Elfelejtettem egy történetet még a múlt hétről, pedig azt hiszem, elég jellemző.
Fölfeslett a varrás a cipőmön, úgyhogy elindultam a cipészhez -- Orsi és Szisz jó előre kifigyelt már egy "Kovács Attila" feliratú cégért a belvárosban, gondoltuk, ott lesz a legegyszerűbb.
A bácsi éppen olyan volt, mint otthon az öreg suszterek. Alig nézett föl, s már mondta is, hogy sajnos neki ehhez nincs gépe, de tudom-e, hol van a Mátyás szülőháza, abban az utcában van neki egy kollégája, majd ő.
Míg odaértem, töprengtem utána, hogy honnan tudta, hogy nem vagyok bennszülött. Nem jöttem rá. (A cipőt néhány perc alatt megcsinálták.)

Ma a konferenciára végül nem jutottam el (annyi viszont kiderült, hogy nem csak nevében volt Apáczai, és mint ilyen aztán annyira nem is érdekelt), megnéztem viszont Laurát a bábszínházban (Szisz helyett is, aki közben megírta, hogy várhatóan csak hétfőn jön). Nagyon jó volt A tornyocska, a kölkök is élvezték, az elején mind együtt építkeztek tépőzáras elemekből, meg énekeltünk is.

Este Moliere: A nők iskolája. Elszoktam már a két és fél órás daraboktól, de egy rövid holtpont után mindvégig élveztem. A téma kicsit tényleg emlékeztet a Lolitára (a párhuzamra a műsorfüzet hívta föl a figyelmem), bennem -- valószínűleg az élmény közelsége miatt -- mégis a múlt heti Pirandello-darabot idézte föl inkább.
S olyan jó a kolozsvári társulatot a nézőtéren látni is. :-)