on coming home

I fell in love again

with trains

the best way of travel 

(provided that they are the ÖBB/DB type...)

I read a lot

played Duolingo ad nauseum

ate and drank and was merry

I was also the guest of the catering guy for a tea

his card terminal was broken and instead of returning to me with the other one as he promised 

the next time he came my way he told me that it was on him.

Kind people are out there everywhere.

And now I am approaching home 

I was about to write

"or the closest I can get to that these days"

but alas, no

it is home in full

with my sister-in-law, brother and that bunch of great kids in it

teeming with friends in the afternoon

and all the loud dinners and quiet prayers in the evening

it is home in full for me for now

and I shall be grateful for it as long as I live.

on playing

For the first time in my life

and even now pretty much unawarest

I lived a few days on the principle that 

"I say yes unless there is a compelling reason for a no"

and I played more with the kids here 

than any other time anywhere, probably

and even if I started at times reluctantly 

it was so worth it.

I'm not even sure why and how it turned out this way

but I heartily enjoyed being around little people

who love me without expectations or constraints

pretty much for the sake of my friend, their mother 

and it also dawned on me that by the time we next meet

they may well grow out of the play-with-me age

and since we had plenty of adult time at hand anyway

there just was no compelling reason to say no.

And so we shared quite a bit of fun

(I don't think I have played hide-and-seek for the last 30+ years)

of course they won't remember forever

but they may for a time

and also look forward to the next guest

and maybe, just maybe

I learned a bit about myself

about first things first

and about living in the here and now.

We also attended a lovely little concert today

all recorder 

from sopranino to great bass

from solo to tutti

from 9 to, say, 69.

And it felt so good. 

It's been ages since I last heard this much of recorder music

and also I found that 

anything reconnecting me with my pre-marital life & self

is very much welcome in these troubled times.

The other life-giving programme here

was the library visit on Friday

an amazing building 

where I've got an impression on a Western town library 

all in one open space

no quantity limit on the borrow-able items

each CD and DVD in its own case, right in front of the user

as well as

read three beautiful / cute / funny picture books.

And so if I started with principles

I may as well add that 

"Books make me happy"

and start living accordingly.

on being on the other end

These had definitely been the most interesting hours for me for a long time

redefining our relationship with a new friend

or maybe rather acquaintance

who as it turned out wanted a lot more of me than I ever will

(although he made it very confusing for quite some time, always dancing back and forth in his expressions)

so it was basically he saying yes and I no

for hours on end

pretty frustrating

especially since I felt 

that he understands me just as little as I do him, and also

that he talked three times more than I did

(but for that I really can't complain because I've been doing it to many people these months)

and perhaps most irritatingly of all

as though I couldn't really shake him 

in his confidence

up to the end

(which was o.k. as long as it was 

he assuring me that he is not hurt a bit

but then I came to realise that it also means 

that he's ready to go on with the pusuit).

There was a piece of self-discovery in it, too

usually I am the person in need and want of a hug

and yet I found myself shying away from any close physical proximity of this guy

however friendly and non-sexual the movements were

even before the conversation turned really serious. 

Eventually I said good-bye to him via IM

and set his messages to "ignore"

a measure I've never taken with anyone yet.

It doesn't exactly feel good

but I can't see any other (and especially better) way out.

I think I've never been to this end of the story

and I always imagined it to be better

but for some reason I don't feel flattered at all

I am just tired, and maybe even a bit disappointed.

on falling apart

I just had a look at my Drafts here

never suspecting what laid ahead

and found the never-published post

from the day on which we started going out together

containing all the bliss

This called for a half piece of med#2

which is fine for tonight certainly 

giving myself compassion & all the help needed
blah-blah

but will there be a time when such occasions will 

no longer 

call for any special distraction/help

I wonder

And so I am here in Germany

with this lovely family

and marvel at the unmerited grace

that I don't feel much envy

for the family life that in this form

is not and will not be mine.

And I bought a bunch of beautiful cards today

mostly for birthdays and births

to the latter of which I probably did not send more than one or two cards before, altogether 

and there are fewer coming up anyway

but it felt good

maybe I'll be more thoughtful from now on

who knows...

And we've been to an exhibition

on the (late) Jews of the town and the area

with a couple of photos

of the synagogue that was burned down on the Christal Night

and from concentration camps

they made me shiver

I will have to visit Auschwitz soon

after Trotzdem Ja zum Leben sagen 

and that documentary on the dance performance, The Euphoria of Existence.

And later my friend told me 

that (with all what I say

about not being able to love myself)

all that I do for myself, 

the mere fact that I care, and don't let everything just fall in pieces with a shrug

well

what else is this than self-love?

on my way

and so life goes on, it seems

after a rather long halt

i rid myself from both psych meds in a few days (actually it doesn't so much feel like ridding myself than just being over it, the need)

a rather long halt in which i happened to nearly die (figuratively, of course)

and yet i did not

and now i am in this car

a Mercedes-Benz 

toward Budapest

in rain

and there is an acquaintance sitting in the front passenger seat, another little carpool-coincidence 

enough for me not to wish us getting into an instantly lethal accident on the motorway

which somehow did cross my mind before setting off

maybe to signal to me that all is not indeed miraculously made well inside

but it is a whole lot better, nevertheless 

and i am on my way to Landau

a high school friend and her family

i'm quite far from them mentally still

but i'll have 14-ish hours on trains

to prepare, and to wind down, read, watch the landscape

i am looking foward to it

and looking forward to something, i find again and again, is as life-giving

as it is life-taking to dread something that's coming up.

on feeling alive

i wonder if it is a steady ascent from now on

i wonder even if it never is one and never will be

it can't

life isn't steady and isn't meant to be

and yet

now, when after more than half a year there is nothing ahead to be dreaded

i find myself wondering again, if it might, just might not be a steady ascent just for this one time in my life.

meanwhile, this was the week of letting go

there are so many kinds of forevers

the court room sadly lacks a crucifix

but Jesus did sit through the whole with me

maybe with us

He who was judged wrongly 

and sentenced to a death He never deserved

and bore it right to the crucifixion for me

maybe for us

and He was there in the afternoon, too

where more than two or three were gathered in His name

friends that accompanied and supported me

or us

all the way through

the marriage, 

separation,

and divorce

brothers and sisters of Emmaus

with whom I walked, talked, mourned, wept, prayed, 

and sometimes laughed

and recognised Him 

in the pain as well as in the healing

in the suffering as well as in the unexpected rays of joy

brothers and sisters of Emmaus

who mourned, wept and prayed

for me and instead of me

and who recognised Him

in the pain as well as the healing

in the suffering as well as in the unexpected rays of joy

for me and instead of me

when I wasn't even able to do these

and there were other good-byes 

"those whose lives connect, however briefly, will remain in some deep sense connected forever"

a friend moving far away

but closer to his nearests and dearests

a blessing

for which I truly am as grateful

as I am for having him around for these months

and a friend's child lost to cancer

so many memories, hopes, plans,

buried in the open coffin

of a 14 year old girl

unimaginable, unexplainable

...

"An hour later she had said her last goodbye. The truth lay between them, unspoken, and now he was leaving and she might never see him again. She realized with a smile of happy surprise that she was a little in love with him. But it didn’t matter. It was as devoid of pain as it was of hope."

From Devices and Desires by P. D. James

#maezttanultam

- A rossz kávén nem segít a cukor (sem).

Még mindig simogatós telefon

Valahogy visszaszoktam a telefonra, persze. De kezd tönkremenni a képernyője (elsötétedik, valahányszor kb. a bal fölső negyedébe koppintok, vagy ilyesmi), úgyhogy most már ez is frusztrál, nem csak az, hogy az az utolsó mozdulatom este, és az első reggel, hogy meglesem a Messengert/GMailt. Képtelen vagyok kizárni a külvilágot ezekből az időkből, bármennyire úgy gondolom is, hogy szentek.

És akkor tegnap legyalultam róla szinte mindent, gyakorlatilag csak a LibriVox, a Pray-as-you-go és a Start Running maradt. Semmi olyan, ami kapcsolatba tudna velem lépni (vagy amin a külvilág). Kíváncsi vagyok. Pont tegnap reggel meséltem Gergőnek, hogy sose volt FOMO-m a Facebook miatt, de a Messengerrel annál inkább.

Még mindig fut

Azt hiszem, a gazdasághoz hasonlóan az én futásom is elérte a szigorúan monoton növekedés plafonját: a tegnap reggeli 9 perc egyben (összesen 23) eléggé meggyötört. Mondjuk eleve eléggé döglött voltam a hétvégén (ez ma délutánra javult csak valamelyest), de nem fog megártani, ha holnap megismétlem ezt a kört (W5 R4 W1 R6 W2 R9 W2 R4 W5).

:-)

Rájöttem, hogy a szelektív konténerek a formabedobós játékok iránti vonzalomra építenek: a kerek lukba dobjuk a PET-palackot és a konzervdobozt, a laposba a papírköteget...

És ahonnét ez eszembe juthatott:

A legrosszabb vasarlasom egy Fisher Price formabedobo volt, a csigas. Az vmi rossz konstrukcio volt, ha akartuk, nem zenelt, de fel ejszaka nyomta, mikor aludtunk volna. A ferjem egy ejszaka beduhodott, kiszedte az elemet, a nyomorult meg mindig zenelt…Norbi lilara szinesedett fejjel szetszedte, kirangatta a vezetekeit, es nem hiszitek el, meg mindig zenelt! Vegul a kinti kukaban landolt, a ferjem eskuszik, h reggel meg hallotta a kuka felol a dallamot 
Utana neztem, mas is tapasztalt ilyet 

„...arcul köpött a flow”

A múlt hétvégén és a mostanin is voltunk reggelente futni együtt: Áron fekvőtámaszozott, míg én sétáltam (aztán utolért futva, és sétált velem), szóval nem vesztegettem az ő idejét sem. És megtaláltam a teljes menetrendet is, ami egy kicsit kitolás magammal, mert eddig az egyik lelkesítőm épp az volt, hogy a kör végén kipipálom az aznapi edzést, és végre megpillanthatom a következőt; de nem baj.

Jó lenne menni hétköznap is, csak aludni tudjak. Meg aztán fölkelni.

(A bejegyzés címéül szolgáló kifejezés forrása)

For Better or for Worse...

...az HBO Go meg fogja változtatni az életem. (Egy időre legalábbis.) Ma beneveztem az egyhavi próbaidőre, és délelőtt megnéztem az első hetet a Terápiából, majd délután egy tucat Pixar-kisfilmet.
Közmunka, talán mégis szeretlek.
(Futni viszont szombat este voltam utoljára, úgyhogy ma lefekszem időben hozzá.)

Szaladok

Futni voltam ma reggel. Nem egy bonyolult mondat, de két alig hihető pont is van benne: a reggel és a futni.

Úgy indult, hogy letöltöttem ezt az alkalmazást (igen, a love/hate viszonyom továbbra is megvan a technikával, de ez most nagyon jó eszköz), és szerda este, míg Áron Balázzsal és Nórival ment az egyik irányba, én a telefont szorongatva a másikba. Kemény volt [már hogy nekem. A menetrendet majd leírom az alján], izzadtam, mint a ló, de úgy értem haza, hogy alig várom a következőt. És belőttem a ma reggelt, másfél nap csak elég szünetnek.

Azért ma fél 7-kor megszorongatott kicsit az ágyikó, de csak nekivágtam. Ezúttal lementem az ártérbe a Fölső-Tisza-parton, kutyasétáltatók voltak a társaságom 3-tól 63 éves korig. És jobban ment, mint szerdán, aminek valószínűleg inkább az az oka, hogy öt (tíz?) fokkal kevesebb volt, mintsem a rohamos erősödés; de sebaj. Meg most nem is nézegettem a telefont, csak a sípolásokra hagyatkoztam, és ettől nem aggódtam annyira a futás miatt, és lazábban mentem. Meg ugye nem is műúton voltam. (Viszont ma is a legolcsóbb decathlonos szandálban, simán jó a talpa még erre az igénybevételre.)

És annyival jobban érzem magam azóta is, mint más reggeleken, hogy csak ámulok-bámulok.

A tanulság: maradok a reggelnél, mert ez így jobb. Valamint noha a maratoni futót még nem érzem magamban (vagy azt, hogy erre születtem volna), azt igen, hogy „I have this in me”, és ez csodálatos, a szó minden értelmében.

SDG

PS: A menetrend: 5 perc bemelegítő séta → 6x1 perc futás váltakozva ugyanennyi sétával → 5 perc levezető séta. A második alkalommal 7x1 perc, a harmadikon 8x1 – tovább nem enged nézni. :-)

Time Tracking

Laura Vanderkam honlapján bóklásztam, és megint kedvem támadt naplózni az időmet. Már látszik a megfigyelői paradoxon hatása, de az is, hogy
- gyorsan és egyhangúan táplálkozom, viszont
- emberekkel egész sok időt töltök,
- és olvasásra is van egy csomó „pocket” a napban.

A viharos szél

a Szilléri és a nagykörút sarkán ma estefelé szegfűbors-illatot hozott.
Aztán vihar nem lett belőle, csak egy zápor, de az is jólesett erősen.

„...he lamented the amount of time people have these days. Everything is mechanized and technologized and passive income is all the rage and it leaves so much more time for folks to spend their days reading theology or politics and commenting on every single issue whether they have suffered or worked or lived much at all. Everyone considers themselves an expert because they read about it in a book or a blog or listened to a podcast where people purported to be experts because they read about it in a book or a blog or they, too, are podcast listeners. We are a society of commentators, each one of us abridging, abutting, amending, or simply adding our own two cents to every issue under the sun.”

Lore Ferguson

The Story of My Life [as sung by Amanda Palmer]

In my mind
In a future five years from now
I'm one hundred and twenty pounds
And I never get hung over
Because I will be the picture of discipline
Never minding what state I'm in
And I will be someone I admire
And it's funny how I imagined
That I would be that person now
But it does not seem to have happened
Maybe I've just forgotten how to see
That I am not exactly the person that I thought I'd be

And in my mind
In the faraway here and now
I've become in control somehow
And I never lose my wallet
Because I will be the picture of of discipline
Never fucking up anything
And I'll be a good defensive driver
And it's funny how I imagined
That I would be that person now
But it does not seem to have happened
Maybe I've just forgotten how to see
That I'll never be the person that I thought I'd be

And in my mind
When I'm old I am beautiful
Planting tulips and vegetables
Which I will mindfully watch over
Not like me now
I'm so busy with everything
That I don't look at anything
But I'm sure I'll look when I am older
And it's funny how I imagined
That I could be that person now
But that's not what I want
But that's what I wanted
And I'd be giving up somehow
How strange to see
That I don't wanna be the person that I want to be

And in my mind
I imagine so many things
Things that aren't really happening
And when they put me in the ground
I'll start pounding the lid
Saying I haven't finished yet
I still have a tattoo to get
That says I'm living in the moment
And it's funny how I imagined
That I could win this, win this fight
But maybe it isn't all that funny
That I've been fighting all my life
But maybe I have to think it's funny
If I wanna live before I die
And maybe it's funniest of all
To think I'll die before I actually see
That I am exactly the person that I want to be

Fuck yes
I am exactly the person that I want to be

Ha nagy leszek,

én is olyan ember akarok lenni, aki az udvarában álló extra házacskát minden további nélkül egy egyedülálló anya és két kisgyereke rendelkezésére bocsátja.

Indokolatlanul izgatott

Egyrészt tökre föllelkesített az új GMail, pedig semmi olyan rettenetesen forradalmi nincs benne. Mégis, a kijelölés nélküli elbánás a levelek listájában, meg a beépített egyebek (Tasks, Keep) – valahogy megpezsgettek. Ki is szanáltam az inboxom felét (kétharmadát? Már nem tudom, honnan indult, most mindenesetre 27). Meg csináltam egy készletnyi új címkét a tennivaló típusa szerint – meglátjuk, milyen sikerrel.

Másrészt holnap indul a tanfolyam, és az is tök jólesik. 

Nem is tudom...

Szélsőséges állapotok közt szédelgek. Hol azt érzem, hogy semmire nincs erőm és időm, és lejjebb kell adnom mindenből, mert megesz ez a mosógép-üzemmód; hol azt, hogy órákat feküdni a függőágyban azért nem rossz dolog, lám, nem sietek a világon sehová, és a dolgok egyébként is kiválóan alakulnak maguktól is.

A képernyő egyértelműen rossz hatással van rám.
A nemimádkozás szintén.
Az olvasás, az erkélykert, a barátokkal találkozás (általában) jó.
A mozgás, az alvás és az ima is jó lenne.
Marad a kérdés: Ha ezt mind ilyen jól tudom, akkor miért nem teszem...?

Coming-out

Beletelt néhány hónapba, de immár akkor minden referenciaszemély (és számtalan további jelentős és jelentéktelen másik) ismeri a tényállást az örökbefogadási terveinkről – és támogat is benne.

Illusztrációul ide egy Nagy Kő jönne, ami leesett a szívemről.

Ez volt

a fejlécben a mottó sok-sok évig:

...mindig így volt ez velem, egyszerre csak átvillant az agyamon és már el is követtem azt, amitől nyomban rémületbe és kétségbe estem, hogy aztán kisvártatva mosolyogjak rajta, és egyre biztosabban tudjam, hogy amit tettem, helyesen tettem...
Bohumil Hrabal: A városka, ahol megállt az idő

Június

Május 1-gyel eltettem az okostelefont, és tegnap este azon kaptam magam, hogy megint lépni akarok, most a Facebookkal. Ez a cikk volt a közvetlen kiváltó, de persze a téma szakállas.

De nem tudom, hogy kéne: egyrészt ott a templomi oldal, amit M. aktívabban kezel, mint én, de nem szívesen hagynám vele magára. Ezt mondjuk évekig csináltam egy külön erre fenntartott, ismerősök nélküli profillal, de annyira munkás volt letörölni, hogy semmi kedvem újra nekiállni megcsinálni.

Másrészt ott a Messenger, amihez valamiért ragaszkodom foggal-körömmel. És ami sajnos vissza-aktiválja a Fb-profilom, amint belépek (tegnap kipróbáltam). A „Not on Facebook?” link pedig egyszerűen átdob oda, hogy akkor regisztrálj, nesze.

Gondolom, ha az álprofilnál maradok, azzal aztán messengerezhetek is, de mindenkinek el kell magyaráznom, hogy mi ez, és csak én kereshetek új embereket. Ennél már lehet, hogy jobb hagyni a fenébe.

Ebben a körben végül a StayFocusd-ot hívtam segítségül, ami nem is rossz, úgy tűnik, a napi 15 perc Facebookkal a lelkem egészen meg van nyugodva (már hogy így fél nap után...). De mivel alapvetően abstainer vagyok (és nem moderator – bővebben itt), ez a megoldás valószínűleg csak átmenetileg fog működni.

Past Me

okos volt: három évvel ezelőtt beírtam a Google-naptárba, hogy lejár az európai TAJ-kártyám. Kaptam is e-mailt 4 héttel előtte, kinyomtattam az űrlapot, kitöltöttem -- és annak rendje-módja szerint nagyjából el is feledkeztem róla.
Hanem Past Me ismerte Present Me-t... Két héttel később újabb értesítés jött! :-)
(És most, hogy készen van az új, nem mulasztottam el a naptárbejegyzést is áttenni 2021-re. Ugyanezekkel az emlékeztetőkkel. Future Me will be thankful.)

Kompulzív

Facebook-csekkolgatás. Mondjuk csak számítógépen, legalább, de így is őrjítő. Alig tíz hónap után ki fog derülni, hogy nem lettem értelmesebb Fb-felhasználó, mint voltam. Viszont a Messenger borzasztó kényelmes... és tkp. a Fb is, persze.

+ Pl. a 44 Training kapcsán összehozott csapat (Juli, Cili és Zsolti) nagyon megmelengette a szívem – és az Messengeren ment, egy kezdő-lelkesítő Fb-bejegyzés nyomán.

+ Vagy ott van az, hogy a Fb-falamat elkezdtem kicsit naplónak használni (vö. "Be a treasure house of happy memories" by Gretchen Rubin), aminek persze sok másik formája is lehet/van, viszont ez egyrészt tök kényelmes, másrészt be tudom tagelni a többi résztvevőt, és akkor nekik is meglesz (miközben mással nyilván nem osztom meg őket).

- De a mindless scrolling, az nem jó.

Ma lesz a napja, hogy visszakapcsolom a telefont – muszáj beszélnem Tündével Franciaországban, és miután 18 perc közel 3000 forintba került a múlt hónapban, a Messenger határozottan vonzóbb ötlet.

Egyébként... de ebbe nem megyek itt bele mégse, majd eljön az ideje annak is.

3. nap

(Azt mondja a Blogger, hogy valaki látta az előző bejegyzést. Szerintem csak egy keresőbot lehetett, de azért rendületlenül írok... :-))

+ Ma jobb volt, egy-kettőnél többször nem jutott eszembe, hogy simogathatnék is, és mikor itthon a kezembe akadt, el is csodálkoztam egy pillanatra, hogy „jé, hát nekem ilyenem is van”. :-) Cserébe olvastam munkába menet, ebédnél és hazafelé is. Nem túl jelenlevő, de annál élvezetesebb.

- (Indirekt) A hangoskönyvemet kőkorszaki módon, kábellel kellett áttennem az új-butára, merthogy a laptopon éppen nincs bluetooth. De volt mit hallgatnom teregetés közben.

2. nap :)

További tapasztalatok:
+ Google-szinkronizálás: hozzá tudok férni minden telefonszámhoz, naptárbejegyzéshez stb. Tudom, tudom, a világbirodalmat építem, de ettől ez még nagyon kézre áll. :)

És, bakker, vannak elvonási tüneteim. Olyan bizonytalan mit-kezdjek-most-magammal érzések, ha éppen nem köt le semmi. Ilyenkor gyorsan elszégyellem magam, és továbblépek. Kicsit ijesztő, kíváncsi vagyok, meddig lesz ez így.

Május okostelefon nélkül

Ha akarom, hirtelen felindulás volt: tegnap este újraolvastam ezt a cikket, és megint megütött.

Ha akarom, egy hosszabb, talán eleje-láthatatlan folyamat része: hiszen április közepén már azért ruháztam be egy új butatelefonra, hogy az okosat itthoni használatra szorítsam vissza ahelyett, hogy az alacsony tömegekkel együtt simogassam ha kell, ha nem. (A kísérlet csúfos kudarcot vallott, amint telepítettem az első olyan alkalmazást, amely valóban rá tud venni a vízivásra. És übercuki.)

Szóval ma kikapcsoltam, és ez marad így. Hazaérve el is tettem kézügyből, minek kerülgessem.

Ami már látszik:
- A hangoskönyveim hiányoznak, azokhoz nagy könnyebbség volt (az mp3-játékos nem tud bluetooth-t, marad a laptop & zsinórmentes hangszóró, de weben a LibriVox nem lép magától a fejezetek között). Ugyanakkor (+) a hangoskönyvek eléggé distracting dolgok, talán hozzászokhatnék egy csendesebb élethez.

Amit még előfeltételezek:
- A YNAB hiányozhat: mikor beírtam a kiadásokat napközben itt-ott (vagy akár itthon) a telefonon, akkor könnyebben engedtem el, hogy este egyáltalán bekapcsoljam a laptopot. Márpedig ha bekapcsolom, akkor annak az estének általában annyi...
- / + A kapcsolataim várhatóan közelítenek majd a két hónappal ezelőtti állapotokhoz (akkor szoktam rá a Messengerre).
- Feltehetőleg kevesebb vizet fogok inni ismét.

Hétvégi

Az úgy volt, hogy végre nyélbe üttetett a régen halasztódó lakásszentelő, két (+1 ráadás) felvonásban.
Indult a tényleges szenteléssel csütörtökön, 11 fővel, hajában sült krumplival és balti alkoholokkal. Ne vegye zokon, aki nem fért be, de bensőségességben ez az este vitte a pálmát, egészen különös jó érzésekkel tértem nyugovóra.
Pénteken rávettem magam a reggeli misére, és jó volt, csak a napközben ment kissé álmosan. Este a bulizás folytatódott (csak épp nem nálam), merthogy megérkezett a bátyám, meg itt marasztottuk Marcit is [figura etimologica?], úgyhogy Sárkány volt meg klubos pálinkázás, meg otthon még egy pohárnyi maradék Malatinszky-rozé, mert egy napnál többet csak ne álljon kibontva... szóval a szombat reggel nem volt annyira barátságos.
Ráadásul még dolgozandóm is maradt aznapra, úgyhogy kissé kétségbeesve álltam délben a lakásban, hogy húha, mindjárt jönnek a népek... még szerencse, hogy van nekem Áron, aki olyan bölcseket tud mondani, mint hogy „ne legyél ideges, nem azért csináljuk” -- mert tényleg (nem).
És aztán jöttek is, délután kisebb hullámokban, este egyre többen, a végén 38 fő lett a teljes mérleg rajtam kívül (ebből 4 gyermekkorú). A műfaj, a jövős-menős buli teljesen bevált (nyilván jó volt hozzá a belváros-közepi helyszín is); a vendéglátás (amely nem az én művem volt) egészen csodálatos formákat öltött (halászlé, gyümölcsös sült kacsa, zsírosmáj, sütik, borok, pálinkák...). Itt-ott persze nyekergett a társalgás meg ilyesmi, és úgy tizenpár fő fölött az asztallal együtt tényleg már nem lehet elférni a szobában... de végül is csak megtalálták egymást azok, akiknek volt mondandójuk egymásnak, meg egy picit játszottunk is; és végül a távozók többnyire elégedettnek tűntek.
Vasárnap délelőtt alvás és egy rövid séta Eszter barátnémmal, regebéd a Bociban Tamással is, aztán ők el, később családi ebéd nálam (hozott anyagból), majd kísérlet rendrakásra, mérsékelt lendülettel és sikerrel, de kitartóan. (A zuhany és a mosogató fölötti csap együttes megnyitása már elég a gázbojlernek, úgyhogy addig lehetett meleg vízben, vödrözés nélkül is mosogatni.) Az esti mise után a szokásos kávéházazás helyett pedig morzsabuli (köszönjük, Péter, hogy megismertettél eme remek intézménnyel! :-)), bontott italok elpusztítása (kivéve a whiskey-t, jég nélkül talán mégse -- azzal is csak ha nagyon muszáj...), tejfölös-fűszeres szendvicsvacsora a csütörtökről ismert beltéri piknik formájában, a szoba közepén leterített lepedőről.
És ma ismét hétfő... *sóhaj*

És azóta

egy óra ütötte a markom, valami ilyenforma (csak túl nagy, remélem, sikerül becserélnem egy használhatóbbra).


És ma egy üveg whiskey. Amit ugyan nem szeretek, de elfogy azért majd apránként Szegeden. :-)
Az esküvő-sorozatról még írok, becsszó.

15 éve

zajlott a srebrenicai népirtás. A magyar Wikipédiát akartam idelinkelni, de nem teszem, mert nem alkalmas rá... Az egyik forrást megnéztem, egy szerb oldal, amely többek között állítja, hogy a bosnyákok "öngyilkos futásba" kezdtek a hegyeken át, és sokan harcokban estek el menet közben.
Ennek némileg ellentmond, hogy bekötött szemmel, hátrakötött kézzel lőtték tömegsírba őket...
Ebből a filmből viszont mutattak részleteket az OSA kiállításán, és jaj.

Kommüniké

Tizenöt évvel ezelőtt a Boszniai Szerb Hadsereg, akkori vezérkari főnöke, Ratko Mladić vezetésével lerohanta az ENSZ által biztonságos övezetnek nyilvánított Srebrenicát. Két nappal később, 1995. július 13-án megkezdődött az elfogott több mint nyolcezer muzulmán férfi és fiú lemészárlása. A holttesteket tömegsírokba földelték el, ahonnan a maradványokat később kiásták és másodlagos sírokba szórták szét, hogy megnehezítsék a nyomozást.

Az évforduló alkalmából a budapesti Közép-európai Egyetemen működő OSA Archivum, amely az emberi jogok megsértését, köztük a balkáni konfliktusban elkövetett háborús bűnöket dokumentáló iratok egyik legnagyobb gyűjtőhelye, kiállítást rendez a srebrenicai népirtás törvényszéki rekonstrukciójáról, hogy valamennyiünket emlékeztessen a legszörnyűbb bűncselekményre, amelyet a második világháború óta európai földön elkövettek.

A Hágai Nemzetközi Büntetőbíróság 1995. július 25-én emelt vádat Ratko Mladić ellen, népirtással és a civil lakosság ellen politikai, faji és etnikai alapon elkövetett bűncselekményekkel, egyebek mellett gyilkossággal és megsemmisítéssel vádolva őt. Ellene azóta is nemzetközi letartóztatási parancs van érvényben.

Tizenöt évvel később azonban Ratko Mladić még mindig szabadlábon van és a törvény keze képtelen őt utolérni. Mi, az OSA Balkán Archívumának kezelői, különböző nemzetiségű archivisták és történészek, kurátorok és a megemlékező kiállítás szervezői, tisztában vagyunk vele, hogy a srebrenicai mészárlás története nem zárható le. Sem a hozzátartozók, sem senki más, aki közvetlenül vagy közvetve érintett ebben a tragédiában, nem nyugodhat, amíg az ügyben – legalább jogi szempontból – nem tesznek igazságot. Ezért arra kérünk minden tisztességes embert, hogy mindaddig ne térjen napirendre az ügy fölött, amíg a tömmeggyilkosságok fő felelőse bírái elé nem kerül.

Nyereményszéria

Mióta ezt megírtam, nyertem még egy Papadimitriu Athina-cédét (Fidelio), aztán a múlt héten egy napot a LOffice-ban (Funzine), ma pedig családi fürdőbelépőt (Vízművek).
Es geht wie am Schnürrchen.

Patrick Chan nem nyughat

Hello!

Szьksйgem van egy ьzleti partner, hogy segнtse az ьzleti ajбnlatot is, ha mi lesz a kцlcsцnцs elonyцket. A projekt a tбmogatбst бt egy nagy pйnzцsszeg. Legyen szнves kьld йn egy elektronikus levйl ъtjбn: (patrick2007chan1@yahoo.com.hk), ha йrdekel.

Patrick Chan
CFO, Hang Seng Bank, Hong Kong
E-mail: patrick2007chan1@yahoo.com.hk

(Előzmények itt és itt. Az azóta kapottakat sajnos nem őriztem meg.)

Örökbe fogadtam egy fát

Be it known, that this certificate of adoption is hereby awarded to

J. B.

for adopting a living tree.

The above SleeperTree member is taking an active role in helping to protect and preserve our natural forests worldwide. This sponsorship signifies both their commitment to making a positive impact on the world around them, and their dedication to sharing the wonders of this beautiful Earth with those around them.

This very tree is part of an oak forest located in Transylvania, near the town Lopadea Noua. The owner of the forest is earl Farkas Banffy.

Mr Banffy and his ancestors were living on this part of Europe for centuries, and many of the towns and villages in the area are named after them (eg.: Banffyhunyad). They are traditionally landowners, earning their money from agriculture and forestry. Their lands were secularized after the Second World War, and are given back to the family continuously, since the democratical change in Romania. Mr Banffy currently owns 400 hektares (988 acres) of forests.

An agreement between Mr Banffy and SleeperTree ensures, that this tree will not be timbered down for at least the next 50 years, or quite possibly for a longer period of time. According to our agreement Mr Banffy separated 50 hektares (120+ acres) of forest, and pulls it out from commercial use, turning it into a natural forest habitat.

Thank you for supporting our mission at SleeperTree, and helping us strengthening the message of protection of natural forest habitats!

Budapest HUN,
06/01/2010 21:02
SleeperTree.com

Így fest a patak

Mindenféle örömök ömlesztve

24. Egyszer megszületett Helga, akire már nagyon vártak a szülei. Isten éltesse az egész családot!
25. Aztán a kedves Levente, fogadott vejem [vagy mi a szösz], az Arabeszk szerzőpárosának első fele tegnap estve a Műcsarnokban olvasta fel verseit a Prae folyóirat aktuális lapszámának a bemutatóján (de mintha már az ezelőttiben is benne lett volna?). Remek.
26. Aztán ma beszélgettem egy jót K. P. Pannival a hajléktalanellátó-rendszer hibáiról és lehetséges kiutakról, reményekről. Egyszer majd ott is fogok dolgozni. (Ideje lenne most már tényleg összeszednem a lehetséges álommunkákat...)
27. Ó igen, és ma legyőztem az Abev-szörnyet, tudtam a jelszót az Ügyfélkapunál, és ugyan mögötte nem az adóparadicsom várt, de legalább beküldtem a bevallásom. Várom a tündért a 8700 forintommal. :-)

Ma (még) nem esett az eső, remek.

Ráadásul a hétvégére Luxemburgba verőfényt mondanak, szóval a végén még sikerül jobb időbe utaznom. Maga lenne a csoda. :-)
Ma nagyon nem volt mit csinálnom itt a dolgozóban, de azért ügyes voltam, és egy csomó dolgot elintéztem, amit már hosszabb-rövidebb ideje halogattam: e-mailek, menetrendek, jegyfoglalás (már nyárra). Most éppen az Abevet próbálom telepíteni, mert Papa könyvelője ugyan megcsinálta a bevallásom, de én okosan utána jöttem rá, hogy van még egy adag adóalap-csökkentő kiadásom, úgyhogy most kikérdeztem az itteni könyvelőt, aki megmutatta, melyik az az egyetlen luk, amibe majd be kell írnom, és utána majd magától javít mindent. Ez azért okos rendszer, csak jussak egyszer a végére a szükséges Java környezet telepítésének.

És 48 óra múlva már valahol a belga, vagy bocsánat, vallon laposon száguldunk...

Új háziállat

Különben az új családi vállalkozás a komposztálás, miután Papához potom pénzért hozzávágtak egy tartályt. Ez épp nem a mi példányunk, de ilyen az is.

A Fenntartható.hu szerint, idézem: „Esztétikus megjelenése miatt a kert »díszévé« válhat.”

Vihar

Az éjjel kimentünk Áronnal viharnézőbe. Elég félelmetes volt, ahogy foltokban volt csak közvilágítás (a templom környékén a zsinór nélküli lámpák jobban bírták), és fújt is, de csalódnunk kellett, a Klisszán feleannyira se, mint a Bem Józsefen. (Azért az országzászló elég jól zörgött...)
Aztán otthon is lement a biztosíték, de már nem foglalkoztunk vele.
Reggel ő ötkor, én hatkor keltem, és tiszta szerencse, hogy Juditék behoztak kocsival, merthogy a HÉV is fölmondta a szolgálatot Békásnál (ezt a Facebookról tudom...).
A kávézás-beszélgetés végképp fölébresztett (egész reggel nem voltam amúgy különösebben fáradt), és mire átsétáltam a Ráday utcán a céghez, már teljesen föltöltődtem. Az az érzésem támadt, hogy az időjárás végre eldöntötte, mit akar, kitombolta magát, és valahogy nekem is jutott az energiáiból. Eddig én is olyan nyomott voltam, mint a se-nem-esik-se-nem-süt idő.

Úúú

Ezt nézzétek meg, elég jó...
Most megyek, mert holnap este vendég jön, és valami viszonyokat kell teremtenem a mostani iszonyok helyébe a fönti fürdőben. [Annyira nem rossza helyzte, csak a hangzás kívánta ezt a formát.]
A világ lassacskán kikerekedik, ma bicikliztem Békásig (és vissza este), és szombattól hétfőig 16/24/14 mm esőt és 16/11/10 fokot jósolnak (maximum, C fok). Szép lesz a sajtófesztiválon ácsorogni szombaton... vagy éppen a múzeumok majálisán...

A szívem lágya (F. Á.)

Tegnap este tök jó kedvem volt, egy jó színdarabot láttam, megkaptam életem első külföldi esküvői meghívóját, és egyáltalán.
Aztán jött egy hír telefonon, és teljesen szétcsúsztam, pedig nincs rá objektív okom. Mindenesetre még reggelre is maradt a nyüszögésből, pedig az azért ritka. (Igaz, hogy tök sötét van, és időnként esik is egy rövid ideig, de annál vehemensebben.)
Úgy látszik, minden esküvő és baba hírével külön-külön meg kell dolgoznom magamban. Nem nagy kilátás, bár az idei (eddig ismert) nyolc-kilenc mellé lehet, hogy sok már nem jön.
Aztán kiderült, hogy a Lelkes (ezúttal inkább lelketlen) népe egy idegent tép online, és ennek se igen örülök. Pedig onnan most jobb lenne jó híreket hallanom.

