Arról, hogy miben hasonlít a tánc a főzésre

Az alábbiakban Polcz Alaine nénitől idézek, a Főzzünk örömmel!-ből.

Régi titkok, amelyeket nagyanyáinktól tanulhattunk — volna

Első számú titok: a főzés fantázia és szeretet kérdése. Az főz jól, aki bátran a fantáziájára hagyatkozik, és szeret is főzni, továbbá szereti azokat, akiknek főz. Ne szégyelld, ha magadat is szereted! Ez a harmóniához elengedhetetlen. Csak a késői kereszténység kezdte tanítani, hogy önmagunk szeretete bűn! A Bibliában ez áll: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!”
Általában az az étel sikerül jól, amit maga a szakácsnő is kedvel. Aki nem szereti az édes tésztát, nehezen tanul meg sütni.
A lélek titkai közé tartozik az is, hogy ha valamiben sikerünk van, azt szeretjük megismételni, mert jó érzés. Ha tehát a főzés számodra a siker forrásává válik, ne restelld, hanem gyakorold kedvvel, örömmel.

És akkor most helyettesítsd be a táncot... :-)

Ja, hétfőre

„sürgős véradásra” hívtak be, ilyen se történt még velem. Azon gondolkozom, ha sürgős, nem jobb-e nekik, ha előbb megyek. Vagy pont nem, mert mondjuk így szervezték be a népeket arányosan? Mindegy, momentán nem aktuális a kérdés.

Este van, este van...

Volt pár érdekes gondolat ma, Julival ebédnél rájöttünk, hogy még nekünk is idő kell, hogy fölvegyük a fonalat újra, hát mit várok azokkal szemben, akikkel nem vagyok ennyire szoros kapcsolatban; aztán a Kálvárián elkezdtem egy elég érdekes eszmefuttatást a határozott-zatlanságomról, de ezen még kellene dolgoznom.
Talentum-megbeszélésen amúgy összedöntöttem a flipchart-táblát és aláírtam valamit valaki más helyett véletlenül... Ja, és tudatosult bennem, hogy tíz nap múlva képzést tartok Pesten Gáborral. Végülis még épp jókor.
És most biciklizni szeretnék, meg ülni, meg teregetni (azt kevésbé, csak kell majd), meg kivasalni a szép új blúzom, meg olvasni (de mit is? — apropó, kinn befejeztem a Danny, a szupersrác-ot by Roald Dahl, és tökjó), meg naplót írni, meg... aludni is...
Megyek is, elég a virtuáléból.

Na végre

Arra az időre, míg kiosztottuk a reggelit (kb. n7–n8), életre pofoztam magam, aztán vissza az ágyba majdnem délig. De végre embernek érzem magam, a délelőtti teendőim meg ráérnek holnapig (TO, mi más).
Most tehát lezuhanyozom, aztán összerakodom a dolgaim: kisebb-nagyobb halmokban állnak a tegnapról félig kipakoltak és a hátizsákok, valamint az itthon kimosott cuccaim, az ágyneműm stb. Akklimatizálódásnak éppen jó lesz itthon tenni-venni.

Hát megérkeztem

Ééés délben Nórival shoppingoltunk az Etamban, és vettem egy gyönyörűséges blúzt meg topot meg nyakláncot, és ennek kapcsán beszélgettünk egyet a nyakláncokról meg a dekoltázsokról. :-)
Az úton kevés említésre méltó történt (a check-in-es nénit még meg tudtam volna győzni, hogy a 'Date of expiry' a kiállítás dátuma, de végül nem volt képem; aztán szinte szabályosan megmotoztak, de hiába, a detektor a lábszáramnál sípolt), a repülőn seteztünk; Kőbánya-Kispest kultúrsokk, de nagyon durván; a vonaton set és szundi.
És Juli kihozta elénk a fél homelesst, ideértve Áront és Janit is, és kicsit még eszegettünk-iszogattunk itthon, közben megjött Cili is; és semmi sem olyan, mint volt, de minden jó így is, mert mindennek szabad lennie.
(És a hétvégén lelkigyakorlat Pustó Méterrel. :-))

Családi fényképalbum

Rájöttem, hogy utoljára ezt a képet láttátok (hmm, látták a legrégebbi legkitartóbbak) az unokahúgomról -- mi tagadás, jól megnőtt azóta. Ez most egy friss, pénteki. :-)

Párbeszéd tegnap estéről

Luca (az ágyban állva, álmából ébredve): — Anya, anya, anya, anya...
Bátyám: — Anya eszik.
Luca: — Áisza, Áisza, Áisza...
Bátyám: — Ágica eszik.
L: — Tyúccsi...
B: — Julcsi eszik.
L: — Luca eszik.
B: — Nem, Luca nem eszik. Luca alszik.
L: — Nem.
B: — De, Luca alszik.
L: — Luca alszik...

