2004. április 3.

A tegnap délután a RODOSZ konferencia jegyében telt.
Meglehetősen gyengén szervezett rendezvény, sajnos, ami a később kezdéstől egészen addig terjed, hogy nem jutott minden igénylőnek írásvetítő, vagy hogy nem egy időben vannak a szekciók szünetei. Résztvevő viszont van valami száz, hallgatóktól doktorokig és a "fiatal kutatók"-ig. A témák szerintem jók, a felevezetésekről viszont Fried tanár úr jutott újra és újra eszembe, amint elsírja, hogy ezek a magyarok nem tudnak előadni. Hogy olvasnak vagy makognak (itt csak az elsőre volt példa, arra azonban számos).
A délután második felére viszont jól feloldódott a hangulat (legalábbis a nyelvész-irodalmi körben, amit láttam), az jót tett mindenkinek, azt hiszem.

A szünetben lementem tölteni kicsit a napelemeimet :-) a téren, aztán üres pad híján a román katedrális egyik oldallépcsőjére telepedtem A Canterville-i kísértet (és így Oscar Wilde) társaságában.
Egyszercsak odabotorkált hozzám egy néni, és mondott valamit az állam nyelvén.
-- Nu vorbesc romaneste -- vonogattam a vállam, de kész volt a válasszal:
-- Maghiara?
-- Da -- feletem, amire átváltott magyarra.
-- Isten áldja meg magukat!
Aztán még elmesélte, hogy a negyvenes években négy évre Várpalotára kerültek, ott járt iskolába is. Aztán visszajöttek, "nem kellett volna", fogta a fejét. Elsírta, hogy nincs pénze, egyúttal érdeklődött, milyen pénz jár most Magyarországon, pengő-e vagy fillér... Megkérdezte, valami szép imakönyv van-e a kezemben, mondtam, hogy éppen nem, de gyorsan megnyugtattam, hogy szokott olyan is. Erre még megkérdezte, hogy református vagyok-e vagy katolikus; majd figyelmeztetett, hogy ne üljek ott, mert jönnek valakik -- ez nem vált egészen egyértelművé, de mindenesetre a saját érdekemben jobb, ha nem ücsörgök ott. Aztán még indultában visszafordult, és szomorúan közölte, hogy rossz a szeme, zöldhályogos.

Nincsenek megjegyzések: