“I only come to see that which I scribble down. It's a handicap, this scratching it down. Some folks understand their life in the living it—I can only see it, understand it, in the second living of it: the writing of it. Thus, why I keep blogging.”
Ann Voskamp
2009. március 25.
2009. március 19.
Ez-az
Van annak hátránya is, ha az ember hatéves kora óta ismeri a könyvtáros néniket. Jelesül hogy az én szám még mindig csókolomra áll, és ma ugyan -- gondosan odafigyelve -- sikerült kipréslnem magamból egy jó napot kívánok-at, de ettől meg a néni lepődött meg annyira, hogy ő is ugyanígy válaszolt. :-S
További hasonlóan fontos hír, hogy Márk munkatársam Albániába utazik egy (fél...) napra (szurkolni), úgyhogy előszedtem neki az útikönyvet a sufniból, így került az a jobb oldali listába. Itt jegyzem meg, hogy olyasmik is vannak ott, amikbe csak bele-beleolvasgattam, illetve amik hosszabb távon zajlanak, pl. a szegény Hankiss-könyvnek úgy négyszer futhattam neki az elmúlt öt évben, mire végül most kb. fél év alatt elbírtam vele. Pedig nagyon jó könyv, olvasmányos is, izgalmas is, csak valahogy mindig jött valami más. Újabban javuló tendenciát mutatok a különböző féle könyvek arányai között, de azért továbbra is a szépirodalom a nyerő (mondjuk ez nyilván nem baj).

Arról, hogy mit mondott a pápa, és erre (illetve nem erre) hogyan reagálnak
Az MTI-n olvastam, egyedül ez alapján írok, de majd jönnek az ENSZ hírei, és akkor talán eredetiben is.
Szóval egy s más egyéb mellett azt mondta a pápa Afrikába repültén, hogy az önmegtartóztatás a legjobb eszköz az AIDS terjedésének megakadályozására. Na most erre sokmindent lehet mondani, de azt, hogy nem igaz, nem. Mert bizony ez így van. Semmi olyan biztos védelem nem lehet (fogamzás ellen sem), mint az önmegtartóztatás.
Ehhez képest mindenki visít, hogy így meg úgy az óvszer. Mert nem divat mai napság a monogámia.
És ezzel itt be is fejezem, anélkül, hogy bármi egyéb aspektusát akár csak megpróbálnám megközelíteni ennek az egésznek, mert az sajnos túlmutatna a képességeimen, képzettségemem stb.

2009. március 17.
Ismét könyvtár
és ismét a helyi, most már hosszabbítóval felfegyverkezve jöttem.
A változás örök, ezúttal van ülőke a klotyón, de nincs papír egyikben sem.
A dolgozat alakul, most nettó 19 oldal (bár az utolsón eddig kb. három sor van :-S), lassan már tényleg senki nem ment meg a befejezésétől.
És találtam végre angolszótárt, meg egy pöpec kis könyvet Magyar művelődéstörténet címen, arról nem is beszélve, hogy jár ide a Látó, meg a Nagyvilág is, amiből otthon is van néhány évtizednyi, de valami miatt az utolsó két előfizetési kísérletünk dugába dőlt, arra már nem emlékszem, hogy a pénz átutalása előtt vagy után. Szóval újabb okok, hogy lejárogassak ide olykor, sőt, tán be is iratkozzam, kíváncsi vagyok, megvan-e még az olvasójegyem valamelyik alsó fiókban.
PS: A folyóiratos polcra vetett második pillantás azt is elárulta, hogy a Székelyföld, a Korunk, sőt a Művelődés (!) egészen friss számai is föllelhetőek. Milyen erdélyi lobbi működhet Pomázon?!
PS2: Beiratkoztam, mégpedig ingyen, ez állítólag jár a pedagógusi végzettséggel. Még mondja valaki, hogy semmire sem jó a diplomám! A rendelet amúgy 500 forintot takarít meg nekem – életemben először 1 kerek (alumínium)forintért iratkoztam be ugyanezen könyvtárba. 20 éve lehetett... :-) (Egyébként már nem volt meg az olvasójegyem, számítógépre csak az aktív olvasókat vitték.)

Készült dr. Marosi Andorné emelkedési stílusában. :-)

2009. március 15.
A Nagy Vállalkozás
Azt akartam még elmesélni, hogy hatalmas fába vágtam a fejszémet [először sikerült azt írnom, hogy „fejszébe”].
Elkezdtem olvasni A Hatosztályos Törikönyvet. Úgy rémlik, azért is vettem meg annak idején (1995), hogy majd egyszer elolvassam... nos, eljött a perc. Vagy óra, illetve hónapok...
Na most ez magában is elég komoly elhatározás, de mire az akkádokhoz értem, eszembe jutott, hogy most kellene nekiülnöm Gilgamesnek... úgyhogy lekaptam a polcról [erre azért büszke vagyok, hogy ilyen könyvek is megvannak itthon. Mint kiderült, Moszkvában vette meg a mamám, nem tudván mire elkölteni az ösztöndíját (!); de alighanem sose jutott benne messzire, mert találtam benne fölvágatlan lapokat... :-)], és nekiláttam. Ennek úgy egy hete, és mostanra már el is jutottam a tényleges Gilgamesig az egyéb mítoszok után, de még a lírai és filozófiai versek előtt...
Közben (véletlenül) rátaláltam A világirodalom története évszámokban-ra is, úgyhogy nyomban abból is abszolváltam az első másfél oldalt :-); sőt, egy újabb törikönyv is előkerült (ez most az, amiből mi tanultunk I.-ben, úgy rémlik). Szóval meg vagyok támogatva minden irányból, már csak az a kérdés, hogy hol veszek majd bele menthetetlenül. :-) Esetleg lehet fogadásokat kötni, pl. hogy az Égei-tengerbe fúlok-e majd bele, vagy még a Vörösbe...
Meg persze azért közben be-beficcennek egyéb olvasnivalók is, Anselm Grün (újraolvasás; azt hiszem, minden nagyböjtben érdemes lenne...), vagy legújabban egy Bálint Tamás nevezetű transzilván költőpalánta [? – csak mert 1985-ben született?! Now that's what they would call ageism] kötete, A pap leánya, birtokostul; amely luxemburgi vargabetűvel érkezett meg hozzám tegnapra.

Random események az elmúlt hetekből
Egyrészt voltam ugye Fehérváron, immár harmadszor a nyár óta. Találkoztam Mártival, aki nagyon helyeske, és a mamájával, aki Isten kegyelméből babakocsival is éppen olyan maradt, mint anélkül volt. Minden érdekli és mindenről van véleménye, vidám és kedves. (A papával is találkoztam, persze, bokros teendői közepett, csak őt kevésbé ismerem.)
Visszafelé Oszkárral utaztam, nem lett se jelentősen olcsóbb, se gyorsabb, mint a vonat lett volna, de a srác egyúttal elvitte az Eszteréknek küldött csomagom (Írótükör, mi más :-)) Debrecenbe, és ez mindent megért.
Aztán voltunk Áronnal kirándulni. Nem volt valami nagy túra (Gyopár-forrás > Lajos-forrás > János-forrás), de – szégyenemre! – idejét se tudom, mikor voltam öt órát kinn utoljára. Térdig jártunk a sárban itt-ott, de mindennel együtt nagyon jó nap volt, nem utolsósorban mert lefelé igen jót beszélgettünk az oktatásról (vallott elképzeléseinkről), az iskoláról, az ún. „gyerek-anyagról”, meg ilyesmik.
Liviával úgy átvettük 25 perc alatt a tárgyas ragozásról szóló leckét, hogy csak lestem. Zsigerből tudja (nyilván hallotta már eleget a nyelvet :-)), öröm vele foglalkozni.
Most csütörtökön pedig Péterrel találkoztunk és beszélgettünk egyet, nem eleget, de ennyi fért bele (este kb. h9-től f11-ig..). Be fogok iktatni legalább egy hétvégényi Kolozsvárt még valamikor a tavasszal, csak kicsit legyen jobb idő. Fagyoskodtam ott három márciust, most inkább valami jégkrémesebb időben mennék. :-) (Megvan még a Napolact és a Széchenyi téri boltja? [Vagy Deák? Sose fogom megtanulni. :-( ])

2009. március 12.
Túl sok a lemaradás
Megint csak életjelre futja, sajnálom. Nem tudom, hogyan alakul ez így, de valahogy nem jön több össze, pedig valójában pont elég időt töltök ennél nagyobb marhaságokkal is. Mindegy.
Süt a nap odakinn, nagyon jó. Kinőttek az első krókuszok is, szép színesek a már kornyadozó nemes-hóvirágok mellett.
Tegnap végre nyélbe ütődött a múlt hétfőre tervezett hármas találka („az osztály 10%-át képviseljük”, mondta Edina), Bori gömbölyödik (nem nagyon), Edina megkülönböztet (értsd szentignácul), azt hiszem, nagy vonalakban minden rendben. Hálás vagyok értük. És azért, hogy három dolgozó nő hétköznap délután 1-kor tud találkozni...
Hamarosan megyek magyarórát tartani egy amerikai kislánynak (nem olyan kicsi, 16 éves), aki nagyon kedves, és állati ügyes is (simán leírta elsőre a focipályát ly-nal, ez azért nem minden native kortársának sikerülne...) egészen addig, míg feladatok vannak előtte. Az, hogy magától beszéljen, nehezebben megy; és nekem is kihívás. Meglehet, hogy ő is úgy van, ahogy sokáig én is voltam az angollal: bonyolultabb dolgokat akar kifejezni, mint tud. És hát például jövő idő nélkül remekül el lehet lenni magyarul (vö. „holnap dolgozom”), de múlt nélkül aligha. Szóval valahogy be kell emelnem a múlt időt párhuzamosan (mert ugye nem tudom, mi újdonság, szóval nem nagyon merek kihagyni semmit), de vajon hogyan? Lehet olyat, hogy egyik órán a 3x. leckét vesszük, aztán az 5x.-et, aztán vissza? Gyakorló/-ott nyelvtanárok tanácsát kérem ezennel.
És van munkapályázás is, de erről egyelőre csak ennyit.
Megyek, fölfújom a bicikli kerekét, aztán irány Boriska, aki holnap visszaviszi egy könyvem a TIK-be.

2009. március 4.
A lemondott randevúk hete
Hétfőn szabályosan két szék közt a pad alatt végeztem, s a mai találkozót is lemondták. :-( Mondjuk késő is van már munka után.
Más, sikeres (múlt heti) barátnő-körről majd legközelebb.
A nagyböjtöt leginkább online élem, ez vicces, meg kicsit siralmas is, persze. Viszont valahogy így akadtam ma erre az oldalra, és bár épp csak a címeket néztem végig a tavaszi számban, azok igen jókat ígérnek.

2009. március 3.
Művház, könyvtár, effélék
Olyan, mintha álomban járna az ember. Az ég ugyan nem tündérszoknyakék*, de az ajtónyikorgásnak szolfézsóra-szaga van (deutáltam...), a mosdót pedig még mindig megtalálom zsigerből közlekedve, pedig az előteret alaposan beépítették azóta. Fájlalom, hogy a háromból két vécéről le van esve/szerelve az ülőke (ott van mellette, el azért nem lopták, nolám), a harmadikban pedig (ezek után: természetesen) nincs papír, de végülis kellő előkészülettel minden megoldható.
Még a laptophasználat is, csak egy hosszabbítót kellett kinyerni egy számítógép mögül, annak nem kellett úgysem. Mondjuk később a papám is befutott (küldtem neki egy sms-t, mely szerint már csak arra nem gondoltam, hogy hosszabbítót is kéne hoznom magammal) egy jóval hosszabbal, így immár nem is az ablaknak háttal ültem.
És hát ugyan hol találhatnék még egy könyvtárat, ahol óvatos kérdésemre ("Nem adnak itt valahol kávét, kéremszépen?") a könyvtáros néni föltelefonál az emeletre ("Van még egy kávé a B...j...nak?"), és pár perc múlva maga teszi le mellém a jó sűrű levet a cukorral...? A tejet/fehérítő port az ajándék lóság mián nem hiányoltam, a termoszbögre víziója viszont egyre elevenebben lebeg előttem.
Hát így. Ha nem Szegeden szeretnék dolgozni, akkor valami ilyen helyen. Vagy lehetne esetleg a kettő egyszerre...? (könnyű sóhaj)
* Na honnan? :-)
Még a laptophasználat is, csak egy hosszabbítót kellett kinyerni egy számítógép mögül, annak nem kellett úgysem. Mondjuk később a papám is befutott (küldtem neki egy sms-t, mely szerint már csak arra nem gondoltam, hogy hosszabbítót is kéne hoznom magammal) egy jóval hosszabbal, így immár nem is az ablaknak háttal ültem.
És hát ugyan hol találhatnék még egy könyvtárat, ahol óvatos kérdésemre ("Nem adnak itt valahol kávét, kéremszépen?") a könyvtáros néni föltelefonál az emeletre ("Van még egy kávé a B...j...nak?"), és pár perc múlva maga teszi le mellém a jó sűrű levet a cukorral...? A tejet/fehérítő port az ajándék lóság mián nem hiányoltam, a termoszbögre víziója viszont egyre elevenebben lebeg előttem.
Hát így. Ha nem Szegeden szeretnék dolgozni, akkor valami ilyen helyen. Vagy lehetne esetleg a kettő egyszerre...? (könnyű sóhaj)* Na honnan? :-)
2009. február 26.
A 13 éves apa, aki nyolcnak látszik
A helyzet maga se semmi (link a cím alatt, figyeld a képeket!), de ez a kommentár különösen érdemes az elolvasásra. Meg az egész blog nagyon szimpatikus.
Pease Porridge Hot
A forró zabkása, az is jó reggeli.
Tegnap meg lement a megnyitó (ma jön a következő, de hála az égnek ma szabad vagyok), zártkörű volt és szigorúan ellenőrzött, így hát kevesebb ember és még kevesebb potyaleső jött össze. Nem is volt rossz különben, csak kicsit fárasztó, különösen hogy reggel a 9-es HÉV-vel mentem be (telefon-visszaszerzés végett; aztán még egy kompakt hamvazkodás is belefért), és 21:18-assal vissza.
A kiállításmegnyitó néven ismert műfajról nekem különben huszadennyi tapasztalatom sincs, ő(ke)t kell olvasni...

2009. február 22.
Egy újabb lélegzetelállító szolgáltatás
Az elérhetőségét ki-ki kitalálhatja, most csak ezt a szemelvényt hadd idézzem.
Kedves Vasalófutár! Kérem, írja le hogyan kell normálisan kivasalni a férfi inget. Mire végzek a végével az eleje megint összegyűrődik. Milyen sorrendbe kell vasalni?
Nagyon fontos, hogy a szélek, hajtások és varrások simán feküdjenek a vasalódeszkán. Ügyeljen a varrásszélességek vasalására. Kezdje a gallérral és a mandzsettával, azután az ujjak, a vállrész, a háta felső részét, bőséghajtást vasalja le, majd az inget jobb elejétől körbe. Használjon ujjafát, hogy ne vasaljon élt és gyűrődést az ingujjakba.
A dupla részeket (gallért, mandzsettát, gomblyuksávot) mindig mindkét oldalról vasalja. Legjobb, ha puha alátéten dolgozik, így a gombok nem nyomódnak át, a vasalás szép lesz.
Vasalás után ne tegye az ingeket rögtön a szekrénybe, hanem vállfára akasztva szellőztesse. Amikor már teljesen kihűltek, berakhatja a helyükre. Tehát:
1, Gallér simítása mindkét oldalról. Haladjon a gallér csücskei felé, majd vissza a közepe felé.
2, Kézelő vasalása. Először a belsejét, azután a mandzsetta külső részét.
3, Az ujja ujjafán történő körbe vasalása, kezdje a varrásszélességnél.
4, Vállrész. Az egyik vállrészt helyezze a vasalódeszka keskenyebbik végére, feszítse ki, és a vállától a háta közepe felé haladjon a vasalóval. A háta varrás, bőséghajtás vasalása.
5, Az eleje gomboláspánt vasalása a fonák oldalról.
6, Az ing körbevasalása, jobb elejétől kezdve.
7, Amikor az egész ing kész, még egyszer menjen át a gallér felső részén.
Sok sikert!

