Most hallottam a Petőfin

Ahogy rég szerettem volna, ma végre úgy is tettem!
Melegítésképp' egész délelőtt csak ténferegtem Pesten.
Feküdtem az úttesten, a szoknyák alá lestem,
mikor megéheztem egy elég puccos bankot felkerestem.
Kértem tőlük, többször, szépen, mégsem adtak pénzt,
erre ideges lettem, s valahogy végül az enyém lett az egész.
Igen kiváló hangulatban folytatódott a délelőtt.
Betelefonáltam a munkahelyre, hogy ma már nem jövök, sőt,
lehet hogy a holnapi nappal is lesznek bajok még,
mert ma éppen azt csinálom, amit mindig is szeretnék!

Tolom a szelet,
hányom a havat,
hűtöm a levet,
kötöm a lovat.
Tolom a szelet,
hányom a havat,
hűtöm a levet,
a jóhíremért nem teszek sokat.

Aznap este elindultam a történtektől felindultan,
egy ismeretlen érzelemmel tele, mint a város szerelemmel.
Poharat és szót emeltem a kerületi italboltban –
lássuk be, hogy a többinél kicsit jobban elbambultam:
– Ma mindenki olyan elfoglalt, hogy senki nem ér rám.
Meghalunk mielőtt megszületnénk – ez az én parám.
Próbálj meg heverni, a dolgot letenni, egymásra figyelni, mélyebben szeretni, tolni a szelet, hányni a havat itt, a világ szebbik felén, kötni a lovat úgy, ahogy én tolom a szelet, hányom a havat, hűtöm a levet, kötöm a lovat.

Tolom a szelet,
hányom a havat,
hűtöm a levet,
a jóhíremért nem teszek sokat.
Nem teszek sokat.
Nem teszek sokat.

(Ahogy rég szerettem volna, ma végre úgy is tettem.)
Nem teszek sokat.
(Ahogy rég szerettem volna, ma végre úgy is tettem.)
Ahogy rég szerettem volna, ma végre úgy is tettem.

(Galapagos)

Én mondjuk inkább fújom az orrom és fűtöm az ágyat, de azért csak van ebből is valami a mai napomban. :-)

Az AIDS(-betegekkel való szolidaritás) világnapja

Az utcára ugyan aligha jutok ma ki, de legalább
egy virtuális piros szalag...

Meghívó

Szeged + folytatás tegnapról

Lajosunk egyetlen mondattal agyonvágta ezt a napomat. Ilyenkor arra gondolok, nem is olyan nagy baj, hogy nem ő a főnököm. (Jut ezembe, a főnököm tegnap hatalmas elégedettségének adott hangot a ténykedésemmel kapcsolatban. Ez is valami.)
Meg az is jó, hogy a plébánián ott volt mindenki, aki számít: BÁgi, Attila, Anikó, Bogi, a Kántor úr, s még Eszter és Erzsike is. És ettem egy csomó haboskacsát. :-)

Hanem most jöjjön a folytatás. Ez is Lyon, a „nemzetközi város” néhány szobra (itt van a konferenciaközpont meg még sok más, pl. a modern művészeti múzeum is).


Ő nyilván a luxemburgi bankárfiú kicsit még nagyobbra nőtt rokona:

De a kedvenc azért ez (figyeld a kukucskáló férfit az ablakban – később körbe is járta, kb. azzal az arccal, hogy „hát ez vagy valami, vagy megy valahová”):
A végéről (alvás Mulhouse-ban) már nincs izgi kép, sajnos.
A konferencia hasznát mindenesetre emberek adták egészen egyértelműen: újra-felfedezettek részben, és egy vélhető új barátság. Mal sehen.

Lyon, ahogy én láttam

Előrebocsájtom, hogy nem sokat láttam belőle: tetű egy idő volt, és szabad még abból se sok. Különben itt voltam.

1. este: Benediktbeuern, Németország. Ma szalézi rendház, képzési központ etc.

2. este – 5. délután: Lyon, Franciaország. Konferenciaaaa...

