Van annak hátránya is, ha az ember hatéves kora óta ismeri a könyvtáros néniket. Jelesül hogy az én szám még mindig csókolomra áll, és ma ugyan -- gondosan odafigyelve -- sikerült kipréslnem magamból egy jó napot kívánok-at, de ettől meg a néni lepődött meg annyira, hogy ő is ugyanígy válaszolt. :-S
További hasonlóan fontos hír, hogy Márk munkatársam Albániába utazik egy (fél...) napra (szurkolni), úgyhogy előszedtem neki az útikönyvet a sufniból, így került az a jobb oldali listába. Itt jegyzem meg, hogy olyasmik is vannak ott, amikbe csak bele-beleolvasgattam, illetve amik hosszabb távon zajlanak, pl. a szegény Hankiss-könyvnek úgy négyszer futhattam neki az elmúlt öt évben, mire végül most kb. fél év alatt elbírtam vele. Pedig nagyon jó könyv, olvasmányos is, izgalmas is, csak valahogy mindig jött valami más. Újabban javuló tendenciát mutatok a különböző féle könyvek arányai között, de azért továbbra is a szépirodalom a nyerő (mondjuk ez nyilván nem baj).
1 megjegyzés:
Pont ma gondolkoztam el azon, hogy amióta elköltöztem otthonról, és új nénik jönnek-mennek a lépcsőházamban, nekik már jónapottal köszönök, és ők is viszont. De akiket kicsi korom óta ismerek, azoknak meg a mai napig csókolommal, ők meg persze lesziáznak, és még mindig ugyanazt a kislányt látják bennem, aki már rég nem vagyok... :)
Megjegyzés küldése