Befűtöttünk a cserépkályhába

Jóféle novemberi idő van itt, de nem szólok egy rossz szót sem, úgy kellett már a növényeknek az eső, mint a falat kenyér.
Bábszínházban jártunk ma Lucával, az Eszti álma című darabot néztük a Varázsgarázsban. Szegény Lucka egy ponton rettenetesen megijedt, de azért azt hiszem, összességében élvezte.
Holnap éjjel pedig Kolozsvárra indulok, a TIFF-re (végre — mindig a vizsgaidőszak tett keresztbe régebb'), és egyes előrejelzések szerint csütörtökig esni fog ott is... Ibolyácskánál fogok lakni a Monostoron, „egyetemistakorunkbeli koulmenyek”, hmm. :-)

Megint bábaságos

A múltkor föliratkoztam az UNFPA videóira, és ma jött megint egy az Andokból. Néha elszomorít, hogy milyen triviális dolgokat kell hatalmas lépésként ünnepelnünk, de persze közben ezek tényleg nagy dolgok a maguk nemében. Ez a filmecske most arról szól, hogy Ecuadorban egy kórházban kiépítettek néhány olyan helyiséget, amelyik inkább emlékeztet egy andoki házbelsőre, mint szülőszobára, és kiképezték a személyzetet a hagyományos („függőleges”) szülés-levezetésre (ideértve a bába lelki támogató munkáját is, ha jól értettem mindent). S hogy így bizony mennyive jobb azoknak a kecsua nőknek, akik bejutnak a városba szülni.

Csodás vacsora

Úgy indult, hogy rántotta. Aztán megláttam a holnapi ebédhez pirított szalonnát, meg a borsót (ó, boldog angol vacsorák!). Mamának pedig eszébe jutott a snidling a kertben, meg a sajt... És, hát, mennyei lett az eredmény.

Újabb alkotások

Szombaton megint voltam a könyvkötőműhelyben, kétszer is, délután Áronnal. Íme az eredmény:

Hmm

Állítólag ma van a biodiverzitás világnapja. Kapcsolódó mókásságok a British Counciltól.
Amúgy meg szundi, megint elment az idő alaposan.

Wanda, the Fortune-teller Fish Said

"I wonder", he said to himself, "what's in a book while it's closed. Oh, I know it's full of letters printed on paper, but all the same, something must be happening, because as soon as I open it, there's a whole story with people I don't know yet and all kinds of adventures and battles."

Bastian B. Bux

-- Kíváncsi lennék -- mondta magának --, mi van a könyvben, míg be van csukva. Ó, tudom, papírra nyomtatott betűk, de valaminek mégis történnie kell, mert ahogy kinyitom, egy egész történet áll benne olyanokról, akiket még nem ismerek, és mindenféle klandokról meg csatákról.

Hol a hiba?

Ez ittend az idei Szent István Könyvhét emblémája. Nem csalás, nem ámítás...

Könyvtári eset

Tegnap lenn voltam Nagyvilágot olvasgatni, és zárás előtt, kifelé összetalálkoztam a könyvtáros néni férjével, a parkettás bácsival (ő csiszolta-lakkozta minden szobánk padlóját). Azt mondja nekem:
— Apádnak nincs internete?
— De — mondom —, van.
— És nem hagy rajta dolgozni?!
— De — mondom —, miért...? Ja... én olvasni jöttem!

Házimunka

Valahogy úgy van velem, hogy a ruhákkal kapcsolatos házimunkákat (az egy (természetesen gépi) mosás-teregetés kivételével) nemigen szívelem. Ilyen a vásárlás (különösen a próbálás), a vasalás, az elpakolás, és legeslegfőképpen a téli és nyári ruhák dobozokba/szekrényekbe rakosgatása. Én belátom, hogy évente kétszer kell csak megcsinálni, de akkor is... azt hiszem, ez van a szeretem—nemszeretem-tengely negatív végén.
De ma nekiállok, bár az elhatározás örömére kb. öt fokot esett a hőmérséklet a tegnapihoz, és tizenötöt a tegnapelőttihez képest.
Most mindenesetre muzsikát gyártok a munkához. Az a nagy felfedezésem ugyanis, hogy a Windows Media Player (amelyet egyébként utálunk), ha belemásolok audiolemezeket, majd rátenyerelek a szinkronizálásra, a pendrive-játékosra* mp3-ban teszi át az anyagot. És az jó, mert azzal elboldogul a játékos is, meg Moss is.

* L. még „A DVD-játékos” használati utasítása

Menjetek bábának

Május 5. a bábák világnapja (izé, ma jutottam eddig a hírekben...), és az ENSZ népesedési (?) alapja szerint világszerte még 350 000 bábára lenne szükség. Hát hajrá, hajrá.
Alább egy videó a bolíviai őslakosok helyzetéről.



Ó igen, és Isten hozta Annácskát is erre a világra! :-)

Vince és Johanna

A hétvége két kisbabát is hozott a tágabb baráti körömbe. Isten éltesse őket!
A múzeum... hmm, hogy is mondjam csak, pang. Ma megkisebbítettem egy kartondobozt (fedelestül), szétválogattam egy kupac jegytömb-csonkot (két kupacra, eladási év szerint), legyártottam Laurával vagy három tucat könyvtári katalóguscédulát (az optimális 1 lépés (kivágás) helyett 4-ben (körberajzolás, kivágás, kartonra ragasztás, újra kivágás), mert a muzeológus srác képtelen volt a) körvonalakkal, b) normális elrendezésben, c) egyenesen a kartonra nyomtatni őket...*) megírtam és föladtam egy képeslapot Johanna mamájának, medvehagymalevest ettem ebédre a Fruccola előtt a napon, valamint lógtam vagy félórát az interneten is. Ennyi.
Pedig kellett volna még korrektúrázni is egy csomót (borzasztó faanyagvédőszeres könyv), meg olvasni, mert a tizedénél járok A Mester és Margaritának, és holnap este színház. De ha nem köt le... :-S
Viszont remekül megy az Ittál-e ma eleget? című akciónk, melynek keretében minden páratlan órában minden résztvevő megiszik egy pohár vizet, és pipálgatjuk az alkalmakat egy táblázatban. Két hét elég volt ahhoz, hogy kezdjem magamat rendszeresen szomjasnak érezni. Persze a noszogatás mindig jól jön, itthon korántsem megy ilyen flottul.
Itthon egy boríték várt az APEH-től, a rendelkezésükre álló adatok szerint nem vagyok jogosult egyszerűsített bevallásra. További kérdéseimmel keressem az ügyintézőt, cím, nyitvatartási idő. De jó. Meg lennék lepve, ha egyáltalán kellene adóznom a tavalyi három hónapnyi félállás + még úgy kéthétnyi lóvét érő fordítói ténykedésem után... De ez őket a legkevésbé sem érdekli. Irány a 0853. űrlap. Mintha értenék belőle egy szót is...

Holnap magyaróra Liviával, és kell csinálnom neki egy nagy halom leckének valót, mert két hétig nem megyek (előbb osztálykirándulnak Krakkóba, majd Brüsszel–Párizs–London a cserediákokkal — szerencsére busszal, úgyhogy nincs súlykorlát :-)).

* Vö. az önkéntesmenedzsment azon törvényével is, amely szerint az önkéntest jobban megbecsüljük annál, mint hogy fölösleges/értelmetlen/apró- munkát végeztessünk vele. Engem ugyebár fizetnek, vagy mi...

Megtaláltam a hivatásom :-)

Könyvkötő leszek, semmi más, legalábbis hobbiból biztos. Még talán a nyár végén találtunk rá Áronnal (amúgy véletlenből, ahogy az ilyesmi lenni szokott) a Matató Könyvkötőműhelyre a Várfok utcában (a Moszkva tér bal felső :-P sarkától egy percre), és a gyógypedagógus-könyvkötő-tündér lány nemhogy beinvitált minket, de az akkori érdeklődésünk láttán azóta is rendületlenül küldözgette a meghívókat a szombati foglalkozásokra.
És ma végre eljutottam, és bizony bele is szerettem rögtön az egészbe. A papír iránti lángolás [ööö...] ugyebár nem újkeletű jelenség nálam, de hozzá még ez a szöszmötölés: méricskél-vágogat-ragasztgat-présel (mos-vág-simít-összehajt), azok a nagy gépek, a zsargon („csontozás”!)... csuda volt. A többit képben:

És még...

nem írtam
az Evangélikus Teológia teremtésvédelmi tanulmányi napjáról,
a villanyoltásról,
a múzeumról,
Mossról (úgy is, mint a laptop) + az új szerzeményeimről rajta,
a magyartanítás szép- és nehézségeiről,
arról, hogy végre süt a nap (és én megyek a 10 fokba...)
stb.
stb.
...

Kicsit aktuálisabb

Arról, hogy mi is történik velem/körülöttem mostanában.
Megállíthatatlan vénülésem újabb állomásaként időközben betöltöttem a 28-at, és fura arra gondolnom, hogy ennyivel nevelhetnék már négy gyereket vagy végezhetnék valami alkotó munkát is... ehelyett itt, így. És végsősoron mégse rosszul.
Bár a TIK-nek nem kellettem könyvtárosnak, nem is tudják, kit hagytak ki. Sóhaj.
Azóta beadtam egy újabb jelentkezést, a munka érdekel + szakmába is vág valamelyest, de pesti. Ráadásul a múlt szerdai „küldje-be-az-önéletrajzát-még-ma” óta néma csönd... kétséges ómen.
Az új telefonnak azóta egy-két használhatóbb funkcióját is fölfedeztem, de összességében még mindig több dolgot bonyolítottak túl, ami eddig működött, mint fordítva.
Befejeztem a Gilgamest, bele is jöttem, de az akkád líra / filozófiai versek valahogy kevésbé izgatnak.
Pár perce elküldtem Áronnak a sza*dolgozatot, a hajam égnek áll az OpenOffice egynémely baromságaitól, de csak kiszenvedtem végre magamból. Még nem nagyon merem elhinni.
18.20-kor indul a repülőm (becsekkoltam online, így 17.55-re kell csak ott lennem, éljen): JVC Link Weekend, Manchester maradék múzeumai Áronnal, Szent Háromnap a jezsuitáknál. Be jó lesz!
Megyek is, ideje összepakolnom.

PS: Lehet, hogy kint megint ide fogok írni.

Régi: Mérges bejegyzés a karaktertámogatás nevű átverésről és hasonlókról

Az az igazság, hogy a szép új (vékony, kecses, és állati kényelmetlen) telefonom mellett rövid úton le fogok szokni az sms-írásról.
Az előbb elküldtem egy 83 betűs üzenetet _2_darabban_. A trükk az ékezetes karakterekben van (pontosabban feltehetőleg az á, í, ó, ő, ú és ű betűkben, mert a többi átment az előző telefonomon is), azok ui. többnek számítanak -- miközben ezt a számláló véletlenül sem jelzi. (Néha, ha az e-maileket rosszul kódolja a rendszer, a nem-latin-konform magánhangzók helyén hosszabb betűsorok látszanak -- gondolom, ugyanerről a jelenségről van szó.)
Amúgy is kreténség ez a számláló, mert azáltal, hogy csak akkor látszik rendesen, hogy átléptem a következő üzenetbe, amikor már ott vagyok (1000/1-es típusú kijelzés, ahol az első szám betűnként eggyel[!] csökken, a második sms-enként nő), alaposan megvágja az előre machinálás (rövidítés) lehetőségét.
Előre a csak-ha-tényleg-nagyon-muszáj esemesezés útján. A karaktertámogatást pedig máris korlátoztam. (De azért kedvem lenne a nyakukra ereszteni a fogyasztóvédőket megtévesztés miatt.)

Update: A használati utasítás szerint, idézem
"Az üzenettípust a készülék automatikusan változtatja az üzenet tartalmának megfelelően. Többek között az alábbi műveletek eredményeképpen változik a szöveges üzenet multimédia üzenetté:
...
- Kézbesítési jelentés igénylése."
Hihetetlen. Gyorsan meg is néztem az előző sms-eim, de szövegesnek írja őket.

(Ezt úgy egy hete írtam, csak valahogy sose jutottam vele idáig. De azért nem marad(ta)tok ki belőle.)

Zseniális

Ezt nézzétek meg...

Ez-az

Van annak hátránya is, ha az ember hatéves kora óta ismeri a könyvtáros néniket. Jelesül hogy az én szám még mindig csókolomra áll, és ma ugyan -- gondosan odafigyelve -- sikerült kipréslnem magamból egy jó napot kívánok-at, de ettől meg a néni lepődött meg annyira, hogy ő is ugyanígy válaszolt. :-S
További hasonlóan fontos hír, hogy Márk munkatársam Albániába utazik egy (fél...) napra (szurkolni), úgyhogy előszedtem neki az útikönyvet a sufniból, így került az a jobb oldali listába. Itt jegyzem meg, hogy olyasmik is vannak ott, amikbe csak bele-beleolvasgattam, illetve amik hosszabb távon zajlanak, pl. a szegény Hankiss-könyvnek úgy négyszer futhattam neki az elmúlt öt évben, mire végül most kb. fél év alatt elbírtam vele. Pedig nagyon jó könyv, olvasmányos is, izgalmas is, csak valahogy mindig jött valami más. Újabban javuló tendenciát mutatok a különböző féle könyvek arányai között, de azért továbbra is a szépirodalom a nyerő (mondjuk ez nyilván nem baj).

Arról, hogy mit mondott a pápa, és erre (illetve nem erre) hogyan reagálnak

Az MTI-n olvastam, egyedül ez alapján írok, de majd jönnek az ENSZ hírei, és akkor talán eredetiben is.
Szóval egy s más egyéb mellett azt mondta a pápa Afrikába repültén, hogy az önmegtartóztatás a legjobb eszköz az AIDS terjedésének megakadályozására. Na most erre sokmindent lehet mondani, de azt, hogy nem igaz, nem. Mert bizony ez így van. Semmi olyan biztos védelem nem lehet (fogamzás ellen sem), mint az önmegtartóztatás.
Ehhez képest mindenki visít, hogy így meg úgy az óvszer. Mert nem divat mai napság a monogámia.
És ezzel itt be is fejezem, anélkül, hogy bármi egyéb aspektusát akár csak megpróbálnám megközelíteni ennek az egésznek, mert az sajnos túlmutatna a képességeimen, képzettségemem stb.

Ismét könyvtár

és ismét a helyi, most már hosszabbítóval felfegyverkezve jöttem.
A változás örök, ezúttal van ülőke a klotyón, de nincs papír egyikben sem.
A dolgozat alakul, most nettó 19 oldal (bár az utolsón eddig kb. három sor van :-S), lassan már tényleg senki nem ment meg a befejezésétől.
És találtam végre angolszótárt, meg egy pöpec kis könyvet Magyar művelődéstörténet címen, arról nem is beszélve, hogy jár ide a Látó, meg a Nagyvilág is, amiből otthon is van néhány évtizednyi, de valami miatt az utolsó két előfizetési kísérletünk dugába dőlt, arra már nem emlékszem, hogy a pénz átutalása előtt vagy után. Szóval újabb okok, hogy lejárogassak ide olykor, sőt, tán be is iratkozzam, kíváncsi vagyok, megvan-e még az olvasójegyem valamelyik alsó fiókban.

Készült dr. Marosi Andorné emelkedési stílusában. :-)

PS: A folyóiratos polcra vetett második pillantás azt is elárulta, hogy a Székelyföld, a Korunk, sőt a Művelődés (!) egészen friss számai is föllelhetőek. Milyen erdélyi lobbi működhet Pomázon?!

PS2: Beiratkoztam, mégpedig ingyen, ez állítólag jár a pedagógusi végzettséggel. Még mondja valaki, hogy semmire sem jó a diplomám! A rendelet amúgy 500 forintot takarít meg nekem – életemben először 1 kerek (alumínium)forintért iratkoztam be ugyanezen könyvtárba. 20 éve lehetett... :-) (Egyébként már nem volt meg az olvasójegyem, számítógépre csak az aktív olvasókat vitték.)

A Nagy Vállalkozás

Azt akartam még elmesélni, hogy hatalmas fába vágtam a fejszémet [először sikerült azt írnom, hogy „fejszébe”].
Elkezdtem olvasni A Hatosztályos Törikönyvet. Úgy rémlik, azért is vettem meg annak idején (1995), hogy majd egyszer elolvassam... nos, eljött a perc. Vagy óra, illetve hónapok...
Na most ez magában is elég komoly elhatározás, de mire az akkádokhoz értem, eszembe jutott, hogy most kellene nekiülnöm Gilgamesnek... úgyhogy lekaptam a polcról [erre azért büszke vagyok, hogy ilyen könyvek is megvannak itthon. Mint kiderült, Moszkvában vette meg a mamám, nem tudván mire elkölteni az ösztöndíját (!); de alighanem sose jutott benne messzire, mert találtam benne fölvágatlan lapokat... :-)], és nekiláttam. Ennek úgy egy hete, és mostanra már el is jutottam a tényleges Gilgamesig az egyéb mítoszok után, de még a lírai és filozófiai versek előtt...
Közben (véletlenül) rátaláltam A világirodalom története évszámokban-ra is, úgyhogy nyomban abból is abszolváltam az első másfél oldalt :-); sőt, egy újabb törikönyv is előkerült (ez most az, amiből mi tanultunk I.-ben, úgy rémlik). Szóval meg vagyok támogatva minden irányból, már csak az a kérdés, hogy hol veszek majd bele menthetetlenül. :-) Esetleg lehet fogadásokat kötni, pl. hogy az Égei-tengerbe fúlok-e majd bele, vagy még a Vörösbe...
Meg persze azért közben be-beficcennek egyéb olvasnivalók is, Anselm Grün (újraolvasás; azt hiszem, minden nagyböjtben érdemes lenne...), vagy legújabban egy Bálint Tamás nevezetű transzilván költőpalánta [? – csak mert 1985-ben született?! Now that's what they would call ageism] kötete, A pap leánya, birtokostul; amely luxemburgi vargabetűvel érkezett meg hozzám tegnapra.

Random események az elmúlt hetekből

Egyrészt voltam ugye Fehérváron, immár harmadszor a nyár óta. Találkoztam Mártival, aki nagyon helyeske, és a mamájával, aki Isten kegyelméből babakocsival is éppen olyan maradt, mint anélkül volt. Minden érdekli és mindenről van véleménye, vidám és kedves. (A papával is találkoztam, persze, bokros teendői közepett, csak őt kevésbé ismerem.)
Visszafelé Oszkárral utaztam, nem lett se jelentősen olcsóbb, se gyorsabb, mint a vonat lett volna, de a srác egyúttal elvitte az Eszteréknek küldött csomagom (Írótükör, mi más :-)) Debrecenbe, és ez mindent megért.

Aztán voltunk Áronnal kirándulni. Nem volt valami nagy túra (Gyopár-forrás > Lajos-forrás > János-forrás), de – szégyenemre! – idejét se tudom, mikor voltam öt órát kinn utoljára. Térdig jártunk a sárban itt-ott, de mindennel együtt nagyon jó nap volt, nem utolsósorban mert lefelé igen jót beszélgettünk az oktatásról (vallott elképzeléseinkről), az iskoláról, az ún. „gyerek-anyagról”, meg ilyesmik.

Liviával úgy átvettük 25 perc alatt a tárgyas ragozásról szóló leckét, hogy csak lestem. Zsigerből tudja (nyilván hallotta már eleget a nyelvet :-)), öröm vele foglalkozni.

Most csütörtökön pedig Péterrel találkoztunk és beszélgettünk egyet, nem eleget, de ennyi fért bele (este kb. h9-től f11-ig..). Be fogok iktatni legalább egy hétvégényi Kolozsvárt még valamikor a tavasszal, csak kicsit legyen jobb idő. Fagyoskodtam ott három márciust, most inkább valami jégkrémesebb időben mennék. :-) (Megvan még a Napolact és a Széchenyi téri boltja? [Vagy Deák? Sose fogom megtanulni. :-( ])

Túl sok a lemaradás

Megint csak életjelre futja, sajnálom. Nem tudom, hogyan alakul ez így, de valahogy nem jön több össze, pedig valójában pont elég időt töltök ennél nagyobb marhaságokkal is. Mindegy.
Süt a nap odakinn, nagyon jó. Kinőttek az első krókuszok is, szép színesek a már kornyadozó nemes-hóvirágok mellett.
Tegnap végre nyélbe ütődött a múlt hétfőre tervezett hármas találka („az osztály 10%-át képviseljük”, mondta Edina), Bori gömbölyödik (nem nagyon), Edina megkülönböztet (értsd szentignácul), azt hiszem, nagy vonalakban minden rendben. Hálás vagyok értük. És azért, hogy három dolgozó nő hétköznap délután 1-kor tud találkozni...
Hamarosan megyek magyarórát tartani egy amerikai kislánynak (nem olyan kicsi, 16 éves), aki nagyon kedves, és állati ügyes is (simán leírta elsőre a focipályát ly-nal, ez azért nem minden native kortársának sikerülne...) egészen addig, míg feladatok vannak előtte. Az, hogy magától beszéljen, nehezebben megy; és nekem is kihívás. Meglehet, hogy ő is úgy van, ahogy sokáig én is voltam az angollal: bonyolultabb dolgokat akar kifejezni, mint tud. És hát például jövő idő nélkül remekül el lehet lenni magyarul (vö. „holnap dolgozom”), de múlt nélkül aligha. Szóval valahogy be kell emelnem a múlt időt párhuzamosan (mert ugye nem tudom, mi újdonság, szóval nem nagyon merek kihagyni semmit), de vajon hogyan? Lehet olyat, hogy egyik órán a 3x. leckét vesszük, aztán az 5x.-et, aztán vissza? Gyakorló/-ott nyelvtanárok tanácsát kérem ezennel.
És van munkapályázás is, de erről egyelőre csak ennyit.
Megyek, fölfújom a bicikli kerekét, aztán irány Boriska, aki holnap visszaviszi egy könyvem a TIK-be.

A lemondott randevúk hete

Hétfőn szabályosan két szék közt a pad alatt végeztem, s a mai találkozót is lemondták. :-( Mondjuk késő is van már munka után.
Más, sikeres (múlt heti) barátnő-körről majd legközelebb.
A nagyböjtöt leginkább online élem, ez vicces, meg kicsit siralmas is, persze. Viszont valahogy így akadtam ma erre az oldalra, és bár épp csak a címeket néztem végig a tavaszi számban, azok igen jókat ígérnek.

Művház, könyvtár, effélék

Olyan, mintha álomban járna az ember. Az ég ugyan nem tündérszoknyakék*, de az ajtónyikorgásnak szolfézsóra-szaga van (deutáltam...), a mosdót pedig még mindig megtalálom zsigerből közlekedve, pedig az előteret alaposan beépítették azóta. Fájlalom, hogy a háromból két vécéről le van esve/szerelve az ülőke (ott van mellette, el azért nem lopták, nolám), a harmadikban pedig (ezek után: természetesen) nincs papír, de végülis kellő előkészülettel minden megoldható.
Még a laptophasználat is, csak egy hosszabbítót kellett kinyerni egy számítógép mögül, annak nem kellett úgysem. Mondjuk később a papám is befutott (küldtem neki egy sms-t, mely szerint már csak arra nem gondoltam, hogy hosszabbítót is kéne hoznom magammal) egy jóval hosszabbal, így immár nem is az ablaknak háttal ültem.
És hát ugyan hol találhatnék még egy könyvtárat, ahol óvatos kérdésemre ("Nem adnak itt valahol kávét, kéremszépen?") a könyvtáros néni föltelefonál az emeletre ("Van még egy kávé a B...j...nak?"), és pár perc múlva maga teszi le mellém a jó sűrű levet a cukorral...? A tejet/fehérítő port az ajándék lóság mián nem hiányoltam, a termoszbögre víziója viszont egyre elevenebben lebeg előttem.

Hát így. Ha nem Szegeden szeretnék dolgozni, akkor valami ilyen helyen. Vagy lehetne esetleg a kettő egyszerre...? (könnyű sóhaj)

* Na honnan? :-)

A 13 éves apa, aki nyolcnak látszik

A helyzet maga se semmi (link a cím alatt, figyeld a képeket!), de ez a kommentár különösen érdemes az elolvasásra. Meg az egész blog nagyon szimpatikus.

Memento mori

Pease Porridge Hot

A forró zabkása, az is jó reggeli.
Tegnap meg lement a megnyitó (ma jön a következő, de hála az égnek ma szabad vagyok), zártkörű volt és szigorúan ellenőrzött, így hát kevesebb ember és még kevesebb potyaleső jött össze. Nem is volt rossz különben, csak kicsit fárasztó, különösen hogy reggel a 9-es HÉV-vel mentem be (telefon-visszaszerzés végett; aztán még egy kompakt hamvazkodás is belefért), és 21:18-assal vissza.
A kiállításmegnyitó néven ismert műfajról nekem különben huszadennyi tapasztalatom sincs, ő(ke)t kell olvasni...

Egy újabb lélegzetelállító szolgáltatás

Az elérhetőségét ki-ki kitalálhatja, most csak ezt a szemelvényt hadd idézzem.

Kedves Vasalófutár! Kérem, írja le hogyan kell normálisan kivasalni a férfi inget. Mire végzek a végével az eleje megint összegyűrődik. Milyen sorrendbe kell vasalni?

Nagyon fontos, hogy a szélek, hajtások és varrások simán feküdjenek a vasalódeszkán. Ügyeljen a varrásszélességek vasalására. Kezdje a gallérral és a mandzsettával, azután az ujjak, a vállrész, a háta felső részét, bőséghajtást vasalja le, majd az inget jobb elejétől körbe. Használjon ujjafát, hogy ne vasaljon élt és gyűrődést az ingujjakba.
A dupla részeket (gallért, mandzsettát, gomblyuksávot) mindig mindkét oldalról vasalja. Legjobb, ha puha alátéten dolgozik, így a gombok nem nyomódnak át, a vasalás szép lesz.
Vasalás után ne tegye az ingeket rögtön a szekrénybe, hanem vállfára akasztva szellőztesse. Amikor már teljesen kihűltek, berakhatja a helyükre. Tehát:
1, Gallér simítása mindkét oldalról. Haladjon a gallér csücskei felé, majd vissza a közepe felé.
2, Kézelő vasalása. Először a belsejét, azután a mandzsetta külső részét.
3, Az ujja ujjafán történő körbe vasalása, kezdje a varrásszélességnél.
4, Vállrész. Az egyik vállrészt helyezze a vasalódeszka keskenyebbik végére, feszítse ki, és a vállától a háta közepe felé haladjon a vasalóval. A háta varrás, bőséghajtás vasalása.
5, Az eleje gomboláspánt vasalása a fonák oldalról.
6, Az ing körbevasalása, jobb elejétől kezdve.
7, Amikor az egész ing kész, még egyszer menjen át a gallér felső részén.
Sok sikert!

Tegnap esti mese

(Nna, ebből talán lesz végre (?) egy hosszabb bejegyzés, bár ez sem az enyém lesz, hanem -- édesanyámé.)
Az történt ugyanis, hogy az előbb elmeséltem neki, amit (és ahogy) Héláról megtudtam ma (a hogyant nem írtam le az imént, annyira nem is izgi most), és aztán a mamám valahogy azt mondta, hogy de azért zsidózni ne kezdj senkinek, mert sose tudhatod, ki az (ezúttal a múzeumban). Mondtam, hogy soha nem éreztem késztetést erre (ahogy amúgy ő se), és annyira nem kavar érzelmeket bennem a dolog, hogy föl se ismertem még soha egyet sem. (Oké, ha kipa van a fején, az más. :-)) (Ha néha valaki deklarálja körülöttem a saját effajta származását, akkor arra hirtelen hatalmas tudományos érdeklődéssel tudok tekinteni, hogy hú, meg ha -- de hát ilyen csoportok vannak, Hélával például ma helyből közöltem, hogy ő az első eleven magyar metodista, akivel összehozott a jó sors. Pedig nem is; de őt ismerem a legjobban, az biztos.)
Na, és erre jött a mese arról, ahogy a mamám először találkozott a zsidó-zsidózás témakörével.
Történt pedig mindez 1976 körül Moszkvában, ahol édesanyám (akkor még csak B. K., végzős angol--orosz szakos hallgató) a kollégiumban egyszercsak a következő mondatot hallotta az ukrán szobatársa szájából: "Az összes zsidót a Csendes-óceánba kellene fojtani, mint a macskát." Ezen ő eléggé fölháborodott. Hogy mondott-e is valamit, azt nem tudom, de a másik sarokban megszólalt a tádzsik lány: "Ilyet ne mondjál, tudod, hogy zsidó vagyok." És tényleg tudták, bele volt írva az útlevelébe. Még hozzátette, hogy "de anyukám megmondta, hogy nehéz életem lesz", s azzal több szó nem esett erről.
Hanem a mamám elmesélte a dolgot ("Te, hogy miket beszélnek ezek a lányok...!") Ivánnak, a budapesti fiúnak, akivel szinte szükségképpen sok időt töltött együtt, mivel a magyar brancsból ők ketten preferálták az angolt. (Ivánnak ráadásul voltak kint újságíró ismerősei, akiktől angol újságokat tudott szerezni. Aztán meg már csak az ajtót kellett magukra zárniuk, lévén az efféle nyugati métely természetesen illegális...) Iván elsápadt, és közölte, hogy ő a lánykollégiumba többet nem megy. A mamám csodálkozott, de semmi több.
Aztán jött a karácsony, és a magyar csapat összeült ünnepelni. Kivéve Ivánt, aki azt mondta, ők nem szoktak karácsonyozni. A társaság csodálkozott, kicsit sajnálta (másért, családi okokból is); de semmi több.
A végén, talán már később, alighanem ő fedte föl magát, mikor látta a teljes értetlenséget.
Hát, így volt. Nekem tetszik; ez a fajta "perfect unawareness" rám is sokmindenben jellemző. Nem mondom, hogy mindig előny, de legtöbbször az, legalább a mentális épségem felől.
Akit pedig esetleg a Gugli vet ide valamelyik kulcsszóra, az így járt. :P

Online lelkigyakorlat :-)

Nem csalás, nem ámítás, már ilyen is van! Jezsuita (jó, szentignáci), naná, az inkulturáció úttörői. :-)
Amúgy nem sok izgi van, tegnap délelőtt voltam a múzeumban, ma, holnap és holnapután pedig egész nap... fárasztó kilátások. A nap felismerése amúgy az, hogy amit Grácia annak idején megsúgott: „a múzeumban majdnem mindenki keresztény ám...”, az az ő távozása után se veszített érvényességéből, Héla ugyanis — metodista. És van rá esély, hogy Márk meg cserkész, ami a világnak ezen a csücskén szintén szokott feltételezni valamelyes kötődést.

Nem jön, hogy higgyem

Most éppen olyanok vannak napirenden, mint az adományok adóalap-csökkentő voltának az eltörlése. Nesze neked, civil szektor!
De nem csak azt nem jön, hogy higgyem, hogy ilyeneket fontolgatnak. Már azt sem, hogy ennyire buták. Ekkora hibákat csak szándékosan lehet elkövetni. Miért nem lövi le őket senki?!

Művelődős napok

Tegnapelőtt éjjel a Halálos tavaszt néztem magánosan, és hát mi tagadás, Karády tényleg tudott, nagyon. Tegnap a mamámmal nekiültünk a Jane Eyre 2006-os BBC-feldolgozásának, és bár kivetítenem nem sikerült, a laptop is elégnek bizonyult arra, hogy végig is nézzük az egészet (202 perc).
Ó igen, itt kell megemlítenem, hogy a laptop neve Moss, immár egészen véglegesen. Bővebben majd máskor.
Szóval a Jane Eyre lenyűgözően sikeredett, a BBC ismét kitett magáért. A fordító ugyan meg-megtévedt olykor („Do you belive in redemption?” > „Hisz a megbocsátásban?” vagy az a rész, ahol arról beszél, igen, van egyetlen barátja, és hogy ne kelljen elárulnia a nemét, a themet használja, amit a magyar szöveg helyből többes számban ad vissza), de azért többnyire még a feliratok is egészen jók.
Ma meg a nyert jegyekkel néztük a One Set to Love-ot, ami jópofa szintén, bár a gay-témából mostanában kicsit sok kezd lenni, vagy csak én vagyok intoleráns? Sebaj, ez mindenesetre profi játék volt.
Papa holnap (publikálás szerint: ma) Beregszászba megy tiltakozni a magyar egyetem esetleges bezárása ellen. Egyetlen említést sem találok róla a weben, pedig mindenki ott van, aki számít.

Hull a hó, huhú! :-)

Gyönyörű, gyönyörű! :-) Ha megjönnek Timi DVD-i, rögvest megyek sétálni.
Addig is: Legyen Más a Politika!

Szögede

Alapvetően nem tudom, miről írjak, csak Áron még nem ért ide, én meg már végigolvastam az e-mailjeim és az internet' (= a 114 feedem aktuális tartalmát a Readerben) és letöltögettem a meghallgatandókat (további 25 feedből). Esetleg nekiláthatnék a Darwin-kvíznek, de arra valószínűleg már nem lenne időm; viszont erről eszembe jut, és ajánlom mindenki szíves figyelmébe a Darwin-díj idei (posztumusz) kitüntetettjeit.
Különben ebéd lesz, véradás, aztán meg még nem tudom.

Az árfolyamok változandóságáról

Amúgy majd' 3000 forintot nyertem azon, hogy a Ryanair törölte a tervezett gépem. Mármint azon, hogy visszautalták a pénzt (de a manchesteri jegyem olcsóbb is lett végül). Kár, hogy időközben azért okozott néhány nehéz pillanatot a hiány.

Nincs a teremtésben vesztes....

Úgy tűnik, ellenem fordult a technika. A banxámlámon a web szerint -xx 000 Ft van. Épp annyi hiányzik, amennyit kiadtam tegnap repülőjegyre -- csakhogy azt abból a (+) y0 000-ből adtam ki, amely tegnap délután megjelent rajta. Igaz, gyanús volt, hogy nem tudtam kideríteni, honnan jött, a számla eseményei között nem is szerepelt, csak az egyenlegnél, de a rendszer szövege szerint az egyenleg (a) valós, a tranzakciók listája csak tájékoztató jellegű.
Valamint: ha nem lett volna rajta, ugyan hogy vettem volna meg a repjegyet? (Eddig még sose sikerült mínuszba zuhannom vele, mindig megállt 0-nál.)
A másik kevésbé húsbavágó, de hasonlóan megmagyarázhatatlan: Jess, a laptop nem játszik nekem zenét. Se mp3-at (igen, szereztem rá kodeket a napokban), se wavot, se oggot. Pedig még ma délután semmi baja nem volt. (Igen, ellenőriztem a hangerőt.)

Update1: újraindítottam. Bevált.
Update2: ma reggelre helyreállt a status quo a számlámon („visszatért” a Ryanair által visszautalt pénz, sőt, megérkezett a fizetésem is), úgyhogy minden rendben.

Ma megkísértett a gondolat a HÉV-en [szerintem simán lehetne kisbetűvel írni, mint az áfát, hol tulajdonnév az mai napság, hogy Helyi Érdekű Vasút?!], hogy fönn maradok Szentendréig, míg kiderül a (feltehetőleg) Boldog Végezet (ma vagy hatvan oldalt sikerült olvasnom a Northanger Abbey-ből, ez az előnye a sok látogatónak: > sok teremőrzés > sok olvasás), de aztán meggondoltam magam: épp megvettem a kalauztól a jegyem Pomázig, és ezután 10 forint maradt a tárcámban.
Ezen aztán eltűnődtem. Ott kezdődött a krízis, hogy a fizetésem nem érkezik, és tegnap megtudtam, hogy csak 10-éig kell neki, mert valami más besorolás alá esem; bár eddig 5-e táján a számlámon volt. Mindegy, ennyire akkor se illik leégni. És... miért érzem magam piszokul önállónak, ha magam veszem meg a repülőjegyeim, de közben tudom, hogy a fogorvost már a szüleim fogják fizetni? És miért sértődöm meg (szigorúan csak magamban), mikor néha meglegyint, hogy én lettem a szegény rokon, ha közben pofátlanul lejmolok, amikor csak van bőr a képemen?
Furcsa dolgok ezek.

:-)

Mindenféle jó dolgok történtek ma velem. Megszereztem például a sorban a 11. (vagy a 12.?) olvasójegyem: három ország 7 városában látogatok/tam immár kb. 14 könyvtárat, lehet tippelni rájuk, meg hogy melyikbe nem kellett olvasójegy, meg ilyenek. Majd kitalálom, mit kap a legjobban találgató. :-)
Aztán (pont miután váratlanul eszembe jutott, hogy á, ezekkel se nyertem semmit se decemberben, se januárban) kiderült, hogy de igen: kaptam két színházjegyet a Britsh Counciltól.
És mindemellett még egész hatékony is voltam, értsd nyertem újabb egy-két oldalra való kérdést a könyvtári félnappal. Meg hullára élveztem is. Vissza-szerelmesedtem a Könyvtárba (Mint Olyan), éljen-éljen. :-)

Nomen est 2

„A büfében Nyers Csaba ételeiből lehet válogatni...” (e-mailben)

Találkozásom a fogyasztói társadalommal

Úgy kezdődött, hogy kajajeggyel készültem fizetni a Fruccolában, ahol este 6 után féláron adják a (jobbnál jobb) bagetteket. A kajajegyből pedig ugye nem lehet visszaadni, így azt kérdeztem az eladóktól:
— Akkor adnátok nekem egyet teljes áron?
Az arcokon elképedés:
— Persze, de miért nem viszel inkább kettőt?
Hát, mert csak egyre van szükségem, gondoltam, de azért beadtam a derekam pillanatok alatt. A mamám örült a hazacipelt szendvicsnek, én pedig egy picit annak, hogy magamtól nem jutott eszembe.

Újra Uganda

Írtam valamikor az ugandai Lord's Resistance Army pusztításáról. A BBC afrikai hírei rendszeresen beszámolnak a helyzet állásáról (nem sok történik), de karácsony előtt itthon is belefutottam újra, egy jótékonysági vásáron, az ő szórólapjuk alakjában. És most egy dokumentumfilmben is, az Afrika közel van ma még ingyen megnézhető a Filmkliken.
Érik, hogy valamit én is tegyek.

Életem legunalmasabb napja

A közoktatásban töltött éveim során aligha hittem volna, hogy ez a mondat majd' tíz évvel az érettségi után újra elhagyja majd a számat, de így lett: Ez volt életem legunalmasabb napja.
6 fő látogatót regisztráltunk, akik közül a félbolond néni az emleten fölborította az útjában levő bábut, amelynek letörött az egyik ujja -- még azt sem mondhatom, hogy eseménytelen lett volna. Mégis. Elolvastam a Metropolt meg a Readers Digestet (a Könyvmelléklet kivételével), megoldottam néhány rejtvényt, levágtam a körmöm, megmostam és -selymeztem a fogam, rendet raktam a recepciós pulton, elmosogattam többször, eltörölgettem és -pakoltam a poharakat, beszélgettem Írisszel, beszélgettem a kolléganőimmel, csokit ettem, ebédeltem, lemostam az üvegajtót, tájékoztattam vagy egy tucatnyi embert telefonon és személyesen, áttanulmányoztam a Tavaszi Fesztivál programját, rendet vágtam a kábeldzsungelben, kétszer beszéltem Áronnal telefonon... és mindemellett még volt (jócskán) időm kockára unatkoznom magam.
Ne menjetek teremőrnek.

Filmklik

Sajna csak belföldön, de legalább itt: ingyen és jogtisztán lehet filmszemlés filmeket nézni a Filmkliken. Hajrá-hajrá, ez is csak pár napig tart.

A hónap (?) nomen est omenje

Az Erdély népi kerámiaművészete c. könyv szerzője: Csupor István! (A mindenvivő azért Login Adrienne marad, az SZTE BTK ETR-referense...)
Amúgy vettem egy Írótükröt, és rém boldog vagyok vele. Meg néhány képeslapot is a már ismert Róth Anikó-szériából, és két csatot Luckának. Egyszóval jól kiköltekeztem, csuhajja. :-)

Semmi sem érdekel.

Komoly ember

Nézegetem a sok blogot, és mindenkinek hatalmas stílusa van, és ki szárnyal, ki pörög, ki agyal, és én mindenkit irigylek, de nekem semmi ilyesmi nem jut mostanában. Az élet megy, zötyörög a maga vágányán, és nagyjából semmi izgalmas, említésre egyáltalán érdemes nem történik közben velem.
Lám, a mai nap legfőbb eseménye is csak ennyi: megérkezett a ropogós új bankkártyám. Szép, fogyasztásra ösztönző narancssárga, és dombornyomott. Mint a komoly embereké szokott lenni. Tiszta szerencse, hogy pénz eztán se lesz több rajta, szóval nem fogom az interneten elkölteni. :-)

Lapolvasó

Föltelepítettem a szkennert.
Harmadik próbálkozásra sikerült, az első kettőben ui. követtem a telepítési leírást, amely szerint előbb ki kell húzni az eszközt, majd telepíteni a drivert, és csak az újraindításkor dugni be újra. Ami után a „Scanner not found!” felirat jelent meg mindössze.
De sebaj, végül csak meglett, és akkor már csak azon főtt a fejem, hogy milyen programot szerezzek mellé, próbáltam a Google-lal, aztán Gizmóval, és már éppen Áront készültem fölhívni kétségbeesésemben (a papám hulla mérges volt, állt minden munkája), amikor megjegyezte, hogy valójában a Picasa is tud... Szóval ez letudva, éljen-éljen.

A torkom már alig-alig fáj, az orrom még elég rossz, és Stars Hollow-ból lassan (V. évad) kivész a kezdeti felhőtlen lazaság. Így járunk mind, mikor egyetemre megyünk... és más hasonló közhelyek...

Jobb már

Jaj, itt hagytalak Titeket a kétségben, pedig tegnap dél tájára lényegesen jobban lettem, olyannyira, hogy a doktorhoz se mentem el, de még a patikába se.
A torkom állapota többet érzik javulni, mióta nem szopogatom a tablettát, mint addig. Hmm. (Nyilván beérett a hatás.)
Amúgy tiszta bolondok háza van a múzeumban, 40-80-xxx ember jön naponta, mi ez, senki sem akar otthon fűteni?
Ajándék-videó alant. (Ha kilóg a hasábból ez is, akkor bocsánat, nincs türelmem nyirbálni.)

Egyre rosszabb

Rosszul aludtam, és hajnalra letettem a délutáni könyvbemutatóról. A hétre tervezett 5 programomból 1 valósult meg hát (és egy hiúsult meg önhibámon kívül, Mártonnak ui. a tervezettnél korábban kellett visszamennie Addisz Abebába).
De nem is ez a lényeg, hanem hogy a torokfájás nem szűnik, pedig úgy 36 óra alatt elszopogattam egy egész levél torokfertőtlenítő cukorkát. És ami tegnapelőtt még túlzásnak tűnt (a helyi érzéstelenítős változat), az mostanra egész jó ötletnek látszik.
A végén még elmegyek orvoshoz is, bár a várható ücsörgés nem lelkesít túlzottan.

Helyzet

Általános állapot: rossz. Torok- és bizonyos mozdulatokra fejfájás, az éjjel láz, bedugult orr.
Következmény1: nem jutok el ma este színházba Nórival (ahogy tegnap a Sziklakórházba se jutottam el, bár annak egyszerű lúzerség volt az oka — igaz, helyette írtam fél oldalt); és ilyenformán valószínűleg az esküvője táján látom legközelebb. Augusztusban.
Következmény2: nemigen érzem magamban az indíttatást szakdolgozatot írni.
A Skizoid Rádió műsora tegnap este óta: I'm the Man who Murdered Love.
További bosszantó körülmény: a mamám ma reggel halat rántott ki, és a szaga beette magát a szobámba (is).
Update: valamint ha csak eszembe jut, hogy a vidám morzsácskák milyen boldogan karistolnák végig az amúgy is tropa torkomat, a maradék életkedvem is elmegy. Tejbegrízt szeretnék ennyi, de nincs tej. :-(
És senki sem látogat meg... :-S

(címetlen)

Elcse**ett tegnap, estére hőemelkedés, reggel torokfájás, fáradtság, passzív hangulat.
Megyek a sziklakórházba, majd elmesélem.

Újabb gyermek meg egyebek

Először is: Isten hozta Zsombor Marcellt a keleti végeken! A papája réges-régi cserkész ismerős.
S aztán: tegnap Nórival találkoztam, jó sok ideje először, szokás szerint a Szerájban. Beszélgettünk mindenféle dolgokról, aztán sétáltunk kicsit, és a vége az lett, hogy holnap még elmegyünk a sziklakórházba, csütörtök este meg színházba együtt. :-)
Vettem tokot is a laptopnak, citromsárgát, és nagyon vidám, csak most az a dilemma, hogy lehet-e ezzel a ruhával is Jess az eszköz neve, mert a filmbéli valószínűleg leköpne a színéért.
Este már nem írtam, de most muszáj lesz. Ma reggelre viszont nőtt valami cucc a torkomban, amitől nehezen nyelek. Evés, ivás nem segített, kicsit bosszantó.

Gyönyörűszép

Nem támadó, nem tolakodó, de leginkább mégis a képek miatt csudás.

Borbála Anna

pediglen a hatodik baba az osztályban. :-) 5:1 a lányok javára, 4 családban. Isten hozott, Bori/s/ka/Borcsi, éljen-éljen!

S. O. S.

Romba dönt a laptop. A pillanatnyi állás szerint képes volnék Jessnek nevezni el, de aki még mindig nem érzi át a helyzet súlyát, annak mondom a száraz tényeket: második éjjel nem aludtam a nagy Gilmore Girls-nézésben. :-S Nagyjából minden épkézláb hatvan év alatti fickóba szerelmes vagyok benne, és nagyjából bármely épkézláb nővel tudok időnként azonosulni. Módosult tudatállapot. Hihetetlen. Kávéééét...!
Amúgy hogy sokkal ne hagyjam le Áront, megpróbálkoztam a Szex és New Yorkkal is (már ütöttem az Ny-et az előbb, Nyú Jork, hmm), de tizedannyira se köt le.
De már tudom, mi lesz a megoldás, Áront fogom megkérni, hogy védje le jelszóval. Bár ha sikerül kitalálnom, hogy kell [Ubuntu], már magam is megtettem volna...

PS: Egyébként a szakdoga is készül, csak valahogy meg kéne fordítanom az időarányokat a laptop előtt... Pedig ha egyszer nekiülök, mindig hullára élvezem (naná, még van ötletem), ami máris jó.

Helyzetjelentés a'la Era

táplálék: csokoládé (szaloncukor stb.), sajt, kefir, teák; zene: Cranberries; film: Szívek szállodája (sorozatfüggő lettem, juhé!); teendő: szakdolgozat; olvasmány: Learn Hungarian for English Speakers, Spoken Hungarian; beruházás: laptoptámasz, csíptetős lámpa; öröm: rend a szobában; tervek: sziklakórház, Új Színház (tavalyi Hungary Carddal); emberek: javarészt a szüleim; általános állapot: jó, a lefekvés/felkelés megy csak nehezen

Szmogriadó – no comment

„...ma a páratlan, holnap a páros rendszámú autók közlekedhetnek. Egyébként a rendszámtábla utolsó számjegye számít.” (MR1-Kossuth Rádió)

Száz bejegyzést, ezeret!

Az a helyzet, hogy ez itt az ezredik postom. Volt még pár előtte egy másik szerveren, és persze a 137 szösszenet Őfelsége furcsa országából. Ezt Kolozsváron kezdtem írni, a harmadik kiküldetés alatt, aztán nagyjából egy év szünet (vicces: előtte és utána is Moldva a téma), s azóta (a tavalyi intermezzón kívül) folyamatosan.
Én élveztem. Ti meg kit érdekeltek? ;-P

Azóta

Az van, hogy
a) pletykáltam egy jóízűt (és teljesen ártalmatlant) Petivel (ártalmatlanságára mi sem jobb bizonyíték, mint hogy utána nyomban fölhívta az érintettet, aki ezek után engem is tájékoztatott egy vidám sms-ben a körről);
b) beszéltem Áronnal, aki már az első vizsgafelejtő sörein is túl volt; és
c) végére értem a Szívek szállodája első évadának,
úgyhogy most megint lett életkedvem.
Talán még munkakedvem is. Ha sikerül rávennem Ubult*, a karácsonyi laptopot, hogy játssza le nekem a British Council podcastjait, akkor neki is állok elpakolni az íróasztalom tetejéről a rajta levő 15-30 cm magas cuccréteget.
((Ez egy nagyon vidám szövegszerkesztő program, az ablak alján írja, hol tartok, így: Ln 9, Col 97. Mint valami apokrif bibliai hely. :-) ))

* Munkanév, a véglegesre nyílt pályázatot hirdetek itt és most. Nagy, fekete, fényes ASUS gép, és Ubuntu van rajta. Ennyi talán elég a névadáshoz. :-) A pályaműveket kommentben várom.

---

A jó hír az, hogy egymást érik körülöttem az eljegyzések. Most persze csak kettő jut eszembe, de tudom, hogy volt/lesz még néhány. A gratulációkkal el vagyok maradva, várnám, hogy majd személyesen, de lehet, hogy esélytelen.
A rossz az, hogy a válások is (egymást érik). Olyan 5 felé jár a sor, mióta hazajöttem Angliából (=azóta hallottam róluk). (Most a 35 alattiakra gondolok elsősorban, azok rengetnek meg igazán.) Pár idegen (ismerős ismerőse, látásból, webről stb. ismerem), de olyan is akad köztük, ahol részben vagy egészben ott voltam az esküvőn is.
Most ez foglalkoztat. (Meg az, hogy lesz-e valaha hungarológus szakdolgozatom.) Azaz, ha pontos akarok lenni: bénít, nem foglalkoztat.
Ideje a hóban sétálásnak.

Gázhiány – no comment

„A Westend City Center belső hőmérsékletét 26 Celsius fokról 20 fokra csökkentik.” (MTI)

Ó

Az előbb elolvastam egy ismerős egy postját, és az eddig leszorított levertség újra a felszínre tört. Kétségbeejtően rosszul kezelek bizonyos dolgokat (mint: 1etem, szobám, némely barátaim, volna még folytatás).
Egyszer majd lesz valami összefoglalás-féle is, bár lehet, hogy nem kéne ezzel áltatnom magam azok után, hogy Manchesterről máig sem született meg...
A szilveszter ne-szervezzük-túl stílusban zajlott, de úgy tűnt, nagyjából mindenki jól érezte magát. És még egy valódi hárfatanárnővel is összeismeretett a sors. :-)

Hűha

Ide nézzetek, de gyorsan!

Talán még ennyi: a magyar csoda

Kattintásra kinagyul, cikk a cím alatt, szokás szerint.

Valahogy úgy esett,

hogy elfelejtettem blogolni mostanában. Ez is csak amolyan életjel lesz.
Nagyjából befejeztem az előkészületeket, minimális csomagolás + a régi szobám kiporszívózása van még hátra. Közben tegnap megjött a bátyám, pár órája pedig a családja, és hát, szoknom kell még azt a fajta figyelmet, amit a két lányka követel.
Kissé balsejtelmem van egy bizonyos ajándékot illetőleg, de nincs olyan ötletem, amivel holnapig helyettesíthetném, hát ez van.
Fehérváron 18-án megszületett Márta Rebeka, Isten hozta! Végre nem egy óriásbébi, ennek valahogy külön örülök, nem kell hát minden újabban születő gyereknek annak lennie. :-) (A terhesvitaminok stb., gondolom.)
Áronnal találtunk walamit wasárnap a WAMP-on, ami pont úgy megragadott, mint Timivel a mesterséges ünnepeken a fappan. Még nem árulom el, mi az...
A LUSH-ban a múltkor ingyen kaptam egy nagy doboz hajpakolást, mert lejárt egy héttel korábban (és persze az utolsó volt, igazából a teszter, csak persze nem sokan tesztelnek ilyesmit a boltban...). Azért remekül működött a mamámon, rajtam, és még maradt egy adag Timinek is. :-)
Úgy fest, hogy itthon szilveszterezünk Áronnal, és lesz valami buli-féle is. Már egész lelkes vagyok, persze egyeztetni kéne a várható résztvevőkkel is...

When I'm Gone

We're doing it.
I look around me,
But all I seem to see,
Is people going no where,
Expecting sympathy.

It's like we're going through the motions,
Of a scripted destiny.
Tell me where's our inspiration,
If life won't wait,
I guess it's up to me.

[Chorus:] Woah!
No, we're not gonna waste another moment in this town.
Woah!
And we won't come back your world is calling out.
Woah!
We'll leave the past in the past,
Gonna find the future.
If misery loves company well,
So long, you'll miss me when I'm gone.
Ooh, ooh, ooh.
You're gonna miss me when I'm gone.

Ooh, ooh, ooh.
Procrastination, running circles in my head.
While you sit there contemplating,
You wound up left for dead (left for dead)
Life is what happens while you're busy making your excuses.
Another day, another casualty.
And that won't happen to me.

[Chorus:] Ooh, ooh, ooh.
You're gonna miss me when I'm gone.
Ooh, ooh, ooh.

You're gonna miss me when I'm gone.
When I'm gone-Let's go!Won't look back,
When I say goodbye.
I'm gonna leave this a hole behind me,
Gonna take what's mine tonight.
Because every wasted day becomes a wasted chance.
You're gonna wake up feeling sorry,
Because life wont wait,
I guess it's up to you.

[Chorus:] Ooh, ooh, ooh.
You're gonna miss me when I'm gone.
Ooh, ooh, ooh.
You're gonna miss me when I'm gone.
Ooh, ooh, ooh.
You're gonna miss me when I'm gone.
Ooh, ooh, ooh.
You're gonna miss me when I'm gone

Simple Plan

(Ez még a betegséges-rádióhallgatós napokból volt, csak valahogy megfeledkeztem róla. YouTube a cím alatt.)

Délelőttök a kádba’

Te vagy a hab a fürdőben
Libamáj vagy a hűtőben
Te vagy a sóhaj a paplanon
Jégvirágok az ablakon
Te vagy a tavaszi áradás
A vihar előtti villámlás
A folyton nyüzsgő Oktogon
Az összenézés szombaton.

Te vagy a kulcs a kilincs alatt
Te vagy a fütty a madárba'
Egy jegyszedő vagy a Dagályba'
Minden szavad felém szalad
Te vagy az ágy, a párna
A délelőttök a kádba’

Te vagy a csókolatlan száj
A propellerrel borzolt táj
Az ökörsütő huszárok
A fényképező japánok
Te vagy a kocsiban a duda
A túróscsuszás Óbuda
A nedves mezők illata
Az egyetlen, ki megkapna

Te vagy a kulcs a kilincs alatt
Te vagy a fütty a madárba'
Egy jegyszedő vagy a dagályba'
Minden szavad felém szalad
Te vagy az ágy, a párna
A délelőttök a kádba’

Te vagy a kulcs a kilincs alatt
Te vagy a fütty a madárba'
Egy jegyszedő vagy a Dagályba'
Szerelmesen zebrán szaladsz
Alkonyat lesz, ruhátlan
Megfürdünk a Dunában

Péterfy Bori & a Love Band

(Az előbb ugyan egy blogból megtudtam, hogy „dalszöveget posztolni parasztság, mert arra ott van a zeneszövegponthu” – de nem érdekel. Ja, és hallgatható is, katt a címre.)

Alkottam

Fotók egy darabig (a dolog természetéből adódóan) nem lesznek, de azért gondoltam, ellelkendezem. Talán még ennyi, hogy innen merítettem az ihletet (még Angliában találtam).
Kicsit úgy tűnik, idén a csomagolásba több ötletet, időt és energiát fektetek, mint az ajándékokba magukba, de hát... így megy ez.

Itthon vagyok

és nagyon nincs kedvem dolgozni. Viszont találtam egy ilyet – ha már Debrecenben nem volt időnk megnézni a Hétköznapi kommunizmust, talán sikerül Pesten.
Különben tegnap egészen hatékony napom volt: a múzeum előtt és után sor került egy s más karácsonyi ajándékra; közben megírtam és föladtam az első lapot (a Boothnak), és vettem még párat (tőle is); és kihívtam a Menhely-autót valakihez, aki (legalább) 11-től 4-ig egyhelyben feküdt egy ablakmélyedésben a Bajcsyn. Ami a munkát illeti, elmosogattam a hűtő kiszedhető darabjait, lecsutakoltam egy ütött-kopott utasellátós asztalt, fölvettem párszor a telefont, elkalauzoltam néhány látogatót, és kapcsolgattam a villanyokat.

Eddig se szerettem

az Alexandrát, de most végre valahol leírták konkrétan, mi is zajlik a nagy könyvesbolt-láncok mögött. És tényleg a monopolhelyzet felé tart minden: Angliában gyakorlatilag nem láttam nem Waterstones boltot. :-( ((Arról meg már ne is beszéljünk, mennyire igénytelenek a saját kiadványaik.))
Különben ma Székesfehérváron voltam Zsófizni, és azt hiszem, én is ilyen nyugis-nem-túlspirázós kismama szeretnék lenni [már hallom magam mögött a morajlást, nem, nem rövidtávú a terv] majdan. Csak azt nem tudom, miért érzi úgy annyi ember, hogy várandós nőket szülési horrorsztorikkal kell traktálnia. Ez rémes.
Hazafelé a Batthyány téren a mozgólépcsőn valaki hanyatt esett. Pár emberrel előttem állt a bácsi, de úgy tűnt, én voltam az első, aki nem tért ki előle... Fölemelték, közben meg is állt a mozgólépcső, aztán a bácsi már megállt a saját lábán, szóval nagy baj nem volt (a fejét pl. nem verte be szerencsére).

POR

Hát befejeztem... Jó sokáig tartott, de csak meglett. S ha lesz "5 könyv 2008-ból" a bloggerek között, akkor részemről ez az egyik befutó.
Sokat kéne idézni belőle, de persze nem jelöltem be menet közben. Igy most csak ez (nem feltétlenül mintha ez lenne a legjellemzőbb részlet, csak mert nekem épp tetszik).

vég

[...] A világ már évezredekkel ezelőtt is válságban volt, ezt tudhatjuk a régi könyvekből. De sohasem termelt még ki ennyi rabszolgát, mint most. Az ötvenes években azt tanitották Magyarországon, hogy a római rabszolgák csak hetente háromszor kaptak húst. Olyan gyerekeknek tanitották ezt, akik legföljebb egyszer egy héten láthattak húst az asztalon. Ebben a korban, amikor a tisztesség már-már az ostobaság szinonimája, nem is tudom, minek locsogok erről.
Hamvas Béla idézi egy helyen feleségét, a Paul Valéryt forditó Kemény Katalint. »A világ helyzete sohasem reménytelen, mert sohasem azokon múlik, akik nem hisznek az életben, hanem azokon, akik hisznek benne.« Nem az élet van válságban, csak a modern civilizáció. Azok az új nemzedékek fogják megmenteni, akik nem hisznek többé a szakadatlan gazdasági növekedés mitoszában. [...] Ez a vidéki bolygó, a maga körülbelül 200 országával nem tévesztendő össze a világgal, de a mi közös csónakunk. Csak egy csónak van.
Nincs itt még a világnak ~e, félőim. [...] A soron következő szent VILÁGHÁBORÚ éppen TECHNIKAI OKOK MIATT ELMARAD. A megnyerhető világháborúk sora 1945-ben véget ért. Jegyek a helyszinen visszaválthatók, illetve a »HOGYAN GYŐZZÜK LE SAJÁT MAGUNKAT, AVAGY AZ EMBERISÉG NAGYOBBIK RÉSZE ÉHEZIK ÉS NEM ALAMIZSNÁRA VAN SZÜKSÉGE« cimű, jótékony célú előadásra érvényesek. (=> monda)

(A bejegyzés Andreán (= Papa GPS-palmtop-miegymása) íródott meg tegnap, és most nincs kedvem javítgatni pl. az í-ket. Így jártatok.)

S még egy párbeszéd, ez a múlt hétről

„A fiatalurak reá fognak jönni, hogy korán kelni nők miatt nem szabad, legfeljebb aranyak lelése miatt. De akkor is meggondolandó.”
Egy Csáth Géza-szöveget (A Kálvin téren) halásztam ki a múltkor épp a múzeumi recepció fiókjában fölhalmozott anyagok közül, s ezt a két mondatot olvastam föl az arra sertepertélő (valójában dolgozó) Á. Gábornak, akit történetesen a holtáig hálával emlegetendő Szajbély tanár úr Csáth-szemináriumáról ismerek, Szegedről.
Mire ő:
„Nem tudom, az a baj, hogy az életműve kontextusában az összes mondata mint alvadt vérdarab, úgy hull a mélybe” (kiemelés tőlem).

A hét mondata (még november közepéről)

„I have been thinking about you, wondering how things are in Hungary (which I'm told is now owned by the IMF or something...)”

Tom

Most hallottam a Petőfin

Ahogy rég szerettem volna, ma végre úgy is tettem!
Melegítésképp' egész délelőtt csak ténferegtem Pesten.
Feküdtem az úttesten, a szoknyák alá lestem,
mikor megéheztem egy elég puccos bankot felkerestem.
Kértem tőlük, többször, szépen, mégsem adtak pénzt,
erre ideges lettem, s valahogy végül az enyém lett az egész.
Igen kiváló hangulatban folytatódott a délelőtt.
Betelefonáltam a munkahelyre, hogy ma már nem jövök, sőt,
lehet hogy a holnapi nappal is lesznek bajok még,
mert ma éppen azt csinálom, amit mindig is szeretnék!

Tolom a szelet,
hányom a havat,
hűtöm a levet,
kötöm a lovat.
Tolom a szelet,
hányom a havat,
hűtöm a levet,
a jóhíremért nem teszek sokat.

Aznap este elindultam a történtektől felindultan,
egy ismeretlen érzelemmel tele, mint a város szerelemmel.
Poharat és szót emeltem a kerületi italboltban –
lássuk be, hogy a többinél kicsit jobban elbambultam:
– Ma mindenki olyan elfoglalt, hogy senki nem ér rám.
Meghalunk mielőtt megszületnénk – ez az én parám.
Próbálj meg heverni, a dolgot letenni, egymásra figyelni, mélyebben szeretni, tolni a szelet, hányni a havat itt, a világ szebbik felén, kötni a lovat úgy, ahogy én tolom a szelet, hányom a havat, hűtöm a levet, kötöm a lovat.

Tolom a szelet,
hányom a havat,
hűtöm a levet,
a jóhíremért nem teszek sokat.
Nem teszek sokat.
Nem teszek sokat.

(Ahogy rég szerettem volna, ma végre úgy is tettem.)
Nem teszek sokat.
(Ahogy rég szerettem volna, ma végre úgy is tettem.)
Ahogy rég szerettem volna, ma végre úgy is tettem.

(Galapagos)

Én mondjuk inkább fújom az orrom és fűtöm az ágyat, de azért csak van ebből is valami a mai napomban. :-)

Az AIDS(-betegekkel való szolidaritás) világnapja

Az utcára ugyan aligha jutok ma ki, de legalább
egy virtuális piros szalag...

Meghívó

Szeged + folytatás tegnapról

Lajosunk egyetlen mondattal agyonvágta ezt a napomat. Ilyenkor arra gondolok, nem is olyan nagy baj, hogy nem ő a főnököm. (Jut ezembe, a főnököm tegnap hatalmas elégedettségének adott hangot a ténykedésemmel kapcsolatban. Ez is valami.)
Meg az is jó, hogy a plébánián ott volt mindenki, aki számít: BÁgi, Attila, Anikó, Bogi, a Kántor úr, s még Eszter és Erzsike is. És ettem egy csomó haboskacsát. :-)

Hanem most jöjjön a folytatás. Ez is Lyon, a „nemzetközi város” néhány szobra (itt van a konferenciaközpont meg még sok más, pl. a modern művészeti múzeum is).


Ő nyilván a luxemburgi bankárfiú kicsit még nagyobbra nőtt rokona:

De a kedvenc azért ez (figyeld a kukucskáló férfit az ablakban – később körbe is járta, kb. azzal az arccal, hogy „hát ez vagy valami, vagy megy valahová”):
A végéről (alvás Mulhouse-ban) már nincs izgi kép, sajnos.
A konferencia hasznát mindenesetre emberek adták egészen egyértelműen: újra-felfedezettek részben, és egy vélhető új barátság. Mal sehen.

Lyon, ahogy én láttam

Előrebocsájtom, hogy nem sokat láttam belőle: tetű egy idő volt, és szabad még abból se sok. Különben itt voltam.

1. este: Benediktbeuern, Németország. Ma szalézi rendház, képzési központ etc.

2. este – 5. délután: Lyon, Franciaország. Konferenciaaaa...

Szinkronúszó gödények a parkban (egyúttal állatkert is):

Folyt. köv., rém lassú a net (illetve a gépünk).

Napos, kicsit fáradt

Nehéz az, ha az embernek vannak barátai IRL (is): Zsófi éppen az imént szólított fel telefonon egy hosszú és kimerítő bejegyzés megírására. Hát lássuk.
A darabolt emberek korántsem olyan bizarrok, mint amilyen az ötlet. A kiállítás nagyon érdekes volt, csak egy csomó idétlen kölyök próbált csúfot űzni mindeneből, az esett rosszul. Meg az, hogy a jegy megszerzése majd' fél óránkba telt a helyszínen.
Ez volt egy hete. Szerdán múzeum, csütörtökön Keith Haring(-kiállítás) a LuMúban, érdemes volt, még nekem is, akiből pedig a vizuális kultúra úgyszólván hiányzik. Még a tárlatvezetés elejét is elcsíptem, de aztán mennem kellett, Szegedre.
Ott túl sok elmesélendőt nem csináltam, Áronoztam, fogadóórákat adtam a Bociban és a Somogyi büféjében, sokat aludtam péntek éjjel, jártam könyvtárban, és talentumoztam (családi nap) szombaton.
Vasárnap múzeum, s tegnap is, túlórával (de az osztrákok kedvesek, nem jöttek túl sokszor borért).
Na, hát ilyenek. Ma még bemegyek egy harmadik kör programszórólap-kihordásra, undok egy meló, de legalább motivál, hogy ne tervezzek túl hosszú távra a múzeumban... Holnap pedig irány Lyon, valami nemzet- és vallásközi kütykürütty, s az emberek bénák, úgyhogy maradt még hely a buszon. Kedden (talán) jövök. (Haza biztos; csak ide nem tudom.)
Mai örömhírünk itt olvasható...

Apukám hazajött Vietnámból

Hozott csokit, wasabit, szállodai fogkeféket :-), cserepeket a falra, leveskockát és teát.
A mamámmal meg lassan indulunk daraboltember-nézőbe. Csak jöjjön már a jegyről az e-mail.
Ó igen, és angolt fogok tanítani(!). Persze csak az alapokat. Cserébe meg Zsuzsi megtornáztat.

Útlevél, fogkefe

Mostanában PG Csoport van, hála a debreceni koncertnek. :-) A CD-t is meg kéne szerezni, de ezen még dolgoznom kell, mert ott ugyan 3000 petákért adták volna (koncert-DVD-vel), de akkor épp nem volt annyi, most meg ugye lejutni...
Tegnap megnéztem magamnak a Csodakamrát, és jó nagyon. Nagyon sok újdonság nem volt benne nekem, így Angliából jőve, (bár napszakácsot még nem láttam :-)), de jó volt mindezt együtt látni, és főleg úgy, hogy minden elérhető itthon. Volt bútor kartonból, textilmaradékokból és használt reklámmolinóból, apróságok műanyagból, visszaváltható üvegek az ötvenes évektől évtizedenként kiállítva, natúrkozmetikumok, bioélelmiszerek, méltányos kereskedelem, biovécé, komposztálható pelenka stb. Lehet hazavinni számtalan szóróanyagot, Tudatos Vásárlót, mosószódát kipróbálni... Egyébként míg ezt írtam, épp volt egy riport is róla a rádióban.
Aztán dolgoztam három órát (a múlt héten elcseréltem a szerda délutánom Debrecen miatt), jó nyüzsgős volt, két gyerekcsoport is volt múzeumpedagógiázni (ez nekem leginkább mosogatást jelent), elfáradtam a végére. Rám is tört a kávézhatnék, úgyhogy Fkével beültünk a Régiposta utcai (boldog gyermekkorom, az összes cseregyereket elvittük oda vagy a Nyugati mellé...) McCaféba, és jól megbeszéltünk mindent, Kádár utolsó beszédétől a self-help könyveken és a brit királyi család energia-visszavételén keresztül az élelmiszer világpiaci árának változásaiig. :-)
Debrecen különben nagyon jól sikerült a múlt héten, megnéztük a szocreál-kiállítást (jön Budapestre is), voltunk a már említett koncerten, láttunk szappanöntővilágrekord-állítást (!), bolyongtunk egy hatalmas könyvesboltban, vertük a blattot az Inkognitóban („kult és pult”), ettünk májfőzeléket lencsével :-), beszélgettünk irdalomról s más ily fontos emberi lomról.
Az azelőtti héten meg Szegeden jártam, abban a legjobb a minimál-büdzsé volt, a vonatjegyen túl jószerivel semmit sem kellett fizetnem, ez mondjuk leginkább Juliék nagylelkűségének köszönhető & köszönődik. Azért cukrászdázni voltunk egyszer (Stefánia, nemrossz – apropó, járt-e már valaki a múzeum kávézójában? Kíváncsi lennék rá), meg megnéztük A kávéházat, ingyen, hála a Somogyi-könyvtár játékának meg a szerencsének.
Na jó, most azért befejezem, mert idestova másfél órája írogatom ezt a postot...

A szüleim utazásai sms-ekben

M: „Megérkeztem. Bőrönd Amszterdamban. Remélem, holnap ideér. Falu gyönyörű és pezseg, pedig csak 'locals' here.” (okt. 26., 18:47)

P: „Frankfurtból lassan indulunk tovább...” (okt. 27., 12:43)

M: „Itt esik, pedig most lenne időm fényképezni. Tegnap ragyogott, sétáltam és eltévedtem, de nem volt fényképezőgépem.” (okt. 28., 14:40)

P: „29 fok, monszunnak vége, eső nincs, most repülünk Hongkongból Hanoiba.” (okt. 30., 9:53)

M: „Kisebbségben vagyok [ti. az angolul (is) beszéléssel]. Most indulunk Palmába aludni 2-t. Remélem, pár fokkal melegebb lesz, de legalább nem jeges szél fúj. Nem tudom, mit aktiváltak a telefonomon, ui. nem működik.” (okt. 30., 17:20)

P: „110 éve nem volt, hogy a monszun után esett volna Hanoiban. Most fél méteres víz hömpölyög az utcákon, dörög, villámlik, szakad az eső és 30 fok van.” (okt. 31., 11:05)

„A hanoi reptér egy tóvá vált, de hiába szálltunk volna föl, mert célállomásunk, a saigoni reptér leégett. Hanoiban az eső szakad, combig ér a víz, más újság nincs.” (nov. 2., 17:26)

„Holnap talán el tudjuk hagni a várost. Vasabi kalandos úton, de van.” (nov. 3., 17:18)

„Magyarország egy évi csapadéka esett le, amióta itt vagyunk. A repülőtér viszont működik, úgyhogy repülünk Kambodzsába.” (nov. 4., 7:10)

Hír

Írtam már az ugandai gerillaháborúról, most ismét belefutottam.
Különben meg Isten éltesse Barak Obamát, aki már most olyan szépen hangzik a rádióban, mint Verne Gyula. :-) Csak a felét váltsa valóra a hozzá fűzött reményeknek.
A többit majd holnap.

A Szegény dolgozó árva panaszai ciklusból

Apukám elment Vietnámba,
anyukám elment Mallorcára,
(a bátyám Luxemburgban él,)
én meg itthon húzom az igát.

Az előző bejegyzés írása félbeszakadt (a minden reggeli rituális kapkodás keretében), de most már nincs kedvem befejezni, hát marad így.
A múzeum érdekes, meg unalmas is néha, mindenesetre rengeteg visszajelzést kapok (nem feltétlenül megerősítőeket, de biztosan elgondolkoztatóakat)
— és most megint mennem kell, jön a mamám. :-)
Holnap este Szeged, vissza vasárnap, de egyenest a múzeumba, szóval nem tudom, mikor írok legközelebb tisztességesen...

Veszprém

Pénteken Gabssyval utánastoppoltunk a maroknyi Lelkes népnek Veszprémbe. Először Ciliéknél ültünk le fokhagymáspirítósozni meg limoncellózni, aztán egy kicsit sétáltunk a városban (többek között a nem létező szenetekről elmélkedve), majd visszakanyarodtunk, és remek vacsorát kaptunk Cili mamájától: almás sütőtöklevest (ami sós), valamint stercet (stelcet?) majonézes-tojásos kukoricával.
Este meg játszottunk egy nagyot, mindenféle játékokat Ez-egy-tik-től valaki-kimegy-és-kitalálja-a-rendszert típusúakig.
Tegnap állatkert volt nagy erőkkel, meg törökméz, meg cukrászda, meg Laczkó Dezső múzeum, az állandó kiállítás nagyon profi, hallgatható, nézhető (filmecskékben is), igényes, szép, meg amit akartok. Kár, hogy mindössze háromnegyed óránk maradt rá.
Aztán még fölmásztunk a tűztoronyba, meg megnéztük a bazilikát, aztán én ültem is a buszra lassan.
Mögöttem egy ideig egy igen érdekes beszélgetés folyt (mindenféléről, a lízingelt illetve örökbefogadott gyerekekre emlékszem leginkább), aztán a lány leszállt (Fehérváron), és onnan inkább egy tíz-tizenkét éves forma kislány kötött le,

Spot the Difference // Keresd a különbséget

Egyrészt ugyebár, ott a prizma. Nem kis megrökönyödésemre tökéletesen illett a boldog emlékezetű előző tartójára, így oda eszkábáltam (a saját tartozékaival a kormányra ment volna).
Hanem ha már így belejöttem a szerelésbe (nem röhög, több különböző csavarkulcsot kellett előszednem és munkába állítanom a művelethez, mégpedig közben a bovdeneket is kerülgetve), visszaballagtam még egyszer, és vettem egy szépséges sárga csengőt is (hogy harmonizáljon a váltókarok közepével, bár ez sajnos innen nem látszik). Meg is vettem, föl is tettem.
Már csak lábravaló macskaszemek kellenek (igen-igen, az a cseles fajta, amelyiket gyerekkorunkban óraszíjnak használták, hogy csak úgy odacsapsz vele, és rögtön rátekeredik), valami kosár-féle, tisztességes (fém) sárhányók, meg sima külsők, és már készen is lesz a jó kis városi bicikli. :-)
Bár félő, hogy mire ezzel a tempóval idáig eljutok, éppen hozzáírhatom a babaülést is...

Van sok dolog,

bár semmi sem túl izgalmas. De hát így kell annak, aki énblogot olvas! :-P
Kedd este tehát moziban voltam, a film (Miért lett R. úr ámokfutó?) borzalmasan idegesítő, minden jelenet kb. kétszer addig tart, mint „kellene” neki („Uram, itt egy kicsit túl sok a hangjegy...”), lassú, vontatott, a párbeszédek már-már az Abigail's Party szintjén bicskanyitogatóak, az enteriőrök iszonyatosan keletnémetek... És mindehhez ez a cím ugyebár egy percig sem árul zsákbamacskát, azaz csak vártam, vártam, vártam az ámokfutást... ami meg is jött, egyetlen percben, vér nélkül; szerintem tökéletesen megalapozottan és kétség nélkül. R. úr azért lett ámokfutó, mert másként nem tehetett. Fassbinder meg profi volt, mese nincs.
Utána Tamással bizniszeltem (meséltem a két nap alatt megszerzendő CFR Kluzs-mez vidám történetét? Végül sajnos 3 lett belőle, de így is jól fogott. S most ment ki az ára Kolozsvárra), amiből kevésbé biznisz-jellegű sörözés/paradicsomlézés lett egy Szentendrei úti krimóban, cathing-uppal [erre se sok jó magyar szó van: felvenni a fonalat, mondjuk, képbe kerülni], telefon(?)-csoda-mutogatással, vidámsággal. Jó volna nem várni még két évet a következővel.
Tegnap munka volt ismét, vajmi kevés izgalommal azon túl, hogy az utolsó eddig ismeretlen kolléganőm a hétvégi lelkigyakorlat egyik előadójának a nővére. Vagy amint a múltkor egy másik bizalmasan megsúgta: „A múzeumban igazából majdnem mindenki keresztény...”
És jártam a pincében is, ahol van valami elképesztő csuda (legalábbis nekem az), de inkább fényképet teszek majd föl róla egyszer, azt hiszem.
Ma meg megcsináltam a RAP második harmadát, de ezen túl semmi okosat még. Mindjárt lesétálok a bringásboltba megnézni, árulnak-e fehér prizmát. Az enyémnek a felét 2000 nyarán vertem le, mikor elaludtam (?!) a biciklin, a másik felét ugyanekkor Gergely törte le egy határozott mozdulattal. Ideje lenne tán pótolni.

Ja, még pár link gyorsan:
— Éghajlatriadó (alig hittem, de a megcélzott képviselők egyike tíz perc múlva jelentkezett egy egészen érdeklődő e-vélben, úgyhogy jól megmondtam neki a frankót a megújuló energiaforrásokról :-) );
— szavazás az új kétszázas érméről;
— blogger-antológia a MEK-en (PDF-ben, ez furcsa formátum a műfajhoz...);
és végül, de nem korántsem utolsósorban:
— a honlap, amely bármikor (és eddigi tapasztalataim szerint 100%-os pontossággal) megmondja nekünk, karácsony van-e!

Hanem most ki a jó időbe (állítólag az utolsó napja).

Csak beköszönök

A MÉCS Napok pöpec volt, ajánlom mindenkinek.
A budvári labirintus is jó, de még jobb a pici könyvkötő-dobozkészítő műhely a Moszkva tér fölött rögtön. Nézzétek meg!
A Biciklis történetek szintén remek volt, kicsit más nézőpontból láttam a (bel)várost megint, s ez érdekes, kíváncsi vagyok, megszeretem-e igazán. Valami már elkezdődött, mindenesetre.
A BC nem vett be kultúraközi navigátornak. A válogatóról is kéne írnom, csak most nincs cérnám itt ülni. Legyen annyi elég, hogy önismereti lecke volt... Borzasztó határozott és a sokféleség iránt rendkívül passionate csapat jött össze, csak pislogtam az idő java részében. Így mondjuk nem csoda, hogy nem választottak be. (Meg hát teljesen színtelen többségi is voltam két roma, egy zsidó, egy árva, egy mozgáskorlátozott és ki tudja, még ki mindenki más között.)
Tegnap este kiderült, hogy a múzeum is lehet stresszes, ha valaki zárás előtt tíz perccel vásárol be tízezerért, és nekem fajtánként föl kell(ett volna) vésnem az összes számolócédulát, amit megvesz 40 forintért (/db)... (Azért nem csak azt vett, szerencsére.)
Ma meg bemegyek moziba, Fassbinder-fesztivál van, hát, majd kiderül, (úgy) kellett-e nekem.

...

Nem is tudom, mikor jártam itt utoljára. Azóta jó sok dolog történt, pl. már dolgoztam 2 napot a héten, de ennél sokkal fontosabb, hogy a hétvégén Baján jártam, többek között ifin is, és Béla bá' teljesen megörült nekem szemlátomást, aminek aztán én is. És utána „beszélgetés” fedőnév alatt lenyomott nekünk egy (református szemmel nem túlságosan hosszú) igehirdetést a jerikói vak története kapcsán, és, hát, az utóbbi mondjuk három hónap (de inkább több) általam hallott összes (katolikus) prédikációit kb. körökkel előzte le az a huszonöt-harminc perc. Le a kalappal.
És voltunk orgonakoncerten is, meg a Galéria cukrászdában utána Lucával, aki hihetetlenül ki van egyenúlyozva; és isteni az almás süti, de olyat még ilyen helyen nem láttam, hogy ne adjanak blokkot...
És pénteken, még mindezek előtt, Tranzituson voltunk W/V Borival Alsóvároson, és nagyon szép és jó volt. De erről lehet, hogy írtam is.
És hétfőn meg tegnap dolgoztam, a múzeum nem egy hajtós munkahely, nem fogok infarktust kapni benne. :-) Javarészt kedves és kevésbé kedves (de inkább az előbbi) öregurakkal csacsogtam a teremben, kapcsolgattam a villanyokat meg a magnót (spórolás van), illetve két vidám idősebb hölggyel is megismerkedtem: egyikük német, és kb. hatodszor jön Budapestre, és a kicsi, eldugott múzeumokat keresi, a másik finn, és sose tanult magyarul, csak hallásból, de úgy beszélt, hogy azt hittem, valami külföldön fenőtt hazánkfia. :-) A vendégek közti időben a földszinten szorgoskodtam, tanulgatom, hogy melyik könyv árát melyik borítékba kell tenni, hol van a tűzjelző, és mit kell csinálni, ha megszólal (nem, véletlenül sem elhagyni az épületet, mint a Boothban!), és más hasonló izgalmas és hasznos dolgokat.
Apropó, Booth, a napokban egyszer elemi erővel tört rám, hogy mennék már be, mint reggelente általában... furcsa volt. Ma pedig megérkezett tőlük az élelmiszerbiztonsági képesítésem, erőst kíváncsi leszek, mennyivel javítja a piacképességemet... :-P
Holnap budavári labirintus, kultúraközinavigátorképzés-válogató (220 jelentkezőből 80-at hívtak be, ennek a fele esik még ki), sajtófotó-kiállítás, aztán MÉCS Napok vasárnap estig. Hétfőn meg ez (vagy itt, csak mert mennyire más (szín)világ). Mondtam már, hogy bizonyos szempontból kezd tetszeni ez a Budapest?

Szeged

Eddig minden nagyon jó volt, meleg nap, Boriskával jöttünk, ebéd, ez-az ügyintézés, kávéház, aztán Tranzitus, igeeen. És most a klubban vagyok, várok Áronra, aki valószínűleg reggelig szerepjátszana, ha nem stresszelném itt szemközt.
És közben odakinn végre-valahára leszakadt az ég is, csak hogy ronggyá ázhassunk a Szent István térig. Érdemes volt itt ücsörögnöm. :-(

Nemtomnemtom

A nap eddig borzasztó, reggel 6-kor aludtam el, dél előtt keltem, és most szét vagyok csúszva, testileg-szellemileg egyaránt.
Jó hír, hogy másfél év után ma megérkezett az etikus betétlapom, az Állami Nyomda gépei lassan nyomtatnak, de nyomtatnak. Rosszabb (és e percben sokkal fontosabb), hogy a DIA nem tekintett el a kedvemért a belső gyakorlat feltételétől, úgyhogy nem leszek dél-alföldi regionális koordinátor, pedig be szép lett volna. De nagyon korrekt levelet írtak, benne még azt is, hogy a cuccaim alapján szívesen látnának a csapatban — mint gyakornokot. Ami remek, csak éppen az éhhalál rémét nem űzi messzebb.
Na jó, ez afféle romantikus túlzás volt, itthon azért használhatom a hűtőt.

A tegnapi koncert remek volt, a srác pöpecül zongorázott és nagyon kedvesen adta elő a szöveget is (magyar anya marokkói gyermeke, felváltva magyarul és franciául), csak azt vettem kicsit zokon, hogy valami háromszor is újra játszani kezdett, mikor (egyre kevesebben bár, de) visszatapsolták. Igazából az idővel volt csak a baj (szemlátomást nem egyedül siettem volna), meg a nyomorult kicsi hellyel a lábamnak. Még el se kezdődött az egész, mikor már fájt a térdem.
Utána Fkével nagyipalacsintázójáztunk, és a végén éppen elértem a 22.48-as hévet — hogy aztán Edinával találkozzak rajta. Az volt a nap fénypontja.

Kisszínes rovatunkban pedig: az első magyar ellenőrzött biokozmetikum, ide is eljutottunk végre.