Na, ettől égnek áll a hajam. Az előbb is hallottam a könyvtár aljában (rendszerint émelyítően édeskés hangszín társul hozzá, bár ez ezúttal elmaradt — nyilván véletlenül), és ismét kedvem lett volna nekiugrani az illetőnek.
Hát, nem vagyok valami toleráns újabban.

Reggeltől délutánig nyomtam a Zöldszigetet, de ha belegebedek, se készül el a hétvégénél előbb. Ciki, de így, hogy kb. rajtam maradt a karitatív fórum, már lelkierőm se sok maradt, nem csak kapacitásom.
És ott lenne még a tananyagfejlesztés, de mint mindig, most is a Talentum az utolsó a sorban. :-(

Ötre bejöttem Köztes-Európára, csendes esőben, jó illatban indultam, aztán rázendített, de így se volt vele semmi bajom.
Az óra elmaradt.
A drapp fölsőmet befogta a piros esőkabát.

Most megírok még egy levelet a fórumról pár cégnek, akik kérték, aztán takarítás a Lelkesen, majd katekézis. Jó Danit hallgatni, kíváncsi vagyok.

Ro-mánia

Egy fotópályázat díjazottai: „Ezt láttam, ez tetszett, ez fájt” Romániában, turistaként.
Gabssy jobban, beszéltem vele reggel. De még csak átmenetileg, ha éppen beinjekciózzák.
Megyek vezetni. Nincs kedvem, és ez nem fog javítani a teljesítményemen.

Legmagasabb iskolai végzettsége: egyetem

Ez az elmúlt hetek egy meglepő érzése-tapasztalata volt. Ennél többet ugyan továbbra sem érek vele, de na.
Aztán.
Gabssy éppen kórházban, vesekővel. Jaj.
A püspöki hittan határozottan biblikus előadás képét öltötte, és egyedül az menti, hogy a bácsi érthetően fogalmaz, és jó csevegő. Meglátjuk.
Tanatológiára eljött a kedves Dudits, és hátha megleli a helyét. A karitatív fórumot is mondtam neki, azt mondta, fölírja, és köszöni.
És a napokban függvényeket rajzoltunk és elemztünk Julival. És rettenetesen élveztem. :-)
Ibolyácskát pedig Isten éltesse!

Hatékony és csendes

Olyan nyugis napjaim vannak mostanában, hogy csak még. És már nagyon kellett.
Ma reggel misén voltam (jól elkéstem, hát persze — nehéz megszokni, hogy egy percen egy busz, és így 10-15 perc is múlhat), utána reggeli majd ücsörgés; lámpásbolt; régi albérlet (bakker, alighogy kitettük a lábunk, lecsempézték a bejárat környékét); Kriszta és tananyagfejlesztés; okmányiroda (még csak papírért); Paffy... Jó sokat szövegeltem neki, néha már-már elszégyellem magam, hogy mit össz bírok beszélni. De legalább nem nagyon nyavalyogtam.
Otthon mexereltem a Tukánt (értsd beletettem az új kompakt fénycsövet és visszacsavaroztam a dolgokat), és nekiláttam a balkáni fotók sorbarendezésének.
Mindezek után moziban voltunk Julival, egy nagyon kedves magyar homelessfilmet láttunk, a Randevút. Olyan lélekmelengetős fajta, éljen-éljen. (Plusz vidámság, hogy a főszereplő srác pár évvel alattam járt a gimiben.) Majd még egy nagyobbacska mckávé, és most itt ülök, és gyepálom a gépet.
Most meg még egy taizéi, és utána kicsit folytatom a rakosgatást a szobában.

Régi-új béka

A lenyelendő fajtából. De a tiszta víz a pohárban, az már 3/4 siker.
Szóval kapucsínóztunk (! — igen, így kell írni, cs-vel, de 1-gyel) Edóval az A cappella teraszán. Lassan megszabadulok szegény Manuel Böck emlékétől, Isten nyugosztalja.
Közben zajlik a ZSz-projekt, a korrektúrafolyamatot egyre kevésbé tudom követni, viszont lelkesít, hogy árat kell képeznem hozzá. :-)
Este közvez-találkozó utána vacsorával. Kicsit tartok tőle, mint mindig minden efféle megmozdulástól. Túl sok a negatív visszajelzés (a pozitívakhoz képest).
Végezetül pedig a nap legnagyobb fegyverténye: felszámoltam az eddig a szoba végében lapuló, utolsó két kartondobozt! Egyelőre ugyan még csak a cucc töredéke került a helyére, a többi szép egyenletesen beteríti a padlót... de én már látom a Rendet.

Vezettem

Annyira nem volt szörnyű, mint vártam, de azért jól kiestem belőle. Már ha mondhatok olyat, hogy valaha is benne voltam...
Aztán: Délmagyar-cikk a tegnap estéről, benne Lecskés Kaci fél mondatával. A tömeg nagyobbnak tűnt a hétfőinél (a Dóm tér úgy a feléig megtelt), és főleg sokkal szervezettebbnek. És ez jó.
Ja, és két napja végre jól és eleget alszom. Ennek megfelelően pedig nagy baromságokat álmodom apró részletekbe menően. De miért nem ír az Álmoskönyv pl. buszról?! Vagy ami még furcsább, hó sincs benne, pedig azzal eleink is álmodhattak.

Egy tüntetés képei

By Ditte, itt.

Bili füle

Le vagyok törve. Ismét ugyanaz. Nem maradt más, mint hátrálni. Valahányszor meglátom. Csak sikerüljön.
Amúgy szép nap volt, délelőtt Zoli és Didák elcipelte hozzánk Juli ferences :-) íróasztalát, aztán még beszéltünk kicsit Didákkal, újságkorrektúra, plakátolás, egy esetleges FIKció-féleség... Élet. Érzem, (a)hogy vissza(t)érek a gyökereimhez, és éledek újra. Már a templom mellett eljárni is áldás, de szombaton voltam vezetésen az épületekben meg a téren, mézet kóstoltunk a klauzúrában, és az egész valami nagyon, nagyon jó volt. Lóránt remekül megragadta az evangelizációs lehetőséget, engem pedig a hely szelleme...

Nem volt szimpatikus a tüntetés

Szóval úgy lett, ahogy sejthettem volna: nemzetiszín zászlók mindenütt, „Ria-ria-Hungária!" kiabálások és hasonlók. És ezt nem szeretem. Az addig rendben van, hogy az én országomat ne vezesse egy ilyen ......................................., de a magyar-ságot ne rendeljük ez alá a kérdés alá. Nem vagyok hajlandó azt gondolni, hogy nem lehet magyar (ahogy mondjuk „jó ember") az, aki oda szavazott. És ilyen szempontból veszélyes hiba volt annak idején az a kokárdahordó akció.
Meg a Gyurcsány-koporsó is kissé túlment ma a jó ízlés határain.

A „püspöki hittan" jó lesz, ma még csak az óramegbeszélésig :-) jutottunk. Lukács evangéliuma lesz a menü. És persze kb. mindenki ismerős volt a Veni Sanctéról... Igaz, másutt eddig nem hirdették meg.

Amúgy meg jól pofára lettem ejtve Marosvásárhely-ügyben, persze erre is számíthattam volna. De sebaj, ettől aki ott lesz, még élvezni fogja.

Ja, a lakatot Melitta vitte el. :-) És közben szimpatizánsunk is akadt a házban, bár az ellenlábas a hangadó... Egyre izgalmasabb a helyzet.

Mindenki monnyon le

Áll a bál a fővárosban. De este én is kinézek a Széchenyi térre. Végre történik valami.
Annyi mindent akartam, de szorít az idő, megyek tanatológiára.
Este meg megnézem a püspöki hittant.

Álom-albérlet-szentelő (azóta nightmare)

Az a baj, hogy már nincs sok erőm írni. Pedig aludtam délután, majdnem háromnegyed órát a Mátyás tér füvén, Juli kockás takaróján, a napsütésben.
De valahogy mégis erősebben érzem most az elmúlt két éjszaka 3-4 órás „pihenőit”.

A buli nagyon, talán minden várakozásomnál jobban sikerült. Mi is beleadtunk apait-anyait, és a többiek is: Paffy a liturgiába (Stabat Mater latinul, magyarul és rossiniül), a többiek a játékba-beszélgetésbe. Laci hegedült is talán egy félórácskát.
A népek jöttek-mentek, úgy húsz körül lehetett a maximális létszám egyszerre. Sajnos elég homogén csapat, összesen ketten voltak a Lelkes körein kívülről (mindenki más lemondta), bár persze ennek is voltak előnyei (laza légkör).

