Szeged + folytatás tegnapról

Lajosunk egyetlen mondattal agyonvágta ezt a napomat. Ilyenkor arra gondolok, nem is olyan nagy baj, hogy nem ő a főnököm. (Jut ezembe, a főnököm tegnap hatalmas elégedettségének adott hangot a ténykedésemmel kapcsolatban. Ez is valami.)
Meg az is jó, hogy a plébánián ott volt mindenki, aki számít: BÁgi, Attila, Anikó, Bogi, a Kántor úr, s még Eszter és Erzsike is. És ettem egy csomó haboskacsát. :-)

Hanem most jöjjön a folytatás. Ez is Lyon, a „nemzetközi város” néhány szobra (itt van a konferenciaközpont meg még sok más, pl. a modern művészeti múzeum is).


Ő nyilván a luxemburgi bankárfiú kicsit még nagyobbra nőtt rokona:

De a kedvenc azért ez (figyeld a kukucskáló férfit az ablakban – később körbe is járta, kb. azzal az arccal, hogy „hát ez vagy valami, vagy megy valahová”):
A végéről (alvás Mulhouse-ban) már nincs izgi kép, sajnos.
A konferencia hasznát mindenesetre emberek adták egészen egyértelműen: újra-felfedezettek részben, és egy vélhető új barátság. Mal sehen.

Lyon, ahogy én láttam

Előrebocsájtom, hogy nem sokat láttam belőle: tetű egy idő volt, és szabad még abból se sok. Különben itt voltam.

1. este: Benediktbeuern, Németország. Ma szalézi rendház, képzési központ etc.

2. este – 5. délután: Lyon, Franciaország. Konferenciaaaa...

Szinkronúszó gödények a parkban (egyúttal állatkert is):

Folyt. köv., rém lassú a net (illetve a gépünk).

Napos, kicsit fáradt

Nehéz az, ha az embernek vannak barátai IRL (is): Zsófi éppen az imént szólított fel telefonon egy hosszú és kimerítő bejegyzés megírására. Hát lássuk.
A darabolt emberek korántsem olyan bizarrok, mint amilyen az ötlet. A kiállítás nagyon érdekes volt, csak egy csomó idétlen kölyök próbált csúfot űzni mindeneből, az esett rosszul. Meg az, hogy a jegy megszerzése majd' fél óránkba telt a helyszínen.
Ez volt egy hete. Szerdán múzeum, csütörtökön Keith Haring(-kiállítás) a LuMúban, érdemes volt, még nekem is, akiből pedig a vizuális kultúra úgyszólván hiányzik. Még a tárlatvezetés elejét is elcsíptem, de aztán mennem kellett, Szegedre.
Ott túl sok elmesélendőt nem csináltam, Áronoztam, fogadóórákat adtam a Bociban és a Somogyi büféjében, sokat aludtam péntek éjjel, jártam könyvtárban, és talentumoztam (családi nap) szombaton.
Vasárnap múzeum, s tegnap is, túlórával (de az osztrákok kedvesek, nem jöttek túl sokszor borért).
Na, hát ilyenek. Ma még bemegyek egy harmadik kör programszórólap-kihordásra, undok egy meló, de legalább motivál, hogy ne tervezzek túl hosszú távra a múzeumban... Holnap pedig irány Lyon, valami nemzet- és vallásközi kütykürütty, s az emberek bénák, úgyhogy maradt még hely a buszon. Kedden (talán) jövök. (Haza biztos; csak ide nem tudom.)
Mai örömhírünk itt olvasható...

Apukám hazajött Vietnámból

Hozott csokit, wasabit, szállodai fogkeféket :-), cserepeket a falra, leveskockát és teát.
A mamámmal meg lassan indulunk daraboltember-nézőbe. Csak jöjjön már a jegyről az e-mail.
Ó igen, és angolt fogok tanítani(!). Persze csak az alapokat. Cserébe meg Zsuzsi megtornáztat.

Útlevél, fogkefe

Mostanában PG Csoport van, hála a debreceni koncertnek. :-) A CD-t is meg kéne szerezni, de ezen még dolgoznom kell, mert ott ugyan 3000 petákért adták volna (koncert-DVD-vel), de akkor épp nem volt annyi, most meg ugye lejutni...
Tegnap megnéztem magamnak a Csodakamrát, és jó nagyon. Nagyon sok újdonság nem volt benne nekem, így Angliából jőve, (bár napszakácsot még nem láttam :-)), de jó volt mindezt együtt látni, és főleg úgy, hogy minden elérhető itthon. Volt bútor kartonból, textilmaradékokból és használt reklámmolinóból, apróságok műanyagból, visszaváltható üvegek az ötvenes évektől évtizedenként kiállítva, natúrkozmetikumok, bioélelmiszerek, méltányos kereskedelem, biovécé, komposztálható pelenka stb. Lehet hazavinni számtalan szóróanyagot, Tudatos Vásárlót, mosószódát kipróbálni... Egyébként míg ezt írtam, épp volt egy riport is róla a rádióban.
Aztán dolgoztam három órát (a múlt héten elcseréltem a szerda délutánom Debrecen miatt), jó nyüzsgős volt, két gyerekcsoport is volt múzeumpedagógiázni (ez nekem leginkább mosogatást jelent), elfáradtam a végére. Rám is tört a kávézhatnék, úgyhogy Fkével beültünk a Régiposta utcai (boldog gyermekkorom, az összes cseregyereket elvittük oda vagy a Nyugati mellé...) McCaféba, és jól megbeszéltünk mindent, Kádár utolsó beszédétől a self-help könyveken és a brit királyi család energia-visszavételén keresztül az élelmiszer világpiaci árának változásaiig. :-)
Debrecen különben nagyon jól sikerült a múlt héten, megnéztük a szocreál-kiállítást (jön Budapestre is), voltunk a már említett koncerten, láttunk szappanöntővilágrekord-állítást (!), bolyongtunk egy hatalmas könyvesboltban, vertük a blattot az Inkognitóban („kult és pult”), ettünk májfőzeléket lencsével :-), beszélgettünk irdalomról s más ily fontos emberi lomról.
Az azelőtti héten meg Szegeden jártam, abban a legjobb a minimál-büdzsé volt, a vonatjegyen túl jószerivel semmit sem kellett fizetnem, ez mondjuk leginkább Juliék nagylelkűségének köszönhető & köszönődik. Azért cukrászdázni voltunk egyszer (Stefánia, nemrossz – apropó, járt-e már valaki a múzeum kávézójában? Kíváncsi lennék rá), meg megnéztük A kávéházat, ingyen, hála a Somogyi-könyvtár játékának meg a szerencsének.
Na jó, most azért befejezem, mert idestova másfél órája írogatom ezt a postot...

A szüleim utazásai sms-ekben

M: „Megérkeztem. Bőrönd Amszterdamban. Remélem, holnap ideér. Falu gyönyörű és pezseg, pedig csak 'locals' here.” (okt. 26., 18:47)

P: „Frankfurtból lassan indulunk tovább...” (okt. 27., 12:43)

M: „Itt esik, pedig most lenne időm fényképezni. Tegnap ragyogott, sétáltam és eltévedtem, de nem volt fényképezőgépem.” (okt. 28., 14:40)

P: „29 fok, monszunnak vége, eső nincs, most repülünk Hongkongból Hanoiba.” (okt. 30., 9:53)

M: „Kisebbségben vagyok [ti. az angolul (is) beszéléssel]. Most indulunk Palmába aludni 2-t. Remélem, pár fokkal melegebb lesz, de legalább nem jeges szél fúj. Nem tudom, mit aktiváltak a telefonomon, ui. nem működik.” (okt. 30., 17:20)

P: „110 éve nem volt, hogy a monszun után esett volna Hanoiban. Most fél méteres víz hömpölyög az utcákon, dörög, villámlik, szakad az eső és 30 fok van.” (okt. 31., 11:05)

„A hanoi reptér egy tóvá vált, de hiába szálltunk volna föl, mert célállomásunk, a saigoni reptér leégett. Hanoiban az eső szakad, combig ér a víz, más újság nincs.” (nov. 2., 17:26)

„Holnap talán el tudjuk hagni a várost. Vasabi kalandos úton, de van.” (nov. 3., 17:18)

„Magyarország egy évi csapadéka esett le, amióta itt vagyunk. A repülőtér viszont működik, úgyhogy repülünk Kambodzsába.” (nov. 4., 7:10)

Hír

Írtam már az ugandai gerillaháborúról, most ismét belefutottam.
Különben meg Isten éltesse Barak Obamát, aki már most olyan szépen hangzik a rádióban, mint Verne Gyula. :-) Csak a felét váltsa valóra a hozzá fűzött reményeknek.
A többit majd holnap.

A Szegény dolgozó árva panaszai ciklusból

Apukám elment Vietnámba,
anyukám elment Mallorcára,
(a bátyám Luxemburgban él,)
én meg itthon húzom az igát.

Az előző bejegyzés írása félbeszakadt (a minden reggeli rituális kapkodás keretében), de most már nincs kedvem befejezni, hát marad így.
A múzeum érdekes, meg unalmas is néha, mindenesetre rengeteg visszajelzést kapok (nem feltétlenül megerősítőeket, de biztosan elgondolkoztatóakat)
— és most megint mennem kell, jön a mamám. :-)
Holnap este Szeged, vissza vasárnap, de egyenest a múzeumba, szóval nem tudom, mikor írok legközelebb tisztességesen...

Veszprém

Pénteken Gabssyval utánastoppoltunk a maroknyi Lelkes népnek Veszprémbe. Először Ciliéknél ültünk le fokhagymáspirítósozni meg limoncellózni, aztán egy kicsit sétáltunk a városban (többek között a nem létező szenetekről elmélkedve), majd visszakanyarodtunk, és remek vacsorát kaptunk Cili mamájától: almás sütőtöklevest (ami sós), valamint stercet (stelcet?) majonézes-tojásos kukoricával.
Este meg játszottunk egy nagyot, mindenféle játékokat Ez-egy-tik-től valaki-kimegy-és-kitalálja-a-rendszert típusúakig.
Tegnap állatkert volt nagy erőkkel, meg törökméz, meg cukrászda, meg Laczkó Dezső múzeum, az állandó kiállítás nagyon profi, hallgatható, nézhető (filmecskékben is), igényes, szép, meg amit akartok. Kár, hogy mindössze háromnegyed óránk maradt rá.
Aztán még fölmásztunk a tűztoronyba, meg megnéztük a bazilikát, aztán én ültem is a buszra lassan.
Mögöttem egy ideig egy igen érdekes beszélgetés folyt (mindenféléről, a lízingelt illetve örökbefogadott gyerekekre emlékszem leginkább), aztán a lány leszállt (Fehérváron), és onnan inkább egy tíz-tizenkét éves forma kislány kötött le,

Spot the Difference // Keresd a különbséget

Egyrészt ugyebár, ott a prizma. Nem kis megrökönyödésemre tökéletesen illett a boldog emlékezetű előző tartójára, így oda eszkábáltam (a saját tartozékaival a kormányra ment volna).
Hanem ha már így belejöttem a szerelésbe (nem röhög, több különböző csavarkulcsot kellett előszednem és munkába állítanom a művelethez, mégpedig közben a bovdeneket is kerülgetve), visszaballagtam még egyszer, és vettem egy szépséges sárga csengőt is (hogy harmonizáljon a váltókarok közepével, bár ez sajnos innen nem látszik). Meg is vettem, föl is tettem.
Már csak lábravaló macskaszemek kellenek (igen-igen, az a cseles fajta, amelyiket gyerekkorunkban óraszíjnak használták, hogy csak úgy odacsapsz vele, és rögtön rátekeredik), valami kosár-féle, tisztességes (fém) sárhányók, meg sima külsők, és már készen is lesz a jó kis városi bicikli. :-)
Bár félő, hogy mire ezzel a tempóval idáig eljutok, éppen hozzáírhatom a babaülést is...

Van sok dolog,

bár semmi sem túl izgalmas. De hát így kell annak, aki énblogot olvas! :-P
Kedd este tehát moziban voltam, a film (Miért lett R. úr ámokfutó?) borzalmasan idegesítő, minden jelenet kb. kétszer addig tart, mint „kellene” neki („Uram, itt egy kicsit túl sok a hangjegy...”), lassú, vontatott, a párbeszédek már-már az Abigail's Party szintjén bicskanyitogatóak, az enteriőrök iszonyatosan keletnémetek... És mindehhez ez a cím ugyebár egy percig sem árul zsákbamacskát, azaz csak vártam, vártam, vártam az ámokfutást... ami meg is jött, egyetlen percben, vér nélkül; szerintem tökéletesen megalapozottan és kétség nélkül. R. úr azért lett ámokfutó, mert másként nem tehetett. Fassbinder meg profi volt, mese nincs.
Utána Tamással bizniszeltem (meséltem a két nap alatt megszerzendő CFR Kluzs-mez vidám történetét? Végül sajnos 3 lett belőle, de így is jól fogott. S most ment ki az ára Kolozsvárra), amiből kevésbé biznisz-jellegű sörözés/paradicsomlézés lett egy Szentendrei úti krimóban, cathing-uppal [erre se sok jó magyar szó van: felvenni a fonalat, mondjuk, képbe kerülni], telefon(?)-csoda-mutogatással, vidámsággal. Jó volna nem várni még két évet a következővel.
Tegnap munka volt ismét, vajmi kevés izgalommal azon túl, hogy az utolsó eddig ismeretlen kolléganőm a hétvégi lelkigyakorlat egyik előadójának a nővére. Vagy amint a múltkor egy másik bizalmasan megsúgta: „A múzeumban igazából majdnem mindenki keresztény...”
És jártam a pincében is, ahol van valami elképesztő csuda (legalábbis nekem az), de inkább fényképet teszek majd föl róla egyszer, azt hiszem.
Ma meg megcsináltam a RAP második harmadát, de ezen túl semmi okosat még. Mindjárt lesétálok a bringásboltba megnézni, árulnak-e fehér prizmát. Az enyémnek a felét 2000 nyarán vertem le, mikor elaludtam (?!) a biciklin, a másik felét ugyanekkor Gergely törte le egy határozott mozdulattal. Ideje lenne tán pótolni.

Ja, még pár link gyorsan:
— Éghajlatriadó (alig hittem, de a megcélzott képviselők egyike tíz perc múlva jelentkezett egy egészen érdeklődő e-vélben, úgyhogy jól megmondtam neki a frankót a megújuló energiaforrásokról :-) );
— szavazás az új kétszázas érméről;
— blogger-antológia a MEK-en (PDF-ben, ez furcsa formátum a műfajhoz...);
és végül, de nem korántsem utolsósorban:
— a honlap, amely bármikor (és eddigi tapasztalataim szerint 100%-os pontossággal) megmondja nekünk, karácsony van-e!

Hanem most ki a jó időbe (állítólag az utolsó napja).

Csak beköszönök

A MÉCS Napok pöpec volt, ajánlom mindenkinek.
A budvári labirintus is jó, de még jobb a pici könyvkötő-dobozkészítő műhely a Moszkva tér fölött rögtön. Nézzétek meg!
A Biciklis történetek szintén remek volt, kicsit más nézőpontból láttam a (bel)várost megint, s ez érdekes, kíváncsi vagyok, megszeretem-e igazán. Valami már elkezdődött, mindenesetre.
A BC nem vett be kultúraközi navigátornak. A válogatóról is kéne írnom, csak most nincs cérnám itt ülni. Legyen annyi elég, hogy önismereti lecke volt... Borzasztó határozott és a sokféleség iránt rendkívül passionate csapat jött össze, csak pislogtam az idő java részében. Így mondjuk nem csoda, hogy nem választottak be. (Meg hát teljesen színtelen többségi is voltam két roma, egy zsidó, egy árva, egy mozgáskorlátozott és ki tudja, még ki mindenki más között.)
Tegnap este kiderült, hogy a múzeum is lehet stresszes, ha valaki zárás előtt tíz perccel vásárol be tízezerért, és nekem fajtánként föl kell(ett volna) vésnem az összes számolócédulát, amit megvesz 40 forintért (/db)... (Azért nem csak azt vett, szerencsére.)
Ma meg bemegyek moziba, Fassbinder-fesztivál van, hát, majd kiderül, (úgy) kellett-e nekem.

...

Nem is tudom, mikor jártam itt utoljára. Azóta jó sok dolog történt, pl. már dolgoztam 2 napot a héten, de ennél sokkal fontosabb, hogy a hétvégén Baján jártam, többek között ifin is, és Béla bá' teljesen megörült nekem szemlátomást, aminek aztán én is. És utána „beszélgetés” fedőnév alatt lenyomott nekünk egy (református szemmel nem túlságosan hosszú) igehirdetést a jerikói vak története kapcsán, és, hát, az utóbbi mondjuk három hónap (de inkább több) általam hallott összes (katolikus) prédikációit kb. körökkel előzte le az a huszonöt-harminc perc. Le a kalappal.
És voltunk orgonakoncerten is, meg a Galéria cukrászdában utána Lucával, aki hihetetlenül ki van egyenúlyozva; és isteni az almás süti, de olyat még ilyen helyen nem láttam, hogy ne adjanak blokkot...
És pénteken, még mindezek előtt, Tranzituson voltunk W/V Borival Alsóvároson, és nagyon szép és jó volt. De erről lehet, hogy írtam is.
És hétfőn meg tegnap dolgoztam, a múzeum nem egy hajtós munkahely, nem fogok infarktust kapni benne. :-) Javarészt kedves és kevésbé kedves (de inkább az előbbi) öregurakkal csacsogtam a teremben, kapcsolgattam a villanyokat meg a magnót (spórolás van), illetve két vidám idősebb hölggyel is megismerkedtem: egyikük német, és kb. hatodszor jön Budapestre, és a kicsi, eldugott múzeumokat keresi, a másik finn, és sose tanult magyarul, csak hallásból, de úgy beszélt, hogy azt hittem, valami külföldön fenőtt hazánkfia. :-) A vendégek közti időben a földszinten szorgoskodtam, tanulgatom, hogy melyik könyv árát melyik borítékba kell tenni, hol van a tűzjelző, és mit kell csinálni, ha megszólal (nem, véletlenül sem elhagyni az épületet, mint a Boothban!), és más hasonló izgalmas és hasznos dolgokat.
Apropó, Booth, a napokban egyszer elemi erővel tört rám, hogy mennék már be, mint reggelente általában... furcsa volt. Ma pedig megérkezett tőlük az élelmiszerbiztonsági képesítésem, erőst kíváncsi leszek, mennyivel javítja a piacképességemet... :-P
Holnap budavári labirintus, kultúraközinavigátorképzés-válogató (220 jelentkezőből 80-at hívtak be, ennek a fele esik még ki), sajtófotó-kiállítás, aztán MÉCS Napok vasárnap estig. Hétfőn meg ez (vagy itt, csak mert mennyire más (szín)világ). Mondtam már, hogy bizonyos szempontból kezd tetszeni ez a Budapest?

Szeged

Eddig minden nagyon jó volt, meleg nap, Boriskával jöttünk, ebéd, ez-az ügyintézés, kávéház, aztán Tranzitus, igeeen. És most a klubban vagyok, várok Áronra, aki valószínűleg reggelig szerepjátszana, ha nem stresszelném itt szemközt.
És közben odakinn végre-valahára leszakadt az ég is, csak hogy ronggyá ázhassunk a Szent István térig. Érdemes volt itt ücsörögnöm. :-(

Nemtomnemtom

A nap eddig borzasztó, reggel 6-kor aludtam el, dél előtt keltem, és most szét vagyok csúszva, testileg-szellemileg egyaránt.
Jó hír, hogy másfél év után ma megérkezett az etikus betétlapom, az Állami Nyomda gépei lassan nyomtatnak, de nyomtatnak. Rosszabb (és e percben sokkal fontosabb), hogy a DIA nem tekintett el a kedvemért a belső gyakorlat feltételétől, úgyhogy nem leszek dél-alföldi regionális koordinátor, pedig be szép lett volna. De nagyon korrekt levelet írtak, benne még azt is, hogy a cuccaim alapján szívesen látnának a csapatban — mint gyakornokot. Ami remek, csak éppen az éhhalál rémét nem űzi messzebb.
Na jó, ez afféle romantikus túlzás volt, itthon azért használhatom a hűtőt.

A tegnapi koncert remek volt, a srác pöpecül zongorázott és nagyon kedvesen adta elő a szöveget is (magyar anya marokkói gyermeke, felváltva magyarul és franciául), csak azt vettem kicsit zokon, hogy valami háromszor is újra játszani kezdett, mikor (egyre kevesebben bár, de) visszatapsolták. Igazából az idővel volt csak a baj (szemlátomást nem egyedül siettem volna), meg a nyomorult kicsi hellyel a lábamnak. Még el se kezdődött az egész, mikor már fájt a térdem.
Utána Fkével nagyipalacsintázójáztunk, és a végén éppen elértem a 22.48-as hévet — hogy aztán Edinával találkozzak rajta. Az volt a nap fénypontja.

Kisszínes rovatunkban pedig: az első magyar ellenőrzött biokozmetikum, ide is eljutottunk végre.

Unatkozoooom

A szöveg rémes. Fordítson politikai pamfleteket (?) magyarról angolra az, akinek két anyja van. (Bár nem panaszkodhatom, az én egyem is elég sokat megcsinált már belőle.) A bácsi nagyjából 4-5 soros mondatokat ír, láncolt birtokos szerkezetekkel, amiket köztudomásúlag igen utálatos munka angolul próbálni visszaadni. Dejó.
Különben: a szombati koncert kiváló volt, a Müpa szép nagyon (bár némi időmbe beletelt megbarátkozni vele), és főleg remekül szól (mama egy gimis osztálytársa csinálta az akusztikát), és igen jó a program is. Kár, hogy drága, mint a disznó. (Vagy inkább hogy én vagyok szegény... mint a templom egere. Végre valami nem disznó. :-))
Ez utóbbi problémát azonban végülis meg lehet kerülni: tegnp például nyertem két színházjegyet Szegedre (az előadásra persze nem tudok elmenni, de már folyamatban a csere-kísérlet), és ma ingyenes mozikoncertre (némafilm+zongora) fogok menni a Francia Intézetbe. És még ott van Áron két mozijegy-utalványa is, amiket a Szent Gellért-napi ténykedéséért kapott.
Mai közérdekűnk itt látszik:

Mégis, kicsoda Gregersen Gulbrand?

Én elhiszem, hogy nagy ember lehetett, és semmi bajom az idegenekkel, de valaki mondja meg, mivégre kapott köröndöt a norvég ács Lágymányoson.
Az egész amúgy csak onnan jött most, hogy a MüPába megyünk az este koncertre. Nem voltam még sose benne, jó lesz. Fölavatom a Kis Feketét is. :-)

Az elmúlt napokban különben számos izgalmas dolog történt velem, úgy mint
- voltunk almát szedni, kb. 60 kilót leszedtünk 25 perc alatt a mamámmal;
- jártam fogorvosnál, vésett (fogkövet le), polírozott (egész más színe lett a fogaimnak... hiába, az angol tea nem a professzionális fehérítő hatásáról híres :-7), tömött (kettőt is, bár nem voltak nagy lukak, érzéstelenítés nélkül is simán elment; ezzel viszont duplájára emelkedett a tömött fogaim száma :-( ), és nem adott számlát (én meg hülye voltam kérni);
- gépeltem sokat (már majdnem ismerem az összes betűket és mind az ujjakat);
- voltam egy nem túlzottan fényes kiállítás megnyitóján — és végre az új zeneiskolában is;
- jelentkeztem egy újabb érdekesnek tűnő (fél)állásra;
- kaptam 12 oldal fordítanivalót (politikai szöveg, magyarról angolra).
Más most nem jut eszembe.

Úgy meguntam a Krómot, hogy nagyon.

Hogy mit tárol a dolgaim közül, meg mit sem, az olyan nagyon nem izgat, nemigen tudnak ellenem fordítani semmit, de meg azért a levelezésem csak nem fog megjelenni a Gugliban. És igaz az is, hogy hát nem jó, öreg és lassú a gépünk, de azért amit a Róka — nem rövid, de kivárható idő alatt — hajlandó és képes nekem megcsinálni, attól legyen kedves, ne fosszon meg a Króm se. Jelesül míg az előbbin a „zavaró letöltéskezelő ablak” gond nélkül elindít bármennyi letöltést, és mögötte zavartalanul fut tovább a böngésző, a Gugli csodája minden letöltés elindtásakor úgy egy percre (néha tán többre is) megállított nekem minden egyebet. Nesze neked alblaktalanítás, ha ennyire volt jó, akkor köszönöm, nem kérek az alsó sorba átpakolásból. (Mellékesen még nem sikerült rájönnöm, hogy lehet a letöltéslistát letörölni.) Ennyit erről, jó időre.

Most viszont hazajött Anyánk, és mindjárt le is visz a falu végére, hogy megnézzem az esetleges angolra fordítás anyagát. Még nem tudom, el fogom-e vállalni, első hallásra nem túl biztató.

A gépelés kezd menni, csak lenne bennem elég önfegyelem ilyenkor is gyakorolni... (Bár még nem tudom az ékezetes betűk és az írásjelek java részét.)

Önsajnálat

Az álláskeresésben mint állapot az a szörnyű, hogy leapasztja a kezdeti lelkesedést igen gyorsan. Hóhérnak pofozgatom az önéletrajzom meg írom a szépséges leveleket, ha arra se veszik a fáradságot, hogy visszaírjanak, hogy megkaptuk.

Úgyhogy már azok iránt is vesztem el az érdeklődésem, amelyek amúgy (stílusban, műfajban) jól hangzanak. És ez nyilván nem fog nagyon meggyőző motivációs levelet eredményezni. Rég rossz. :-(

Króm

Úgy megdühített a Tűzróka, amikor egymás után háromszor lefagyott, hogy eldőlt bennem a bornyú, és föltettem a Krómot. Most ismerkedem vele: a gyorsasága, amitől zeng a web, még nem győzött meg. Bár lehet, hogy érzékeli a gondolataim, mert az előbb, a Blogger megnyitásakor nagyon beindult.

És persze a SZTAKI kereső pluginjai se mennek rajta. :-( És Javát is külön kellett telepítenem, igaz, úgy tűnik, árukapcsolással jött vele az OpenOffice is, ami érdemes egy pillantásra bizonyára, de annyira nem égtem a vágytól, hogy ezt most vessem rá.

Na mindegy.

Különben ma a KÖN keretében meg akartuk nézni Anyánkkal a rabbiképzőt, de nem jutottunk be, annyian voltunk. És senki nem bothered (izgatta magát, kb.) kiszólni hangosan, hogy most akkor mi van. Úgy húsz perc után eluntuk.

Elmentünk viszont a Wekerletelepre, ami csudás. (A fotók igen bénák, de ne hagyd magad becsapatni.) Az egész egyetlen szépséges egység, aki látott már Kós Károly-házat, az tudja, miről beszélek.

Ettünk jó házisütit is Valamilyen bácsi cukrászdájában. Én mézes-mákost. :-)

Szégyen a futás, de van benne rendszer

Hát, én bizony az előbb egyszerűen megszöktem a Bonhoeffer-filmről. Rémlett persze, hogy ő is a nácik keze közt végezte, de arra nem számítottam, hogy a film már jócskán a harmicas években kezdődik. És sajnos nem oszlik a pár éves jelenség: képtelen vagyok mást nézni, mint laza-könnyed filmeket. Nem muszáj értelmetlennek lennie (sőt), de ilyen szintű félelem / feszültség / erőszak, na, az nem megy.
Már a Bolondok hajója is is túl náci néha (értsd jól: mindenki nagyon német stb.), pedig hát ott azért még eléggé lappang az egész, legalábbis cselekvésig nemigen fajul. De mondjuk ennek fejében minden utas valahol sérült. És inkább jobban, mint kevésbé.

Lehet, hogy a film nembírásához az is hozzájárult, amit a BBC-n hallottam ma. Észak-Ungandáról szólt a műsor, ahol a lakosságot évekig rettegésben tartotta egy gerillacsapat, amelyet főleg gyerekekből alakított ki a vezetője. A riporter négy évvel ezelőtt történetesen látott egy harcot az állami erők (?) és a banda között: úgy ötven gyerek maradt a „harctéren”, kb. négyévestől fölfelé.
Tízezer falusi gyerek gyalogolt esténként kilométereket, hogy a következő város utcáin aludjon inkább az elraboltatástól való félelmében.
Mostanra némileg javult a helyzet, beszélt pl. egy lánnyal, aki akkor, 14 évesen minden este megtette ezt az utat, és most meglehetős nyugalom honol a falujában. De az LRA tovább működik, csak kicsit arrébb.
Az acholik között alig van, akinek ne veszett volna oda legalább néhány rokona az elmúlt húsz év harcaiban (amit természetesen névleg értük vív az LRA). Az iménti lánynak előbb az apját rabolták el, később tudták meg, hogy meg is halt. Aztán elvitték három unokatestvérét, akik közül egy tért vissza. Őt arra kényszerítették, hogy kövezze agyon a bátyjait. Ez a betörés első lépése: olyan traumát, szégyent és rettegést okoz, hogy alig van köztük olyan, aki a továbbiakban egyáltalán gondolna hazatérésre. Aki mégis, az éjszakánként sír vagy egyenesen öngyilkos lesz.
S most jön, ami a legmegrendítőbb az egészben. Hogy akivel csak beszélt, mindezek után is mindenki azt mondta, hogy megbocsátott nekik. Az előbbi lány szavaival:
„It's important to forgive, because if we are to forgive, life will be easy. If we are not to forgive, the war will not end[?].” (Fontos, hogy megbocsássunk, mert akkor könnyű lesz az élet. Ha nem bocsátunk meg, a háborúnak nem lesz vége[?].) És hogy mindenkit szeretettel fogadnának otthon, aki hazatérne. Erre persze több „okuk” van, mindjárt az elején hogy a saját gyerekeikről van szó leginkább. De van más is: az acholik hagyományos közösségi konfliktuskezelési módja. Először el kell mondani a teljes igazságot, s aztán megbocsátani. Végsősoron egyszerű...
...már csak béke kell hozzá...

De hogy ne ilyen komoran fejezzem be, ma délután fölslattyogtam a kastélyba, és megnéztem a református gyülekezet Biblia-kiállítását. És jó lett erősen, a nagyobbik teremben Bibliák (Anyánk megjegyezte, hogy egy ilyen tárlót itthonról is összeállíthattunk volna, régebbink is van, különböző nyelvűink is vannak), a kisebbikben amolyan gyülekezettörténet. Két unatkozó nénivel, akik ennek megfelelően beszédesek voltak, de kedvesek. :-) Különben a filmnézést is a refek csinálták, nagyon meglendültek az első pomázi istentisztelet 225. évfordulójára. :-)

Megint vegyes

Igazából csak azok a dolgok, amelyek éppen foglalkoztatnak, ömlesztve.
Ez itt az Európai Mobilitási Hét hivatalos hazai honlapja... Jobban megnézve nem is olyan rossz amúgy, de azért szerintem belefért volna valami egész oldalas verzió, netán egy kicsit könnyebben memorizálható domainnévvel.
Aztán, ha már közlekedés, egy mondat az MTI-ről: „Ausztriában az autósok 70 százaléka már akkor is megáll a gyalogátkelő előtt, ha a gyalogos még nem lépett le. Nálunk 80 százalékuk akkor sem, ha már lelépett” (Komáromi Endre ezredes, az ORFK közlekedési főosztályvezetője). És tényleg, pont a múlt heti csaltalon mondta Zalán (harmad)unokabátyám, hogy egy kolléganőjét úgy csapta el egy taxis a zebrán, hogy helyben belehalt.

Más: Lucától jött ez a nagyszerű oldal, magyar helyesírás onlájn, nagyszerű. Eddig a Google hejesírást használtam, ami pl. alkalmazha külföldiül írandó dolgokra is, de na... lásd még a lap alji (?) két sort. (Nagyon lelkeseknek pedig itt a szabályzat, a help formátum különösen ügyes, de szótár nincs benne.)

