Amikor jó élni

Akkor most megkísérlem valami koherensnek mondható formába ghozni egy gondolatsort, amely jóideje érlelődik bennem. (nagylevegő)

Szóval egyre bizonyosabb vagyok benne, hogy csak úgy érdemes élni, ha az ember pozitív visszajelzéseket (is) küldözget a körülötte élőknek. Vagyis nem csak szapul, csepül, szid, átkoz, káromol, beszól stb. (btw a beszólogatás lélektanáról is van egy kisebb elméletem, de azt majd legközelebb); hanem igenis megdicsér, megerősít, rámosolyog, áld, örül és meg is mondja. Úgy bizony.

Mármost azon lehetne tűnődni, hogy a saját — kielégítetlen? — igényeimet kompenzálandó alakult-e ez így, de tény, hogy reflektálatlan formában évek óta űzöm ezt a játékot. Jó játék, csak ajánlhatom mindenkinek.

Az utóbbi időben azonban azt vettem észre, hogy egyre kevesebben vevők rá. Hogy nem érdekli őket, vagy nem tudnak vele mit kezdeni, azt nem tudom, de alig-alig volt a praxisomban, aki akár csak megköszönt volna egy-egy ilyen gesztust. Hogy viszonozza, horribile dictu, magától lépjen valami hasonlót, az szinte kizárt.

Persze az emberek különböző módokon tudják éreztetni a szeretetüket, és más utakon lehet őket elérni is. (Ez már nem az én okosságom, Gary Chapman itt.) Ez egyaránt jelentheti, hogy nem ér el az üzenet mindenkihez, akihez szeretném; meg azt is, hogy én nem vagyok fogékony, pedig ők alkalmasint visszajeleznek a maguk módján.
De valahogy mégis inkább az az érzésem, hogy nem tudnak vagy nem mernek.

Azért akadnak kivételek, s most mintha úgy látszana, egyre több. Peti pl. határozottan és meglepően jól vette a születésnapja körüli katasztrófa-köreimet, vagy még előtte Véss, mikor tiszta jókedvéből hozott nekem virágot, vagy a múltkor Péter azzal az sms-sel... De legfőképpen 1) Bálint az utcameberéből, aki válaszul az e-mailemre (hogy hová vették föl végül, mert múlt kedden éjjel tudta meg épp) nemcsak megköszönte az érdeklődést, de még azt is le találta írni, hogy "de jó, hogy itt vagy az utcaemberében :)". Úgy másfél óra ismeretség után. És 2) Nándi (a) tegnapelőtt. Amikor kifejtette, hogy "de hát mindenki azt kap, amit érdemel / ha úgy áll elém, hogy faszra vesz (urambocsá) / akkor visszakapja, na / de te nem úgy jöttél". Ez igen-igen megerősítő volt.

...Valójában persze, ööö, kénytelen vagyok belátni, hogy voltak ilyenek mindig, csak néha ehhez is túl magam alatt vagyok.
És még itt panaszkodom, nesze nekem. Hagyom is abba!