Vettem egy teáskannát

A cég itt van, de sajna a kannámnak se híre, se hamva (de leginkább: se képe) a honlapon. :-( Mindenesetre én rém boldog vagyok vele, Ti meg majd meglátjátok. (Egyszemélyes, úgyhogy majd sorban. :-))


Aztán Trier: sokáig esett (aztán újra), ez nem kedvezett a kedvemnek. Különben jó hely, mindenféle épületek (!) maradtak fönn benne a rómaiaktól, láttuk a (szerintem rém csúf) „barokk felturbósítás áldoztául esett” gótikus dómot, meg rögtön mellette egy szép templomot, amiben inkább csak az üvegablakokat cserélték ki.
A dómban ott felejtettük Gáborék méregdrága fényképezőgépét, és vagy húsz perc múlva szaladtunk vissza érte — nem találtuk. Épp a kegytárgybolt felé igyekeztünk, hogy rákérdezzünk, mikor ránk mosolygott a templomőr bácsi, hogy nem keresünk-e valamit. Egy házaspár leadta, ő meg ránézett az utolsó képekre, és aztán kiszúrta Danit, mikor rohantunk volna fölfelé (a bolt a középső szinten van). Hát jó volt.
Ja igen: a dómból a mögötte levő kerengő érdemel komoly figyelmet, ha arra jártok. (Képet nyilván nem találok róla.)

Metz

Ilyen kék éghez nemigen volt szerencsénk, de a katedrális azért „nem semmi”.
Amúgy eléggé tré állapotban vagyok, minden csepp véremmel az erőmet éreztem elcsordogálni — fogalmam sincs, hogy bírta ezt a vérfolyásos asszony 12 évig... — mindenesetre két kapucsinó kellett, hogy végre nagyjából embernek érezzem magam.
Mégsem hiszem, hogy csak ennek volna a következménye, hogy valahogy igazán nem tudom megszeretni várost. Bajom sincs vele; de... nem tudom belakni, vagy valami ilyesmi. Olyan — semmiextra. Nekem. Tán csodálom, ámde nem szeretem. Mondjuk nem is baj, végtére ugyan mi lenne abból, ha egyaránt vonzódnék minden új városhoz?
A misén még az első adag koffeinnek is előtte voltam (a vonaton is ludtam), szóval arról inkább szó se essék.
Utána a városban bolyongtunk egy sort (addigra megittam egyet, automatást, finomat. A boltban alig-alig beszéltek angolul, no comment).
Aztán beültünk egy cukrászdába, olyan volt, hogy ihajja. (Jóllehet azok az apró igénytelenségek megdöbbenésemre itt is feltűntek: „bugyi”-ban kirakott, béna wördös árjegyzék pl.) Körbeettük egymás sütijét, megállapítottuk, hogy a sajátunk a legjobb, aztán Paffy öszeállított még egy sétaútvonalat, de én már a vasút felé vettem az irányt nyűgömben. Ott aztán vettem képeslapot (60 cent volt ráírva, de 50-nel számoltak, végülis ez a jobbik eset), beültem a kávézóba, és egy csudás csokis kapucsinó fölött megírtam őket. Jólesett nagyon.
A vonatból visszafelé láttunk egy olyan szivárványt, amilyet eddig jobbára csak képen. Kristálytisztán kivehető volt az összes (?) színe.

Hányingeres

Reggel rémesen rosszul voltam, görcs, hasmenés, hányinger... Végül a Timike által megmelengetett serpenyővel a hasamon aludtam el újra, és kicsit meglepődtem rajta, mikor fölébredtem. :-)
Az egész nem lehetett több fél óránál, de újra meg kellett állapítanom, hogy rettenetesen rosszul tűröm a fájdalmat. Valószínűleg leginkább mert nagyon nem vagyok szokva hozzá.
Most is van némi hányingerem, nem kellett volna ennyit vacsorázni (10-kor).
A többiek délelőtt piacoztak, én addigra tértem magamhoz, mire ők elindultak. Viszont ültem egy szűk órát, és végre a hajam is megmostam.
Aztán dolgoztunk is ma, agyaltunk egy s máson, amire otthon soha nem kerítettünk volna sort (időt), és fölmerült néhány tökjó újabb ötlet is. Hatékonyak voltunk, és jó hangulatban is működtünk (mondjuk ez már jó ideje így szokott lenni, Istennek hála).
És végül játszottunk, setet meg sequence-t; és beszéltem skype-on Á. Zolival meg Harkállyal. Esemesek is jöttek (és mentek is, izé :-().
Jóccakát mindenkinek. Holnap fél 7-kor kelünk, és indulunk Metzbe.

Mintha mi se

Van Paffynak néhány istenadta adottsága, ilyen az, hogy ráér. Nem tudom, mennyi időt tartott a mise, hetünknek, a nagy ovális ebédlőasztal körül... de hihetetlenül jólesett.
Előtte-utána játék: motkány, set, uno, zsírozás...
Most már aludni kéne. Vagy megváltani végre a világot Timivel, mert erre ki tudja, mióta nem került sor (gyanítom, utoljára valamikor az ősszel).
((Elméleti probléma: azáltal, hogy megint úton vagyok, ez a bejegyzés akkor most „Úton-útfélen”-e? Mert közben ugyanígy szólhatna egy szegedi estéről is, szóval semmi spec. luxemburgi vagy ilyesmi...))

Lejártuk a lábunk

Nagyot aludtunk, nagyot reggeliztünk és nagyot sétáltunk ma. Most meg jól bevacsoráztunk, és hamarosan nyomunk egy lájtos misét. :-) Tulajdonképpen semmi érdekes, csak gondoltam, írok a képek mellé pár sort.

Érvényességi ideje/Date of expiry:2007 FEB/FEB 23

Holnap lejár a személyim. Bizony... A magyar határőr hívta föl rá a figyelmem azzal a megjegyzéssel, hogy ő gond nélkül kienged engem vele, csak ha esetleg ma már nem térnék vissza az országba...

A jó szerencsém/őrangyalom, hogy bevágtam az útlevelem is.
Viszont a német ellenőr nem szólt egy szót se, olyannyira, hogy meglehet, megjátszom egy kísérletet hazafelé is...

Különben kevés izgi, a gép késve indult, de csak azt az időt töltöttük a ferihegyi terminálon, amit Hahnban is várakozással kellett volna. A repülőút gyönyörű volt, nem is emlékszem, láttam-e valaha ennyire szépen a felhőket fölülről. Paffyval is beszélgettünk kicsit, emlékeztettem egy legalább másfél évvel ezelőtti ígéretére... :-) Az idebuszozás már kicsit sok volt, de csak-csak ideértünk.

És aztán akkorát vacsoráztunk, hogy... megyek is aludni.

Játszunk

Játszunk, játszunk, játszunk,
Addig jó, amíg csak játszunk lassan indulós nótát,
Játszunk bolondot, bölcset és némát,
Játszunk, mindegy, akárki szól rád,
Addig jó, amíg csak játszunk, játszunk, játszunk, játszunk.
Játszani segít neked,
Hogy te is játszol vele.

Játszunk a mások türelmével,
Játszunk a mások szerelmével,
Játszunk, játszunk szabállyal, tűzzel,
Addig jó, amíg csak játszunk.

És csak játsszuk, hogy játszunk.
Játszunk, amíg a deszkákon állunk,
Játszunk, amíg lejjebb nem szállunk,
Addig jó, amíg csak játszunk, játszunk, játszunk, játszunk.
Játszani segít neked,
Hogy te is játszol vele.
Játszunk, játszunk, játszunk.

(LGT, a Loksi c. régi-régi albumról. És úgy szeretném dalban is...)