És mert jó idő volt, a folyosón is éltünk, értsd beszélgettek páran, meg főleg: nyitva volt az ajtó.

És ez le(hete)tt a vesztünk, ui. egyszerre csak jött egy (naná, hogy távolabbi) szomszéd, és kiverte a balhét, hogy irgumburgum, kapcsoljuk le a zenét. Tapló volt (amellett, hogy nem is voltunk hagosak), mondta Juli, aki beszélt vele.

Éjjel még hazakísértük Cilit, és beszélgettünk Tamással, meg közben befutott Gábor, vele is. A reggel ennek megfelelően iszonyú volt ((a dőlt betű a Volt Szeretőm arckifejezését szeretné szimbolizálni: senkit nem láttam még, aki ennyi átérzéssel tudta volna kimondani, „iszonyú”)), de föl kellett tápászkodni, mert a főbérlő „8 utánra” ígérkezett Melitta ágyával.

Késő délelőtt fölhívtuk, hogy mi van, akkor közölte, hogy sajnos csak holnap délután tud jönni. No comment.

Gáborral megnéztük a Dalí-kiállítást, zsúfolt volt, de érdekes. Szegéyn a vizuális kultúrám, nagyon... :-( Utána megebédeltünk hármacskán Gabssyval, majd én haza.

Melitta azzal fogadott, hogy ott járt egy bácsi, aki teljesen tárgyilagosan tájékoztatott bennünket, hogy megbeszélte ám ő a főbérlőnkkel, hogy még egy ilyen ramazuri, és fel is út, le is út. Melitta saját érzése szerint elég rosszul reagálta le, de én se tudom, mit mondtam volna (ő „tudomásul vette”). A fazon meg nézegetett körbe, szemlátomást kereste az üvegeket, csikkeket és részeg rajcsúrozókat...

A széria folytatásaképpen pedig Juli bringájáról eltűnt a ráakasztott lakat, azaz nem biztos, hogy ott volt, de igen erősen így emlékszem. A gépet betoltam az előszobába, és Flóri nagyon-versenyével jöttem el, de

kinek kell egy lakat kulcs nélkül?! És miért?!

A sorbanállás ára

Telefonon rendelve a novemberi mvhelyi repjegyhez még kb. 30% ügyintézési meg miegyéb költség járult, plusz mivel a számlámon nincs ennyi épp, még a készpénzes befizetést is kiácsoroghatom és -fizethetem az OTP-nél. Remek. (Miután a BB-nál közölték, hogy helyben csak ott vezetett számlára utalhatok. Ez is meglepett.)
Persze ez a költség megoszolhatott volna, de mivel a többi potenciális jelentkező impotensnek bizonyult a jegyszerzésben, úgy döntöttem, elintézem a magamét, biztos ami biztos.

Viszont lezárattam egy halom szemináriumom, nem is lesz olyan vészes az index-képem. Ennek persze az is az előzménye, hogy tegnap reggel óta valami százötven oldalt korrektúráztam, és majd' kifolyik a szemem.

Az orrom meg akkora, mint egy nagy sós uborka, lévén hulla dáthás szintén úgy két napja. Coldrex van, mézes gyógytea, C-vitamin intravénásan, és hamarosan Aspirin+C is.

Este meg lakásszentelő. :-) Díszvendéggel, amennyiben az éjjel valamikor még a bátyám is befut a Ferihegyről. (Miután utolsó utáni lehetőségként engem is megkeresett szállás-ügyben. No comment.)

Súlyos, de tartós

Nem tudom, milyen átlagom lesz hungarológián meg etikán, elnézve az utolsó pár félév teljesítetlen kurzusait, de na. Annyira nem is bír izgatni.
Amúgy megint túl sok dolog történt, mióta utoljára láttam netet, bele sem kezdek.
Ami viszont előrenézve lázban tart: a pénteki lakásszentelő. Maximálisan valami 26-an lehetünk, ami egy kb. 50 m²-es lakásban... Sok jó ember...?
Na, kitöltikézem végre az indexem.

Csaltal, esküvő és taposógép

Családi találkozó volt, sorban talán a negyedik, de nekem csak a második. És teljesen jól éreztem magam azzal együtt, hogy még ebből a harmincegynéhány emberből se tudnám pontosan mindenkiről, hogy hogy is jön a családba.
Rojtosra égettem a szájpadlásom meg a nyelvem a gulyással.
((Valami miatt egyfolytában hörög a hangfalunk, mintha vonalban lenne valaki, aki nem szólal meg. Rém idegesítő.))
És még (család)fa-mintás pólót is kaptunk, bezonyám.

A tegnapra visszatérve: ez megint 600 km volt 24 óra alatt, kezdem unni. Tényleg. Sopron felé eltévedtem vonattal (!!), értsd mivel Győrig nem volt kaller, későn tudtam meg, hogy a vonat másik végébe kellett volna szállnom. Hát éljen.
De 17:55-kor átöltözve ott álltam a templomban.
Összesen 4 autóval mentem (eggyel Pestig és 3-mal Gyömöre–Győrsz...–Csorna–Sopron), és mindenki abszolút jó fej volt, bár az elsőtől kicsit megijedtem. Elég zavarosan beszélt (hogy lásd magad előtt: öltönyös fiatal cigányember rózsaszín ingben), míg ki nem derült, hogy mindössze arról van szó, hogy lövése sincs, hol van Sopron. Aztán lassan az is kisült, hogy szabadkai származású, úgyhogy végül még ezt is elnéztem neki.
Ráadásul: nem volt trágár. Abszolút nem. Egyszer hagyta el a fogai kerítését valami cifrább a pesti csúcsforgalomban, de annyi. Meg a hírek természetéről is folytattunk egy jó kis eszmecserét.
Láttam a Wekerle-telepet, és tényleg jó hely lehet.

Az esküvőről talán párbeszédben.
(pap:) — Attila, nyilatkozzál Isten és az anyaszentegyház előtt: akarsz-e az itt megjelent Évához feleségül menni?
(Attila a szokásos lelkesültségével:) — Akarok!
A templomban halk kuncogás, részben az iménti vehemencia fölött is, azt hiszem. Részben mert én pl. addigra fogadtam be a kérdést...
Pár válasszal később.
(pap:) — Éva, nyilatkozzál Isten és az anyaszentegyház színe előtt: akarsz-e az itt megjelent Tamáshoz feleségül menni?
Ezt már komolyabb derültség fogadta, olyannyira, hogy mikor Vica szép csendesen fölvilágosította az atyát (legelöl álltam oldalt, jól láttam mindent), az a bajsza alatt így folytatta:
— Ugyan hibáztam, de itt megkötött házasságotokat érvényesnek minősítem, ...

A lakodalomhoz kevés kedvem volt, d azért csacsogtunk jókat: láttam pl. Izát mindháromszor :-), és ott volt Berni, B. Erika, F. Móni, Anett egy kedves fiatalemberrel, Csiszárék. A végén Ivánéknál aludtam, Iza ugyan elment reggel fél 5-kor (tanítani...), de a tesóival (ikrek lévén a korviszonyok nehezen értelmezhetőek) is jól elvoltam reggel.
És közben újra eszembe jutott, hogy Iza egyike volt azoknak Szegeden, akikkel mindig szerettem volna jobb-ban, valami kicsit közelebbi viszonyban lenni. Aztán sose léptem semmit, és most nincs is lenn. (könnyű sóhaj)

Itthon meg — dinamikusan fejlődő háztartás vagyunk — a konditerem újabb darabbal gyarapodott, jelesül egy lépcsőzőgéppel. Nem egészen olyan, mint a filmeken, de azért vicces. Időbe telt, mire rájöttem, hogyan is kéne csinálni, mert a súlypont-helyezgetés nem tűnt valami izomgyúró megoldásnak, de aztán nagyjából megleltem a ritmust. És el is égettem 14 perc alatt 68 kalóriát...

Az ÁNTSZ behívott nőgyógyászati ráxűrésre. Felnövök mégis...?

Csak gyorsan

Úgy fest, amit 6 évig mindig megúsztam, most bekövetkezik: beszélnem kell a beiratkozó elsősöknek a BTK-n. Persze csak egy teremnyinek (esetleg kettőnek), de akkor is. Merthogy bőven nem vagyunk a 4 teremre nyolcan, ahogy az ideális lenne (egy mesél, egy oszt).
Mindenesetre személyiségfejlődésem egyik fontos pontja lesz, ha tényleg.
Aztán meg ma még be kéne nézni a ferencesekhez, nincs-e egy fölös íróasztaluk meg esetleg pár szék; nászajándékot kéne néznem HeAttiláéknak, lábtörlőt otthonra, fényképalbumot egy budapesti eskvőre...
És holnap (is) drukkoljatok, mert minden bizonnyal stoppal indulok Sopronba. Kb. 5500 Ft lenne IC-vel, vagy szűk 7 óra anélkül.

Eddig jó volt

Most aztán kaptam egy mailt, amitől esment fölment a pumpa. De sebaj, majd elmúlik.
Ma talentumozás volt, jó cég is az, amelyik a mórahalmi fürdőben ünnepli a tizedik születésnapját. :-) Előtte vásárolgatás, ragasztottam pl. filcet a székek lábára (közben jól összepillanatrgasztóztam az ujjaim, de még épp elváltak azért), azelőtt meg Lelkes-pakolás. 4 fickó nyomta a dómból lefelé, az elég agyrém volt; aztán meg persze a szétrakosgatás se félnapos meló.
És holnap valószínűleg még a BTK-n is szórólapozhatok, amihez igen-igen kevés a kedvem.
Viszont: szembetalálkoztam egy oktatómmal (aki ismeri: Nóra), aki köszönés után megkérdezte, hova forduljon, ha meg akar keresztelkedni. Úgyhogy együtt megyünk a Veni Sanctéra, juhé. „Dolgozik a Szentlélek", mondták a klubban. :-)

Hárman

Megjött Melitta, eltologattuk a szekrénysort, és tök jó lesz a szoba (ha egyszer kikerülnek belőle a cucc-halmok). És imádkoztunk is este, és az is jó.
Úgy tűnik, ebben a lakásban (vagy egyszerűen csak mostanában) elevenebben álmodom: a tegnapira nem térek ki, de ma is kerek történet volt Anti Francival, Julival, a túrabakancsommal meg egy sor majommal.
Most mindjárt LT, este meg homeless-évkezdés a MillKa teraszán.

És tényleg

Befutott az első jelentkezés a vásárhelyi segítő-konferenciára. Éljen.
Közben Petivel húzzuk egymás agyát skype-on, mért is ne... Miután fél órával ezelőttig a Tisza-parton halászlevezgettünk a Plébánia népével.
Na, veszek jegyet a Vázlat a Szentivánéji álomhoz-ra hétfőre (Alterra), aztán uzsgyi haza. Meglehet, hogy nekifekszem A Zöld sziget második, immár egészben vett korrektúrájának is — bár a földön tartott számítógép elég bizarr megoldás, szóval kb. hason kéne feküdnöm hozzá...

Hasznosnak érzem (ó Ádám,) magam

Szóval néztem egy halom repülőt arra az esetre, ha bevállalnék két konferenciát és egy filmfesztivált a következő két és fél hónapban. Egy Koppenhága meg egy Marosvásárhely azért beleférne, meglátjuk.
Másrészt népszerűsítettem két konferenciát a homelessesek között, jó lenne, ha valaki rákapna.
És most nagyon hatalmába kerített az utazhatnék, úgyhogy ideje hazaindulnom tényleg. Tiszta szerencse, hogy nincs hitelkártyám, mert a végén még le is foglaltam volna a gépeket. :-)

cím nélkül

Ha szerda este írok, az lett volna a címe: Nők a teljes idegösszeomlás szélén. A költözés kissé lepusztított.

Ha tegnap, az: New, sweet home, vagy: Szöszmötölni jó. A legfontosabb benyomásom a napról az, ahogy ülünk a konyhaasztalnál Julival, megy a rádió, és ő üveget fest, én meg olvasok. Jólesett.
(A könyv amúgy is profi, csak ajánlhatom mindenkinek. Igaz, két fejezet elég egy estére, mert tömény eléggé, óhatatlanul összekeverednek a dolgok a fejemben 70-80 oldal után.)

Ma pedig... Ha szenzációsra veszem, Fehér halál, utalván a lelkes-meszelés fáradalmaira. Ha békésre, akkor Misés-ülős, üvegvisszaváltós-cukrászdás-mozis péntek, ami szintén mind igaz (a film feledhető, legalábbis most valahogy nem kötöttek le az erényei, mint a műfajában szokatlan vágások etc.).
Megyek haza lassan, csak úgy garázdálkodom a PC-ben, már csak azért is, hogy ne otthon legyek — na, ez nem igaz, de hadd nyúzzam vele kicsit az érintett'. :-P
És itt összetalálkoztam Attilával, talán lassan utolérjük magunk, és ennek örülök.
És mondta, hogy VargaBé sem. Vagy is. És most valami csöndes jaj van, meg szívelszorulás a Többiekért, akiket nála jobban ismerek és szeretek.

Nem tudok aludni

és egyre lenyomóbb gondolatok kerítenek hatalmukba.
Pedig jó már volt ez, kicsit rakosgattam (Melitta híján a fürd?ben
leginkább), Julival egyesítettük a gyógyszerraktárunkat, Marcsival
lelkes-fotókat válogattunk (1997-2000), és még Szisszel is találkoztam
egy röpke órára. Este nagy nyugi volt, benézett Flóri, és az el?bb egy
kenyeret is kisüttem holnap reggel(i)re.
És most mégis egyre sötétebb.

__________________________________________________
Do You Yahoo!?
Tired of spam? Yahoo! Mail has the best spam protection around

http://mail.yahoo.com

Félelmetes

hangulati ingadozások között élek, ha Péterre hallgatnék, abba kéne hagynom a blogolást egy időre, hogy ne panaszkodjak. De nem minden panasz-ok, csak hol fent, hol nagyon lent.
Tegnap délután kb. háromszáz méteren lenyomtam egy tábla csokoládét. Majd hazamentem, és befeküdtem a kádba. A kettőből már az egyik is rossz jel...
Viszont az enneagram lenyűgözött, még ha kapásból valami nagyon gázost is támasztott alá: egy olyan felismerést, amely éppen pár órával korábban kezdett körvonalazódni bennem.
Mindenesetre izgalmas lesz ez az év. Mentek már tönkre barátságok irigységen... És nem vagyok mindig biztos benne, hogy van erőm harcolni — magammal.

Ez már marad így...?

A kérdés blogszférán túlra vezet–ne, ha hagynám.
Viszont itt vannak Muntsáék (a katalánok) képei a Durmitorból. Jajj, de mennék vissza!
Bár itt se rossz, kicsit dolgozgattam a cégért, és most legszívesebben aludnék újra, mert az éjjel valahogy nem pihentetett nagyon. Fölébredtem az esőre, meg fáztam is reggel fele — persze aki a teraszon alszik, az ne lepődjön meg ilyesmin. :-)
De napokon belül költözködünk, és még egy dobozt se szedtem össze...

Igen

Tegnap Melitta elfogadta a meghívásom szobatesónak. És ez végképp helyretette az életről vallott elképzeléseim.
A másik, hogy a hétvége sose vót még ilyen jó. A három este hatalmas lehetőség volt csapatot, közösséget építeni --- de most mennem kell leporellót hajtogatni.

Timi szandálját hoztam le magammal, és ez sokba fog nekem kerülni... :-(
Valamint lekéstem az utolsó vonat', úgyhogy ma éjjel végül Szegeden alszom (éljen a 11-es expressz busz -- persze csak szept. 3-ig van), de holnap kezdésre így is kinn leszek.

Villámlátogatás itthon

Asszem ott maradt abba, hogy megyünk dolgozni a hétvége előkészítésén.
Késő lett, mire lefeküdtünk szerdán, és közben még (éjfél táján) volt még egy körünk, mikor kitaláltunk, hogy csütörtökön reggel a megjelenni készülő 3 új közvezzel mégsem megyünk ki (ebédünk se lett volna Zöldfáson), hanem maradunk a klubban... Részben rossz érzés volt, hogy megint kavarunk, részben jó, hogy három perc alatt tudtunk módosítani a programon Nórival meg Danival.
A nap jól sikerült, aztán estére elővett az idegesség, hogy nem tudom kezelni a megváltozott helyzet'... és ez tartott is tegnap ebédig. Megszakításokkal, mert olyan perc is volt, mikor azt éreztem, hogy nagyon tudnám én ezt csinálni — meg olyan is, hogy mindegy, hová, csak el innen.
Aztán sétáltunk egyet Paffyval, és közben lassan helyreálltak a dolgok. Kicsit patetikusan vagy túlkomolyan hangzik, de az fogalmazódott meg bennem, hogy új alapokra helyeztük a kapcsolatunkat. Megint mérhetetlenül hálás vagyok, hogy olyan emberekkel vagyok körülvéve, akiknek a szemébe tudom mondani, ha bajom van. Akár velük is.
A délutáni szünetben leveles-a-májust meg kerek-a-káposztát játszottunk Cili ötletére. Nagyon jólesett. Holnap jön a révészlegény... ;-)
És hatékonyak voltunk, talán kicsit túlságosan is. Két évre elegendő programot írtunk össze... Majd húzunk a naptár összeállításakor, azt hiszem.
És jót énekeltünk-társasoztunk-beszélgettünk este. Kellett már a lelkemnek.
A testemnek talán kevésbé, mert 2-ig nyomtuk, és ma hajnalban (jó, n7-kor) indultam fölfele, Paffy szerencsére be tudott vinni a vonathoz. Nórival találkoztam a Szerájban, és beszélgettünk, mintha nem egy éve találkoztunk volna utoljára, hanem a szokásos pár hónapja.
Itthon lucázás meg Gáborék, sebesen, mert 3-tól már Zsuzsi és Peti esküvője. Minden sallang nélkül, fesztelenül, csupa ismerős között. Kár, hogy a cserkész-körökből újabban így kiestem.
Ezt hagytam ki Szegeden — valami azt súgja, a jobbik részért... :-)

Berci gyógyít

No para, megoldódik majd ez is (ez önreflexió volt).
Kinn voltam Újszentivánon, és BÁgi ugyan nem tudott sok okosat mondani (mit is mondhatott volna), de nagyon együttérzően tükrözött, és sütött finom muffint, és közben berciztem is picit, és az is jólesett. ((Ha most — életemben először — rám tör a „gyereket akaroook!” c. hiszti, akkor mexívom. De csak nem. :-) )) Meg nem is volt egyoldalú az egész, szóval én is hallgattam BÁgát, és ez minőségi különbség esetleges egyéb lélekkiöntögetésekhez képest.
És dél körül találkoztam Papp p-vel, akit vagy fél éve nem láttam, és kicsit elbeszélgettünk. Beesett Laci is, teljesen jókor, mert mindenfélét meg tudott mondani Moholról meg Adáról, ami kellett P-nek.
Aztán erről eszembe jut egy kicsit kiábrándító tegnapi találkozás valakivel, akivel kb. harmadszor játszom meg (OK, 7 év alatt), hogy iszonyatosan várom, aztán megjön, és... hát, mindenesetre valahogy másképp üdvözöl, mint ahogy elképzeltem. De mivel már okosodtam kicsit (OK, 7 év alatt), már könnyebben túlléptem rajta, mert már tudom, hogy az emberekben sok van azon túl is, amennyi látszik. (Ugye, milyen okos vagyok? Ez hosszú tanulási folyamat eredménye ám!)
A lényeg az, hogy az illető ma megjelent a Lelkesen — engem meg lekötött más. Szóval 1:1. :-(
De most összességében jó kedvem van, bár vár még egy s más (szokás szerint el nem kapkodott...) munka a hétvégéért. De megcsináljuk Nórival, és jó lesz.
Kiáltom: minden jó! Mindenhogyan jó!

Csak szóljon, aki szembetalálkozik egy nekem való (fél)állással. :-)

Csak egy kicsit romlott a helyzet

Nem tudom, hogy van ez: tény, hogy három hetet külföldön töltöttem, de azért úgy örültem volna, ha egy olyan apróságról, mint hogy a hétvégét nem pénteken, hanem csütörtökön kezdjük, valaki értesít (mint afféle csekélyértelmű szervezőt). Végülis nem fontos, mert az új közvezekkel úgyis akkor ültünk volna össze, de... miért érzem, hogy kutyába se vesz senki?

Szeged, híres város

Hát visszajöttem... nem volt jó. Eddig nem írtam, de elég kemény napok köszöntöttek rám: alighogy egy álmom (a Balkán) teljesült, szembetalálkoztam azzal, hogy egy másik, kicsit "komolyabb" mindörökre veszendőbe ment. Ez lett volna az álom-állás.
Próbáltam túltenni magam erősen, talán valamennyire sikerült is, amikor tegnap este Juli ellelkendezte, hogy ő viszont kapott egy majdnem-fél állást -- a változatosság kedvéért egy olyan helyről, ahol alkalmasint én is szóba kerülhettem (volna).
Egy szó mint száz, egy héten belül két számomra viszonyítási pontként tisztelt ember talált könnyűnek.
Ráadásul két olyannal szemben, akit szeretek, és akivel ezért ebben a helyzetben még kevésbé tudok mit kezdeni.
Elemi erővel érzem a fölöslegességem és a semmirevalóságom.

4000 km

Összeadtam az elmúlt három hét útjait: valamivel több, mint 4000 km jött ki...
Irány Szeged. És félek.

Verseket olvastam

Bementem ma a Margit hídig a fotókért, és a héven a 111 vers Kolozsvárról-t olvasgattam. Olykor félhangosan. :-) És jók nagyon. Többször kéne ilyen félórákat adnom magamnak.
Ja, tegnapelőtt este befejeztem a Macska a zongorában-t, és mindvégig remekül szórakoztam rajta. Kíváncsi vagyok, Luca is Pöttyös könyveken fog-e fölnőni. :-)
És közben ott volt még a Kerék alatt Hessétől, ami korántsem szívderítő, de arra, hogy néha kikapcsoljon a balkáni road-movie-nkból, tökéletes volt. És Hesse nagyon tud írni, mielőbb kézbe kéne vennem valamit még tőle.
Különben persze még valamelyik román vonaton rájöttem, hogy a Híd a Drinán-t kellett volna elvinnem... :-( De majd ha egyszer Szerbiát veszem célba. :-)

Béláék el, Timiék holnap jönnek, azaz Gábor csak a hétvégére. Én meg fordulhatok egyet Zöldfásról szombaton, éljen. Szívesen maradnék Zsuzsiék lakodalmán is, de tudom-érzem, hogy ha most nem vagyok ott nagyon, amennyire csak tudok, a Lelkesen, akkor az egész év kicsúszhat. Azt pedig nagyon nem szeretném.

Béta

Valahogy félig-meddig véletlenül átrakattam a blogot a BloggerBétára, a változások egyelőre inkább jók, mint rosszak, de nyugtával dicsérd. (Ez volt az egyik jelmondatunk Miklóssal. A másik az, hogy elég a napnak/percnek a maga baja. Asszem, ezzel a két alapelvvel mindent ki lehet állni a Balkánon. :-))

Itthon nagy családi hepening, itt vannak a fél(?)évente látott nagybátyámék, és a szüleim is csak tegnap este estek haza Erdélyből. Ma a Mesterségek Ünnepén voltunk benn a várban, gyönyörűséges dolgok voltak, ott is hagytam egy fél vagyont (mentségemre: javarészt ajándékokra). Végre jólesett a böngészés (vö.).

Temesvárról meg kaptam tegnap egy szépséges nyakláncot. Olyan fajta, amit tudni kell hordani, és nem tudom, nekem hogy fog menni, de erőst kíváncsi vagyok rá. Itt a cég, természetesen az enyémet nem találtam meg képben.

És éljen a kicsi Kincső! (A szülei voltak évfolyam- és bringástársaim gimiben.)

Back home

A lehető legkonvencionálisabb hazautat választottuk: tegnap este fél 9-kor fölültünk a Szarajevó–Budapest vonatra. Mostanra annyira lepusztultunk (elsősorban, de nem csak szellemileg), hogy ez volt a legjobb választás. Egyszerű, relatíve kényelmes (Boszniában még tele volt, de aztán Pécsig 4-4 ülésen nyúlhattunk el), és szintén relatíve nem is drága (Pécsig 66 KM = 33 €), legalábbis ha levonjuk azt a kb. 12 €-t, ami elment volna szállásra.

Hanem azért Szarajevó megérdemel még pár szót.
Először a hostelről. Ebbe mentünk, mert ide vitt a taxis, és ezt nem ajánljuk. Részben borzasztó felkapott (folyamatosan nyüzsgött benne két-három újabb jelentkező), de ez még nem lenne baj, viszont nem volt dormitory-juk, csak private accomodation — 10 helyett rögvest 12,5 €-ért. De még ez is hagyján, mert a buszon Miklós megismerkedett egy francia–olasz párral, ők jöttek a másik szobába.
Azám, de mikor fölértünk a hegyre (a kocsi épp lerobbant, szóval „ten minutes walk” — éppen csak fölfelé egy saccra 10-12 fokos emelkedőn a négy órai negyven fokban — jó, ebben volt most némi túlzás), derült ki, hogy az nem ám a másik szoba, hanem egy másik, merthogy volt egy harmadik is, méghozzá lefoglalva 3 embernek.
Na, aztán csak nem balhéztunk rajta, de a miénk lett az átjárós szoba, és csak a latinok kedvességének tudható be, hogy nem nagyon mászkáltak át, csak ha nagyon szükséges volt.
Az éjjel beesett a három további figura is, jó hangosan. Reggel olyan viking-formának tetszett az egyik srác, de csak a köszönésig jutottunk velük. (Ellenben a vécé fedelét sikerült eltörniük.)

Kicsekkolásnál Miklós megkísérelte megszerezni az útleveleink fénymásolatát azzal a szöveggel, hogy sehol Európában nem látott még ilyen eljárást hostelben.
Na, mi lett a válasz?
— You are not in Europe. You are in Bosnia.

Ennyit erről. Viszont a közvetlen szomszédságában van egy másik iroda, az barátságosabbnak tűnt. Csak arra nem tudtunk rájönni, milyen logika alapján nem fogadnak egyedül/többesben érkező férfiakat, csak nőket és párokat.

Szarajvó sajnos tegnap is Dienstleistungswüsste maradt (kb. „szolgáltatási pusztaság”), az egy Morica han-beli pincéren kívül nagyjából mind olyan mufurc volt, mintha legalábbis hatalmas szívességet tenne nekünk azzal, hogy olykor odanéz. Biztos nem szokás a borravaló.

A Bas-Csarsija (itt; mindenféle egyéb is) viszont nagyon bájos, zegzugos utcácskák végestelen végig boltocskákkal. A legnagyobb (?) mecsetben pedig olyan pompázatos vezetést kaptam (egyes egymagam!), hogy ha eddig bármi rosszat gondoltam volna a muszlimokról általában, azt most elfújták volna.
Képeslapok terén ez sem egy nagyhatalom, mi tagadás. De annyira azért nem rossz a helyzet, mint Luxemburgban.
Egy filmfesztes plakátot akartam hozni, de a turinformban nem volt fölösleges, leszedni meg nem volt kedvem. Pedig nagyon tetszik.


És akkor még a pályaudvarról a legfontosabbakat. Míg kerestük, találgattunk, monarchiás lesz-e — hát nem, ez már a Sarajevo Nova. Kint van a világ végén, az egyes villamosra érdemes fölpattanni, vagy végig a Tito (!) utcán, el a hegesztett szoborcsuda mellett, és még tovább kifele, a Holiday Inn után kell kb. fél 2 irányába folytatni, és onnan már látszik.
Kb. mint a szolnoki (bár annak azért nem ér a nyomába).
És ebben a hatalmas épületben nincs indulás–érkezés-tábla. De minek is lenne. Naponta 12 induló és ugyanennyi érkező vonat forgalma zajlik. Ebből 3 nemzetközi, azaz Horvátországba és/vagy Budapestre tartó. A szerbeket annyira utálják (gondoltuk), hogy Belgrádba se vonat, se busz nincs közvetlen.
Elég elképesztő.
Ami viszont nagyon vicces: a peronhoz vezető lépcsőre ki van téve egy tábla, hogy Sarajevo–Budapest. Lehet, hogy azon a peron' semmi más nem közlekedik?

A vonaton egy (boszniai) horvát lánnyal beszélgettünk, aki Zágrábban tanul gyógyszerészetet. Talán meg tudok beszélni majd egy találkozót vele a taizéi találkozón a télen. :-)

(Most viszont már nagyon unom a pötyögét, úgyhogy inkább nekilátok a felszerelés karbantartásának. A hálózsákot már kiszellőztettem, a szennyest kiborogattam, de csak egy adagot mostam, a többivel megvárom Erdélyből érkező szüleim. Viszont süttem kenyeret, és profi lett.)

Hihetetlen, de igaz: eljutottunk Szarajevoig

Azert hihetetlen, mert mintegy 10 orankba telt ez a max. 250 km. Hajmereszto ut volt osszesen vagy masfel ora varakozassal. Az elsot meg a hegyen nyomtuk le reggel, utana egy olyan pasas vett5 fol, hogy elkepzelni nem lehetett volna jobbat: a turisztikai miniszteriumnak dolgozik mindenfele orszagimazs-programokban. Most csak egy momentum a beszelgetesbol: azt mondta, Montenegro leginkabb azt nyerte a fuggetlensegen, hogy Szerbia bajai (pl. Koszovo) vegre nem rajta csattannak.
Utana a fouton alltunk ket rendor tarsasagaban, hadd ne mondjam, hogy nem allt meg senki.
Azaz csak a szarajevoi busz.
Viszont itt kell megjegyeznem, hogy ezen az uton rosszulletre hajlamosak csak daedalonnal probalkozzanak, mert a busz is igen rozoga volt, de amennyit kanyargott a kb. szekelyfoldi minosegu ut, azon terepjaron kivul barmi egyeb is halal lett volna.
Es mindezt du. 5-ig (11-tol).
Szoval delutanra pont olyan szetesett lettem, mint masfel hata minden nap...
Szarajevo szep, vagy inkabb talan hangulatos: hatalmas elet van, kulonosen a percek mulva kezdodo bosnyak–francia meccs miatt, elkepzelhetitek. A belvaros zsufolt es keleties, bar a varakozasiamhoz kepest keves a kendos no. Es persze sokfele latszik a haboru nyoma, az epuletek elegge hellyel-kozzel vannak restauralva.
Ettunk valami csevap-feleket, a kiszolgalas minosithetetlen volt (a pincernek ropteben kellett eldaralnunk a rendelest, el is maradt belole a salata; a pincerno pedig harmadszori keresunkre sem fordult felenk...) — bizzunk benne, hogy a nyelvismeret hianya tette.
A hostel kapcsan majd holnap. Es a vasutallomasrol is, feltetlenul.

Razglednica a napos Tara-volgybol

(Kisert Radnoti, mar Bulgariaban eszembe jutott a vastag, vad agyuszo, aztan a Crna Gora-i tengerparton lattam meg a razglednica kiirasokat... Szoval kepeslap, bar felek, kep-telen lesz.)
Szoval egyetlen rossz szavam nem lehet: tegnap reggelre kitisztult az ido, es az el-elvonulo felhokon kivul ragyogo ido van.
Szuksegunk is volt ra. Tegnap elobb kisetaltunk a Fekete-tohoz (a kepes sokkal nagyobbnak latszik, mint amilyen, de small is beautiful, as we know), aztan fel a pasztor kunyhojahoz (ja, kozben 1 eurot elkertek beleponek a nemzeti parkba), majd tovabb a jegbarlanghoz. Azaz kb. 2200 m-ig, csak ugy, kulonosebb keszulet nelkul. Fel 11-es indulassal este nyolcra visszaertunk. A taj nagyjabol a Fogarasra emlekeztetett (nyilvan azert, mert 2000 m korul ott voltam eleddig eloszor es utoljara :-)), de valamivel maszhatobbnak tunt az egesz (OK, nem volt rajtunk nagy zsak se). Szoval csak ajanlani tudom mindenkinek. A legfiatalabb, akivel talalkoztunk, 10-12 eves lehetett. :-)
Este meg elmentunk valami nagyon prima etterembe (ott kezdodott, hogy angol etlap es kivaloan beszelo pincerek), es ki-ki vermerseklete szerint ott hagyott egy-ket ejszaka szallasnyi lovet... Asszem, miota uton vagyunk, nem jartunk ilyen etteremben, azaz talan a gruz volt Varnaban ilyen vagy meg ilyenebb. Bar az ara biztos nem. De igazabol minden relativ, a magam 7 euros fogyasztasa otthon vszl. ennel gyorsabban is lemenne. A helyet, jaj, nem tudom, hogy hivjak, de szemben van a night clubbal (!), a varos hegyek felol nezve tavolabbi vegen. Es J-vel kezdodik a neve.
Miutan 11-ig elvacsorazgattunk (ismet hatosban, mivel a magyarok reggel hatkor elmentek turazni, megmasztak a Bobotv Kuk-ot (25xx m), es kesobb ertek haza, mint mi, igy inkabb az agyat valasztottak), abban maradtunk, hogy ma de. 11-kor talalkozunk, hogy valahogy szeret ejtsuk a Tara kanyonjanak. Amirol azota kiderult, hogy korantsem a vilag 2. legnagyobbja, ahogy nem is a Grand Canyon a legnagyobb de a maga 1000 m-es melysegevel Europaban azert minden valoszinuseg szerint viszi a palmat.
Ma aztan del is lett, mire vegre keritettunk ket taxit, de csak folvittek hat-het km-en, onnan meg kb. meg egy, es mar ott is voltunk a kilatohelyen (ertsd egy eppen olyan sziklan, mint a tobbi, csak valami fenseges kilatassal korbe :-)). Itt van egy kep, de mi joval magasabbrol lattunk.
Ugyan alig-alig fert a fejembe, hogy alattam 3 egymasra pakolt Eiffel-torony ferne el a viztol szamitva...
Kigyonyorkodtuk-fenykepeztuk magunkat, aztan Adelek lefele (!) (van autout amugy, alig egy ora alatt lekanyargozik allitolag barmilyen gepjarmu), mi Miklossal a varosba vissza gyalog, a latinok meg megvartak a visszarendelt taxit, es azzal jottek le.
Itt Zabljakban aztan bucsut vettunk a katalanoktol, ha szerencsejuk van, ma mar Trebinjeben alszanak. Persze hivatalos buszmenetrend hijan, amely termeszetesen itt eppugy nem letezik, mint a kornyezo allamokban, semmi sem biztos.
(Megjegyzes: Miutan Miklos megkostolta a Jelen pivot, azt mondta, ha ez izlik, a tobbi meg nem, akkor amogott valami eros emocionalis toltet lehet... Ki erti ezt? :-))
Holnap megprobalunk a park egyik sokadrangu utjan kistoppolni a bosnyak hatarhoz — keep your fingers crossed. Aztan Szarajevo, es talan autoberles egy napra, hogy beleferjen meg Mosztar es Jajce. Mal sehen.

Montenegro (ter)kepben

Zabljak

Ez itten a Balkan legmagasabban (jelesul 1456 m-en) fekvo telepulese, ahol az evi kozephomerseklet nem haladja meg a 8 fokot... Ma reggel ota esik, de igazabol keveset panaszkodhatok: reszben mert ez a 14. napunk, es a 2. esos, reszben mert pl. Budva hataraban ket perc alatt kaptunk stoppot, megpedig egeszen Niksicig, ami bo 100 km.
Mi azonban elotte meg meg akartuk nezni az Ostrog-monostort, aminek erdekessege, hogy sziklaba vajtak volt annak idejen, es igazan csudas kepet hozott rola az utikonyv.
Evegbol (eppen nem esett) kiszalltunk az elagazasnal a kocsibol (el ne felejtsem, a fickoval nem volt kozos nyelvunk, de azt azert frankon elmeselte, milyen baromi nagy gaz az iszlam terrorizmus a nyugati vilagra nezve... Amikor Srebrenicat kezdte emlegetni meg Karadzsityot, akkor kezdtem rosszul erezni magam), es kialltunk a maradek 8 km-re.
Perceken belul rakezdett az eso, es a kovetkezo 40 percben nem allt meg nekunk senki. Az elet viszont zajlott, emberek alltak ki esernyovel es csomaggal az ut tulso oldalara (minden stoppos gesztus nelkul), es ket auto is varakozott — ma se tudjuk, mire.
Ennyi ido alatt Miklos meg a cucca ronggya azott, engem vedtek a sarga cuccok (kabat + zsakra valo koponyeg), megis en untam el hamarabb (azt hiszem, a sotetet leginkabb). Igy hat idovel atmentunk a kanyar tuloldalara, es meg is allt az elso niksici busz.
Ott azonnal megkerdeztek, hogy Zabljakba tartunk-e, es megmondtak, hogy a kovetkezo busz 3-kor megy Niksicbol. Valamint, ami fontosabb, beszedbe elegyedtunk egy parossal „from Spain” (utobb kiderult, hogy katalanok), akik ugyanoda tartottak.
Niksicben megceloztuk az elso ettermet, ahol az elso asztalnal ulo parrol kiderult, hogy magyarok (!), es ok is a hegyekbe tartanak. Mi tagadas, kispalyasok vagyunk hozzajuk kepest: negy eve Albaniaban kalandoztak ket hetet, tavaly nyaron pedig Koszovoban toltottek part napot... Van meg hova fejlodni.
Az otven koruli pincer kivaloan beszelt angolul.
A buszt keresve pedig egy francia parossal ismerkedtunk meg, es aztan igy is kerestunk-kaptunk szallast nyolcasban 3 szomszedos hazban. Ez igen jo. Ja, meg az egyikben egy ujabb francia couple is megszallt, akik az elmult 4 napot a hegyekben toltottek, es meseltek is kicsit.
Jaj, de megint elore szaladtam, elobb a ketoras buszutrol: kifogyok a szepsegre valo jelzoimbol, de lelegzetelallito tajakon jottunk. Olyan volgyeket lattunk, hogy... hat, szohoz sem jutok. Csak hideg meg kod meg eso ne lett volna... Kb. 15 fok lehet idefenn.
Ja, es az utolso szakaszon, ami egy halamas fennsik, nepek szalltak le s fol szo szerint in the middle of nowhere. Furcsa dolgok tortennek errefele az utak menten.
A szallas popec, 6 euro/fo/ejszaka, 4,5-tol 8-ig ajanlgattak kulonbozo feltetelekkel. Reszunkrol az egy nagy kozos apartman is tokeletes lett volna, de hat a tobbiek nem holmi „just friends”, mint mi.
Es most megyek vacsorazni a bandaval.

Cetinje

(Csinaltam linket ide meg lejjebb is a cimhez.)
Ez a varoska a regi fovaros, kiralyi, puspoki meg miegymas szekhely — es ma mindennek sajnos arnyeka is alig. Kicsit szivfajdito.
Elkapott az eso, ugyhogy pizzaztunk egy jot egy kellemes foutcai helyen.
Megnezegettuk a fontosabb epuleteket kivulrol.
Vettunk kaparos sorsjegyet, de nem nyertunk vele.
Lefele stoppoltunk, pillanatok alatt folvett egy biztonsagi or.
Mas mar tenyleg nem jut eszembe a mai naprol.

Elkotortunk Kotorba

Ugy terveztuk, hogy stoppolunk (25-30 km max.), de az elso mondjuk hatot szegyenszemre legyalogolhattuk az ut menten, mivel vegig 1-1 savos, es egyszeruen nincs hol megallni rajta.
Aztan megittunk egy cappuccinot egy benzinkutnal, es utana fol is vettek baj nelkul. Vegul bementunk Tivatba, ott meg folpattantunk egy buszra, ami eloszor visszament oda, ahol masodszor kialltunk (gyakorlatilag a tivati repter kifutopalyajanak a folytatasaban), majd egy kanyar utan elvitt Kotorba.
Ugy fest, rovid tavra, ha nem megalloban szallsz fol, meg a buszon se kell fizetni.
Obol, ovaros (vilagorokseg, nana), templomok, sikatorok: filinges nagyon.
A buszpalyaudvar szinten, csak az egy kesobb letunt kor sokkal kevesbe kellemes filingjevel... Hullara lepusztult az egesz. Ami kulonosen vicces benne: egy napja itt lattunk eloszor cirill betuket. Ugy bizony, a menetrendben. (El ne felejtsem: a varnai vasutallomas! Popecul meg van csinalva, minden ki van irva angolul — kiveve a menetrend. Ott bizony bogaraszhatod a cirill betuket — vagy probalkozhatsz a rettenetesen misz informacios neninel. De mi az esetek egy reszeben inkabb a bahn.de-t valasztottuk helyette.)
Viszont Brasso ota eloszor beszeltunk magyarokkal, ket jo fej pecsi lanykaval (PTE EFK TO). Apropo, ugy tunik, hazank fiait csak a tenger tudja lazba hozni: Neszebarban hallottunk ezelott utoljara magyar szot. (Jo, egy-ket autot lattunk azota is. Persze nem vettek fol.)
Es ma estere itt Budvaban is lettek jocskan.

Budva, tenger, hegyek, meg amit akartok

(Valahogy nem megy ez nekem. Az elobb fel ora munkam szallt el, mivel lejart az idom, de erre a rendszer egy tetves hanggal nem figyelmeztetett... Ettol most ismet frusztralt vagyok, es tavirati stilusban fogok irni. Kulonben innen.)

Szoval ott tartottam, hogy Montenegro gyonyoru.
Budvaban van tobb kemping, sose higgy a borgo"zo:s rendornek (meg elkuldene 6 km-rel arrebb). A mienk 4 EUR/fo/ej (Kamp Anton).
A tenger huvos, es sokkal sosabb a keleti szembeszomszedjanal. Olyan lisztharmatszeru ize maradt utana a boromon.
Ejszakai elet van jocskan. Nappali is, de az nem olyan latvanyos. :-)
Netezo nem sok, azzal is vigyazni kell (l. fent).
Az ovaros kellemes, bar most semmi olyat nem tudnek mondani, ami megkulonboztetne a tobbi effele varoskatol. :-) Mindegyik az olaszokat juttatja eszembe. Azokat pedig szeretem nagyon. :-)

A mai kalandjainkat egy kovetkezo postban.

Tulelni Koszovot

Elmeselem sitty-sutty, aztan majd ki-ki megitelheti, mennyire vagyunk hosok. :-)
Szoval ugy kezdodott, hogy Ohrid–Szkopje, eso, tehat busszal. Jegyet a sofornel kaptunk ido hijan, egysegaras volt, vmi papirt is adott rola, de a helyiek szerint igy is a sajat zsebere ment.
Ez 3 ora.
Szkopjeban meg mindig eso. Nem tesz jot az amugy is nagyon semmilyen varosnak. :-(
Meg a buszpalyaudvaron utanakerdezunk a podgoricai jaratoknak, este tobb is megy, napkozben semmi. Hat jo, akkor nem alszunk meg, hanem lepunk meg az este.
A Nerezi kolostor meg belefer, taxival, persze, hosszu harcok aran (mert horribilis osszegeket kertek volna — menet kozben ugyan kiderult, h nem veletlenul, leven vmi 12 km-re...). A ficko fiatal es „piknikus”, egy Tito-kepet tart a muszerfalon, kezbe is adja: „The best man in the world!” A lapocska idei zsebnaptar...
A templom szepseges, a 80 dinaros beugrot elblicceljuk, odabenn meg vmi szertartas megy, talan keresztelo.
A taxist szerencsere ra tudjuk venni, h megvarjon, mert forgalomnak se hire, se hamva... Az utolso dinarjainkat adjuk neki odalenn.
A belvarosban meg lenne egy randevunk Rodnaval, aki vegul megsem jon. Az sms-eig egy shopping mall-ban boklaszunk, es a sors (:-)) meg keszpenzhez is segit: a Lush-ban veletlenul ketszer huzzak le a lovet a kartyamrol, uh cashback.
Irany a buszpalyaudvar, elerjuk meg a fel 8-ast. Ebbol nagy rohanas lesz, mert persze nem onnan indul, hanem a Holiday Inn-tol, de sebaj, csak-csak megvan. 25 euro Podgoricaig a jegy (fejenkent, nyilvan).
A busz meglehetosen avitt darab, de megnyugtat, hogy nok es gyerekek is vannak rajta.
A hatar 25 km. Csak a ket brit hatizsakos meg a mi utlevelunk erdekes annyira, hogy el is vigye a koszovoi egyenruhat viselo hataror. Gyorsan hozza: UNMIK belyegzo kerult bele.
Innentol kokemenyen figyelek, hogy valami rendkivulit fedezzek fol a videken, de semmi. Forgfalom van jocskan, a hazak meg a telepulesek kivilagitva — semmi izgalmas.
Az elso megallo Podgorica elott van, a vece kriminalis, de hat ez nem egyeni sajatsag.
A varost sajnos elkeruljuk.
A kovetkezokben meg 2x alltunk meg, eloszor kopszovoi egyenruhas rendor, 2.x nem tudom, ki, de o mar csak a magyar utlevelet vitte el.
Aztan visszahozta pecset nelkul. :-(
Montenegro gyonyoru, de most lejar az idom az open-air netezoben, uh megyek.

Elerni Ohridot

avagy Kanaanbol jelentjuk... :-)
Mert Ohridra egy bo hete ujra meg ujra ugy gondoltunk, mint A Hely, Ahol Majd (Meg)pihenunk, Mindent Kimosunk, Es Ingyen Lakunk. ((Ize, azok kedveert, akik — hozzam hasonloan... — eleddig nem hallottak volna Ohridrol: Del-Macedonia, az Ohridi-to partjan. Kb. Napoly magassagaban, mellekesen.))

Es most itt vagyunk. Igerem, visszaterek meg Bulgariara is, de most ez az uralkodo elmeny. Majd probalok tematikusan irogatni kisebb blokkokban, hogy az is megtalalja, amit keres, aki praktikus ismeretekre vagyik a regiorol ((Miklos folvetette, hogy linkeljuk be ezt a reszt az utazas.com Balkan-topikjaba)).

Szoval Ohrid... Ohrid egyszeruen meseszep. Az ovarosa vilagorokseg, allitolag valami 250 temploma van (ebbol kb. hattal talalkoztam eddig, hmm — igaz, Miklos mara folfedezte, hogy vszl. a hegy tuloldalan van a tobbseguk), szebbnel szebb kisebb-nagyobb ortodoxok.
Az uj reszben, nehany egigero szalloda kozott all az egyetlen katolikus: na, annak a szallasan lakunk. :)
Es akkor van meg egy hatalmas tava, aminek a szemkozti partja mar Albania. Korbe pedig olyan hegyek, hogy csuda. Plusz a felhok tegnap este: feherbol rozsaszinbe, lilaba, aztan kekbe mentek at.
Mindehhez pedig, igenbiza: nem turistaparadicsom. Azaz hat vannak nyaralok, jocskan, de tulnyomoreszt delszlavok, sot, gyanitom, macedonok. Eleg vadkeletnek van tekintve a kornyek, es eleg messze van a kovetkezo repter ahhoz, hogy a mindenutt jelen levo nyugatiakat tavol tartsa — es feltehetoleg addig ilyen a varos.
A zoldsegesnel azert szeretnenek at-atvagni, de ettol meg „Macedonia is not less safe than (then?) any other European country” (by fr. Sztyepan, akivel vegul csak nem talalkoztunk a ketnapos kesesunk miatt).

Barnulok

Hihetetlen bar (legfokepp nekem), de igy van. Persze tegnap reggel ota nemigen voltam zart terben a netezesen kivul :).
Ez azt is jelenti, hogy a vadkemping jol sikerult, baromian senkit sem zavartunk a tengerparton -- minket a zene annal inkabb, de na, azt is mexokja az ember, ha muszaj neki. A cuccainkra pedig vigyazott a palyaudvari csomagmegorzo.
Ugyhogy 7 korul egy jo kis tengeri csobbanassal kezdtuk (az a par reggeli ora a nyugdijasoke, ugy fest :)), amit kicsit bearnyekolt, hogy a zuhanyrol keson jottem ra, hogy nem megy. De azota is van bor rajtam, tul lehet elni a nem-zuhanyzast.
Utana palyadvar, furdoruha-elpakolas, cucc vissza (osszesen harmadszor, mar elegge utal minket a neni), es irany Neszebar. Stoppal, vonat nincs arrafele. De jol ment, odafele 2, vissza 3 korrel megusztuk (kb. 100 km), minimalis varakozassal.
Az ovarosba taxival mentunk be -- es elovigyazatlanul (semmi sarga kocsi vagy taxi-tabla), uh a foszer kepes lett volna 20 levaval (10 euro!) megvagni. Vegul Miklosban volt eleg lelekjelenlet, hogy 7-tel kiszalljunk; de a ficko egy darabig meg jott mellettunk, es rendorrel fenyegetozott. Mignem mi egy oldalso lepcson balra (f)el.
Nem tudom, ha mas elmennyel kezdjuk, mast mondok-e rola, de valoszinuleg nem. A varoska szepseges lenne, de olyan bazar-pofaja lett mostanra, hogy lepni alig lehet benne. "Rosszabb, mint Szentendre" -- summazta Miklos, es epp en is erre gondoltam.
Allitolag a vilagorokseg statust is meg akartak vonni tole egyszer emiatt. ((Most jol lelottem a poent, ezt irtam Gaborek kepeslapjara.))
Egy szo mint szaz, egy kebabozas utan eleg gyorsan menekulore fogtuk.
A parti oldalon (most Napos Partnak hivjak -- ja igen, Neszebar felsziget, csak egy utnyi foldsav visz be) valami felelmetes szallodaerdo magasodik. Rossz elkepzelni, hogy tiszta uresen all egesz telen... es hogy ugyanezert helyiek nyaron akarjak megszereni az egesz evre valot. De az is igaz, hogy "objektive", azaz a mi zsebunknek meg igy sem draga, es hogy masutt mindezidaig nem talalkoztunk olyan mentalitassal, mint ez a taxis ma.
Visszafele jol leesett a vernyomasom, nagyjabol beajultam az elso autoban -- nem szo szerint, de ugy elaludtam, mint akit fejbe utottek. Egy fel liter kola teritett magamhoz -- NB, a tej itt ismeretlen fogalom, nem csak kavehoz, hanem altalaban is, csak feldolgozott formajaban letezik; igy a kaveval inkabb nem kiserletezem. Kulonosen miota ma reggel Miklosnak is majd' kiugrott tole a szeme, pedig sajat megitelese szerint nagy kaves, es jol birja az effele megprobaltatasokat.
A kola utani fogmosas vegkepp helyre tett, ugyhogy mar a szenszallito tranzit csomagtere sem zokkentett ki a jokedvembol.
Holnap reggel irany Veliko Ternovo, a regi fovaros, alighanem vonattal. Plovdivot valoszinuleg ki kell hagynunk, hogy estere Szofiaban legyunk, mert vasarnap este mar Ohridban (Macedonia) var minker fr. Sztepan SJ. Meg az is lehet, hogy Szofiat is inkabb Macedoniabol visszafele nezzuk meg alaposabban, vasarnap meg beerjuk a rilai kolostorral -- de mivel a napirend orarol orara valtozik, ezekrol inkabb majd utolag. :)

Elszallt

Ugy fel oraja gepeltem mar az eddig kalandjainkat... amikor vhogy becsuktam az ablakot... es utana meg a vagolapra felretett ketharmadat is felulirtam vmi egyebbel... es most rettenetesen frusztralt vagyok.

Igy hat most csak az utiranyt irom ujra, esetleg a jarmuveket. Sorry.

Hetfo: Pomaz > Buda > Ferihegy > Recea > Mvh. > Brasso. (Auto > repulo > auto > stop.)
Alvas Miklos ismeroseinel.
Kedd: Brasso. Gyalog, libegovel. :-)
Alvas ugyanott.
Szerda: Brasso > Bukarest > Konstanca > Mangalia-Mangalica > hatar Vama Veche utan > Sabla > Balcsik. (Taxi > vonat > taxi > stoppolt kisbusz > menetrendszerinti kisbusz (maxitaxi).)
Alvas egy lepusztult hotelben a varos folott.
Csutortok: Balcsik > Varna. Elobb az albenai busz allt meg nekunk, aztan egy szemelyauto hozott (neki fizetni se kellett).

Es most Varna. Ami nagyon jo hely, egy lapon nem lehet emlegetni a vonatbol latott roman oldali tengerparti varosokkal.
Meg a nepet sem. Nyugodtabbak, csendesebbek, es sokkal jobban oltozottek. De mar a sablaiak is azok voltak, nem csak itt a nagyvarosban.
Es egy csomo skandinav turista van, meg sved es norveg konzulatus.
Sokat meg nem csinaltunk: bolyongtunk egy sort turinformot keresve, aztan kiderult, hogy a vasutallomason van. Kiirtak nekunk ket hostelt, a zsakjainkat bevagtuk a csomagmegorzobe, megebedeltunk (bosegesen, ezuttal donerbol meg palacsintabol), megneztuk az egyik hostelt, de sokallottuk a 10 eurot; es most itt ulunk egy irdatlan nagy netezo hodalyban, ahol csak a vece volt katasztrofalis. De "in Bradoman we trust", ahogy nemreg egy ismeretlen bloggernel olvastam. :-)
A linkeles eleg remenytelen, nincs talca a kepernyon, az Alt-Tab-ot meg meg nem tanultam ki elegge.
Holnap alighanem jovok ujra.

Visszaszámlálás indul

24 óra múlva már a reptéren leszek. :-) Most pakolás van, hatalmas elhatározásokkal (pl. hogy bele fogok férni a 70 literes zsákba, úgy értem, utánfutóval (= kis hátizsák) meg polifoammal együtt (tegnap abból is vettem egy kicsire hajtogathatót) — de közben máris kisebb kompromisszumokkal, mert a szokásos (max. 1 x fél araszos) neszesszerembe mosószerestül már nem fértem bele, külön viszont nem raknám a mosókencét, mert a hátizsákomnak van egy olyan hibája, hogy egyetlen „zsebe” van, a fejléce. Vagyis amit nem oda teszek, az után feltúrhatom a belsejét.
Szerencsére korlátoz a húszkilós limit is (repülő), bár azért azt valószínűleg amúgy se nagyon lépném át. Azért emlékszem még a Fogaras első kilométereire...
Amúgy meg még meg kell fordulnom egyszer Pesten is ma, mert tegnap végül nem jutottam ki az OKET-re (ellenben meglátogattam régen látott keresztanyám), így nem kaptam meg Gyöngyitől a Szegedről elhozott pléhbögrémet.
És közben odalenn is az utolsó órák Peti konferenciájáig...

Helyesbítés

Alig 8 óra 15 perc a legrövidebb vonatút Várnától Szófiáig. Az előbb bolgárosan írtam a menetrendbe (Sofija), amire az útba ejtette még a moldáv Sofiját is... (blush)
Közúton 5 és fél óra (447 km).
A lúzerségem története c. folytatásos teleregényünk legfrissebb epizódját olvasták.

Tegnap

Az előbb az uralkodó gondolat balkáni közlekedés volt, mostanra viszont eszembe jutott, hogy még valamit akartam.
Jelesül azt, hogy milyen jó is egy Virgin Mojito fölött ücsörögni a Millenárison egy ritkán látott emberrel, akivel négy évig a fél (vagy tán kétharmad) életünk közös volt. Mert bár ennek az időnek 7 éve vége, és bár akkoriban igazán nem a belső kör voltunk egymásnak, azóta pedig fél(?)évek telnek el úgy, hogy jó, ha épp összefutunk valahol — Judittal teljes bizonyossággal érzem a Közös Alapot. Aminek néha a hiánya is frissítő (vö. Mókusőrs), de a megléte hatalmas megerősítés.
Furcsa, (a)hogy a régi arcok is cserélődnek az ember körül. Aki akkor fix pont volt, barátok barátja, az alkalmasint most egy futó „hogy vagy?” több-kevesebb valós érdeklődéssel. Mások mardtak „a helyükön”, megint másokkal pedig jóval több kapcsoltom van most, mint valaha is a gimiben.
És kifelé még Szandival is szembetalálkoztunk, akit egészen biztosan nem láttam az utóbbi öt-hat évben.

Egy más életforma

rajzolódik ki előttem szép lassan. A Burgasz–Szófia utat (kb. négyszáz km) legkevesebb 30 (!) óra alatt lehet vonattal megtenni. 3 átszállás, 7 óra várakozás összesen. Kezdhetem szokni.
Amúgy egyre inkább benne vagyok a tervezgetésben, tegnap az utolsó (?) beszerzéseket intéztem, most meg a térképet bújom (jobb híján a Világatlaszt — mondjuk egész naprakész, igazából Montenegrón és Koszovón kívül minden helyes benne).
Miklóssal azért jó volna egyezkedni még egy sort, valami elvárástisztázást, ilyesmit... De hát ha addig nem, majd a repülőn. :-)

OKMI, vol. 2.

(Azaz Okmányiroda. Nem röhög; a néni ezzel írta föl telefonszámukat a múltkor.)
Délutánra már megokosodom, letelefonálok. Megvan, mehetek érte, csak húzzak majd számot.
Személyi, séta, számhúzás.
224, 2-es vagy 4-es asztal, várakozók száma 0.
Tíz perc, megjelenik a számom.
Odabenn az első meglepetés: 1, 3, 5, 6 számú asztalok vannak.
Aztán a második: adjam a régi útlevelem. Végülis logikus, két érvényes a kettős állampolgárokon és a kémeken kívül keveseknek adatik (kivétel természetesen a Nagy és Ügyes Bátyám).
Nosza, haza. Sebaj, így már bemehetek sorszám nélkül.
Kilukasztják a régit (ezt igazán megtehettem volna magam is, mondok), átveszem az újat, aláírom, hogy átvettem, és kész.

Ezen túl a mai aktivitásom addig terjedt, hogy szabályos időközönként belebújtam az alakuló rövid- és halásznadrágomba, megírtam vagy féltucat e-mailt, valamint csavargattam a rádió gombját. Így találtam rá a Gazdasági Rádióra, ami korántsem olyan unalmas, mint gondoltam volna. Beszélgettek egy márkamenedzserrel, megkérdezték a fogasztóvédőket meg az utazási irodákat arról, hogy miért nem írják ki a teljes árat, meg ilyenek.
Aztán persze csak ráuntam az ismétlődő hírekre, és újabb fél centivel (hmm, ez nem bizonyosan a legszabatosabb meghatározás volt) arrébb megleltem kedves Bartókomat.

És végül, de nem utolsósorban még egy bikini-vonatkozású hír...