Vége

Bőven csak egyelőre, de legalább.

Tegnap piknik Algyőn, nehezen indult(unk Paffyval + az összes cuccal), de jó lett, nagyon. Átúsztam a Tiszát, erre most büszke vagyok. :-)

Este Te Deum az altemplomban, mindenféle köszönetnyilvánításokkal: én adtam át Tamásnak a Lelkészségért díjat, Liszkai Tamásnak a könyvet (a szpícset itt bizony Paffyra hagytuk teljes egyetértésben Gabssyval), Paffynak a karmesterpálcát, és Attilának a "vasat" is. és korántsem volt annyira gázos a laudációk sora, mint vártam.

A mise után hatalmas búcsúzkodást csaptunk keresztül-kasul, jólesett. De a legjobban mégiscsak Tamás. :-) (Mentségemre: megkérdeztem.
— Tamás, nagyon kompromittálna, ha megölelnélek?
— Hát — elsandított Míra felé, aki egy oszlop mögött beszélt valakivel, — tőlem...)
Tkp. jó érzés, ahogy él bennem ma is, s itt-ott "fölbukkan". S ez már alighanem így is marad. :-)

Este Gáboréknál felejtettem magam, kellett, különben alighanem beborulok.

Ma elszámoltuk a tavalyi homeless-pályázatot, közben megtanultam milliom-egy apró ökörséget az Excelről, "látens haszon", ahogy Gábor mondta egyszer. Ja, meg a nettó-bruttó ügyekről is, bár semmi többet a középiskolás mateknál, de ha azóta azt is elfelejtettem...

Eddig egy fél rétest ettem ma, és kezdem nagyon rosszul érezni magam.

Otthon épp nincs tető a két szoba között, az enyémet pedig centi vastag por lepi. Kéményépítés... Öröm lesz hazamenni holnap.

Újabb hasznos link

A csontvelő-átültetés pszichoszociális vonatkozásairól. Most nem olvasom végig, de hátha valaki ég a vágytól. :-)

A Yahoo megy, és így megkaptam Véss bulijára is a meghívót, mi több, ide is teszem:

"Barátaim, üzletfeleim, rokonaim és tisztelt egybegyűltek!

Július elsején (pénteken) egy poros aglomerációs városban (Bicske) egy még porosabb utcában (Thököly utca) a mágikus 21-es házszám alatt (melyet szüleim laknak) egy felettébb érdektelen eseményre kerül sor:

XXX (triplaiksz) party leszen

Bár sajnos Win Diesel nem tisztel meg minket más elfoglaltságai miatt, de igen szépszámú érdeklődőre számít a rendezőség (én), akik az időt evéssel, ivással, tánccal, beszélgetéssel és részeg hőbörgéssel (ilyen igazából biztos nem lesz, hisz minden meghívott jóravaló, nemes és
jólnevelt honfi) töltik (buli, party, garden party :-).

Az esemény 8 órától veszi kezdetét, de érkezni másnap délig bármikor lehet. A vége opcionális, lehetőség van korlátozott számban (20-25 fő) ottalvásra is, de mire a tánckedv elülhet (hajnal) már a nagyszerű Magyar Államvasutak is közlekedik. [...]

Minden meghívott hozzon további barátokat, barátnőket, kutyákat, macskákat...

Mivel a szervezőbizottság jelenleg Kanadában tanulmányozza a buli szervezés észak-amerikai módszertanát, így nem garantált a sikeres terjesztés, ezért kéretik a levelet megfelelő helyekre eljuttatni, pl.: [...]

Amit hozzál: magadat (és mindenki hozzon még egy embert)! Mást (különösen ajándékot) ne hozzatok! (Ez most komoly!) Esetleg hálózsákot, ha ott is alszol...

Hajrá:
Vés (sey Péter)"

Vidám lesz, mert a terv szerint másnap egyenesen megyek tovább Kolozsvárra (Moszkva–Petuski, hmm...?), majd onnan a Biharba... :-)

Ilyet még nem pipáltam

Nem indul a Yahoo. A kiszolgáló nem érhető el, meg effélék.

Tegnap kipróbáltam az éjszakai fürdőzés az Annában c. mutatványt. Alapvetően jó poén, csak nagyon sok nép jött össze, és nekem nagyon szűkösek a terek az Anna-fürdőben. Végigpróbálgattam Borcsival, Nórival, Annával és Lacival az összes szaunát, és a végén még a 15 fokos merülővízbe is belemerültem (-ugrottam, mert a lépcsőn keresztül nagyon nem ment).
Ja, az elején, míg nem találtam a többiket, összetalálkoztam egy hasonló helyzetben bolyongó lánykával, akiről a következő tizenöt percben nagyjából mindent megtudtam — a nevén kívül. :-) A volt barátja hívta meg, őt kereste nagy erőkkel... Amúgy helyes lányka volt, kicsit talán naiv, de kedves. És nagyon szőke. :-)
Elfele menetben már öltözködtem, mikor rájöttem, hogy amekkora ökör vagyok, elfelejtettem lezuhanyozni. De maradt rajtam bőr ma reggelre, úgyhogy nagy vész nincs.

Az estét egy szép nagy beégéssel zártam, egy olyan fronton, amelyen nem feltétlenül akartam volna.

Régen voltam már annyira fáradt, mint fél 1 felé... Szó szerint az elalvás környékezett vacsora közben. Aztán hagytam a Bartókot szólni, ahogy napok óta (rátettem a kezem Ágica magnójára, hmm...), jólesik rá elaludni meg fölkelni is.

Sok lé

El is felejtettem: Gabssyt tegnapelőtt kifizette az Újlak utca helyben és kp.-ben, úgyhogy tegnap én is megkaptam, ami járt. :-) Ráadásul az igazgatónővel ugyan nem találkozott, de a gazdaságis néni halálosan boldog volt, hogy milyen szép lett az évkönyv, "úgyhogy jövőre is". Megjegyzem, a nyomda is nagyon elismerően nyilatkozott az anyagról.
Van jövőnk, nem vitás. :-)

HTML

Alig hiszem el: sikerült beállítgatnom a jobb oldali linkeket. Tudom, hogy a html valami elképesztően triviális programnyelv, de nekem ez most sikerélmény. Sose csináltam még ilyet! (Na jó, a dőlt betűt már tavaly megtanultam egyszer, de ez azért annál bonyolultabb volt.)

Újabb évzárás

Ezúttal az LT-vel, miután patkoltuk kicsit a jövendő közösségvezetőket. (Egészen jól sikerült.) Nem rágódtunk túl sokat a dolgokon, szerencsére, maradt a délelőtti könnyedség. S a végén, talán, még egy félállás is lesz belőle (a Renovabis és közvetve a Comenius program támogatásával).
Februárig.

Borozós este

Tegnap lezártuk a homeless-évadot. Utána leültünk a PC-ben, és megünnepeltük Era születésnapját, valamint — nem túl érzékeny — búcsút vettünk Attilától és Ilditől.
Jaj. Ha van valami, amit tudok "a hajléktalanokról" — legfőképpen azt, hogy ez a kategória ilyenformán nem létezik —, tőlük tudom. A lábnyomukban járok.

Aki álmomra ügyelt,
Hogyha gonosz hold kelt fel ...
Aki járt minden úton, aki ismert minden szót,
Ki száz szavamnak hangot adott,
Többé sose szól?

Positiv post

Megint érdemes volt élni: találkoztam Nikóval a ruhatárnál. Megittunk egy jó kis automatás "kávéfantáziát", s jót beszélgettünk a munkakeresésről, az exéről és az élet egyéb nyűgeiről. Azaz... Inkább hallgattam, de jólesett nagyon. Olyan ritkán teszek így, sajnos.
Szóval szép az élet.

Ma ontják véremet

Azaz már ontották is. Kb. mint a véradás, csak kevesebb lével, a billegő zacskó helyett hat-nyolc kémcsőbe. Innen kezdve nincs más dolgom, mint várni, és lehetőség szerint magammal hordani a telefonom. (Bár mondjuk a Biharban a térerővel is lehetnek gondok.)

Más nem nagyon van. Tegnap írtam végre Orsinak, válaszolt is azon nyomban, s most mintha megint (éppen) teljesen össze lennénk hangolódva, nagyon jólesett olvasni. Nem tudom, mitől függ ez, a múltkor pl. (január végén, hmm) határozottan az volt az érzésem, hogy rútul elbeszélünk egymás mellett.

Olyan ez, mintha tudnám valakiről, hogy haldoklik,

pedig csak elmennek, de nagyon messze, egészen Bretagne-ba. :-( Jaj. Az egyik szemem sír, a másik meg üveg. Mi lesz velem jövőre Attila és Ildi nélkül?

(Meg Timi és Gábor nélkül is, de ahhoz legalább szoktatom magam egy éve.)

Ártatlan kérdés

De hát jelenthet az bármit is, hogy Babót, 2020 napos virtuális tevémet utoljára épp arra tanítottam meg, hogy várja, hogy megsimogassam...?

Hétvége, kereszetlő, kalandjaim az egészségügyben 3.

Szóval... Szombaton irány Pest, majd onnan Gáborral meg a Forddal tovább Szalafőre. Estére összejött a rokonság (értsd Timi szülei meg a sajátjaink), tegnap délelőtt mise Bajánsenyén;
aztán papával meg Gáborra fölnéztünk Csörgőre is, mert délelőtt összetalálkoztunk Gyurival (aki a Nemzeti művésze, lásd június 1.) Én vagy tíz éve nem találkoztam vele, s nagyon jó volt hallgatni kicsit. Meg még egy Camparit is kevert nekem jéggel, narancslével, lime-karikával... És nem volt valami boldog a Nemzetitől, sőt, azt mondta, ha ez a vezetési-rendezési stíl marad, akkor ő nem. De talán most jön néhány szívének kedvesebb rendező is.

Kettőtől keresztelő Veleméren. Lucka nem hazudtolta meg magát: torkaszakadtából üvöltötte végig a szertartást. Lévén pedig a templom meglehetősen kicsi, ez azt vonta maga után, hogy a szertartás szövegét kb. mi hárman (a szülők meg én mint keresztanya) hallottuk... De Ottó kitett magáért, nagyon kedves volt, és a mindenszentek litániáját is kb. az első négy tételre rövidítette az alkalomra... :-)
Aztán Szalafőn még ettünk egy magyot, majd mi Anyánkkal és Eszes Robival haza (itt: Pestre) a hatos IC-vel. Közben kisütöttem, hogy nem kéne kibumliznom Pomázra azért, hogy hajnalban mehessek vissza a Nyugatiba, s szerencsémre Fke is igazán rugalmas volt, így hát nála aludtam a jól ismert kanapén (lásd május 19.). Valami miatt rém nehezen aludtam el, meg is ébredtem párszor, de sikerült hat előtt összeszednem magam, a hajnali (?) körút (körúti hajnal?) pedig egészen biztató volt. Na jó, nem is. Forgalom volt jócskán, de gyalogszerrel csak csavargók (vagy álruhás királyok...) jártak.

Le a fél hetessel, aztán egy gyors zuhanyt követően bevittem az egész eü-s dokumantációmat a vérszopókhoz, akik aztán megjárattak a földzsint és a két emelt között, de a vége csak-csak az lett, hogy holnap fél 9-kor jelenjek meg (szigorúan éhgyomorra) vérvételen. Hogy ez lesz-e az utolsó, azaz a HLA-tipizáció, azt nem sikerült megtudnom.

Ja, az egész hétvégén újra meg újra igényelt összpontosítást, hogy ne törjek össze teljesen; de tartottam magam.

Ágica ma elrepült Torontóba.

Kalandjaim az egészségügyben 2.

Szóval az EKG után ma vérvétel — miért is, mikor a HLA-hoz megint megcsinálják...? — és mellkasröntgen. Az hasznos, mert tüdőszűrésen nem voltam 2003 szeptembere óta, márpedig hajléktalanok között forgolódva (még ha csak átvitt értelemben is :-)) nem ismeretlen dolog a TBC. Közben elszúrták (szó szerint) a vénámat a kézfejemen, az üdvös megoldás a csuklóm lett, így hát két szép tapasz virít a balomon.

Mindehhez még annyi, hogy lassan megismerem a traumaklinikát. Pedig hát alig egy hónapja jártam ott először.

Ja, a tegnap este nagyon bután sült el, kicsit most is ég a fejem miatta. Hagytam üzenetet Peti kártyáján, de hazafelé már leesett, hogy kevéssé gáláns gesztus a saját depressziómat borítanom a születésnapos nyakába... Reggel, mikor hét felé bekocogtam Gabssyhoz a — születésnapi — fokhagymás szilva (!) befőttel, megnéztem, de Peti sajna járt lenn az éjjel, és leszedte. Úgyhogy írtam egy bocsbocs-típusú újabbat, amitől szegényem már végképp nem fogja tudni, mi is van...

Apropó, depresszió: az este komolyan elgondolkoztam, nem lehet-e, hogy amúgy formálisan is benne vagyok. Aztán megírtam pár elkeseredett sms-t (miért is jó az nekem, ha más is aggódik?), majd eszembe jutott, hogy van nekem egy okos lelkigondozó lakótársam és ex-szobatesóm (Ágica ma kap diplomát, éljen!), aki ráadásul épp otthon sincs, úgyhogy beleolvasgattam a könyveibe.
Mindjárt rájöttem, hogy nincs velem semmi baj... Pl. napi átlagban aligha töltök egy-két óránál többet magam alatt, valamint nem depresszív a testtartásom sem. Csak végtelenül fáradt és cselekvésképtelen vagyok, és meggyőződésem, hogy engem nem lehet szeretni.

Ez az. Kb., na. (S közben az is eszembe jutott volt, hogy lehet, hogy eleve baromság, mert aki depressziós, az garantáltan nem gondolja ezt magáról — vagy mégis?)

Jó hír még, hogy Juli is "b(l)ogozásba" fogott, de csak akkor linkelem be, ha jóváhagyja. Hmm? :-)

42

Szóval most már én ismerem az összes titkokat és mind a tudományokat... :-) Minden elvemmel szemben a filmmel kezdtem.

Most 406, a hangulat jó, a rendszergazda-zsargont nyomják fölöttem... Ha kivárom az éjfelet (már csak 50 perc), akár Petit is megköszönthetem a 28. születésnapján. De akkor addig folyamatosan kéne nyomnom, mert még föltűnik...

Amúgy meg igen rosszul érzem magam. A kérdés az, meddig érzés az irigység, mert addig ugye nem tehetek róla/ellene... Egyre-másra jönnek jobbnál jobb barátnőim-barátaim, hogy milyen frankón sínen vannak hivatásban, párkapcsolatokban, ilyesmi... én meg lelkesen gratulálok, és mikor leteszem a telefont, zsigeri utálat önt el irántuk — de főleg magam iránt.

A héten a legfőbb tevékenységem az volt, hogy egymást cáfoló e-maileket küldözgettem különböző listákra. Már nagyon utálom.

Hegymászós kétségek

Tegnap beteljesítettem a kb. két éves álmot: vettem fejlámpát. És mire lassan világbajnok-szintre hozom föl a túrafelszerelésem, addigra a) nem lesz Erdélyi Túra, és b) ripityomra esik szét a térdem. Éljen-éljen.

Bloomsday

Isten áldja meg Volt Szeretőmet 28. születésnapja alkalmából! :-)

Ez megint nem az a nap, amikor elolvasom az Ulyssest, de egyszer még megteszem. És utána megnézem a Bloomsday-t — ha nem is feltétlenül Dublinban, de legalább Szombathelyen. Írtam is Attilának sms-t, hogy legalább egy ír sört gurítson le a kitűnő kompatratista & Jocyce tiszteletére. :-) [Elképesztő: van joyce.lap.hu is!]

Hanem most neki kell esnem az Infofernek meg az Elvirának, és összeraknm, mennyiből és hogyan lehet a legegyszerűbben eljutni Valea Draganului-ig.

Megint nem hazudtoltam meg magam

Az előbb sikerült leejtenem a diákom a harmadik emeletről.
Az elsőn landolt, vicces módon, nem a földszinten.
Itt meg valaki föltette a legközelebbi gépasztalra. Így hát most újra hozzáférek a ruhatárszekrényemhez, meg nem utolsósorban ahhoz a 300 petákhoz, amit reggel tettem rá (fénymásoló+kávéautomata). Ez is érdekes: hogy alapvetően örülök, hogy nem kell behordanom a tárcám, mert akkor arra is külön kell figyelni. A diák így is, úgy is kell (a vonalkóddal léptetnek be meg kölcsönzök), viszont attól kezdve, hogy a chipre pénzt tölt az ember, parázhat azon is, hogy ezt hagyja el. Mert semmi jelszó, nyilván, csak bedugod, és megy. (Tegyük hozzá, nagyságrendeket bonyolítana a gépeken, ha mondjuk még a fénymásoló is PIN-kódot kérne... jaj, belegondolni is rémes.)

Morális kérdések

Délután teázós LT: alighanem Paffy & a Nők avagy Paffy és az Önkéntesek felállásban. És míg mi itt húzzuk az igát (na jó, túlzásba azért nem visszük), az egyik — fizetett — munkatársunk a volt barátnőjénél üdül az ország másik végén. A jelenleginek meg fogalma sincs semmiről (?).
Sajátos ügyintézés a mi ultrakonzervatív (na jó, ez sem igaz) katolikus köreinkben.

3G

Fogadtunk Péterrel, hogy lebonyolítjuk-e az első 3G-s video-telefonbeszélgetésünket 2010. június 15-ig. :-) A tét egy egyhétvégés kárpátaljai utazás (jún. 18–20.).
(11:24:33) dezsopeter: Egy dolog uberelheti ezt, ha eppen osztalytalalkozom lesz. Vagy te eppen szulsz
S apropó, erről eszébe jutott, hogy Enikő várhatóan ma fog szülni. Éljen-éljen!

És hogy meglegyen a mindennapi linkünk: valami zseniális cseh filmet ajánlott Péter. Persze a TIFF-ről.

Mindemellett "nándorfehérvári nyaralásra" hívott Márton, és jaj, minden stimmel, csak az az apróság nem, hogy arra az időre pénzszerzést terveztem, nem -költést. :-(

Tegnap hazafelé még benéztem a kollégiumba

Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.

Nem jött szép, tüzes nappalon
De háborus éjjel...

Jaj

Olyan érzékeny vagyok, mint kiskamasz koromban. Igaz, már régen. Most is valahol a sírás és a hányinger között járok félúton. Van neki "konkrét" oka is, több is, de nem hiszem, hogy ennyi lenne az egész. Nem értem magam, de utálom.

Találkoztunk Milánnal, Bagirával és Réka babával. Aranyos. Legalább ennyi. :-)

(Ja, 25 éves korom után az EVS nem áll velem szóba. Szóval ez minden bizonnyal bukta.)

(homlokracsapás)

Hogy ez eddig nem jutott eszembe!!! Elmegyek önkénteskedni Kolozsvárra! :-) Van valami öt hely különböző témákban (a keresőbe Clujt kell írni, Cluj-Napocskára csak kettőt lát).
Bár ott valószínűleg nem nagyon tanulok meg angolul. :-(
Majd a második körben.

Na, megírtam,

ötös nem lesz, de meglesz. A jegy meg úgyis több részből áll össze.

Közben eszembe jutott, mit nem mondtam Julinak, miközben Gabssynak megígértem (de közben Julinál hagytam a telefont, hogy ingyen beszélhessen vele) — nosza, a könyvtár recepciójáról hívtam Gabssyt a szobájában. Amúgy teljesen ingyen, de azért a srác lenyomta az "első és utolsó alkalom, és remélem, gyors leszel" szöveget. Ugyan miért nincs legalább a fontosabb egyetemi épületekben egy-egy nyilvános univ-telefon?! Elhiszem, hogy mindenki mobilozik, de azért én tudnám használni az ingyenes belső hálózatot. (Be szép is volt, mikor elaludtam a klasszmagyar szigorlatot, amin aznap én voltam / lettem volna az egyetlen delikvens... S csak leszaladtam, és hívtam őket...)

Amúgy tök jó, hogy kezd valamiféle campus-érzetem lenni itt a könyvtár körül. Meg multikulti is a javából, legalábbis időről időre túlnyomórészt német/angol/...? nyelveket hallok magam körül. :-)

A jövő útja: EVS. (Csak tudnám, mi az a deliquency... De ha még a SZTAKI se tudja. :-( )

A netezők korán kelnek

Ma vagy tizenöten vártuk, hogy kinyisson a könyvtár. Persze biztos nem mind netezni vágyott (én sem elsősorban), de azért vagyunk itt is jócskán.

Szóval tegnap este, amikor 10 felé az ágyban kinyitottam a culture methodology jegyzetet written by George Andrew Szőnyi, rá kellett jönnöm, hogy nem csak az a 20 oldal van, hanem még féltucat cikk is. Lesz mit csinálnom ma délelőtt.

Gaim

Az oldalból mit sem értek, de a lényeg: valaki kitalálta a multi-protokol instant meszidzselő klienst, ami megy a könyvtárban is. Éljen-éljen. :-)

Bori könyve gótbetűs. De azért megharcoltam a tartalomjegyzékkel.

Még mindig itt esz a penész,

de most legalább egy könyvre várok (egy osztálytársamnak, mért is ne, mert az országban egyedül itt van meg :-)). Közben a donorinformációs oldalt olvasgattam, muszáj be is linkelnem gyorsan.

Végülis mindig egy olyan saját honlapra vágytam, ahol mindössze mindenféle csatolásokat szedek össze. Mert meggyőződésem, hogy félannyit se hozunk ki a webből, mint lehetne — bár ha éppen nincs a közelben, akkor már így is éppen eléggé össze tud dőlni a rendszer... (Pl. kénytelenek vagyunk egy bibliai utalás visszakeresése végett átszaladni a szomszédos netkávézóba — mert ugyan miért is lenne a Lelkesen egy elérhető Szentírás... (2003 ősze))

Ja, és alakul az Őrség, bár eddig még csak hárman vagyunk biztosan (G., Fke, én), de már kitaláltuk, hogy elvisszük még Sziszt meg Nórit, és esetleg még a Gyenei-klán részei is előkerülhetnek (Peti, Bazsi, Bazsi barátnője). Meglássuk-meglássuk.

Megkaptam P-től azt az angol tanulmányt, amiről, ha jól emlékszem az instrukcióira, német összefoglalást kéne csinálnom. Miért ilyen fene gyors a Deutsche Post?!

Zajlik az élet

Szombat reggel beszéltem édesapámmal telefonon: meghalt a keresztapám. Lefordult a székről csütörtök délután az osztályozó értekezlet után, és meghalt. 55 éves volt. R. I. P.

Aztán délután esküvő: BÁgi és Péter magázódott a szertartás alatt. Ezután akkor vajon mindörökké(tig)...? Az egész esemény fő tanulsága egyébként az, hogy az ünnep bensőséges volta nem áll feltétlen fordított arányban a templom méretével (ahogy hajlamos voltam/vagyok gondolni).

Utána koccintás (mi éppen nem áztunk meg, de a következő esküvő népe...), majd Gáborékkal a Nagyítóban folytattuk, ahol valamiféle stratégiai tervezés folyt reggeltől, ill. este Gábor búcsúbulija ("kiavató szertartás"). Közben beszéltem valamennyit Fkével, utólag raktam össze, hogy most láttam először nem-mókusőrs társaságban, wicces. Meg egy Mesi nevű lánykával is sikerült kicsit közelebbi ismeretséget kötnöm, akit szintén Gabssy révén ismerek, de az egyetemről.

A fondüzés persze jól elhúzódott, Zöldfásra végül éppen a menyasszonyrablásra értünk ki. A lakodalom amolyan semmi-extra-de-jó-hangulat volt, negyed 4 felé tértem nyugovóra, aztán másnap még reggeli, apkolás, ebéd... Kicsit csacsogtam Zetorral, hihetetlenül szeretereméltó fickó (még mindig :-)), jókat derültünk Péter cimbijein, ahogy pl. Csáki Béla megjelent dél (?) felé egy ing nélkül fölvett mellényben, öltönyös nadrágban, zokni nélkül, cipőben és nyakkendőben...
Lucát végigdajkálta az egész násznép, valószínűleg több fotón lesz rajta, mint az ifjú pár, és persze álombaba volt, nézdegélt és aludt. Aludt akkor is, mikor Timi letette, úgyhogy utána ő lement, és jól kibulizta magát. :-)
Majd attól kezdve, hogy hazaértek (Attiláék vitték el őket Jürgennel), éjszakáig ordított. :-(

Nálam este megfordult Szisz, elhozta a Filmtettjeim, a gázspray-m, amiről már rég elfelejtettem, hogy neki adtam kölcsön, és rámhagyott három ebédjegyet is. Le is pusztítottuk őket ma Andival meg Gabssyval. Én meg nekiadtam a Timitől megörökölt nadrágot, neki jobb lesz.

Ágica húga, Anna aludt nálam az éjjel, igazi kamasz kislány. :-)

Ma... nagyjából mászkálás eddig, a szokásos x pontos listával indultam el, viszonylag jól állok vele, de holnap culture methodology vizsga, és ott vannak még a dolgozatok is...

S közben úgy tűnik, elindult az első magyar v(ideob)log, pont a múlt héten hiányolta Péter a Cohorson.

Kevéssé hatékony péntek

Mindenek előtt két játék a transzilván közblogról, a kihagyhatatlan kategóriából: a pityókahámozó és az idegjáték. Meg egy arcpirulás ugyanonnan: képes voltam betenni a gondolatolvasót másodszor, fél oldallal Péter után. Tiszta eszement vagyok.

Amúgy... Reggel mise és vidám reggeli utána, a kolikönyvtárban olvasgattam kicsit egy háromhetes HVG-t (az újszülöttnek...), aztán a PC-ben összetalálkoztam Páterrel, Gorállal és Antival, majd befutott — tőlük függetlenül — Szabó Zsuzsi is, és végül Puma Julcsival. Jó volt.

Délre elmentem fodrászhoz, és bár vagy három órámba telt az összes várakozással együtt, meg vagyok elégedve összességében, és nagyon jól érzem magam tőle.
Apropó, az üzlet mint mikrotársadalom (?) is megérne egy pár sort... A hang, amit egymás közt ill. a vevőkkel használtak a fodrászok-kozmetikusok... A népek 14-től 70-ig... S tegyük hozzá, szándékosan kerestem egy nem-trendi helyet, aminek további következményei voltak...

Otthon jó tíz percet beszélgettem Ágicával és Danival: nem vettek észre semmit. :-)

Andi viszont itt a lépcsőfordulóban rögtön kiszúrta. Utána pedig hosszasan mesélt a tegnapi kvázi-önkéntes-gyakorlatáról a baleseti sebészeten. Jó nagyot harapott az életből: három balesetest vittek be egy menettel.

Motiválatlanság³

Most derült ki, hogy a holnapra tervezett kultúramódszertan-vizsgám kedden lesz. Eszerint nekiállhatnék a két tizenötoldalas Fried-szigorlatinak, de... hol van még az a hétfői határidő...

Más: Végre megtaláltam a helyem az információs társadalomban. Power-júzer leszek. :-)

S még egy olvasnivaló, a nagy pótcselekvésben föléledt bennem a közéleti érdeklődés: Sólyom László parlamenti beszéde az eskü után. Tetszik.

Aszfalt Guru

szerint, idézem: "Az újhold óriási erőt és segítséget nyújt ahhoz, hogy magáévá tehesse mindazt, amiről eddig csak álmodozott. Ön lesz az első tulajdonosa ezen a vidéken egy teljes venezuelai szépségfarmnak."
Asszem, most még annak is örülnék.

Szürke minden,

és hellyel-közzel változatlanul esik. Alig bírtam rávenni magam negyed 10 felé, hogy kimásszak az ágyból.

Aztán cukrászdázás Borcsival :-), majd LT, pár good news-zal: kaptunk a várostól százötvenezret a kórus elektromos felszerelésére, sőt azóta kiderült, hogy a DA RIT is megítélt közösségvezető-képzésre 160, "színes, szinkronizált, szélesvásznú" prospektusra pedig még százezer pénzt. Éljen-éljen, az utóbbi három évben a homelessen kívül semmi más kiírás nem volt, nagyon kellettek már.
Ja, a számítógépünk (Biglelkes yeah :-)) földobta a talpát, úgy tűnik, végképp, legalábbis az újratelepítést se vette tudomásul. De még garanciális, mint kiderült, úgyhogy talán van remény.

(A)Nikó barátném kettőtől védi a komparás, négytől pedig a magyaros szakdolgozatát... Drukk!

Medárd...

...és esik...

Az imént, ebédelésből jövet az előtérben összetalálkoztam egy kissé túlsúlyos ismerősömmel. Egy zacskó chipsszel indult olvasni. Ilyenkor mindig elönt a boldogító tudat, hogy milyen hihhhetetlenül tudatosan táplálkozom... Ezzel el is kocogtam a kávéautomatához. :-7 (De különben most tényleg egész jól állok, tegnap ugyan nem ebédeltem, asszem, de hétfőn igen. :-))

A másik ilyen relatív dolog: a számítógép. Volt idő, mikor a kollégiumban azt mondták, elmehetenék rendszergazdának: képes vagyok pl. önállóan telepíteni bizonyos szoftvereket, tudom, mire jó a hub meg a switch ((a különbséget nem bizonyosan, bár vmi rémlik))... Erre most olyanokkal szembesülök, hogy a Freeblogon képtelen vagyok beállítani, hogy a címek valóban megjelenjenek, itt pedig a jobb oldali linkeket nem tudom használni. :-( Egyszer majd beleásom magam...

Apropó, el kéne kezdenem írni azon dolgok listáját, amelyek elvégzése nélkül nem szabad meghalnom. A múltkor valamelyik unalmasabb órámon elkezdtem összeszedni pár dolgot (inkább csak irányelvek szintjén), és döbbenetes sebességgel kezdtek megvalósulni...

1. pont: Könyvek a nyárra.
Bulgakov: A Mester és Margarita
M. Scott Peck: A járatlan út (ezt a bátyám ajánlotta egy elméletemre az emberek eszme-változásairól)
Kafka: A kastély; A per (ezek nélkül mégsem lehet élni...)
Borges-novellák (l. eggyel följebb)

First of all: van új köztársasági elnökünk. Az esküt már le is tette, bár csak augusztus 5-én lép hivatalba. Nekem szimpatikus.

Aztán... A tegnap este kellemesen eseménytelenül telt, ma reggel jól elaludtam, aztán meg jól megreggeliztem. Szóval eddig jó. :-)

S még valamit akartam: idevágni az Ajtórésnyi zsoltárt Fabinyi Tamástól. (De nem találom weben, sajna.) Visky András egy elmélkedése, egy fuvolaművész és legutóbb Gryllus Dániel egy-egy csepp embersége után most ez az olvasnivaló a fürdőszobatükör mellett.

Bejelentkeztem a Blogringre, de nem leszek hosszú életű, mert ahhoz ott is nyomkodnom kéne a gombot, mikor frissítek. Márpedig ahhoz aligha lesz cérnám.

Ejsze :-) összeraktam a komparatív filmelemzést, angolul, a végén még büszke leszek magamra. Na, nem biztos.

Most el kéne rángatnom valakit megvenni a 15 kiló kenyeret, de nagyon nincs hozzá kedvem...

Na tessék, míg megnéztem pár másik oldalt, telefonált Juli, hogy jön kenni meg venni. Isten áldása az a lány, mese nincs.

S még egy tegnapi — bár nem előszöri — tapasztalat: Lucka egészen gyerekképű kezd lenni :-) , és gömbi továbbra is. Ott volt Koczka unokabátyám, Réka és Kolos is, mondhatni családi hepaj.

Tamás gépénél, már a második este. :-) Közben Petivel szkájpolok, a novicban gyógyítgatja a tűzfalat. Boldog idők, mikor még tiszteletbeli 406-lakónak számítottam... Tamás illata egy pillanatra ma is megrengetett. :-)
A bolt viszont bezár, mire odaérnék. Grrr. És a DVD-t is vissza kell vinni.

Még 1: Tegnap küldtem a Mókusőrsnek körbe egy kissé mogorva hangú mailt, hogy lemehetnénk az Őrségbe június 24–26-án, de akkor sürgősen mondjunk valamit, mert igen utálom már ezt a "Véss-nem-ír-semmit-és-ezért(?)-senki-más-se" típusú helybenjárást. Azt is hozzátettem, hogy csütörtök délig várok hozzászólásokat... Eddig Fke, neki tetszik. Hát, kíváncsi vagyok...

Hmm-hmm... Szóval most jutottam el addig, hogy utánagördítettem, hová is íródott pontosan az a comment... :-)

No, most aztán ehet a fene. Jött egy comment ma délután az e-mail címemre ilyesformán: ...hmmm . By Anonymous, ami ugye választható név a kommentár menü alatt. Küzdöttem egy darabig az IP-címekkel, de csak a Yahoo-t meg a Bloggert sikerült beazonosítanom...

Amúgy: délelőtt Mephisto, délután Csodálatos Júlia — azt hiszem, szisztematikus Szabó István-nézésbe fogok a nyáron, mert nagyon bejöttek, ahogy tavaly (Kolozsvárt :-)) a Szembesítés is, meg annak idején A napfény íze (azon minimális számú film egyike, amelyet kétszer láttam moziban).
Közben ebéd Dittével az Irinyiben, aztán mászkálás majd Géza Tanyája Szisszel. A Csodálatos Júliát is együtt néztük Gáborék laptopján, visszafelé ismét Géza, és most könyvtár. Itt is a büfében kezdtük, naná... A fél lelkem az a nőszemély, nem tudom, mi lesz velem, ha pénteken tényleg hazaköltözik Keszthelyre.

...kalligráfia? Vagy az csak a művészet maga? Litográfia, monográfia... Fonográf.
Lehetne szókép. :-)
A bánatba ezzel a nagy fene tudományos érdeklődésemmel. Ezúttal a műszakival, hogy inkább elbíbelődöm a Picasával — nekem nagyságrendekkel bonyolultabbnak tűnik, mint just attach a file-t —, mint hogy aludnék, ahogy normális ember teszi éjjel negyed 2-kor.
Igaz, Tamás benn van a Skype-on és Márton a Messengeren. :-)

Teszt. Egy kedves kalligráfom. Vagy minek nevezhetik. (Demiértnemalszominkább?!)

Még egy s más. Először is Ibolya barátném írása az áprilisi Korunkban. Nem kommentálom, hacsak nem azzal, hogy nagyon szeretnék pár napot megint elkocsmázgatni-beszélgetni vele.
Aztán: a bátyám írta, hogy átrendezték a múltkor említett honlap vicces térképét. A május 25-i bejegyzésem linkje ezzel elavultnak tekinthető.

Nem is tudom, hol kezdjem...

Csütörtök: kul-túra. A szerdai net-csömör után
először bábszínház Szisszel és Andival, majd turkáló, majd Mountex, majd Nagy Rohanás visszafelé: keressük a pénztárcám.
Meglett, a bábszínházban esett le az ülés alá.
Egy önmegynyugtató vásárlás (a napokban az empatikus marketinggel ismerkedtem): tejeskanna. :-) (Éjjel derült ki: nem fér a hűtőben a polcunkra. :-( )
Krakkói tavasz (fotókiállítás).
Este meghallgattam a szegedi rabbit. Zseniális figura.

Péntek: 3.20-as busz, Szeged => Bp.,
Szisz az utolsó percben, s aztán egész délelőtt,
beszélgetés,
nyomozás az ELTE BTK-n,
beszélgetés,
kávézókeresés (9-ig láthatólag semmi nem nyit a belvárosban),
beszélgetés,
remek tejeskávé és végtelenül unott pofájú nők a jogi kar büféjében,
beszélgetés,
rövid helyismereti előadás Szisznek ("jobbra a Blaha, aztán a Keleti; balra a Ferencziek tere; egyenesen a Deák tér"),
beszélgetés,
Károlyi-kert, PIM,
beszélgetés...
Szisz megtalálta Jánost,
a Batthyányn Gabssy,
levilágító stúdió,
kaja (részemről: kufta) Jimmynél, akit inkább Ahmednek kellene hívni,
a Batthyányn Zsolnai Évi, kölcsönösen hasznos információ-csere;
Szent István tér, Ünnepi Könyvhét,
hőség,
Transzcendens Mesterünk, Fried Isten tanár úr ("Ő az Antihorger Antal, / belőle nőtt ki az Előretolt Helyőrség, / (...) a szegedi egyetem fura ura..."),
hőség,
nászajándék BÁgiéknak,
hőség,
Balázs Imre (mire utánaerednék, nyoma vész),
hőség,
grapefruit ízű lónyál,
hőség,
Fke, mesél kicsit, de nem nagyon találjuk a közös hullámhosszt (hárman?),
haza.
Itthon metafizikus rettegés, mert édesanyám nincs sehol,
de előkerül, s én szégyellem magam millió okból.

Ma aztán alvás majdnem délig, azán Korunk–Komp-Press könyvbemutató [optimalizálhatnák Firefoxra is az oldalukat lassan...], majd' 15 percet késem, de semmi baj, még nem kezdődött el. A négy könyvet nem linkelem be külön-külön, a mesélések jók, csak az egy "végvár-diskurzust" nyomó bácsi tetszik kicsit vissza. Demény Péterrel is őt emlegetjük, meg hogy lesz-e könyvhét két év múlva, és milyen is a Magvető kiadói politikája. Idősebb hölgy fordul később felőle énfelém, ismerjük egymást?, s nem értem, miért csillan föl úgy a szeme, mikor azt mondom, BJ Szegedről. [Ezen mondjuk lenne mit tűnődni, hogy mikor mondok Szegedet, s mikor Pomázt...] A következő pillanatban leesik a tantusz: Széles Klára, mutatkozik be. Imre örül nekem, én is neki, ötfelé figyel, mert ő árulja a könyveket is, amellett, hogy szerkeszt, ismertet és moderál; de arra van ideje, hogy megpendítsen egy kávézást odalenn Deményékkel, illetve este a JAK-hajót. Utóbbi erősebben foglalkoztat, de nem találok a telefon névsorában senkit, akit jó szívvel el tudnék csalni, hát végül leteszek róla, pedig ha sejtem, hogy ilyen jellegű, aligha habozok.
A PIM-ből séta a Szent István térre, megnézem a tegnapról hátramaradt 1/3 kínálatát, a babahoroszkópos könyvből kilesem, hogy a kos babát nehéz elaltatni, és ezzel a nóvummal muszáj fölhívnom Timit. :-) Még csacsogunk (Luca, csodák csodája, édesen szunyókál), mikor föltűnik Imre, váltunk még néhány szót, aztán ketten kétfelé egy vidám "akkor majd Kolozsváron!"-nal.
A Gödörben a képregény világnapját ülik (állják), widám, jókat nézelődöm, kár, hogy csak részletek vannak kinn (képek az egészről itt). Sok a férfi, ez szembeötlő.
Mire hazaérek, Papa is megjött Nagybányáról, hozott valami kexet (cu miere), erről eszembe jut a trindexes eugenia-teszt, ki is nyomtatom, csak tudnám, miért ilyen hihetetlenül rossz elrendezésű a "nyomtatóbarát" változat.

Szundi.

(Csak a hecc kedvéért: Bp. Astoria, McDonald's. Szisz leveleit nem tudtam lewapozni a Gmailről.)

Oh yeah! Mail from Tóth János:

"Kedves Julis !
Sajnos már másttól is hallottam, hogy sajnos maradtak benne hibák, ugyhogy nagyon megkoszonnem, ha "végigkorrektúrázom a jegyzetet" . Tollal javitson bele, majd adok egy masikpeldanyt maganak helyette.
Mellesleg szeretném meghívni e könyv bemutatójára, amely könyvhéten lesz Szegeden, a Vármuzeumban, június 3. (pentek) 17. ora.
...
Üdvözlettel:
János"

Szeretem, amikor azzal foglalkozhatok, amihez értek, és még honorálják is. :-)

(És, tegyük hozzá, ha a kéziratot olyan formában kapta meg a JATEPress, mint amilyen ez a mail, akkor azért dolgozhattak vele így is... :-) De tény, hogy az a 20 oldal, amit elolvastam, elég hajmeresztő tipográfiailag.)

Jó ideje a legjobb szörf-menet: blogok között kalandoztam, valaki belinkelte, hogy Caragiale Farsangját nézte, ó, mondom, csak nem ő is kolozsvári, vagy valami vendégjáték, de nem: Nemzeti Színház. És hát uramfia, Gazsó Gyuri 2003 óta az ottani társulat tagja! Hihetetlen, és tök jó. Nem láttam nyolc-tíz éve, az útját még a Zalaegyerszeg–Szolnok–Nyíregyháza–Bárka vonalon követtem, ill. hallottunk a Jászai Mari-díjáról is.
Egy okkal több, hogy most már tényleg megnézzem egyszer magamnak a Nemzetit.

Fölajánlottam Tóth János környezetetika-oktatónknak, hogy alternatív megoldásként (egy fél dolgozat mellé) végigkorrektúrázom a most megjelent jegyzetét, mert "lenne még mit formázgatni rajta (a nyomda ördöge nem alszik)..." Erőst kíváncsi vagyok, mit szól hozzá... (És ha netán rábólint, akkor is kétes, hogy mennyire volt jó ötlet, mert a könyv van vagy kétszáz oldal. Bár minden csak határidő kérdése — és legalább érdekes.)

Itt van, amiről (a) tegnap beszéltem. Éppoly szűxavú, mint a privát értesítés. :-)

Amúgy... Tegnap jót hajléktalanoztunk, apropó, a blogot áttettem ide, hátha a magyar kezelői felület jót tesz a népek lelkesedésének. Utána még bementem Gabssyhoz a kollégiumba, harcoltunk még egy kört az Újlak Utcai Ált. Isk. évkönyvével, minden eddiginél lehetetlenebb szerkesztési instrukciókkal kapta meg az anyagot. De ne szóljak semmit, 2500–3000 Ft-os órabérrel kevesen dolgozhatnak.

Ma viszont dolgozni kellene... Este Stalker, Peti vetíti a koliban.

És még 1: Tegnap kaptam a mailt, hogy a Volt Szeretőm szerdától elhagyja az állását. Hogy ez mi, azt nem szivárogtatom ki :-) (komoly dolgokról lehet ám szó!), majd aznap. Mindenesetre én bizony örülök, mert a végén még megússza ép ésszel/szellemmel ezt a bő fél éves kalandot.

Hihetetlenül elbarmoltam a reggelt, de legalább tegnap este volt egy jó órám: szó szerint betévedtem taizéi imaórára.
A környezetetika enyhén szólva nyögvenyelősen megy, a végén kénytelen leszek német/angol szakirodalomhoz nyúlni. Meglássuk, egyáltalán mit találtak meg nekem a raktárban.
Az előbb simán kisétáltam egy könyvvel, amit reggel visszahoztam, csak rögtön el is kértem helyben használatra. Még szerencse, hogy a néni nem vasalta meg, mert ha besípol, akkor víz se mossa le rólam, hogy el akartam lopni.

Meleg van.
Beadtam a dolgozatot Ákosnak, dupla vagy semmi...
Gabssy négyest kapott egyházjogból (fél nap tanulással, hmm), viszont épp el akarják küldeni a teóról. Meg kb. a BTK-ról is, szóval nem rózsás a helyzet.
Írogatom a környezetetikát.

Úgy terveztem, elkerülöm a kánikulát, s evégből már 7 után itt ültem a Mátrixban.
Csak éppen a dolgozatot nem hoztam magammal, amit ki akartam nyomtatni.
No comment. (Azaz: ugye nem lesz ilyen az egész hét?!)

Azt hiszem, túl sokat ülök újabban a számítógép előtt. A napokban egyszer, amikor hazaérve ismét egy csomó reklámújságot találtam csak a postaládában, úgy sóhajtottam fel, hogy "Már megint csupa spam!"

Semmi izgi. Este Andival beszélgettem még egy sort, a héten kb. másodszor tisztességesen megvacsoráztam, és ma reggeliztem is, meggyes pitét, otthonról, csomagban. Most pedig dógozni kell... jaj...

Papa telefonált az elmúlt napokban kétszer is: valami fesztivált közvetített, ami a szállodájuk alatt zajlik. Nagybányán műemlékezik (esetleg: Bányavidéki Új Szó), mint kiderült (sehogy sem értettem, mert először csak az "ablakát" emlegette, de Pomázon a kisutcában csak nem fér el ezernyi csápoló...).

Ezek a szombati könyvtárazások... Ma már gyanút fogtam, mikor a BTK sarkán megláttam két rendőrt, de hogy engem is egyenest a "security controll"-hoz (így mondta a bácsi a bejáratnál, bezony!) irányítanak, azt azért nem vártam. Igaz, ez ki is merült abban, hogy belenéztek a táskámba. Aztán a ruhatár-szekrények között egy kutya cirkált.
És persze megint az aulában terítettek, következésképpen 2 órán át nem lehet bejönni majd a kabinetbe, gondolom, mert innen lehetne a legkönnyebben lelőni a minisztereket. Tiszta szerencse, hogy az olvasótermek felől üveg van.

Tegnap a PC-ben pakoltunk, és megejtettük az Első Pizzázást is. Valamint Ildivel kinéztünk a vámudvarra, béke volt, adja Isten, hogy az éjjel se eresztették ki Czenét. Mert akkor már marad.

Reggel Péterrel beszéltem telefonon, tart Krakkó felé az Iron Maden-koncertre. Aztán meg Varsóba állásinterjúra. Amiről persze menthetetlenül az Egy halott Varsó és Krakkó között jut eszembe, bár nem olvastam, csak a polcról ismerem (kicsi, vékony RaRe könyv). :-)

Nándika legújabb on-line őrülete: közös blog. Egyelőre inkább fórum, a társaság még az ismerkedés szakaszában van, de meglássuk. (Hmm, az "ismerkedés" talán nem a legjobb szó, mert ők akár ismerhetik is egymást...)

Blogelméleti kitérő. A saját (quasi-?) definitio-mat még nem alkottam meg, de addig is egy glossza kronstadttól (Krónika): Bloggubanc. Aztán válasz by Csomhá: RE: Bloggubanc.

Reggel egyetlen óra leforgása alatt végeztem az SZTK-n a belgyógyászattal, EKG-stül. Meg voltam elégedve.

A könyvtár előtt reggeliztem a nagy napsütésben, mikor leült velem szembe Papp p, és
—————————————————————————————————————
Itt meg kell szakítanunk adásunkat. Míg P-hez kerestem linket, a Volt Szeretőm blogjára (!!!) akadtam. Elképesztő. Ilyen perverziót! Persze pont olyan, mint az ember... —————————————————————————————————————
szóval P, akinek a haiku-fordításait most nem linkelem be mégsem, megkérdezte, nálam van-e az indexem, és habozás nélkül bevésett egy ötöst. Gondoltam, nem tiltakozom, úgy hiányzik az a dolgozat meg a zh, mint hátamra a púp... Aztán egy órácskát még töltögettem neki a CEEPUS-os papírjait angolul. És várhatóan valami német szövegfésülés is bejátszik még.

Attiláék vegyes érzelemekkel jöttek el a rendőrségről, mindenki segítőkésznek bizonyult, de nem pontosan értették meg, hogy mi köze az ügyhöz a kihallgató rendőr esküvőjének, a pelenkaáraknak és a lakáshitelnek. Két évet emlegettek, de reméljük, lesz több is (momentán a vagyonügyesek dolgoznak a dolgon, mert ők voltak az ügyeletesek kedd éjjel. Ha jól értettem).

S még valamit akartam. Tegnap este a vetítős karrieremet építgettem Alsóvároson, meg nem mellékesen Petinek lapoztam. (Egyszer kettőt... De különösebb habozás nélkül játszott tovább...) Utána fagyiztunk egyet, hazasétáltunk (emberemlékezet óta nem esett ilyen jól ilyen lassú séta), behívtam egy teára, amiből vacsorázás lett, mert Poppins ahhoz készülődött éppen. Utána Peti mexerelte a lámpám (kicserélt két égőt, amitől aztán a továbbaikban égett. Mindkettő. Okkultizmus, nincs mese), és a végén valami fél tízig még elbeszélgettünk a ház előtt. Jaj, nagyon jólesett a lelkemnek az egész csacsogás. Az a furcsa érzésem volt, azaz úgy raktam össze később magamnak, hogy végre nem voltam "mint nő teljesen diszfunkcionális" (l. Transindex: Mi teszi önt boldoggá?). Pedig... Éppen az a jó az egész Peti-kérdésben, hogy nem artikulálódik kérdésként.

Ó yess, az élet persze nem ilyen egyszerű... Telefonált a rendőrség: Gabi ma a szembesítésen elmondta Czenét arany embernek, akivel ő nagy barátságban élt ("míg meg nem halt — majdnem" — tette hozzá Attila...), s aki a légynek sem ártott soha; úgyhogy holnap még egy tanúskodási kör vár rájuk (meg talán rám) is. Agyrém. Elhiszem, hogy fél, de ha most visszavonja a feljelentést, akkor holnap engedik ki, nem öt év múlva.

És még két link: vidámkodásra a Store Wars; hajtépésre "a végső Trianon" (keresd meg rajta Magyarországot!).

Elkezdtem a homeless-blogot. Tolle, lege. Meg "scripte" is, nekem legalábbis nem tudom, mennyi kapacitásom lesz rá...

A rendőrség jobb cég, mint a mentők, mert náluk van papír a vécén.
Ez a tegnap éjszaka egyik tanulsága, miután lenyomtuk minden idők leghosszabb hajléktalanozós körét: 4-re értem haza pontban. Nagy vonalakban a történet: Czene ismét összeverte Gabit (már vagy három napja), akit mi nem láttunk (három fickó bújtatta egy kicsit arrébbi háznál), de hosszas zsinatolás után kihívtuk hozzá a rendőröket, azok a mentőket, és míg én bevonultam vele a traumára (first time in mentőautó!), Attiláék a zsendárokkal maradtak. Szerencsére nagyon gyorsan átlátták a helyzetet, el is vitték Czenét, úgyhogy már "csak" annyi feladat maradt, hogy Gabira valahogy ráhúzassunk egy nyolc napon túl gyógyuló státust... Sikerült. Utána még egy kör a rendőrségen (feljelentés — a jegyzőkönyvet persze egy negyedik ember vette föl, akinek persze megint elölről kellett kezdeni a mesét, tiszta szerencse, hogy Ildi föltette a segítő kérdésit Gabinak, így azért kialakult az ügy), és háromnegyed 4 felé már robogott is a kicsi köpcös főrendőr Gabival hazafelé.
Czenét 72 órán belül a bíróság elé kell állítaniuk, ott aztán eldől, megy-e előzetesbe. Ha nem, akkor nagyon nagy gáz van, mert akkor a vámudvaron kő kövön nem marad, de bízunk, mert többszörös visszaeső.

Ma eddig: kinéztünk Gabihoz, odaadtuk neki a tegnap elmaradt születésnapi sütit-virágot, elbeszélgettünk mindenkivel; aztán a Dugó téren reggeliztem Gabssyval, és terápiás jelleggel neki is előadtam az egész sztorit (ahogy már előtte telefonon Paffynak is). Közben csatlakozott Tamás, aztán eljött a könyvtárba is, jót beszéltünk mindenféléről.

És a végére: BIJ átküldte egy korábbi tanulmányát a Térey-kötetről. Döbbenet. Hogy milyen emberek vannak...

Az isteni kegyelem működik tisztességesen.

Jaj.
Úgy látszik, ezek a keddek már csak ilyen mélypontosak.

Tegnap este voltam úszni, de nem sokat nyomtam, részben mert nem akartam hajat mosni (egyre nehezebben bírok ezzel a lobonccal), evégvől nem akartam belenyomni a fejem a vízbe, ettől viszont teljesen mereven mozogtam.
Ja, és Poppins kölcsönadta a biciklijét, úgyhogy egész duatlon-képe lett a dolognak :-) , de valahogy a városi bringázás nem nekem van kitalálva... Ráadásul lámpája nincs, és a hátsó fékpofáján nincs gumi... amiről a Bucsin-tető jutott eszembe, meg Gergely, meg hogy vajon biciklizünk-e a nyáron az osztállyal.

Ma nyolc felé olyan vihar tombolt kinn, hogy úgy döntöttem, erre nem érdemes fölkelni.
11-re szépen kiderült.
Megreggeliztem -- mire befejeztem, Poppinsék már az ebédgyártáshoz fogtak --, kikocogtam Timiékhez, összeszedtem az éppen kidobásra ítélt cipőm (úgy tűnik, a két szandál még nem lesz elég egy darabig), és úgy jöttem el, hogy akaratlanul bár, de Timi elég jól belegyalogolt a lelkembe. Lehet, hogy egy darabig inkább nem megyek ki. (Hozzá kell tennem, hogy náluk olvastam Ákos levelét is, ami korrektnek korrekt a végsőkig, de a rugalmasság... Mindenesetre jól elrontotta a kedvem.)

És most már erősen kenyeret kéne kennem, úgyhogy megyek.

Tegnap este fölhívtam Paffyt, hogy valami nagy közös reggelibe torkolló liturgikus eseményt kellene tartanunk reggel. Végül egy negyed nyolcas misében maradtunk, ami egész váratlan sikernek bizonyult, jött vagy hat-nyolc kolis lányka. És utána jó nagyot reggeliztünk együtt.

Délután átköltöztettük a Lelkest a Dóm tornyába. Iszonyú munka volt, hármat fordult a Barkas, összesen vagy nyolc fickó dolgozott, meg három lány. Közben rendeltünk pizzát is, méltó a munkás.

Este borfeszt, talán. Bár úszni jobb volna talán... És holnap Talentum-vizsga, amihez át kell még tanulmányoznom az anyagot... És még sehol sincsenek az egyetemi dolgok...

Basszus. Csodálkoztam, hogy Harczos Bálintról egyetlen oldal találatot hoz a Gugli, ráadásul többnyire filmes dolgokat. Aztán a WebKaton egy Térey-tanulmány szerzőjeként feltűnt: Harcos... Pedig teljesen meg voltam győződve a cz-ről. Legközelebb már tényleg jön az online ellenőrzés (különösen az alsó megjegyzéseket ajánlom :-)), bármennyire tudom is, hogy vox populi korántsem = vox dei a helyesírásban (sem).

Tegnap 4x áztam meg – bár bőrig csak elsőre –, és többet vonatoztam, mint aludtam. Fárasztó nap volt, de sikeres: kaptam majd' 32 000 Ft-ot a korrektúráért (itt a reklám: Agroinform :-)), a tördelő elégedett volt a ténykedésemmel, még egy kis nyári munkát is ajánlottak. Mindehhez elköltöttem egy kellemes regebédet Fejérkével, mesélt egy csomó érdekeset Rigáról, aztán lehet, hogy még Gulyással is leszen valami bizniszük. A végén a vonatmenetrendnek (nem, az Elvirát azért nem linkelem be inkább) hála még aludtam is egy félórácskát a kanapéján, életmentő volt.
Ja, ottlétem során megalkottam a percepciós disszonancia fogalmát, ui. Fke tarra borotvált fejjel fogadott, és rajtam az a furcsa érzés vett erőt, hogy esetleg az, akit látok, nem azonos azzal, akit hallok... De azért meggyőztem magam, hogy csak-csak.

Ma eddig semmi okosat nem csináltam, de lassan muszáj lesz nekiugranom a verselemzésnek, aminek holnapra 4 oldalban kell manifesztálódnia. Elég rémes a választék, vagy hát na, se Harczos Bálint, se Térey nem a kedvencem. Lenne még valami két opció (Karafiáth Orsi vagy Acsai Roland), de elhagytam a papírt a címekkel, úgyhogy e kettőből választhatok.
Utoljára a felvételin elemeztem verset, 1999 kora nyarán...

Este úszni kéne, jó hideg van, biztos nem lesznek sokan. Ja, meg hát ma mindenki moziba megy úgyis, esetleg a borfesztre.

Dagadt szemmel és fáradtan ébredtem. Lesz még rosszabb...(?)

valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott

én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondviselő félelem
kísért eddigi utamon

valaki jár a fák hegyén
vajon amikor zuhanok
meggyújt-e akkor még az én
tüzemnél egy új csillagot

vagy engem is egyetlenegy
sötétlő maggá összenyom
s nem villantja föl lelkemet
egy megszülető csillagon

valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem

Fáradt meg együgyű... vagy tán csak jó vagyok.... s reszketek, mint a fű, és mint a csillagok.

És meghülyülnek akkor mindenek?

Édesapám idestova hatvanéves kollégája tegnap bejelentette, hogy elválik, és albérletbe költözik a nála 20–25 évvel fiatalabb, amúgy férjnél levő és mindeddig kisfiát nevelő titkárnővel. (A fickó nagyapa.) That's what they call Torschlusspanik? Mondanám, hogy röhejes, de...

Egyébként ma az elhagyandó feleségen túl Domján Éva jelentkezett egy törött szárnyú rigóval; befutottak Gyurgyikék (mondjuk ők csak egy kis vasárnapi csacsogásra); becsöngetett Imike, masszív alkoholista "házi hajléktalanunk"; valamint jó félórát dolgozott Jenő, a nemkevésbé italos lakatos... Minden hülye megtalál minket, nem vitás. Talán még Szekeres András, az öt(!)diplomás és ugyanennyiszer elvált, öngyilkos hajlamú orvos hiányzik, de nem festem a falra inkább.

Amúgy... új blogot akartam kezdeni, de aztán mégse. Tegyük föl, hogy még mindig hiszek a személyiség folytonosságában. Végülis nem készülök elégetni a kamaszkori naplóimat, és ez állítólag ennek a jele.

Megyek vissza korrektúrázni. Wass Albert kísért...

Immár Szegeden.

Az irodaban tehát -- megpróbálok visszaszokni az ékezetekre -- nem volt senki.
Mászkáltam a városban, találtam két múzeumot, internetezgettem... aztán kezdtem megunni a helyzetet, a nap lemenőben, az idő kihűlőben volt...

Végül a levlistához folyamodtam egy használható mobilszámért (nekem csak az irodáé volt meg, de az ugye hiába), mígnem végöl kiderült, hogy a vezetésből senki nem bákói, és mindenki hazament szépen a falujába. "Ha kijössz Klézsére, ott van szállás" -- mondta végül Hegyeli Attila.

Úgyhogy a 17-es busszal kimentem a következő falu végéig, ahová értem küldött egy autót, és nyolc(-kilenc?) felé már kinn is voltam Klézsén.

[Mindez korántsem volt ennyire egyszerű, de hadd ne untassalak Titeket a részletekkel.]

Néztük a tévét, vacsoráztunk, beszélgettünk a pápáról meg mindenféle csángó-dolgokról.

Végül a tanárokkal közösen lakott házban aludtam, s reggel még a Mámival is összetalálkoztam, a nénivel, akitől bérlik a fele házat. Elég meglepő élmény volt, mert egyrészt alig láttam ki a fejemből (ébredés után, szemüveg nélkül), másrészt rettenetes gyorsan mondta a magáét "klézseiül". Szóval rősen igyekeztem, de így sem ért át hozzám az üzenet java része. :-)

11 felé Bogdán Tibor jött értünk Magyarfalu felől, bevitt Bákóba, aztán mi Melindával elmentünk (a déli) misére, ő meg tovább valami dolgára.

A mise, az csuda volt. Először is óvatos becslésem szerint lehettünk ötszázan a templomban. Ami már maga elég furcsa építmény: a mellék- vagy kereszthajók két oldalról amolyan lelátókként futnak le a szentély felé. Balra volt az orgona, amin gitáros énekekeket nyomtak, csörgődobkísérettel.
Vetítették a szövegeket, mégpedig projektorral, és néha képeket is kaptunk Jézus életéből; meg néha a pápát. Apropó, szentleckére értünk be, de onnan kezdve a kivonulásig egyetlen egyetemes könyörgésben esett szó szegényről. (Igaz, Magyarfaluban meg sem említették, mondta Tibor később.)
A hirdetéseknél az inghetata szóra [a mellékjeleket nem tudom, sajnos] kaptam föl a fejem, meredtem Melindára, ő meg vissza: jégkrémet fognak osztani a végén. Bemondták a "szponzorizálót" is.
Úgyhogy az irodáig kolozsvári (!) jégkrémet szopogattunk. :-)

Tibor csak 3 után érkezett meg, végül négykor indultunk el.

És hajnali fél 3-kor szálltam ki a Kálvária sugárúton...

Moldva, Vol. 2
Vagatlan (tuleloi) valtozat

Kezdjuk talan a legelejen: szerda du. (a Praga kavezo es a Vamhaz korut kozott) kitalaltam, hogy kijovok Bakoba az MCSMSZ [elfelejtettem, hogy lehet linkelni, tehat: http://www.csango.ro] evi rendes kozgyulesere, amelynek egyik napirendi pontja a keszulo iskola terveinek megvitatasa lesz.

Hat csutortokon folultem az Adyra, s elmentem Kolozsvarig -- errol nem megyek reszletekbe, egy szinhazas-TransitCafe-s estem volt meg egy rohangalos delelottom --, majd (a) tegnap tovabb.

A legendas iasi gyorssal indultam, meg Hochbauer Maris diakkedvezmenyevel, nemikepp reszketve, hogy a kalauznak fol talal tunni, hogy a kedves kolozsvari egyetemista domnesoara nem beszeli az allam nyelvet...
... de ugyet se vetett az igazolvanyra, beszelnunk meg nem nagyon kellett.
Tovabbi adalek, hogy a vonaton eleg "furcsa" emberek is utaztak, tiszta szerencse volt, hogy egy negyvenes-forma no meg egy hatvan koruli paros ult mellettem a normalis fajtabol. Az idosebb neni egyszer-ketszer mondogatott valamit eleg mergesen az ungurikrol, de nem vettem fol. :)
Suceavanal szalltak le, ott mar sotetedett lassacskan. Onnan tovabb aggodtam, milyen lesz a tarsasag, de jo volt.
Termeszetesen a supracontoll [a kalauzt ellenorzo ellenor] se maradhatott ki az eletembol; raadasul (tudva, hogy a kovetkezo vonaton csak azt kell mutatnom,) a kartonjegyet addigra jol elsullyesztettem az egyik zsebemben, kerestem, mint a veszedelem, es paraztam, hogy majd ok kiszurnak...
...de nem.
Ezen a ponton elhataroztam, hogy a felaru jegyen nyert penzzel megtamogatom Bojte Csabat [http://www.devaigyerekek.hu]. :)

Atszallas Pescani-ban/ben, tovabb masfel orat a bakoi szemellyel. Faztam kemenyen, es meg nem sejtettem, hogy a java csak most jon...

Leszallvan meg gyorsan vettem valamit a peronon a boltban ("h11, ki tudja, talalok-e meg valamit nyitva"), majd be egy taxiba a kapott instrukcioval ("La prefectura").
A prefekturaval szemben egy boszme nagy muvhaz all, ami veletlenul sem az az utca, mint a honlapon az iroda cime. Keresgeltem egy sort (jaj, az elozmeny: Kolozsvarrol beszeltem a Szovetseg egy emberevel telefonon, azt mondta, a prefekturaval szemben keressem, ki van irva, es igen, talalok ott vkit 11-kor biztosan); majd jo erzekkel vissztelepedtem ugyanabba a taxiba, amelyikbol kiszalltam tiz perce, es az orra ala dugtam a cimet.

Nem terek ki arra, hogy mi minden segitseget kellett a joembernek igenybe vennie ahhoz, hogy fel 12-kor vegul kitegyen a hazsor elott (roviden: terkep, diszpecser, jarokelok). A szandeka viszont jo volt, egyreszt azonnal befutott, mikor latta, hogy vacogok, masreszt meg telefonalni is megprobalt a sajatjarol az irodaba -- csak arrol nem sikerult meggyoznom, hogy egy 0-t is usson a korzetszam ele.

Az irodaban (belatom, nem tul meglepo modon) nem volt senki.

Ez volt az a pont, ahol ugy dontottem, az elso utamba akado hotelben toltom az ejszakat.

Ugyhogy vegul a Hotel Decebalban (**) kotottem ki. Kiaztattam magam a forro vizben, a recepcion foltoltettem a telefont... ma reggel pedig breakfast included.

10 elott ott voltam az irodanal -- sehol senki. Elballagtam a kovetkezo kartyas telefonig: nem veszik fol. Sirnivalo kedvem tamadt. Vegul irtam egy pikirt hangu levelket, hogy megis, mibe kerult volna kituzni egy cetlit az ajtora, hogy kozgyules itt meg ott; bedobtam a postaladaba -- es kb. ugynebben a percben bevonult elottem vagy tiz magyarul beszelo ferfi meg par no az ajton.

Hat beosontam.

A fomufti az Uj Kezfogas Kozalapitvanytol [http://www.ukka.hu] volt -- megint eljottem a vilag vegere, hogy egy hazait hallgassak... (Az elso csiksomlyoi bucsus misemen Paskai atyank predikalt... "Jol van, te deRek es huseges szolga...") Mint kiderult, mostanra jutottak el Moldvaig, es szentul megfogadtak, hogy megtamogatjak vegre az itteni magyar kis- es kozepvallalkozasokat is. Amen.
Amikor tovabbindultak, megpenditettem, hogy en elsosorban a kozgyules es az iskola mian, mire mutattak par fiatalembert, hogy ok is oda tartanak.

Es rovidesen megvilagosodtam (akarha Buddha a fugefa alatt). A kozgyules ugyanis a "kulturban" volt. Szemben a prefekturaval. A telefonban tehat igazat szoltak, csak en az irodara gondoltam, es ejjel 11-re.
Jol elszegyelltem magam a kifakado levelem miatt (bar ami igaz, az igaz, kiirhattak volna az irodara is), ayota probalom kibanyaszni a postaladabol, hiaba.

Na, mindenesetre igen jol jartam a vallalkozoi megbeszelessel, mert a kozgyules meg a megerkezesemkor is szemelyi kerdeseknel tartott. Megirtam kozben par sms-t, es probaltam kisutni, melyik felszolalo kicsoda. Hellyel-kozzel sikerult is, neha megkerdeztem a mellettem ulot, mignem kiderult, hogy o is szegedi... Az omellette ulo pedig Pestrol jott, csak mar nem tudott ertesiteni, hogy el tudna hozni. Sebaj, majd holnap haza.

Kb. akkor kaptam fol a fejem eloszor, mikor arrol volt szavazas, hogy legyen-e magyar mise... Es volt ellenszavazat.
Kozben haldoklik a papa.

Aztan egyszercsak ott alltunk, hogy 6. (?) napirendi pont, iskola. Kiallt Hegyeli Attila, es gyorsan-pontosan eloadott mindent. Volt par hozzaszolas, aztan teljes egyeteretesben megszavaztak a tervet.

Nehany gyors napirendi pont (Cenzori es Etikai bizottsag...) utan a tarsasag levonult az alagsorba egy sorre/sucra. Nem nagyon talaltam a helyem, ugyhogy rovid terepszemle utan tavoztam. Boklasztam kicsit a varosban, az ebedemen (Fornetti+Kubu, amit itt Tedinek hivnak) testveriesen megosztoztunk egy kedves kolduskislannyal, megnezegettem a helyi NagyA tarsasjatek-kinalatat (lattam "Buveszdoboz" es "Jateknyomda" feliratokat!), ilyesmik.

Belestem a nem sokkal arrebbi katolikus templmoba is -- mi tagadas, nem valami szepseg. De azert elmegyek holnap kilencre az ifjusagi misere. :)

Most mar csak az foglalkoztat, hogy mikor lesz legkozelebb valaki az irodaban, ahol reggel olyan vidaman otthagytam a hatizsakom.

Szóval Moldva...
Nagy kaland volt.

Ott tartottam, hogy szerda délután Ibolya lejött Mojnestig, addig átmentünk mi is maxitaxival. Megcsodáltuk a dadaizmus jeles képviselőjének, Tristan Tzara-nak az emlékművét a város határában (ti. Mojnesten született), aztán stoppal tovább, két autóval, lévén Frumószáig még egy elágazás.

A falu olyan, mint az ilyen Isten háta mögötti falvak lenni szoktak (szerintem), mondjuk azzal a különbséggel, hogy itthon [immár Szegeden írok] talán vezetékes víz már nagyjából mindenütt van. (?) Ibolyának épp kezdődött az órája (legalábbis a kölkök már ott voltak, bár hivatalosan még volt fél óra). Sose tudhatni, jönnek-e és ha igen, hányan... de akik ott voltak, aranyosak voltak. Úgy szakadtak Ibolya nyakába, mintha nem két hete, de mondjuk fél éve nem látták volna (és el tudom képzelni, hogy hetente kétszer jönnek ugyanígy).
Mi eközben kisétáltunk a határba, Gabssy csinált néhány képet, én meg elhallgattam a meccs zaját az iskolaudvarról: bizonyos távolságból minden nemzet gyerekei ugyanúgy kiabálnak. :-)
Jó nagy iskolájuk van, de csak nem elég nagy, mert a kicsinyek és a nagyok délelőtt-délutáni váltásban kell hogy járjanak elég terem híján (elég népes a falu is, 800 katolikus és 400 ortodox család lakja).

Az óra végeztével aztán főztünk magunkank egy paprikáskrumplit, majd (már 9 körül) átmentünk Ibolya "szomszédasszonyához".
Ez volt a legnagyobb élmény (emberi és nyelvészeti szempontból is).
Lídia három gyermek édesanyja (10 hónapostól 2,5 évesig), emellett 21 éves. Ott volt az édesanyja, Anna néni is, aki éppen egy újabb udvarlón dolgozik Ibolya számára (hiszen ő a maga 24 évével már igazán vénlányszámba megy...); mi több, Kristi(an) maga (mivel előkelő udvarlót keresnek, a kiválasztott többnyire román és ortodox) is megjelent egy idő múlva.
Nyelvész szempontból az volt az izgalmas, ahogyan Anna nénit még tökéletesen értettük, Lídiát már sokszor nem. Eleve több román kifejezéssel beszélt talán, bár meglehet, hogy Anna néni is inkább a mi kedvünkért vigyázott (kérdezte, értünk-e románul, s mikor ingattuk a fejünket, nagyot nézett: "Egy szót es?"); de a magyart is gyorsabban és talán kicsit kásásabban is beszélte.

Hanem a legkülönösebb történet -- és ez már átvezet a szellemi tapasztalatokhoz -- az volt, amikor Lídia némi szabódás után elmesélte, hogy "volt Magyarba dolgozni", és milyen nyelvi nehézségekkel szembesült. Most csak egyet emelek ki, elég lesz az is: az öregasszony, akire vigyáznia kellett, egy alkalommal villát kért tőle. Ő meg, bár nem igen tudta, mire az neki, kiment a pajtába, és keresett egy kisebbecske (vas)villát, azt adta a kezébe... Aztán az asszony igen furcsán nézett vissza, akkor kezdett erőst gondolkozni, hogy mi kellhetett volna neki, s rá is jött, hogy nem lesz az más, mint aminek ők furkulicát mondanak...
A végén még egyszer mondta a helységnevet, ahol mindez történt, és mert nem értettem, oldalra sandítottam Ibolyára, aki magyarázólag hozzátette: "Udvarhelyszék mellett."
Hát ennyi. Hogy arra már rég rájöttem, hogy Kolozsvárhoz Budapest nagyságrendekkel közelebb, mint Bukarest, de hogy a Kárpátokon innen már "Magyar" van, azzal most szembesültem először.

Talán ennyi nagyjából elég is. Másnap végül kihagytuk Pusztinát, és így a Karácsonkő--Brassó busszal, egy vidám olasszal ("legközösebb" nyelvünk a román volt, mit sem mi, s ő se jól értett...), majd Mojnesttől a már ismert maxitaxival jutottunk le Comanesti-ig (alias Kománfalva a térkép szerint). Ott kiálltunk ismét, és egy teherautó elvitt Ágasig, majd ott (! még a Gyimeseken innen) fölvett egy Kojak-arcú ember, aki egészen Marosvásárhelyig röpített. Onnan meg egy bánffyhunyadi illetőségű kamionos Kolozsvárig.

(Linekek a csángókról: magyarországi, elegáns és elkég tartalmas is; illetve a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége.)

Pénteken délután kaptam vissza a kauciót, valamivel több, mint egymillió lejt kellett 3 óra alatt elvernem :-) , igazán hálás feladat volt. Este beültem még a KEL-misére, utána elbúcsúztam Szépéktől (a hivatalos, egyetemi köröket megfutottam még a délelőtt), majd összepakoltam, és irány haza.

Az éjszaka és a másnap délelőtt viszontagságai megérnének még egy bejegyzést, de már annyiszor végigmeséltem, hogy most nagyon nincs kedvem újra nekilátni. Ezzel ezt a blogot be is fejezem, köszönet mindenki kitartásáért! (Ha van kedved, írj egy mailt, hogy lássam, van-e, aki idáig eljutott.)

***

Szeretettel jegyzé:
Babos J.
(julis at mailbox.hu)

A hétfőről most már nem lesz lelkierőm eleget írni, pedig az egyik legnagyszerűbb napom volt, mióta itt vagyok. 10-től este 8-ig folyamatosan az egyetemen ültem, és csak az ülés fárasztott, a figyelem a legkevésbé sem. Közben egy órát Berszán fogadóóráján töltöttem, egész gyorsan kiderült, hogy rendszeresen szemlélődget Jálics Feri sj atya módszerével, aztán ezzel el is kanyarodtunk egy időre az irodalomelmélettől...
Este pedig az egyetemista csoportban találkoztunk Gabssyval, meg Szilveszter testvérrel, akinek a gondjaira Zsolt távoztával bízatott a társaság. Jó lesz. (Megj.: Gabssy és Szilveszter ismerték egymást. Gabssyt a múltkor a határról két kisbusznyi ferences vitte Üllőig, köztük ő is...)

Szóval kedden nekivágtunk, oda is értünk, a szerda délutánig történtekről nagy vonalakban beszámoltam (a) tegnap.

Comanesti honlapja itt látható, az állam nyelvét nem beszélőknek talán az Imagini menüpontot ajánlom (ez úgy hangzott, mintha én beszélném, pedig hát nem, sajnos).

Folyt. köv. holnap, bár tudom, hogy felejtek...

Csak sebesen, mert lenne meg mit nezni itt is: Comanesti-ben vagzunk Gabbsyval, es (nem lesy kedvem mindent kijavitani, amit ay angol billentyuyet nzoman elirok, meg be is vannak ragadvaa betuk) Ibolyat varjuk (o egy baratnom eredetileg Syatmarbol, Koloysvaron vegeyte a filoyofia syakot tavaly, es most itt tanit magyart egy kicsi faluban valahol a kornyeken).

Tegnap jottunk Csiksyeredaig stoppal, onnan meg vonattal, megaludtunk vmi baratsagos panyioban, vagymertez igyelegfura, panzioban; csak Ibolyacskat nem ertuk utol, nem leven te'rereje csak itt/ott. De ma lejon ugyintezni valamit ugyis, aztan majd hazamegzunk vele a falujaba.
Ma eddig megneytuk a varosi muyeumot, valami herceg elt itt, az o kasetelyaban rendeztek be. Van par terem neprajz, esykoyok,hangszerek, miegymas, aytan haziipar, szottesek, egy berendezett szoba ("grandmother's room", mondta a veyeto lanyka), valamifele medve's nepsyokas jelmezei, es egy terem syepmuvesyet, na jo, szepmuveszet is. Egy tarlo tovabba az epitteto urrol es csaladjarol syol, meg zenetis szerzett az egyik holgy; egy masik pedig a tersegben hasznalt penzeket mutatja be (meg a Voros Hadseregtol is van valami, ekes magyar nyelven ("hamisitasa a haditorvenyszek szabalyai szerint buntettetik").
Jellemzo kulonben, hogy majdnem tobbet agyaltunk a feliartokon ((a'l)tudomanyos es nepetimologiaval), mint ayon, hogy mit is latunk tulajdonkeppen... De "tudunk mi romanul!"
A kastelyt kulonben igen syepen rendben tartjak, meg a varos maga is egeszen erdelyi, ugy tunik. Baratsagosak a nepek, ha nzelveken nem is igen syolnak.
Ja igen, kb. 140 forintbol megebedletunk (hasak peksutibol is), es jollakattunk egy koldust. 2500 lej egy perec, Kolozsvart harom eve volt 3000, most negy/ot.

Hivatkozasok majd otthonrol (itt: Koloysvarrol), ha talaok valamit.

Ahhoz képest, hogy (szép képzavarral :-)) egészen hétköznapi vasárnap volt, sok minden eszembe jutott napközben, amit talán érdemes lenne megosztanom Veletek -- persze nem tudom, mi fog most előkerülni belőle.

Délelőtt tehát itthon voltam, küzdöttem többek között Berszán István doktori disszertációjával, amely Kivezetés az irodalomelméletből címmel tavaly(előtt?) jelent meg a Mentornál, és amelyről Orsival okos kérdéseket készültünk föltenni a szerzőnek a holnapi fogadóóráján... Hát, nem sok reménnyel kecsegtet.

Fél 1 körül elindultam Szépékhez, akiket éppen indulóban találtam: a nagy tavasz örömére elindultak valami ismerősnek a bükki erdőben álló házához (az itteni Bükk Torda irányában van). Valamennyit beszéltünk még, aztán elvittek a Házsongárd bejáratáig, ami a tervem volt a délután hátralevő részére.

Jót barangoltam a temetőben: gyönyörű idő volt, szinte kiáltotta minden, hogy az élet él és élni akar. A bejáratnál áll egy fa, amiről a szél épp fújta lefele a fehér szirmokat, mint valami eltévedt havazás; a madarak még a közelből harsogó zenét is túl próbálták fütyülni... (Utóbb találkoztam a hang forrásával is: egy sírt betonozott néhány munkás, az ő autójukból szólt. Ott állt az úton [a két legfontosabb irány ki van építve szabályosan], a temető mondhatni kellős közepén. Örültem neki(k)...)
Az első utam természetesen Lomniczi Meltzl Hugóhoz vezetett, a komparatisztika atyját lassan már csukott szemmel is megtalálnám... :-) Szépen rendbe volt szedve a sírja, meglepetésemre, mert eddig szemlátomást senki nem foglalkozott vele.
Közben rájöttem, hogy ma nincs kedvem turistáskodni, úgyhogy eltettem a könyvet a térképpel, és inkább csak nézegettem körbe-körbe. Persze meglátogattam a Reményik családot, Jósika Miklóst, ők az út mellett nyugszanak; a Bánffyakat meg a Bethleneket kikerülni se igen lehetne, Brassai Sámuel előtt is fejet hajtottam... Lefelé megkerestem Dsida kriptáját ("...felejtsd el arcom romló földi mását"), ez is egyre jobban megy, mióta nem messze tőle fölfedeztem egy elképesztően csúnya üveg-beton építményt (ahhoz már messziről lehet viszonyítani). Szabédihez már kellett a térkép, elmormoltam fölötte, amennyit össze tudtam szedni a Tilalomból ("az ellen-Semmiért Egészen", ahogy Molnár Ágica szobatesóm fogalmazott annak idején -- begépelni most nem fogom :-)); és akkor jöttem rá, hogy Szilágyi Domokost bizony rossz helyre tippeltem, úgyhogy ő kimaradt ma.
Szóval bóklásztam, és közben meg-megálltam az érdekesebbnek ítélt sírkövek előtt, tényleg furcsa dolgokat lehet találni néha. Ott van például az a huszonkét éves fiú, akinek a neve alatt az állt: "joghalgató" (sic), vagy az a hasonlóan fiatalon meghalt társa, akit "orvosnövendék"-ként aposztrofáltak. Nem tudom, ki hogy van ezzel, de az én identitásomnak eléggé sokadrendű pontja az, hogy "magyarszakos"... Persze a sírfeliratokat szinte sosem az érintettek írják.
Láttam református és unitárius püspököt is néhányat, tudóst, egyetemi tanárokat, főrendiházi tagot, írót, csillárkészítő mestert, román színészt (azt azért sajnálom, hogy igen kevés román név mond bármit is, alkalmasint azon túl, hogy utca és/vagy egyetemi terem is viseli).
Nem mondtam le arról a(z egyébként anyai ágon örökölt) rögeszmémről, hogy az angol temetők a legjobbak, a mértani sorokba rendezett egyforma keresztjeikkel; de ez az erdős-ligetes megoldás sem rossz azért. (Csak ne tettek volna be minden két sír közé egy harmadikat...)
Közben egy Szabó Lőrinc-vers jutott eszembe, a Kortársak [lehet, hogy hosszú a lap, akkor bocsánat].

A Petőfi/Avram Iancu utcán megállapítottam, hogy "dinamikusan fejlődő városunkban" újabb örömteli változás történt: lebontották azt a romházat, amelyben kisebb nyomortelep működött még pár évvel ezelőtt (három éve legalábbis a szertehagyott dolgokból erősen úgy tűnt. 2002-re aztán mintha bedeszkázták volna az ablakait, de az azért megnyugtatóbbnak látszik -- a környék szempontjából legalábbis. A "lakókról" nyilván mit sem tudni).

Ebédelni beültem a Rexbe, s kisvártatva megjelent Orsi is, jól elkacarásztunk az időzítésen (3 körül járt már). Ő már törzsvendég, a pincérsrác jobban tudta, mit kér, mint ő maga. :-) (További adalék, hogy Orsinak elmondása szerint kemény és következetes munkájába került megváltoztatni a pincérek mentális struktúráját, amely korábban láthatólag nem ismerte azt a jelenséget, hogy nő, (vasárnap délben,) egyedül egy étteremben... :-) )

Innen aztán, hogy teljes legyen a kép, a Bulgakovba sétáltunk át azzal a tervvel, hogy a kerthelyiségben olvassuk (próbáljuk olvasni) a Kivezetést. Neki is ültünk egy-egy cappuccino fölött, aztán Orsit kezdte rémesen frusztrálni, hogy nem jutunk semmire, úgyhogy ő állt föl előbb. Én harcoltam derekasan tovább, de úgy ötre-fél hatra sikerült nekem is teljesen elvesznem benne.

A piarista/egyetemi templomba igyekeztem misére, de szembetalálkoztam két társammal, akik mondták, hogy forduljak is meg akár, mert a Szent Mihályban lesz a mise. Örültem nekik, mert magam nemigen ismerem őket, és jólesett, hogy rögtön tudták, hogy én is oda tartok. (Azért nem volt külön KEL-mise, mert a hallgatónép jórésze még nem ért vissza a vakációból.)
A Szent Mihályban emberemlékezet óta most nem fáztam először.
A mise után aztán még megnéztem egy Szent Erzsébet-oratóriumot a Sapientia(-EMTE) csíkszeredai hallgatóinak az előadásában. Sajnáltam, hogy playback volt az egész, de ez még csak hagyján, hanem valami hajmeresztően hangosra erősítették az amúgy sem tökéletes minőségű felvételeket, úgyhogy időnként már-már ütött a második sorban (az egész közönség az első hat-nyolc padban ült). Az énekfeldolgozások amúgy nem voltak rosszak szerintem, a mozgás sem.

No, kb. ennyit mára. Most járt le másodszor a Cranberries-lemez, mióta elkezdtem...

Elfelejtettem egy történetet még a múlt hétről, pedig azt hiszem, elég jellemző.
Fölfeslett a varrás a cipőmön, úgyhogy elindultam a cipészhez -- Orsi és Szisz jó előre kifigyelt már egy "Kovács Attila" feliratú cégért a belvárosban, gondoltuk, ott lesz a legegyszerűbb.
A bácsi éppen olyan volt, mint otthon az öreg suszterek. Alig nézett föl, s már mondta is, hogy sajnos neki ehhez nincs gépe, de tudom-e, hol van a Mátyás szülőháza, abban az utcában van neki egy kollégája, majd ő.
Míg odaértem, töprengtem utána, hogy honnan tudta, hogy nem vagyok bennszülött. Nem jöttem rá. (A cipőt néhány perc alatt megcsinálták.)

Ma a konferenciára végül nem jutottam el (annyi viszont kiderült, hogy nem csak nevében volt Apáczai, és mint ilyen aztán annyira nem is érdekelt), megnéztem viszont Laurát a bábszínházban (Szisz helyett is, aki közben megírta, hogy várhatóan csak hétfőn jön). Nagyon jó volt A tornyocska, a kölkök is élvezték, az elején mind együtt építkeztek tépőzáras elemekből, meg énekeltünk is.

Este Moliere: A nők iskolája. Elszoktam már a két és fél órás daraboktól, de egy rövid holtpont után mindvégig élveztem. A téma kicsit tényleg emlékeztet a Lolitára (a párhuzamra a műsorfüzet hívta föl a figyelmem), bennem -- valószínűleg az élmény közelsége miatt -- mégis a múlt heti Pirandello-darabot idézte föl inkább.
S olyan jó a kolozsvári társulatot a nézőtéren látni is. :-)

Délelőtt elindultam megkeresni Sánthát -- mit mondjak, ennél már nehéz lett volna hátrébb tolni a helyőrséget... A belváros közepén van, de egy kb. nyolcas betűvel írt cédulán kívül (az a postaládán díszeleg) semmi nem jelzi. Bizonytalanságomban végül nem is csöngettem be, igaz, hogy a nyitott postaládában benne volt a Szabadság, szóval aligha járt arra bárki is ma.

Az Agapéban újabb kulturális differenciára derült fény (az anyaországi standard és az erdélyi köznyelv (?) között): rakott krumpli címen valami a megszokottól elég jelentősen eltérő egytálételt kaptam. Alapvetően krumpli volt, az tény, meg még tojás is volt benne, de azon túl...? Valamiféle besamel tartozott hozzá, valamint némi prézli, és a tetejére sajt volt sütve.
Amúgy finom volt, csak a kolbászt hiányoltam kicsit.

Utána elindultam a Koinonia kiadó keresésére másodszor. Megint nem találtam meg, viszont sétáltam egy jót. Rájöttem, hogy a Párizs utcának a múltkor alig az egynegyedét jártuk végig Orsival, és a házszámot továbbra sem ismervén most végiggyalogoltam. Találtam rajta egy kedves hatszögletű teret (Piata 1848), néhány újabb "Kolozsvár -- Városi Vízművek" feliratú csatornafedőt, és a végén valami szakadt szocreál gyártelepre lyukadtam ki. Visszafele a piac felé akartam elkacskaringózni, és meglepően jól sikerült a tájékozódás. Közben jobbnál jobb házakat láttam, kár, hogy előbb-utóbb összedűlnek...
Igazuk van azoknak, akik szerint idegenben le kell térni a főútról. Többet mutatnak a kisebb utcácskák.

Öt körül megint elindultam, ezúttal egy kiállításra a helyi Francia Kulturális Központ szervezésében a Tranzit Házban. A lufinyuszik (l. a mellékelt cikket) nekem már nem voltak ott, de pár percet jó volt elnézelődni a meleg színekbe öltöztett ablakok meg a vetítés között. A léggömbkeresés adott apropót arra is, hogy ez egyszer fölfele is tekintgessek: a plafon például még őrzi a zsinagóga nyomait festményekben és héber feliratokban. (Különös, vagy nem is az, hogy mennyi zsinagógát alakítanak át éppen kulturális rendezvényekre, mint pl. az Alterra Szegeden.)
Különben épp Ágost Zoliékkal néztem a Fellegvárból, hogy az épület egyik külső falát tarkára festették szép szabályos téglalapokban.

Innen a KEL-hez sétáltam, de nem leltem ott senkit. Nem csoda, szünet van az egyetemen. A templomnak viszont virágvasárnap óta nyitva van a főajtaja is, ömlik be a napfény.

Ráérő fél órámra ezután beültem a Bulgakovba néhány ív papírral, és mint a régi nagyok, egy márványasztalnál írtam. Igaz, csak levelet, de azt nagy kedvvel és lendülettel. Persze valószínűleg absyntot kellett volna innom, vagy legalábbis kávét a tonikom helyett...

Héttől aztán színház, méghozzá nagytermi, A szarvaskirály a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház vendégjátékában. Az előadásba viszonylag nehezen rázódtam bele (úgy látszik, mostanában nem a komédia a műfajom), de nagyon tetszettek az árnyjátékok, és egyik-másik mozgás-jelenet is zseniálisan volt megoldva.
Előtte meg közben Pünkösti Laurával (régi áthallgató, Szisz barátnője) és Bogival (vele szerdán találkoztam a ferenceseknél) beszélgettünk, láttam Szép Annát is, és volt még pár arc, akinek kishíján köszöntem, aztán rájöttem, hogy nem, ő nem ismer (tanárok az egyetemről, kolozsvári színészek...). Egy biztos, a csángó népdal: "járom az utcákat, senkit sem ismerek" már nem érvényes rám. :-)

Tavasz van!!!
Minden zöldell meg rügyezik! A zöldár is leért a Szamoson, tegnap olyan magas, zavaros és gyors volt, amilyennek talán még sose láttam. A Malomárok is valami homogén barna lét hoz az ablakunk alatt.
Sőt, lassan a két hosszúujjú + kabát is sok...

Ma csak mászkálok, azt hiszem, talán toborzok még pár embert a holnap-holnaputáni színházhoz, vásárolgatok, aztán holnap végre tényleg megkeresem Sántha Attilát (avagy Kemál és Amál korábban a budapesti metróban :-), most itt, esetleg kicsit informatívabb, beszélgetős formában itt). Szombaton valami Apáczai emlékére rendezendő konferenciára invitáltak a magiszterisekkel együtt az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházába.

Rövid otthoni intermezzo után ismét idekinn. Igazán úriasan utaztam, úgyszólván háztól (Pomáz, piactér) házig hoztak.

Este végre eljutottam a két ferences csoport közös miséjére, és nagyon jól éreztem magam. És végre lehet féktelenül allelujázni újra! :-)
Utána elkísértem Julcsit és Magdát egy darabon, utóbbinak rajzoltam térképvázlatot Szeged belvárosáról és ünnepélyes keretek között átnyújtottam a Boross-kulcsot is: a napokban indul, és egy hetet a helyemen fog lakni. Legközelebb Pesten találkozunk, 25-én.

Szisz pénteken, Orsi csak szombaton jön.

Délelőtt Magdával és Julcsival antikváriumoztunk: ha visszakapom a kauciót, ezt a helyet is meglátogatom ismét.

A templomba ötre mentem, szép és jó volt minden, utána még a másik ifjúsági csoporttal is találkoztam futólag (ők tizen-éve együtt vannak, és többnyire már házasok), összeültek megbeszélni a holnapi szentségimádást.

Nyolctól színház, Pirandello: Öltöztessük fel a mezteleneket! Erre még nem aludtam, szóval még annyira sem lesz koherens vélemény, mint az előzők, de ez is tetszett -- bár valószínűleg igen csekély szeletét fogadtam csak be. Eszerint ma este Katharina Blum elvesztett tisztességére olvastam rá Bölltől, szóval az a bizonyos újságíró-fajta, aki a HÍRnek rendel alá mindent és mindenkit... Meg persze a szándékok hitele, a ki-kinek-min-mivel-vesz-elégtételt, a kommunikáció képtelensége... Szóval jó darab, és egy-két kisebb momentumtól eltekintve a megvalósítás is belefért az "elvárási horizontomba" :-) .

Tegnap délben a szokásos szerdai Posztmodern(izmus), Berszán megint jókat mondott, ezúttal Foucault hatalom- és szubjektumelméletéről. Ezt az órát 2001 őszén (?) is hallottam, de azért volt benne újdonság.

Este színház: Fehér tűz, fekete tűz (Dybbuk). Egészen különös előadás, a Salemi boszorkányokat és a Szent Johannát idézte bennem a szegedi színházból, pedig távol áll tőlük. Tetszett, hogy a rendező igazán szabadon kezelte a teret: a nézők két tábort alkotva ültek egymással szemben, az előadás pedig közöttünk és körülöttünk zajlott. A díszlet és a jelmezek megvalósítása is eléggé "minimalista" volt, de kifejező; a dybbuktól megszállott színésznő pedig igen nagyot alakított.

###

Ma zöldcsütörtök van, aminek örömére spenótot akartam ebédelni, de nem volt az Agapéban. (A túrós puliszkánál maradtam, és cékla-répa-almalevet ittam hozzá, frissen préselve. :-))

Este jól elkéstem az ünnepi miséről. Utána valami litániát mormoltunk, amelyben olyanok voltak, mint hogy a papi rendbe való vakmerő belépéstől meg a szentmise szentségtörő bemutatásától ments meg minket, Urunk. Nehezen azonosultam vele.
Utána meglátogatott Robu Magda és Julcsi: előbbit az egyetemről, utóbbit a hétfői csoportból ismerem. Találtunk néhány tucat közös ismerőst a kárpát-medencei ferences és jezsuita vonalon, ráadásul Magda épp Szegedre készül -- jól elbeszélgettünk. Itt úgy mondanák, találtak a gondolataink; jó volt nagyon.
Itthon vagyok.

A vasárnap tehát a szentülés napja volt.
Délelőtt elmentem Szisszel és Laurával az evangélikusokhoz -- azt hiszem, most voltam először evangélikus istentiszteleten. Érdekes volt, jópár dolog emlékeztetett a katolikus vonalra (kezdve azzal, hogy zömmel előre néznek a padok, addig, hogy volt Uram irgalmazz meg Szent vagy), másokban (főleg a nyelvezetben, a prédikációban) meg tiszta reformátusnak tűnt.
A lelkész énekelt, ami Szisz szerint otthon nemigen fordul elő. És ha minden igaz, láttam Szilágyi N. Sándor tanár urat.
És nagyon-nagyon kevés fiatal volt (hogy a középnemzedék hiányzik, azt még kevésbé csodálom).

Délután végre megkerestem Szépéket. Megebédeltem velük, elbeszélgettünk Annával, és a végén még "insomniás" Gyulával is találkoztam. Kezdem látni, mekkora hálával tartozom a Gondviselésnek mindazért az áldásos ténykedésért, amelyet a Szép család az elmúlt években kolozsvári beilleszkedésemért végzett.

Ötre aztán elmentem a kolozsmonostori apátsági templomba misére. Mi tagadás, kívülről többel kecsegtet, mint a belső, igazából odabenn az egyetlen említésre méltó az, hogy a szentélybe tették az orgonát. A kántor háttal énekel, és nem sokat érteni belőle.
Az atya viszont igazán rokonszenves volt, és sok volt a fiatal, még gyerek is akadt.

Este színház, A vadkacsa Ibsentől. Katarzis.

###

Hétfőn nagy kavarodások, rengeteg ember és benyomás.

Délelőtt a szegedi Márton Áron cserkészcsapattal találkoztam, elkísértem őket Mátyás szülőházába, beszéltem egy keveset Gigivel és Jumbóval.
Utána ösztöndíj, végre, már központi probléma volt (vö. "A pénz nem boldogít, de a hiánya sok nehézséget okoz" by B. R.).

Fél kettőtől fél nyolcig iskola: magiszteri órák. Ötig Benő Attilával a szókölcsönzéssel és annak identitásbeli vonatkozásaival foglalkoztunk a román és a magyar nyelv között, utána pedig Szilágyi Sándor tanár úr következett a nyelvi jogokkal. A végén váltottunk még pár szót -- hogyan kerülhettem el ezt a csudálatos embert ennyi évig?!

Háromnegyedre elnyargaltam a színházhoz, találkoztam is Ágost Zolival, Aporral, Beával meg Anitával, akik délután értek ide, de Sziszre bíztam őket. Miután bementek a színházba, én továbbálltam a ferencesekhez, ahol nagy szeretettel fogadtak, váratlanul ért (nem a szeretet; a forma). Ott volt Zsolt is, s végül a Passióról (na, ehhez nem keresek linket :-)) beszélgettek/tünk (én még nem láttam). Igen jókat derültünk közben, meg talán okosabb is lettem egyben-másban.

Negyed 11 előtt jöttem el, és mikor elment előttem a villamos, a lelkiismeret-furdalástól hajtva taxiba ültem, mondván, micsoda dolog az, hogy a tulajdon vendégeimmel jószerivel nem is találkoztam ma.
Aztán itthon sehol senki. Még szerencse, hogy Orsi szobatársa, Ágota elmesélte, hogy a színésznő (Júlia) rosszul lett, mentőt kellett hívni hozzá, és Zoliék is távoztak; mert már-már azt hittem, nem eresztették föl őket, és most valahol a városban bolyonganak úgy, hogy még a cuccaik is a bezárt szobánkban vannak (ja igen, a kulcsot elvitték magukkal).
Nem sokkal később aztán meg is érkeztek. A recepcióslány (illetve a két ott lebzselő "közeg") lecsapott ugyan rájuk, de végül egyelőre nem történt több annál, mint hogy fölírogatták a neveiket.

Az éjjel aztán Szisszel valami negyed 6-ig (...) beszélgettünk.

###

Ma egy rövid szünet kivételével Zoliékkal róttam a várost. A Szent Mihályba takarítás mián nem engedtek be, de azon kívül, azt hiszem, mindent megnéztünk/tek, amit egy napba bele lehet sűríteni a városban a fontosabb épületektől (templomok, Mátyás- és Bocskai-ház, román katedrális

Nem tudom, tegnap miért tegnapelőtti dátumot írt a Blogger, de mindegy, az előző bejegyzés szombat délelőtt született.

S ha a péntek a tudomány, akkor a szombat a kultúra napja volt, a mai pedig a vallásé, persze átfedésekkel. Tegnap délben a bábszínházban voltunk a Jancsi és Juliskán, este pedig nagytermi (!) előadást láthattunk a színházban: a Farsangot Caragialétól. Érdekes volt sok szempontból, például mert nekünk ugye semmiféle háttérismeretünk nem volt az íróról, akit a legnagyobb román színpadi szerzőnek tartanak, és tananyag 9.-ben; nem értettük a gramofon román slágereit, és a folklór-áthallások is csak némi kommentár után váltak egyértelművé.
Viszont azt hiszem, így három rendezése (Vérnász, Éjszakák az Ezeregyből és ez) után immár elég jól fölismerném Mona Chirila egyéb darabjait is; s látok valamit abból az általános nézetből is, amely a két (a magyar és a román) színházi hagyomány különbségéről szól. Eszerint a magyar inkább szövegközpontú és -hű, míg a román nagyobb hangsúlyt fektet a mozgásra, a látványra.

Délután még azért benéztem a RODOSZ-ra is, jók voltak, csak elég gyorsan el kellett jönnöm a színház miatt, hogy ne menet közben kolbászoljak keresztül mindenkin.

A máról majd este vagy holnap.

A tegnap délután a RODOSZ konferencia jegyében telt.
Meglehetősen gyengén szervezett rendezvény, sajnos, ami a később kezdéstől egészen addig terjed, hogy nem jutott minden igénylőnek írásvetítő, vagy hogy nem egy időben vannak a szekciók szünetei. Résztvevő viszont van valami száz, hallgatóktól doktorokig és a "fiatal kutatók"-ig. A témák szerintem jók, a felevezetésekről viszont Fried tanár úr jutott újra és újra eszembe, amint elsírja, hogy ezek a magyarok nem tudnak előadni. Hogy olvasnak vagy makognak (itt csak az elsőre volt példa, arra azonban számos).
A délután második felére viszont jól feloldódott a hangulat (legalábbis a nyelvész-irodalmi körben, amit láttam), az jót tett mindenkinek, azt hiszem.

A szünetben lementem tölteni kicsit a napelemeimet :-) a téren, aztán üres pad híján a román katedrális egyik oldallépcsőjére telepedtem A Canterville-i kísértet (és így Oscar Wilde) társaságában.
Egyszercsak odabotorkált hozzám egy néni, és mondott valamit az állam nyelvén.
-- Nu vorbesc romaneste -- vonogattam a vállam, de kész volt a válasszal:
-- Maghiara?
-- Da -- feletem, amire átváltott magyarra.
-- Isten áldja meg magukat!
Aztán még elmesélte, hogy a negyvenes években négy évre Várpalotára kerültek, ott járt iskolába is. Aztán visszajöttek, "nem kellett volna", fogta a fejét. Elsírta, hogy nincs pénze, egyúttal érdeklődött, milyen pénz jár most Magyarországon, pengő-e vagy fillér... Megkérdezte, valami szép imakönyv van-e a kezemben, mondtam, hogy éppen nem, de gyorsan megnyugtattam, hogy szokott olyan is. Erre még megkérdezte, hogy református vagyok-e vagy katolikus; majd figyelmeztetett, hogy ne üljek ott, mert jönnek valakik -- ez nem vált egészen egyértelművé, de mindenesetre a saját érdekemben jobb, ha nem ücsörgök ott. Aztán még indultában visszafordult, és szomorúan közölte, hogy rossz a szeme, zöldhályogos.

Délelőtt semmi nem sikerült úgy, ahogy terveztem: se a Koinoniához nem jutottunk el, se az Erdélyi Híradóhoz (avagy az Előretolt Helyőrségre, nekem inkább az). S ami a legszomorúbb: negyven perc sorbanállás után annyit tudtam meg a gazdasági hivatalban, hogy egyelőre nincs ösztöndíjam.

Itthon aztán mondta a koordinátor néni, hogy hétfőig nem is lesz, lévén holnap munkaszünet. Ünneplik a NATO-csatlakozást...

A délután-este viszont igazán remek volt. Amolyan "értelmiségi" csacsogással telt a Bulgakovban két íróember (a költőség mellett az egyik kritikus-irodalomtörténész, a másik író-publicista) és egy Budapesten, a vállalkozási főiskolán világirodalmat oktató hölgy társaságában, jódarabig Orsival is, aztán ő távozott. Beszélgettünk irodalomról, s más ily fontos emberi lomról; kacagtunk :-) nagyokat, és közben egy csomó, az elmúlt hónapban vagy még korábban összeszedett kérdésemre is választ kaptam.
Azt hiszem, valami hasonló jellegű társaságot szeretnék majd ott, ahol élni fogok.