Rorátés-visszafekvős

Juli és Melitta reggeli telefonjaink hála (és tényleg csak így) végül elmentem rorátéra, és nem bántam meg, azzal együtt sem, hogy valahányszor pár percig nem volt mit mondani, elbóbiskoltam.
Utána visszafeküdtem, és megint marhaságokat álmodtam. Talán Kolozsváron voltunk, többen, de nem sokra emlékszem — iszonyú állapotok uralkodtak, véltem látni patkányt, és egér egész biztosan volt. Meg egy nagy kövér macska a konténerek között. Aztán valami szobában ültünk, és Áron fölvett a földről valamit, amit a félsötétben először egérnek gondoltam, de csótány volt; és elropogtatta.
Az Álmoskönyv nem ismeri a svábbogarat. :-(

Vigyorgós

A fülkém fűtetlen volt fölfelé
aludtam és telefonálgattam, mérsékelt siker eddig (holnap kérdőívezek a Talentumnak kicsit)
a Nyugati téri postán álltam úgy húsz-huszonöt percet két db levéllel
a mamám lejött a hévhez, és kapásból nekitolatott valakinek (de csak úgy óvatosan)
itthon a skype tisztára megbolondult, mintha valaki felcsérelte volna a tebűket (ill. a feliratokat); végül újratelepítettem, most menni látszik épp
virslit vacsoráztunk a mamámmal, jó volt
bolyongtam az APEH labirintusában, reménytelen az adóbevallás
hideg van, mert nem tudjuk fölfűteni az egész házat
Tahiból jött levél a jövő évi programmal: Jálics nem jön a nyáron, és Mustó Péter csupa kezdőknek szóló lelkigyakorlatot tart
holnap Magdával találkozom, akivel kb. egy éve nem beszélhettem hosszabban
és belejöttem a szabadversbe
bele
bele
bele

Luca-cédulák

Cili írta az idei cetlijeim, tehát elvileg megnézhetném őket reggelente, hiszen nem tudom, ki maradt még a pixisben (= az ágyamban :-)). De valahogy... sokkal izgibbnek tűnik, ha nem tudom, kit záro ki a jövő évre. :-) Viszont azt is jó lenne tudni, kiket írt nekem össze Cili... Talán ikább csak összegyűjtöm őket, de nem dobom ki reggelente, és akkor karácsonykor megnézhetem. De az se az igazi, mert akkor is tudom, hogy ki nem... Persze ez ugye elevekiderül, hiszen mindenki nem, aki nem maradt a végére. jaj, nemtomnemtom. De asszem, kíváncsi leszek.

Levél

És írt Gergely, papíron, manuálisat! Annyira megörültem neki, hogy nagyon. És az tegnap már a sokadik „puhameleg” ((c) Juli) élmény volt... Úgy kellenek ezek (a napok), mint a falat kenyér.

Csaksebesen

Tegnap
reggel Cilivel és felé kétoldalúsítottam a mesét, és aztán kaptam tőle 1 utolsó-mozaikkocka-mondatot; Nórival félszavak nélkül is; LT-végén A nap mondata Danitól (mint egy sóhaj): „Csak annyit szeretnék kérni, hogy mielőtt Luxemburgba megyünk, aludjtatok, mert öt napot így nem bírok ki veletek”; később pszeudo-katekumen szentségimádás; hideg homeless; „te ilyen embereket ismersz?!” és „mért van minden ilyen embernek jegygyűrűje??”; meghívattam magam teázni, és nagyon nem az lett belőle, amit elképzeltem, de jó lett így is, talán jobb is;
ma
Lajosmise, és beült reggelizni, és lektort keres; egyszerű mondatok elemzése yeah; Luca-napi forraltborozás és némi reménység, ami úgy is jólesett, hogy közben mégsem.
Köd van, hideg, de jó. Minden, mindenhogy.

Megyek haza. Na, attól kicsit tartok.

Tanat

Nem is akartam bemenni tanatológiára, de jó volt, minden várakozásomon felül. Egyszerűen öröm volt hallgatni a ref. lelkészt, Dénest (!!!) és a rabbit. Szenvedésről, halálról meséltek, anekdotázgattak, és valami nagyon jó érzés fogott el arra, hogy én ezeket az embereket hellyel-közzel ismerem, és ezekről a dolgokról hellyel-közzel magam is ugyanezeket hiszem és gondolom.

Különben tiszta gáz egy nap volt, bár „csak” a dolgozat meg nem írása miatt, amúgy pl. jót vezettem, meg angyalkodtam is végre-valahára, meg beadtam a kalaposhoz a feslő kalapom, jaj, az nagyon kedves volt:
— És mikor jöhetek érte?
— Hát... vasárnap.
— Vasárnap?!
— Igen, kivételesen nyitva leszünk.
— Hát, én szerdán elmegyek, és csak vasárnap este jövök vissza, úgyhogy akkor majd hétfőn benézek érte.
— Szerdán elutazik? És... hordaná?
— Naná, hogy hordanám! — Bár du. még nem volt hideg, szóval nélkülözhetőnek tűnt.
— Hát... akkor nincs más hátra, holnapra megcsináljuk.

Meg még egy jó párbeszéd volt ma, az Aranyborsban:
— ... és mégegy melanzsot kérnék.
— Rostos legyen, szűrt, szénsavas?
— ??? A melanzs?!
— ...bocsánat, narancsot értettem!

Magyar–magyar kódváltás

Az autóvezetés számláit rakosgattam, mikor bevillant az elmúlt hetekből egy szép jelenet. Előzmény: Balázs Imrével ücsörgünk a kávéházban, kérdezi, mi minden köt le mostanság.
— Csinálom a hajtásit — vigyorgok, mint a vadalma. Szó szót követ, mikor egyszer csak azt mondja:
— Én még érettségi körül szereztem meg a jogsim...

A nézőpontok változandóságáról

Ma olyan lelkiismeret-furdalással keltem föl h8 körül, mint két hete f10 felé tettem volna...
De ezt a napot már a hétvégén eltoltam. Nem fogom tudni behozni a lemaradásaim.
Más: kaptam egy pikírt hangú levelet az APEH-től, meséli édesapám, mely szerint százezer forintig büntethető vagyok, mert nem csináltam adóbevallást tavaly. Hát mért nem mondta senki, hogy kéne?

Ajjaj

Úgy fest, elfelejtettem fölvenni az egyetlen hungarológus órámat az idén... De nem, az nem lehet, még arra is emlékszem, hogy úgy zárattam le valaki mással az utolsó éjjel. Akkor mért nincs sehol az ETR-ben?!
Más semmi izgi. Nem tanultam ma (se) egy sort se, és ez napokon belül igen kínossá fog válni. Viszont félig megraktam a rendet a szobában, énekelgettem Zsuzsival (szólampróba :-) estére), mostam... ilyesmik.
Félelmetes, hogy mindezzel egy egész napom el bírt telni.
Fölhíott a skype-on egy JózsefAttila nevű ficek, és mivel én nem vettem föl, utánam Juli kezdett vele csetelni. Holnap este találkoznak a TIK-ben.
Van új vonatmenetrend, és egészen jónak látszik.

Szombati szöszmötölés

Szöszmötöltem három képeslapot, felolvastam két zsidó mesét (A félelmetes fogadó-ból), és hallgattam mérhetetlen sok Adrian Plasst Juli vidor előadásában.
Aztán két órácskát alldogálltam a Karitász karácsonyi vásárában, van egy csomó szép cucc, tök olcsó, és a népek meg se álltak előtte. Nem nagyon értem. (Nem, nem (csak) miattam. A váltótársaim is ezt mondták.)

Ráadásnak vers, részlet Ágai Ágnes Kamaszságok c. könyvéből:

Hozzád akarok bújni.
Vagy valakihez,
aki nem tart kisgyereknek,
amiért sírok
és akivel mindenről lehet hallgatni.

Romsics, 1999

Magyarország története a XX. században > A rendszerváltozás > Konfliktusok és tiltakozó mozgalmak

„...tiltakozó mozgalmakat többnyire nem a társadalom legelesettebb rétegei kezdeményeznek, hanem olyan csoportok, amelyek hosszú időn át érvényes és ezért megszokott privilégiumaik megszüntetését vagy korlátozását sérelmezik. Az 1990 és 1998 közötti magyarországi protesztmozgalmak történetéből levonható másik tanulság az, hogy a siker alapvetően nem a mobilizált tömegek nagyságától, hanem a tiltakozó csoport nyomásgyakorló képességétől függ. A néhány ezer, illetve tízezer főt megmozgató taxis- és agrártiltakozás eredményes volt, megrt megbénította, illetve megbénítással fenyegette az ország közlekedését. Az igazán szegények mozgalma azonban, amellyel száz- és százezrek szolidarizálhattak volna, sem nagyobb tömegeket nem tudott mozgósítani, sem hatékony nyomásgyakorló eszközökhöz nem tudott nyúlni. Ezért eredménytelen maradt.”

Mozart

Tegnap éjjel még kiderült, hogy nyertem valamit a könyvtári Mozart-kvízzel. (Sajna a tájékoztatóba még nem ért el a hír ma délelőttre, így nem tudom, mit. :-( )
Viszont a 215. évfordulóról az jutott eszembe, hogy minden bizonnyal a 200. lehetett, mikor az iskolában írtak ki pályázatot (már nem tudom, hogy csak írni lehetett-e, vagy más műfaj is volt). Én a Mozart hallgatása közben címre írtam (naná) valamit, és nyertem is valamit, de hogy mi volt az... Mindenesetre örültem neki.
És jópár év eltelt, mire szembetalálkoztam ezzel:

Mozart hallgatása közben

„Csak a derű óráit számolom”,

mondta pár szó s egy vasrúd a falon,

a napóráé. Láttam én is a

latin szöveget, s lelkem bánata

irigyelte a vidám öreget,

aki oly bölcs betűket vésetett

a buta kőbe… Bár, ki tudja, nem

rögtönzés volt-e csak, szellemesen

dacos sugallat az a gondolat?

Dac és sugallat bennem is akadt

egykor, de az árny mindig sulyosabb

maradt a fénynél… A felhők fölött

kellett volna elfogni az örök

tündöklést! a nap arany árvizét,

tengerét! az édes könnyelmüség

lepkeszárnycsókú pillanatait,

s főképp azt, melyben a mámor lakik,

az ifjú gyönyört, melynek kései

mása most annyi váddal van teli:

a szeszként libbenőt, a legvadabb,

a villámgyors tigris-szitakötőt,

a kékzománc tüzet, a zizzenőt,

ki kedvesével a kéj nyolcasát

gyűrűzve libben láng-deleken át

s alkonyi csöndön!… Tavak, mocsarak

szittyói közt, szikrázó ég alatt

ma is szállok én… csak testben öreg…

(Nono! – mordúl bennem a szörnyeteg

igazság)… Igen, azt a testtelen

úszást, lebegést kéne, istenem,

utólérni, a könnyűt, úgy, amint

a gyermekkor csinálta, most, megint:

a sellőkét a vízben, szúnyogét

fátyolködében, csak az örök ég

örök hajósa lenni, ahogyan

ma is visz a képzeletem-agyam,

valahányszor párologtat-emel

a kép, mint karmestert a pálca, mely

fuvolát zendít s kürtöt s hegedűt!

Óh, igen, a fényt, napot, a derűt,

illatok táncát, szélhalk őzikét,

s fent a kékben a habos gőzökét,

azt kellene most visszahozni, hogy

átjárjanak uj, forró áramok,

nem a grönlandi szörnyek, nem ezek

a jegesmedve s rozmár hidegek,

melyektől annyit szenved a szegény,

hogy a pokolba vágyik, s annyit én; –

kinti rémüktől félve hallgatom

Mozartot, s tűnődöm a tavaszon

vagy akárcsak a mult nyáron (pedig

az is vén volt már, ötvenötödik!):

és felsóhajtok: gyógyíts meg, Zene,

te, Mindenségé, édes üteme

a fájdalomnak, Varázsfuvola,

varázsjáték, te, tündér mámora

hitnek, reménynek: árnycsík a falon

a nagy fényben, s a szívben nyugalom

s üvegparázsként égő sugarak

az élő lomb tengerzöldje alatt,

s bölcseség, a vidám öregeké,

amilyen azé lehetett, azé

a napórásé, ki – „Non numero

horas nisi serenas!” – drága jó

intelmét adja, még most is, tanácsul:

„Csak derűs órát veszek tudomásul!”

(Szabó Lőrinc)

Egy ködös nap (ködös) éjszakája — keresztbe-hosszába linkelve

Gondoltam, ránézek az ErTére, mit is írtak a szegedi eseményekről (végül elfelejtkeztem az RSS-ről, úgy fest). És hát ez lett belőle először. Már elolvastam belőle egy bekezdést, amikor bevillant, hogy ejsze, mintha lenne némi utalás-íze a címnek... és tényleg.
Ajánlom a kapcsolódókat is. :-)

Amúgy meg

úgy érzem magam, mint az ég madarai. Kedd óta kb. 100 Ft-ra rúg a vagyonom, és semmi hiányt nem szenvedek. Valahogy jut ennem mindig, és ha néha meglátok ezt-azt, eddig mindig el tudtam engedni a vágyat, hogy megvegyem.
Ilyen lehet a szabadság.
Bár a hétfői vezetéssel még azért kell valamit kezdeni. :-)

Amikor a megmagyarázhatatlanság válik kézzelfoghatóvá

Nem megyek bele, de valami ilyesfélét éreztem ma dél felé Cilit hallgatva.
És persze megint megcsinált (under erasure) valamit, ami nekem sose jött össze... de valahogy nem tudom/akarom felhőtlenül irigyelni.
Visszafelé haladva: előtte foglaltam rep- meg buszjegyet Luxemburgba: február végén ott építjük az LT-t meg a családi kapcsolatokat. :-)
Előtte ültünk, ezúttal öten, és utána megosztottunk, és kellett, és jó volt.
Előtte reggeli volt, azelőtt meg mise, és reggel Melitta alig bírt életet verni belém. Pedig kellett minden. (És a rorátén majd' kétszerannyi férfi volt, mint nő!)

Ciliéknél

Ciliéknél mindig valami egész különös érzés fog el. Ahhoz hasonló, mint mikor először jártam Kolozsváron úgy, hogy Magdáéknál laktam (rögtön egy egész hetet): szinte az egész (addig bent- és kintlakásokból ismert) város megváltozott azáltal, hogy egy családi otthonból indultam neki reggel, és oda értem haza este. Itt is ilyesmi: az egyetemista-perspektívát hihetetlenül kitágítja az, hogy ez a lakás évtizedek óta lakva van. Hogy tele van könyvvel, hogy képek lógnak a falon, és legfőképpen hogy itt van benne a nagymama.
Néha szeretném, ha Ciliéknél nálunk lenne.

A visszafekvés ára

Reggelizni tényleg kb. húsz ember volt Alsóvároson, ahogy Zsófi tegnap mondta is, de nem baj, legalább nem volt tumultus.
Ráadásul 6.10-ig alhattunk!
Utána viszont így is eldőltem (negyed 1 körül feküdtem le — volt még egy s más sétálnivalóm az éjjel :-)), és fél 11 felé is alig bírtam föltápászkodni. Jaj, rémes volt.
Viszont végre létrehozódott az oktatói levlista, úgyhogy no more para, hogy a hatvan címet egyenként kell beírogatni-másolgatni minden alkalommal (= évente kb. 4x, de akkor is). Éljen-éljen. Ma se éltem hiába.
(És ha még arra gondolok, hogy 2-től ruhaválogatás a Karitásznál, este pedig ImaCoeur, majd teázás Bálinttal...)

Bizonyosság

Volt egy nagyon különös pont a lelkigyakorlaton. Szombat reggel leültem ülni :-) nem egyedül, többen is jöttek, de semmi bevezető, csak úgy, bele a csendbe.
És ahogy ráereszkedtem a sámlira, egyszercsak megértettem vagy megéreztem, hogy ez az egyetlen természetes testtartás. Valahogy... megérkeztem bele. Nem tudom megmagyarázni, de olyasmi érzés volt, mintha végre előttem állna valami, amit ki tudja, mióta keresek — és ami akkor kerül meg, mikor éppen egyáltalán nem keresem. „Az Isten ott állt”-féle, bár Ő maga eléggé közvetve volt benne. Vagy ez is hülyeség, mert ugyan mi lenne az, amiben Isten közvetve volna benne?!

És tegnap is ért egy hasonló villanás, csak az az imával magával kapcsolatban. Nem tudom, mi lesz belőle, most semmi elvárásom magammal szemben. De ez most így jó.

Iz 61,1

Most ez foglalkoztat, de nagyon. Tiszta szerencse, hogy nem leszek itt ennyit.

Az Újrakezdés Egyesület civil pártfogó rendszer kiépítését és működtetését vállalta a nagyfai börtönben. Ennek keretében 12 egy éven belül szabaduló olyan elítélt pártfogását vállalja, akik szeretnének változtatni eddigi életvezetésükön.
Az elítéltek gondozásához keresünk szegedi lelkes, toleráns, segíteni akaró 23. évüket betöltött elsősorban szociális munkás, pszichológus, szociológus, jogász, teológus nappalis vagy levelezős hallgatókat, vagy bármilyen végzettségű segíteni akaró szegedi polgárt akik önkéntesként egy éven át pártfogóként segítenének egyesületünknél.
Amit nyújtani tudunk:
A munkához két hónapos ingyenes képzést nyújtunk, terveink szerint heti hat órát vesz majd ez igénybe. Ezután kezdődik az elítéltek gondozása a Nagyfai börtönben, ami Szegedtől kb. 22 km-re található, ahová a fegyintézet szolgálati buszjárataival, vagy saját járművel, motorral, autóval lehet kijárni. A gondozás során kéthetente kell a pártfogolt elítéltet látogatni és a tanfolyamon elsajátított készségek és tematika szerint gondozni.
Szintén kéthetente kerül sor az önkéntesek szupervíziójára, ami szintén ingyenes, szakképzett szupervízor vezetésével, ahol megbeszéljük nehézségeinket, sikereinket, kudarcainkat, támogatást kapunk a pártfogói munkához, és egy jó csapatot alakítunk majd ki.
A munkanélküli vagy pályakezdő önkéntes tartalmas munkatapasztalatot szerezhet a segítő beszélgetésben, krízisintervencióban, családgondozásban, egyéni estekezelésben. Munkájáról referenciát adunk, ami nagyban segítheti későbbi munkába állását.
Az önkéntes munka 2007. január elején kezdődik és 14 hónapig tart. Ebből két hónap a képzés ideje és maximum egy év a tényleges pártfogói munka. A tevékenység kb. 3-4 órát vesz igénybe (oda vissza utazással együtt), hetente egy alkalommal délutánonként. Így munka mellett délutánonként is végezhető.

Contact nálam, ha valaki esetleg.

Reggeli a rendházban

Fél 7-re mentem reggel rorátéra, így aztán egy lájtos laudes lett csak belőle — a mise hattól van Alsóvároson. Viszont utána Didák beültetett a hetes terembe, elém tette az újságot, majd megkérdezte, mit szeretnék reggelire.
A végén párizsis zsömlét kaptam, fél liter (!) barackos joghurtot meg egy bögre tejeskávét.
Az volt hasonló élmény, mikor a szakdolgozat-para közepén Lajos főzött nekem egyszer egy kávét a Plébánián. Kb. nyolc kérdést tett föl előtte, hogy minden igényemet kielégítse az eredmény.

A forgalom widám wolt, annyira nem volt félelmetes, mint vártam, de azért lesz mit ügyeskedni.

Lassan talán kezdem elfogadni

Pedig baromi nehéz.

Tápanyagfelvétel

Ha jól utánagondolok, tegnap dél óta kizárólag szénhidrátot meg cukrot sikerült magamhoz vennem. Hmm-hmm. Azt hiszem, ideje csinálnom egy szalonnás tojást (a zsír meg a koleszterin még hiányzik).
Különben...? Délelőtt haldoklottam az álmosságtól, délután ügyelet (semmi extra történés, Istennek hála), tanatológia az orvosi szupervízióról — marhára nem kötött le, még szerencse, hogy Kaci ült mellettem ;-) Utána elvittema a rezsit a főbérlőéknek, és most itt vagyok.
Andival beszéltem, hogy picit besegítek neki az ökumenikusok terelgetésébe: szegényem örökké elcsúszik az értesítésekkel, és mivel a közi javarészt a testvérfelekezetek végiglátogatásából áll, ez alapjaiban érinti a csapatot. Abban maradtunk, hogy írogatok nekik maileket meg esemeseket, aztán majd látjuk, mi lesz belőle. Momentán nem vagyok szívem mélyéig meggyőződve arról, hogy jó ötlet volt ez részemről, de... mindent az Oikumené hajójáért! ;-)
Ja, és Didák hívott, szerda reggel helyben korrektúrázom az alsóvárosi hírharsonát. :-) Még "valami könnyű reggelit" is emlegetett...
Fél éve vágattam le a hajam, és már a fülem mögé tudom simítani.

Sacred time

Mivel ilyenkor, decemberben mindig elfog valami vágy(-féle) a megállás, a csend, az Isten után, idelinkelek pár on-line imádságos helyet, hátha másnak is jól jönnek.
— Sacred Space: az ír jezsuiták tartják fenn, de van magyar változata is
— Examen, ez hazai
— Pray-as-you-go: ez angol nyelvű, viszont nem olvasós, hanem mp3-ban megy (és még kérdés, van-e párhetente egy CD-m rá egyéb lejátszó híján :-( ).

Rorate coeli

15 perc rákészüléssel bár, de sikerült fölkelnem rorátéra. Asszem, az lesz a jó, ha be-bevállalok valami feladatot, akkor muszáj elmennem. Mondjuk holnap kapásból ott van a népének-kezdés.
Aztán csütörtökön úgyse megyek, igaz, nem is alszom, a szezonban először megyünk reggeliz(tet)ni a ferencesekhez.
Más nincs. Sötét fenn az ég, fény sehol sem ég, az arcomra álmos köd szitál...

Lelkigyakorlat törlésjel alatt

[Sajna még mindig nem tudom, hogy lehet áthúzottat írni itten.] Szóval izé. Jó vót, az tény, csak éppen az nem vót, ami szerintem lenni akart vóna. Mert az tény, hogy a végeredmény a trénerek és a résztvevők közös felelőssége, de a keretek biztosítása szerintem az elsőé.
No, de ha így, ha úgy, jókat beszélgettünk, sétáltunk, játszottunk, jókat mondott a bácsi olykor, és jó volt egyszerűen csak egy szobában lenni Nórival.
És jót stoppoltunk haza Cilivel. Beelőztük a buszt. :-)

Kész

Megírtam a cikket Kecskemétre (illetve ugyebár a dél-alföldi régió hajléktalanos mindenféle szerveinek); inkább „FAQ about the Night of Solidarity” lett belőle, mint cikk, de sebaj. Úgysem az újság-képéért szeretjük a hírlevelüket...

Melitta meg Juli pedig elviharzott a bálba. Az eszem megáll. :-)

Juhéj, december van! (Izé, bár az elseje nem kimondottan kellemes érzeteket ébreszt.)

