A vasárnap tehát a szentülés napja volt.
Délelőtt elmentem Szisszel és Laurával az evangélikusokhoz -- azt hiszem, most voltam először evangélikus istentiszteleten. Érdekes volt, jópár dolog emlékeztetett a katolikus vonalra (kezdve azzal, hogy zömmel előre néznek a padok, addig, hogy volt Uram irgalmazz meg Szent vagy), másokban (főleg a nyelvezetben, a prédikációban) meg tiszta reformátusnak tűnt.
A lelkész énekelt, ami Szisz szerint otthon nemigen fordul elő. És ha minden igaz, láttam Szilágyi N. Sándor tanár urat.
És nagyon-nagyon kevés fiatal volt (hogy a középnemzedék hiányzik, azt még kevésbé csodálom).

Délután végre megkerestem Szépéket. Megebédeltem velük, elbeszélgettünk Annával, és a végén még "insomniás" Gyulával is találkoztam. Kezdem látni, mekkora hálával tartozom a Gondviselésnek mindazért az áldásos ténykedésért, amelyet a Szép család az elmúlt években kolozsvári beilleszkedésemért végzett.

Ötre aztán elmentem a kolozsmonostori apátsági templomba misére. Mi tagadás, kívülről többel kecsegtet, mint a belső, igazából odabenn az egyetlen említésre méltó az, hogy a szentélybe tették az orgonát. A kántor háttal énekel, és nem sokat érteni belőle.
Az atya viszont igazán rokonszenves volt, és sok volt a fiatal, még gyerek is akadt.

Este színház, A vadkacsa Ibsentől. Katarzis.

###

Hétfőn nagy kavarodások, rengeteg ember és benyomás.

Délelőtt a szegedi Márton Áron cserkészcsapattal találkoztam, elkísértem őket Mátyás szülőházába, beszéltem egy keveset Gigivel és Jumbóval.
Utána ösztöndíj, végre, már központi probléma volt (vö. "A pénz nem boldogít, de a hiánya sok nehézséget okoz" by B. R.).

Fél kettőtől fél nyolcig iskola: magiszteri órák. Ötig Benő Attilával a szókölcsönzéssel és annak identitásbeli vonatkozásaival foglalkoztunk a román és a magyar nyelv között, utána pedig Szilágyi Sándor tanár úr következett a nyelvi jogokkal. A végén váltottunk még pár szót -- hogyan kerülhettem el ezt a csudálatos embert ennyi évig?!

Háromnegyedre elnyargaltam a színházhoz, találkoztam is Ágost Zolival, Aporral, Beával meg Anitával, akik délután értek ide, de Sziszre bíztam őket. Miután bementek a színházba, én továbbálltam a ferencesekhez, ahol nagy szeretettel fogadtak, váratlanul ért (nem a szeretet; a forma). Ott volt Zsolt is, s végül a Passióról (na, ehhez nem keresek linket :-)) beszélgettek/tünk (én még nem láttam). Igen jókat derültünk közben, meg talán okosabb is lettem egyben-másban.

Negyed 11 előtt jöttem el, és mikor elment előttem a villamos, a lelkiismeret-furdalástól hajtva taxiba ültem, mondván, micsoda dolog az, hogy a tulajdon vendégeimmel jószerivel nem is találkoztam ma.
Aztán itthon sehol senki. Még szerencse, hogy Orsi szobatársa, Ágota elmesélte, hogy a színésznő (Júlia) rosszul lett, mentőt kellett hívni hozzá, és Zoliék is távoztak; mert már-már azt hittem, nem eresztették föl őket, és most valahol a városban bolyonganak úgy, hogy még a cuccaik is a bezárt szobánkban vannak (ja igen, a kulcsot elvitték magukkal).
Nem sokkal később aztán meg is érkeztek. A recepcióslány (illetve a két ott lebzselő "közeg") lecsapott ugyan rájuk, de végül egyelőre nem történt több annál, mint hogy fölírogatták a neveiket.

Az éjjel aztán Szisszel valami negyed 6-ig (...) beszélgettünk.

###

Ma egy rövid szünet kivételével Zoliékkal róttam a várost. A Szent Mihályba takarítás mián nem engedtek be, de azon kívül, azt hiszem, mindent megnéztünk/tek, amit egy napba bele lehet sűríteni a városban a fontosabb épületektől (templomok, Mátyás- és Bocskai-ház, román katedrális