“I only come to see that which I scribble down. It's a handicap, this scratching it down. Some folks understand their life in the living it—I can only see it, understand it, in the second living of it: the writing of it. Thus, why I keep blogging.”
Ann Voskamp
2006. augusztus 23.
Berci gyógyít
Kinn voltam Újszentivánon, és BÁgi ugyan nem tudott sok okosat mondani (mit is mondhatott volna), de nagyon együttérzően tükrözött, és sütött finom muffint, és közben berciztem is picit, és az is jólesett. ((Ha most — életemben először — rám tör a „gyereket akaroook!” c. hiszti, akkor mexívom. De csak nem. :-) )) Meg nem is volt egyoldalú az egész, szóval én is hallgattam BÁgát, és ez minőségi különbség esetleges egyéb lélekkiöntögetésekhez képest.
És dél körül találkoztam Papp p-vel, akit vagy fél éve nem láttam, és kicsit elbeszélgettünk. Beesett Laci is, teljesen jókor, mert mindenfélét meg tudott mondani Moholról meg Adáról, ami kellett P-nek.
Aztán erről eszembe jut egy kicsit kiábrándító tegnapi találkozás valakivel, akivel kb. harmadszor játszom meg (OK, 7 év alatt), hogy iszonyatosan várom, aztán megjön, és... hát, mindenesetre valahogy másképp üdvözöl, mint ahogy elképzeltem. De mivel már okosodtam kicsit (OK, 7 év alatt), már könnyebben túlléptem rajta, mert már tudom, hogy az emberekben sok van azon túl is, amennyi látszik. (Ugye, milyen okos vagyok? Ez hosszú tanulási folyamat eredménye ám!)
A lényeg az, hogy az illető ma megjelent a Lelkesen — engem meg lekötött más. Szóval 1:1. :-(
De most összességében jó kedvem van, bár vár még egy s más (szokás szerint el nem kapkodott...) munka a hétvégéért. De megcsináljuk Nórival, és jó lesz.
Kiáltom: minden jó! Mindenhogyan jó!
Csak szóljon, aki szembetalálkozik egy nekem való (fél)állással. :-)
2006. augusztus 22.
Csak egy kicsit romlott a helyzet
Szeged, híres város
Próbáltam túltenni magam erősen, talán valamennyire sikerült is, amikor tegnap este Juli ellelkendezte, hogy ő viszont kapott egy majdnem-fél állást -- a változatosság kedvéért egy olyan helyről, ahol alkalmasint én is szóba kerülhettem (volna).
Egy szó mint száz, egy héten belül két számomra viszonyítási pontként tisztelt ember talált könnyűnek.
Ráadásul két olyannal szemben, akit szeretek, és akivel ezért ebben a helyzetben még kevésbé tudok mit kezdeni.
Elemi erővel érzem a fölöslegességem és a semmirevalóságom.
2006. augusztus 21.
4000 km
Irány Szeged. És félek.
Verseket olvastam
Ja, tegnapelőtt este befejeztem a Macska a zongorában-t, és mindvégig remekül szórakoztam rajta. Kíváncsi vagyok, Luca is Pöttyös könyveken fog-e fölnőni. :-)
És közben ott volt még a Kerék alatt Hessétől, ami korántsem szívderítő, de arra, hogy néha kikapcsoljon a balkáni road-movie-nkból, tökéletes volt. És Hesse nagyon tud írni, mielőbb kézbe kéne vennem valamit még tőle.
Különben persze még valamelyik román vonaton rájöttem, hogy a Híd a Drinán-t kellett volna elvinnem... :-( De majd ha egyszer Szerbiát veszem célba. :-)
Béláék el, Timiék holnap jönnek, azaz Gábor csak a hétvégére. Én meg fordulhatok egyet Zöldfásról szombaton, éljen. Szívesen maradnék Zsuzsiék lakodalmán is, de tudom-érzem, hogy ha most nem vagyok ott nagyon, amennyire csak tudok, a Lelkesen, akkor az egész év kicsúszhat. Azt pedig nagyon nem szeretném.
2006. augusztus 19.
Béta
Itthon nagy családi hepening, itt vannak a fél(?)évente látott nagybátyámék, és a szüleim is csak tegnap este estek haza Erdélyből. Ma a Mesterségek Ünnepén voltunk benn a várban, gyönyörűséges dolgok voltak, ott is hagytam egy fél vagyont (mentségemre: javarészt ajándékokra). Végre jólesett a böngészés (vö.).
Temesvárról meg kaptam tegnap egy szépséges nyakláncot. Olyan fajta, amit tudni kell hordani, és nem tudom, nekem hogy fog menni, de erőst kíváncsi vagyok rá. Itt a cég, természetesen az enyémet nem találtam meg képben.
És éljen a kicsi Kincső! (A szülei voltak évfolyam- és bringástársaim gimiben.)
2006. augusztus 18.
Back home
Hanem azért Szarajevó megérdemel még pár szót.
Először a hostelről. Ebbe mentünk, mert ide vitt a taxis, és ezt nem ajánljuk. Részben borzasztó felkapott (folyamatosan nyüzsgött benne két-három újabb jelentkező), de ez még nem lenne baj, viszont nem volt dormitory-juk, csak private accomodation — 10 helyett rögvest 12,5 €-ért. De még ez is hagyján, mert a buszon Miklós megismerkedett egy francia–olasz párral, ők jöttek a másik szobába.
Azám, de mikor fölértünk a hegyre (a kocsi épp lerobbant, szóval „ten minutes walk” — éppen csak fölfelé egy saccra 10-12 fokos emelkedőn a négy órai negyven fokban — jó, ebben volt most némi túlzás), derült ki, hogy az nem ám a másik szoba, hanem egy másik, merthogy volt egy harmadik is, méghozzá lefoglalva 3 embernek.
Na, aztán csak nem balhéztunk rajta, de a miénk lett az átjárós szoba, és csak a latinok kedvességének tudható be, hogy nem nagyon mászkáltak át, csak ha nagyon szükséges volt.
Az éjjel beesett a három további figura is, jó hangosan. Reggel olyan viking-formának tetszett az egyik srác, de csak a köszönésig jutottunk velük. (Ellenben a vécé fedelét sikerült eltörniük.)
Kicsekkolásnál Miklós megkísérelte megszerezni az útleveleink fénymásolatát azzal a szöveggel, hogy sehol Európában nem látott még ilyen eljárást hostelben.
Na, mi lett a válasz?
— You are not in Europe. You are in Bosnia.
Ennyit erről. Viszont a közvetlen szomszédságában van egy másik iroda, az barátságosabbnak tűnt. Csak arra nem tudtunk rájönni, milyen logika alapján nem fogadnak egyedül/többesben érkező férfiakat, csak nőket és párokat.
Szarajvó sajnos tegnap is Dienstleistungswüsste maradt (kb. „szolgáltatási pusztaság”), az egy Morica han-beli pincéren kívül nagyjából mind olyan mufurc volt, mintha legalábbis hatalmas szívességet tenne nekünk azzal, hogy olykor odanéz. Biztos nem szokás a borravaló.
A Bas-Csarsija (itt; mindenféle egyéb is) viszont nagyon bájos, zegzugos utcácskák végestelen végig boltocskákkal. A legnagyobb (?) mecsetben pedig olyan pompázatos vezetést kaptam (egyes egymagam!), hogy ha eddig bármi rosszat gondoltam volna a muszlimokról általában, azt most elfújták volna.
Képeslapok terén ez sem egy nagyhatalom, mi tagadás. De annyira azért nem rossz a helyzet, mint Luxemburgban.
Egy filmfesztes plakátot akartam hozni, de a turinformban nem volt fölösleges, leszedni meg nem volt kedvem. Pedig nagyon tetszik.
És akkor még a pályaudvarról a legfontosabbakat. Míg kerestük, találgattunk, monarchiás lesz-e — hát nem, ez már a Sarajevo Nova. Kint van a világ végén, az egyes villamosra érdemes fölpattanni, vagy végig a Tito (!) utcán, el a hegesztett szoborcsuda mellett, és még tovább kifele, a Holiday Inn után kell kb. fél 2 irányába folytatni, és onnan már látszik.
Kb. mint a szolnoki (bár annak azért nem ér a nyomába).
És ebben a hatalmas épületben nincs indulás–érkezés-tábla. De minek is lenne. Naponta 12 induló és ugyanennyi érkező vonat forgalma zajlik. Ebből 3 nemzetközi, azaz Horvátországba és/vagy Budapestre tartó. A szerbeket annyira utálják (gondoltuk), hogy Belgrádba se vonat, se busz nincs közvetlen.
Elég elképesztő.
Ami viszont nagyon vicces: a peronhoz vezető lépcsőre ki van téve egy tábla, hogy Sarajevo–Budapest. Lehet, hogy azon a peron' semmi más nem közlekedik?
A vonaton egy (boszniai) horvát lánnyal beszélgettünk, aki Zágrábban tanul gyógyszerészetet. Talán meg tudok beszélni majd egy találkozót vele a taizéi találkozón a télen. :-)
(Most viszont már nagyon unom a pötyögét, úgyhogy inkább nekilátok a felszerelés karbantartásának. A hálózsákot már kiszellőztettem, a szennyest kiborogattam, de csak egy adagot mostam, a többivel megvárom Erdélyből érkező szüleim. Viszont süttem kenyeret, és profi lett.)
2006. augusztus 16.
Hihetetlen, de igaz: eljutottunk Szarajevoig
Utana a fouton alltunk ket rendor tarsasagaban, hadd ne mondjam, hogy nem allt meg senki.
Azaz csak a szarajevoi busz.
Viszont itt kell megjegyeznem, hogy ezen az uton rosszulletre hajlamosak csak daedalonnal probalkozzanak, mert a busz is igen rozoga volt, de amennyit kanyargott a kb. szekelyfoldi minosegu ut, azon terepjaron kivul barmi egyeb is halal lett volna.
Es mindezt du. 5-ig (11-tol).
Szoval delutanra pont olyan szetesett lettem, mint masfel hata minden nap...