Tegnap esti mese
(Nna, ebből talán lesz végre (?) egy hosszabb bejegyzés, bár ez sem az enyém lesz, hanem -- édesanyámé.)
Az történt ugyanis, hogy az előbb elmeséltem neki, amit (és ahogy) Héláról megtudtam ma (a hogyant nem írtam le az imént, annyira nem is izgi most), és aztán a mamám valahogy azt mondta, hogy de azért zsidózni ne kezdj senkinek, mert sose tudhatod, ki az (ezúttal a múzeumban). Mondtam, hogy soha nem éreztem késztetést erre (ahogy amúgy ő se), és annyira nem kavar érzelmeket bennem a dolog, hogy föl se ismertem még soha egyet sem. (Oké, ha kipa van a fején, az más. :-)) (Ha néha valaki deklarálja körülöttem a saját effajta származását, akkor arra hirtelen hatalmas tudományos érdeklődéssel tudok tekinteni, hogy hú, meg ha -- de hát ilyen csoportok vannak, Hélával például ma helyből közöltem, hogy ő az első eleven magyar metodista, akivel összehozott a jó sors. Pedig nem is; de őt ismerem a legjobban, az biztos.)
Na, és erre jött a mese arról, ahogy a mamám először találkozott a zsidó-zsidózás témakörével.
Történt pedig mindez 1976 körül Moszkvában, ahol édesanyám (akkor még csak B. K., végzős angol--orosz szakos hallgató) a kollégiumban egyszercsak a következő mondatot hallotta az ukrán szobatársa szájából: "Az összes zsidót a Csendes-óceánba kellene fojtani, mint a macskát." Ezen ő eléggé fölháborodott. Hogy mondott-e is valamit, azt nem tudom, de a másik sarokban megszólalt a tádzsik lány: "Ilyet ne mondjál, tudod, hogy zsidó vagyok." És tényleg tudták, bele volt írva az útlevelébe. Még hozzátette, hogy "de anyukám megmondta, hogy nehéz életem lesz", s azzal több szó nem esett erről.
Hanem a mamám elmesélte a dolgot ("Te, hogy miket beszélnek ezek a lányok...!") Ivánnak, a budapesti fiúnak, akivel szinte szükségképpen sok időt töltött együtt, mivel a magyar brancsból ők ketten preferálták az angolt. (Ivánnak ráadásul voltak kint újságíró ismerősei, akiktől angol újságokat tudott szerezni. Aztán meg már csak az ajtót kellett magukra zárniuk, lévén az efféle nyugati métely természetesen illegális...) Iván elsápadt, és közölte, hogy ő a lánykollégiumba többet nem megy. A mamám csodálkozott, de semmi több.
Aztán jött a karácsony, és a magyar csapat összeült ünnepelni. Kivéve Ivánt, aki azt mondta, ők nem szoktak karácsonyozni. A társaság csodálkozott, kicsit sajnálta (másért, családi okokból is); de semmi több.
A végén, talán már később, alighanem ő fedte föl magát, mikor látta a teljes értetlenséget.
Hát, így volt. Nekem tetszik; ez a fajta "perfect unawareness" rám is sokmindenben jellemző. Nem mondom, hogy mindig előny, de legtöbbször az, legalább a mentális épségem felől.
Akit pedig esetleg a Gugli vet ide valamelyik kulcsszóra, az így járt. :P

2009. február 21.
Online lelkigyakorlat :-)
Nem csalás, nem ámítás, már ilyen is van! Jezsuita (jó, szentignáci), naná, az inkulturáció úttörői. :-)
Amúgy nem sok izgi van, tegnap délelőtt voltam a múzeumban, ma, holnap és holnapután pedig egész nap... fárasztó kilátások. A nap felismerése amúgy az, hogy amit Grácia annak idején megsúgott: „a múzeumban majdnem mindenki keresztény ám...”, az az ő távozása után se veszített érvényességéből, Héla ugyanis — metodista. És van rá esély, hogy Márk meg cserkész, ami a világnak ezen a csücskén szintén szokott feltételezni valamelyes kötődést.

2009. február 19.
Nem jön, hogy higgyem
Most éppen olyanok vannak napirenden, mint az adományok adóalap-csökkentő voltának az eltörlése. Nesze neked, civil szektor!
De nem csak azt nem jön, hogy higgyem, hogy ilyeneket fontolgatnak. Már azt sem, hogy ennyire buták. Ekkora hibákat csak szándékosan lehet elkövetni. Miért nem lövi le őket senki?!

2009. február 18.
Művelődős napok
Tegnapelőtt éjjel a Halálos tavaszt néztem magánosan, és hát mi tagadás, Karády tényleg tudott, nagyon. Tegnap a mamámmal nekiültünk a Jane Eyre 2006-os BBC-feldolgozásának, és bár kivetítenem nem sikerült, a laptop is elégnek bizonyult arra, hogy végig is nézzük az egészet (202 perc).
Ó igen, itt kell megemlítenem, hogy a laptop neve Moss, immár egészen véglegesen. Bővebben majd máskor.
Szóval a Jane Eyre lenyűgözően sikeredett, a BBC ismét kitett magáért. A fordító ugyan meg-megtévedt olykor („Do you belive in redemption?” > „Hisz a megbocsátásban?” vagy az a rész, ahol arról beszél, igen, van egyetlen barátja, és hogy ne kelljen elárulnia a nemét, a themet használja, amit a magyar szöveg helyből többes számban ad vissza), de azért többnyire még a feliratok is egészen jók.
Ma meg a nyert jegyekkel néztük a One Set to Love-ot, ami jópofa szintén, bár a gay-témából mostanában kicsit sok kezd lenni, vagy csak én vagyok intoleráns? Sebaj, ez mindenesetre profi játék volt.
Papa holnap (publikálás szerint: ma) Beregszászba megy tiltakozni a magyar egyetem esetleges bezárása ellen. Egyetlen említést sem találok róla a weben, pedig mindenki ott van, aki számít.

2009. február 17.
Hull a hó, huhú! :-)
Gyönyörű, gyönyörű! :-) Ha megjönnek Timi DVD-i, rögvest megyek sétálni.
Addig is: Legyen Más a Politika!
Addig is: Legyen Más a Politika!
2009. február 11.
Szögede
Alapvetően nem tudom, miről írjak, csak Áron még nem ért ide, én meg már végigolvastam az e-mailjeim és az internet' (= a 114 feedem aktuális tartalmát a Readerben) és letöltögettem a meghallgatandókat (további 25 feedből). Esetleg nekiláthatnék a Darwin-kvíznek, de arra valószínűleg már nem lenne időm; viszont erről eszembe jut, és ajánlom mindenki szíves figyelmébe a Darwin-díj idei (posztumusz) kitüntetettjeit.
Különben ebéd lesz, véradás, aztán meg még nem tudom.

2009. február 9.
Az árfolyamok változandóságáról
Amúgy majd' 3000 forintot nyertem azon, hogy a Ryanair törölte a tervezett gépem. Mármint azon, hogy visszautalták a pénzt (de a manchesteri jegyem olcsóbb is lett végül). Kár, hogy időközben azért okozott néhány nehéz pillanatot a hiány.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)