Tegnap pedig

javarészt a vonaton, merthogy megjártam Szegedet oda-vissza, és Peti remek ebédet sikerített, és még a saroxobába is bejutottam pár percre, szóval tegnap elolvastam a Nyugaton a helyzet változatlan-t (by Remarque), amit még Vásárhelyen emlegett Dani; és most úgy érzem mgam, mint a télen A 22-es csapdája után: hogy egy ideig most megint nem szeretnék háborús regényt venni a kezembe.
És ez azt is jelenti, hogy a könyv profi.
(Kapcsolódó: kritika a Nyugatban.)

Áttűnés

„A belváros tele volt hipszterekkel: kókadó szalmakalapban, meztelen felsőtestükön hosszú hajtókájú zakóban rótták a főútvonalakat, volt, amelyik feszületeket és marihuánát árult a mellékutcákban, mások az omladozó kápolnába telepedtek, épp egy mutatványosbódé tőszomszédságában. Egyik-másik sikátorban nem volt se kövezet, se csatorna, csak kis ajtók, melyeken át a falba vájt, szekrénynél is alig nagyobb ivókba juthatott az ember. Ha valaki inni akart valamit, át kellett ugrania egy árkot, és az árok fenekén ott volt az aztékok ősi tava. Az ivóból csak a falhoz lapulva lehetett visszajutni az utcára. Benn szerecsendióval és rummal szolgálták föl a kávét. Mambó harsogott mindenfelől. A sötét, keskeny utcákon szinte sorfalat álltak a kurvák, s ahogy ránk néztek, szomorú szemük megvillant a sötétben. Mámorosan, mintegy álomban róttuk az utcákat. Egy fura csempékkel kirakott mexikói kafeteriában pompás marhasültet ettünk: a hatalmas marimbát egész zenészcsalád állta körül — apraja, nagyja a hangszer művésze —, de voltak itt haknizó énekes-gitárosok és kivénhedt sarki trombitások is. Pálinkamérések mellett haladtunk el, a savanykás szagról rögtön tudni lehetett, hogy benn agavepálinkát mérnek. Egy vizespohárnyi pálinka két centbe került. Az élet itt egy pillanatra se állt meg. Zsibongtak az utcák egész éjszaka. Az úttesten koldusok aludtak, takarójuk a palánkról letépett plakát. Itt-ott egész kolduscsaládok üldögéltek a járdán: furulyázgattak, és vidáman nevetgéltek a sötétben. Cipő nem volt a lábukon, életük gertyája csak pislákolt: egész Mexikó mégis egyetlen nagy bohémtanyához hasonlított. Az utcasarkon öregasszonyok árulták a tortillába csavart marhafejrészeket, újságpapír tölcsérbe töltött, forró mártással. Ez volt hát aza szertelen, gátlásokat nem ismerő, gyermekien együgyű város, mely — mint tudtuk — az út végén várt ránk.”

Jack Kerouac: Úton
Déry György fordítása

A leírás Mexikóvárosról készült a '40-es években — mégis, talán más is megremegett volna, ha a Nyugati aluljáróban olvassa...

Önismereti lecke a könyvesboltban

Amikor mintegy húsz perce olvasgattam néhány szexes- és kismamakönyvet a Westendben (ajándékvásárlás apropóján néztem be), akkor gyanút fogtam, hogy valami netán nincs egészen rendben.
Aztán rájöttem, hogy dehogyisnincs. Egyszerűen működik minden. Jól; ahogy kell nekik.
Volt még egy halom bosszantó élményem is a városban, lúzerségek stb., de azokkal most nem vagyok hajlandó foglalkozni. Dél táján viszont Boriskával takarítgattam kicsit a jövendő házukban, és jó volt, bár nagy meló lesz a felújítás, de így is volt látszatja és értelme a ténykedésünknek. Fizikai is, meg az is, hogy rég voltunk már ennyit egy légtérben.
És Sári remek ebédet rittyentett, és Balázs is ott volt, és egyáltalán, lenne honnan indulni, ha esetleg úgy alakulna, hogy Pomázra jövün/ök vissza majd egyszer.

Litera-túra

Ezúttal különböző irodalmi oldalak között kalandoztam el, egy hírt meg is kell osztanom Veletek.
Magában nem komoly, egy német gyerekkönyvet angolra fordítottak, ámde az amerikaiak kicenzúráztak belőle két képet, úgyhogy a szerzőnő nem is hagyta kiadni.
Azonban ha a két rajzot, amelytől a hatóságok a serdületlen ifjúságot óhajtották megóvni, ideteszem...

Nyugis-magányos

Nem nagy meglepetésemre tegnap délben azért kómába zuhantam, és bár aludtam vagy három órát, még utána is csak kóvályogtam egy darabig a házban.
Sok aztán azóta se történt. Sütöttem kenyeret, kemény lett, bár alátettem egy tepsi vizet. :-( (És sótlan is, pedig tettem bele sót. Csak nem tudok eleget, úgy tűnik.) Megírtam a „home-made” fordítást az erkölcsi bizonyítványomról, és átvittem a céghez elfaxolni, persze elromlott a fax, de épp ma délután készültek beüzemelni az újat, hát ott hagytam a papírokat. Megérkeztek a rendelt ruháim, ki vagyok stafírozva az őszre. :-) Két szoknya (egy kord és egy farmer), egy barna blúz (olyasmi, mint a luxemburgi, csak jóval egyszerűbb) és egy csíkos pulóver. Ebédre puliszkát főztem, nem lett az igazi. Visszavittem az Anti Franciék által kitermelt sörösüvegeket, voltam a zöldségesnél, kimostam három hátizsákot és a sárga dzsekimet, valamint megfejtettem minden mostanában beküldendő keresztrejtvényt, és a sürgősebbeket postára is adtam.
Igen jól érzem magam itthon a nagy egyedüllétben. :-)

Hazaértem

Az út jól telt. Azon túl, hogy a főtéren azt hittem, hogy nincs nálam a tárcám, és ezzel némileg megborzoltam a sofőr és Péter idegeit; valamint alaposan eláztattam az Úton fedelét és kicsit a belsejét is; a kisbusz príma volt, mindössze hárman utaztunk, úgyhogy hely is volt jócskán, és hajnali hatkor szabályosan kacagott a néni a népligeti BKV-pénztárban.
Kipakoltam, beraktam egy mosást, lezuhanyoztam, és most már álmos sem nagyon vagyok, úgyhogy nekilátok listát írogatni a hétre. A múltkori egészen bevált.
Istennek legyen hála, hogy tudok aludni járműveken (is).

Mesaj nou

(Itt románul beszél a Blogger, amint azt amúgy Péter egyszer már szóvá tette egy kommentben, amit most nem találok.)
Szóval furcsán indult ez a Kolozsvár, sok( o)kból. Ezer dolog változik az emberek körül és -ben, a városban... És hülyeség volt ennyire besűrítenem a programot, persze, még engem is fárasztott, aki ismerem és szeretem a résztvevőket (jó, azért akadtak ismeretlenek az esti sörözés során), s akkor mit szóljon Áron, aki még csak nem is az a kifejezettem társasági lény (és mindenkit most látott először gyakorlatilag)...
Aztán kialakult. A találkozások rendre jól sikerültek, a külső változásokhoz kezdtem-kezdek hozzászokni, szerencsére semmi sem fekete vagy fehér. A belső mozgás, olykor háborgás ezzel együtt csendesült el, és tegnap estére nagyon össze (avagy: vissza-) hangolódtunk Áronnal.
És ma Éva néninél ebédeltünk ötösben, aztán Áron buszra szállt Máramarossziget felé, én pedig a délutánt Péterékkel töltöttem láblógatással, beszélgetéssel, nettel és játékkal (ami a héten beszerződik, azt hiszem :-)).
[Közben olvasom, hogy sitty-sutty bevezették a pótdíjat az első feladott csomagra is a WizzAirnél is. (Hogy, hogy nem, e-mailben erről nem értesítettek... És van képük azt mondani, hogy lám, milyen jó, csak azért kell fizetned, amit igénybe is veszel. Valamint hogy kevesebb csomaggal pontosabban tudnak indulni.) Pedig úgy szeret(t)em őket. :-( ]
Lassan ballagok le az éjféli buszhoz a főtérre.

A pókerasztal

Nem tudom, ha láttatok már (pannonul: láttatok-e már :-)) pókerasztalt. Én már igen, mégpedig házilag épiitettet: első ránézésre leginkább egy nyolcszögletű kacsaúsztatóra hasonliit. De máris látszik rajta, hogy nem az, pl. mert egy tetőtéri szobában áll, valamint zöld posztó van az alján. Körben pedig bőr kartámasztó párna, alatta egy sor pici égővel, hogy lássa a játékos a lapokat.
Valami nagyon komoly, tiszteletet ébresztő van az egészben. Kár, hogy nem tudok pókerezni.
Tábléban :-) (gy. k. backgammon) viszont 2:1-re megvertem ma Áront, és ezt ide kellett vésnem, mert Isten tudja, mikor látunk megint ilyet.
És kocsmáztunk is egy jót Tamással és Danival (Tamáséké az asztal), meg aztán csacsogtam-beszélgettem egy várakozáson felül érdekeset és érdemit Mesivel, akit két-három éve láthattam utoljára, és a végén még egy fél hollywoodi limonádét (Égből pottyant Polly, vagy valami hasonló) is megnéztem vele, a lakótársával meg egy unokatestvér lánykával.
Nyár van, nyár!
(Ja, Marosvásárhelyen vagyok, ez még mintha nem hangzott volna el.)

Készülődés

Pirosra festettem a lábamon a körmöt.
Bennem a lábkörömfestéshez a nyár és a lazítás, a bolondozás
képzete társul.
Timiben a nyolcvanas éveké. „Vagy ez most is divat?”

Pirosra festettem a lábamon a körmöt.
Szerintem nem rossz.
Kicsit félek, hogy Áronban és/vagy a szüleiben valamiféle
ellenérzést/megbotránkozást/...
vált ki a látvány.

Pirosra festettem a lábamon a körmöt.
Kíváncsi vagyok, ki mit szól majd.

Pánik

Az van, hogy ha augusztusban (az itthon töltött max. 3 hétben) nem teszem le a forgalmi vizsgát, akkor tavasszal elévül nagyjából minden, amit eddig csináltam vele/érte.
Valamint az angolok továbbra sem hajlandók kezdési időt és helyet mondani, pedig már igen-igen high time volna repülőjegy után nézni.
Morr.

Ciliéknél 2

Veszprém, ami szép, Ciliéknél, ahol jó. A népsűrűség komoly (öccse-bátyja, bátyja barátnője, egy unokatestvér lány, de tegnap még kettő volt, és vártunk egy srácot is, aki végül nem jött), a lakás nagyon pöpec, a könyvespolcok tartalma impozáns, az Utcazene fesztiválon mindenféléket hallgattunk, pop-gospelt (!), bluest, Besh o droM-ot, Kontor Tamást... És jókat eszünk (meggyes tejberizst bourbon vaníliás pudinggal...), Cili mamája pedig ugyanúgy pörög, mint Cili, és ez hihetetlen vicces.

Béka a gulyásban, kóboráram a zuhanyzóban, és más hasonló finomságok :-)

Szóval néhány epizód még az evezésből. Az egyik a béka, amelyik a gulyásunkba szökkent bele egy szerencsétlen mozdulattal valamelyik vacsoránál. Elég gyorsan (pár másodperc alatt) kikanalaztam, ugrált is, és a háta végig kilógott a léből — talán túlélte. Nem tudom, mert elég forró volt a cucc, meg a bőrlégzés se igen szeretheti az olajat... De azért remélem.
Áron amúgy hősiesen kikanalazta a gulyást az utolsó cseppig, és igen jót aludt utána... :-)

A kóboráramot a(z egyébként egészen profi) tokaji kempingben észlelte Nóri, illetve ő jött rá, hogy áram, én csak azt vettem észre, hogy szokatlanul csípi a sebes kezem a zuhanyzó gombja. Így aztán a másik tenyeremmel nyomtam, folyamatosan. Még mindig bizsereg egy kicsit a helye, ami így két nap elteltével már bosszantó.

A harmadik említésre méltó az, hogy Balsánál az ebédnél valamit félrenyeltem, és néhány másodpercig egészen az volt az érzésem, hogy az életemért küzdök. (Így érezhetett a béka is Tuzséren...) Illetve... nem is tudom. Úgy rémlik, nem igazán az merült föl bennem, hogy meghalhatok, csak alig kaptam levegőt, annyira alig, amennyire soha ezelőtt. Aztán Áron egyetlen jól irányzott hátbavágással megmentette a helyzetet, de már pirosodott a fejem állítólag. Furcsa, hogy milyen könnyű/en lehet meghalni.

(Volt valami egész frappánsnak tűnő címem, de elfelejtettem)

Szóval megjöttem az evezésből, és jó volt. Tetű meleg volt, meg fárasztott is a lapátolás és a nomadírozás, de kárpótolt a csapat, a víz, a madarak, a misék, a csillagos ég felettem...
A hazaútról talán írok a stopposblogba.
Ma délelőtt lesétáltam a hévhez Áronnal, és ez éppen elegendő kimozdulás is volt mára.
A héten el kell intéznem egy halom dolgot, írok is valami listát ma, különben sose érek a végére (autózás, „kullancsoltás”, ismerősök-barátok, pakolászás..).

Előbb egy s más érdekesség

Íme a felhőtlen Kárpát-medence a Trindexről:

Aztán egy vidám (?) hír az angol szerkesztők inkompetenciájáról ugyanonnan; és még egy jó (ezúttal portugál) kezdeményezés: hőguta ellen templomi hűvösség.