Szarajevo szep, vagy inkabb talan hangulatos: hatalmas elet van, kulonosen a percek mulva kezdodo bosnyak–francia meccs miatt, elkepzelhetitek. A belvaros zsufolt es keleties, bar a varakozasiamhoz kepest keves a kendos no. Es persze sokfele latszik a haboru nyoma, az epuletek elegge hellyel-kozzel vannak restauralva.
Ettunk valami csevap-feleket, a kiszolgalas minosithetetlen volt (a pincernek ropteben kellett eldaralnunk a rendelest, el is maradt belole a salata; a pincerno pedig harmadszori keresunkre sem fordult felenk...) — bizzunk benne, hogy a nyelvismeret hianya tette.
A hostel kapcsan majd holnap. Es a vasutallomasrol is, feltetlenul.
2006. augusztus 15.
Razglednica a napos Tara-volgybol
Szoval egyetlen rossz szavam nem lehet: tegnap reggelre kitisztult az ido, es az el-elvonulo felhokon kivul ragyogo ido van.
Szuksegunk is volt ra. Tegnap elobb kisetaltunk a Fekete-tohoz (a kepes sokkal nagyobbnak latszik, mint amilyen, de small is beautiful, as we know), aztan fel a pasztor kunyhojahoz (ja, kozben 1 eurot elkertek beleponek a nemzeti parkba), majd tovabb a jegbarlanghoz. Azaz kb. 2200 m-ig, csak ugy, kulonosebb keszulet nelkul. Fel 11-es indulassal este nyolcra visszaertunk. A taj nagyjabol a Fogarasra emlekeztetett (nyilvan azert, mert 2000 m korul ott voltam eleddig eloszor es utoljara :-)), de valamivel maszhatobbnak tunt az egesz (OK, nem volt rajtunk nagy zsak se). Szoval csak ajanlani tudom mindenkinek. A legfiatalabb, akivel talalkoztunk, 10-12 eves lehetett. :-)
Este meg elmentunk valami nagyon prima etterembe (ott kezdodott, hogy angol etlap es kivaloan beszelo pincerek), es ki-ki vermerseklete szerint ott hagyott egy-ket ejszaka szallasnyi lovet... Asszem, miota uton vagyunk, nem jartunk ilyen etteremben, azaz talan a gruz volt Varnaban ilyen vagy meg ilyenebb. Bar az ara biztos nem. De igazabol minden relativ, a magam 7 euros fogyasztasa otthon vszl. ennel gyorsabban is lemenne. A helyet, jaj, nem tudom, hogy hivjak, de szemben van a night clubbal (!), a varos hegyek felol nezve tavolabbi vegen. Es J-vel kezdodik a neve.
Miutan 11-ig elvacsorazgattunk (ismet hatosban, mivel a magyarok reggel hatkor elmentek turazni, megmasztak a Bobotv Kuk-ot (25xx m), es kesobb ertek haza, mint mi, igy inkabb az agyat valasztottak), abban maradtunk, hogy ma de. 11-kor talalkozunk, hogy valahogy szeret ejtsuk a Tara kanyonjanak. Amirol azota kiderult, hogy korantsem a vilag 2. legnagyobbja, ahogy nem is a Grand Canyon a legnagyobb de a maga 1000 m-es melysegevel Europaban azert minden valoszinuseg szerint viszi a palmat.
Ma aztan del is lett, mire vegre keritettunk ket taxit, de csak folvittek hat-het km-en, onnan meg kb. meg egy, es mar ott is voltunk a kilatohelyen (ertsd egy eppen olyan sziklan, mint a tobbi, csak valami fenseges kilatassal korbe :-)). Itt van egy kep, de mi joval magasabbrol lattunk.
Ugyan alig-alig fert a fejembe, hogy alattam 3 egymasra pakolt Eiffel-torony ferne el a viztol szamitva...
Kigyonyorkodtuk-fenykepeztuk magunkat, aztan Adelek lefele (!) (van autout amugy, alig egy ora alatt lekanyargozik allitolag barmilyen gepjarmu), mi Miklossal a varosba vissza gyalog, a latinok meg megvartak a visszarendelt taxit, es azzal jottek le.
Itt Zabljakban aztan bucsut vettunk a katalanoktol, ha szerencsejuk van, ma mar Trebinjeben alszanak. Persze hivatalos buszmenetrend hijan, amely termeszetesen itt eppugy nem letezik, mint a kornyezo allamokban, semmi sem biztos.
(Megjegyzes: Miutan Miklos megkostolta a Jelen pivot, azt mondta, ha ez izlik, a tobbi meg nem, akkor amogott valami eros emocionalis toltet lehet... Ki erti ezt? :-))
Holnap megprobalunk a park egyik sokadrangu utjan kistoppolni a bosnyak hatarhoz — keep your fingers crossed. Aztan Szarajevo, es talan autoberles egy napra, hogy beleferjen meg Mosztar es Jajce. Mal sehen.
2006. augusztus 13.
Zabljak
Mi azonban elotte meg meg akartuk nezni az Ostrog-monostort, aminek erdekessege, hogy sziklaba vajtak volt annak idejen, es igazan csudas kepet hozott rola az utikonyv.
Evegbol (eppen nem esett) kiszalltunk az elagazasnal a kocsibol (el ne felejtsem, a fickoval nem volt kozos nyelvunk, de azt azert frankon elmeselte, milyen baromi nagy gaz az iszlam terrorizmus a nyugati vilagra nezve... Amikor Srebrenicat kezdte emlegetni meg Karadzsityot, akkor kezdtem rosszul erezni magam), es kialltunk a maradek 8 km-re.
Perceken belul rakezdett az eso, es a kovetkezo 40 percben nem allt meg nekunk senki. Az elet viszont zajlott, emberek alltak ki esernyovel es csomaggal az ut tulso oldalara (minden stoppos gesztus nelkul), es ket auto is varakozott — ma se tudjuk, mire.
Ennyi ido alatt Miklos meg a cucca ronggya azott, engem vedtek a sarga cuccok (kabat + zsakra valo koponyeg), megis en untam el hamarabb (azt hiszem, a sotetet leginkabb). Igy hat idovel atmentunk a kanyar tuloldalara, es meg is allt az elso niksici busz.
Ott azonnal megkerdeztek, hogy Zabljakba tartunk-e, es megmondtak, hogy a kovetkezo busz 3-kor megy Niksicbol. Valamint, ami fontosabb, beszedbe elegyedtunk egy parossal „from Spain” (utobb kiderult, hogy katalanok), akik ugyanoda tartottak.
Niksicben megceloztuk az elso ettermet, ahol az elso asztalnal ulo parrol kiderult, hogy magyarok (!), es ok is a hegyekbe tartanak. Mi tagadas, kispalyasok vagyunk hozzajuk kepest: negy eve Albaniaban kalandoztak ket hetet, tavaly nyaron pedig Koszovoban toltottek part napot... Van meg hova fejlodni.
Az otven koruli pincer kivaloan beszelt angolul.
A buszt keresve pedig egy francia parossal ismerkedtunk meg, es aztan igy is kerestunk-kaptunk szallast nyolcasban 3 szomszedos hazban. Ez igen jo. Ja, meg az egyikben egy ujabb francia couple is megszallt, akik az elmult 4 napot a hegyekben toltottek, es meseltek is kicsit.
Jaj, de megint elore szaladtam, elobb a ketoras buszutrol: kifogyok a szepsegre valo jelzoimbol, de lelegzetelallito tajakon jottunk. Olyan volgyeket lattunk, hogy... hat, szohoz sem jutok. Csak hideg meg kod meg eso ne lett volna... Kb. 15 fok lehet idefenn.
Ja, es az utolso szakaszon, ami egy halamas fennsik, nepek szalltak le s fol szo szerint in the middle of nowhere. Furcsa dolgok tortennek errefele az utak menten.
A szallas popec, 6 euro/fo/ejszaka, 4,5-tol 8-ig ajanlgattak kulonbozo feltetelekkel. Reszunkrol az egy nagy kozos apartman is tokeletes lett volna, de hat a tobbiek nem holmi „just friends”, mint mi.
Es most megyek vacsorazni a bandaval.
2006. augusztus 12.
Cetinje
Ez a varoska a regi fovaros, kiralyi, puspoki meg miegymas szekhely — es ma mindennek sajnos arnyeka is alig. Kicsit szivfajdito.
Elkapott az eso, ugyhogy pizzaztunk egy jot egy kellemes foutcai helyen.
Megnezegettuk a fontosabb epuleteket kivulrol.
Vettunk kaparos sorsjegyet, de nem nyertunk vele.
Lefele stoppoltunk, pillanatok alatt folvett egy biztonsagi or.
Mas mar tenyleg nem jut eszembe a mai naprol.
Elkotortunk Kotorba
Aztan megittunk egy cappuccinot egy benzinkutnal, es utana fol is vettek baj nelkul. Vegul bementunk Tivatba, ott meg folpattantunk egy buszra, ami eloszor visszament oda, ahol masodszor kialltunk (gyakorlatilag a tivati repter kifutopalyajanak a folytatasaban), majd egy kanyar utan elvitt Kotorba.
Ugy fest, rovid tavra, ha nem megalloban szallsz fol, meg a buszon se kell fizetni.
Obol, ovaros (vilagorokseg, nana), templomok, sikatorok: filinges nagyon.
A buszpalyaudvar szinten, csak az egy kesobb letunt kor sokkal kevesbe kellemes filingjevel... Hullara lepusztult az egesz. Ami kulonosen vicces benne: egy napja itt lattunk eloszor cirill betuket. Ugy bizony, a menetrendben. (El ne felejtsem: a varnai vasutallomas! Popecul meg van csinalva, minden ki van irva angolul — kiveve a menetrend. Ott bizony bogaraszhatod a cirill betuket — vagy probalkozhatsz a rettenetesen misz informacios neninel. De mi az esetek egy reszeben inkabb a bahn.de-t valasztottuk helyette.)
Viszont Brasso ota eloszor beszeltunk magyarokkal, ket jo fej pecsi lanykaval (PTE EFK TO). Apropo, ugy tunik, hazank fiait csak a tenger tudja lazba hozni: Neszebarban hallottunk ezelott utoljara magyar szot. (Jo, egy-ket autot lattunk azota is. Persze nem vettek fol.)
Es ma estere itt Budvaban is lettek jocskan.
Budva, tenger, hegyek, meg amit akartok
Szoval ott tartottam, hogy Montenegro gyonyoru.
Budvaban van tobb kemping, sose higgy a borgo"zo:s rendornek (meg elkuldene 6 km-rel arrebb). A mienk 4 EUR/fo/ej (Kamp Anton).
A tenger huvos, es sokkal sosabb a keleti szembeszomszedjanal. Olyan lisztharmatszeru ize maradt utana a boromon.
Ejszakai elet van jocskan. Nappali is, de az nem olyan latvanyos. :-)
Netezo nem sok, azzal is vigyazni kell (l. fent).
Az ovaros kellemes, bar most semmi olyat nem tudnek mondani, ami megkulonboztetne a tobbi effele varoskatol. :-) Mindegyik az olaszokat juttatja eszembe. Azokat pedig szeretem nagyon. :-)
A mai kalandjainkat egy kovetkezo postban.
2006. augusztus 11.
Tulelni Koszovot
Szoval ugy kezdodott, hogy Ohrid–Szkopje, eso, tehat busszal. Jegyet a sofornel kaptunk ido hijan, egysegaras volt, vmi papirt is adott rola, de a helyiek szerint igy is a sajat zsebere ment.
Ez 3 ora.
Szkopjeban meg mindig eso. Nem tesz jot az amugy is nagyon semmilyen varosnak. :-(
Meg a buszpalyaudvaron utanakerdezunk a podgoricai jaratoknak, este tobb is megy, napkozben semmi. Hat jo, akkor nem alszunk meg, hanem lepunk meg az este.
A Nerezi kolostor meg belefer, taxival, persze, hosszu harcok aran (mert horribilis osszegeket kertek volna — menet kozben ugyan kiderult, h nem veletlenul, leven vmi 12 km-re...). A ficko fiatal es „piknikus”, egy Tito-kepet tart a muszerfalon, kezbe is adja: „The best man in the world!” A lapocska idei zsebnaptar...
A templom szepseges, a 80 dinaros beugrot elblicceljuk, odabenn meg vmi szertartas megy, talan keresztelo.
A taxist szerencsere ra tudjuk venni, h megvarjon, mert forgalomnak se hire, se hamva... Az utolso dinarjainkat adjuk neki odalenn.
A belvarosban meg lenne egy randevunk Rodnaval, aki vegul megsem jon. Az sms-eig egy shopping mall-ban boklaszunk, es a sors (:-)) meg keszpenzhez is segit: a Lush-ban veletlenul ketszer huzzak le a lovet a kartyamrol, uh cashback.
Irany a buszpalyaudvar, elerjuk meg a fel 8-ast. Ebbol nagy rohanas lesz, mert persze nem onnan indul, hanem a Holiday Inn-tol, de sebaj, csak-csak megvan. 25 euro Podgoricaig a jegy (fejenkent, nyilvan).
A busz meglehetosen avitt darab, de megnyugtat, hogy nok es gyerekek is vannak rajta.
A hatar 25 km. Csak a ket brit hatizsakos meg a mi utlevelunk erdekes annyira, hogy el is vigye a koszovoi egyenruhat viselo hataror. Gyorsan hozza: UNMIK belyegzo kerult bele.
Innentol kokemenyen figyelek, hogy valami rendkivulit fedezzek fol a videken, de semmi. Forgfalom van jocskan, a hazak meg a telepulesek kivilagitva — semmi izgalmas.
Az elso megallo Podgorica elott van, a vece kriminalis, de hat ez nem egyeni sajatsag.
A varost sajnos elkeruljuk.
A kovetkezokben meg 2x alltunk meg, eloszor kopszovoi egyenruhas rendor, 2.x nem tudom, ki, de o mar csak a magyar utlevelet vitte el.
Aztan visszahozta pecset nelkul. :-(
Montenegro gyonyoru, de most lejar az idom az open-air netezoben, uh megyek.
2006. augusztus 9.
Elerni Ohridot
Mert Ohridra egy bo hete ujra meg ujra ugy gondoltunk, mint A Hely, Ahol Majd (Meg)pihenunk, Mindent Kimosunk, Es Ingyen Lakunk. ((Ize, azok kedveert, akik — hozzam hasonloan... — eleddig nem hallottak volna Ohridrol: Del-Macedonia, az Ohridi-to partjan. Kb. Napoly magassagaban, mellekesen.))
Es most itt vagyunk. Igerem, visszaterek meg Bulgariara is, de most ez az uralkodo elmeny. Majd probalok tematikusan irogatni kisebb blokkokban, hogy az is megtalalja, amit keres, aki praktikus ismeretekre vagyik a regiorol ((Miklos folvetette, hogy linkeljuk be ezt a reszt az utazas.com Balkan-topikjaba)).
Szoval Ohrid... Ohrid egyszeruen meseszep. Az ovarosa vilagorokseg, allitolag valami 250 temploma van (ebbol kb. hattal talalkoztam eddig, hmm — igaz, Miklos mara folfedezte, hogy vszl. a hegy tuloldalan van a tobbseguk), szebbnel szebb kisebb-nagyobb ortodoxok.
Az uj reszben, nehany egigero szalloda kozott all az egyetlen katolikus: na, annak a szallasan lakunk. :)
Es akkor van meg egy hatalmas tava, aminek a szemkozti partja mar Albania. Korbe pedig olyan hegyek, hogy csuda. Plusz a felhok tegnap este: feherbol rozsaszinbe, lilaba, aztan kekbe mentek at.
Mindehhez pedig, igenbiza: nem turistaparadicsom. Azaz hat vannak nyaralok, jocskan, de tulnyomoreszt delszlavok, sot, gyanitom, macedonok. Eleg vadkeletnek van tekintve a kornyek, es eleg messze van a kovetkezo repter ahhoz, hogy a mindenutt jelen levo nyugatiakat tavol tartsa — es feltehetoleg addig ilyen a varos.
A zoldsegesnel azert szeretnenek at-atvagni, de ettol meg „Macedonia is not less safe than (then?) any other European country” (by fr. Sztyepan, akivel vegul csak nem talalkoztunk a ketnapos kesesunk miatt).
2006. augusztus 4.
Barnulok
Ez azt is jelenti, hogy a vadkemping jol sikerult, baromian senkit sem zavartunk a tengerparton -- minket a zene annal inkabb, de na, azt is mexokja az ember, ha muszaj neki. A cuccainkra pedig vigyazott a palyaudvari csomagmegorzo.
Ugyhogy 7 korul egy jo kis tengeri csobbanassal kezdtuk (az a par reggeli ora a nyugdijasoke, ugy fest :)), amit kicsit bearnyekolt, hogy a zuhanyrol keson jottem ra, hogy nem megy. De azota is van bor rajtam, tul lehet elni a nem-zuhanyzast.
Utana palyadvar, furdoruha-elpakolas, cucc vissza (osszesen harmadszor, mar elegge utal minket a neni), es irany Neszebar. Stoppal, vonat nincs arrafele. De jol ment, odafele 2, vissza 3 korrel megusztuk (kb. 100 km), minimalis varakozassal.
Az ovarosba taxival mentunk be -- es elovigyazatlanul (semmi sarga kocsi vagy taxi-tabla), uh a foszer kepes lett volna 20 levaval (10 euro!) megvagni. Vegul Miklosban volt eleg lelekjelenlet, hogy 7-tel kiszalljunk; de a ficko egy darabig meg jott mellettunk, es rendorrel fenyegetozott. Mignem mi egy oldalso lepcson balra (f)el.
Nem tudom, ha mas elmennyel kezdjuk, mast mondok-e rola, de valoszinuleg nem. A varoska szepseges lenne, de olyan bazar-pofaja lett mostanra, hogy lepni alig lehet benne. "Rosszabb, mint Szentendre" -- summazta Miklos, es epp en is erre gondoltam.
Allitolag a vilagorokseg statust is meg akartak vonni tole egyszer emiatt. ((Most jol lelottem a poent, ezt irtam Gaborek kepeslapjara.))
Egy szo mint szaz, egy kebabozas utan eleg gyorsan menekulore fogtuk.
A parti oldalon (most Napos Partnak hivjak -- ja igen, Neszebar felsziget, csak egy utnyi foldsav visz be) valami felelmetes szallodaerdo magasodik. Rossz elkepzelni, hogy tiszta uresen all egesz telen... es hogy ugyanezert helyiek nyaron akarjak megszereni az egesz evre valot. De az is igaz, hogy "objektive", azaz a mi zsebunknek meg igy sem draga, es hogy masutt mindezidaig nem talalkoztunk olyan mentalitassal, mint ez a taxis ma.
Visszafele jol leesett a vernyomasom, nagyjabol beajultam az elso autoban -- nem szo szerint, de ugy elaludtam, mint akit fejbe utottek. Egy fel liter kola teritett magamhoz -- NB, a tej itt ismeretlen fogalom, nem csak kavehoz, hanem altalaban is, csak feldolgozott formajaban letezik; igy a kaveval inkabb nem kiserletezem. Kulonosen miota ma reggel Miklosnak is majd' kiugrott tole a szeme, pedig sajat megitelese szerint nagy kaves, es jol birja az effele megprobaltatasokat.
A kola utani fogmosas vegkepp helyre tett, ugyhogy mar a szenszallito tranzit csomagtere sem zokkentett ki a jokedvembol.
Holnap reggel irany Veliko Ternovo, a regi fovaros, alighanem vonattal. Plovdivot valoszinuleg ki kell hagynunk, hogy estere Szofiaban legyunk, mert vasarnap este mar Ohridban (Macedonia) var minker fr. Sztepan SJ. Meg az is lehet, hogy Szofiat is inkabb Macedoniabol visszafele nezzuk meg alaposabban, vasarnap meg beerjuk a rilai kolostorral -- de mivel a napirend orarol orara valtozik, ezekrol inkabb majd utolag. :)
2006. augusztus 3.
Elszallt
Igy hat most csak az utiranyt irom ujra, esetleg a jarmuveket. Sorry.
Hetfo: Pomaz > Buda > Ferihegy > Recea > Mvh. > Brasso. (Auto > repulo > auto > stop.)
Alvas Miklos ismeroseinel.
Kedd: Brasso. Gyalog, libegovel. :-)
Alvas ugyanott.
Szerda: Brasso > Bukarest > Konstanca > Mangalia-Mangalica > hatar Vama Veche utan > Sabla > Balcsik. (Taxi > vonat > taxi > stoppolt kisbusz > menetrendszerinti kisbusz (maxitaxi).)
Alvas egy lepusztult hotelben a varos folott.
Csutortok: Balcsik > Varna. Elobb az albenai busz allt meg nekunk, aztan egy szemelyauto hozott (neki fizetni se kellett).
Es most Varna. Ami nagyon jo hely, egy lapon nem lehet emlegetni a vonatbol latott roman oldali tengerparti varosokkal.
Meg a nepet sem. Nyugodtabbak, csendesebbek, es sokkal jobban oltozottek. De mar a sablaiak is azok voltak, nem csak itt a nagyvarosban.
Es egy csomo skandinav turista van, meg sved es norveg konzulatus.
Sokat meg nem csinaltunk: bolyongtunk egy sort turinformot keresve, aztan kiderult, hogy a vasutallomason van. Kiirtak nekunk ket hostelt, a zsakjainkat bevagtuk a csomagmegorzobe, megebedeltunk (bosegesen, ezuttal donerbol meg palacsintabol), megneztuk az egyik hostelt, de sokallottuk a 10 eurot; es most itt ulunk egy irdatlan nagy netezo hodalyban, ahol csak a vece volt katasztrofalis. De "in Bradoman we trust", ahogy nemreg egy ismeretlen bloggernel olvastam. :-)
A linkeles eleg remenytelen, nincs talca a kepernyon, az Alt-Tab-ot meg meg nem tanultam ki elegge.
Holnap alighanem jovok ujra.
2006. július 30.
Visszaszámlálás indul
Szerencsére korlátoz a húszkilós limit is (repülő), bár azért azt valószínűleg amúgy se nagyon lépném át. Azért emlékszem még a Fogaras első kilométereire...
Amúgy meg még meg kell fordulnom egyszer Pesten is ma, mert tegnap végül nem jutottam ki az OKET-re (ellenben meglátogattam régen látott keresztanyám), így nem kaptam meg Gyöngyitől a Szegedről elhozott pléhbögrémet.
És közben odalenn is az utolsó órák Peti konferenciájáig...
2006. július 28.
Helyesbítés
Közúton 5 és fél óra (447 km).
A lúzerségem története c. folytatásos teleregényünk legfrissebb epizódját olvasták.
Tegnap
Jelesül azt, hogy milyen jó is egy Virgin Mojito fölött ücsörögni a Millenárison egy ritkán látott emberrel, akivel négy évig a fél (vagy tán kétharmad) életünk közös volt. Mert bár ennek az időnek 7 éve vége, és bár akkoriban igazán nem a belső kör voltunk egymásnak, azóta pedig fél(?)évek telnek el úgy, hogy jó, ha épp összefutunk valahol — Judittal teljes bizonyossággal érzem a Közös Alapot. Aminek néha a hiánya is frissítő (vö. Mókusőrs), de a megléte hatalmas megerősítés.
Furcsa, (a)hogy a régi arcok is cserélődnek az ember körül. Aki akkor fix pont volt, barátok barátja, az alkalmasint most egy futó „hogy vagy?” több-kevesebb valós érdeklődéssel. Mások mardtak „a helyükön”, megint másokkal pedig jóval több kapcsoltom van most, mint valaha is a gimiben.
És kifelé még Szandival is szembetalálkoztunk, akit egészen biztosan nem láttam az utóbbi öt-hat évben.
Egy más életforma
Amúgy egyre inkább benne vagyok a tervezgetésben, tegnap az utolsó (?) beszerzéseket intéztem, most meg a térképet bújom (jobb híján a Világatlaszt — mondjuk egész naprakész, igazából Montenegrón és Koszovón kívül minden helyes benne).
Miklóssal azért jó volna egyezkedni még egy sort, valami elvárástisztázást, ilyesmit... De hát ha addig nem, majd a repülőn. :-)
2006. július 26.
OKMI, vol. 2.
Délutánra már megokosodom, letelefonálok. Megvan, mehetek érte, csak húzzak majd számot.
Személyi, séta, számhúzás.
224, 2-es vagy 4-es asztal, várakozók száma 0.
Tíz perc, megjelenik a számom.
Odabenn az első meglepetés: 1, 3, 5, 6 számú asztalok vannak.
Aztán a második: adjam a régi útlevelem. Végülis logikus, két érvényes a kettős állampolgárokon és a kémeken kívül keveseknek adatik (kivétel természetesen a Nagy és Ügyes Bátyám).
Nosza, haza. Sebaj, így már bemehetek sorszám nélkül.
Kilukasztják a régit (ezt igazán megtehettem volna magam is, mondok), átveszem az újat, aláírom, hogy átvettem, és kész.
Ezen túl a mai aktivitásom addig terjedt, hogy szabályos időközönként belebújtam az alakuló rövid- és halásznadrágomba, megírtam vagy féltucat e-mailt, valamint csavargattam a rádió gombját. Így találtam rá a Gazdasági Rádióra, ami korántsem olyan unalmas, mint gondoltam volna. Beszélgettek egy márkamenedzserrel, megkérdezték a fogasztóvédőket meg az utazási irodákat arról, hogy miért nem írják ki a teljes árat, meg ilyenek.
Aztán persze csak ráuntam az ismétlődő hírekre, és újabb fél centivel (hmm, ez nem bizonyosan a legszabatosabb meghatározás volt) arrébb megleltem kedves Bartókomat.
És végül, de nem utolsósorban még egy bikini-vonatkozású hír...
Nagy Ráérősség
Ma egy kényelmes zuhany és reggeli után leballagtam a patikáig, és egyúttal megpróbáltam megszerezni az útlevelem, de „Ilyen témában ma több ügyfelet nem tudnak fogadni” a sorszám-automata szerint.
Ebédre olyan Juli-féle cukkinistésztát rittyentettem, hogy ihajja. :-) Bár nem egészen a Juli-féle, mert együtt süttem a paradicsomot a cukkinivel, valamint került bele fokhagyma is, de azért az ötlet.
És már most rosszul vagyok a gondolattól, hogy holnap egész Óbudáig be kell vánszorognom.
2006. július 24.
Hazarepültem
Pesten aztán jót shoppingoltunk Anyánkkal: napszemüveg (!), egy szoknya, két fölső, Montenegró-útikönyv; valamint karnis a fönti fürdőbe végre (azóta föl is tettem), bambuszfüggöny a sufnira, nyakkendő- és övtartó Atyánknak...
Most fél kézzel csetelek, de rövidesen fölmegyek, elhelyezkedem az álom-ágyon hanyatt, és fölhívom Julit a hivatali (és katolikus) számán. Éljen.
2006. július 23.
Mottócsere
Szóval a korábbi szösszenet, ami talán egy évet is kitartott:
...Az ember gyakran sikítani szeret, és egyeseknek rohamaik vannak. Be kell látnunk tehát, nem lehetünk örökké mindenkivel együtt. A mélység visszavág, az ember csókokról ábrándol, de nincs ereje élni mindig, minden hagyomány puszta. Itt kérem érzések vannak. A lényeg független. Kalandra fel!
(A. E. Bizottság)
Kolozsvár, te csodás
Ráadásul kicsit utolért a lelkigyakorlat is, érzékeny voltam, nyűgös... Csináltam sok hülyeséget. Nemtomnemtom.
De most Kolozsvár, ha csak egy délután erejéig is, de Péterék, főtér, talán este valami kocsmázás is. Kezdhetek regenerálódni.
2006. július 16.
Nagyon nem itt kéne már ülnöm
A lelkigyakorlatról nem tudok mesélni, jöjjetek, nézzétek meg.
Maradok a külsődleges dolgoknál. Például hogy a pocakom egy kezdő kismama megirigyelhetné. Nem, ez nem a tahisi (?!) ellátás gyümölcse. De rémes.
Viszont egy álló héten át nem rágtam le a körmöm, pedig már akkor is hosszú volt, mikor elindultam. Az utóbbi két napban már rettenetesen zavart. Ez büszkeséggel tölt el.
A fejemen meg egy boglya van. :-) Mert jó a rövid haj, de egyetlen perc alatt elalszom. Viszont ötbe telik megmosni és másik öt, míg megszárad a napon. Ami meg jó nagyon.
Hát ilyenek. Megyek pakolászni, este Szeged, holnap hajnalban pedig indulok Marosvásárhelyre. És repülővel fogok hazajönni jövő kedden. Ihajja! :-)
2006. július 9.
Ép testben
Most viszont indulok Tahiba egy hét „kussolós lelkigyakorlatra”, hogy a lelkemet is megpihentessem az egész évi (sőt...) pörgés után. Félek a sárkányaimtól, de valahogy majd csak megvívok velük.
Azért drukkoljatok (vagy imádkozzatok, as you like it).
Ó igen, és se telefon, se net, természetesen. Ihajja.
2006. július 6.
A Tócó partján
Amúgy meg jó minden, csak ilyen meleg ne volna. Rövidesen indulunk dodzsemezni meg az állatkertbe. :-)
Ó igen, és telefonon ne keressetek, mert azt Pomázon felejtettem.
2006. július 5.
Talán már rám sem ismerné-é-él...
A reakciók változatosak, a „gratulálok életed legjobb döntéséhez”-től (G. P.) a „szerintem borzasztó...”-ig (N. P.) terjed a skála eddig.
Maga egyébként nincs meggyőződve, hogy az arcához ez jobban menne, mint az éppen megszokott és megszeretett korábbi; arról viszont igen, hogy a váltás már igen-igen megérett.
A többi néma csend.
2006. július 1.
They didn't want (to fly)
Visszafelé negyven fokban, heveny rosszullét közepette álltam ki stoppolni, végül 4 forduló lett belőle, de még mindig szinte busz-időben. Éppen beestem a délutáni program kezdetére.
A mérleg kb. egyensúlyban van.
A szakmai résszel kevésbé tudtam azonosulni, mint tavaly, ennek több oka is van/lehet.
Emberileg összetettebb. Volt, akivel tovább erősödtek a szálak, és volt, akivel szemben bizonytalanabb vagyok, mint voltam. Volt „új”, aki órák alat meggyőzött, hogy itt a helye, és van „régi”, akivel szemben mit sem gyengül az ellenállás. Kaptam megerősítő visszajelzéseket, és kaptam (fél évvel megkésve) fájdalmasat is. És mindemellett az az iszonyatos kognitív disszonancia a pedagógia és az androgógia között...
A csütörtöki UNO és a tegnapi vodkanarancsozás mindenesetre úgy kellett, mint a falat kenyér.
És ma ott volt a sok-sok gyerek, meg BÁgi, és ez megint nagy öröm volt.
Holnap diplomaosztó. Majd igyexem úgy csinálni, hogy kinyitni ne akarja/tudja senki...
Hétfőtől pedig munka ezerrel. Pályázati elszámolás, marosvásárhelyiképzés-megbeszélés stb. Csak ki tudjam pihenni addig magam.
2006. június 29.
Pigs might fly
Szarvas jó, Tamás pont olyan, mint volt tavaly, hogy mi minden zajlott le benne azóta, azt nem látjuk. A csapat is jó, bár van még mit dolgoznom magamban a helyzetem megváltozásán. BÁgi kiesése a télen egyszer már felborította az addigi rendet, de ahhoz ismerős emberek között nem volt nehéz alkalmazkodnom. Most viszont egy halom alig-ismert ember jelent meg, akik szemében én is egy vagyok a régiek közül... Miközben sok szempontból poros nyomukba sem érek.
Vizsga után mindenesetre stop vissza, föllelkesedtem a kedd délutáni sikeren (tíz perc alatt fölvett Szeged határában egy klímás ügyvéd, aki Szarvasra tartott). Meg persze pénzem sincs buszjegyre.
2006. június 27.
Eltűnök
Eddig tehát Pomáz–Szeged–Szarvas, aztán holnap Szeged, csütörtökön Szarvas, szombaton Szeged, szerdán Pomáz, csütörtökön Debrecen, pénteken Hajdúszoboszló és vasárnap Pomáz, majd Tahi.
Majd írok néha, bár sok izgalmas nem várható.
2006. június 26.
Nagy csapást mértem az imperialistákra
— Ha ír nekik meghatalmazást, természetesen. (ránéz az adataimra) Ja, a Babos? Hát, neki talán odaadom anélkül is.
Azóta meg süttünk kétfélét (bögrés-mákost meg olasz almást) Szarvasra a mamámmal. Aminek kettős célja volt a sütemény meg az, hogy végre elszöszmötöljünk pár órát egy légtérben.
2006. június 25.
Ami kimaradt
És tetszik. Ennek örömére ide is vagdosok egy-kettőt a ugyanonnan.
Kezdésnek egy részlet a Reggelizőtálcából:
Óvakodjunk
| szorítkozni túl kopár |
| metaforákra: |
| a bölcsesség öbléből |
Aztán egy kis aktualitás az Elkezdek félni-ből:
Minap
| óvatlanul kinyitottam a tévét. |
| Azóta is kamillás |
| vattával borogatom az agyam. |
| Azt hittem a Kékfény megy: |
A hagyma szól
(a homeless-szekrényre fogom kitenni, azt hiszem)
Én akkor is csak csupa héj vagyok,
| ha keresztbe szelsz, kockára metélsz. |
| Miszlikbe apríts! – akkor is a semmit |
| vágod, mit nem zárok magamba, mivel mit |
| sem zárok magamba. Lévén csupa héj. |
| Héj héja, sőt a héj héjának héja, |
| sőt… – Csupán hely híján nem folytatom. |
| Meg nem akarok fennhéjázni. Úgysem |
| lehet rád hatni. Hallom a tojások |
| roppanását… A tojás éjjelébe behatol |
| a szentségtelen villanyfény. Hát csíra- |
| loccsantó kezed nem remeg |
| villával szétpüfölni a Magot? |
| – Némulj, te, szám! A zsír már sziszereg. |
| Bakó, tedd dolgodat: vess a zsírba, |
| Jelképzabáló! – hadd üvegesedem, |
| ízlés szerint. |
| Tojás, fiam, ne félj, |
| kimúlni a korszakból, hol az ember |
| nem érti már a Természet szavát, |
| hol a Patak és Liget néma már, |
| s a legtisztátlanabb Négylábú olvadt |
| hájára vettetnek a végső dolgok, |
| a magunkfajták – |
| Jobb nékünk – mintsem ostromolni elzárt |
| füleket – szónk rekesztve egyesülni |
Krízis
Háromhete alkonyodik,
| nem tud lemenni a Nap, |
| Isten torkán keresztben, |
| mint egy csirkecsont, |
| megakadt. |
| Próbálja lenyelni, |
| próbálja felköhögni. |
| Eredmény semmi. |
| Hívták konzíliumba |
| a leghíresebb orvosokat. |
| Testületileg |
| hümmögtek, harákoltak sokat. |
| Tragikus redőkbe |
| vonták homlokukat, |
| diszkréten átvették a |
És ni. Bolyongás közben találtam egy újabb versgyűjteményt. Nem valami bőséges, de na.
Keresztvetők
Nénikék, zsenge-friss szüzek,
koros férfiak, kisfiúk
emelgetik kezüket,
érintik mellük, homlokuk;
sokszor látom, villamoson,
buszban vagy az apostolok
lován közlekedve, szirom-
vagy kóró-kezek, táncotok,
Dávid táncának kései
és elsatnyult változatát;
s közben a szemetek kései
meghasogatnak, túlvilág
kék paplana, angyali ég:
hátha mutatnál valamit:
üdvözültek szép életét
vagy csak belőle valamit,
mi odaát vár... — Nénikék,
koros férfiak, friss szüzek,
iskolás gyerekek, miért
táncoltatjátok kezetek?
Nyugdíj kéne? több fizetés?
szerelem, vigasz? jobb jegyek?
szelíd szavak? bő étkezés?
— urambocsá — jó verseket
kívántok? — — Megürül az ég,
a földre szállnak kincsei,
és, nézzétek csak, angyalék
szárnyukat, ím, levetkezik:
ez a jámbor őrangyal itt
óvónő — égi hivatal! —
s ez a harsonás valaki
egy szimfonikus zenekar
tagja — s így tovább, így tovább —
földközelbe kerül a menny,
és földre száll a túlvilág
és föld alá a félelem,
és önműködő gépsorok
gyártják már az üdvözülést —
— nénikék, koros férfiak,
ebben hinni, az sem kevés,
sőt, azt hiszem, több... Kezetek
még járja táncát lankadón,
de Istennél is istenebb
az evilági hatalom,
amely lehetővé teszi,
hogy találkozhasunk mi még
a nem is olyan távoli
paradicsomban, férfiak,
friss szüzek, virág-szavúak,
kisfiúk, hajlott nénikék.
(1961)
Ez lett belőle
Különben itthon, mint vert sereg, leégett háttal és sebes sarokkal — a végén még a Múzeumok Éjszakáját is kihagytam tegnap. (Anyánk bezzeg alig tudta abbahagyni, a végén valami fél 2-re keveredett haza a tervezett 11 helyett. :-) )
Viszont a vert-séget előidéző tegnapi strandolás igen-igen pöpec volt. Akkorákat csúszdáztunk, mint én talán még soha, mivel ez a finanszírozási rendszer (all-in-one belépő) eleddig szinte ismeretlen volt előttem.
Este Te Deum, aminek a végén egyszerűen kiöntött bennünket a feltörekvő csatornalé a sekrestyéből-kápolnából és a konyhából. Tiszta szerencse, hogy ott volt az a negyven (ünnepi díszbe öltözött) résztvevő, aki így lapátokkal, poharakkal, takarókkal, lavórokkal és kukákkal fölszerelkezve nyomban nekifogott a mentésnek.
Közben az előtérben összeverődött vagy húsz rasztás/rocker/... is a zuhé elől menekülvén, nosza, behívtuk őket is, főztük a teát nagyüzemben...
Majd mire nagyjából végeztünk a feladattal, és ők is elszivárogtak — valaki átszólt, hogy a kávéházban is áll, és hárman próbálják rendbe tenni... Úgyhogy a népeink átcsoportosultak, és alig 3/4 óra alatt kb. 3,5 m³ vizet „szivattyúztak ki” Erzsike vezényletével. A nagy ciki a klubhelyiség, mert ott parketta van...
Na, mindenestre lassan ők is visszatértek, és így lassan kezdetét vette a Lelkészség történetének feltehetőleg első (és biztosan nem utolsó) koktélpartija. Merthogy Andi és Cili (a vizsgaidőszak könyvtárazgatási közepett, mikor máskor) talált egy-két remek koktéloskönyvet, és arra gondoltak, ha megvesznek néhány univerzális alapanyagot, akkor elég sokféle koktélt ki tudnak keverni (még eszközök is kerültek innen-onnan), és a végén fejenként 600 forintból kihozták az egészet. A hangulatot természetesen Lecskés Kaci szolgáltatta, míg be nem aludt egy gitártalan percében :-) , de az sem volt baj, mert akkor legalább beszélgetni lehetett a nyugalomban.
Szombaton aztán kissé kómásak voltunk az új közivezetőkkel való foglalatoskodásban mindannyian, de hát ennyi belefért. :-)
Hazafelé egy kisebb szentimrés csapattal jöttem, és egyikük jóvoltából végre kezembe vettem egy Balkán-térképet is... A vonat fél órát késett, de még így is épp odaértem Kristóf és Fanni esküvőjére.
Utána meg a szokásos mivanveled-körök, néhány régebben és sok nem olyan régen látott ismerős. Jó volt minden, csak a hátam ne fájna.
Közben jött a hír is, hogy az egyesített ferences rendtartomány élére Gergely atya került. Nem lesz könnyű neki (ahogy nem lehetett könnyű a kapisztránusok vezetőjeként sem)... de azért örülök. :-)
2006. június 22.
Hellcome Bush
Furcsa éjszaka volt, fél 4-kor összetalálkoztunk a fürdőben Melittával, és lementünk enni. Aztán ő is kiköltözött a teraszra, és jól elvoltunk, csak az borított rá árnyékot, hogy fölébresztettük Julit, aki ettől rém dühös lett — és ezt a fajta dühöt nálam jobban kevesen ismerik.
Előtte meg szép délután is volt tegnap, Talentum, alakul a marosvásárhelyi bevetés, bár tartok azért tőle. És utána mély lélegzet, némi félsz, komoly elhatározások, nagy szerencse (do I belive in it?), s mindebből egy kicsit esetlen, de annál — nem is tudom, milyenebb negyedóra. Mindenesetre valami pozitív jelzőt keresek hasztalan.
De most ideje építgetnem egy kicsit a kolozsvári könyvtárakon. :-)
2006. június 21.
Nem hiszem el
Az egyéb s legfőképpen: -etemi kínjaimat itt most nem feszegetem.
Ahogy Márti mondaná: Morr.
2006. június 19.
Az utolsó óra
Vajon milyen eséllyel fogok ezen a héten 7 db kurzust lezár(at)ni...? Végülis mellette nincs sok dolgom. Két vezetés, egy talentumos szakmai megbeszélés; a Lelkesen egy LT, egy homeless (utána afterpartyval), egy (fél)évértékelő beszélgetés, egy piknik, egy Te Deum és egy patkolás a jövendő közösségvezetőknek — azaz ez már szombat, szóval itt csak az előkészületek. Alkalmasint még két-három lightos mise, de azokon csak ott kell lenni.
Végülis a múlt heti pályázati hajrában megint az lett a konklúzió, hogy bizonyos mennyiségű adrenalin szükséges feltétele nálam a munkának... A baj már csak az, hogy az egyetem nem jelent adrenalinforrást. :-(
Hmm, és közben Gabssy most adott a kezembe egy pályázati űrlapot a Szeged Város Közösségéért (!) Közalapítványhoz (szóljon, aki már hallott róluk!)... Beadási határidő június 19. Yess!
2006. június 18.
Ajándék
Szóval megérkezett a diplomajándékom Kat(t)inka keresztanyámtól: jelesül egy parfőm (újabb reklám :-P) meg egy szépséges Szeged-album (Dusha Béla: Szegedi fények — nem találok hozzá egyetlen normális oldalt sem).
Úgyhogy most nagy az öröm. :-)
Közben meg mondják a hírekben, hogy a „palesztin kormányzat továbbra is bőröndökben szállítja haza a baráti muzulmán országoktól kapott készpénztámogatást. Ezt Mahmúd Zahár külügyminiszter erősítette meg, aki napokban 20 millió dollárral tért haza hét országot érintő pénzgyűjtő körútjáról. Az eljárást bírálta az Európai Unió és az Egyesült Államok is”... stb. Nem semmi... Olyan tízéves lehettem, mikor (a kb. húszesztendős) „Kis” Marival a szentendrei bankból kétmillió forintot hoztunk el a céghez borítékokban, bogárhátúval... Jó hecc volt, de azért ezt ilyenformán...
Vezettem
— A kormányzás nehezen megy — mondom itthon.
— A miniszterelnöknek is, csak ő ezt nem vallja be — felelte édesapám.
Dinamikusan fejlődő háztartás
Az este bele is merültem kicsit a prüntyögésbe (a használati utasítása nem lett meg), szinte mindent tud, amit egy mobiltelefon, vicces.
De ami a legeslegjobb: a most beújított díjcsomaggal du. 4-től reggel 9-ig ingyen hívunk minden ex-matávos fix számot. Hétvégén a fennmaradó időben is. Sőt, van hozzá egy hosszú-hosszú kód, amivel bármely hasonlóan t-comos számról úgy lehet telefonálni, hogy a díját a miénkre számlázzák. Mármost ugye ha ez ingyen van...
Szeged persze nincs benne, mért is lenne, de így is jó poén volt este mintegy 47 percet csacsogni Szisszel Keszthelyen. :-)
Ja, és mindemellé Papa bevezette az internetet az Őrségbe is. Már csak laptop legyen az embernél, ha odamegy süttetni a hasát a nappal. :-)
Forrassz eggyé békességben
Ja, de van még egy tegnap megkezdett postom, azt is be kéne fejeznem. :-)
Vietnám–Kambodzsa–Kína
2006. június 17.
Jószomszédság
Keresztvető
Vagy legalábbis úgy nem, ahogy mi.
Ez aztán némi fennakadást okozott a gondolatmenetben, merthogy amennyire a nem római katolikus templomokban, annyira a főutcán is ott az Isten, így akár folyamatos keresztvetések közepett is járhatna az ember...
De kb. itt rájöttem, hogy megint jegyzőkönyvezem (= azon tűnődöm, hogy fogom mindezt leírni), meg haza is értem, úgyhogy már csak Szilágyi Domokos maradt — de mivel a MEK-es (amúgy összesnek titulált) változatbn nem találtam meg, az is csak később.
2006. június 16.
Le fogom késni a vonatot
Délelőtt kitöltögettem Krisztával a szép új önkéntesközponthoz egy kérdőívet a HomelessTeam efféle ténykedéséről; majd vezetés, a hátramenet szerintem egyre kevésbé megy. :-(
És most irány haza, Miklós, KÖD-születésnap és Pomáz. A vonaton pedig BÁgát fogom végre-valahára fölhívni egy jó kis csacs :-) erejéig.
2006. június 15.
„1. sz. mentőöv: a Tesco-posta 9-ig nyitva van” (by HoA.)
Más nem sok izgi, talán még egy link: focivébé ASCII-ben...
Lírai kitérő a tegnap délután felé (a ma reggeli éleslátással, persze)
Lakmározik a szívemen, mint a tetemen a hangyák lakmároznak, s ordítanék, de aki meghalt, szörnyű néma...
Tiszta szerencse, hogy most egy ideig nem lesz módom hülyeségeket csinálni.
2006. június 13.
A damaszkuszi út
legfőbb ideje, hogy
Tandori, a napokban találtam. :-)
Napos
Alakul a nyári Balkán-kör, egyre kíváncsibb vagyok.
2006. június 12.
Lakókonténer
Emellett Gyöngyire rábíztam egy szakmai program megírását „társadalmi összetartozást erősítő”, szállón végzett csoportfoglalkozásra. Állati kíváncsi vagyok, mi lesz belőlük. (Persze közben ott van a „szokásos” étkeztetési ügy is, azt le kéne nyomnom ideális esetben ma éjjel még.)
Köztes-Európa a következő hétre tolva.
Megszokásból blogolok csak éppen
Szóval egész fegyelmezetten indultam a hétnek, voltam a TO-n, hang nélkül elnyelték a (május 10-ig leadandó...) indexem (na jó, pár hete kértem csak vissza, szóval május 10. körül talán éppen tényleg náluk volt), nem kérték a nyelvvizsgáim, és adtak 3 db meghívót a diplomaosztómra. Ez azért furcsa, mert az eddigi értesüléseim szerint csak 2 vendéget lehet bevinni. Lehet, hogy nekem is kell meghívó...?
Aztán korrektúrázgattam (tegnap apróra beosztottam a tartalomjegyzék alapján, hogy egy hét alatt elkészüljek vele), majd aludtam egy jót a teraszon/loggián.
Végre meleg van, és én persze állig felöltözve, mert mire hazaérek, késő lesz, és várhatóan hűvös. Hogy a lelkes pincéjéről ne is beszéljek. Merthogy csütörtökön pályázatleadás.
2006. június 11.
Leszokni a körömrágásról
Bár minden vasárnap így kezdődne
Aztán hallgattam kicsit a Bartókon a vasárnap reggeli orgonamuzsit is (azért csak kicsit, mert túl halkra állítottam ébreszteni, így csak mikor amúgy is fölébredtem, vettem észre, hogy megy), ami igazán pöpec indítás egy vasárnaphoz.
Mindeközben a tegnap Julival begyúrt kenyérkénk gyönyörűségesen megkelt, és mostanra (szintén Juli vigyázó tekintete alatt) remélhetőleg ki is sült.
Én meg még Paffynál is jártam egy lélekmelengető, sokat mosolygó beszélgetésen ((tudom, hogy képzavar, de nem érdekel :-) )). Hihetetlen biztonságot ad, hogy a legidiótább dolgaimért sem nevet ki vagy ítél el. És közben még az a tudatom is meglehet, hogy minden, amit mondok neki, beépül a beszélgetői gyakorlatába, és ezzel valahol egy picit neki is jót teszek (hogy aztán később ő tudjon másoknak).
Mindez, asszem, elég jól mutatja, hogy kezdek életre támadni a poszt-államvizsga neurózisból.
De most környezetfilozófiajegyzetkorrektortúra. Irgumburgum.
2006. június 10.
+ még 1
Most az alvási ritmusom borult fel, de kőkeményen. :-(
Elállt
A tegnapot versek bűvöletében töltöttem, így most ide is beteszek kettőt Háy Jánostól.
Buszok az érben
Fejjel az égben és
vizeket csapkodni
az olvadó jégen.
Lélegzet előre,
lélegzet hátra,
loccsan a sáros cipő,
ki látta, hogyan
érnek le az égből
a vízig és tovább,
a föld fedelére.
Levegő a levegő,
föld a föld és
világ a világ.
A szív megdobban,
s a lány éppen
középen áll.
A kamrákban reszket
pár konzerv, kocog
néhány üvegpohár,
s a rázkódástól gurul
szerte-szét az egész raktár.
Jaj, édesem – kapotta fiú
a kamrakulcshoz.
Ugyan már
– nevetett a lány –
minek lenne nekünk
ez a megpakolt raktár.
S a fiú, mint egy
hatalmas báb,
az égből hajtogatta le a nyakát.
– Tényleg minek is
– mondta, s dobozok
buktak a vérbe,
s görögtek, mint a
magukra hagyott buszok
kilencvennégyben
végig az ércsatornán.
Később, mikor elment
Később, mikor elment a lány
maradt egy üres hely,
pont akár a láb.
Valami itt elromlott
– Ez már marad így
– mondta a szerelő –
nem szavatos és túl öreg.
Látod – kiált a férfi a lány után –
bennem nem cserél senki kamrát,
minden úgy marad, ahogy volt.
Lábhely a szívben,
pár öreg cserép, lekvár,
lyuk van azon a helyen,
persze, így aztán pláne:
hülyeség a szerelem.
Utóbbi Julinál is megjelent volt, meg előtte még a vécénk falán. :-)
Esős, undok
Akkor még gyönyörű derült hajnal volt.
Mikor föltápászkodtam délben, szakadt az eső. És így tesz azóta is. Tudtam én, hogy tegnap kellett volna megnézni a könyvvásárt...
De rövidesen rumostázással-kávézással folytatjuk Szisszel, az a túlélés egyetlen útja most, azt hiszem.
2006. június 9.
Anorexisztencia
Különben a napot — és a következőket — egy hallgatós beszélgetés határozta meg, jól. Fölborult egy bőrkötéses elméletem és nemcsak. De kiáltom: minden jó! mindenhogyan jó!
2006. június 8.
MA
Ma meg esik, megint, tiszta monszun.
Délelőtt vezettem, fog ez menni, csak idő kell neki. Még mindig.
A Lelkesen végre elolvastam a jövő évi hajléktalanos pályázat kiírását, és bizonyos szempontból tök jó, van pl. lakókonténerre keret.
Csak olyan nincs, aki megírja, attól tartok...
Aztán Sziszékkel ültem a JateKlubban, én voltam a kb. harminc bennülő közül az egyetlen nemdohányzó, úgy tűnt. Így most jó büdös vagyok, örülnek nekem a plébánián.
Mace után Munkácsy, majd Juli-kiállítás a Grand Caféban. Csak addig ne aludjak el.
2006. június 6.
Agyrém
Az irodalomtanítás módszertana témajegyzék valóban nem látszik komoly felkészültséget igényelni (ej, be szépen mondtam :-)), inkább valamelyes gondolkodást. Meglássuk. A nyelvtan meg megvan szépen a jegyzetben, Istennek hála a feladatokkal együtt. Innen kezdve valahogy jobban izgat maga a védés. Honnan a penészből mondjam meg nekik, hogy lesznek-e magyarul tudók Moldvában ötven év múlva?!
Ó, három géppel arrébb valaki épp azt ecseteli telefonba, hogy két nap múlva államvizsgázik, és még azt se tudja, ki az opponense. Ehhez képest egészen jól állok. :-) Igaz, 26-an vannak aznapra, ami lényegesen kisebb figyelmet jelent, mint nálunk az a 8-10. :-(
De sebaj. Testvérek, ha túlleszünk, sose nézünk hátra...
Süt a nap!
A lényeg annyi, hogy összefutottam a témavezetőmmel, s így kiderült, hogy ő még csütörtökön elküldte a véleményét, amit azóta se kaptam meg. Hát éljen.
De ha már átszaladok a BTK-ra, egyúttal szerezhetek irodalom témajegyzéket is, merthogy a nyelvtan-módszertan tanárnő megerősítette, hogy van az is. "Amúgy nem vészes" ugyan.
De legalább nem ázom ronggyá közben.
2006. június 3.
Megint esik
Viszont a végére esni kezdett megint, és már nagyon utálom. Jó lenne kideríteni, mióta esik nap nap után (...bár mintha valamikor lett volna 1 egész nappalnyi szünet... egyszer, rég...), hátha Medárd jött előrébb. Akkor már talán kifelé tartunk belőle.
Az egész országban itt van pillanatnyilag (du. 2-kor) a leghidegebb (13 fok), és egyedül itt esik. Rémes. Legközelebb kedden és szombaton (!) várható napos idő.
Közben lassan vonul lefelé az újabb árhullám. A könyvtárat meg bezárják kedden négykor azzal, hogy kitüntetik a védelem hőseit. Hát éljen.
Beszégetős este
Ugyanott lettem figyelmes erre a hirdetményre is: takarót lehet kölcsönözni a könyvtár melletti fűben pihengetéshez, úgy, hogy ezzel a Füvészkertet támogtaja a kölcsönző. Zseniális. Már csak olyan idő kellene, amikor érdemes kifeküdni...
Miután Sziszéktől elköszöntem, Mérihez ((az oldal elég régi)) mentem át az U-ba Nórival, egyrészt vacsorázni, másrészt beszélgetni egy kicsit az oktatók pasztorációjáról. És nagyon jó ötletei voltak, meg összeszedtünk még vagy harminc biztosan vagy várhatóan érdekelt okatatót is egy ültő helyünkben. És persze szinte csak a BTK-ról.
Aztán beballagtam a koliba Nórival, és egyszer csak (egyetlen hívószóra) kb. kétórás beszélgetés kerekedett köztünk, ami, azt hiszem, már régen váratott magára. És ismét: This was the beginning of a beautiful friendship.
És ma persze sokáig aludtam, és nemsokára indulok Zsófi kürtös diplomakoncertjére; szóval délután kőkeményen kell nyomni az ipart.
Hír a Transindex Hajnali hírleveléből
- Alma-automatával kísérletezik egy debreceni iskola
[ 16:55; 2.6.2006 ]
Egy debreceni iskolában almaautomatát helyeztek üzembe.
A diákok egy húszforintos (mintegy 26 bani) bedobásával
juthatnak egy darab almához. Már az első napon nagy
sikere volt, 80 kiló alma fogyott el belőle. A kezdemé-
nyezés annak nyomán született, hogy a táplálkozás-
tudományi szakemberek határozottan felemelték szavukat
az iskolai büfék, a gyerekmenzák egészségtelen kínálata
ellen.
Az alma sok tápanyagot tartalmaz a mikroelemtől a
vitaminokig, a bioaktív csoportokig - karotinoidok, fenolok,
glukozidok - amelyek képesek megkötni a szervezetben a
szabad gyököket. A gyümölcs erősíti az immunrendszert és
bizonyos mértékben a fogakat is tisztítja - állítják a
szakemberek. (mti-press)
2006. június 2.
Barátnő lelke egészben :-)
Link is van: online antikvárium és sapkagyár. Így, two in one.
Valamint a jövő héten Latinovits-kvíz a könyvtárban, kíváncsi vagyok, hozom-e a bartókos formám. :-)
Ma már igazán neki akartam ülni
Amúgy, teszem hozzá, néhány szemesztert lehúzott pedagógia szakon is, valamint tanított fél évet...
Különben esik eső, szakad, szakad. Reménytelenül.
És reggel vezettem, és úgy tűnik, a bácsi már látja bennem a reményt, mert azt mondta, lassan fizessem be a vizsgát.
Vagy csak azért mondta, hogy legyen még időm nekifutni egyszer-kétszer június végéig?
2006. június 1.
Régen jártam erre
Zajlik az élet, nem sok izgi történik, de nem is baj. Ma könyvtártúrán voltunk Macéval, ezenfelül nagy takarítás volt a Lelkesen a frissen visszaköltöztetett kápolna és a hétfői búcsú tiszteletére. Belül továbbra sem bír rend lenni; a szobám viszont egész normális képet kezd mutatni: tegnap nálunk aludt András unokatesóm, úgyhogy összeporszívóztam meg ilyesmik.
Melitta várhatóan elköltözik jövőre, és ez nagyon elszomorít.
Valmint szerdán államvizsgázom.
2006. május 29.
Le vagyok nyomva
De pl. nagyon nem tudom eldönteni, van-e kedvem taizéire menni, mert mégis nehéz. És a napokban végre az egyetemre is be kell dugnom a képem, és ahhoz se igen fűlik a fogam. Keserű az élet.
2006. május 28.
Egy konferencia képei
Különben Pomázon béke és eső, mindjárt átballagok Boriskához beszélgetni egy régen vártat (lehet ezt így mondani..?), aztán bérmálás (gyanítom, először fogom élőben látni padre Erdőt, ha ugyan ő jön), és estére a mamámmal ránk marad Lucka, Timi Misztrál-koncetre megy.
Megcselekedtük
Új elnökséget válaszottunk a Magyar Cserkészszövetség élére.
S tettük ezt elsöprő, körülbelül 1:10-es szavazati aránnyal. Szívünk szerinti, és egyúttal legitim elnökséget választottunk, amelynek még sok harca lesz az Országos Intéző Bizottsággal, de Isten adja, hogy közben annak a tagjai is magukba nézzenek egy percre az eredmény láttán.
Vivát!
2006. május 25.
Meglepetés akart lenni...
Na most ő már látta, úgyhogy muszáj meglennie, de egyelőre sem a Jelenkor, sem a megkérdezett két szegedi bolt nem hallott róla. De azért tarts ki, Péter, van remény! :-)
Amúgy... Reggel törölközővel indultam, aztán Gabssy elkuncsorogta. Borcsival pudingoztunk reggeli gyanánt, ez határozottan jó gondolat volt részéről. Utána harc az igekötőkkel (Mace), ebéd, segítségnyújtás Zsuzsinak hirtelen felindulásból elkövetett menyasszonyiruha-vásárlásban :-), majd ügyelet 1-től 5-ig egy kevés munkával (megbeszéltük Imivel, hogyan is kéne elszámolni a homeless-pályázatot...), sok belga csokival (by Timi, köszönjük!) és még több jó emberrel (Melitta, Zsuzsi, Paffy, Péter, Andi, Imi, Peti, Cili...). A végén még játszódtunk is egy sort, az utóbbi hetekben (egész pontosan a PC-buli óta) nagyon érzem magamon a hiányát. (Öhh, tegyük hozzá az igazság kedvéért, hogy a játékokat Zsolttól kaptuk. Alighanem „einstand" volt...)
És mindezek után még Alsóvárosra is kisétáltam misére meg litániára. Ha eltekintek az egyetemtől, igazán hatékony napot zárhatok.
2006. május 24.
Ránk vár a világ
Ajánlott olvasmány A Zöld Sziget, a napokban talán sikerül korrektúráznom az utolsó fejezetet is. :-)
Mindezek mellett poedig szinte eltörpülnek az egyéb bajaim, vagy úgy is mondhatnánk, nincs is semmi bajom, csak mégis nehéz...
2006. május 23.
Neverending névnap
Ólmos tehetetlenség
Volt viszont a délután egy jó kis talentumozás is, nem vizsgáztatok 10-én, jó lesz a belső képzés, és a jövendő arculatunkon (színek, betűtípus, embléma) is vitatkoztunk egyet. És ott volt BÁga is Bercivel. :-)
Az éjjel alighanem a lepra üthetett ki rajtam, bár olyan, mint egy szúnyogcsipés, de hólyag van a közepén. Majd elválik.