Zabálócsütörtök (amelyet egyesek túlfinomkodva torkos-nak neveznek)

Napkelet, napnyugat... és ismét az édes álmok: azt hiszem, még nem írtam, hogy fél nap múlva már Luxemburg földjén kopik a bakancsom. Megyünk csapatépítésre az LT-vel. :-)
Persze egy hajszállal még jobban lelkesednék, ha a túrabakancsomon kívül is lenne egy pár haszanavehető cipőm, mert akkor ne adj' Isten még szoknyát is vehetnék-vihetnék; de mindegy, úgyis esni fog. S valójában ez nem is a lelkesedésnek a hozzávalója, csak úgy zavar egy picit.

Vicces dolog álmomból ébredve ránézni a telefonra, elolvasni és megválaszolni néhány sms-t, majd viszazuhanni, és reggel homlokráncolva kutatni a (benti) homályban, hogy mi is volt, mikor, kinek... :-) De megint szelektáltam egy sort, úgyhogy most talán ismét nem kell egy ideig csuklóból törölnöm a bejövőket (mert úgy az igazi a homlokráncolás, ha az üzenet már meg sincs).
És kintről nem írok egyetlenegyet sem, mert ingem-gatyám rámegy. Pont. (Önmegerősítő írásba adást olvastak.)

Most pedig eldöntöm végre, hogy melyik hátizsákkal megyek, és belepakolok. Írok majd kintről is, csók.

És IstenéltesseMelittát!!!! Meg a többieket is, jópár mai szülinapost ismerek.

A szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat

Itt az alkalmas szent idő,
az üdvösségnek napjai,
hogy megtisztítsuk a szívünk,
lemosva vétkek szennyeit.

Illés is így tett egykoron,
kit elragadt a tűzszekér,
s világteremtő Istenünk,
ki testet öltve jött közénk.

Ezért imánk míg esdekel,
alázkodjék az értelem,
hajoljon földre térd s a váll,
arcunkat mossák könnyeink.

Vágyunkat űzzük messzire,
törjük meg testünk ösztönét,
így leszünk élő áldozat,
és bőkezűen adhatunk.

Szolgálván hogyha böjtölünk,
elszáll a belső lustaság,
elfut a lelki zsibbadás,
világosságra vált a köd.

Legyen bár vétkek temploma,
és bűnfekéllyel telt a szív,
a böjt lesz legjobb gyógyszere,
ha kegyelmével jő Atyánk.

Jézus, könyörgünk, irgalom!
Bánkódva hozzád száll szavunk:
hogy bűn világát rontva szét
irgalmad hozzon békülést!

Fiaddal add meg, jó Atyánk,
örök Lelkeddel add meg ezt,
kit háromságos névvel is
vallunk, hogy egy vagy, Istenünk!

Ámen

(Csak mert úgy szeretem ezt a himnuszt. A Magyar Kurírról, egyébként.)

Hamvazószerda

A böjtöt mérsékelt komolysággal űztem, pl. süti volt itthon... De elszaladtam misére az utolsó percben, és meghamvaztak, jól. Zsuzsi, (kis)kamaszkori Legjobb Barátnő oldalán ültem a kereszthajóban, kicsit pletyóztunk, volt valami az egészben a régmúltból. És karnyújtásnyira tőlem Tádé, aki egy hónapig lakott az előszobánkban (csekkolni kellett, hogy nem eszik-e még mindig a bogarak, miután a papámék elgázosították szegényt. De nem ették, szerencsére).
Eszembe jutott egy vers vége is: „...de imádkozni csak gyerekkorom / öreg templomában tudnék / ha tudnék”, Juli, segíts ki az elejével, kérlek...
És közben Zsuzsi férjhez ment (fogadott fiamhoz, akitől annak idején a Macskanadrág, az Alvin és a Mókusok, valamint a Hétköznapi Csalódások különb-különb kazettáit kapogattam volt kölcsön :-)), fölhúzták a házukat és első gyermeküket várják. Az eü. főiskolán tanít, és másoddiplomás képzést végez levelezőn Szegeden. És ebben már kevés nyoma a múltnk, ellenben jövő van... nem úgy, mint bennem.

