A Szegény dolgozó árva panaszai ciklusból

Apukám elment Vietnámba,
anyukám elment Mallorcára,
(a bátyám Luxemburgban él,)
én meg itthon húzom az igát.

Az előző bejegyzés írása félbeszakadt (a minden reggeli rituális kapkodás keretében), de most már nincs kedvem befejezni, hát marad így.
A múzeum érdekes, meg unalmas is néha, mindenesetre rengeteg visszajelzést kapok (nem feltétlenül megerősítőeket, de biztosan elgondolkoztatóakat)
— és most megint mennem kell, jön a mamám. :-)
Holnap este Szeged, vissza vasárnap, de egyenest a múzeumba, szóval nem tudom, mikor írok legközelebb tisztességesen...

Veszprém

Pénteken Gabssyval utánastoppoltunk a maroknyi Lelkes népnek Veszprémbe. Először Ciliéknél ültünk le fokhagymáspirítósozni meg limoncellózni, aztán egy kicsit sétáltunk a városban (többek között a nem létező szenetekről elmélkedve), majd visszakanyarodtunk, és remek vacsorát kaptunk Cili mamájától: almás sütőtöklevest (ami sós), valamint stercet (stelcet?) majonézes-tojásos kukoricával.
Este meg játszottunk egy nagyot, mindenféle játékokat Ez-egy-tik-től valaki-kimegy-és-kitalálja-a-rendszert típusúakig.
Tegnap állatkert volt nagy erőkkel, meg törökméz, meg cukrászda, meg Laczkó Dezső múzeum, az állandó kiállítás nagyon profi, hallgatható, nézhető (filmecskékben is), igényes, szép, meg amit akartok. Kár, hogy mindössze háromnegyed óránk maradt rá.
Aztán még fölmásztunk a tűztoronyba, meg megnéztük a bazilikát, aztán én ültem is a buszra lassan.
Mögöttem egy ideig egy igen érdekes beszélgetés folyt (mindenféléről, a lízingelt illetve örökbefogadott gyerekekre emlékszem leginkább), aztán a lány leszállt (Fehérváron), és onnan inkább egy tíz-tizenkét éves forma kislány kötött le,

Spot the Difference // Keresd a különbséget

Egyrészt ugyebár, ott a prizma. Nem kis megrökönyödésemre tökéletesen illett a boldog emlékezetű előző tartójára, így oda eszkábáltam (a saját tartozékaival a kormányra ment volna).
Hanem ha már így belejöttem a szerelésbe (nem röhög, több különböző csavarkulcsot kellett előszednem és munkába állítanom a művelethez, mégpedig közben a bovdeneket is kerülgetve), visszaballagtam még egyszer, és vettem egy szépséges sárga csengőt is (hogy harmonizáljon a váltókarok közepével, bár ez sajnos innen nem látszik). Meg is vettem, föl is tettem.
Már csak lábravaló macskaszemek kellenek (igen-igen, az a cseles fajta, amelyiket gyerekkorunkban óraszíjnak használták, hogy csak úgy odacsapsz vele, és rögtön rátekeredik), valami kosár-féle, tisztességes (fém) sárhányók, meg sima külsők, és már készen is lesz a jó kis városi bicikli. :-)
Bár félő, hogy mire ezzel a tempóval idáig eljutok, éppen hozzáírhatom a babaülést is...

Van sok dolog,

bár semmi sem túl izgalmas. De hát így kell annak, aki énblogot olvas! :-P
Kedd este tehát moziban voltam, a film (Miért lett R. úr ámokfutó?) borzalmasan idegesítő, minden jelenet kb. kétszer addig tart, mint „kellene” neki („Uram, itt egy kicsit túl sok a hangjegy...”), lassú, vontatott, a párbeszédek már-már az Abigail's Party szintjén bicskanyitogatóak, az enteriőrök iszonyatosan keletnémetek... És mindehhez ez a cím ugyebár egy percig sem árul zsákbamacskát, azaz csak vártam, vártam, vártam az ámokfutást... ami meg is jött, egyetlen percben, vér nélkül; szerintem tökéletesen megalapozottan és kétség nélkül. R. úr azért lett ámokfutó, mert másként nem tehetett. Fassbinder meg profi volt, mese nincs.
Utána Tamással bizniszeltem (meséltem a két nap alatt megszerzendő CFR Kluzs-mez vidám történetét? Végül sajnos 3 lett belőle, de így is jól fogott. S most ment ki az ára Kolozsvárra), amiből kevésbé biznisz-jellegű sörözés/paradicsomlézés lett egy Szentendrei úti krimóban, cathing-uppal [erre se sok jó magyar szó van: felvenni a fonalat, mondjuk, képbe kerülni], telefon(?)-csoda-mutogatással, vidámsággal. Jó volna nem várni még két évet a következővel.
Tegnap munka volt ismét, vajmi kevés izgalommal azon túl, hogy az utolsó eddig ismeretlen kolléganőm a hétvégi lelkigyakorlat egyik előadójának a nővére. Vagy amint a múltkor egy másik bizalmasan megsúgta: „A múzeumban igazából majdnem mindenki keresztény...”
És jártam a pincében is, ahol van valami elképesztő csuda (legalábbis nekem az), de inkább fényképet teszek majd föl róla egyszer, azt hiszem.
Ma meg megcsináltam a RAP második harmadát, de ezen túl semmi okosat még. Mindjárt lesétálok a bringásboltba megnézni, árulnak-e fehér prizmát. Az enyémnek a felét 2000 nyarán vertem le, mikor elaludtam (?!) a biciklin, a másik felét ugyanekkor Gergely törte le egy határozott mozdulattal. Ideje lenne tán pótolni.

Ja, még pár link gyorsan:
— Éghajlatriadó (alig hittem, de a megcélzott képviselők egyike tíz perc múlva jelentkezett egy egészen érdeklődő e-vélben, úgyhogy jól megmondtam neki a frankót a megújuló energiaforrásokról :-) );
— szavazás az új kétszázas érméről;
— blogger-antológia a MEK-en (PDF-ben, ez furcsa formátum a műfajhoz...);
és végül, de nem korántsem utolsósorban:
— a honlap, amely bármikor (és eddigi tapasztalataim szerint 100%-os pontossággal) megmondja nekünk, karácsony van-e!

Hanem most ki a jó időbe (állítólag az utolsó napja).

Csak beköszönök

A MÉCS Napok pöpec volt, ajánlom mindenkinek.
A budvári labirintus is jó, de még jobb a pici könyvkötő-dobozkészítő műhely a Moszkva tér fölött rögtön. Nézzétek meg!
A Biciklis történetek szintén remek volt, kicsit más nézőpontból láttam a (bel)várost megint, s ez érdekes, kíváncsi vagyok, megszeretem-e igazán. Valami már elkezdődött, mindenesetre.
A BC nem vett be kultúraközi navigátornak. A válogatóról is kéne írnom, csak most nincs cérnám itt ülni. Legyen annyi elég, hogy önismereti lecke volt... Borzasztó határozott és a sokféleség iránt rendkívül passionate csapat jött össze, csak pislogtam az idő java részében. Így mondjuk nem csoda, hogy nem választottak be. (Meg hát teljesen színtelen többségi is voltam két roma, egy zsidó, egy árva, egy mozgáskorlátozott és ki tudja, még ki mindenki más között.)
Tegnap este kiderült, hogy a múzeum is lehet stresszes, ha valaki zárás előtt tíz perccel vásárol be tízezerért, és nekem fajtánként föl kell(ett volna) vésnem az összes számolócédulát, amit megvesz 40 forintért (/db)... (Azért nem csak azt vett, szerencsére.)
Ma meg bemegyek moziba, Fassbinder-fesztivál van, hát, majd kiderül, (úgy) kellett-e nekem.

...

Nem is tudom, mikor jártam itt utoljára. Azóta jó sok dolog történt, pl. már dolgoztam 2 napot a héten, de ennél sokkal fontosabb, hogy a hétvégén Baján jártam, többek között ifin is, és Béla bá' teljesen megörült nekem szemlátomást, aminek aztán én is. És utána „beszélgetés” fedőnév alatt lenyomott nekünk egy (református szemmel nem túlságosan hosszú) igehirdetést a jerikói vak története kapcsán, és, hát, az utóbbi mondjuk három hónap (de inkább több) általam hallott összes (katolikus) prédikációit kb. körökkel előzte le az a huszonöt-harminc perc. Le a kalappal.
És voltunk orgonakoncerten is, meg a Galéria cukrászdában utána Lucával, aki hihetetlenül ki van egyenúlyozva; és isteni az almás süti, de olyat még ilyen helyen nem láttam, hogy ne adjanak blokkot...
És pénteken, még mindezek előtt, Tranzituson voltunk W/V Borival Alsóvároson, és nagyon szép és jó volt. De erről lehet, hogy írtam is.
És hétfőn meg tegnap dolgoztam, a múzeum nem egy hajtós munkahely, nem fogok infarktust kapni benne. :-) Javarészt kedves és kevésbé kedves (de inkább az előbbi) öregurakkal csacsogtam a teremben, kapcsolgattam a villanyokat meg a magnót (spórolás van), illetve két vidám idősebb hölggyel is megismerkedtem: egyikük német, és kb. hatodszor jön Budapestre, és a kicsi, eldugott múzeumokat keresi, a másik finn, és sose tanult magyarul, csak hallásból, de úgy beszélt, hogy azt hittem, valami külföldön fenőtt hazánkfia. :-) A vendégek közti időben a földszinten szorgoskodtam, tanulgatom, hogy melyik könyv árát melyik borítékba kell tenni, hol van a tűzjelző, és mit kell csinálni, ha megszólal (nem, véletlenül sem elhagyni az épületet, mint a Boothban!), és más hasonló izgalmas és hasznos dolgokat.
Apropó, Booth, a napokban egyszer elemi erővel tört rám, hogy mennék már be, mint reggelente általában... furcsa volt. Ma pedig megérkezett tőlük az élelmiszerbiztonsági képesítésem, erőst kíváncsi leszek, mennyivel javítja a piacképességemet... :-P
Holnap budavári labirintus, kultúraközinavigátorképzés-válogató (220 jelentkezőből 80-at hívtak be, ennek a fele esik még ki), sajtófotó-kiállítás, aztán MÉCS Napok vasárnap estig. Hétfőn meg ez (vagy itt, csak mert mennyire más (szín)világ). Mondtam már, hogy bizonyos szempontból kezd tetszeni ez a Budapest?

Szeged

Eddig minden nagyon jó volt, meleg nap, Boriskával jöttünk, ebéd, ez-az ügyintézés, kávéház, aztán Tranzitus, igeeen. És most a klubban vagyok, várok Áronra, aki valószínűleg reggelig szerepjátszana, ha nem stresszelném itt szemközt.
És közben odakinn végre-valahára leszakadt az ég is, csak hogy ronggyá ázhassunk a Szent István térig. Érdemes volt itt ücsörögnöm. :-(

Nemtomnemtom

A nap eddig borzasztó, reggel 6-kor aludtam el, dél előtt keltem, és most szét vagyok csúszva, testileg-szellemileg egyaránt.
Jó hír, hogy másfél év után ma megérkezett az etikus betétlapom, az Állami Nyomda gépei lassan nyomtatnak, de nyomtatnak. Rosszabb (és e percben sokkal fontosabb), hogy a DIA nem tekintett el a kedvemért a belső gyakorlat feltételétől, úgyhogy nem leszek dél-alföldi regionális koordinátor, pedig be szép lett volna. De nagyon korrekt levelet írtak, benne még azt is, hogy a cuccaim alapján szívesen látnának a csapatban — mint gyakornokot. Ami remek, csak éppen az éhhalál rémét nem űzi messzebb.
Na jó, ez afféle romantikus túlzás volt, itthon azért használhatom a hűtőt.