Pizsamás kaland

Reggel arra ébredtem, hogy bömböl a rádió a kis utcában. Becsuktam az ablakot, de hiába: ahogy elhallgatott a harangszó, már süvöltött is befelé a (sport?)riporter hangja.
Hát leballagtam, a konyhában ránéztem az órára: hatot mutatott; és ilyeténképpen megbátorodva a magam igazától, megkerültem a házat, át a nagyon-messzi-szomszédhoz, be a nyitott kapun, be a nyitott ajtón, és az előszobájukban meglelve megkértem szépen, hogy ugyan csavarja már lejjebb. (Az autóban szólt az udvaron.)
Meg is tette minden további nélkül (bár kicsit meglepetve).
Én meg vissza: udvar, kapu, utca, kapu, ház, emelet. Ablakot kinyit, alszik fél 11-ig.

Holnap reggel indulhatok Vásárosnaményba, és nagyon nincs kedvem.

Áron el

Félórán belül fölvette egy nyíregyházi az M3 pesti végén, úgyhogy hamarosan már ott keresheti Mátészalka—Tiszabecset.
Én meg nagyjából azóta alszom. Iszonyú hőség van (benn nem, szerencsére), ha néha kilépek a házból, szinte arconcsap.
Továbbá: regisztráltam magam a Barátikör.com-ra, egy újabb WiW, dejó, viszont tényleg lehet róla napi 10 sms-t küldeni, amit már rég áhítottunk. És még van egy halom meghívóm, szóljon, akit érdekel.
És: Leventeszter prózafolyamba kezdtett, és az első kettőt erősen élveztem, olvasd Te is.
Valamint: rejtvényt fejteni jóóó! :-) Kezdésnek mindjárt: WebSudoku.

Rubeola

Hát éljen. Szűk 3 óra várakozás után a doktornő (és főleg a két asszisztensnő) („90%-os eséllyel”) rózsahimlőt diagnosztizált rajtam. Lefut ám gyorsan, egyek kalciumot meg C-vitamint, ne menjek napra és messze kerüljem el a kismamákat.
De: nem tiltottak el az evezéstől. Ami merőben meglepett. Asszem, az lesz, hogy mondjuk kedden utánamegyek a csapatnak, mert azért a vasárnap kicsit mégiscsak közelinek látszik.
De azért szóljon, ha valaki gyereket vár a vízitúrások közül, mert akkor inkább itthon maradok.

Végre

Végre sikerült legalább 11 órát aludnom, innen talán már nem lesz baj. Tegnap már nem volt hőemelkedésem, de elég tetűn éreztem magam egyszer-kétszer még így is.
Este megnéztük az új Tarantino-filmet, és nem tetszett. A sztorija gyenge (kevés inkább), a párbeszédek laposak, az erőszak magában meg, hát, nem az, amiért beülök a moziba.
Na jó, most kicsit utánaolvasgattam, de...
És ma végre keresztrejtvényt fogok va, nem, olvas, nem, fejteni, valamint rakosgatok a szobámban, vasalok és esetleg olvasgatom az Úton-t.

Ja, és tegnap tejbegrízt főztem.

Lányalak a tejbegrízben

A konyha mélyén, a sarokban
sparhert ég, s egy kis fazékban
tejbegríz. Kavarnám, s rebben
egy lányalak a tejbegrízben.

A fakanál nyomán tolul fel
teste, s lassan tovalépdel
- míg mozdul a kanál s kezem -
egy lányalak a tejbegrízben.

A konyha mélyén egy sarokban
döbbent szív. A láng fellobban
pillanatra csak - s ellibben
a lányalak a tejbegrízben.

by BIJ :)

Csak életjel

Három napja iszonyú fáradt vagyok, tegnap egy kicsi lázam is volt, és az utolsó dolog, amihez kedvem van, a számítógép.
Viszont a bringázás remek volt, a hazaút hajmeresztő (4 hátizsák + 1 sporttáska + 1 bringa + 1 öltöny), Zsófi esküvője-lakodalma pöpec; Zsuzsi és Gellért aranyos volt délelőtt, és este Eszterék Szentendrén. Angyal rulezzz... :-)

Dárkszájddzsedistükrábit

Szóval biciklitúra, eddig Baja–Kkmajsa (cakk-pakk 90 km fölött), aztán tegnap Majsa–(L)Ópusztaszer–Csongrád, és ma onnan Szentesen át Szarvasra. (Ültem ebben a netezőben...)
Izgi, sok szempontból. Végre kontextualizálhatom Áront, és az eredmény nem rossz; a tekerés nagyon igénybe vesz, és ez is tanulságos. Valamint jó arcok a bajai református ifjúság különb-különb tagjai.
A pénzem viszont véges, mára ennyi. Legközelebb péntek este, várhatóan, Pomázról.