A hétvégéről

Zsófiéknál jó volt megint, a bébi nagyon bájos -- aligha az én érdemem, hogy ennyire a kegyeibe fogadott, de tény, hogy igazán jól elvoltunk. Azért fura, hogy hamarosan nagylánnyá avanzsál a 17 hónapjával, vagy hát legalábbis nagytestvérré. Játszottunk is nagyokat (úgy értem, a szüleivel), Ticket to Ride-ot meg Blokust, és NB1-es ellátásban részesültem, és ha nem készül leszakadni a bokám, még a filia-parókiákat is sikerülhetett volna megnéznem. Így ez legközelebbre marad.
[Most kicsit dekoncentrált (decentrált?) vagyok, úgyhogy inkább el innen.]

Mit tesz egy nap

Itt egy remek videó arról, hogy ha minden brit hetente egy nap nem enne húst, mennyivel csökkenne a széndioxid-kibocsátásuk (annyival, mint ha 5 millió autó nem közlekedne). Az ilyen számok mindig kicsit furák, persze, de az ötletet maximálisan támogatom. Ez a fajta nagyipari hústermelés senkinek és semminek nem jó (lásd még: The Meatrix).



Mondjuk én afféle keresztényként a pénteket lőném be első körben, de hát ők ugye ennél esélyegyenlítőbbek...

Sétálós

Még az van, hogy jó nagyokat sétálok mostanában időnként Budapesten, és nagyon élvezem.
Az első motivációt a Walk to Work Week adta, igaz, a sétáim a brit nemzeti [?] összesítést javították (bár lehet, hogy nem, meg lehetett adni más országot), de sebaj, egyszerűen jólesett látni, hogy hány muffinnyi energiát pusztítottam le, meg persze egy csomó motivációs és ötletes anyag is elérhető hozzá.
Aztán a hét végén találtam az Elnök Kihívását, erősen eltérő dizájnnal (azt kell mondanom, az angol laza-lila-sütis jobban tetszik), viszont ez megdicsér akkor is, ha csak tíz perc sétát ütök bele egy napra. :D Ez nyolchetes, többféle mozgást tud kezelni, és ehhez is van egy igen használható letölthető e-könyvecske (a legalsó).
Ezenkívül ráleltem egy olyanra is, hogy Get Walking, persze az ingyenes papíralapú anyagaik csak Angliában elérhetőek. Viszont tervezik egy online eszköz megalkotását ők is.

Fogadalmak

Ja, és gondolkoztam nemrég az újévi fogadalmaimon, és nem állok nagyon jól velük. :-( Etiópiát jóformán elengedtem; a Bibliával erősen le vagyok maradva (olvasgatom, de nem szisztematikusan -- különben erről fog szólni a Don't break the chain! jobb oldalt); levelet pedig nem írtam vagy két hónapja -- bár pár hete rávettem magam három régen vártra, ha ugyan csak négyoldalú képeslap formájában is. A Finding the Still Point-hoz egész frankón hozzáfogtam valamikor, de aztán elenyészett.
Ó, jaj, I should renew my commitment [meg kell újítanom az elkötelezettségem; de ez magyarul sehogy se hangzik].

-

Úgy látszik, mostanában inkább csak képeket rakosgatok ide.
Pedig történik ez-az. Ma például egész nap esőre áll, föl is viszem a lavórt lassan. (Ez is a rainwater harvesting egy formája...)
Aztán úgy fáj a bal bokám-talpam tegnap óta, hogy csak még. Alighanem attól kezdtem el csálén járni, hogy kiszakadt a zoknim -- hiba volt.
Aztán munkahelyet váltottam, el a múzeumból, át egy könyvkiadóhoz. Ennek már úgy három hete. Elvileg könyvesboltot kéne csinálnom, de mert a helyiséget sehogy sem akaródzik a cégnek (ez egy másik cég) kipakolnia egyelőre, addig is a szerkesztőségben csinálom, amit éppen kell. Mászom-bontom az égigérő könyvhegyet, gépelek, levelezem, postára járok, könyveket hordok ki boltba, gerillamarketinget folytatok; ilyenek. Az infrastruktúra múlt századi, a munkaszervezés kaotikus, izé, civilszervezeti; a társaság viszont jó, és a könyvekkel sokkal kevesebb a baj, mint a látogatókkal (volt. A szerzők már nehezebb ügy, de hozzájuk nincs sok közöm).
Aztán egy JVC-jelentkezőt fogok interjúztatni ismét, kíváncsi vagyok erősen (kagylós a drága lélek :-)).
A hétvégén Lajoskomárom, esetleg fehérvári szülészet, ha Zsófi a tervezett előtt bevonul. Jövő szombaton sajtófesztivál (bár jobb lenne az öregszentimrés találkozóra cserélni...), utána Luxemburg, majd talán-talán még belefér a stopverseny. Szép is a május.

Ajándééék

Sikerült addig-addig vágynom termoszbögrére, míg most megkaptam Árontól. :-) Azóta le se tettem, csak föltölteni.

Büszkeség

Ma két és fél órát bicikliztem. Most ugyan alig bírok talpra állni, de azért majdnem olyan büszke vagyok rá, mint a művemre:


Különben ma magamra riasztottam a házat (és utána nem tudtam a jelszót), majd pedig a kasszánál jöttem rá a boltban, hogy nincs elég pénzem. A kb. harminc kiló zsíroskenyér megkenése úgyszólván sima ügy volt, de azért sűrűn gondoltam közben Mártira...

Öröknaptár

Áron csinálta nekem, és nyomokban Pomázt tartalmaz.

A 2. Nagy Könyvelhagyó Nap a láthatáron!

Március 25-én, csütörtökön lesz a nagy könyvelhagyó nap. Az akcióba bárki, bárhol bekapcsolódhat egy elveszítendő könyvvel. A tizennégy szervező könyvtár és a hat, a könyvelhagyó napot támogató kiadó jóvoltából több településen biztosan lesznek elveszett könyvek, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne értelme neked is beszállni a játékba. Persze lehet, hogy még csütörtökön is esni fog, de sebaj, akkor veszítsd el egy könyved pénteken. Vagy a jövő pénteken, vagy amikor jól esik kedved van hozzá.

Tavasz van!

Szilágyi Domokos van végre:

Kisütött a nap.
Pompás.
Költők írhatnak róla.
És egyéb haszna is van.

Tegnap az udvaron teregettem.
Ma lekívánkozott rólam még a pulóver is délután, míg bicikliztem Boriskához.
És tegnap este teljes rendben megszületett az unokaöcsém, Misi (egészen pontosan Mihály Rudolf). Isten hozta a bébit, és várjuk a képeket.

Ha volna köztünk netán, aki még nem találkozott vele...

(Mégiscsak levettem a filmet, nagyon kilóg jobbra, de) itt látható. Nekem különösen az tetszik, hogy milyen országokat vettek összehasonlítási alapul...

Genitális csonkítás

Ez minden alkalommal mérhetetlenül elkeserít/fölháborít.

És még egy: 40 nap

7 hét a léleknek

Plazmaadás

„Milyen gyakran jöhet?

• két plazmaadás között legalább két napnak kell eltelnie
• plazmaadás után legkorábban két nap múlva jelentkezhet véradásra
• véradás után azonban csak egy hónap elteltével lehet plazmát adni”

http://www.plazmaszolgalat.hu/mitad.php

„Két donáció között minimum 10 napnak kell eltelnie. A plazmaferezis mellett a teljes véradásnak sincs akadálya, de ebben az esetben hosszabb időnek kell eltelnie.”

http://www.plazmaferezis.hu/hu/altalanos_tajekoztato.html

HMM.

Vers :-)

Napok óta újra és újra eszembe jut – az a darabka belőle, amire emlékeztem, még az óvodából: „az utca, a muszka”. És rémlett még a néger is... Itt van, azoknak is, akik az óvodában már nem tanultak muszkás verseket:

Szárnya van, de nem madár,
repülőgép, amin jár,
szél röpíti, az a gépe,
így ül a ház tetejére.
Ház tetején sok a drót,
megnézi a rádiót,
belebúj a telefonba,
lisztet rendel a malomban.
Lisztjét szórja égre-földre,
fehér lesz a világ tőle,
lisztet prüszköl hegyre-völgyre,
fehér már a város tőle:
fehér már az utca
fehér már a muszka,
pepita a néger,
nincs Fekete Péter,
sehol
de sehol
nincs más
fekete,
csak a Bodri
kutyának
az orra
hegye –
de reggel az utca, a muszka, a néger,
a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter
és ráadásul a rádió
mind azt kiabálja, hogy esik a hó!

(Szabó Lőrinc: Esik a hó)

The Global Poverty Project

Hójelentés

Felküzdöttem végre a képeket a Facebookra, ide már nem fogom újra, attól tartok.
A séta csudás volt, itt-ott térdig jártam a hóban, kicsit futottam lefelé a Vasvárin, és olyan puhán érkeztem a földre, meg úgy levett a lendületből a hó, hogy olyasmi volt, mint mondjuk valami másik bolygón lehet. Csináltam angyalkát is, csak nem sok látszott belőle (túl nagy volt már a hó), meg megkóstoltam, meg minden.

20. Hálát adok a nagy-nagy hóért, ami ma esett.
21. A bakancsomért.
22. Hogy a hó megváltoztatja a dolgokat: a szögletes formákat eltompítja, a koszt, szemetet eltakarja.
23. Azért, hogy már nem sötétedik olyan nagyon korán, mint egy hónapja.

Ezt láttam az ablakomból

úgy két órája.


(A Meteorológiai Szolgálat „vörös riasztást” rendelt el, már vártam a hurrikánt, de csak a hó miatt...)