Indulok vezetni. Egy hónap után először...
2006. május 22.
Virág, szandál, shopping
Nagyobb bajom, hogy a szandálról sincs, még a Teva oldalán se találok semmit. Formára ilyesmi, csak nem ilyen gumi a talpa, hanem egyenes műanyag. És bőrrel van bélelve, meg barna mintásak a pántjai. Szóval nem is hasonlít valójában. :-) Timié pedig tiszta ugyanolyan, csak eggyel nagyobb.
Aztán megebédeltünk a Fesztiválban, majd egy gyors könyvesbolti kitérő után még drogériáztunk is egy sort Timivel.
Jó volt.
Most meg megyek, mert ma délután vár még egy évzáró talentumozás is.
2006. május 21.
Nem megy ez nekem
A következő évben szintén jót mulattunk, Vodku v Glotku és miegymás, ráadásul vizsgák fenyegetése nélkül; erre talán még szívesebben emlékszem.
Aztán tavaly kivételesen valami egész jó pénzösszeg állt a rendelkezésemre — és nem volt kedvem vásárolni. Egyszer végigmentem, de igazán nem ragadott meg semmi. A baj velem volt, tudtam már akkor is, de nem tudtam mit kezdeni vele.
Idén ismét nagy várakozásokkal álltam a vásár elébe... és most annál csalódottabb vagyok. Tegnap végigsétáltunk, de Lucával nem lehetett megállni komolyabban nézelődni, mert rögtön lepakolt volna mindent. Ma pedig fél 11-től 2-ig a híd lábáig sikerült eljutnunk Timivel, Lucával és később Mészivel. Na nem a tömeg, inkább a kissé szerencsétlen szervezés miatt. Pénzfelvétel, cucclepakolás, ismerősök, várakozás... Persze tudom én, hogy ha az ember kéthavonta egy hétvégét tölt itt, akkor elég sokfelől szorongatják, de ehhez ma valahogy nem volt cérnám.
2006. május 20.
:-S
Veszettül várok egy e-mailt valakit?l, aki mit sem sejt err?l.
Abnormális állapot. (És kissé exhib post. :-))
<br>
__________________________________________________
Do You Yahoo!?
Tired of spam? Yahoo! Mail has the best spam protection around
http://mail.yahoo.com
Áramszünet
Mindez egyébként az alapítvány 15. születésnapjára rendezett kávéházi koccintás & állófogadás után. Amely előtt még a kedves Markusszal is elcsacsogtunk egy sort a lelkesen. Sokkal felszabadultabb volt, mint a múltkor, és vajmi kevés érdeklődést tanúsított irántunk.
2006. május 19.
Képregényrajzoló :-)
A Sulinet online módszertani tanfolyama meg egyéb meglepetésekkel is kecsegtet, akit érdekel, járjon utána.
Help!

2006. május 18.
Cili blogja
Amúgy... élet-zajlás a nehezebbik fajtából, kevésbé publikus színtereken. Elég hozzá a vers alant, azt hiszem.
Ohó, és ha már vers: benn vagyok az Árgusban, ihaj-csuhaj! Bezonyám. Én vagyok a térkép tulajdonosa... ((Közben eszembe jutott, hogy egyszer írtam már erről, de akkor még nem láttam.))
Valamint még valahol megjelentem a weben, nemkevésbé rejtetten, bár egyenes idézetként: mint megkérdezett. Gyengébb idegzetűeknek nem ajánlott... a többiek viszont esetleg tippelhetnek, hogy melyik is lehetek. :-) Nem túl nagy feladat.
(cím nélkül)
Bár furcsa a világ,
Ne játsszak ölő, gyilkos,
Cudar komédiát,
Adja meg az Isten.
2006. május 17.
2006. május 13.
Fél lábbal már otthon
Utána jöttek csak össze kicsit hülyén a dolgok, a végén ott maradtam két (három?) szék közt a pad alatt, de legalább van egy szusszanásnyi időm. Pl. megnéztem az online miserendet, ami egészen zseniális, és kisütöttem, hogy holnap az óbudai szaléziakhoz megyek misére.
A kilencest és a tízest ugyan egyben tartják fél tízkor, mint Tamás azóta tájékoztatott, de nekem végülis csak jó. Délben a Margit híd parkolójából indulunk Csillag-, Alinka- és Levente-látogatóba.
Más: Nándi utálós listája, mi tagadás, megihletett. Ennek itt még nem lesz nyoma, de a listaírhatnék valahogy erőt vett rajtam. S bár konkrétan nem az utált dolgokat készültem sorra venni, máris elkezdhetem: utálom a WiWen tucatszám érkező idióta hoaxot. Nem igaz, hogy bárki is bevesz egy akkora ökörséget, hogy kizárják a WiW inaktív felhasználóit, ráadásul azzal a szűrővel, hogy ki (nem) küldi tovább az adott levelet. Hajmeresztő.
Természetesen az összes egyéb hoaxot is utálom.
De a WiWen különösen, mert annyira fapados a mailfelülete, hogy pl. a) minden törlésre rákérdez; és b) nem lehet rávenni, hogy törlés után a következőre ugorjon, ne vissza az inboxra. Tiszta katasztrófa.
Továbbra is napos, de már picit sietősebb
Ma egész korán sikerült magamhoz térnem végre, nem tudom, mi ez az álomkór, de rémes. Péterrel kibaktattunk a könyvvásárba, találkoztunk a Mókusőrssel (itten van a megjelentek közül 3 arc, azérse mondom meg, kik), aztán beültünk a Bulgakovba, fölelevenítettük Roland túratörténeteit, mulattunk jót, és most itt ülök a Grigóban Rékuéknál, és várom az örmény levest.
Meg Nándi(ká)t.
2006. május 12.
2006. május 11.
Talalkozasok sorra-rendre
Tegnap Sabinevel ebedeltem (a konferenciarol), aztan megneztuk a neprajzi muzeumot (momentan egy japan kiallitas lathato benne es ket kopjafa az egyik sotet sarokban), majd folmasztunk a Fellegvarba, es sutkereztunk a napon. Fel hatra mentem Peterrel talalkozni, aki ugyan fel hetre jott, de igy is jot beszelgettunk (bar a felbehagyottsag erzese azota is kisert... s ez persze igy lenne negy ora utan is), nekem mar igen kellett. Ja, es a Zokogo Majom kertje valoban jo hely.
Utana szinhaz, jelesul a Pantagruel sogornoje, amire nagyon nem voltam rahangolva. Egyre erosebben hajlok a klasszikus szinhaz fele, azt erzem magamon. Persze gondolom, ez is csak egy eletszakasz, de most ez van. A holnapi Oidipusz kiralyt ki is hagyom szivfajdalom nelkul.
Adasunkat megszakitva: valami igen jo honlapot talaltam. Az a cime, hogy Kolozsvar mindenkinek. Es tenyleg, van neki magyar valtozata!
Most viszont jol elkesem, ugyhogy folyt. kov. vmikor.
2006. május 9.
Eletjel
Most pedig Kolozsvar van nagy lendulettel es az iment meg szakado (jeg)esoben. Este talan okumenizalok egy sort, es valoszinuleg elmegyek filmet nezni a Bocskai/hazba, aztan holnaptol beszelgetesek raggaltol reggelig.
Ma talalkoztam Ibolyaval, es kicsit az az erzesem, hogy semmi se valtozik... Pedig igen, mert boldogult ceepusos koromban soha nem ittunk kavet az ebed utan (meg egyebkor se).
Es nagyon utalom az atallast magyarrol angol billentyuzetkiosztasra.
2006. május 2.
Leveles a május
Kottát lopni nem bűn (ugye?)
Az uralkodó élmény most az egyetemi énekkar fennállásának 80. évfordulójára rendezett hangverseny. A TIK nagyelőadójánban volt, ami már magában esemény, mert még csak üresen láttam eddig. Ráadásul egy nemzetközi kórustalálkozó keretében, úgyhogy (a veszprémi egyetem kamarakórusa mellett) egy brünni és egy odesszai (!) egyetemi énekkar is fellépett. Csupa különböző stílus, műfaj... A végén pedig a hazaiak mellé kiálltak a színpadra a az egyetemi énekkar korábbi tagjai is, és három előző karnaggyal énekeltek három éneket. Az utolsó bácsi ránézésre az ötvenes években nyomhatta... járni alig tudott, de ahogy kiállt az elé a vagy százütven ember elé, egyszerűen megélénkült, föléledt -- zseniális volt.
És mindehhez még három népdal a legvégére, a többi kórus az oldalsó lépcsőkön fújta. (Képzelem, milyen nyelvtörő lehetett... :-) Bár azért az ukrán nóták se voltak semmi helyenként.) A maradék hallgatóság meg a helyén. Éljen Bartók és a népzene!
Visszafele haladva tovább, Edóval bezsélgettünk néhány órát egy-egy gyros majd rétes fölött a Kálvária téren, s az is nagyon jólesett. Ez már a harmadik "magánbeszélgetésünk": a tavalyi szarvasi szaunázással kezdődött, aztán decemberben egy vonatozással folytatódott. Most jócskán beszéltünk alapítványi ügyekről is, de ezen is mindig áttetszett az ember, és mivel amúhgy vajmi keveset tudok Edóról, nagy örömmel hallgattam. Meg ő is engem.
Az apropót az adta, hogy vizsgáztattunk előtte Gáborral hármacskán, csak neki mennie kellett gyorsabban. A vizsga alapvetően nem volt rossz, volt, aki meggyőzött egy kevésbé jó projekttervvel is, és volt, aki kicsit komolyabbal sem -- hát visszahívtunk két embert, és szomorú sejtés, hogy egyikük alaposan megbántódott. Miért van bennünk még mindig az, hogy jó keresztényként csak simogathatjuk egymást, ha bénák is vagyunk? Szinte nekem volt lelkiismeret-furdalásom.
Summa summárum remek nap volt, de most már itt ül a fotelban Andi, szóval most ennyi. Holnap Mohács--Pécs--Bóly, hétfőn vissza, kedden tanítok, és szerdától Kolozsvár. Pontosabban Gyalu.