Szinkronúszó gödények a parkban (egyúttal állatkert is):

Folyt. köv., rém lassú a net (illetve a gépünk).

Napos, kicsit fáradt

Nehéz az, ha az embernek vannak barátai IRL (is): Zsófi éppen az imént szólított fel telefonon egy hosszú és kimerítő bejegyzés megírására. Hát lássuk.
A darabolt emberek korántsem olyan bizarrok, mint amilyen az ötlet. A kiállítás nagyon érdekes volt, csak egy csomó idétlen kölyök próbált csúfot űzni mindeneből, az esett rosszul. Meg az, hogy a jegy megszerzése majd' fél óránkba telt a helyszínen.
Ez volt egy hete. Szerdán múzeum, csütörtökön Keith Haring(-kiállítás) a LuMúban, érdemes volt, még nekem is, akiből pedig a vizuális kultúra úgyszólván hiányzik. Még a tárlatvezetés elejét is elcsíptem, de aztán mennem kellett, Szegedre.
Ott túl sok elmesélendőt nem csináltam, Áronoztam, fogadóórákat adtam a Bociban és a Somogyi büféjében, sokat aludtam péntek éjjel, jártam könyvtárban, és talentumoztam (családi nap) szombaton.
Vasárnap múzeum, s tegnap is, túlórával (de az osztrákok kedvesek, nem jöttek túl sokszor borért).
Na, hát ilyenek. Ma még bemegyek egy harmadik kör programszórólap-kihordásra, undok egy meló, de legalább motivál, hogy ne tervezzek túl hosszú távra a múzeumban... Holnap pedig irány Lyon, valami nemzet- és vallásközi kütykürütty, s az emberek bénák, úgyhogy maradt még hely a buszon. Kedden (talán) jövök. (Haza biztos; csak ide nem tudom.)
Mai örömhírünk itt olvasható...

Apukám hazajött Vietnámból

Hozott csokit, wasabit, szállodai fogkeféket :-), cserepeket a falra, leveskockát és teát.
A mamámmal meg lassan indulunk daraboltember-nézőbe. Csak jöjjön már a jegyről az e-mail.
Ó igen, és angolt fogok tanítani(!). Persze csak az alapokat. Cserébe meg Zsuzsi megtornáztat.

Útlevél, fogkefe

Mostanában PG Csoport van, hála a debreceni koncertnek. :-) A CD-t is meg kéne szerezni, de ezen még dolgoznom kell, mert ott ugyan 3000 petákért adták volna (koncert-DVD-vel), de akkor épp nem volt annyi, most meg ugye lejutni...
Tegnap megnéztem magamnak a Csodakamrát, és jó nagyon. Nagyon sok újdonság nem volt benne nekem, így Angliából jőve, (bár napszakácsot még nem láttam :-)), de jó volt mindezt együtt látni, és főleg úgy, hogy minden elérhető itthon. Volt bútor kartonból, textilmaradékokból és használt reklámmolinóból, apróságok műanyagból, visszaváltható üvegek az ötvenes évektől évtizedenként kiállítva, natúrkozmetikumok, bioélelmiszerek, méltányos kereskedelem, biovécé, komposztálható pelenka stb. Lehet hazavinni számtalan szóróanyagot, Tudatos Vásárlót, mosószódát kipróbálni... Egyébként míg ezt írtam, épp volt egy riport is róla a rádióban.
Aztán dolgoztam három órát (a múlt héten elcseréltem a szerda délutánom Debrecen miatt), jó nyüzsgős volt, két gyerekcsoport is volt múzeumpedagógiázni (ez nekem leginkább mosogatást jelent), elfáradtam a végére. Rám is tört a kávézhatnék, úgyhogy Fkével beültünk a Régiposta utcai (boldog gyermekkorom, az összes cseregyereket elvittük oda vagy a Nyugati mellé...) McCaféba, és jól megbeszéltünk mindent, Kádár utolsó beszédétől a self-help könyveken és a brit királyi család energia-visszavételén keresztül az élelmiszer világpiaci árának változásaiig. :-)
Debrecen különben nagyon jól sikerült a múlt héten, megnéztük a szocreál-kiállítást (jön Budapestre is), voltunk a már említett koncerten, láttunk szappanöntővilágrekord-állítást (!), bolyongtunk egy hatalmas könyvesboltban, vertük a blattot az Inkognitóban („kult és pult”), ettünk májfőzeléket lencsével :-), beszélgettünk irdalomról s más ily fontos emberi lomról.
Az azelőtti héten meg Szegeden jártam, abban a legjobb a minimál-büdzsé volt, a vonatjegyen túl jószerivel semmit sem kellett fizetnem, ez mondjuk leginkább Juliék nagylelkűségének köszönhető & köszönődik. Azért cukrászdázni voltunk egyszer (Stefánia, nemrossz – apropó, járt-e már valaki a múzeum kávézójában? Kíváncsi lennék rá), meg megnéztük A kávéházat, ingyen, hála a Somogyi-könyvtár játékának meg a szerencsének.
Na jó, most azért befejezem, mert idestova másfél órája írogatom ezt a postot...

A szüleim utazásai sms-ekben

M: „Megérkeztem. Bőrönd Amszterdamban. Remélem, holnap ideér. Falu gyönyörű és pezseg, pedig csak 'locals' here.” (okt. 26., 18:47)

P: „Frankfurtból lassan indulunk tovább...” (okt. 27., 12:43)

M: „Itt esik, pedig most lenne időm fényképezni. Tegnap ragyogott, sétáltam és eltévedtem, de nem volt fényképezőgépem.” (okt. 28., 14:40)

P: „29 fok, monszunnak vége, eső nincs, most repülünk Hongkongból Hanoiba.” (okt. 30., 9:53)

M: „Kisebbségben vagyok [ti. az angolul (is) beszéléssel]. Most indulunk Palmába aludni 2-t. Remélem, pár fokkal melegebb lesz, de legalább nem jeges szél fúj. Nem tudom, mit aktiváltak a telefonomon, ui. nem működik.” (okt. 30., 17:20)

P: „110 éve nem volt, hogy a monszun után esett volna Hanoiban. Most fél méteres víz hömpölyög az utcákon, dörög, villámlik, szakad az eső és 30 fok van.” (okt. 31., 11:05)

„A hanoi reptér egy tóvá vált, de hiába szálltunk volna föl, mert célállomásunk, a saigoni reptér leégett. Hanoiban az eső szakad, combig ér a víz, más újság nincs.” (nov. 2., 17:26)

„Holnap talán el tudjuk hagni a várost. Vasabi kalandos úton, de van.” (nov. 3., 17:18)

„Magyarország egy évi csapadéka esett le, amióta itt vagyunk. A repülőtér viszont működik, úgyhogy repülünk Kambodzsába.” (nov. 4., 7:10)

Hír

Írtam már az ugandai gerillaháborúról, most ismét belefutottam.
Különben meg Isten éltesse Barak Obamát, aki már most olyan szépen hangzik a rádióban, mint Verne Gyula. :-) Csak a felét váltsa valóra a hozzá fűzött reményeknek.
A többit majd holnap.

A Szegény dolgozó árva panaszai ciklusból

Apukám elment Vietnámba,
anyukám elment Mallorcára,
(a bátyám Luxemburgban él,)
én meg itthon húzom az igát.

Az előző bejegyzés írása félbeszakadt (a minden reggeli rituális kapkodás keretében), de most már nincs kedvem befejezni, hát marad így.
A múzeum érdekes, meg unalmas is néha, mindenesetre rengeteg visszajelzést kapok (nem feltétlenül megerősítőeket, de biztosan elgondolkoztatóakat)
— és most megint mennem kell, jön a mamám. :-)
Holnap este Szeged, vissza vasárnap, de egyenest a múzeumba, szóval nem tudom, mikor írok legközelebb tisztességesen...

Veszprém

Pénteken Gabssyval utánastoppoltunk a maroknyi Lelkes népnek Veszprémbe. Először Ciliéknél ültünk le fokhagymáspirítósozni meg limoncellózni, aztán egy kicsit sétáltunk a városban (többek között a nem létező szenetekről elmélkedve), majd visszakanyarodtunk, és remek vacsorát kaptunk Cili mamájától: almás sütőtöklevest (ami sós), valamint stercet (stelcet?) majonézes-tojásos kukoricával.
Este meg játszottunk egy nagyot, mindenféle játékokat Ez-egy-tik-től valaki-kimegy-és-kitalálja-a-rendszert típusúakig.
Tegnap állatkert volt nagy erőkkel, meg törökméz, meg cukrászda, meg Laczkó Dezső múzeum, az állandó kiállítás nagyon profi, hallgatható, nézhető (filmecskékben is), igényes, szép, meg amit akartok. Kár, hogy mindössze háromnegyed óránk maradt rá.
Aztán még fölmásztunk a tűztoronyba, meg megnéztük a bazilikát, aztán én ültem is a buszra lassan.
Mögöttem egy ideig egy igen érdekes beszélgetés folyt (mindenféléről, a lízingelt illetve örökbefogadott gyerekekre emlékszem leginkább), aztán a lány leszállt (Fehérváron), és onnan inkább egy tíz-tizenkét éves forma kislány kötött le,

Spot the Difference // Keresd a különbséget

Egyrészt ugyebár, ott a prizma. Nem kis megrökönyödésemre tökéletesen illett a boldog emlékezetű előző tartójára, így oda eszkábáltam (a saját tartozékaival a kormányra ment volna).
Hanem ha már így belejöttem a szerelésbe (nem röhög, több különböző csavarkulcsot kellett előszednem és munkába állítanom a művelethez, mégpedig közben a bovdeneket is kerülgetve), visszaballagtam még egyszer, és vettem egy szépséges sárga csengőt is (hogy harmonizáljon a váltókarok közepével, bár ez sajnos innen nem látszik). Meg is vettem, föl is tettem.
Már csak lábravaló macskaszemek kellenek (igen-igen, az a cseles fajta, amelyiket gyerekkorunkban óraszíjnak használták, hogy csak úgy odacsapsz vele, és rögtön rátekeredik), valami kosár-féle, tisztességes (fém) sárhányók, meg sima külsők, és már készen is lesz a jó kis városi bicikli. :-)
Bár félő, hogy mire ezzel a tempóval idáig eljutok, éppen hozzáírhatom a babaülést is...

Van sok dolog,

bár semmi sem túl izgalmas. De hát így kell annak, aki énblogot olvas! :-P
Kedd este tehát moziban voltam, a film (Miért lett R. úr ámokfutó?) borzalmasan idegesítő, minden jelenet kb. kétszer addig tart, mint „kellene” neki („Uram, itt egy kicsit túl sok a hangjegy...”), lassú, vontatott, a párbeszédek már-már az Abigail's Party szintjén bicskanyitogatóak, az enteriőrök iszonyatosan keletnémetek... És mindehhez ez a cím ugyebár egy percig sem árul zsákbamacskát, azaz csak vártam, vártam, vártam az ámokfutást... ami meg is jött, egyetlen percben, vér nélkül; szerintem tökéletesen megalapozottan és kétség nélkül. R. úr azért lett ámokfutó, mert másként nem tehetett. Fassbinder meg profi volt, mese nincs.
Utána Tamással bizniszeltem (meséltem a két nap alatt megszerzendő CFR Kluzs-mez vidám történetét? Végül sajnos 3 lett belőle, de így is jól fogott. S most ment ki az ára Kolozsvárra), amiből kevésbé biznisz-jellegű sörözés/paradicsomlézés lett egy Szentendrei úti krimóban, cathing-uppal [erre se sok jó magyar szó van: felvenni a fonalat, mondjuk, képbe kerülni], telefon(?)-csoda-mutogatással, vidámsággal. Jó volna nem várni még két évet a következővel.
Tegnap munka volt ismét, vajmi kevés izgalommal azon túl, hogy az utolsó eddig ismeretlen kolléganőm a hétvégi lelkigyakorlat egyik előadójának a nővére. Vagy amint a múltkor egy másik bizalmasan megsúgta: „A múzeumban igazából majdnem mindenki keresztény...”
És jártam a pincében is, ahol van valami elképesztő csuda (legalábbis nekem az), de inkább fényképet teszek majd föl róla egyszer, azt hiszem.
Ma meg megcsináltam a RAP második harmadát, de ezen túl semmi okosat még. Mindjárt lesétálok a bringásboltba megnézni, árulnak-e fehér prizmát. Az enyémnek a felét 2000 nyarán vertem le, mikor elaludtam (?!) a biciklin, a másik felét ugyanekkor Gergely törte le egy határozott mozdulattal. Ideje lenne tán pótolni.

Ja, még pár link gyorsan:
— Éghajlatriadó (alig hittem, de a megcélzott képviselők egyike tíz perc múlva jelentkezett egy egészen érdeklődő e-vélben, úgyhogy jól megmondtam neki a frankót a megújuló energiaforrásokról :-) );
— szavazás az új kétszázas érméről;
— blogger-antológia a MEK-en (PDF-ben, ez furcsa formátum a műfajhoz...);
és végül, de nem korántsem utolsósorban:
— a honlap, amely bármikor (és eddigi tapasztalataim szerint 100%-os pontossággal) megmondja nekünk, karácsony van-e!

Hanem most ki a jó időbe (állítólag az utolsó napja).

Csak beköszönök

A MÉCS Napok pöpec volt, ajánlom mindenkinek.
A budvári labirintus is jó, de még jobb a pici könyvkötő-dobozkészítő műhely a Moszkva tér fölött rögtön. Nézzétek meg!
A Biciklis történetek szintén remek volt, kicsit más nézőpontból láttam a (bel)várost megint, s ez érdekes, kíváncsi vagyok, megszeretem-e igazán. Valami már elkezdődött, mindenesetre.
A BC nem vett be kultúraközi navigátornak. A válogatóról is kéne írnom, csak most nincs cérnám itt ülni. Legyen annyi elég, hogy önismereti lecke volt... Borzasztó határozott és a sokféleség iránt rendkívül passionate csapat jött össze, csak pislogtam az idő java részében. Így mondjuk nem csoda, hogy nem választottak be. (Meg hát teljesen színtelen többségi is voltam két roma, egy zsidó, egy árva, egy mozgáskorlátozott és ki tudja, még ki mindenki más között.)
Tegnap este kiderült, hogy a múzeum is lehet stresszes, ha valaki zárás előtt tíz perccel vásárol be tízezerért, és nekem fajtánként föl kell(ett volna) vésnem az összes számolócédulát, amit megvesz 40 forintért (/db)... (Azért nem csak azt vett, szerencsére.)
Ma meg bemegyek moziba, Fassbinder-fesztivál van, hát, majd kiderül, (úgy) kellett-e nekem.

...

Nem is tudom, mikor jártam itt utoljára. Azóta jó sok dolog történt, pl. már dolgoztam 2 napot a héten, de ennél sokkal fontosabb, hogy a hétvégén Baján jártam, többek között ifin is, és Béla bá' teljesen megörült nekem szemlátomást, aminek aztán én is. És utána „beszélgetés” fedőnév alatt lenyomott nekünk egy (református szemmel nem túlságosan hosszú) igehirdetést a jerikói vak története kapcsán, és, hát, az utóbbi mondjuk három hónap (de inkább több) általam hallott összes (katolikus) prédikációit kb. körökkel előzte le az a huszonöt-harminc perc. Le a kalappal.
És voltunk orgonakoncerten is, meg a Galéria cukrászdában utána Lucával, aki hihetetlenül ki van egyenúlyozva; és isteni az almás süti, de olyat még ilyen helyen nem láttam, hogy ne adjanak blokkot...
És pénteken, még mindezek előtt, Tranzituson voltunk W/V Borival Alsóvároson, és nagyon szép és jó volt. De erről lehet, hogy írtam is.
És hétfőn meg tegnap dolgoztam, a múzeum nem egy hajtós munkahely, nem fogok infarktust kapni benne. :-) Javarészt kedves és kevésbé kedves (de inkább az előbbi) öregurakkal csacsogtam a teremben, kapcsolgattam a villanyokat meg a magnót (spórolás van), illetve két vidám idősebb hölggyel is megismerkedtem: egyikük német, és kb. hatodszor jön Budapestre, és a kicsi, eldugott múzeumokat keresi, a másik finn, és sose tanult magyarul, csak hallásból, de úgy beszélt, hogy azt hittem, valami külföldön fenőtt hazánkfia. :-) A vendégek közti időben a földszinten szorgoskodtam, tanulgatom, hogy melyik könyv árát melyik borítékba kell tenni, hol van a tűzjelző, és mit kell csinálni, ha megszólal (nem, véletlenül sem elhagyni az épületet, mint a Boothban!), és más hasonló izgalmas és hasznos dolgokat.
Apropó, Booth, a napokban egyszer elemi erővel tört rám, hogy mennék már be, mint reggelente általában... furcsa volt. Ma pedig megérkezett tőlük az élelmiszerbiztonsági képesítésem, erőst kíváncsi leszek, mennyivel javítja a piacképességemet... :-P
Holnap budavári labirintus, kultúraközinavigátorképzés-válogató (220 jelentkezőből 80-at hívtak be, ennek a fele esik még ki), sajtófotó-kiállítás, aztán MÉCS Napok vasárnap estig. Hétfőn meg ez (vagy itt, csak mert mennyire más (szín)világ). Mondtam már, hogy bizonyos szempontból kezd tetszeni ez a Budapest?

Szeged

Eddig minden nagyon jó volt, meleg nap, Boriskával jöttünk, ebéd, ez-az ügyintézés, kávéház, aztán Tranzitus, igeeen. És most a klubban vagyok, várok Áronra, aki valószínűleg reggelig szerepjátszana, ha nem stresszelném itt szemközt.
És közben odakinn végre-valahára leszakadt az ég is, csak hogy ronggyá ázhassunk a Szent István térig. Érdemes volt itt ücsörögnöm. :-(

Nemtomnemtom

A nap eddig borzasztó, reggel 6-kor aludtam el, dél előtt keltem, és most szét vagyok csúszva, testileg-szellemileg egyaránt.
Jó hír, hogy másfél év után ma megérkezett az etikus betétlapom, az Állami Nyomda gépei lassan nyomtatnak, de nyomtatnak. Rosszabb (és e percben sokkal fontosabb), hogy a DIA nem tekintett el a kedvemért a belső gyakorlat feltételétől, úgyhogy nem leszek dél-alföldi regionális koordinátor, pedig be szép lett volna. De nagyon korrekt levelet írtak, benne még azt is, hogy a cuccaim alapján szívesen látnának a csapatban — mint gyakornokot. Ami remek, csak éppen az éhhalál rémét nem űzi messzebb.
Na jó, ez afféle romantikus túlzás volt, itthon azért használhatom a hűtőt.

A tegnapi koncert remek volt, a srác pöpecül zongorázott és nagyon kedvesen adta elő a szöveget is (magyar anya marokkói gyermeke, felváltva magyarul és franciául), csak azt vettem kicsit zokon, hogy valami háromszor is újra játszani kezdett, mikor (egyre kevesebben bár, de) visszatapsolták. Igazából az idővel volt csak a baj (szemlátomást nem egyedül siettem volna), meg a nyomorult kicsi hellyel a lábamnak. Még el se kezdődött az egész, mikor már fájt a térdem.
Utána Fkével nagyipalacsintázójáztunk, és a végén éppen elértem a 22.48-as hévet — hogy aztán Edinával találkozzak rajta. Az volt a nap fénypontja.

Kisszínes rovatunkban pedig: az első magyar ellenőrzött biokozmetikum, ide is eljutottunk végre.