A nap elejére térve: megcsináltam a korrektúrát ismét, összepakoltam, beballagtam a Lelkesre, közben elintéztem ezt-azt. Janival ebédeltünk, aztán ott hagytam a klubban a teázókkal — mint utóbb kiderült, a déltánt nagyjából ott ill. velük is töltötte. :-) A fél egyes busszal álltam ki a Corához, 23 perc alatt vett föl egy középkorú (házas)pár, és vittek a Népligetig.
Közben végigolvastam az összes releváns blogot a telefonomon. :-)

A Nyugati aluljárójában hirtelen felindulásból vettem két könyvet: Peter Brock Nelli című pöttyösét (erről is került szó kedden este: hogy jó néha olyasmit olvasni, ami nem igényel munkát az embertől), valamint az Ismerősöm, az oroszlán című ukránkisregény-antológiát. :-)

És aztán egy vagyont hagytam a Lush-ban. :-) Szó szerint. De nagyon élveztem. Különösen mivel nem magamnak vásároltam, így semmi lelkiismeret-furdalásom nem volt. És a pénztáros lány hihetetlen jó fej volt, egyenként lemérte a szappanokat, mert a kiszáradás után könnyebbek és így olcsóbbak, mint amit csomagoláskor ráírnak; valamint a felénél elölről kezdhette, mert akkor tettem elé a 10%-os utalványom...
Azért törzsvásárló egy ideig valószínűleg nem leszek (60 000 Ft egy év alatt..). :S

Húshagyókedd

Úgy kezdődött, ahogy írtam alább, teljesen átlagos keddként.

Aztán délután annyi nép volt kenyeret kenni, hogy csuda. Nekem már csak az almavásárlás jutott. És klubélet is volt ezerrel, hatalmas nevetésekkel, és egy jól megnyert csocsóval egészen miséig.
Ahol a karizmatikusok nyomták a zenét, lett jó kis fíling, naná. Ezúttal az sem zavart, hogy még vagy öt percet rátettek az áldozási énekre.
A hirdetésben kiéltem minden exhibicionizmusom.

Aztán homeless, ismét többen voltunk, mint ők, de sebaj. Jó kör volt, semmi nagy vész, és ugye no news is good news. Ebben a bizniszben meg pláne. (De a gyereknevelésben is, édesanyámnak abszolút igaza van.)
A végén Jani megkérdezte, „hol kell aláírni”, örülök neki.
Aztán szépen áttettük magunkat a minoritákhoz, Felsővárosra, húshagyókeddi (nagyon nem csak) rovertáncházba.

És jó volt nagyon. Menet közben ugyan eszembe jutott, hogy miért is kellett előző nap a Nyugiban ezer egyéb mellett éppen a táncról beszélgetnünk... És aztán kiderült, hogy Áron elég intuitív ahhoz, hogy módjával vegye komolyan azokat a szavaimat, amiket ott helyben tökéletesen komolyan gondoltam, egy nappal később azonban (szigorúan magamban) éppen komoly kritikának vetettem alá.
Alakul valamiféle táncelméletem, de ahhoz idézni kéne, pontosan, szépen, a könyv pedig Szegeden. Meg főleg csiszolgatni még rajta, ahhoz viszont táncolni kéne, amire a következő szűk másfél hónap vajmi kevés lehetőséget ad. Könnyű sóhaj.
Az egész buli hihetetlen felszabadítóan hatott, olyannyira, hogy a végén vidáman bejelentkeztem mosogatni, énekeltünk, csatárláncban adogattuk a poharakat, nevettünk nagyokat. Kellett az még oda.

A génkezelt banán :-)

Nevelődés és padlófék

Kaptam néhány ex- és implicit visszajelzést, amiket még forgatnom kell kicsit magamban. Nem mintha bármi új lenne, csak most már kezdeni kell valamit a jelenséggel.
De nehéz lesz.

És amúgy is még mindig az élethez-szokás szakaszában vagyok, a géphez sincs türelmem — egyszerűen le fogok feküdni hanyatt, és nézek ki a fejemből. De legalább már tudom, mi a baj: túl gyorsak az események. Egyszerűen nem tudom követni őket lélekkel. Ma jártam a tanszéken, a Somogyiban, a Lelkesen kétszer, vezetni, a gombboltban, a KerekPerecben, Didáknál, itthon... Lassítanom kell, mert a hányinger kerülget.