2004. április 4.

Nem tudom, tegnap miért tegnapelőtti dátumot írt a Blogger, de mindegy, az előző bejegyzés szombat délelőtt született.

S ha a péntek a tudomány, akkor a szombat a kultúra napja volt, a mai pedig a vallásé, persze átfedésekkel. Tegnap délben a bábszínházban voltunk a Jancsi és Juliskán, este pedig nagytermi (!) előadást láthattunk a színházban: a Farsangot Caragialétól. Érdekes volt sok szempontból, például mert nekünk ugye semmiféle háttérismeretünk nem volt az íróról, akit a legnagyobb román színpadi szerzőnek tartanak, és tananyag 9.-ben; nem értettük a gramofon román slágereit, és a folklór-áthallások is csak némi kommentár után váltak egyértelművé.
Viszont azt hiszem, így három rendezése (Vérnász, Éjszakák az Ezeregyből és ez) után immár elég jól fölismerném Mona Chirila egyéb darabjait is; s látok valamit abból az általános nézetből is, amely a két (a magyar és a román) színházi hagyomány különbségéről szól. Eszerint a magyar inkább szövegközpontú és -hű, míg a román nagyobb hangsúlyt fektet a mozgásra, a látványra.

Délután még azért benéztem a RODOSZ-ra is, jók voltak, csak elég gyorsan el kellett jönnöm a színház miatt, hogy ne menet közben kolbászoljak keresztül mindenkin.

A máról majd este vagy holnap.

Nincsenek megjegyzések: