Program-szinten: percek alatt ráérős "őrségi" üzemmódra váltottunk, ti. amit ma megtehetsz, azt megteheted holnap is; és ez jó volt. Nagyokat aludtunk, ettünk mindenféle jókat (kecskesajtokat pl.), úszkáltunk Máriaújfalun, sétálgattunk a szerek között, napjában legalább egyszer megáztunk... Borozgattunk is, meg sütögettünk kolbászt-szalonnát.
Személyi fronton valamivel bonyolultabb az ügy.
Reni meglehetősen jól viselte, hogy egy teljesen új nyelvjáték-közösségbe csöppent, és ha viszonylag lassan oldódott is föl igazán, láthatólag jól érezte magát.
Fke ebben a tekintetben Péterre hasonlít, ő mondta tavaly tavasszal, mikor megemlítettük, mennyire jól beilleszkedett Szegeden a köreinkbe, hogy ugyan, elég keresztény társaságban megfordult ő már. Fke hasonlóképp, anélkül, hogy bármiben is változott volna, ügyesen alkalmazkodott.
Aztán tegnap vacsoránál valahogy olyan nagyon beszólogatósra vettük a figurát (mentségünkre: keresztbe-hosszába). Valójában csak két ponton éreztem úgy, hogy sok, de... így sem vált feltétlenül előnyére az estémnek.
Ma meg hazafelé... Egy bő ötvenest utaztunk pluszban, miután Fke ráébredt, hogy az oldaltáskáját Ruperttel (ő a palmtop), valamint a telefonjával és egyéb tartozékokkal a szombathelyi (nagyon jó!) étteremben felejtette. És ez valahogy bután jött ki — egyetlen okból: hogy sem egy sorry, sem egy thanx nem hagyta el a száját egész idő alatt. Igaz, persze, hogy teljesen szükségszerűen mentünk vissza, nemigen tehettünk volna egyebet; és az is igaz, hogy ha tehetünk mást, akkor is természetes, hogy visszamegyünk. De valahogy mégis...
A dolog paradoxona az, hogy miközben rendre (nem először, s nem is utoljára) egészen ellenszenves vonásokat fedezek föl benne — egyre jobban vonz.
Még jó, hogy holnap este Bicskén sokkal nagyobb kör lesz, utána pedig nem jövök sokáig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése