Az este-éjjel lenyomtam végre Zsoldospétert. Az utolsó ötven oldalt a kádban, a végén már hozzá kellett engednem meleget, hogy tartson... De nem akartam a kiszállással sem megszakítani. Pedig nehezen raktam össze a végét, és most sem vagyok egészen biztos benne, hogy kellett nekem oda az utolsó fejezet. De a névtrükk, az csuda.
Rég olvastam már ekkora elánnal. Még a HÉV-től hazáig is, vállalva, hogy nem veszem észre a szembejövőket.
Tegnap amúgy becsületből beültem még a BUSHO-ra is egy órára. A műfaj ugyanaz, de kb. annyira lehetne egy lapon emlegetni a mvhelyi Alter-Native-val, mint a Kultiplexet a Kultúrpalotával... :-) Az anyag persze hasonló volt, nyilván, sőt, azt azt a bizonyos — minden általam megkérdezett szerint is — rémes francia táncfilmet adták is (szerencsére még jóval előttem). A kedvencem egy kínai srácról szólt, aki kitalálja (szinte megálmodja), hogy Írországban akar élni. Nyelvtanulásra fordít fél évet, aztán nekivág, és mérhetetlenül szomorúan tapasztalja, hogy nem érti senki... míg valaki rá nem jön, hogy írül beszél, és el nem viszi egy olyan vidékre, ahol még tudnak. Az utolsó kockán boldogan mosolyog a pub pultja mögül, sörrel kínálva a betérőt.
1 megjegyzés:
kellett neked a zsoldos péter, na. zseniális az a regény.
Megjegyzés küldése