A tanítvány túlnőtt mesterén

Kezdetben lehetett a Lelkészség. Egy hete sem volt ott, s már a helyi napilap faggatta (véletlenül „mert ott volt”). Volt egy közös szakunk, talán így kezdődött. Nem is tudom.

Később... osztoztunk sokmindenen. A kézírásunkat nemegyszer összetévesztették, ez mulattatott. Osztozunk az írás örömében – leveleztünk is, kézzel, s ez tán nem kis szó mai napság. Összekötött a könyv- és könyvtárszeretet, az utazhatnék, talán a cserkészet is.

Osztoztunk embereken (javarészt egymás után ugyan).

Előtte jártam – koromnál s kóromnál fogva – Kolozsvárt: nagy élvezettel vezettem be őt is, amennyire tudtam, s aztán mint több barátomon, rajta is féltékenyen figyeltem hamarosan, amint önálló életre kel benne a város. (Szégyellem, hogy minden ilyen esetet egy icipicit így élek meg; de sokkal inkább örvendek, mert ez az otthonosság már saját, nem kívülről adott.)

Előtte jártam a stoppolásban, a blogírásban, a korrektúrában, az LT-ben, a STVK-n, az életből-elszökésben... de mindez csak időbeli előny, nem több. Nem részletezem, mi mindenben volt mindig is, sokkal is jobb nálam, hány soha meg nem fogalmazott vágyamat valósította meg.

S most itt van mellettem nyomtatásban, ISBN-számmal. Transzírványok – erdélyi kötődésű bloggerek írásai. S én örülhetek, hogy magamra ismerek (lám, még mindig magamban próbálom fürdetni arcomat). A tanítvány túlnőtt mesterén, mert ez a dolga.

Vajon ki az én mesterem?

Mondtam-e,

hogy Angliába megyek esküvőre a nyáron? A kedves Tom eldöntötte, hogy elveszi Eleanor-t, és megígérte, hogy meghívót is küld, ha lesz.
Ennek az egyetlen szomorú következménye az, hogy az (egyébként általam fölvetett...) évi rendes JVC-találkozónkat ki fogom hagyni áprilisban, mert két angliázás aligha fog beleférni az évbe. (Ez mondjuk leegyszerűsíti állampolgári kötelességem teljesítését is, mert nem kell kitalálnom, hogy hol és hogyan válasszak vasárnap.)
Akkor már csak azt kell átgondolnom, hogy mikor (majd pedig, hogy hogyan) menjek Luxemburgba babanézőbe. :-)

Uhh

Na, erről nem szeretnék beszélni. Legyen elég annyi, hogy mellélőttem ezzel a munkával: teljesen inkompatibilis vagyok azzal az emberrel, akivel együt kellett volna működnöm. Az interjú nagyjából abban a hangulatban zajlott, mintha egynémely régi matekos és hittanos dolgozatainkat kombinálnánk: tíz kérdés -- tíz perc; a tőmondatnál hosszabb válasz nem értékelhető.
Plusz egy tanulságul pedig: Tomnak igaza van, nem minden jezsuita annyira jó arc.

Yet another failure,

írtam a Facebookra, azaz újabb kudarc: a Közalapítvány sem engem választott, idézem: „bár a feladat ellátására alkalmasnak találtunk, szakmai tapasztalatai miatt mással töltjük be”. Nincs rá bizonyíték, de gondolom, az a srác lett, aki már eleve ott van félállásban, és igazából ha így van, azért se kárhoztatom őket, mert ha munkáltató lennék, én is olyat választanék, akit ismerek. Csak kicsit olyan érzésem van, hogy egymás idejét (meg az én reményeimet) húztuk.

KülÖnben pár napja még egy függőben levő ügy lezárult, az egy egyházKözeli cIvilszervezetnél. A levelezés a következőképpen zajlott:
December 4.: Kaptam egy pársoros hirdetést.
December 6.: Írtam nekik 2, egy-egy mondatban megválaszolható kérdést a meghirdetett félállásról.
December 11.: Ezt kaptam: „Jelentkezésedet megkaptuk, hamarosan jelentkezünk. X. Y.
A kérdéseidre is nem sokára [sic] válaszolni fogok. Köszönöm a türelmedet.”
Január 15.: Még egyszer rákérdeztem a dologra.
Még aznap: „Bocsánat a késésért először is.
Közben meg is találtuk az emberünket, azonban mindenképpen köszönjük jelentkezésedet és érdeklődésedet.”
Azért még válaszoltam, hogy nem érzem feltétlenül korrektnek az eljárást, amit ők nyilván úgy értelmeztek, hogy savanyú a szőlő, de hát sebjaj. Vigaszul marad, hogy talán nem is baj, hogy nem ott dolgozom...

Holnap viszont újabb megmérettetés, bár a jelentkezés óta eltelt kb. másfél hónapban jócskán megkopott a lelkesedésem. Nem baj, tapasztalatnak jó lesz: „Hatvan jelölt közül válogathattunk, és első menetben 17 pályázót szeretném [sic] meghívni egy beszélgetésre. Ön az egyik.”

Ökumenikus

istentiszteleten voltam a szerbeknél az előbb -- vagyis hát, szép ortodox liturgiára volt hivatalos a pomázi keresztény közönség. Egyetlen hang sem hangzott el magyarul (pedig a kiírás szerint igét is hirdetett a pópa), viszont (ez lehetett az ökumenikus szellem hatása, most látom csak) nagyon barátian tömörre vették, nem volt több fél óránál az egész a teljesen fűtetlen templomben.
Ez az idő is elég volt viszont arra, hogy megállapítsam: nekünk is szép barokk ikonosztázunk van itt, nem csak a litvánoknak az egyik vilniusi templomben. Az ikonok nem a bevett színekkel-formákkal (statikus alakok, minimális plaszticitás stb.) készültek, hanem amolyan barokk festmények egyenként. :-)
Különben a templom nagyjából kétszáz méterre van tőlünk (ott volt egyébként mindenki, aki körülötte lakik, köztük a plébink), ehhez képest nagyjából harmadszor járhattam benne. Az első volt a legemlékezetesebb: nem voltam még iskolás, mikor a mamám egyszr átszalajtott, hogy esküvő van, s az milyen szép, menjek, nézzem meg. Így is tettem, aztán a szertartás végén a násznéppel együtt elsodródtam a lakodalomba is... Végül a bátyám szedett össze, úgy rémlik, mikor már hiányoltak itthon. :-)
A papámnak meg az óvodája volt a templom udvarán (ötvenes évek, hmm), ahol ő szépen megitta a kakaóját reggelente, majd átmászott a kerítésen, és uzsgyi haza a nagymamához. :-)

A mai hálaadás így alakul:
15. Az ökumenikus mozgalomért, amely kitartóan dolgozik a Krisztus-hívők egységén
16. A ma esti alkalomért, hogy sokan voltunk, s hogy volt valamelyes közösség-érzésem
17. Az ajváros szendvicsekért és a mézes almáért
18. Hogy a végén talán tényleg megtanulok vezetni
19. Hogy csupa normális autós oktatóval volt eddig dolgom

Váratlan találkozások

Tegnap, miután a Huszár Gálban már nem volt, elmentem egy könyvért a kiadóba: a kiadvány elfogyott teljesen, de letölthető (itt -- nőknek szánt bibliaolvasó vezérfonalról van egyébként szó). A szép az volt az egészben, hogy reggel ellenőriztem a honlapjukat, és innen nézve csak nagy üggyel-bajjal kerülhettem ki a KIFOGYOTT feliratokat... de sikerült.
Viszont ez az út összehozott Mariannal, akit jópár éve nem láttam már (eredetileg szegedi, most Facebook-friendship).
Aztán ma a HÉV-nél egy régi osztálytársammal, Krisztivel találkoztam, és remekül elbeszélgettünk Pomázig.
Ó igen, és egy igen jó hangulatú munkainterjún (?) is voltam ma, s nem tudom, min fogok jobban csodálkozni, ha engem választanak, vagy ha nem... :-)
Úgyhogy ma is van miért hálát adni.
11. Azokért, akikkel ma találkoztam ebben az irodában.
12. Mariannért és Krisztiért, s hogy jó vágányon halad az életük.
13. A jó időért, hogy nem esett nehezemre elsétálni a Nyugatitól a Margit hídig.
14. Azért, hogy végre valakik kitartóan sztrájkolnak Magyarországon.

Multitude Tuesday

6. Hogy amolyan relatív demokráciában élhetek, ahol nem ölik az embereket meggyőződéseik miatt.
7. A szépséges idei zsebnaptáram.
8. Hogy szinte bármilyen információhoz hozzájuthatok, persze szűrni kell mindent.
9. Hogy az én Kedvesem a világ legkedvesebbje.
10. A BBC, különösen a World Service és a Radio 4.

...és vesztettem is...

A forgalmi vizsga díja (az eddigi 3600-ról) január 1-jével 11 000 (!) Ft-ra emelkedett...

Nyertem

Ez az év jól kezdődik: most hívtak a PestiEsttől, hogy nyertem egy derékmelegítőt. :-)

Montázs-kollázs

Hírek

Van új lámpám a szobába, így fest. Még föl kell persze tenni, meg szerezni bele valami jó kis égőt, aztán gyönyöködhetek benne. :-) (Ezúton is köszönet Gáboréknak a karácsoni lámpautalványért.)

Aztán pedig még annyi, hogy belefutottam tegnap este egy (aznap határidős) félállás-hirdetésbe (adminisztratív, hajléktalanos), jelentkeztem, és ma írtak, hogy várnak meghallgatásra. Nem minden munkáltató malmai őrölnek olyan lassan, mint a többségé... A másik két címzettből egyet ismerek, s hát az őt ajánló tényeken nehéz lesz túltenni, de hát miért ne fussak neki?

Friss: fogadalomkövető táblázat...

Hogyan tudtunk élni nélküle: az amerikaiaknak már az újévi fogadalmaik állására is van nyomtatható űrlapjuk. Bár, Cili, a Tieidre sajnos nem fog működni...

Fogadalmak

Nem készültem nagyon megosztani őket, da ha hógolyó, legyen hógolyó, úgyhogy egypárat mégis:

• Végigolvasom a Bibliát.
• Megírok egy levelet kézzel minden héten.
• Lefordítom a Finding the Still Point-ot.
• Megnézem magamnak Etiópiát.

Röpül tovább Luxemburgba (van olyan, hogy családi fogadalom?), a Kodály köröndre és Bajára.

Új év, új élet...

Hosszú ideje (?) először, tettem egy csomó újévi fogadalmat. Eddig egész jól is állok velük. :-)
Ez meg nem az, de láttam Maránál (már korábban), és megtetszett, hát megpróbálkozom vele: a "count your blessings" elv alapján itt is hálát adni 1000 ajándékért. [Hogy ma nem hétfő van? Nem tudok belenyúlni a képbe. :-)]

1. A hó csillogása a járdán
2. Hogy jó melegbe érkezhetek haza
3. A reneszánsz festmények, amiket ma láttam*
4. A pecsételgetés öröme
5. Az ingyenes múzeumi belépő

* A második látogatással is csak a feléig jutottam, de ha már megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy bármennyiszer visszamehetek, ki is használom a lehetőséget.

Összegezni volna jó...

ha nem volna hiábavaló.
Kicsit ilyen most minden: van is, meg nincs is, jó is, meg rossz is, vagy igazából csak nem jó, nem is rossz. Volt az a remek hó, elolvadt két nap alatt, és jött a -20 után a +20 fok (jó, itt 10 alá és fölé nem nagyon ment). De én is így vagyok, hol pörgök, hol befordulok, a legfőbb félelmem az, hogy idegenek között kell időt töltenem, például. Aztán egyszer-egyszer erőt veszek magamon, és akkor kiderül, hogy érdemes, de legközelebbig már nem biztos, hogy kitart az erő. Megnéztem végre-valahára a Csak egyet közösséget, és jó volt, de lám, ezer év homelesses tapasztalat sem adja meg, hogy magabiztosan forogjak tíz-tizenöt idegen jóember között. (Szegedi karácsonyi babgulyás dettó.)
Ilyen az Isten is, vagy csak az én hitem: hol van, hol nincs, de leginkább is itt áll a hátam mögött, s várja, hogy megkerüljem érte a világot.
Furcsa ez, semmi sem biztos, pedig nem is bizonytalan...

Egy verset még, mert sokmindent ki tud mondani, amit én nem.

Birtokba venni miért kívánjam
e meddő és sötét időt? E nyirkos és
villanyfények között imbolygó délutánban
kinek érzékei ne sejtenék meg az év
legmélyebb pontját – a várakozás idejét,
az átmenetét? A közt vagy átjárót két ismeretlen
tér közt… A vonulást a kiszáradt medren át.
Az üzletek fölött, fenyőgallyak közé fűzötten
mezítelen villanyégők világolnak a ködben,
melynek sem centrumát, sem szilárd
partját nem érezni. Érzékeim is alacsony lángra csavartan
égnek. Miért akarjam
lángba borítani e homályos téli órát,
az alkonyét? E szétfolyó időt, amely sem
vágyát a szívnek, sem örömét az elmének, sem elragadtatását
a léleknek nem ismeri? Szélbe vetetten
az ellenállás nélküli közegben
elúsznak tetteim. A hídon, a fekete víz felett,
ritkítva a ködöt, a sárga kandeláberek
lobbantják föl a szél testét. Ki mint folyóba fog
lépni a mi időnkbe, majd a sötéten
áradó, vízszagú szélben
érez először önmagára. Most
nincs tárgya még a vágynak. Várakozz…

Rakovszky Zsuzsa: December

Nem lettem

különösebben beteg, egy hőemelkedéssel végigtalpalt nap, s mára már csak nátha.
A múzeumban hajtás van az egész héten, múlt péntek-szombaton az őszi Éjszaka miatt, vasárnap romeltakarítás, ezen a héten meg a készülő kiállítás tart lázban mindenkit. Alighanem holnap is lehúzok fél napot, mert van még restanciám (hja, aki Finnországban lógatja a lábát...), és mert minden bizonnyal szükség lesz rám.
Ezenkívül indul A hét múzeuma akció, ugyanis kaptam ingyenes belépőt (2. 2 "c"). De erről majd legközelebb.

Beteg leszek

Egyrészt érzem a bőrömön, másrészt farkaséhes voltam, mégis úgy álltam föl a Fruccolában, hogy nem ezt vágytam enni.
Nem szeretem.

Képek

javarészt Áron szerint.

Turku

Tegnap este összeírtunk egy gyors listát, hogy mi mindenről is kéne írni, de ez azt jelenti, hogy a legkevésbé se leszek koherens.
Láttunk például egy szélmalmot a város fölött, és mellette vidoran ugrálni egy vadnyulat. (Nem biztos, hogy annyira vidor volt, mert éppen tetű hideg volt.) Mögötte pedig szabadtéri színpad áll, amelyiknek a nézőtere forgatható körbe, ilyenformán négy-öt színpado(cská)n lehet játszani körülötte.
Aztán itt szesztilalom van, jó, nem olyan, mint az igazi, de a boltokban kizárólag sört meg cidert lehet kapni, komolyabbat csak ebben. Itt meg persze drágán, már csak a jól ismert piaci törvényszerűség miatt is -- bár lehet, hogy itt még az államnak sem érdeke, hogy lejjebb nyomja az árakat.
A finnek persze meglelik a módját az alkoholhoz jutásnak, pl. vesznek a nemzetközi vizek jótékony takarás-, izé, hullámzásában. Jut eszembe, íme, a hajónk (illetve ez lesz a visszaúton).
Tegnap kirándultunk egy sort a környéken. Ciliék mögött az egyik irányba erdő van kisebb-nagyobb sziklákkal, aztán láp, aztán a tenger. És a tenger egy kicsi helyen már kezd befagyni! :)
Ma is kirándulgattunk, csak ma Naantaliban, amely ma minden volt, csak napos nem, de láttuk a szép régi óvárost meg a MúminWorldöt [a link zenél], persze üresen, csak az épületeket. Ma nem volt annyira hideg, viszont ennek megfelelően a tegnapi hó helyett az eső szitált egész nap.
Most este pedig Cili erasmusos ismerősei jöttek át hajában sült krumplit enni meg filmet nézni, egy lengyel és három magyar lány. Jól mulattunk. :)

El

A Fészbukot nem olvasó kisebbséget sietek tájékoztatni, hogy megléptünk Áronnal Turkuba egy hétre, és immár meg is érkeztünk ma reggel, alig 24 úton töltött óra után (földön-vízen-levegőben, mint annak idején az Utasellátó). Képek alighanem csak beltérből lesznek, kint a fényképezőgépre fagyna az ujjunk rövid úton.

Fall Into Reading (English Version)

Mmm, I guess I should re-post this in English to make it accessible for all of you. :-) So I'm going to read the following books:

• Georges Minois: History of World Weariness
  

• René Berger: Discovery of Painting

It isn't a long list but I am pretty delayed anyway so I decided to just try and stick to these.

Őszi olvasósdi

A képecske egy amerikai blogger kezdeményezésre utal, igaz, némileg meg vagyok késve vele, de sebaj. Az a lényege, hogy ki kell választani néhány könyvet, amit ezen az őszön (= 2009. IX. 22. és XII. 22. között) el akarok olvasni, aztán közzétenni a listát, és majd a végén az eredményt is. Hát, az én listám nem lesz hosszú, de az elsővel már igen rég küzdök.

• Georges Minois: Az életfájdalom története
• René Berger: A festészet felfedezése I-II.

És akkor most okosan megírom ezt a bejegyzést angolul is, mert ezt ugyan hiába linkelném be nekik... :-7

A nehéz parancs

Csak az a lovas! Az a Trieszt felé ügető lovas. Utolérte őt a hágón, és nehéz parancsot hozott. Egyetlen szóból állt: Élj!

Ahelyett, hogy még elkeseredettebben tudott volna sírni, egyszerre végképp kijózanodott. Letörülte maradék könnyeit, és visszafordult a hátára. Hiába, mindez színészkedés, maszlag. Szerepeket próbál, áltatja magát, komédiázik. Ravaszkodik, hogy megkönnyebbülést merítsen a sírásból. De nem megy. Megcsömörlött tőle.

Ottlik Géza: Iskola a határon

350. Nincs más választásunk.

A zene világnapja

örömére hangosan énekeltem a fürdőben. És jó volt nagyon.

Mr Chan visszatért

A levél tárgya:

Oèekávám Váš e-mail

Üdvözlettel neked érthetõ, hogy talán egy kicsit nyugtalan, mert nem
ismersz, de van egy jövedelmezõ vállalkozás javaslatát a közös
érdekû megosztani veletek. Megvan a hivatkozást az én keresni
valakit, aki megfelel az én dolgom javaslatot. Hadd kezdjem bevezetésével
magam. Én vagyok Mr. Patrick Chan ügyvezetõ igazgatója és gazdasági
vezérigazgató-Hang Seng Bank Ltd. takarásban van egy üzleti javaslat az Ön
számára.

Én akarom, hogy segítségemre lesz a végrehajtó egy üzleti projekt Hong
Kong az Ön országában. Magában foglalja az átadás egy nagy halom pénzt.
Mindent erre az ügylet jogszerûen rántás nélkül megtehetõ.
Kérjük Endeavour megfigyelni legteljesebb diszkréció érintõ
valamennyi ügyben a kérdést.

Miután az alapokat már sikeresen át, a fiókba fogjuk részesedése az arány
jóvá kell hagynia mind a ketten. Amennyiben érdekli kérem küldjön az
alábbi adatokat a gyorsabb a folyamat;

Teljes név
Cím, Állampolgárság
Életkor, nem, Foglalkozás Családi szobor,
Privát telefonszám, faxszám Private.

Én inkább nem éri meg az én privát e-mail cím: <>
és végül azt követõen, hogy én átadják Önnek több formációban
errõl a mûveletet. Kérjük, ha nem érdekli törölje az e-mailt, és
nem vadásznak rám, mert én vagyok a karrierem elhelyezés és az élet, a
családom a tét ebben a vállalkozásban. Bár semmi sem merte semmi szerzett.
A legkorábbi választ erre a levélre, majd értékelni.

Üdvözlettel,
Mr. Patrick Chan.

(Kiemelések tőlem.)

Boldogság

Hosszú ideje a leginspirálóbb-lelkesítőbb telefonbeszélgetést adatott lebonyolítanom [ööö] ma este, úgy félórája, még a HÉV-en.
Tamás hívott, ami magában is öröm, de ráadásul arról van szó, hogy meghallgatta Mustó Pétert valahol (talán itt), és közben-utána valami megpendült benne, hogy kellene valamit csinálni hajléktalan emberekkel, talán valami olyasmit, mint Szegeden. Elkezdett beszélgetni a koleszos lakótársaival, és talált párat, akit érdekelne a dolog, úgyhogy azt kérdezte tőlem, hogy volna-e kedvem mesélgetni nekik egy kicsit minden/rről.
És hát hogyne volna. Én ugyanis éppen hétfőn fogalmaztam meg Judit-Anna-Szilvinek, hogy 13 éves korom óta valószínűleg az első tanévet nyomtam végig úgy, hogy közben semmiféle önkéntes munkát nem végeztem. (Ezek egy része mindig olyan kimondatlan, megszervezetlen dolog volt; de az idén semmit, se ilyet, se olyat!) S hát az aligha mentség, hogy tavaly adtam erre egy évet, most akkor a hátralevő időre ennyi.
Úgyhogy most mindenféle foszlányok cikáznak a fejemben, és van miért élnem szerdáig. :-) De jó, de jó.

Babákok

Azt hiszem, megfeledkeztem Jakabról, akinek a mamájával még találkoztam egyik vasárnap este -- s másnap reggelre megszületett.
Ma pedig Anna Etelka megérkezésének a híre ért utol, be jó, be jó. Isten hozta mindkettőjüket erra a világra (amely biztos nem a lehetséges világok legjobbika, de azért ennyivel többen dolgozunk rajta). :-)

Az unalom öl, butít és nyomorba dönt

... bár igazából nem szólhatok semmit, mert ma sikerült megkaparintanom korrektúrára a következő kiállítás feliratait, szóval nemcsak tudom már, hogy miből jött a KÖZÉRT, de még valami hasznosnak mondható munkát is végeztem (fél órában. Plusz mondjuk még 1 teremőrzés).

Tegnap esti kép

A szép az volt benne, hogy láttam, ahogy a papám locsolja a pezsgőt mellé, de hirtelen meg se tudtam szólalni a csodálkozástól, hogy ő nem veszi észre. Ő meg persze észrevette, hogy a hasán csorog le, s azt hitte, túlhabzott, de belenézett a pohárba, és az még félig se volt... Eltartott egy ideig, mire azt mondta: – Ez a pohár lyukas!

Újabban

Furcsa nagyon ez a tömbösített dolgozás - nemdolgozás. Nagyon el tudok szokni a múzeumtól akár két nap alatt is...
Itthon teszek-veszek, például már csak az asztalom felszíne van hátra a rendrakásból -- meg az alatta álló doboz, de azért egyszer már azt is kirostáltam. Tegnap megnéztem másfél blokkot a BUSHO versenyfilmjeiből, és nem voltak jók, sajnos. Viszont szert tettem egy húsos szakácskönyvre, és már-már kedvem van kipróbálni, pedig úgy elszoktam a húsevéstől, hogy nagyon.
Ma délután a terv szerint meghallgatok egy előadást Christiania in Art és egy másfajta urbanizáció címmel a VAM Designban, estve Kiskunfélegyházára vagyok hivatalos Jani--Zita--Áron-buliba, amivel az az egy ciki kicsit, hogy ezidőtájt jön Timi a lánykákkal, és mire én vissza, addigra ők elstartolnak Luxba Papával.
Holnap jó esteben (= jó időben) szüreti sokadalom a Skanzenban, végre valahol jó a TKM-kártyám. 800 forintért Kaláka-koncerttel, hát ez nagyon jó deal lenne.
Vasárnap-hétfőn munka, kedden Zsófiék Fehérvárt (Márti, ha ráérsz egy fagyira, Veled is!), szerda délelőtt ostábla-oktatás Nórinak. :-)

Új év, új élet :)

...lenne, ha járnék még iskolába, de hála a Mindenhatónak, nem.
Ezzel együtt kicsit mégis új lesz (legalábbis a hónap), és ezért nyitottam is neki egy tökéletesen érdektelen, időszakos párhuzamos blogot.

Holnap pedig,

életemben először, bemegyek egy CriticalMass rendezvényre, mert ez tényleg vérlázító.

..

Kicsit elbóklásztam a blogon, végigolvastam a Balkánt (irtó jó, ahogy visszajönnek képek félmondatokból!) meg a következő napokat-hetet -- nagyon érdekes volt. Azért átmentem már pár olyan helyzeten, mikor új alapokra kellett helyeznem az énképem, a kapcsolataimat, némi túlzással az életem, és valahogy mindig épen kerülök ki ezekből. És többnyire, úgy érzem, nem rajtam múlik, én csak ott vagyok, igyekszem megélni, de a legritkábban tudom/akarom tevőleg is befolyásolni az eseményeket. Persze tudom, hogy semmi igazán komoly krízis nem állta még az utamat, hozzátartozók halála, betegség vagy ilyesmi, de mégis, a magam nyűgei éppen elegek magamnak... Valaki vigyáz rám.

.

Katinál vagyok, már alszik mögöttem.
Szeretek itt lenni, mindig történik valami, jönnek-mennek a népek, a legkülönösebbek általában. Néha ilyen házról álmodom, ilyen átjáróról (máskor nagyon nem :-)).
A múzeum lassan megöl, egyik nap hosszabb, mint a másik, ráadásul Moss egy rendszerfrissítést követően megint nem lát wifit egyáltalán, olvasni pedig valahogy nem volt idegem mostanában... jaj, rajtam van a panaszkodhatnék erősen.

Szerdán állásinterjún voltam Szegeden, hát, hát, az elfelejtett német, az bizony nagyon ciki. Ezzel együtt nem látom 100%-ig reménytelennek a helyzet', meglátjuk.

A héten valami kórság is végigsöpört a családon, a Veliko Tarnovóból [nagy kár, hogy azt az élményt nem örökítettem meg akkor, 2006. augusztus 5. és 8. között...] hazahozott Imodium ismét megmentette az életem kis túlzással. Egyet Nagyinak is adtam, de 3 még mindig maradt, ennyi remélhetőleg elég a következő, mondjuk, tíz évre belőle. :-)
És nem jutottam el a Picture the Homeless ügyeire, ezt bánom erősen.
Viszont mindenkinek ajánlódik a városmajori retro véradás (!) sörrel-virslivel, szeptember 5-én. :-)

Reggeli

Ez itt ugyan nem ez a blog, de azért: a mai reggelim az alábbi két fogásból áll: csokoládé és hideg, kapros uborkaleves...

Munka-ügy

Mért van az, hogy most kezdenek beindulni a szegedi lehetőségek, mikor lassan értelmét veszti, hogy le akarjak menni...? És főleg: miért nem lehet semmit tervezni ezen a fronton? A jelentkezés/interjú másnapján ugyanúgy visszahívhatnak, mint egy hónap múlva vagy éppen soha. Hogy döntsem el, hogy mikor vállaljak el mit?
Bonyolult dolgok ezek.

Különben épp Kecskeméten lopom Melitta netjét, míg ő Paffyval beszélget telefon'. Én is vele találkoztam itt eredetileg, megspórolt nekem +2 óra utazást (és kb. kétezer forintot) azzal, hogy följött idáig. És nagyon jót beszélgettünk, régesrég érett már. (Aztán el kellett mennie, de az én telefonomon ingyen tudnak beszélni.)

Még két nap munka, aztán indul a hétvégi road-movie: két esküvő, közte pedig informális osztálytalálkozó. Három helyszínen, természetesen.