No, most ennyi. Majd még jövök biztos.

Villanyoltás!

Világméretű villanyoltás 2008. szeptember 17-én 21:50 és 22:00 óra között a világ minden országában a helyi idő szerint.
Javasoljuk, hogy oltsanak el minden lámpát, és lehetőség szerint kapcsoljanak ki minden villamos készüléket, hogy bolygónk fellélegezhessen. Ha a válasz tömeges, a megtakarítható energia óriási mennyiségű lesz.
Mindössze 10 perc, és meglátják, mi történik.
Ha 10 percig sötétben leszünk, gyújtsunk gyertyát, és egyszerűen csak nézzük, miközben lélegzünk, akárcsak a bolygónk.
Jusson eszébe, hogy egységben az erő, és az internetnek nagy ereje van, és még nagyobb is lehet.
Továbbítsa a hírt, ha vannak barátai más országokban, nekik is küldje el.

Dreamjob3 kiesett, nem meglepő módon. Megjegyzem, ők az első egyáltalán-válaszra-méltatók abból a vagy másfél tucat helyből, ahová jelentkeztem / ahol érdeklődtem állás után az utóbbi hónapban.

Továbbá van egy ilyen kiáltványunk mára, az oldal csúnya, de ezen igazán nem múlik; valamint egy olyan hirdetésünk, hogy az ökumenikus imaciklus ezen a héten Bulgáriáért, Romániáért és Magyarországért szól. A szándékok:

Adjunk hálát

• a kereszténység hosszú történetéért ezekben az országokban;
• azokért, akik életüket imádságra és szolgálatra adják;
• [ezt nem értem pontosan]
• az árvák, öregek és mindazok gyámolítóiért, akinek nincsenek erőforrásaik vagy családjuk, hogy gondoskodjanak róluk;
• azokért, akik békességet visznek etnikai csoportok közé;
• azokért, akik a nők kihasználása ellen küzdenek.

Imádkozzunk

• a korrupció, a szervezett bűnözés, a nagyarányú munkanélküliség megszűnéséért, és az élelmiszer- és lakásellátottság javulásáért;
• a környezetért, amely ma is súlyos károsodást szenved, és azokért, akiknek csak szennyezett levegő és víz jut;
• megújult ökumenikus lelkületért a felekezetekben;
• azokért, akik diszkrimináció, gyűlölködés vagy erőszak áldozatai lesznek nemzetiségük vagy vallásuk miatt;
• stabil gazdasági és politikai rendszerek kiépüléséért, amelyek tekintetbe veszik valamennyi résztvevőjüket;
• mindazok gyógyulásáért, akik szenvedtek a marxista rezsimben.

Amen.

Gepír

Már két gépírásoktató program' is van, az egyik a Klavaro (freeware, éljen-éljen), a másik a Zsófiék cégétől való (Gépírásoktató az Ability Software-től, ehhez nem találtam linket), és jóval csinosabb (szempont-e ez egy ilyen programnál?), viszont magasabb szintről kezd (az egész középső gombsorral, szemben a Klavaro lassan-de-biztosan taktikájával: ott az első néhány leckében még csak az azonos ujjaimat kellett használnom, fjjf ffjj fffj jjjf stb. [Lenne erre valami szép zenei műszó is a Zongoraiskola I.-ből, de véletlenül se jut eszembe.]
Mindenesetre a legmeglepőbb az, hogy a dolog fárasztó, talán túl magasan kell megtartanom a kezem, mindenesetre könyökben és csuklóban is munkás. Be is hozom a térdelőszékem a sufniból, hátha az segít valamennyit.
A másik: lehet, hogy akkor is próbálnom kellene így írni, mikor mást gépelek, mert ez így kb. olyan, mintha valahol idegenben naponta egy órát próbálnék olyan nyelven beszélni, a többiben meg továbbra is magyarul, ha értik, ha nem...

Vegyes

Ma megnéztük Áronnal az óriásplakát-kiállítást, és volt pár jó megint. Nézd meg Te is.
Ezenkívül nagy Livemocha-rajongók lettünk, én a németet nyomom, ő mandarinul és japánul kezdett tanulni, de úgy tűnik, a kettő sok egyszerre, úgyhogy a mandarin marad egyelőre. Én meg bejelentkeztem fejleszteni a magyartanító kurzust, majd kiderül, mi lesz belőle.

Szegeden jó, Szegeden szép

Hát itt vagyok újra, ha csak két napra is.
A projekt első fele sikerrel zárult, levizsgáztam ma a KRESZ-ből újra (5 hibapont a megengedett 10-ből), így hát mehetek (mehetnék) vissza a forgalomba újabb legföljebb két évre.
A másik fontos a holnapi konzultálás lesz.
Addig meg kávéház-terasz, lelkes-klub, tegnap Veni Sancte (hadd ne mondjam, a megyés püspök nélkül — alighanem jobban meglepődtünk volna, ha ott van...), emberek, napfény, ilyesmi.
Talán még a REÖK-kiállítás is belefér.

Dreamjob3?

Megint találtam valamit, amit nekem írtak ki, csak éppen az első feltételnek nem felelek meg (szociális végzettség híján). Többet még nem, csitulj, te szív.

Különben pedig tanuljatok nyelveket ingyen és onlájn, mert az jó. Bár meglehet, a némettudásom kicsit alálőttem a 2. szinttel, mert éppen a hónapok neveit gyakoroltatja velem... :-)

A nap esemese

„Etika-magyar-összehasonlító irodalom szakos bölcsészt keresek vállalkozásomba Szeged környékén! Cseremisz és egyéb finnugor nyelvek alapfokú ismerete előny! Rugalmas munkaidő, kiemelkedő fizetés, csapatmunka, fejlődési és előrelépési lehetőség. Érdeklődni--sajnos nem tudom, hol lehet, magam is hasonlót keresnék, bár néhány paraméter egy kicsit más, de nem kevésbé vonzó:latin nyelvtudás, két gyerek, otthonról végezhető munka! Szólj ha találsz vmit:-)”

Holodomor

75 éve végződött Sztálin népirtása az ukránok között... Emlékszem, pedig rég volt már, mikor Papa mesélte, hogy az emberek (milliók?!) a fák kérgét ették kínjukban... és azóta is ez az első, ami Sztálin említésekor az eszembe jut. (Link a cím alatt.)

Csak egy cikk

„Tömegközlekedős, eltöprengős, jó kedvre derítő írás nyárbúcsúztató gyanánt – avagy mindig jöhet borúra derű, még egy metrópótló buszon is” — írták róla. És milyen igaz!

Morális dilemma egy könyv fölött

Kerestem egy könyvet antikvárban, és jó sokfelé meg lehet kapni, eddig jó. Az első helyen 3600-ért, aztán jönnek a kétezres, ezerkétszázas találatok, és közben valahol 600 Ft-ért is megkapom.
Mármost momentán igen-igen csóró vagyok, így hát ez tűnik a megoldásnak.
De mi van, ha ez az általam a legetikátlanabbnak [van értelme 2 között a felsőfok használatának?] tartott nagy könyvterjesztőt szolgálná?
(Hehe, közben megtaláltam 12 USD-ért is. :-))

A mai aktivizmus pedig (mindenkinek, akinek van hová bringáznia...):

Csapást csapásra mérek az imperialistákra

Kezdve a szobámmal, amelybe már majdnem be lehet lépni :-) , illetve nem szerénykedem, már tényleg be lehet lépni, és csak egy-két komolyabb halom éktelenkedik a földön (de már elvittem öt-hat kiló papírt a konténerbe, és lepakoltam az asztalról a földre valamelyes rendszerezéssel);
és amely a hétvégén ki is fog meszelődni „ha már egyszer kipakoltam” felkiáltással;
aztán az éjjel (4 felé, hmm) befejeztem végre Az Álmodó Könyveket (hátra van még egy udvarias, de szemrehányó levél a kiadónak, hogy hogyan szerkeszthették meg ennyire trehányul ezt a remek könyvet — és most nem arról a 4x2 oldalról beszélek, amely egyszerűen hiányzik a közepe táján, mert az bizonyára a nyomda hibája));
valamint ma kifogtam a BKV-n, és egyszerűen elbicikliztem Szentistvántelepig, amivel 270 petákot sikerült megspórolnom (a bringára vigyázott a polgárőr-ház, időben pedig semmivel nem volt több, mint ha legyalogolok a pomázi hévhez).
Ééés, hogy ez a nap se múljon el linkajánló nélkül, találtam príma KRESZ-teszteket a Délmagyar honlapján, neki is ültem rögvest. Holnap pedig megpróbálok benézni a BUSHO-ra, az lenne már csak a vágyam. Éljenek a rövidfilmek!
Ja igen, és működik a telefonom (a szám a régi). Ha esetleg.

Szavazzatok

az év legjobb európai filmjére (elsősorban csak, de lehet vele koppenhágai utat is nyerni). Gyalázatomra én mindössze egyetlenegyet láttam a jelöltek közül... azt viszont elég jónak ítélem szavazásra. :-)

A nemzetközi helyzet

bizony fokozódik, EU vs. Oroszország, Gustav, globális felmelegedés, ajjaj. Tegnap Miklóssal megállapítottuk, hogy igen közel a (nagyobb) katasztrófa, de ettől még maradunk mérgesek a honi vezetésre.
Viszont ettünk egy jó kis gombás-zöldséges gezemicét, jókat vihogtunk a Balkán' ismét, fölmerült egy Baltikum-kör is mint távlati lehetőség. Csak azt nem tudtuk kisütni, hogyan jussunk pénzhez legaláisan és esetleg még etikusan is. :-7
Ó igen, és (amint a BBC fölhívta a figyelmem — hallgasd vagy olvasd; az előbbi link talán egy hétig él még, utána rá kell keresni,) ma kezdődik a ramadan. Azt kell mondanom, kispályások vagyunk a muszlimokhoz képest, ami a böjtölést illeti.
És a végére még egy kis szupermarket-agyrém. Aztán mára befejezem, vár a szobám...

Mai vegyes

Hát, New Orleansra rossz idők járnak újabban. Kíváncsi vagyok, Katrina (?) után Gustav is elviszi-e... :-(
Amúgy a nap nagy híre, hogy meglett a keresett memóriakártya, úgyhogy megvannak végre a vilniusi fotók, és így minden eddigi akadály elhárult, hogy végre megcsinálhassam a vágott változatot a Britanniában töltött év képeiből. Éljen.
Valamint találtam egy hazai segélyszervezet', amelyik gyűjt használt bélyeget. (Szóljon, aki tudja, hogyan segít a dolog. Meg az is, aki szemüveget gyűjtőkről tud.)
Közben BBC-műsorokat hallgatok, és zseniálisak. A Beyond Beliefet (kb. „a hiten túl”) pl. igazán nagyon ajánlhatom: a három egyistenhívő világvallás képviselőivel beszélgetnek a legkülönbözőbb témákról hétről hétre. Utoljára a vallásközi házasság volt a téma, és persze nagyon érdekes volt.
Ja, és voltunk babanézőben Zsombor „bácsi”-nál, valamint az IKEA-ban és a szomszédos Sugárban is.
Holnap pedig Miklóssal főzünk a Papa által ebben a percben meghozott rókagombából, többek között. [Mire jó, hogy így csikorog a Volvo fékje. :-)]

Uhh

Ez annak szól, hogy ránéztem az utolsó bejegyzésre, és, hát, sok víz lefolyt azóta a Dunán/Tiszán/Szamoson.

Volt egy jó esténk aznap, a bátyámékkal, Áronnal, Cilivel, Gabssyval és Tamással. Volt benne egy kérdés is, amelyet lehet, hogy nem kellett volna föltennem — azaz hát persze miért is ne, csak rosszl esett a válasz, mindkettőnknek. Úgy is mondhatnánk, húsomba mart a való világ; de tovább innen.
Azaz vissza: délután Judittal a Millenárison, és jó volt, és többször kellene.

Pénteken irány Vác, bringával, Komp fesztivál, juhé. Ez-az megint elmaradt, de jó volt az idő és a függőágyak, a fényképezés Makákóval, a fair kávé, a borkóstoló, a fagyi, a társaság, az ökumenikus mise... Jövőre előbb kell jelentkezni, úgy még olcsóbb is.

Vasárnap este vissza, hétfő reggel pedig indult a 800-km-3-nap-alatt-ebben-a-kis-hazában c. road movie-nk Áronnal (nagyrészt).

Először Székesfehérvár (Zsófi szépen gömbölyödik, a belváros pedig igazán csinos szintén :-)), stoppal, egy Bécsben felnőtt és élő, szászrégeni születésű fiatalemberrel; majd estetájt tovább, persze későn álltunk ki, így csak Cecéig. (Illetve: az első kocsi csak a madaras teszkóig vitt, de nem is bántam olyan nagyon: a motor hője ömlött be a műszerfalon keresztül, a hátsó ülésen pedig egy fűrésszel osztoztam... de a srác nagyon kedves volt, kivitt addig, ahol már lehetett stoppolni.) A következő kocsiban egy egész család ült, megmutatták nekünk a kőoroszlánokat (bár tudtam volna fényképezni! düledező kapuk félfáin is ott ücsörögtek falvak hosszán szinte mindenütt), és dühöngtek egy sort azon, hogy Simontornyára is jön a Lidli, pedig nekik aztán nem kell, lett végre két kis boltjuk helyi vállalkozók helyi tőkéjéből, nekik ne dózeroljon családi házakat a Lidl. Cecén aztán beesteledett, fölkapaszkodtunk hát az utolsó vonatra, isteni szerencsével az utolsó forintjainkból épp ki is jött a jegy. Alig 2 óra 10 perc alatt be is értünk Bajára, végül is 89 km, az nem semmi.

Bajáról másnap Szeged, állásinterjúra stoppal, ilyet se sokan csinálnak, gondolom; mindenesetre gyors volt, kényelmes és ingyen. Az interjú ellenkezőleg, hosszú volt és fárasztó, de sebaj, tapasztalatnak akkor is jó lesz, ha nem vesznek be (amúgy is ambivalens a dolog, amit úgy oldok fel, hogy annak is örülni fogok, ha összejön, de annak is, ha nem). Eredmény a jövő hét közepéig.
Vissza persze megint későn, az első sofőr Dekon Ferenc, s úgy bánom, hogy nem tudtam vele szóba elegyedni, de no, így megy ez. A semmi közepén álltunk ki újra, kb. a 14-es kilométerkőnél, de szerencsére gyorsan fölvett egy barátságos férfi, s vitt Mórahalomig. Ott ellenőriztük a buszokat, s találkoztunk a Márton család (Gáboron kívüli) tagjaival, mentek a rokonok elé mindahányan.
Kb. öt perccel az utolsó busz begördülése előtt vett föl végül egy munkásember, aki Temesvártól innen nem talál munkát, és mellékesen azon is morgott egy sort, hogy mit akarnak a melegek gyereket, hát ha a természet szerint nem adatik nekik, akkor tán fogadják ezt így el.
Mélykútig vitt, ott álltunk még egy kicsit a félsötétben, majd busz, nagyszabású harnyómentő akció, és a végén rövid séta hazáig.

Szerdán egymagam folytattam, busszal: Mohács (ott találtam ezt a remek stencilképet), majd Bóly, a nagyszüleimre nem sok idő jutott végül, de legalább találkoztunk így egy év után mégis. A nagypapám be is jött velem Pécsig, így neki is volt alkalma mesélgetni egy kicsit a Kaukázusról, ahol vagy harmicöt éve járt, meg a környékről, ahol egész életét töltötte. Szóval Pécsig megint busz, majd IC Pestre (akár hiszed, akár nem: háromóránként van 1 közvetlen vonat Pécsről Budapestre), persze vagy 15 perc késéssel indult, de úgy untam már Kelenföldnél, hogy eszembe se jutott rákérdezni a helyjegy árának esetleges visszatérítésére (l. még itt).
És onnan már csak villamos, hév és egy rövid séta, juhé.

Jöjjön, aminek...

...hiszen ez is csak egy kísérlet...

„Rúgj meg később” avagy Hit Me Later

Itt a „szundi gomb” e-mailre! :-)

Nyelvijogok.ro

Hopp, mit leltem! Szilágyi N. Sándor bácsi büszke lehet (ha ugyan nem éppen ő az egyik „erdélyi magánszemély, aki megunta az egymásra mutogatást”).
Add tovább!

A nap, óriás lángszóró...

Szerencsére nem roskadt ölembe, de így is túl közelinek tűnt ma.
Viszont megtaláltam a hivatásom, turistajelzés-festő leszek, igen. Mondjuk lehet, hogy bakancsban és hosszúnadrágban, tíz fokkal kevesebben lett volna az igazi, de sebaj. Kézügyetlenségem ismeretében talán nem lep meg senkit, hogy igazából nem is annyira a festést élveztem, mint inkább kitalálni, hogy hol fog látszani stb. De mázolni is mókás.
És jó, hogy három hét alatt másodszor voltam kirándulni.

Közben a világ biztosan halad a megőrülés felé, itt van egy online petíció a Versailles-i béke újratárgyalásáért [remélem, ebben a formában nagyjából Google-biztos...], a rádió azt mondja, hogy emberek mennek az ügyeletre (!) 37,6-os hőemelkedéssel, és az angol szülők követelik, hogy az iskola tanítson (háztartási szintű) pénzkezelést. Hová lett a józan ész...?! (Arról, hogy a grúzok és az oroszok ölik egymást, hogy Kína nem vonul ki Tibetből, és hogy Bombay mellett egymilliós slum „virágzik” (erről beszél a BBC éppen), most nem is írok inkább. Többet.)

Jó hír, hogy Gabssyval hamarosan kávéházi itallapot gyártunk kávéutalványért. Most pedig jönnek a tájházak, aztán talán valamicske szoba-pakolás... de valószínűbb, hogy Az Álmodó Könyvek Városa. ;-)

Nyár van, nyár!

Hát visszajöttem

Gondoltam, ha a PUF-fal mentem el, velük is jövök vissza — igaz, a Kisbolygó csak a refrén második szaváig érvényes (l. fent).
Szóval valami 16 napja itthon vagyok, és bizonyos fokig már érzem is a reverse culture sokkot. De erről majd máskor.
Az első héten Áron volt itt, sétáltunk sokat (a Vrócban, a lakótelepen, a Margitszigeten), egyszer még kirándultunk is egyet (föl a Kő-hegyre (=> idesüss!), aztán le Szentendrének), rejtettünk fejtvényt (nagyon egyenlőek vagyunk, neki jobban megy a sudoku, de nekem a keresztrejtvény), voltunk moziban (Egyedül nem megy), tanultam egyet-mást a szélturbinákról, utánanézegettünk a zöldtetőknek... Jó volt, na.

Aztán lementünk Szegedre (Kecskemétig egyetlen, mondhatom, durva keresztrejtvényt fejtettünk együtt), ahol heveny tömegiszony vett erőt rajtam, de azért a Kávéház teraszán elviselhető volt. Mászkáltunk sokat, szerencsétlenkedtünk is (azt egész nap, igen jó hangulatban), végül Cilinél tértünk nyugovóra éjfél után — és a magam részéről 5-kor sikerült elaludnom a torokfájás és a bebetonozódott orrlukaim miatt.
Fél 6-kor keltünk, a magam részéről legalábbis vonakodva...
Az evezés első napja keserves volt (különösen hogy még délután se tudtam aludni; éjjel már sikerült valamennyit), a határátlépés viszont vicces kenuval, aki teheti, próbálja ki! Gondolom, a schengeni határ is rásegíthetett.
Aztán... szombaton mentünk vissza Szegedre, következett egy nagy hedó-túra (Chilli => KerekPerec (tiramisuuu) => Mokka kávézó) Cilivel & Gabssyval, majd mozi (2 nap Párizsban — izéizé...), majd egy kissé felemás buli-féleség Juliéknál, alvás Cilinél, és vasárnap haza.

Azóta... hétfőn elintéztem ezer dolgot (javarészt megírandó e-maileket), valamint elkezdtem a bombasújtotta szobám rehabilitációját a ruhák elpakolásával, és egyúttal ki is selejteztem negyed köbméternyit, kb. Ez a projekt (mármint a szoba lakhatóvá tétele) azóta áll, amúgy, viszont tegnap voltam moziban esment (Egyszer, jóó, feel-good-movie), utána pedig Fkével találkoztam, ettünk, ittunk, mászkáltunk, ücsörögtünk. Láttam a belvárost sötét(edés)ben, és tetszett nagyon. Alighanem ez is olyan, mint mikor az Alföldet láttam hirtelen nagyon szépnek három hónap Kolozsvár után.
Éjjel (az Iron Maiden-koncert után, pontosabban) pedig a másik Péter jött, és maradt is vagy kettőig ma, jól kibeszélgettük magunkat, javarészt a fűzfa alatt, csuhajja.

És most neki kellene végre látnom Papa tájházas könyvének, a feladat elég mechanikus, de fizetnek érte... Ajjaj, így adom lejjebb az elvárásaimat...?

Költözöm

...
Napkelet, Napnyugat... és az édes álmok —
Akárhogy fáj a szívem, jobb lesz, ha megtudjátok:

Holnaptól nem leszek itt
Más eszme, más szokások
Új ország, új kalandok
De ott is szépek a lányok

És néha érzem, hogy fáj még
És néha visszajönnék
Onnan, hol senki se járt még
Onnan, hol senki se várt még

Napkelet, Napnyugat... és az édes álmok —
Akárhogy fáj a szívem, jobb lesz, ha megtudjátok:

Holnaptól nem leszek itt
Más eszme, más szokások
Új ország, új kalandok
...

(PUF)

Áldó hatalmak oltalmában

Állj meg üres kézzel Isten előtt,
és emlékezz arra, mikor a világot gyönyörűnek láttad:
gondolj egy napfelkeltére az alvó város fölött,
gondolj egy rohanó folyóra,
a Balatonra,
vagy a csillagokra, amint tükröződnek a sötét tengerben,
gondolj a szobádba bezúduló fényre,
a cserépben növő virágra —
emlékezz arra, mikor a világot gyönyörűnek láttad,
s adj hálát,
hogy áldó hatalmak oltalmába rejtve élsz.

Emlékezz arra, mikor jól érezted magad a bőrödben:
gondolj arra, ahogy korcsolyáztál a szélben,
vagy ahogy ástál a kertben,
ahogy hajnalig táncoltál,
vagy hegyet másztál,
gondolj arra, mikor gyermeknek adtál életet,
vagy megsimogattad kistestvéred fejét,
vagy ahogy tartottál valaki a karodban, akit szeretsz —
emlékezz arra, mikor jól érezted magad a bőrödben,
s adj hálát,
hogy áldó hatalmak oltalmába rejtve élsz.

Emlékezz arra, mikor valami újat tanultál az életről:
mikor megértettél valamit, ami addig titok volt,
vagy ahogy valakit hirtelen új oldaláról ismertél meg,
gondolj valami olyan tehetségre,
amiről eddig nem is tudtál,
vagy amikor egy jó ötletet hallottál —
emlékezz arra, amikor valami újat tanultál az életről,
s adj hálát,
hogy áldó hatalmak oltalmába rejtve élsz.

Emlékezz arra, mikor valami megérintette a lelkedet:
gondolj egy énekre, mely könnyekig meghatott,
egy zenére, amelytől lúdbőrözik a karod,
egy imádságra, amelyet helyetted mondott ki valaki,
egy igehirdetésre, amely tettekre sarkallt,
gondolj arra, ahogy összenevettél a barátokkal,
gondolj családodra,
arra, mikor együtt sírtál valakivel,
egy idegenre, aki szívesen fogadott,
gondolj arra, aki ezt mondja neked: „szeretlek” —
emlékezz arra, mikor valami megérintette a lelkedet,
s adj hálát,
hogy áldó hatalmak oltalmába rejtve élsz.

Emlékezz arra, mikor nagyon elesett voltál,
mikor egyedül érezted magad
egy emberekkel zsúfolt szobában,
mikor nem volt kitől tanácsot kérned,
gondolj arra, mikor csak egy ember is visszautasított,
mikor valaki megszégyenített,
vagy kínos helyzetbe kerültél,
gondolj arra, mikor féltékenység vagy aggódás gyötört,
s egész életedet
egyetlen hatalmas csődtömegnek tartottad -
emlékezz arra, mikor nagyon elesett voltál,
aztán gondolj Jézus szenvedő, megbocsátó,
változatlan szeretetére,
s adj hálát,
hogy áldó hatalmak oltalmába rejtve élsz.

Fabiny Tamás

És Isten éltesse édesapámat meg Pétert!

Cukrászda

Az ember azt hinné (vagy ne általánosítsak? Azt hittem), egy cukrászdában lehet teát kapni, de nem. Meg koffeinmentes kávét se (az elfogyott). Sebaj, azért támogassuk csak a hazai ipart, ismét a Panni bolt helyén nyílott Erzsébet cukrászdában ücsörögtünk-vihorásztunk (csak úgy visszafogottan, amúgy 26 évesek módjára) Szilvi barátnémmal.
És végre nekiláttam a dolgozatnak is, és kb. egy levegővel írtam másfél oldalt. Már csak 3x ennyi...
(Miközben természetesen eddig tudtam, hogy mit akarok.)

Vendégségben jártam

Boriskánál és Balázsnál, és jó volt nagyon. Nagyjából belakták a ház hasznavehető részeit, mellette munka, mellette újabb egyetem... Vacsoráztunk, finom narancsteát ittunk (igazi tél-hangulata volt a kinti novembereleji idővel), pezsgőztünk kristálypohárból. És Balázs faragott gombot a telefonomra radírból.

Összegyűjtött papírjaim

A hétvége iszonyú stresszben telt, aztán (ki gondolta volna) jól elbaltáztam a vizsgát. De: nem vész el mindaz, amit eddig csináltam. Ha leteszek egy KRESZ-vizsgát (az elévüléstől számíott fél éven belül), akkor onnan folytathatom, ahol abbahagytam.
Rám vall, hogy nem kérdeztem rá erre hamarabb (igaz, a leírást egészen egyértelműnek találtam volt, miért is kérdeztem volna. De ha mégis megtettem volna), kb. 60-70% idegrángást spórolhattam volna meg magamnak.
Hogy valami hasznosat is csináljak, elmentünk Áronnal vért adni, ami nem volt kevésbé eseménytelen, mint az első alkalom. :-)

Utána Paffyval beszélgettem még egy jót, azt hiszem, órákig tudtuk volna még folytatni, ha — de hát nem volt idő.
Paffy az egyik ember, akiért nagyon hálás vagyok Szegedből.
Persze vannak még sokan.
Például Anikó, a tipikus „jévé” (jövőre veled) barátnő, akit decemberben láttam utoljára, s most mégse okozott nehézséget fölvenni a fonalat.
S aztán Cili kitolta velem az utolsó dobozt az állomásra, és rém sajnálom, hogy vele végül nem tudtunk mélyre ásni (pláne hogy ott is laktam a hétvégén, s még így se jutott idő :-( ). Viszont Julival együtt olyan búcsúintegetést csaptak nekem a vonatnál, hogy csak úgy repesett a kicsi szívem.

A Nyugatiban kicsit macerásabb volt elbánni a dobozzal, de két körrel végül ezt is megoldottuk a mamámmal. Hogy mikor fogom elpakolni (vö. a bejegyzés címe), azt nagyon nem tudom még...
Ma eddig még csak hanganyagokat töltögettem le és konvertáltam halomra. Ja nem, mostam is.

Nyitott szemmel

Általában elolvasom a táblákat a házak falán. Nem maradnak meg tíz lépésig se, de mégis. Ma például a következőt találtam egy impozáns belvárosi épületen: „Ebben a házban volt a Kereskedelmi és Iparkamara jelentőségéhez méltó otthona” 1949-ig (kiemelés tőlem, persze). Tetszett.
Más: lett lakcímem Angliában (adandó alkalommal fölteszem majd a wiwre, hogy sok-sok képeslapot meg levelet tudjatok küldeni nekem :-)), valamint lakótársaim is. A fiút (?) finnek vagy valami baltinak tippeljük, az egyik lánykát szlávnak, a másik várhatóan angolszász. És most valószínűleg ők is ugyanígy tűnődnek — rajtam is. :-)
És láttam egy könyvet is a Sík Sándor kirakatában. Előbb a szerző tűnt föl (valamennyire ismerem Tesszát AzUtcaEmberéből), aztán az alcíme is. Hümm-hümm.
Jó nap volt eddig, de a dolgozatnak még csak a témája van meg...

Csönd a könyvtárban

Jó, a kabinetnek úgy a negyede tele van, de az olvasóteremben alig lézeng néhány ember. Vicces. ((Azonban, igen, most lépett be előttem Balázs Mihály t. úr, úgyhogy a csöndnek hamarost vége... :-) ))
Cilinél aludtam, előtte meg emberek, sokan. És most meg kell írni azt bizonyos utolsó dolgozat'. Bahh. Márpedig ha Medvének igaza van, akkor nem szabad gyűlölni az állatot, mert akkor mégúgyse megy...
Ja, megpróbáltam ülni egyet tegnap este, egyet meg ma reggel. Korábban kellett volna elkezdenem, akkor valószínűleg már lenne jogosítványom. Sóhaj.

Kell egy kis áramszünet...

Nekem annyira nem hiányzott. Tegnap este sem Sárit, sem a telefont nem tettem föl tölteni, mondván, majd ma reggel. Aztán a riasztó ütemes pityorgására ébredtem, mert az persze szabotázsként értékelte az áramszünet.
Mindehhez pedig hideg, álmos, szürke reggel, szitáló esővel. Ilyen lesz Anglia?! (
— kérdem idehaza. Hahaha.)
Viszont olvastam egy kicsit a jó másfél éve abbamaradt Moszkva–Petuski-ból, és egy cseppet rakosgattam is a szobámban. Lassan már be lehet lépni, a könyvek halmai kevesebb padlót foglalnak el, mint a dobozok.

Jaj, és volt egy remek tegnapom is. Két találkozás, két beszélgetés, amelyekben egészen jelen voltam az általános mostanihoz képest (meg nem hozzájuk képest is).
Előbb Zsófi, a belvárosi Nagyi palacsintázójában, fotókkal (esküvő, unokahúgaim, Balkán, Grúzia(!)), utóbb mászkálással-vásárolgatással (könyvek — végre megvan az Ajtórésnyi zsoltár!, némi ösztönzés bibliaolvasásra, nászajándék (Judit nem lát, nem hall, nem olvas :-)), a témák a szokásos horizonton, nagy kaland lehet a feleségnek tanulás.
Aztán Péter, aki még nem tudta, hogy búcsúzni is mentem kicsit (a tapasztalat szerint a találkozásaink nyáron-ősszel sűrűbbek, bár idén a tavasszal is be-beficcent egy s más — alapjáraton tulajdonképpen simán lehet, hogy három hónapig amúgy se láttuk volna egymást), mindenesetre jó sokat mesélt Mexikóról, képeskönyvvel, meg kicsit személyesebb dolgokról is, brand new kedves például, jó lenne játszani majd együtt, négyesben :-) vagy még többen.
És eljövetben még a kezembe adott egy verset, ami nemhogy nagyon jónak tűnik , de szinte profinak. Kár, hogy nemigen volna etikus itt közzétennem, szerzője például nincs (feltüntetve), viszont ő ismeri, mert azt mondta, az illető örülne, ha kapna róla véleményt. A másik aggályom az, hogy gondolom, egyetlen folyóirat se szeret neten már keringő dolgokat nyomtatásban publikálni, márpedig ez erősen megérdemelné.

Címszavakban

Meglehetősen hosszú nap volt, lássuk tehát röviden.
Judittal reggeliztünk, a szó leginkább a jövő évem és az (ő) esküvő(jü)k körül forgott. Egyre közelebb érzem magamhoz Juditot, és akkor most nem jutok el a nagy napra. :-(
A MÁV-START több soron megbosszulta a múltkori kijelentésem (mely szerint ebben a szezonban többet nem ülök vonatra), vagy azt, hogy nem tartottam: másik IC-re kaptam a helyjegyem, és késett is egy félórácskát. A vonaton korrektúráztam, haladtam rendesen.
Szegeden ebéd a Lelkesen, sokan voltunk, jó emberek, de már kívül állok, hiába kapaszkodom. El kell engedni, nincs mese.
Áronnal jó, jó, jó. Mesélt egy bájos történetet, valaki megkérdezte a SzentImrében, igaz-e a hír, hogy XY-nal jár együtt, mondta, hogy nem, és bár nem tervezte, végül hozzátette, nem, velem. „Na az se semmi!” — jött a válasz csípőből (az indoklás többet váratott magára)...
Az autós oktatóm az órám előtt másfél órával tudta meg, hogy az édesanyja halálos beteg. Imádkozzatok értük.
Végre beadtam az erkölcsi bizonyítványt lefordítani, éljenéljen.
Frappé műanyag pohárból, útközben. Áronnal jó, jó, jó.
Vonat, korrektúra, nem késtünk. És láttam az új, ferihegyi állomást ((a MÁV oldalai a „Ferihegy” keresőszóra nem jeleznek találatot, no comment)), a szerencsétlen tömegközlekedő (ez is milyen eufemisztikus, újabban „közösségi közlekedés” a terminus...) külföldinek végre van esélye kikerülni a kőbányai realitást. Ferihegy megálló csillog-villog, még lift is van a felüljáróhoz.
Hév-pótló, rühellem. Három kiskamasz srácot hallgattam-figyeltem közben, vajon mit kezdett volna velük B.-P.?
Itthon a rádióban meghallgattam egy beszélgetést Gabival, aki alkoholista, és hét éve nem iszik. Ahogy ő mondta, „józan alkoholista”. Minden idegszálam borsózott ((nem érdekel, hogy képzavar)) az egésztől. Egyszerűen rémes volt hallgatni. (Többgyerekes családanya stb.) Nem mentegetőzött, és nem is vádolt, de kemény volt. Jó gyakorlás a non-judgemental (?) attitude-höz... Őt (is) az anonim alkoholisták közössége mentette meg. Nézegetem a honlapjukat — Szegeden is van három csoportjuk, ez érdekes lehet a Homeless Team felől is. Szerez esetleg valaki egy köteg szórólapot, amit aztán zsebrevághattok keddenként?

Pressser és Varrós Dani csodákra képes

Ezt hallgattam végig kétszer is, közben hajtogattam a ruhákat, vasaltam és varrogattam is egy picit. És hát tök jó kedvem lett tőle.

Egyedül

Hosszú-hosszú ideje először maradtam órákra egyedül itthon: Gábor még tegnap elindult autóval, Timi a gyerekekkel ma, és délelőtt Anyánk is elment a Gerecsébe tanári hepeningre, Papa pedig húzza az igát (éppen az ÁNTSZ-szel próbál zöldágra vergődni). Hihetetlen jólesik a magamra maradás, mosok-teregetek, mosogattam, talán még vasalni is fogok. És csiszolgatom B.-P. horizontját.

Csak embert ne lássak

Iszonyú deszocializációs folyamaton mentem-megyek keresztül az utóbbi két-három hétben. Borzalmasan fárasztanak az emberek, semmi ingerem egyszerre egynél többel találkozni. Eggyel-eggyel is inkább csak mert mégis csak el kell köszönni...
És közben folyamatosan frusztrál a vezetés, meg a többi félbemaradt a dolgom: korrektúra, házidolgozat... Morr. ((c) Márti)

Nagy csapást mértem az imperialistákra,

jelesül integráltam a Juli gépéről leszedett 4 cd-nyi anyagomat az itthoni könyvtárrendszerbe. Jó, a négyből három javarészt zene volt, de azokat is csoportosítottam kicsit. És közben töröltem is itt-ott az egészen fölösleges dolgokat.
Mikor fogom ugyanezt a fönt várakozó két (három?) nagyobb és további néhány kisebb dobozommal is megtenni...?
Közben kicsit frissítettem a wiwes adatlapomon is, de komolyabban majd csak kintről fogok tudni.

Rég írtam

s tegnapig igazából eszembe se jutott. Furcsák ezek a napok, lenne egy csomó dolgom, s nem csinálok semmit.
De azért egyet s mást megtanultam közben.
Megtanultam, hogy azért alapfokon képes vagyok tájékozódni egy bajányi városban.
Megtanultam, hogy a fényképészet sokkal bonyodalmasabb szakma, mint eddig képzeltem.
Megtanultam, hogy ha rosszul alszom, akkor elviselhetetlen vagyok reggel, és bántok mindenkit, akit nem lenne szabad.
Megtanultam, hogy a parkoláshoz (szegély mellé, két autó közé) elsősorban türelem kell.
Megtanultam, hogy a kicsi babákat két tenyér is le tudja nyűgözni, csak lazán és kreatívan kell velük bánni.
Megtanultam, hogy a párválasztást egy csomó gyermekkori sérelmünk (begyógyításának a vágya) irányítja, amelyeket jó időben megismerni. (Bővebben l. itt.)
Meg biztos még egy csomó mindent, de most más nem jut eszembe.

Ezt kerestem

Like the rest of northwest England, Manchester has a generous yearly dose of clouds and drizzle. Relative to most of the country, winters and summers are both quite mild, with temperatures in winter ranging from 1-6°C (33-43°F) and summers of 12-19°C (53-66°F). The weather in any season is rarely severe and in summer can be particularly pleasant.

Summary of average yearly weather data for Manchester

	Low temp (°C)	High temp (°C)		Rainfall (mm)	Humidity (am)	Humidity (pm)
Jan	1	6		71	87	79
Feb	1	6		58	86	74
Mar	2	8		58	86	67
Apr	4	11		50	85	60
May	7	15		63	82	57
Jun	10	17		71	84	61
Jul	12	19		86	86	60
Aug	12	19		93	88	61
Sep	10	16		81	89	65
Oct	7	13		93	89	72
Nov	4	8		83	87	77
Dec	2	7		86	87	80

Mértékegység-para

Tegnap a rádióban az SI rendszer kialakulásáról volt szó, és erről eszembe jutott, hogy Angliában nem csak az ellentétes irányú közlekedéssel fog meggyűlni a bajom, hanem a hüvelykekkel, lábakkal (36 in = 3 ft = 1 yd = 0,9144 m...); a fonttal (súly), a Fahrenheittal stb. stb. is. Tiszta szerencse, hogy a fontot és a pennyt decimálták (?) már, mert ha még azokkal meg shillinggel is küzdhetnék...
De talán nem lesz olyan vészes, mert már egy ideje (Anyánk szerint úgy húsz éve...) mindkét rendszert használják párhuzamosan, szóval van esélyem megtalálni az ismerős egységeket is.
És találtam remek ötnapos időjárás-előrejelzést is a BBC-n (Celsiusban :-)).

Mindkettő bömböl

Hujuj, ilyenkor egy percig mindig újra mérlegelem a nagycsaládos álmaim...
Különben Vácott jártunk ma, Beöthy Tamás SJ-t hallgattam, éppolyan, mint az öreg sj-k mind: kedves, vidám és bölcs. Éljen az erőszakmentes, éltető, szabad és felszabadító kommunikáció!
És volt persze egy halom ismerős, és egy részükkel már alig köt össze valami, de mégis jó volt látni őket is.
Akartam vért adni, de nem hagytak a rubeola miatt. :-(

Ezen túl már csak annyit akartam idevésni, hogy tegnap éjjel befejeztem a Zabhegyezőt, és aludni nemigen tudván Molnár Ferenccel folytattam, jelesül az Egy gazdátlan csónak történetével, ami végsősoron kedves, csak én még nem vagyok elég messze a 15 éves kori (nem sokkal kevésbé szentimentális) énemtől ahhoz, hogy ilyen iróniával tudjam szemlélni.

Kicsit nyugisabb

Igazából ez csak a házra vonatkozik: most éppen csak a három generáció öt nője van itthon, Áron ugye hazautazott pénteken, Gábor Vácott cserkel, Papa meg a birtokomat (!) teszi rendbe Zalaszentgrót táján.

Jól elkalandoztam

Kicsit olvasgattam Manchesterről (egyúttal korrektúráztam is a cikket hellyel-közzel :-)), aztán megnéztem a közlekedést, helyben és repülővel is. Van már jegyem 7-ére, jó drága volt, Kassáról és Pozsonyból viszont (jó előre) egész elfogadható árúak vannak. Ezt az oldalt mindenesetre megjegyezzük.

Sudoku

Muszáj, hogy kicsit okosodtam legyek az év eleje óta, mert rendre gond nélkül vagy kevés figyelmetlenséggel megoldom az akkor félbehagyott sudokukat. Na jó, elismerem, ez még mindig csak a 2. nehézségi szint a négyből...

Charta a szabad vasárnapért

Adjuk vissza a vasárnapot az embereknek!

A pihenésre fordított idő hossza világszerte a társadalmi és gazdasági jólét alapvető mércéje. Európában a vasárnap, mint általános heti pihenőnap hosszú évszázadok alatt beépült az emberek életritmusába. A vasárnapi pihenőnap az európai társadalmaknak olyan történelmi, szociális vívmánya, amely komoly értéket képvisel. A vasárnapokat az emberek hagyományosan pihenéssel, kikapcsolódással, családjuk, barátaik társaságában töltik. A szabad vasárnap a társadalmi kapcsolatok ápolását teszi lehetővé.

Aggodalommal tölt el bennünket, hogy ma Európában egyetlenegy országban sem dolgoznak annyian vasárnaponként, mint hazánkban:
· A vasárnapi munka tönkreteszi a családi és társas életet, ellehetetleníti a kikapcsolódást, a feltöltődést. A vasárnap is munkát végzőknél mérhetően lényegesen rosszabbak az egészségügyi statisztikák.
· A vasárnapi munkaszünetnek komoly környezetvédelmi vonatkozása is van. Vasárnaponként a városokból kitisztulhat a szmog, országszerte jelentősen csökkenhet a zajterhelés. A környezetünknek is szüksége van hetente egy napra, hogy regenerálódhasson.
· A vasárnapi munka alkotmányos jogokat is érint. Érinti a pihenéshez, a szabadidőhöz és a rendszeres fizetett szabadsághoz való alkotmányos jogot, érinti a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való alkotmányos jogot, valamint a szabad vallásgyakorlás alkotmányos jogát. Álláspontunk szerint a kellően súlyos társadalmi érdekkel nem igazolható vasárnapi munka kötelező elrendelése sérti a munkavállalóknak a fenti alkotmányos jogait.

Mindezek fényében el kívánjuk érni, hogy a vasárnap ismét valódi általános pihenőnap legyen, és csak azoknak kelljen vasárnap is dolgozniuk, akiknek a munkájára ténylegesen alapvető társadalmi szükséglet mutatkozik. Fel kívánunk lépni annak érdekében, hogy a vasárnapi munkát a társadalmilag feltétlenül szükséges mértékre szorítsuk vissza.