A tegnapi koncert remek volt, a srác pöpecül zongorázott és nagyon kedvesen adta elő a szöveget is (magyar anya marokkói gyermeke, felváltva magyarul és franciául), csak azt vettem kicsit zokon, hogy valami háromszor is újra játszani kezdett, mikor (egyre kevesebben bár, de) visszatapsolták. Igazából az idővel volt csak a baj (szemlátomást nem egyedül siettem volna), meg a nyomorult kicsi hellyel a lábamnak. Még el se kezdődött az egész, mikor már fájt a térdem.
Utána Fkével nagyipalacsintázójáztunk, és a végén éppen elértem a 22.48-as hévet — hogy aztán Edinával találkozzak rajta. Az volt a nap fénypontja.

Kisszínes rovatunkban pedig: az első magyar ellenőrzött biokozmetikum, ide is eljutottunk végre.

Unatkozoooom

A szöveg rémes. Fordítson politikai pamfleteket (?) magyarról angolra az, akinek két anyja van. (Bár nem panaszkodhatom, az én egyem is elég sokat megcsinált már belőle.) A bácsi nagyjából 4-5 soros mondatokat ír, láncolt birtokos szerkezetekkel, amiket köztudomásúlag igen utálatos munka angolul próbálni visszaadni. Dejó.
Különben: a szombati koncert kiváló volt, a Müpa szép nagyon (bár némi időmbe beletelt megbarátkozni vele), és főleg remekül szól (mama egy gimis osztálytársa csinálta az akusztikát), és igen jó a program is. Kár, hogy drága, mint a disznó. (Vagy inkább hogy én vagyok szegény... mint a templom egere. Végre valami nem disznó. :-))
Ez utóbbi problémát azonban végülis meg lehet kerülni: tegnp például nyertem két színházjegyet Szegedre (az előadásra persze nem tudok elmenni, de már folyamatban a csere-kísérlet), és ma ingyenes mozikoncertre (némafilm+zongora) fogok menni a Francia Intézetbe. És még ott van Áron két mozijegy-utalványa is, amiket a Szent Gellért-napi ténykedéséért kapott.
Mai közérdekűnk itt látszik:

Mégis, kicsoda Gregersen Gulbrand?

Én elhiszem, hogy nagy ember lehetett, és semmi bajom az idegenekkel, de valaki mondja meg, mivégre kapott köröndöt a norvég ács Lágymányoson.
Az egész amúgy csak onnan jött most, hogy a MüPába megyünk az este koncertre. Nem voltam még sose benne, jó lesz. Fölavatom a Kis Feketét is. :-)

Az elmúlt napokban különben számos izgalmas dolog történt velem, úgy mint
- voltunk almát szedni, kb. 60 kilót leszedtünk 25 perc alatt a mamámmal;
- jártam fogorvosnál, vésett (fogkövet le), polírozott (egész más színe lett a fogaimnak... hiába, az angol tea nem a professzionális fehérítő hatásáról híres :-7), tömött (kettőt is, bár nem voltak nagy lukak, érzéstelenítés nélkül is simán elment; ezzel viszont duplájára emelkedett a tömött fogaim száma :-( ), és nem adott számlát (én meg hülye voltam kérni);
- gépeltem sokat (már majdnem ismerem az összes betűket és mind az ujjakat);
- voltam egy nem túlzottan fényes kiállítás megnyitóján — és végre az új zeneiskolában is;
- jelentkeztem egy újabb érdekesnek tűnő (fél)állásra;
- kaptam 12 oldal fordítanivalót (politikai szöveg, magyarról angolra).
Más most nem jut eszembe.

Úgy meguntam a Krómot, hogy nagyon.

Hogy mit tárol a dolgaim közül, meg mit sem, az olyan nagyon nem izgat, nemigen tudnak ellenem fordítani semmit, de meg azért a levelezésem csak nem fog megjelenni a Gugliban. És igaz az is, hogy hát nem jó, öreg és lassú a gépünk, de azért amit a Róka — nem rövid, de kivárható idő alatt — hajlandó és képes nekem megcsinálni, attól legyen kedves, ne fosszon meg a Króm se. Jelesül míg az előbbin a „zavaró letöltéskezelő ablak” gond nélkül elindít bármennyi letöltést, és mögötte zavartalanul fut tovább a böngésző, a Gugli csodája minden letöltés elindtásakor úgy egy percre (néha tán többre is) megállított nekem minden egyebet. Nesze neked alblaktalanítás, ha ennyire volt jó, akkor köszönöm, nem kérek az alsó sorba átpakolásból. (Mellékesen még nem sikerült rájönnöm, hogy lehet a letöltéslistát letörölni.) Ennyit erről, jó időre.

Most viszont hazajött Anyánk, és mindjárt le is visz a falu végére, hogy megnézzem az esetleges angolra fordítás anyagát. Még nem tudom, el fogom-e vállalni, első hallásra nem túl biztató.

A gépelés kezd menni, csak lenne bennem elég önfegyelem ilyenkor is gyakorolni... (Bár még nem tudom az ékezetes betűk és az írásjelek java részét.)

Önsajnálat

Az álláskeresésben mint állapot az a szörnyű, hogy leapasztja a kezdeti lelkesedést igen gyorsan. Hóhérnak pofozgatom az önéletrajzom meg írom a szépséges leveleket, ha arra se veszik a fáradságot, hogy visszaírjanak, hogy megkaptuk.

Úgyhogy már azok iránt is vesztem el az érdeklődésem, amelyek amúgy (stílusban, műfajban) jól hangzanak. És ez nyilván nem fog nagyon meggyőző motivációs levelet eredményezni. Rég rossz. :-(

Króm

Úgy megdühített a Tűzróka, amikor egymás után háromszor lefagyott, hogy eldőlt bennem a bornyú, és föltettem a Krómot. Most ismerkedem vele: a gyorsasága, amitől zeng a web, még nem győzött meg. Bár lehet, hogy érzékeli a gondolataim, mert az előbb, a Blogger megnyitásakor nagyon beindult.

És persze a SZTAKI kereső pluginjai se mennek rajta. :-( És Javát is külön kellett telepítenem, igaz, úgy tűnik, árukapcsolással jött vele az OpenOffice is, ami érdemes egy pillantásra bizonyára, de annyira nem égtem a vágytól, hogy ezt most vessem rá.

Na mindegy.

Különben ma a KÖN keretében meg akartuk nézni Anyánkkal a rabbiképzőt, de nem jutottunk be, annyian voltunk. És senki nem bothered (izgatta magát, kb.) kiszólni hangosan, hogy most akkor mi van. Úgy húsz perc után eluntuk.

Elmentünk viszont a Wekerletelepre, ami csudás. (A fotók igen bénák, de ne hagyd magad becsapatni.) Az egész egyetlen szépséges egység, aki látott már Kós Károly-házat, az tudja, miről beszélek.

Ettünk jó házisütit is Valamilyen bácsi cukrászdájában. Én mézes-mákost. :-)

Szégyen a futás, de van benne rendszer

Hát, én bizony az előbb egyszerűen megszöktem a Bonhoeffer-filmről. Rémlett persze, hogy ő is a nácik keze közt végezte, de arra nem számítottam, hogy a film már jócskán a harmicas években kezdődik. És sajnos nem oszlik a pár éves jelenség: képtelen vagyok mást nézni, mint laza-könnyed filmeket. Nem muszáj értelmetlennek lennie (sőt), de ilyen szintű félelem / feszültség / erőszak, na, az nem megy.
Már a Bolondok hajója is is túl náci néha (értsd jól: mindenki nagyon német stb.), pedig hát ott azért még eléggé lappang az egész, legalábbis cselekvésig nemigen fajul. De mondjuk ennek fejében minden utas valahol sérült. És inkább jobban, mint kevésbé.