:-7

„Van valami demoralizáló abban, ha néznünk kell, hogyan bolondítja meg egymás egyre jobban két ember; különösen, ha negyedik személy nincs jelen a helyszínen.” (Szerencsére volt.)

Az Utcaképes elég kemény, és kissé konfúz, vagy legalábbis hirtelenjében nem sokra jutottunk vele.

Most pedig meglehet, hogy hirtelen felindulásból még átnézünk a teós bálra a Kapcában...

Az angyal jobb- és balkeze

Mission completed, jelentem, és jó volt, Melitta örült, meg mi is neki és a közös, ráérős reggelinek.
Aztán én visszadűltem, és 10-kor keltem föl, de még mindig reménytelennek tűnik az ébrenmaradás. Pedig muszáj lenne...

Ez az a ház

A Mignonban ma is be „kellett” tennem egy Csapda-számot, ez lett az. Amúgy meg beszélgettünk Cilivel, de erről most nem írok többet, nem folyásolom be. :-) Meg egy jó szundi amúgy is kell, hogy picit rálássak az egészre.
A Misztrál is jó volt, csak fáztam meg álmos voltam. Utána viszont az alagsori zsíroskenyerezés jól sikerült, pl. végre megtudtam, ki Hajni, az új (kvázi?) egyetemi lelkész a refeknél.
A műsor alatt meg azért ültem az ajtóban, mert elkéstem picit: Paffyval végül egyszerűen meghívattam magam vacsorázni, és aztán persze jól elbeszélgettük az időt. (Hadd ne mondjam, pálinkás indítás is volt.) Az ellenállás... még nem lett semmivé, de eljön a napja annak is.
Bevégeztem A 22-es első kötetét.
És holnap — angyala megbízásából — reggelit csinálunk Melittának. Aki fél 8-ra (!!) megy órára. És bundáskenyér a terv...
Ja, tavaly ezen az estén egy üveg Unicummal állítottam be Gabssyhoz.

Megyek a forgalomba, bezony

Rémes volt a mai rutinvizsga, de csak meglett. Sose nézünk hátra.
Ennek örömére pedig az előbb oly jót csacsogtunk Attilával telefon, hogy csuhajja.
Van még mára pár feladat: írni a kecskeméti máltásoknak (úgy is, mint „Dél-alföldi Regionális Hajléktalan Módszertani Központ”...) a Szolidaritásról — Úristen, egyetlen köszönőlevelet sem írtunk még! —, aztán délután Paffy vár (mostmáraztántényleg, mert halogatom ezt hónapok óta), este pedig Misztrál-koncert (na jó, ez nem feladat).


Jaj, és hát ott van még a tegnap este is! Ami igazán vidámra sikeredett. Azzal indult, hogy LT után fölhívtam Imrét, és húsz perccel később már a MillKában üldögéltünk vele és Csabával, aki nem sokat szólt, de úgy voltam vele, hogy ő tudja. 8-tól volt a klubban a beszélgetés, Kollárpi nyomta a kérdéseket, nem mondom, hogy jól, de nem is rosszul; a többiek meg válaszolgattak. És persze olvasgattak is ezt-azt — nem volna szabad ezt a szerzőkre bízni, nem bizony, mert kevés köztük a profi (hangos) olvasó (ilyen Demény, de ő ebben a biznicben nem nyomult). Mellettem P ült meg Sáfrány, velük is jól elkommentálgattuk az eseményeket. Btw. a két legjobb mondat: „...a Fosszília bontogatja szárnyait...” (Roland) ill. „Nem tudja a Holmi, hogy mi van a Hitelben, nem tudja a Kortárs, hogy mi van a Jelenkorban” (Imre) (köznevesen olvasandók). SzadóGézának olyan angyalarca van, hogy nem is hinné az ember, hogy rászolgál a nevére (aztán azért átjött lassacskán valamennyire :-) ); és a végén, hogyan, hogyan nem, csak ott maradódtam egy pálinkára, és onnan már mindegy volt. :-) A LaPizzában ettünk végül, és jól megoldódott a nyelvem, de azért nagy marhaságokat mintha nem mondtam volna így se.

Oroszul beszélő, feliratos, magyar

És erőst kíváncsi vagyok rá.


Különben: vezettem, s egyre jobban élvezem. Délután pedig Imre jön, vicces módon egy hónap alatt másodszor találkozunk; és ezúttal talán egy kávé is beficcen a könyvtári vagy a BTK-s (legújabban: Radnóti) kávézóban. Amit ő is A magyar irodalomtörténeti tanszékek könyvtáraként ismerhetett volt... :-) (Éljen a CEEPUS!)

Szolid szürreál

Kaptok még egy képet a múlt csütörtökről, aztán most már tényleg eldugulok mára. :-)

A Yahoo! csodái

Jó ideje nem kapom már vissza a levlistákra küldött saját leveleim, de ma egy csak magamnak visszaküldött feljegyzésem sem ért célba. Gyanút fogtam, és tényleg: a címem ott díszelgett a spamszűrő listáján.
Párhetente az is megesik, hogy mielőtt elküldi egy mailem, elém tesz egy képes verification-t, azzal a szöveggel, hogy tudni akarják, nem vagyok-e spammer (így hívják vajon?). Ezen mindig kicsit fölhúzom magam.
Lehet, hogy valahol ezek között van a magyarázat arra is, hogy miért kapja Edó a leveleim sorra-rendre (bár talán nem mindig — csak hogy még ésszerűbb legyen) ********** SPAM! ********** kezdéssel.
(Az RSS viszont kiválóan működik, kivéve VB fotóinál, ahol minden belépéskor újat jelez, pedig dehogy.)

A délutánról-estéről, különben

Nevekben tudnék nyilatkozni, a teljesség szándéka nélkül: Attila, Paffy, Anna, Dudits, Imi, Luca, Anna, Gabssy, Évi.
Esetleg olyan fogalmakban, mint klub, mese, öröm, pletyka, szotyi, hospice - palliatív szemlélet, Boci, mankala, taizéi, kulcs, net, ima.
És több hibát is elkövettem este, de egyiket se bánom. Ez van. Akkor is, ha esetleg fogom még. [Könnyed vállrándítás.]

Naplótlanság

Van valami elszomorító abban, hogy az önreflexiós igényemet teljesen kielégíti a blog, és naplómhoz alig nyúlok hónapszám. De a kettő együtt olyan nyűgös.
Pedig ma is történtek dolgok, amikről itt nem lesz szó.
Meg az is furcsa, hogy emberek követik a létem nap nap után (és végtére ezért íródik az önreflexió mellett), amely emberekről azonban én az esetek egy részében vajmi keveset tudok. És nem tudom, az én hibám-e, hogy nem kérdezem őket, vagy az övék, hogy utánam még érdeklődnek ugyan, de arra nincs igényük, hogy magukból is láttassanak olykor ezt-azt.
Gyanítom, nincs általános igazság. (Itt se.)
De azért legalább egy-két kommentet írhatnátok, néha.

Létösszegző levél

Írtam ám Gergelynek tegnap este végül, valami 4 oldalt, mint ifjúkoromban, szinte. És azt hiszem, minden fontosat érintettem benne: barátokat, szerelmeket (ill. hiányukat), szemlélődést, hajléktalanokat, érzelmi hullámzásokat, vezetést, családot... Jólesett írni, adja Isten, hogy olvasni is jólessen neki majdan.

A börtönbe is kéne írnom, vagy másfél éve nem hallottam a rabom felől. Igaz, közben a Mécsessel magával is történt ez-az, olyannyira, hogy Czene szerint meg is szűnt... Csak egy telefonba kerülne kideríteni.

# A Paprikában ebédeltünk Melittával. Vicces volt, ezeknek a pincéres szituációknak még mindig túl magas a szerencsétlenkedési faktora...

Irány ügyelni.

Konzekvenciák

Mindenki szerelmes.

Illetve én nem. (Tudom, ettől logikailag máris hamis.) De akkor is: nem emlékszem még egy novemberre, mikor ennyire zajlott volna az élet a Lelkes környékén. Vagy csak én nem hallottam róla? Mindenesetre fenntartom azt a véleményem, hogy az időjárás anomáliái bolondítják meg az embereket. Azért vicces így a pálya széléről figyelgetni... Sőt, nem is kell igazán figyelni, magától is fülembe jut minden (??).

Mindenki ventillál.

Én is. Csak hát... Ki blogot ír, ki naplót; ki beszélget, ki (e)csetel, ki imádkozik... ki pedig e-mailt küld a kiszellőztetendő dolgairól. Ami aztán alkalmasint fejbe vágja a címzettet — így járt Juli az este.

Nehéz dolgok ezek.

Az Úr napja

Ma Cilivel bemutattuk a „Hogyan fürödjünk Mórahalmon tiszta ingyen / 135 forintért?” című örömjátékot (részemről egy villamosjegy volt az ár, amivel kijutottunk a temetőig). És az ázás közben persze nagyot beszélgettünk is, javarészt fickókról meg fickók kapcsán mindenféle egyebekről. Ahogy ez lenni szokott. ;-)
Szegeden aztán cukrászdáztunk egyet még ráadásképpen, majd kuporogtunk kicsit Cili könyvespolca előtt, meg nyújtogattuk a nyakunkat a nagymamája akvarelljei felé. És jó, mert több ez az egész, mint puszta lányos locsogás.

És még egy pár sor Bornai ide:

Azt hisszük, értjük,
hisz távolról nézzük
a szereplők történetét...
Tudjuk, hogy mit tennénk
másképpen, s hogy élnénk
más ember életét...
Aztán eljön egy szép nap,
és rajtunk a sor,
mikor eldől, hogy mit is
teszünk.

Utána átviharzottam Újszegedre lepramissziós koncertre, segítettem ezt-azt Zsófi szüleinek, és ez megintcsak jólesett. Hallottam Csanádi DLA-t is prédikálni a madaraknak. :-) (By Liszt, gy. k.)

És most nem mentem el misére azzal, hogy Szegheő atya szerint a tegnapi megfelelt mainak is. A törvény betűje meg a szelleme küzdött, és a betűnek engedtem. :-(

Összeraktam viszont a marosvásárhelyi meg a koppenhágai fotókat, kaptok is egyet-egyet (semmi extra, csak úgy).

„Úgy megváltoztam, rád sem ismerek”

De előtte még: ezt egyszerűen nem tudom kihagyni: körkép a bálról. Így látta Cili (az alsó harmada az izgi), így Ditte (szintén kb. ugyanott indul), így Luca (ez majdhogynem helyszíni közvetítés). Most már jó volna valami férfinépet is hallani (olvasni) az estéről.

Valamint... Ma kb. 4 órát gyalogoltam a városban, nagyobbrészt Juditékkal, és gyönyörű volt az idő is, eszményi sétafények meg -hőfok... kellett már, nagyon. Kár, hogy nem maradhattak tovább.
Ebédre telezabáltam magam, de MÉRT?!
Délután beballagtam a B&b-maratonra, az utolsó húsz percet ültük végig a bátyámmal, épp jókor futottunk be. :-)

Aztán pedig SíkSándor, minthogy Jusztin a zenei est után (most sem tudom, mennyire komolyan) elhívott az öregrokker-találkozóra. Mindenesetre kaptam rajta, és ma délután végigmosolyogtam egy csomó rég látott arcot.
Újra megállapítottam, hogy ma is az elsőnek kijáró nosztaligával [elírtam, de tetszik :-)] remegek meg a Volt Szeretőmhöz közelítve... és hogy örökre elmúlt, ó ne hidd. :-) S közben semmi mondandónk nem volt egymásnak [könnyű sóhaj].
Attila hiányzott, amúgy az életérzés szintjén, mert mikor ő ott lakott, én még nem sokat forogtam a Lechner tér síkján... de valahogy mégis.
És Totya nagyon jó kis misét rittyentett — mennyire különbözik egy gárda férfi vallásossága ugyanennyi nőétől! Teljesen meglepődtem, (a)hogy (teljes természetességgel) egymaga olvasott mindent, ministrált és énekelt. Hol itt a bevonódás, a részvétel?
Különös, hogy soha ezelőtt semmiféle liturgikus megmozduláson nem voltam a Síkban. Jó volt most így is odatenni a múltamnak ezt a szeletét.

Itthon pedig relax a kádban a 22-essel a kezemben, vízkihűlésig (és tovább, majdnem :-)). Mostam is, teregettem is, ettem is. Még levelet kéne írnom Gergelynek, de megint elment az idő a gép előtt. :-S

Saját csend

Azt mondta ma Pavlo a megosztáson, hogy azért jó ez az együtt-meditálás, mert mindenki hozza a saját csendjét, és ezek aztán a kápolnában összeadódnak. Mert mikor egyedül meditál otthon, akkor az ember csak a saját csendjét hallja, de így az összeset együtt...
És igaza van.

Fölolvasztottam

az éjjel jegelt postot, nesztek. A mai nap viszont nagyságrendekkel jobban sikerült, reggel ültünk (na, az nem volt egy sikerélmény, de kellett — valami elég iszonyú gyanú vert fészket bennem, de nem akarok foglalkozni vele, nem és nem, mert csak rosszabb lehet az agyalástól), aztán ebéd a klubban, MillKa Andival, KVT (jó volt!), aztán hirtelen kisütöttünk valami tökjó forgatókönyvet a szolidaritás afterpartyra Julival, sitty-sutty elszaladtam a Síkba a projektorért, és bár kevesen voltunk, nagyon jó beszélgetés kerekedett az egészből, és olyan meghitt volt a hangulat, ami különösen azért esett jól, mert nem egyetlen kör volt jelen.
És közben ideért Judit és Balázs, és úgy lett, ahogy vártam: mintha örök időktől ismernénk egymást. Máris várom a holnap délelőtti sétát — a napokban bármerre mentem, az jutott eszembe, hogy mit fogok erről nekik mesélni. Furcsa, mennyire szegedi lettem.
És írt Szilvi Párizsból, zseniális. :-)

Passzív félév

Jegelem inkább az előző postot holnapig, mert ha valaki véletlenül rá találna nézni még ma éjjel, annak aligha lenne nyugodt álma (bál ide, bál oda). Nappal mégis másképp festenek ezek a dolgok. :-)
A zenei est nem volt rossz, csak mondjuk a több mint 2 órát sokallottam egy cseppet (s nem csak én)... Utána mélységes fájdalmamra nem tudtam engedni Totó felkérésének — de nem folytatom, mert megint megzuhanok.

Kimaradt mese a tegnap éjszakai hepeningről, ami anyagában és eredményében korántsem volt olyan görbe, mint vártam, de ez nem vált a kárára (sőt) — végülis azért jól elmarháskodtunk úgy negyed 4-ig. Kipróbáltuk pl. az alkalom apropójául is szolgáló „passzív félév”-et, a vodkából főzött kávét — irgalmatlan rossz íze van (üresen legalábbis, de nem volt belőle annyi, hogy cukorral próbálkozhattunk volna), viszont nem üt nagyot (bár persze l. az előző megjegyzést is). De voltak mindenféle egyéb tanulságai is az estének, pl.
- a (könnyű)zenei műveletlenségem valami elképesztő;
- 3 fiú valahogy egész másképp lak be egy lakást, mint 3 lány (bicikli és KRESZ-tábla mint dísztárgy — és összesen 3 db üvegpohár);
- Luca olyan, amilyen, de szeretem;
- van még mit szoknom a magasan-a-legidősebb szerepkörén, minthogy eddig kb. mindenütt a legfiatalabbak között voltam: néha nehéz, pláne, mikor erősnek tűnik a generation gap; viszont jó is, kicsit a húszévesség illúzióját éreztem; és legeslegfőképpen
- hogy nem én vagyok az utolsó, aki hajlandó még megerősítő visszajelzéseket adni.
Ja, és a Hiperkarmáról mindig eszembe jut Bognár osztálya, akiktől először hallotam egy-két számukat — és igen, Ciliék ugyanaz az évfolyam! :-7

***/---/***

Egyre nyomorultabbul érzem magam... Éppen eldöntöttem, hogy itthon maradok, mert ha elmegyek a zenei estre, akkor ott fognak, és nem akarom, és leköpném magam, ha maradnék, éskülönösen, ha ne adj' Isten még jól is találnám érezni magam... amikor fölhívtak a Lelkesről, és persze tudtam, hogy Andival nem lehet ezt olyan könnyen megjátszani...
Pedig nem, most tényleg nem a besavanyodásról van szó. Bárhová boldogan elmennék a bandával. Bárhová, ahol nem táncolni kell. Mert táncolni nem tudok és nem szeretek (hogy melyik volt előbb, azt sose fogom megtudni — momentán nem is érdekel), és egyszerűen rettegek tőle. Pont. Mert sehol az ember a Bál-ból, én meg tiszta görcs vagyok, alapjáraton is, de a kedd óta tartó letargiával együtt aztán már végképp. Mikor Melitta elindult, megfordult a fejemben, hogy tán mégis föl kéne vágni a csuklóm a kádban — aki ismer, tudja, hogy sosem fogom megtenni, de kicsit meglepett a gondolat így is.
És akkor most jönnek azzal, hogy a jelenlétem, meg hogy majd megpróbálnak összerakni egy kicsit... és tudom, hogy a legjobb szívvel, de sajnos ez most nem ilyen meccs.

És persze, újra: boldogan megülnék egy detektívtükör mögött, és figyelném az eseményeket. Éppen csak azt gondolom, hogy ez kimerítené a voyeurizmus minden kritériumát. Legalább mások életét hagyjam a saját medrükben foly(dogál)ni, ha már az enyém éppen elapadt egy cseppet.

Na megyek. Ha másért nem, akkor mert Julit muszáj meghallgatnom.

Hoppok és koppok közt

Nemtomnemtom, de egyre kevésbé.
Ma megint volt néhány dejóhogyélek meg néhány mostjobblennetalánmégselennem is... De ha már tegnap rájöttem, hogy ez is biológiai gyökerű nyöszörgés, akkor — hát, jobb nem lesz tőle, de legalább segít valamiféle távolságot vennem. Kár, hogy jobbára csak ilyenkor, az esti nyugalomban eszmélek.
De voltam misén (Szent Cecília, könyörögj érettünk! :)), és Bálint nagyon jókat mondott; valamint Edward király, notting(h?)ami egyházmegyei oktatási főmufti nagyon kedves volt, és kicsit tornázta az önbizalmam az is, hogy fluentebb vagyok, mint Edó és Helga (még ha előbbinek az idevágó szókincse nyilván jóval felülis múlja az enyémet).
Végre angyalkodtam is, már erősen égett a képem a hanyagságom miatt.
És (ez talán még tegnap volt) föltettem végre egy féregirtót a gépre (thanx to Peti a távgyógyításban való közreműködéséért — ezt egyszer már Pomázon is végigcsináltam/-tuk ugyanígy); bár sajnos így sem tűnt el az összes idióta hibaüzenet. :-(
Kicsit rossz, hogy nem lesz több Köztes-Európa a félévben; hogy esélyes, hogy nem fogok tudni többet vezetni a rutinig; és hogy holnap legkésőbb a féltízessel ki kellene jutnom Újszentivánra... miközben ma várhatóan a szezon leggörbébb estéje következik.

Motivating mission

Furcsa nap volt, LT és mise között hétről hétre előszed a kín, hogy menni haza homeless helyett, nem bírom, nem megy... Ma valahogy még a szokásosnál is rosszabb volt, valami nincs sehol, ismételgettem kétségbeesetten... És persze a mise jó volt, Cili megtanult ministrálni :-) , Tamás pedig ismét igen jókat mondott, ezúttal Erzsébetről és a langyosságról, csak utána műbalhéztam egy sort még, mert Tamás föltétlenül hallani akart (egy kamerával maga mellett) arról, hogy a karácsony a szegények ünnepe... És a homeless se volt rossz, bár kb. ronggyá ázott a lábam.
És van még egy missionünk holnapra, ami most lelkesít, mert az utolsó láncszemet én raktam a helyére az előbb. És holnap reggel kozmetikus, délben „egy Edvárd nevű lovagot” kell istápolnom a Talentumnál (ajjaj, a tréningekkel kapcsolatos angol szókincsem... izé, asszem van még room for improvement...), délután Köztes-Európa, majd pedig egy görbe este.

Az nem lehet, hogy egy hét alatt

ennyire föl tudjon borulni a végre-valahára normalizálódott bioritmusom..! Ma fél 10-kor alig bírtam kikászálódni az ágyból, ilyen azért az elmúlt hónapokban elég ritkán fordult elő.
Tegyem hozzá, hogy azért az éjjel még értekeztünk röpke 37 percet Péterrel — vicces módon ezalatt érintve egy halom olyan, akár személyesnek mondható témát, ami föl sem merült tegnapelőtt, míg kinn volt Pomázon. Bőven megérte minden szempontból, mert Isten tudja, mikor találkozunk/beszélünk telefonon legközelebb; és a skype valahogy nem ugyanaz. Csak az a furcsa, hogy annak idején eleink a telfonra mondhatták ugyanezt (vs. szemtől szembe)...

Definíció

...hajléktalan a bejelentett lakóhellyel nem rendelkező személy, kivéve azt, akinek bejelentett lakóhelye hajléktalan szállás. (1993. évi III. tv., Szt.4.(2))

Gyűjtőtábor a körülhatárolt
bizonytalan formájú terület.
(P. J.: Költemény)

Alapvetően

semmi olyasmi nem történt ma velem, ami bármiféle érdeklődésre tarthatna számot... Fölfedeztem néhány újabb (?) érzést magamban bizonyos szituációkban, picit beszélgettem Paffyval az ökumenéről és Julival a fickókról, voltam egy nagyon élvezetes stúdióbeszélgetésen a kommunikációsoknál (órai gyakorlat volt, talán sose lesz belőle műsor), meghallgattam Mónit a haldoklók lelki folyamatairól, és a bennem tátongó űrt ennivalóval igyekeztem betömni (mérsékelt sikerrel, azt is csak mert a Burekban találkoztam Julival meg Gerivel).
Végsősoron feledhető nap volt. Semmit sem tettem (az) emberekért (az emberiség-ről már lemondtam régen, azt hiszem), és hosszú ideje először kristálytisztán érzem, hogy semmi sincs a helyén. Hit, hivatás, hitves?!

Tényleg

ellopták a bringám, és előtte lehet ragadni az internetnek. Más semmi izgi.

Rendet vágni az ábécében

Tegnap délután átpakoltam a szépprózát otthon, ideje volt már erősen. Közben találtam egy halom olyan szerzőt, akit Beauvoir olvasott és emlegetett, jó volt. :-)
Apropó, ma délre befejeztem az Úrilányt, és lefele a vonaton neki is feküdtem A 22-es csapdájának (letölthető is!), ami némiképp megfeküdte a gyomrom, de... nem lesz rossz, csak most nem erre számítottam. Viszont ez összességében szűk 150 oldal 24 óra alatt, ami végre közelít boldog ifjúkoromhoz (sőt).

Amúgy pénteken rohanás a vonathoz (így eshetett meg, hogy fölmentem kabát nélkül), bringaotthagyás (ma nem találtam ott, izé), a Nyugatiban előbb egy jó kis beszélgetés Péterrel, aztán az aluljáróban sok-sok ismerős, mese mindenkinek a szegedi dolgokról. Bálint kamerába is elmondatta, Csucsu pedig lekapcsolt a Petőfi rádiós nőcinek, aki nagyon szimpatikusan csinálta, jó lenne meghallgatni, mi lett belőle.

(És, Istenem, van itthon (=Földmíves) net, szóval immár semmi nem tarthat vissza! Illetve csak az, hogy fogalmam sincs, miben volt/lesz. :-( )

Szombaton délig alvás, könyvespolc, Béla nagybátyám, olvasás a kádban, szundi. Ma pedig mise, olvasás, aztán Péter ebédre és délutánra, végül vonat lefelé. Péter... hát, megint rájöttem, mekkora hatást gyakorolt (s talán: gyakorol) rám az életszemléletével, az egész személyiségével. Nem volnék az, aki most (s aki nyilván nem a „tökéletes”, de mindenesetre a számomra otthonos), nélküle. Vannak még ilyen emberek: nyilván a szűk családom; Csillag, Timi, Attila... tudnám folytatni, de nem teszem. :-P

Illuminatio

Az idősíkok csúsztak csak össze egy picit, kedden 4-kor mentem haza, szerdán 5-kor el, tegnap pedig haza sem mentem...
De jó vót, sose vót ilyen jó. Bár a lakosságon és a rendőrökön is meglátszott, hogy ráuntak a demonstrálgatásra. Én viszont kezdek belejönni. :-) Este Nyugati.

Szolidaritás!

Visszaszámlálás indul!
(Rutinon elvágtak, de utoljára.)
Szép az élet!

További jó dolgok Vásárhelyről

Egyrészt hogy úgy tűnik, mégse örgedtem meg mindörökre: nagyon szívesen ültem a különböző kocsmákban fél éjjel, és másnap se szívtam a fogam, hogy mért nem aludtam. Ez jó, mert néha már tényleg azt hiszem, hogy besavanyodtam, mint Bab Berci kompótjai.
Másrészt hogy ott volt Áron, akit eleddig éppen csak arcról ismertem, és akiről kiderült, hogy igen jó társaság. (Persze ha csak feleolyanok a szülei, mint ahogy a nagymamája lefestette őket, akkor ez igazán nem meglepő. :-))
Aztán hogy még egy csomó régebbi meg kevésbé régi, kedvesebb meg távolabbi ismerős volt, és néhány egészen új arc, akikkel talán találkozom még.

Folytatás

A legizgalmasabb beszélgetés
minden kétséget kizáróan az volt, amit Cilivel pétek éjjel kezdtünk, és hazafelé a vonaton folytattunk. Lelkileg-szellemileg egyaránt megmozgatott. Furcsa „nagynak és tapasztaltnak” lennem — nagy figyelmet igényel, hogy ne az észt osszam, és ne a saját véleményem/érzéseim próbáljam a másik fejébe (vagy ami még rosszabb: szívébe) plántálni, hanem a szükséges szintig (az mi?!) tárgyilagos maradjak, kész legyek bármikor felülbírálni magam, és legeslegfőképpen: észrevegyem, hogy (mit) épít ez rajtam. Érdekes volt ráébrednem, mennyire „involválódtam”: részben rossz, mert megfosztott a függetlenség illúziójától; részben (nagyobb részben) pedig jó, mert mindig felemelő, ha valaki a bizalmába avat (és jóleső, ha érdekli, amit gondolok). Régi jóérzések ébredtek föl bennem újra.
Egy szó mint száz: ha Pannonhalma után azt írtam (akartam írni), hogy this was the beginning, akkor this was the next step.

Most things never happen

Marosvásárhely legekben.
Amire a legbüszkébb vagyok
— pénteken bejutottunk a kapunkhoz a Ferihegyen a check-in pult bezárása után (ez még a Nagy és Okos Bátyámnak se sikerült a múltkor);
— elmentünk misére vasárnap fél 8-ra, miután 4-kor feküdtünk le. :-)
A legemlékezetesebb órák
— Szakcsi-Lakatos-koncert (sose hittem volna, hogy egyetlen zongora valaha ennyire le fog kötni);
— a vasárnapi reggeli (vég nélküli kacagás Katikával, Cica-Istvánnal és Özsébbel a házban való eltévedés, egy szál ajándék-kolbász és egy üveg ringli fölött);
— és a vasárnapi ebéd Áron nagymamájánál. Embert emberről ilyen szépen beszélni talán még soha nem hallottam, mint Margit nénit a másfél éve meghalt férjéről, a fiáról és a menyéről. Valami hatalmas, meleg szeretet öntött el ezek iránt az emberek iránt — miközben magával Áronnal is kb. pénteken beszéltem először három mondatot.
A leghidegebb
a színházban volt, a felolvasáson, ahol Imre a Vidrakönyvből, Péter meg a Visszaforgatásból olvasott, és utána még jól dedikáltattam is velük a köteteket.

Folytatnám, de most nagyon dolgozni kéne — minden valószínűség szerint a félév legnyűgösebb hete elébe nézek. Holnap referátum (fél órában, angolul, a Monarchia kulturális életéről — MrStar-nál, akit igen nem tudok megkedvelni, és aki ezt vélhetően pontosan tudja is), csütörtök délelőtt rutinvizsga, délután-éjjel pedig Szolidaritás. Szép lesz.

Huszonhárom

Ennyi mailt írtam ma eddig. A többsége pársoros, de akkor is. Elég, irgumburgum.

Yard

Ja, megfordultam ma végre a rendőrségen, és állati kedves volt a fickó, a szegedi fakabátokról (ezt nemrég tanultam :)) jót vagy semmit. El is hívtam a fiatalembert, azt mondta, mostanában eléggé unja a demonstrációkat, de köszöni azért a meghívást.
Szegényeim, tavaly még nagy szó volt ilyesmivel odaállítani, most meg már a liftben megkérdezte, hová és mikorra, mert ha ütközik, akkor sajnos nem fog menni...
És emlékezett az akcióra tavalyról (pedig akkor nem vele beszéltem).

Nagy az öröm

Tegnap egyszercsak kaptam egy mailt a régi kedves osztályfőnökömtől, eképpen: „Eszembe jutottál, és most nem eresztem el a fülem mellet a hangot, hogy megkérdezzem, mi a nyű van veled, merre jársz, mit csinálsz, mi köt le? Meg ilyenek.”
Úgy megtetszett a válaszom, hogy nagyjában-egészében azt is ideteszem (nárcisztikus személyiség vagyok, ha esetleg valakinek még nem tűnt volna föl).

Előbb csak pár mondatban:
demonstrációt szervezek a hajléktalanokért (a szolidaritás éjszakája)
lelkigyakorlatot ajánlok Juditnak (jezsuiták rulezzz :) )
egy vietnámit várok Heidelbergből (Nóri ismerőse)
a hétvégére Marosvásárhelyre repülök film- és könyvfesztiválozni
egy hét múlva rutinvizsgázom (izé, másodszor, és lehet, hogy nem utoljára)
kedden a Monarchia kulturális életéből kellene referálnom fél órában, angolul (hungarológia spec.)
húzom-vonom a Lelkészség szekerét (néha kicsit nyikorog, máskor örülök, ha utolérem)
néha hiányollak, ilyenkor általában írok egy sms-t :)
blogot írok a távolba szakadt ismerőseimnek, bár valószínűleg holt unalmas nekik: http://graphoman.blogspot.com (erről a mamám nem tud, meg általában a fentiek egy részéről sem, mert szerinte az iskolával kéne foglalkoznom -- én már tudom egy ideje, hogy az egyetem arra való, hogy legitimálja az életformám...)

Kezd...

...elfogni a pörgés, és most örülök neki. Rákérdeztem, és kitehetjük a paravánokra a Breitner–Gurály–Győri-féle tankönyvet, Pestről érkezett néhány információs tabló, és ha le tudjuk hozni a kazettát, az Utcaképes ((azóta vetítették már moziban)) is lemehet, éljen.
Csak azt tudnám, mikor írom meg a tetves referátumom keddre...
Megyek is vissza szembe a Mókussal.

SMS-ek

Édesapám, tegnap: „Leszalltunk PHU QUOC szigetén. 36 fok arnyekban, a viz 28 fokos, végeláthatatlan homokos part.” Megírtam neki, hogy fázni fog, ha hazajön (pedig aztán itt is milyen jó idő van).
Timi, nemrég: „A haz elott all egy Ford Mondeo, HU 1848-as rendszammal. :)” Még mondja valaki, hogy a nők meg az autók. Nem is írja, milyen színű!

Nemtomnemtom

A tegnapi, kissé... összeszedetlen? post után most ... alapvetően nincs mit írnom, merthogy
nemigen történt azóta semmi.
Azaz mégis, még korábban. Hétfőn.
A Bartók tér környékén jártam, és egy házból szólt a kaputelefon, pedig nem állt előtte senki. Egy öregasszony siránkozott a belső oldalon. Először elmentem előtte, aztán mégis visszafordultam, de nem derült ki, hogy ő is hall-e engem, meg az se, hogy tkp. mit is szeretne. Annyit kaptam el, hogy „jaj, istenem, oda van a kisbaba”, és kb. semmi további összefüggőt.
Aztán letette, én meg továbbmentem, de maradt bennem valami rossz érzés, annál is inkább, mivel mintha még azt is mondta volna, hogy melyik lakásban van.

Öt perc

Ennyit kaptam, hát lássuk.
Tegnap: mért van, hogy egyesekből valami úgy sugárzik, és annyira vonz, hogy megmaradni sem tudok (vagy csak nagyon nehezen) a közelben?!
Ma: egy iszonyú óra az egyetemen, némi szolidaritás-pörgés, hosszú LT, rövidített homeless. És némi lelkiismeret-furdalás, most.

Rövig szöveges, édesapámtól

„Leszálltunk Kambodzsában. Tamkónak igaza van. 36 fok, 100 százalék pára.”

Folyt.

Az az érdekes, hogy most azok a dolgok sem zavarnak, amelyek máskor (Szegeden) nem hagynak hidegen. Ott van pl. a teljes kapcsolattalanság, amikor onnan tudom valakiről, hogy él, hogy a napokban egy rövid időre fölbukkant a skype-on, de ha én nem keresem, akkor a dolog ennyiben marad.
Én pedig most nem keresem, nem sértődésből vagy ilyesmi, pusztán mert most tökéletesen megelégítenek a kiegyensúlyozott(abb), kétoldalú(bb) kapcsolataim.
És mert Anditól Pannonhalmán megkaptam azt a mondatot, amelyért el kellett mennem. Nem írom le, mert banálisnak tűnne (talán az is, de nekem nagyon kellett); de hosszú tanulás kezdete volt, és ennek most a nemkeresés is része.
De ez most nem okoz számomra semmi, de semmi keserűséget. Elszállt, vagy talán elengedtem. És ez jó.

Egyrejobb

Nem tudom, mi, de most egészében véve valahogy meg vagyok elégedve az élettel.

Pl. a saját blogomat sikerült betennem RSS-be, bár másét (ami persze sokkal fontosabb lenne, mert ugye nárcisztikus személyiség vagyok, de azért az csak-csak kevésbé érdekel, amit én írok...) nem tudom. Valahogy véletlenül akadtam rá a megfelelő formájú linkre, de nem tudom még egyszer elővarázsolni, hogy analógiásan megalkossam legalább a Blogger-használókéit... :-(

Aztán tegnap este itt volt Fke, és ha lassan melegedtünk is bele a beszélgetésbe, azért csak kialakult, és örültem neki. Egyáltalán, teljesen meghatódtam, hogy ilyen hosszú útra vállalkozik. A bátyám is örült az intellektuális társaságnak :-) , és a mamám is teljesen meg volt vele elégedve :-D , ami külön nagyon vicces. (Nyilván eddig sem volt rossz véleménnyel, pl. mert egyetlen ellenvetése sem volt a túrákkal szemben; de alapvetően nem ahhoz vagyok szokva, hogy a mamám feltétlen jószándékot mutsson barátaim iránt.)
A sütimnek ugyan teljesen nyers maradt az alja, de ezt is elengedtem, mert ha valaki, hát Fke nem az az ember, aki puszta udvariasságból enne 3 szeletet, ha amúgy nem ízlik neki. Inkább beszólna, bár tegnap nem volt ilyen kedvében, úgy festett.
Ilyenkor könnyű szeretni. :-)

Aztán a bátyámmal beszélgettünk egyet még éjjel, az is jólesett. Néha meglegyint az érzés, hogy nehezen fogadja el a sajátjától eltérő életformákat, de most ezt sem éreztem rajta.

Folytatva a tegnap délutánnal, megkaptam egy mailt, amire egy hónapja várok: a benne foglaltakat borítékolni tudtam volna, csak vártam, hogy kimondódjék.
Jó sokáig vártam.
De nagyon türelmesen, és ennek is meglett a gyümölcse. Most hasonlóan türelmesen fogok válaszolni (mondjuk a hét közepe táján), és akkor jó lesz, remélem.

Holnap pedig Tivi :-) fogadott sógornémmal találkozom, aztán OPERAHÁZ, jelesül Verdi-requiem. Mégpedig nem mással, mint Julival, Melittával és Paffyval, juhé!

Ja, az Egy jóházból való úrilány emlékeit olvasom S. de Beauvoir-tól. Egyelőre nem nagyon látszik, hogy harcos feminista lesz belőle, de már ötévesen is elég öntudatos leánka volt. :-)

XML≠RSS

Az új Yahoon lehet RSS-t nézni, de sajna a Bloggeren nem találom a megfelelő linket. Pedig az jó lenne erősen, nem kéne külön-külön betöltögetnem az összes ismerős blogját. Valaki tanítson ki ezekre a dolgokra, lécci.
Különben: Szeged, Kecskemét (csak pályalehajtó), Dabas-Sári (?) egy remekbe szabott kocsmája, Szfvár, Veszprém, Pannonhalma, Győr, Pannonhalma, Budapest, Pomáz. És itt van Gábor, Timi, Luca, és a hetet különb-különb kedves ismerősökkel fogom tölteni, kezdve ma este Robin (egy lightos kis töltöttkáposzta-vacsorára vagyunk hivatalosak mindannyian...), és folytatva reménység szerint Csabával (úrvacsora-tan :-)), Tivadar (fogadott) sógornémmal (Élet :-)), Fkével és még ki tudja.
„Szép az élet!” (© Cili) És jó volt a kirándulás is. Éljenek a bencések!

Jó péntek

Misére nem jutottam el, de ültünk (egy újabb oktatóval bővülve, ezúttal az angol tanszékről), és minden ízemben érzem, hogy kell. Furcsa ez a nyári gondolataim-érzéseim után, de jó.
Az okmányirodában épp csak megtaláltam az ajtót, és már mehettem is befelé az előre kért időponttal. Zseniális. (Valamint újabban 5 évre adják az ideiglenes lakcímet.)
Most még egy gyors déli ima, és irány Pannonhalma. És bizonyos szempontból éppen ugyanott tartok, ahol húsvét előtt.
Jaj, és édesapám tegnap reggel elrepült Kambodzsába (vö. T. S. K.: „Györtörjön a zsába — nyirkos Kambodzsába?!”)

Egyebek

Kiontották véremet, pedig tkp. csak azért mentem, hogy igazolást nyerjen a vérszegénységem, amire hajlamos voltam fogni magamban az elmúlt hetek aluszékony-fáradékonyságát.
De nem vagyok vérszegény, ami persze nem baj...
Valamint egy bájos kiállítás a TIKtak előteréből, itt van a rajzoló, csak sajna tűzróka alatt nemigen működ az oldal (nem is ezt hirdeti a szórólapja, csak sajnos az most nincs kéznél).
Holnap irány Pannonhalma — Cilivel stoppal. :-)

Kontraszt

Két ablak van megnyitva előttem a Yahoon kívül: ez meg ez.

És Szeged

Hétfőn délelőtt még vezetgettem a kalászi parkolóban, nagyon nem megy. Utána le, és nem kiabálhatok, hogy nem-ér-a-nevem, pedig, nagyon, nagyon nincs kedvem szolidaritást szervezni.
De ha nélkülem csinálnák, abba is belepusztulnék. Mért nem jó sehogy sem?!

Tegnap az elsős teósokat („katekéta, lelkipásztori munkatars” szak?) vezettük be az Egyház életébe (ill. aktuálisan a Lelkészségébe) — én nem tudom, hogy van ez, de a 12-ből max. a fele tűnt teljesen épnek.
Mise után én hirdettem, és élveztem.
Az esti kör teljesen flottul ment, és ott volt Era, és kicsit elbeszélgettünk, jólesett.

Ma délelőtt Paffyval osztottam meg az egyre keményebb kétségeim a szervezkedéssel általában (ill. a saját efféle ténykedéseimmel) szemben. Meg sokminden másról is beszélgettünk: visszajelzésről, emberekről, érzelmekről stb. Felszabadító volt, mint mindig.
A délutáni Köztes-Európa elmaradt, így aztán Renivel elmentünk megnézni a Szabadság, szerelmet. Ehhez a Bálinttal tervezett randevún kellett halasztanom egy órát, ami elsőre úgy is állt, hogy sikerült — aztán mikor a film után ránéztem a telefonra, láttam, hogy mégse.
Ebből lett a lent már említett istentisztelet.

Hiába tiporták hadak, él

(Picit írok a múlt hétről is, sok fontos dolog történt.
Úgy értem, számomra fontos, de hát ez már csak így van a blogokban.)

Próbáltam kicsit tudatosan is hagyni hatni magamra az Ünnepet. Kedden a Szegedi Egyetem különszámát olvastam el egy kapucsínó (! — igen, így kell írni; agyrém) fölött a Petőfi sugárúti kávéboltban; szerdán megnéztem az Utazást, ahol Era mindenkit leénekelt a színpadról (az este egyéb történéseit itt most nem részletezem — egy iszonyú animációs film körül forogtak); csütörtökön pedig ’56-os emléksétán voltam, ahol többek között megtudtam, hogy a Lelkes helyiségében írták meg október közepén azt a 12 pontot, amelyet aztán a MEFESZ 16-i alakuló ülésén az AudMaxban fogadtak el.

Pénteken reggel ültünk, még Pavlo is eljött, és különös módon nagyon megmozgatott az egész, ezt csak később, napok távlatából láttam meg. Délután Lelkes-születésnap nagy besokallással, ráismeréssel és igazi ünnepléssel. Volt mise, szép (bár a főcelebráns atyáról gőzöm sem volt egy ideig, hogy hogyan is kerül oda, és mi köze hozzánk… aztán kiderült, hogy ő a püspöki helynök, és ezt még arra is följogosítja, hogy prédikáljon a püspök helyett), volt műsor, kiállítás, agapé, és főleg sok-sok találkozás: Míra, Koppány, Kati, Réka, Timi, Mészi, BÁgi, HeAttila, Imi, házas- és egyéb társak, gyerekhadak…
Loptam kulcsot a sekrestyében, átvágtam a sötét Dómon, és vittem Petinek a kórus(próbá)ra a csokitortából (végülis rá való tekintettel kértem) — nem túl meglepő módon sokat nem tudott kezdeni a helyzettel, de annyira nem akadt ki, amennyire kicsit tartottam tőle.

Szombaton haza, vasárnap (családi lúzerkedés után, jelesül hittem a mamámnak, hogy órát kell állítani, és így lekéstem a nyolcas misét; majd fölmentem fél 11-re a kápolnába, de az ottani 11-kor kezdődik…) délután cukrászdázás-vihorászás Szilvivel a szép új Erzsébet Cukrászdában, utána pedig mckávé Zsófival a Nyugatinál. Kezdőpedagógus-szupervíziót tartottam kb., majd amolyan lányos csacsogásba ment át esküvőről, házasságról és effélékről (mindben állatira otthon vagyok…).
Gyalog mentünk a Blaháig, és minden menyasszonyiruha-hirdetést szemléznünk kellett…
Aztán Fkére már nem jutott idő, így hát néhány sms-t váltottunk csak, de azokat annál vidámabban.

Vasárnap városi megemlékezés szoboravatással. Papadimitru Athina alkalmasint tudomásul vehetné, hogy hogy őt sem kerüli ki az idő múlása, de ettől még profin olvasott, és általában, meg voltam elégedve a műsorral.
Jó, a polmes meglehetősen semmitmondó beszédett nyomott, de nem is igen vártunk mást tőle (és legalább rövid volt).
Utána ezúttal Papával ültünk be a cukrászdába, kérdeztem, mire emlékszik ’56-ból, jókat mesélt. Meg helyi aktuálpolitizáltunk is egy sort, úgy fest, a legkevésbé sem jó felé tartanak a dolgok.
Este bevégeztem a Tótékat.

Úrvacsora

Valaki magyarázza meg nekem, miért nem járulhatok úrvacsorához egy protestáns istentiszteleten. Természetesen annak teljes tudatában, hogy nem Krisztus testét veszem magamhoz, csupán emlékezem az utolsó vacsorára, és kifejezem a velük való egységem.

A kérdés (hogy ti. mehetek-e avagy sem) akkor vált sürgőssé, mikor az istentisztelet elején kiderült, hogy úrvacsorai közösség is leszen. Nosza, meg is eresztettem egy sms-t Paffynak, bár az én fejemben (a fentiek szerint) egészen kerek volt a kép.

A válasz („Sajnos nem. Lelki áldozás!”) későn érkezett meg, addigra túl voltunk Renivel az úrvacsorán, amelyre a liturgiát vezető református lelkész (aki maga amúgy hajlamos áldozni katolikus misén is…) erősen buzdított mindenkit, felekezeti hovatartozástól függetlenül. Utána megköszöntem a neki a választ (a bátorítást), és hangot adtam a korábbi kétségeimnek, amire azt mondta, „a hivatalos válasz elég kiábrándító” — és tényleg. De azt is megbeszéltük, hogy Paffy szerencsére igazán nyitott ember az árnyalt válaszhoz.

Szóval muszáj lesz beszélni erről valahol, katekézisen vagy magánban, mert nem megy a fejembe. Igazából Csabában bízom a leginkább, mert ő igazán képben van a protestáns felfogásokkal is — csak találkozzunk a jövő héten.

Furcsa, hogy ez megint visszavezet a konferencián Andrew-val megkezdett beszélgetéshez.

Az utolsó vas

Hát, ilyet már elég régen csináltam: az utolsó fillért is elutaltam a számlámról a napokban. Itt kezdődik a szabadság? :-)
Amúgy itthon, Pomázon. Tegnap Esztergomban jártam Berninél, amolyan tábortüzes-rablóhúsos bulin több szegedi, szentendrei és egyéb ismerős (ill. ott megismert) társaságában. Furulyáztunk 4 szólamban, énekeltünk népdalokat, nevettünk nagyokat... jaj, nagyon jól esett.
És szerencsére nem kellett eljönnöm az utolsó (kilences) busszal, hazahoztak autóval.
Itthon még nem sokat voltam ébren, de már realizáltam, hogy Papa vett egy bluetooth-kütyüt a számítógéphez. Azért volt honnan örökölnöm a technokrata hajlamaimat. :-) (És persze megpróbálhatom beizzítani is, mert valami, Papa szerint legalábbis, még hiányzik hozzá.)
Ha vége Ágota néninek (akit már régen Nyárádi Péter helyettesít) a Kossuthon, megyek diót szedni. Aztán meg le Szegedre.

Éjszaka a könyvtárban

Ez van, és jó nagyon, és sok hasonlót szeretnénk, méééég.
A Yahoo valami béta változatra akar áttéríteni, elég erőszakosan. Morr.
És nem nyertem hangszórót (félállást), de nem halok azért bele.
Melittával beszélgettünk egyet — a rózsafüzér helyett, hmm — a homoszexualitásról meg effélékről, jó volt.
S mivel asszem semmi koherenciát nem mutat ez a bejegyzés, megyek is elfele, nyerni valami vidámat.

Életem legdrágább papírzsepije

568 Ft-nak megfelelő DKK-t fizettem egy 10x10-es csomag zsepiért tegnap délután. Kisebb kiszerelés nem volt, ez igazolni látszik azt az elméletemet, hogy minél szegényebb egy ország, annál kisebb egységekben (is) kaphatók a dolgok.
De most Szeged van és pörgés. A telefonom pedig otthon, éljen. :-)

Megjöttem

A koppenhágai reptérről meg az ottani kalandjaimról sokat lehetne még mesélni, de most fáradt vagyok. C U later.

Show goes on

Jelesul a farewellparty, amit mi Csabaval meg Andrew-val (well, eredetileg ok ketten, en csak kesobb pofatlankodtam bele) eddig teologiai-stb. beszelgetessel toltottunk. Inspiralo volt, vagy valami effele; kicsit keso van most a proper termon toprengeni. Az angolom is constantly developing (OK, not surely szig. mon.), kar, hogy csak holnapig. Es kozben mar-mar erdekelni kezdett a teologia.
De nem, most jopar evig nem akarok iskolaba jarni.

Ellenben van egy uj almom... de errol nagyon korai lenne beszelni. 5%-ot adok a beteljesedesere, es akkor boven eleg lesz irnom rola.

Valaszt kaptam

Csaba foltette a kerdest, hogy hogy is jutottak a vallasukhoz, igy most mar okosabb vagyok.

A zsido lanykanak az edesanyja ortodox, az edesapja zsido. Szerbiaban persze egyiknek se volt nagy jelentosege ezelott tizenot evvel... (Raadasul mivel a keresztenyseg ferfi-, a zsidosag pedig noagon oroklodik, o ugye egyiknek sem szamitott automatikusan.)
Olyan hateves kora tajan odament a mamajahoz azzal a kerdessel, hogy hisz-e Istenben. Persze, mondta o, hivo vagyok.
A papaja ehelyett azt mondta: Latod, most nem tudok neked valaszolni, mert nem ertened. Sokat kell meg olvasnod hozza.
Hat elkezdett olvasni, es ugy tiz evvel kesobb azt mondta az edesapjanak: Most mar ertenem, hogy mit mondanal. De nem kerdezte meg tobbszor.

A magyar lanyka teljes vallastalansagban nott fol, meg a nagyszulei se jartak templomba(n) soha. Aztan (hosszabb a tortenet, de ahhoz o kene) volt egy ideig buddhista, hindu, de mindig hianyolt valamit. Olvasgatott ezt-azt, es mikor eloszor talalkozott szembe az iszlammal, azt mondta, na nem. De hagyott maganak idot, es olvasott tovabb. Aztan kikotott a mecsetben.

Furcsa ez... Mindig azt gondoltam, hogy minket itt Europaban sokkal jobban meghataroz a kulturalis hatterunk (ha barmennyire eltagadva is zsido-kereszteny), semhogy valaki olyasmiben talalhassa meg a vagyait, aminek ehhez (nagyjabol) semmi koze a vilagon. Mert jo, arab szamokat hasznalunk es kavet iszunk, de...

Ez az ugy engem erdekel. Lehet, hogy kene valami mitinget csapni Szegeden — elso korben mondjuk vagy a mohamedan hallgatokkal, vagy a zsidokkal. :-)

Interreligious (-faith)

Az elobbi beszelgetesen egy ortodox (a gorogunk, Nikosz), egy szerbiai zsido lany es egy muszlim no (fiatalasszony) meselgetett interfaith tapasztalatokrol, elmenyekrol, kilatasokrol. Ketsegtelenul az utolso mozgatott meg leginkabb — mar csak az ismeretlenseg varazsaval is, de nem csak. A no ui. — magyar. A ferje bangladesi, es Angliaban elnek. Kivancsi lennek, mibol valtott (vallast), de talan mindegy. Biztos nem volt igazan hivo (torlesjel alatt) soha, abbol az ember nem fordul ekkorat.
Mindenesetre ha igy, ha ugy: hiteles embernek ereztem a temaban. Looking forward for the continuation.

Gemutliches Beisamensein

Lehet, hogy hasznaltam mar itt ezt a kifejezest: Celjeben tanultam, az egyik esti program szerepelt igy az orarendben. Æs håt a tegnapi aztån igazån ilyen volt. :-)
Egy templomban (!) vacsoraztunk (nem kiserletezem a helyi ekezetekkel inkabb, bar az æ æppen a helyæn van): a templom terebol le volt valasztva egy sarok, de a nagyobb se igen emlekeztetett a „normalis” funkciojara (csak kivulrol, de ugy nagyon). A vacsorat nehany dan resztvevo keszitette el, mig mi bolyongtunk a varosban, volt virag, gyertya, minden, ami kell.
Az asztal tulso vegen valami hihetetlenul erdekes beszelgetes bontakozott ki a holokausztrol es kapcsan egy dan, egy holland es egy nemet kozott.
Aztan el kellett mennem mosogatni, de kinn a konyhaban se volt semmi a hangulat: Bogdan, a roman srac megallas nelkul nyomta a kulonbozo enekeket spanyolul, angolul, olaszul...
Hazafele a buszmegalloban Lukas meselt kicsit a szlovak kormany(v)iszonyokrol... Raneztem Andrew-ra (GB), es arra gondoltam, mit gondolhat ezekrol a magukat parlamenti demokracianak hirdeto es tekinto banankoztarsasagokrol...

Ma eddig egy rendkivul izgi eloadasunk volt The Constitution of EU — Is there any space for God? cimmel. Vajon miert nincsenek katolikusok a CEC-ben?

Mas: megneztem, mennyit koltottem el tegnap egy tonhalas baguette-re es egy tejeskavera. De inkabb nem arulom el... :-(

Halalbuntetes-ellenes vilagnap

Most csak ennyi, de kozben protestansokat tartoztattak le Belorussziaban, itt pedig ismet elokerult valami gunyfilm Mohamedrol... Mert nem birnak nyugodni a nepek?!
Kellene csinalni valamit ennek kapcsan 1½-en. Illetve 10-en, csak a danok a 0 helyen a ½-et tartjak a billenyuzeten.

Ko:bnhaun :-)

Eso elott, eso utan (eso alatt): Koppenhaga yeah. :-) Volt benne egy parlamenti latogatas (az az erzesem, hogy Ny/E fele haladva a parlamentek egyre kevesbe veszik komolyan magukat: itt pl. semmifele security controll nem volt; kepzeljuk csak el ezt Tbilisziben, Bukarestben vagy akar csak otthon...) egy max. 35 esztendos kepviselo lanykaval (spokesman for the church relations); aztan a „tuloldal” kepviseleteben egy lelkesz ficko (representative of the Danish Lutheran Church in the World Council of Churches) az evangelikus katedralisban. Majd vaporettozas a csatornakon — nem is lett volna vele semmi baj, ha nincs irgalmatlan huzat, es kicsit tobbet hallunk a guide-bol.
De most muszaj raneznem az MNO-ra (nem is annyira az otthoni, mint inkabb az itteni esemenyek miatt), szoval az esterol majd legkozelebb.

Ujrairt

Az elobb kifejtettem, hogy nem tudok eletet verni a fenykepezogepbe (helyesebben kapcsolatot a fotomasina es a szamitogep koze), pedig megis.

Igy aztan a varos, a templom es az iskola official website-ja utan (amelynek a jobb folso sarkaban eppen a kollegium lathato, ahol lakunk) ideteszek Nektek egy kepet a temetorol, mert mar-mar veri az angol tipust.

Az, hogy a szoveg ala keruljon, meg odebb van... Most megyek filmet nezni (Adam´s Apples).

Nehany szo a dan gasztronomiarol

Az itteni etetesunk tukreben, persze.
Reggelire muzlifelek vannak, egy nagy talban joghurt, es feher meg barnacukor. Valamint kenyerfelek meg egy kicsi, „suru” (ertsd nem az az otthoni vizes-) zsomle — es altalaban mindegyik meleg. Ezekhez lekvar dukal. Nem tudom, hogy bolti-e, de finom. Ja, meg sajt is volt, valami fel asztalnyi szerkezettel lehetett lapokat vagdosni belole.
Aztan kave: tegnap sutivel (csokis meg nemcsokis piskota), ma darabolt uborka (!) æs gerezdelt narancs volt melle. :-) A kave egyebkent hosszu, amit en kevesbe kedvelek, viszont nem fenyeget a szivdobogtatas legalabb. (Persze itt is tartom magam a min. 1:1 aranyhoz a tejjel. Ami 0,1%-os amugy... es igy sem vizizu.)
Az ebed is svedasztalos, mint a reggeli: salatak (jobbara reszelt kaposztafelekbol), kulonb-kulonb ontetek, sajtok, mezes dio, halfelek, sonka...
Delutan van meg egy „more coffee” cimu szunetunk, aztan vacsorara tegnap fott hus volt, szosz, krumpli es salata.
Aztan vannak szamomra igazan meglepo dolgok: pl. diot, tokmagot es szotyit ugyszolvan barmibe kepesek tenni a salatatok a sutiig. Es ha „sweet is reallz sweet in Bosnia”, as the Sarajevo guide told us, akkor sweet has really not too much to do with sweetness in Danmark. Gondolom, ez is a Peter-fele eszak-del tengely menten valtozik. :-)
De akarhogy is: bejon nekem az itteni taplalkozasi hagyomany.

Csuda

ez az orszag, vagy legalabbis ami keveset eddig lattam belole. Pl. van elovarosi-kornyeki tomegkozlekedes ejjel 1-kor. Es kb. minden a kilincsnel bonyolultabb gepezet maskepp mukodik, mint kb. barhol, ahol eddig jartam (ideertve Gruziat is).
A szelektiv hulladekgyujtesre meg kiterek, csak hadd ne most. A temetorol meg talan kep is lesz, csak tudjak venni valahol elemet, mert a telepet persze elfelejtettem. Ahogy a szoknyamat, a telefontoltot, a furdos papucsom es a kisollot is. No comment.
Viszont a nap ket mondatat mindenkeppen megosztom most Veletek:
"Church is institutionalized conflict."
"Me, as a German, speaking about genocides... (I wanted to say I am quite used to it, but...)"

Megy a hajó, irány észak

fütyülnek a tengerészak.
Illetve hát megy a repülő, és fütyülnek a pilótákok, de sebaj.
Legközelebb valószínűleg már Koppenhága tájáról írok.

4 óra

Tegnap asszem kicsit túladagoltam magam koffeinből, úgyhogy h3-ig gond nélkül dolgoztam. Meg is lett a tananyagfejlesztés, meg a Zöldsziget is majdnem (értsd megcsinálható mennyiség maradt mára. Miután kialszom magam, persze..).
Amúgy pedig úgy kell minden hüje budapestinek. :-P Nálunk legalább az ötből 3 lehetséges polmes rosszabb lett volna a megválasztottnál. :-7 Ő ugyan „egy háztartás költségvetésével sincs tisztában, nemhogy a faluéval” (by édesanyám), de na.
Megyek haza aludni. És közben jó emlékezetemben forgatom a tegnap délelőtt szentendrei-vörösvári juditos-balázsos óráit. :-) De erről most tényleg nincs kapacitásom többet írni.
Olvassátok el (vagy hallgassátok meg, csak nem tudom, működik-e) a köztársasági elnökünk tegnap esti beszédét. ha valami, hát ez korrekt.

Nők Lapja

Itt is meghirdetem: kb. 1970-től '80-ig kb. teljes sorozat Nők Lapja vihető el tőlünk bármikor. De édesapámat ismerve a kárpát-medencei kiszállítás is megoldható. :-)
Különben Pomáz, az édes, egy rémes tegnapi rohanás után (20 perc összepakolni, lezuhanyozni és kiérni a vonathoz; ennek folytán lenn is maradtak azok a dolgaim, amik a tananyagfejlesztéshez kellenének...).
Megjártam Szentendrét is, persze nem volt nőgyógyászat. De vettem magamnak zsebatlaszt, mert a múltkori gyömörei kalandozás bizony megmutatta a zsebtérképem (Mo. A/4-esben...) korlátait. És megállapítottam, hogy Szentendre azért így fél Európa (bár mégoly felületes) bejárása után is az marad, ami.
Este fölavattuk a renovált elsővilágháborús emlékművet a Hősök terén, utána meg társasoztunk egy jót a cserkészekkel. Pizzával, naná. :-) És örültem, mert nem vált parttalanná az egész.
Ma meg persze zöldszigetelnem meg tananyagfejlesztenem kellene, de nemigen fognak menni...

Teljes a káosz

A vezetésről most éreztem először, hogy menni fog. Nem holnap, de fog.
Aztán vásárolgattam, fölbuzdulva azon, hogy tegnap megint jóval több lé volt a számlámon, mint lennie kellett volna (apropó, tegnap „kerestem” 5000 forintot 10 perc alatt — de ezt majd ha lesz időm), közben kerestek telefonon, de a lelkes-gép ugyebár nem ismeri föl a hívókat, de be nem mutatkozott senki...
És most mindjárt jön Markus meg a püspök, és valahogy kevés kedvem van hozzájuk. Bár az angolul beszélés talán lelkesíteni fog kicsit.
A dél utáni IC-vel pedig haza.

Telefon-mizéria

Az történt, hogy kölcsönadtam a jó kis kártyafüggetlen telefonom (az orange-os kártyával együtt) Iminek, aki holnap indul Marosvásárhelyre konferenciázni Verával.
Előtte megmutogattam neki a menüt, hogy hogy találja meg benne a számom, hogy tudjon nekem sms-t írni, stb., stb.
A kezembe nyomta a saját pannonos gépét, majd el.
Én meg, miután beleügyeskedtem a kártyát, rájöttem (jó, rávezettek), hogy az összes számot a készülékben tárolom. :-7
Így tehát teljesen nyugodt lélekkel tudom itthagyni Petinek a SIM-kártyám, hogy legyen mivel szerelnie az orgonát a Dómban (ti. két katolikus telefonnal, CB-ként). És gyakorlom a függetlenséget.
Meg a középtávú memóriámat is edzhetem, mert ugyebár az összes emlékeztető is Imit fogja emlékeztetni...

Különben a napot Újszentivánon töltöttem, és jó volt nagyon. Ahhoz képest meg, hogy mennyire semmi ötletünk nem volt a tananyagfejlesztésre, különösen. A végére teljesen összeállt a kép. Más kérdés, hogy még ki kell dolgozni... lehetőleg szombatra, bár talán érvényes a határidőt követő első munkanap szabálya... de keddig még a Zöldszigettel is végeznem kéne. És ha holnap stoppolok, az ugyan + 2000-2500 Ft, de -2 óra gépidő. Meggondolandó.
Ráadásul akkor ma kéne összepakolnom. Ez asszem döntő (ellen)érv.

Puszika

Na, ettől égnek áll a hajam. Az előbb is hallottam a könyvtár aljában (rendszerint émelyítően édeskés hangszín társul hozzá, bár ez ezúttal elmaradt — nyilván véletlenül), és ismét kedvem lett volna nekiugrani az illetőnek.
Hát, nem vagyok valami toleráns újabban.

Reggeltől délutánig nyomtam a Zöldszigetet, de ha belegebedek, se készül el a hétvégénél előbb. Ciki, de így, hogy kb. rajtam maradt a karitatív fórum, már lelkierőm se sok maradt, nem csak kapacitásom.
És ott lenne még a tananyagfejlesztés, de mint mindig, most is a Talentum az utolsó a sorban. :-(

Ötre bejöttem Köztes-Európára, csendes esőben, jó illatban indultam, aztán rázendített, de így se volt vele semmi bajom.
Az óra elmaradt.
A drapp fölsőmet befogta a piros esőkabát.

Most megírok még egy levelet a fórumról pár cégnek, akik kérték, aztán takarítás a Lelkesen, majd katekézis. Jó Danit hallgatni, kíváncsi vagyok.

Ro-mánia

Egy fotópályázat díjazottai: „Ezt láttam, ez tetszett, ez fájt” Romániában, turistaként.
Gabssy jobban, beszéltem vele reggel. De még csak átmenetileg, ha éppen beinjekciózzák.
Megyek vezetni. Nincs kedvem, és ez nem fog javítani a teljesítményemen.

Legmagasabb iskolai végzettsége: egyetem

Ez az elmúlt hetek egy meglepő érzése-tapasztalata volt. Ennél többet ugyan továbbra sem érek vele, de na.
Aztán.
Gabssy éppen kórházban, vesekővel. Jaj.
A püspöki hittan határozottan biblikus előadás képét öltötte, és egyedül az menti, hogy a bácsi érthetően fogalmaz, és jó csevegő. Meglátjuk.
Tanatológiára eljött a kedves Dudits, és hátha megleli a helyét. A karitatív fórumot is mondtam neki, azt mondta, fölírja, és köszöni.
És a napokban függvényeket rajzoltunk és elemztünk Julival. És rettenetesen élveztem. :-)
Ibolyácskát pedig Isten éltesse!

Hatékony és csendes

Olyan nyugis napjaim vannak mostanában, hogy csak még. És már nagyon kellett.
Ma reggel misén voltam (jól elkéstem, hát persze — nehéz megszokni, hogy egy percen egy busz, és így 10-15 perc is múlhat), utána reggeli majd ücsörgés; lámpásbolt; régi albérlet (bakker, alighogy kitettük a lábunk, lecsempézték a bejárat környékét); Kriszta és tananyagfejlesztés; okmányiroda (még csak papírért); Paffy... Jó sokat szövegeltem neki, néha már-már elszégyellem magam, hogy mit össz bírok beszélni. De legalább nem nagyon nyavalyogtam.
Otthon mexereltem a Tukánt (értsd beletettem az új kompakt fénycsövet és visszacsavaroztam a dolgokat), és nekiláttam a balkáni fotók sorbarendezésének.
Mindezek után moziban voltunk Julival, egy nagyon kedves magyar homelessfilmet láttunk, a Randevút. Olyan lélekmelengetős fajta, éljen-éljen. (Plusz vidámság, hogy a főszereplő srác pár évvel alattam járt a gimiben.) Majd még egy nagyobbacska mckávé, és most itt ülök, és gyepálom a gépet.
Most meg még egy taizéi, és utána kicsit folytatom a rakosgatást a szobában.

Régi-új béka

A lenyelendő fajtából. De a tiszta víz a pohárban, az már 3/4 siker.
Szóval kapucsínóztunk (! — igen, így kell írni, cs-vel, de 1-gyel) Edóval az A cappella teraszán. Lassan megszabadulok szegény Manuel Böck emlékétől, Isten nyugosztalja.
Közben zajlik a ZSz-projekt, a korrektúrafolyamatot egyre kevésbé tudom követni, viszont lelkesít, hogy árat kell képeznem hozzá. :-)
Este közvez-találkozó utána vacsorával. Kicsit tartok tőle, mint mindig minden efféle megmozdulástól. Túl sok a negatív visszajelzés (a pozitívakhoz képest).
Végezetül pedig a nap legnagyobb fegyverténye: felszámoltam az eddig a szoba végében lapuló, utolsó két kartondobozt! Egyelőre ugyan még csak a cucc töredéke került a helyére, a többi szép egyenletesen beteríti a padlót... de én már látom a Rendet.

Vezettem

Annyira nem volt szörnyű, mint vártam, de azért jól kiestem belőle. Már ha mondhatok olyat, hogy valaha is benne voltam...
Aztán: Délmagyar-cikk a tegnap estéről, benne Lecskés Kaci fél mondatával. A tömeg nagyobbnak tűnt a hétfőinél (a Dóm tér úgy a feléig megtelt), és főleg sokkal szervezettebbnek. És ez jó.
Ja, és két napja végre jól és eleget alszom. Ennek megfelelően pedig nagy baromságokat álmodom apró részletekbe menően. De miért nem ír az Álmoskönyv pl. buszról?! Vagy ami még furcsább, hó sincs benne, pedig azzal eleink is álmodhattak.

Egy tüntetés képei

By Ditte, itt.

Bili füle

Le vagyok törve. Ismét ugyanaz. Nem maradt más, mint hátrálni. Valahányszor meglátom. Csak sikerüljön.
Amúgy szép nap volt, délelőtt Zoli és Didák elcipelte hozzánk Juli ferences :-) íróasztalát, aztán még beszéltünk kicsit Didákkal, újságkorrektúra, plakátolás, egy esetleges FIKció-féleség... Élet. Érzem, (a)hogy vissza(t)érek a gyökereimhez, és éledek újra. Már a templom mellett eljárni is áldás, de szombaton voltam vezetésen az épületekben meg a téren, mézet kóstoltunk a klauzúrában, és az egész valami nagyon, nagyon jó volt. Lóránt remekül megragadta az evangelizációs lehetőséget, engem pedig a hely szelleme...

Nem volt szimpatikus a tüntetés

Szóval úgy lett, ahogy sejthettem volna: nemzetiszín zászlók mindenütt, „Ria-ria-Hungária!" kiabálások és hasonlók. És ezt nem szeretem. Az addig rendben van, hogy az én országomat ne vezesse egy ilyen ......................................., de a magyar-ságot ne rendeljük ez alá a kérdés alá. Nem vagyok hajlandó azt gondolni, hogy nem lehet magyar (ahogy mondjuk „jó ember") az, aki oda szavazott. És ilyen szempontból veszélyes hiba volt annak idején az a kokárdahordó akció.
Meg a Gyurcsány-koporsó is kissé túlment ma a jó ízlés határain.

A „püspöki hittan" jó lesz, ma még csak az óramegbeszélésig :-) jutottunk. Lukács evangéliuma lesz a menü. És persze kb. mindenki ismerős volt a Veni Sanctéról... Igaz, másutt eddig nem hirdették meg.

Amúgy meg jól pofára lettem ejtve Marosvásárhely-ügyben, persze erre is számíthattam volna. De sebaj, ettől aki ott lesz, még élvezni fogja.

Ja, a lakatot Melitta vitte el. :-) És közben szimpatizánsunk is akadt a házban, bár az ellenlábas a hangadó... Egyre izgalmasabb a helyzet.

Mindenki monnyon le

Áll a bál a fővárosban. De este én is kinézek a Széchenyi térre. Végre történik valami.
Annyi mindent akartam, de szorít az idő, megyek tanatológiára.
Este meg megnézem a püspöki hittant.