Ma megkísértett a gondolat a HÉV-en [szerintem simán lehetne kisbetűvel írni, mint az áfát, hol tulajdonnév az mai napság, hogy Helyi Érdekű Vasút?!], hogy fönn maradok Szentendréig, míg kiderül a (feltehetőleg) Boldog Végezet (ma vagy hatvan oldalt sikerült olvasnom a Northanger Abbey-ből, ez az előnye a sok látogatónak: > sok teremőrzés > sok olvasás), de aztán meggondoltam magam: épp megvettem a kalauztól a jegyem Pomázig, és ezután 10 forint maradt a tárcámban.
Ezen aztán eltűnődtem. Ott kezdődött a krízis, hogy a fizetésem nem érkezik, és tegnap megtudtam, hogy csak 10-éig kell neki, mert valami más besorolás alá esem; bár eddig 5-e táján a számlámon volt. Mindegy, ennyire akkor se illik leégni. És... miért érzem magam piszokul önállónak, ha magam veszem meg a repülőjegyeim, de közben tudom, hogy a fogorvost már a szüleim fogják fizetni? És miért sértődöm meg (szigorúan csak magamban), mikor néha meglegyint, hogy én lettem a szegény rokon, ha közben pofátlanul lejmolok, amikor csak van bőr a képemen?
Furcsa dolgok ezek.