Lehet, hogy a film nembírásához az is hozzájárult, amit a BBC-n hallottam ma. Észak-Ungandáról szólt a műsor, ahol a lakosságot évekig rettegésben tartotta egy gerillacsapat, amelyet főleg gyerekekből alakított ki a vezetője. A riporter négy évvel ezelőtt történetesen látott egy harcot az állami erők (?) és a banda között: úgy ötven gyerek maradt a „harctéren”, kb. négyévestől fölfelé.
Tízezer falusi gyerek gyalogolt esténként kilométereket, hogy a következő város utcáin aludjon inkább az elraboltatástól való félelmében.
Mostanra némileg javult a helyzet, beszélt pl. egy lánnyal, aki akkor, 14 évesen minden este megtette ezt az utat, és most meglehetős nyugalom honol a falujában. De az LRA tovább működik, csak kicsit arrébb.
Az acholik között alig van, akinek ne veszett volna oda legalább néhány rokona az elmúlt húsz év harcaiban (amit természetesen névleg értük vív az LRA). Az iménti lánynak előbb az apját rabolták el, később tudták meg, hogy meg is halt. Aztán elvitték három unokatestvérét, akik közül egy tért vissza. Őt arra kényszerítették, hogy kövezze agyon a bátyjait. Ez a betörés első lépése: olyan traumát, szégyent és rettegést okoz, hogy alig van köztük olyan, aki a továbbiakban egyáltalán gondolna hazatérésre. Aki mégis, az éjszakánként sír vagy egyenesen öngyilkos lesz.
S most jön, ami a legmegrendítőbb az egészben. Hogy akivel csak beszélt, mindezek után is mindenki azt mondta, hogy megbocsátott nekik. Az előbbi lány szavaival:
„It's important to forgive, because if we are to forgive, life will be easy. If we are not to forgive, the war will not end[?].” (Fontos, hogy megbocsássunk, mert akkor könnyű lesz az élet. Ha nem bocsátunk meg, a háborúnak nem lesz vége[?].) És hogy mindenkit szeretettel fogadnának otthon, aki hazatérne. Erre persze több „okuk” van, mindjárt az elején hogy a saját gyerekeikről van szó leginkább. De van más is: az acholik hagyományos közösségi konfliktuskezelési módja. Először el kell mondani a teljes igazságot, s aztán megbocsátani. Végsősoron egyszerű...
...már csak béke kell hozzá...

De hogy ne ilyen komoran fejezzem be, ma délután fölslattyogtam a kastélyba, és megnéztem a református gyülekezet Biblia-kiállítását. És jó lett erősen, a nagyobbik teremben Bibliák (Anyánk megjegyezte, hogy egy ilyen tárlót itthonról is összeállíthattunk volna, régebbink is van, különböző nyelvűink is vannak), a kisebbikben amolyan gyülekezettörténet. Két unatkozó nénivel, akik ennek megfelelően beszédesek voltak, de kedvesek. :-) Különben a filmnézést is a refek csinálták, nagyon meglendültek az első pomázi istentisztelet 225. évfordulójára. :-)

Megint vegyes

Igazából csak azok a dolgok, amelyek éppen foglalkoztatnak, ömlesztve.
Ez itt az Európai Mobilitási Hét hivatalos hazai honlapja... Jobban megnézve nem is olyan rossz amúgy, de azért szerintem belefért volna valami egész oldalas verzió, netán egy kicsit könnyebben memorizálható domainnévvel.
Aztán, ha már közlekedés, egy mondat az MTI-ről: „Ausztriában az autósok 70 százaléka már akkor is megáll a gyalogátkelő előtt, ha a gyalogos még nem lépett le. Nálunk 80 százalékuk akkor sem, ha már lelépett” (Komáromi Endre ezredes, az ORFK közlekedési főosztályvezetője). És tényleg, pont a múlt heti csaltalon mondta Zalán (harmad)unokabátyám, hogy egy kolléganőjét úgy csapta el egy taxis a zebrán, hogy helyben belehalt.

Más: Lucától jött ez a nagyszerű oldal, magyar helyesírás onlájn, nagyszerű. Eddig a Google hejesírást használtam, ami pl. alkalmazha külföldiül írandó dolgokra is, de na... lásd még a lap alji (?) két sort. (Nagyon lelkeseknek pedig itt a szabályzat, a help formátum különösen ügyes, de szótár nincs benne.)

No, most ennyi. Majd még jövök biztos.

Villanyoltás!

Világméretű villanyoltás 2008. szeptember 17-én 21:50 és 22:00 óra között a világ minden országában a helyi idő szerint.
Javasoljuk, hogy oltsanak el minden lámpát, és lehetőség szerint kapcsoljanak ki minden villamos készüléket, hogy bolygónk fellélegezhessen. Ha a válasz tömeges, a megtakarítható energia óriási mennyiségű lesz.
Mindössze 10 perc, és meglátják, mi történik.
Ha 10 percig sötétben leszünk, gyújtsunk gyertyát, és egyszerűen csak nézzük, miközben lélegzünk, akárcsak a bolygónk.
Jusson eszébe, hogy egységben az erő, és az internetnek nagy ereje van, és még nagyobb is lehet.
Továbbítsa a hírt, ha vannak barátai más országokban, nekik is küldje el.

Dreamjob3 kiesett, nem meglepő módon. Megjegyzem, ők az első egyáltalán-válaszra-méltatók abból a vagy másfél tucat helyből, ahová jelentkeztem / ahol érdeklődtem állás után az utóbbi hónapban.

Továbbá van egy ilyen kiáltványunk mára, az oldal csúnya, de ezen igazán nem múlik; valamint egy olyan hirdetésünk, hogy az ökumenikus imaciklus ezen a héten Bulgáriáért, Romániáért és Magyarországért szól. A szándékok:

Adjunk hálát

• a kereszténység hosszú történetéért ezekben az országokban;
• azokért, akik életüket imádságra és szolgálatra adják;
• [ezt nem értem pontosan]
• az árvák, öregek és mindazok gyámolítóiért, akinek nincsenek erőforrásaik vagy családjuk, hogy gondoskodjanak róluk;
• azokért, akik békességet visznek etnikai csoportok közé;
• azokért, akik a nők kihasználása ellen küzdenek.

Imádkozzunk

• a korrupció, a szervezett bűnözés, a nagyarányú munkanélküliség megszűnéséért, és az élelmiszer- és lakásellátottság javulásáért;
• a környezetért, amely ma is súlyos károsodást szenved, és azokért, akiknek csak szennyezett levegő és víz jut;
• megújult ökumenikus lelkületért a felekezetekben;
• azokért, akik diszkrimináció, gyűlölködés vagy erőszak áldozatai lesznek nemzetiségük vagy vallásuk miatt;
• stabil gazdasági és politikai rendszerek kiépüléséért, amelyek tekintetbe veszik valamennyi résztvevőjüket;
• mindazok gyógyulásáért, akik szenvedtek a marxista rezsimben.

Amen.

Gepír

Már két gépírásoktató program' is van, az egyik a Klavaro (freeware, éljen-éljen), a másik a Zsófiék cégétől való (Gépírásoktató az Ability Software-től, ehhez nem találtam linket), és jóval csinosabb (szempont-e ez egy ilyen programnál?), viszont magasabb szintről kezd (az egész középső gombsorral, szemben a Klavaro lassan-de-biztosan taktikájával: ott az első néhány leckében még csak az azonos ujjaimat kellett használnom, fjjf ffjj fffj jjjf stb. [Lenne erre valami szép zenei műszó is a Zongoraiskola I.-ből, de véletlenül se jut eszembe.]
Mindenesetre a legmeglepőbb az, hogy a dolog fárasztó, talán túl magasan kell megtartanom a kezem, mindenesetre könyökben és csuklóban is munkás. Be is hozom a térdelőszékem a sufniból, hátha az segít valamennyit.
A másik: lehet, hogy akkor is próbálnom kellene így írni, mikor mást gépelek, mert ez így kb. olyan, mintha valahol idegenben naponta egy órát próbálnék olyan nyelven beszélni, a többiben meg továbbra is magyarul, ha értik, ha nem...

Vegyes

Ma megnéztük Áronnal az óriásplakát-kiállítást, és volt pár jó megint. Nézd meg Te is.
Ezenkívül nagy Livemocha-rajongók lettünk, én a németet nyomom, ő mandarinul és japánul kezdett tanulni, de úgy tűnik, a kettő sok egyszerre, úgyhogy a mandarin marad egyelőre. Én meg bejelentkeztem fejleszteni a magyartanító kurzust, majd kiderül, mi lesz belőle.