Pigs might fly

Rövidesen indulok rutinvizsgázni. Az esélytelenek nyugalmával.
Szarvas jó, Tamás pont olyan, mint volt tavaly, hogy mi minden zajlott le benne azóta, azt nem látjuk. A csapat is jó, bár van még mit dolgoznom magamban a helyzetem megváltozásán. BÁgi kiesése a télen egyszer már felborította az addigi rendet, de ahhoz ismerős emberek között nem volt nehéz alkalmazkodnom. Most viszont egy halom alig-ismert ember jelent meg, akik szemében én is egy vagyok a régiek közül... Miközben sok szempontból poros nyomukba sem érek.
Vizsga után mindenesetre stop vissza, föllelkesedtem a kedd délutáni sikeren (tíz perc alatt fölvett Szeged határában egy klímás ügyvéd, aki Szarvasra tartott). Meg persze pénzem sincs buszjegyre.

Eltűnök

Tegnap számolgattam a vonaton: a jövő vasárnapig mintegy 1500 km-t készülök megtenni, ami nem kevés így országon belül, különösen hogy még a Duna jobb partjára is csak egy többszakaszos százas erejéig fogok átlépni terv szerint.
Eddig tehát Pomáz–Szeged–Szarvas, aztán holnap Szeged, csütörtökön Szarvas, szombaton Szeged, szerdán Pomáz, csütörtökön Debrecen, pénteken Hajdúszoboszló és vasárnap Pomáz, majd Tahi.
Majd írok néha, bár sok izgalmas nem várható.

Nagy csapást mértem az imperialistákra

Délelőtt egy szűk óra leforgása alatt igényeltem magamnak új útlevelet és regisztráltattam magam az Ügyfélkapuhoz (érdemes megnézni a hozzávaló e-tananyagot, nagyon vidám animációkat gyártottak a usereknek). És ebben benne volt a postára való le- és az onnan fölsétálás is. Szóval meg vagyok elégedve a pomázi okmányiroda mai teljesítményével. De a legjobb mégis az volt, amit arra mondott a néni, hogy (mivel az útlevél oda fog érkezni,) átvehetik-e a szüleim is.
— Ha ír nekik meghatalmazást, természetesen. (ránéz az adataimra) Ja, a Babos? Hát, neki talán odaadom anélkül is.

Azóta meg süttünk kétfélét (bögrés-mákost meg olasz almást) Szarvasra a mamámmal. Aminek kettős célja volt a sütemény meg az, hogy végre elszöszmötöljünk pár órát egy légtérben.

Ami kimaradt

Petrit olvastam ma délután, aki(nek költészete) pedig ezidáig fehér foltnak számított (a Napsütötte sáv kivételével, hála Attilának, aki még zsenge ifjúságomban megismertetett vele — de hogy miért szedhették le a DIA-ról, irgumburgum?!).
És tetszik. Ennek örömére ide is vagdosok egy-kettőt a ugyanonnan.

Kezdésnek egy részlet a Reggelizőtálcából:

Óvakodjunk

szorítkozni túl kopár

metaforákra:

a bölcsesség öbléből

banalitás kong.


Aztán egy kis aktualitás az Elkezdek félni-ből:

Minap

óvatlanul kinyitottam a tévét.

Azóta is kamillás

vattával borogatom az agyam.

Azt hittem a Kékfény megy:

Két államfő fogadta egymást. Két államfejetlen.


A hagyma szól
(a homeless-szekrényre fogom kitenni, azt hiszem)

Én akkor is csak csupa héj vagyok,

ha keresztbe szelsz, kockára metélsz.

Miszlikbe apríts! – akkor is a semmit

vágod, mit nem zárok magamba, mivel mit

sem zárok magamba. Lévén csupa héj.

Héj héja, sőt a héj héjának héja,

sőt… – Csupán hely híján nem folytatom.

Meg nem akarok fennhéjázni. Úgysem

lehet rád hatni. Hallom a tojások

roppanását… A tojás éjjelébe behatol

a szentségtelen villanyfény. Hát csíra-

loccsantó kezed nem remeg

villával szétpüfölni a Magot?

– Némulj, te, szám! A zsír már sziszereg.

Bakó, tedd dolgodat: vess a zsírba,

Jelképzabáló! – hadd üvegesedem,

ízlés szerint.

Tojás, fiam, ne félj,

kimúlni a korszakból, hol az ember

nem érti már a Természet szavát,

hol a Patak és Liget néma már,

s a legtisztátlanabb Négylábú olvadt

hájára vettetnek a végső dolgok,

a magunkfajták –

Jobb nékünk – mintsem ostromolni elzárt

füleket – szónk rekesztve egyesülni

a rántotta nagy mártíriumában.


Krízis

Háromhete alkonyodik,

nem tud lemenni a Nap,

Isten torkán keresztben,

mint egy csirkecsont,

megakadt.

Próbálja lenyelni,

próbálja felköhögni.

Eredmény semmi.

Hívták konzíliumba

a leghíresebb orvosokat.

Testületileg

hümmögtek, harákoltak sokat.

Tragikus redőkbe

vonták homlokukat,

diszkréten átvették a

degesz borítékokat.


És ni. Bolyongás közben találtam egy újabb versgyűjteményt. Nem valami bőséges, de na.

Keresztvetők

Ez maradt el a múltkorjában, a Szilágyi-vers. (Forrás: Leltár az évszakokról, Kriterion–MKK, 1999.)


Nénikék, zsenge-friss szüzek,
koros férfiak, kisfiúk
emelgetik kezüket,
érintik mellük, homlokuk;

sokszor látom, villamoson,
buszban vagy az apostolok
lován közlekedve, szirom-
vagy kóró-kezek, táncotok,

Dávid táncának kései
és elsatnyult változatát;
s közben a szemetek kései
meghasogatnak, túlvilág

kék paplana, angyali ég:
hátha mutatnál valamit:
üdvözültek szép életét
vagy csak belőle valamit,

mi odaát vár... — Nénikék,
koros férfiak, friss szüzek,
iskolás gyerekek, miért
táncoltatjátok kezetek?

Nyugdíj kéne? több fizetés?
szerelem, vigasz? jobb jegyek?
szelíd szavak? bő étkezés?
— urambocsá — jó verseket

kívántok? — — Megürül az ég,
a földre szállnak kincsei,
és, nézzétek csak, angyalék
szárnyukat, ím, levetkezik:

ez a jámbor őrangyal itt
óvónő — égi hivatal! —
s ez a harsonás valaki
egy szimfonikus zenekar

tagja — s így tovább, így tovább —
földközelbe kerül a menny,
és földre száll a túlvilág
és föld alá a félelem,

és önműködő gépsorok
gyártják már az üdvözülést —
— nénikék, koros férfiak,
ebben hinni, az sem kevés,

sőt, azt hiszem, több... Kezetek
még járja táncát lankadón,
de Istennél is istenebb
az evilági hatalom,

amely lehetővé teszi,
hogy találkozhasunk mi még
a nem is olyan távoli
paradicsomban, férfiak,
friss szüzek, virág-szavúak,
kisfiúk, hajlott nénikék.

(1961)

Ez lett belőle

Honnét máshonnét is tudakozódnék az antibush-tüntetésről, mint Kolozsvárról...

Különben itthon, mint vert sereg, leégett háttal és sebes sarokkal — a végén még a Múzeumok Éjszakáját is kihagytam tegnap. (Anyánk bezzeg alig tudta abbahagyni, a végén valami fél 2-re keveredett haza a tervezett 11 helyett. :-) )

Viszont a vert-séget előidéző tegnapi strandolás igen-igen pöpec volt. Akkorákat csúszdáztunk, mint én talán még soha, mivel ez a finanszírozási rendszer (all-in-one belépő) eleddig szinte ismeretlen volt előttem.

Este Te Deum, aminek a végén egyszerűen kiöntött bennünket a feltörekvő csatornalé a sekrestyéből-kápolnából és a konyhából. Tiszta szerencse, hogy ott volt az a negyven (ünnepi díszbe öltözött) résztvevő, aki így lapátokkal, poharakkal, takarókkal, lavórokkal és kukákkal fölszerelkezve nyomban nekifogott a mentésnek.
Közben az előtérben összeverődött vagy húsz rasztás/rocker/... is a zuhé elől menekülvén, nosza, behívtuk őket is, főztük a teát nagyüzemben...
Majd mire nagyjából végeztünk a feladattal, és ők is elszivárogtak — valaki átszólt, hogy a kávéházban is áll, és hárman próbálják rendbe tenni... Úgyhogy a népeink átcsoportosultak, és alig 3/4 óra alatt kb. 3,5 m³ vizet „szivattyúztak ki” Erzsike vezényletével. A nagy ciki a klubhelyiség, mert ott parketta van...

Na, mindenestre lassan ők is visszatértek, és így lassan kezdetét vette a Lelkészség történetének feltehetőleg első (és biztosan nem utolsó) koktélpartija. Merthogy Andi és Cili (a vizsgaidőszak könyvtárazgatási közepett, mikor máskor) talált egy-két remek koktéloskönyvet, és arra gondoltak, ha megvesznek néhány univerzális alapanyagot, akkor elég sokféle koktélt ki tudnak keverni (még eszközök is kerültek innen-onnan), és a végén fejenként 600 forintból kihozták az egészet. A hangulatot természetesen Lecskés Kaci szolgáltatta, míg be nem aludt egy gitártalan percében :-) , de az sem volt baj, mert akkor legalább beszélgetni lehetett a nyugalomban.

Szombaton aztán kissé kómásak voltunk az új közivezetőkkel való foglalatoskodásban mindannyian, de hát ennyi belefért. :-)
Hazafelé egy kisebb szentimrés csapattal jöttem, és egyikük jóvoltából végre kezembe vettem egy Balkán-térképet is... A vonat fél órát késett, de még így is épp odaértem Kristóf és Fanni esküvőjére.
Utána meg a szokásos mivanveled-körök, néhány régebben és sok nem olyan régen látott ismerős. Jó volt minden, csak a hátam ne fájna.

Közben jött a hír is, hogy az egyesített ferences rendtartomány élére Gergely atya került. Nem lesz könnyű neki (ahogy nem lehetett könnyű a kapisztránusok vezetőjeként sem)... de azért örülök. :-)

Hellcome Bush

Kíváncsi vagyok — nem olyan időket élünk, mikor efféle tüntetésekre tömegeket lehetne megmozgatni.
Furcsa éjszaka volt, fél 4-kor összetalálkoztunk a fürdőben Melittával, és lementünk enni. Aztán ő is kiköltözött a teraszra, és jól elvoltunk, csak az borított rá árnyékot, hogy fölébresztettük Julit, aki ettől rém dühös lett — és ezt a fajta dühöt nálam jobban kevesen ismerik.
Előtte meg szép délután is volt tegnap, Talentum, alakul a marosvásárhelyi bevetés, bár tartok azért tőle. És utána mély lélegzet, némi félsz, komoly elhatározások, nagy szerencse (do I belive in it?), s mindebből egy kicsit esetlen, de annál — nem is tudom, milyenebb negyedóra. Mindenesetre valami pozitív jelzőt keresek hasztalan.
De most ideje építgetnem egy kicsit a kolozsvári könyvtárakon. :-)

Nem hiszem el

Kaptam egy állati fontos e-mailt (objektíve fontos, és kicsit az első lépés egy álmomhoz), elolvastam wapon, de a válaszolás (több embernek stb.) már billentyűzetet követelt, hát becsörtettem a könyvtárba — és erre az a tetves Yahoo egy könnyed „Temporary problem accessing your mailbox”-szal fogad. Halok meg.
Az egyéb s legfőképpen: -etemi kínjaimat itt most nem feszegetem.
Ahogy Márti mondaná: Morr.

Blogszünet

Mert legfőbb ideje, hogy

Az utolsó óra

Mint kiderült, ez volt az utolsó óránk Macéval. Kicsit bánatos vagyok. (Amúgy nem állunk rosszul, a múlt időt végigrágtuk, a feltételes meg a felszólító módot hiányolom már csak igazából. Illetve hát azokat is használgatja, csak talán jobb lenne valami rendszerben látnia. Vagy nem tudom.)

Vajon milyen eséllyel fogok ezen a héten 7 db kurzust lezár(at)ni...? Végülis mellette nincs sok dolgom. Két vezetés, egy talentumos szakmai megbeszélés; a Lelkesen egy LT, egy homeless (utána afterpartyval), egy (fél)évértékelő beszélgetés, egy piknik, egy Te Deum és egy patkolás a jövendő közösségvezetőknek — azaz ez már szombat, szóval itt csak az előkészületek. Alkalmasint még két-három lightos mise, de azokon csak ott kell lenni.
Végülis a múlt heti pályázati hajrában megint az lett a konklúzió, hogy bizonyos mennyiségű adrenalin szükséges feltétele nálam a munkának... A baj már csak az, hogy az egyetem nem jelent adrenalinforrást. :-(

Hmm, és közben Gabssy most adott a kezembe egy pályázati űrlapot a Szeged Város Közösségéért (!) Közalapítványhoz (szóljon, aki már hallott róluk!)... Beadási határidő június 19. Yess!

Ajándék

(Asszem, most jól kiblogolom magam a következő hétre is... :-))
Szóval megérkezett a diplomajándékom Kat(t)inka keresztanyámtól: jelesül egy parfőm (újabb reklám :-P) meg egy szépséges Szeged-album (Dusha Béla: Szegedi fények — nem találok hozzá egyetlen normális oldalt sem).
Úgyhogy most nagy az öröm. :-)

Közben meg mondják a hírekben, hogy a „palesztin kormányzat továbbra is bőröndökben szállítja haza a baráti muzulmán országoktól kapott készpénztámogatást. Ezt Mahmúd Zahár külügyminiszter erősítette meg, aki napokban 20 millió dollárral tért haza hét országot érintő pénzgyűjtő körútjáról. Az eljárást bírálta az Európai Unió és az Egyesült Államok is”... stb. Nem semmi... Olyan tízéves lehettem, mikor (a kb. húszesztendős) „Kis” Marival a szentendrei bankból kétmillió forintot hoztunk el a céghez borítékokban, bogárhátúval... Jó hecc volt, de azért ezt ilyenformán...

Vezettem

És kb. most először érzem, hogy tök reménytelen. Előre még hagyján, de hátra...
— A kormányzás nehezen megy — mondom itthon.
— A miniszterelnöknek is, csak ő ezt nem vallja be — felelte édesapám.

Dinamikusan fejlődő háztartás

Lett egy új telefonunk, egész kecses kis jószág, persze nem kompatibilis a nagyszobaival, de ez legyen a legnagyobb bajunk vele. Az előző (teljesen fapados) készülék bérleti díját kb. tíz évig fizettük előtte, mígnem a mamám megunta, és visszavitte.
Az este bele is merültem kicsit a prüntyögésbe (a használati utasítása nem lett meg), szinte mindent tud, amit egy mobiltelefon, vicces.
De ami a legeslegjobb: a most beújított díjcsomaggal du. 4-től reggel 9-ig ingyen hívunk minden ex-matávos fix számot. Hétvégén a fennmaradó időben is. Sőt, van hozzá egy hosszú-hosszú kód, amivel bármely hasonlóan t-comos számról úgy lehet telefonálni, hogy a díját a miénkre számlázzák. Mármost ugye ha ez ingyen van...
Szeged persze nincs benne, mért is lenne, de így is jó poén volt este mintegy 47 percet csacsogni Szisszel Keszthelyen. :-)
Ja, és mindemellé Papa bevezette az internetet az Őrségbe is. Már csak laptop legyen az embernél, ha odamegy süttetni a hasát a nappal. :-)

Forrassz eggyé békességben

A körmenetek kapcsán mindig elelmélkedem az életről. Ma is így tettem, jó meleg volt, finom virágillat meg minden, ami kell ilyenkor.
Ja, de van még egy tegnap megkezdett postom, azt is be kéne fejeznem. :-)

Vietnám–Kambodzsa–Kína

Mielőtt kétségbeesnétek és/vagy nagyon kezdenétek irigyelni, nem én készülök kutyát enni, hanem egy ritkán látott, ámde annál kedvesebb ismerősöm kalandozik arrafelé. A blogjuk a cím alatt, érdemes belenézni. :-)

Jószomszédság

A könyvespolcon (meg a szótár cikkei között) böngészve néha elmosolyodom, ki mindenki / mi minden tud egymás mellé kerülni. Tegnap éjjel még olvastam egy kis Rónayt (Júdás könyve), akit a polcon közvetlenül — Romhányi előz meg. :-)

Keresztvető

Tegnap, ahogy 11 felé hazafelé tartottam a főutcán, a Hősök terénél az előttem baktató srác nem látványosan, de jól felismerhetően keresztet vetett. Elfogott a vágy, hogy szóljak neki, „te, ez református templom” (nincs kit megsüvegelni benne), de aztán rájöttem, hogy 1) mint Reményik Sándortól is tudjuk, Isten minden templomban lakik, és 2) a románok is keresztet vetnek minden ortodox templom előtt, pedig ott sem őrzik az Urat.
Vagy legalábbis úgy nem, ahogy mi.
Ez aztán némi fennakadást okozott a gondolatmenetben, merthogy amennyire a nem római katolikus templomokban, annyira a főutcán is ott az Isten, így akár folyamatos keresztvetések közepett is járhatna az ember...
De kb. itt rájöttem, hogy megint jegyzőkönyvezem (= azon tűnődöm, hogy fogom mindezt leírni), meg haza is értem, úgyhogy már csak Szilágyi Domokos maradt — de mivel a MEK-es (amúgy összesnek titulált) változatbn nem találtam meg, az is csak később.

Le fogom késni a vonatot

A bajba ezzel a blogfüggéssel.
Délelőtt kitöltögettem Krisztával a szép új önkéntesközponthoz egy kérdőívet a HomelessTeam efféle ténykedéséről; majd vezetés, a hátramenet szerintem egyre kevésbé megy. :-(
És most irány haza, Miklós, KÖD-születésnap és Pomáz. A vonaton pedig BÁgát fogom végre-valahára fölhívni egy jó kis csacs :-) erejéig.

„1. sz. mentőöv: a Tesco-posta 9-ig nyitva van” (by HoA.)

Szóval Tesco-posta lett belőle, de akármint is, szűk 10 óra alatt bezúztunk ma Julival 3 pályázatot, és ez nem rossz eredmény akkor se, ha kisebb-nagyobb darabjaik már megvoltak.
Más nem sok izgi, talán még egy link: focivébé ASCII-ben...

Lírai kitérő a tegnap délután felé (a ma reggeli éleslátással, persze)

Tegnap kőkeményen megtapasztaltam valamit a szabad akaratom korlátaiból. És tudom, hogy ma is így csinálnám, nem tudok járni, s nem ülhetek veszteg. És ami a legborzasztóbb: hogy mikor pár hónapja Juli játszotta ugyanezt, _annyira_ okos tudtam lenni... Már értem. Szerencsére Juli is engem. Annyi önfegyelmem még éppen volt, hogy az utolsó percben elhagyjam a színhelyet, s ne várjak az utolsó utánira, de ezt egy óra bolyongás követte, meg néhány legalábbis vitathatóan etikus sms.
Lakmározik a szívemen, mint a tetemen a hangyák lakmároznak, s ordítanék, de aki meghalt, szörnyű néma...
Tiszta szerencse, hogy most egy ideig nem lesz módom hülyeségeket csinálni.