Budapest, 2007. augusztus 17.

Dr. Sáling József
Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete

Palkovics Imre
Munkástanácsok Országos Szövetsége

Harrach Péter
Kereszténydemokrata Néppárt

Hát ezért nem vásárolok vasárnap, ha tehetem, évek óta.

Kaptam

„Az ember megy a maga útján. És amerre jár széles e világon, örömet csihol. Kegyelmet és fényt áraszt az emberek szívébe. S megtanítja őket határokon innen és határokon túl felfedezni azt, hogy testvérek, barátok arca az emberi arc.”

(XXIII. János pápa)

Ez jó mottó az évre. Köszönet a talentumosoknak! :-)

Különben

a napokban elolvastam Az ezredes urat, és neki is láttam a Zabhegyezőnek, de napközben inkább kereszt- és egyéb rejtvények.
Ja, és tegnap az állatkertben voltunk mindahányan, tök jó volt, csak persze még nekünk is kicsit fárasztó, nemhogy a kicsinyeknek. Úgyhogy éjjel már nem másztunk föl a Kő-hegyre hullócsillagokat nézni.

Further Details

Manchester, és két munkahely: egy hajléktalanos és egy börtön. Kezdés szeptember 8-án.
Még 24 nap.

Tegnap pedig

javarészt a vonaton, merthogy megjártam Szegedet oda-vissza, és Peti remek ebédet sikerített, és még a saroxobába is bejutottam pár percre, szóval tegnap elolvastam a Nyugaton a helyzet változatlan-t (by Remarque), amit még Vásárhelyen emlegett Dani; és most úgy érzem mgam, mint a télen A 22-es csapdája után: hogy egy ideig most megint nem szeretnék háborús regényt venni a kezembe.
És ez azt is jelenti, hogy a könyv profi.
(Kapcsolódó: kritika a Nyugatban.)

Áttűnés

„A belváros tele volt hipszterekkel: kókadó szalmakalapban, meztelen felsőtestükön hosszú hajtókájú zakóban rótták a főútvonalakat, volt, amelyik feszületeket és marihuánát árult a mellékutcákban, mások az omladozó kápolnába telepedtek, épp egy mutatványosbódé tőszomszédságában. Egyik-másik sikátorban nem volt se kövezet, se csatorna, csak kis ajtók, melyeken át a falba vájt, szekrénynél is alig nagyobb ivókba juthatott az ember. Ha valaki inni akart valamit, át kellett ugrania egy árkot, és az árok fenekén ott volt az aztékok ősi tava. Az ivóból csak a falhoz lapulva lehetett visszajutni az utcára. Benn szerecsendióval és rummal szolgálták föl a kávét. Mambó harsogott mindenfelől. A sötét, keskeny utcákon szinte sorfalat álltak a kurvák, s ahogy ránk néztek, szomorú szemük megvillant a sötétben. Mámorosan, mintegy álomban róttuk az utcákat. Egy fura csempékkel kirakott mexikói kafeteriában pompás marhasültet ettünk: a hatalmas marimbát egész zenészcsalád állta körül — apraja, nagyja a hangszer művésze —, de voltak itt haknizó énekes-gitárosok és kivénhedt sarki trombitások is. Pálinkamérések mellett haladtunk el, a savanykás szagról rögtön tudni lehetett, hogy benn agavepálinkát mérnek. Egy vizespohárnyi pálinka két centbe került. Az élet itt egy pillanatra se állt meg. Zsibongtak az utcák egész éjszaka. Az úttesten koldusok aludtak, takarójuk a palánkról letépett plakát. Itt-ott egész kolduscsaládok üldögéltek a járdán: furulyázgattak, és vidáman nevetgéltek a sötétben. Cipő nem volt a lábukon, életük gertyája csak pislákolt: egész Mexikó mégis egyetlen nagy bohémtanyához hasonlított. Az utcasarkon öregasszonyok árulták a tortillába csavart marhafejrészeket, újságpapír tölcsérbe töltött, forró mártással. Ez volt hát aza szertelen, gátlásokat nem ismerő, gyermekien együgyű város, mely — mint tudtuk — az út végén várt ránk.”

Jack Kerouac: Úton
Déry György fordítása

A leírás Mexikóvárosról készült a '40-es években — mégis, talán más is megremegett volna, ha a Nyugati aluljáróban olvassa...

Önismereti lecke a könyvesboltban

Amikor mintegy húsz perce olvasgattam néhány szexes- és kismamakönyvet a Westendben (ajándékvásárlás apropóján néztem be), akkor gyanút fogtam, hogy valami netán nincs egészen rendben.
Aztán rájöttem, hogy dehogyisnincs. Egyszerűen működik minden. Jól; ahogy kell nekik.
Volt még egy halom bosszantó élményem is a városban, lúzerségek stb., de azokkal most nem vagyok hajlandó foglalkozni. Dél táján viszont Boriskával takarítgattam kicsit a jövendő házukban, és jó volt, bár nagy meló lesz a felújítás, de így is volt látszatja és értelme a ténykedésünknek. Fizikai is, meg az is, hogy rég voltunk már ennyit egy légtérben.
És Sári remek ebédet rittyentett, és Balázs is ott volt, és egyáltalán, lenne honnan indulni, ha esetleg úgy alakulna, hogy Pomázra jövün/ök vissza majd egyszer.

Litera-túra

Ezúttal különböző irodalmi oldalak között kalandoztam el, egy hírt meg is kell osztanom Veletek.
Magában nem komoly, egy német gyerekkönyvet angolra fordítottak, ámde az amerikaiak kicenzúráztak belőle két képet, úgyhogy a szerzőnő nem is hagyta kiadni.
Azonban ha a két rajzot, amelytől a hatóságok a serdületlen ifjúságot óhajtották megóvni, ideteszem...

Nyugis-magányos

Nem nagy meglepetésemre tegnap délben azért kómába zuhantam, és bár aludtam vagy három órát, még utána is csak kóvályogtam egy darabig a házban.
Sok aztán azóta se történt. Sütöttem kenyeret, kemény lett, bár alátettem egy tepsi vizet. :-( (És sótlan is, pedig tettem bele sót. Csak nem tudok eleget, úgy tűnik.) Megírtam a „home-made” fordítást az erkölcsi bizonyítványomról, és átvittem a céghez elfaxolni, persze elromlott a fax, de épp ma délután készültek beüzemelni az újat, hát ott hagytam a papírokat. Megérkeztek a rendelt ruháim, ki vagyok stafírozva az őszre. :-) Két szoknya (egy kord és egy farmer), egy barna blúz (olyasmi, mint a luxemburgi, csak jóval egyszerűbb) és egy csíkos pulóver. Ebédre puliszkát főztem, nem lett az igazi. Visszavittem az Anti Franciék által kitermelt sörösüvegeket, voltam a zöldségesnél, kimostam három hátizsákot és a sárga dzsekimet, valamint megfejtettem minden mostanában beküldendő keresztrejtvényt, és a sürgősebbeket postára is adtam.
Igen jól érzem magam itthon a nagy egyedüllétben. :-)

Hazaértem

Az út jól telt. Azon túl, hogy a főtéren azt hittem, hogy nincs nálam a tárcám, és ezzel némileg megborzoltam a sofőr és Péter idegeit; valamint alaposan eláztattam az Úton fedelét és kicsit a belsejét is; a kisbusz príma volt, mindössze hárman utaztunk, úgyhogy hely is volt jócskán, és hajnali hatkor szabályosan kacagott a néni a népligeti BKV-pénztárban.
Kipakoltam, beraktam egy mosást, lezuhanyoztam, és most már álmos sem nagyon vagyok, úgyhogy nekilátok listát írogatni a hétre. A múltkori egészen bevált.
Istennek legyen hála, hogy tudok aludni járműveken (is).

Mesaj nou

(Itt románul beszél a Blogger, amint azt amúgy Péter egyszer már szóvá tette egy kommentben, amit most nem találok.)
Szóval furcsán indult ez a Kolozsvár, sok( o)kból. Ezer dolog változik az emberek körül és -ben, a városban... És hülyeség volt ennyire besűrítenem a programot, persze, még engem is fárasztott, aki ismerem és szeretem a résztvevőket (jó, azért akadtak ismeretlenek az esti sörözés során), s akkor mit szóljon Áron, aki még csak nem is az a kifejezettem társasági lény (és mindenkit most látott először gyakorlatilag)...
Aztán kialakult. A találkozások rendre jól sikerültek, a külső változásokhoz kezdtem-kezdek hozzászokni, szerencsére semmi sem fekete vagy fehér. A belső mozgás, olykor háborgás ezzel együtt csendesült el, és tegnap estére nagyon össze (avagy: vissza-) hangolódtunk Áronnal.
És ma Éva néninél ebédeltünk ötösben, aztán Áron buszra szállt Máramarossziget felé, én pedig a délutánt Péterékkel töltöttem láblógatással, beszélgetéssel, nettel és játékkal (ami a héten beszerződik, azt hiszem :-)).
[Közben olvasom, hogy sitty-sutty bevezették a pótdíjat az első feladott csomagra is a WizzAirnél is. (Hogy, hogy nem, e-mailben erről nem értesítettek... És van képük azt mondani, hogy lám, milyen jó, csak azért kell fizetned, amit igénybe is veszel. Valamint hogy kevesebb csomaggal pontosabban tudnak indulni.) Pedig úgy szeret(t)em őket. :-( ]
Lassan ballagok le az éjféli buszhoz a főtérre.

A pókerasztal

Nem tudom, ha láttatok már (pannonul: láttatok-e már :-)) pókerasztalt. Én már igen, mégpedig házilag épiitettet: első ránézésre leginkább egy nyolcszögletű kacsaúsztatóra hasonliit. De máris látszik rajta, hogy nem az, pl. mert egy tetőtéri szobában áll, valamint zöld posztó van az alján. Körben pedig bőr kartámasztó párna, alatta egy sor pici égővel, hogy lássa a játékos a lapokat.
Valami nagyon komoly, tiszteletet ébresztő van az egészben. Kár, hogy nem tudok pókerezni.
Tábléban :-) (gy. k. backgammon) viszont 2:1-re megvertem ma Áront, és ezt ide kellett vésnem, mert Isten tudja, mikor látunk megint ilyet.
És kocsmáztunk is egy jót Tamással és Danival (Tamáséké az asztal), meg aztán csacsogtam-beszélgettem egy várakozáson felül érdekeset és érdemit Mesivel, akit két-három éve láthattam utoljára, és a végén még egy fél hollywoodi limonádét (Égből pottyant Polly, vagy valami hasonló) is megnéztem vele, a lakótársával meg egy unokatestvér lánykával.
Nyár van, nyár!
(Ja, Marosvásárhelyen vagyok, ez még mintha nem hangzott volna el.)