Volt egy jó esténk aznap, a bátyámékkal, Áronnal, Cilivel, Gabssyval és Tamással. Volt benne egy kérdés is, amelyet lehet, hogy nem kellett volna föltennem — azaz hát persze miért is ne, csak rosszl esett a válasz, mindkettőnknek. Úgy is mondhatnánk, húsomba mart a való világ; de tovább innen.
Azaz vissza: délután Judittal a Millenárison, és jó volt, és többször kellene.
Pénteken irány Vác, bringával, Komp fesztivál, juhé. Ez-az megint elmaradt, de jó volt az idő és a függőágyak, a fényképezés Makákóval, a fair kávé, a borkóstoló, a fagyi, a társaság, az ökumenikus mise... Jövőre előbb kell jelentkezni, úgy még olcsóbb is.
Vasárnap este vissza, hétfő reggel pedig indult a 800-km-3-nap-alatt-ebben-a-kis-hazában c. road movie-nk Áronnal (nagyrészt).
Először Székesfehérvár (Zsófi szépen gömbölyödik, a belváros pedig igazán csinos szintén :-)), stoppal, egy Bécsben felnőtt és élő, szászrégeni születésű fiatalemberrel; majd estetájt tovább, persze későn álltunk ki, így csak Cecéig. (Illetve: az első kocsi csak a madaras teszkóig vitt, de nem is bántam olyan nagyon: a motor hője ömlött be a műszerfalon keresztül, a hátsó ülésen pedig egy fűrésszel osztoztam... de a srác nagyon kedves volt, kivitt addig, ahol már lehetett stoppolni.) A következő kocsiban egy egész család ült, megmutatták nekünk a kőoroszlánokat (bár tudtam volna fényképezni! düledező kapuk félfáin is ott ücsörögtek falvak hosszán szinte mindenütt), és dühöngtek egy sort azon, hogy Simontornyára is jön a Lidli, pedig nekik aztán nem kell, lett végre két kis boltjuk helyi vállalkozók helyi tőkéjéből, nekik ne dózeroljon családi házakat a Lidl. Cecén aztán beesteledett, fölkapaszkodtunk hát az utolsó vonatra, isteni szerencsével az utolsó forintjainkból épp ki is jött a jegy. Alig 2 óra 10 perc alatt be is értünk Bajára, végül is 89 km, az nem semmi.
Bajáról másnap Szeged, állásinterjúra stoppal, ilyet se sokan csinálnak, gondolom; mindenesetre gyors volt, kényelmes és ingyen. Az interjú ellenkezőleg, hosszú volt és fárasztó, de sebaj, tapasztalatnak akkor is jó lesz, ha nem vesznek be (amúgy is ambivalens a dolog, amit úgy oldok fel, hogy annak is örülni fogok, ha összejön, de annak is, ha nem). Eredmény a jövő hét közepéig.
Vissza persze megint későn, az első sofőr Dekon Ferenc, s úgy bánom, hogy nem tudtam vele szóba elegyedni, de no, így megy ez. A semmi közepén álltunk ki újra, kb. a 14-es kilométerkőnél, de szerencsére gyorsan fölvett egy barátságos férfi, s vitt Mórahalomig. Ott ellenőriztük a buszokat, s találkoztunk a Márton család (Gáboron kívüli) tagjaival, mentek a rokonok elé mindahányan.
Kb. öt perccel az utolsó busz begördülése előtt vett föl végül egy munkásember, aki Temesvártól innen nem talál munkát, és mellékesen azon is morgott egy sort, hogy mit akarnak a melegek gyereket, hát ha a természet szerint nem adatik nekik, akkor tán fogadják ezt így el.
Mélykútig vitt, ott álltunk még egy kicsit a félsötétben, majd busz, nagyszabású harnyómentő akció, és a végén rövid séta hazáig.
Szerdán egymagam folytattam, busszal: Mohács (ott találtam ezt a remek stencilképet), majd Bóly, a nagyszüleimre nem sok idő jutott végül, de legalább találkoztunk így egy év után mégis. A nagypapám be is jött velem Pécsig, így neki is volt alkalma mesélgetni egy kicsit a Kaukázusról, ahol vagy harmicöt éve járt, meg a környékről, ahol egész életét töltötte. Szóval Pécsig megint busz, majd IC Pestre (akár hiszed, akár nem: háromóránként van 1 közvetlen vonat Pécsről Budapestre), persze vagy 15 perc késéssel indult, de úgy untam már Kelenföldnél, hogy eszembe se jutott rákérdezni a helyjegy árának esetleges visszatérítésére (l. még itt).És onnan már csak villamos, hév és egy rövid séta, juhé.
